A közös munka

A srácot alig pár hete ismertem csak. Szimpatikus volt a csendessége, a magabiztossága, magas, sportos alkata. Ugyanannál a cégnél, de máshol dolgozott, mégis gyakran összefutottunk. Én alig egy hónappal hamarabb kerültem a céghez, mint ő, nagyjából egyidősek lehettünk. Nem is volt olyan rég, a boldog húszas éveink második felében. Annak ellenére, hogy mindketten újoncok voltunk, gyakran segítettünk egymásnak. A szimpátia talán kölcsönös volt, de még csak haverságnak sem mondhatnám, ami kialakult közöttünk. Néha nem boldogult valamivel, amit én meg tudtam oldani, aztán ugyanez fordítva; egyszerűen jó volt vele dolgozni, talán ezt hívják “közös hullámhossz”-nak.

Szinte soha nem láttam mosolyogni, de bármilyen más érzelmet is ritkán láttam rajta. Ha mégis elmosolyodott, azt is magában, csendben, mintha bűn lenne. Néhány héten át dolgoztunk egymás mellett, amikor úgy alakult, hogy egy munkára közösen kell elutaznunk egy napra egy vidéki nagyvárosba. A feladat nem volt egyszerű, leginkább a szűkös, egynapos határidő miatt, ezért megörültem, amikor megtudtam, hogy ő is ott lesz.

Hajnalban kellett indulnunk, így azt beszéltünk meg, hogy késő este az utolsó buszok egyikével átjön hozzám és másnap korán onnan indulunk. Át is jött egy kis táskával, addigra én szétnyitottam az ágyam és megvetettem mindkettőnknek. Pár szóban átbeszéltünk még a másnapi tennivalókat, aztán elhatároztuk, hogy alszunk is, amennyit csak lehet. Amint lezuhanyzott, le is feküdt, mire én is végeztem a tusolással, már félálomban szuszogott az ágyon. Megláttam, hogy a véletlenül előhagyott apró pokróccal takarózott be, a hatalmas kétszemélyes, két méter széles pléd pedig ott hevert összehajtva az én oldalamon. Lekapcsoltam a villanyokat, aztán széthajtottam a plédet és ráborítottam, aztán ledőltem én is, hogy alá bújjak.

– Akkor ezt inkább kiteszem – mondta halkan, és a fotelba dobta a kis pokrócot, aztán visszabújt a közös plédünk alá.

– Ha fázol, van még egy ilyen – válaszoltam, aztán nyakig magamra húztam a takarót. Hirtelen óriási volt a kísértés, hogy a karomat átvessem a vállán és közelebb húzódjak hozzá, de már így is vigyáznom kellett, hogy ne érjünk egymáshoz. Felém fordult az oldalára, így feküdtünk egymással szemben egy ideig. Elképzeltem a combjain feszülő boxerét, a takaró alatt a testéhez tapadó vékony pólót. A légzése lassan egyenletessé vált és lelassult, mintha álomba merült volna.

Kicsit közelebb húzódtam hozzá, most már alig egy-két arasznyira szuszogtunk egymástól. Éreztem a közös takarónk alatt a testének a melegét, nagyon jól esett. Megint eluralkodott a vágy, hogy átöleljem, de visszatartottam a karom és nem mozdultam. Kicsit feljebb húzta a térdét, így egy leheletnyit hozzáért az enyémhez. Izgultam, hogy ne mozduljon, vagy ne ébredjen fel hirtelen az érintéstől. Jó pár percig feküdtünk így, kezdtem és is egy kellemes, bódult, félálomszerű állapotba merülni. Nyugtalan álom volt, néha felébredtem, aztán pár pillanattal később visszaaludtam.

Az egyik ilyen ébredés utáni bódultságban kicsit közelebb húzódtam hozzá. Néha egy-egy pillanatra megéreztem a leheletét a nyakamon. Egyre mélyebbé vált a bódulat. Még távolról hallottam mindkettőnk egyenletes lélegzetét, éreztem a testéből áradó jóleső melegséget. Nem tudom, mennyi idő telhetett így el, amikor megint éberebbé váltam.Talán attól, hogy megmozdult. Eltelt még pár másodperc, majd a lábát úgy felhúzta, hogy a combját teljesen átvetette az enyémen.

Egészen éber lettem hirtelen. A forró combjának a súlya jólesően nyomta a combomat, a lábszára az enyémhez simult. Önkéntelenül is megmozdult a karom és a derekára tettem. Egy kicsit mintha gyorsult volna a légzése, de lehet, hogy csak én éreztem úgy. Közelebb húzódtam és már folyamatosan a nyakamban éreztem a leheletét. Kicsit szorosabban öleltem, közben végig attól tartva, hogy felébred, hacsak nem volt már ébren.

Aztán megmozdult a karja és éreztem, hogy a takaró alatt a derekamra csúszik. Az alkarunk egymáséhoz simulva keresztezte egymásét, ahogy egymás derekán pihentettük. A közelség, a leheletének a forrósága a nyakamban és a combomon pihenő combja egészen felizgatott. Teljesen éber voltam már, az álmosságnak a nyomát sem éreztem. Néhány perc után nem bírtam magammal és kicsit feljebb húztam a lábam, egészen a combjai közé.

Pár másodperc telt el így, amikor kinyitottam a szemem. A sötétben eltartott néhány másodpercig, amíg felfogtam, hogy egyenesen a szemébe nézek. Megrémültem hirtelen, a szívem zakatolni kezdett. Az élénk, éber tekintetét az enyémbe fúrta.

