Szexuális kibontakozásom kezdete – animálszex

Sziasztok Évinek hívnak. Villány mellet egy kis faluban lakom. És ez a történet az én élményeimet meséli el. Mivel valós dologról van szó, nem szeretnék neveket írni, hogy megtartsam az inkognitómat. Erre mifelénk mindenki ismer mindenkit így is lehet, hogy egy páran rám ismernek. Na mindegy ennyi kockázatot vállalok.
Szóval! Elég rég kezdődött nálam ez a dolog. Most 30 éves vagyok. 175 cm magas kb 60 kg. Hosszú barna göndör hajam van. Elég vékony vagyok, de nem túlzottan asszem. Szerintem szép nagy kerek melleim vannak (75 C), nagy élénkvörös színű mellbimbóim, kerek fenekem, és elég hosszú combjaim. Mivel elég sok fizikai munkát végzek esélyem nincs elhízni.
12 éve élek együtt a párommal, aki kamionos. Ezért elég keveset van itthon, így régen gyakran masztiztam, ha már nagyon kielégületlen voltam. Elég nyitott voltam az új dolgokra még fiatalabb koromban, de a párom egyáltalán nem ezért kivesztek belőlem ezek a dolgok. Legalábbis azt hittem… 18 voltam mikor összejöttünk. Eleinte nagyon jó volt vele, de ahogy múlt az idő egyre kevesebbet sexeltünk és az utóbbi időben már nem is nagyon volt jó vele. Önzővé vált. Ő elment és ennyi elég is volt neki. Se előjáték nem volt, se változatosság, se semmi. Próbáltam mindenfélékre rávenni, de nem sok sikerrel. A popsisexre, a nyalásra, segédeszközökre, ujjazásra stb. De folyton csak letorkolt miatta, hogy perverz ribanc vagyok. Neki annyi igénye volt, hogy mikor itthon van, pár naponta megdughasson és kész. Általában 5-10 percig tartott ez. Beleuntam!
Mikor nem volt itthon egyre többet masztiztam. És szépen elkezdtem kipróbálni újabb és újabb dolgokat, amikre ő nem volt hajlandó. Elsőnek 24 évesen egy dezodor volt, amit nem a céljának megfelelően használtam. Ekkor indult el a lavina, ami azóta is megállíthatatlanul sodor magával. Megdugtam vele magam, és óriásit élveztem tőle. Még aznap vagy 3-4 alkalommal csináltam vele, annyira megtetszett. És szépen lassan jöttek az újabb dolgok. Másik dezodor, fogkrém, hajlakk, a hajkefém nyele, borotvahab, szerszámok nyele, stb. Aztán uborka, banán, tejszínhabos flakon stb. Nagyon élveztem ezeket magamba dugdosni. Kb 1 év alatt eljutottam odáig, hogy minden aminek hengeres formája volt, hosszúkás és jó vastag azt magamba tuszkoltam. Következtek így az üvegek. Üdítős fél literes, sörös, boros, 1 literes üdítősök, biciklis kulacs, pezsgősüveg. Szinte megszállottja lettem a dolognak. Élveztem tágítani magam. Ha megláttam valami izgató formájú tárgyat azonnal magamba akartam érezni és teljesen begerjedtem tőle. Boldognak éreztem magam. Meg tudtam magamnak adni, amit a párom nem. És imádtam az egyre vastagabb üvegeket és mindenféle tárgyakat bedugni a puncimba. Óriásiakat élveztem mikor egy vastagabb üveg belém hatolt. Lévén, hogy sem internet sem kábeltévé nem volt még ekkor nálunk elég nehéz volt pornófilmekhez hozzájutni. De párat azért sikerült beszereznem. Előszeretettel nézegettem ezeket masztizás közben. Idővel azon vettem észre magam, hogy a popsisexes jelenetek egyre jobban izgatnak. Elhatároztam így magam, hogy ezt is kipróbálom. Nagyon tanácstalan voltam viszont ezen a téren. Nem tudtam róla semmit, és nem is volt kitől megkérdeznem. Hogy kell nekikezdeni, mire kell ügyelni stb. Csak magamra számíthattam. Gondoltam, ha minden úgy csinálok, ahogy a lány a pornófilmben akkor nem lehet gond. Hát nem teljesen így volt, de megoldottam. Az egyik hajkefém nyele volt ami elvette a popsim szüzességét. Hát mondanom sem kell, nagyon élveztem. Teljesen új élmény volt számomra. Rövid időn belül ennek is a megszállottja lettem. Aztán eljutottam odáig hogy jobban élveztem már mint ha a puncimba dugdostam volna bármit. És végül már jobban is kívántam. A páromat megint próbáltam rávenni, de megint csak nem volt hajlandó rá. Nagyon vágytam pedig rá, hogy egy igazi fasszal seggbedugjanak.