Sokáig szótlanul néztünk egymás szemébe. Az ölelése kicsit szorosabb lett, a combomat a két combja közé szorította. A keze a derekamról feljebb vándorolt és megéreztem, ahogy végigsimítja, majd megfogja a tarkómat. Aztán megláttam azt, amit olyan ritkán lehetett látni tőle. Mosolygott.

 folyt. köv.

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Látogatás és reménytelenség

Közel három hétig egy kicsi német szállodában laktam. Az első napokban élvezi az ember az egyedüllétet és a makulátlan német kisváros hangulatát, de hamar hiányozni kezdenek az ismerős dolgok és emberek. A legközelebbi ismerősömmé a szálloda tulajának a felesége vált, aki gyakran volt portás, ügyintéző és szakács is egy személyben, és nem mellesleg ő csinálta az általam valaha is ivott legfinomabb menzateát.  Legjobb barátom pedig az internet és a kölcsön laptopom volt. A munka nem volt sem sok, sem túlságosan stresszes, így igazi kikapcsolódás volt ez a néhány hét. Jó lenne ilyenkor megosztani, vagy csak együtt élvezni valakivel a helyzetet. Öt-hat nap után szinte ujjongtam, amikor a legjobb barátom megírta, hogy a közeli síterepen lesz egy hétig és meglátogatna, ha nekem is belefér a programomba. Hát persze, hogy belefér! Alig vártam, hogy megérkezzen.

Régi jóbarátom ő, nagyon szeretem a kedvességét és nem utolsó sorban azt is, ahogy kinéz. Igazi lányok kedvence típus a sportos alkatával és közvetlen természetével. Sajnos neki is a lányok a kedvencei, úgy tűnik, megingathatatlanul. Arról már rég lemondtam, hogy megkíséreljek valamit, aminek elutasítás lesz a vége, és talán a barátságunknak se tenne jót. Barátok maradnánk, ebben szinte biztos vagyok, de az nem lenne már olyan.

Péntek este jött, a terv az volt, hogy vasárnap reggel megy vissza síelni, aztán a hét közepe táján utazik haza. Ennyit engedett neki, mint ifjú titánnak a Cég…

Meg is érkezett, ahogy szokott, vidáman. Kicsit elrontotta a kedvem, hogy kiderült, a szombat éjszakát egy régi lányismerősénél tölti, aki a közeli nagyvárosban lakik, úgyhogy csak egy esténk maradt együtt. Persze felvillant bennem, hogy milyen szerencsés az a lány, de aztán elhessegettem inkább a gondolatot.

Egy nem túl nagy hátizsákkal érkezett és egy meglepetés Becherovkával, ami mindkettőnk kedvence. Lepakolt, beszélgettünk egy kicsit, aztán leültünk az internet elé. Ahogy ilyenkor lenni szokott, hamar kilyukadtunk egy buta viccesvideó-oldalon, jól szórakoztunk rajta. A világ talán leghaszontalanabb időtöltése, de szórakoztató. Néhány Becherovka után már bátran átkaroltam a vállát és úgy néztük tovább. Nagyon jó érezni ilyenkor a testének a melegét, a lélegzetét. Egy-egy jobb pillanatban, egy közös nevetéskor kicsit közelebb lehetünk egymáshoz, szorosabban ölelhetem magamhoz.

A viszonzás viszont, ahogy mindig, most is elmaradt, ami a jó érzés mellé egy furcsa keserűséget is kever. Ha kicsit közelebb húzódok hozzá, érzem a finom elhúzódást. Ha túlmegyek egy finom, alig észrevehető határon, akkor egyértelművé válik az ellenállás.

Ez sosem a barátságosságban, de még csak nem is a hangulatban érezhető. Egyszerűen csak pár milliméterrel arrább mozdul öntudatlanul, ha a combom az övéhez ér, vagy a karunk egymáséhoz simul egy pillanatra. Őszinte és tudatalatti reakció ez, ami igazán reménytelenné teszi, hogy egyszer igazán egymásba gabalyodhassunk. Vagy akár csak megöleljük egymást. Így marad a fél karral átölelés, remélem, ez még nem kellemetlen neki.

Igazán reménytelen eset és közben végtelenül vonzó. Vajon van ilyenkor megoldás? Azt hiszem, nincs.

A rövid alvás is kicsit keserű ilyenkor. Az apró szoba másik felében lévő pótágyról hallom a lélegzetét, elképzelem a testét és elképzelem, hogy egyszer csak felkel és a széles mosolyával az ágyamhoz lép. Eljátszom a gondolattal, hogy a kis takaróm alá bújik, a fejét a nyakamba hajtja és átöleljük egymást. Rám mosolyog, magamhoz ölelem, a combjaink egymásén pihennek és érzem, ahogy a mellkasa az enyémmel együtt emelkedik és süllyed. Élvezzük egymás testének a melegét.

 

Aztán gyorsan véget vetek inkább a gondolatfolyamnak, mert egyre fájóbb lesz. Jobb híján azzal vigasztalhatom magam, hogy van egy fantasztikus barátom, akit nagyon szeretek. Szeretni jó. Ami  pedig ezen túl van, az őrülten erős vágy, azt máshol, mással kell kielégítenem. Talán túl tökéletes lenne mindez egy személyben.

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!