Egyik alkalommal mikor sötétben csináltuk és kicsit mólés volt, gondoltam mivel úgysem lát semmit, ahogy ráülök lovagló pózban a fenekembe irányítom. Hátha nem veszi észre. Hát igazam is lett. Annyi tűnt föl neki hogy szűkebb, mint szokott lenni. De ezt kimagyaráztam azzal, hogy sokat hüvelytornázom mostanában. Nagyon élveztem viszont a dolgot. Kivételesen ő sem dobott le magáról mikor elment, hanem hagyta, hogy tovább galoppozzak rajta. Addig lovagoltam míg vagy 3 szor elélveztem rajta. Fantasztikus érzés volt, hogy egy igazi hús vér fasz kefélte meg a seggemet. Olyan hangosan sikoltoztam, hogy szerintem az egész utcában hallották.
Na ezek után elszaladt velem a ló. Állandóan a fenekemet akartam dugatni valakivel. Ez a valaki rendszeresen én voltam, mivel szerettem a páromat és nem akartam megcsalni. De mégis nagyon vágytam rá, hogy a hátsó bejáratomat elintézzék rendszeresen.
Ez időtájban kezdett nálunk is elérhetőbbé válni az internet. Ez sokat segített a dolgon. Amint lehetőség volt rá, mi is beköttettük. Szélesre tárult előttem az internet pornó világa. Találtam egy pár sexboltot is a közelben. Még sose voltam ilyenben, hát gondoltam itt az ideje felkeresni az egyiket. Mikor legközelebb mentem be Pécsre, ellátogattam oda. Hát csak ámultam és bámultam, mennyi mindent árultak. A legkülönbözőbb formákban és méretben a műfütyik és vibrátorok. Kicsitől az óriásig, rezgős és tapadótalpas, análtágító, golyós, csiklóizgatós stb. Pornófilmek is minden mennyiségben és stílusban. Sima pornó, gruppenes, gang bang-es, masztizós, leszbis, öklözős, állatsexes, stb végtelensokféle. Úgy éreztem magam mit egy kisgyerek a cukorkaboltban. Ott is hagytam pár ezer forintot és végül két vibrátorral (4 x 20 cm és 4,8 x 25 cm) és egy tapadótalpas elég méretes dildóval (5 x 36 cm), meg 3 filmmel távoztam. Alig vártam hogy hazaérve kipróbálhassam őket.
De nem bírtam hazáig várni. Félreálltam egy földútra, kibontottam a kisebbik vibrátort, beleraktam az elemeket és had szóljon. Csak egy kis nyári ruha volt rajtam így könnyen hozzáfértem magamhoz. Félrehúztam a bugyimat és egyből nekiestem a kis borotvált puncimnak. Ott a kocsiban ülve vagy 3 szor a csúcsrajuttatam magam vele. Rettentően élveztem hogy remeg és vibrál bennem valami. Végül bedugtam a puncimba maxra állítottam a rezgést visszavettem a tangámat és így indultam hazafele. Elég körülményes volt a vezetésre koncentrálnom de szerencsére nem volt nagy forgalom és megoldottam. Nem tudom hányszor élveztem el hazáig de sokszor. Remegtek a lábaim, alig tudtam bemenni a házig. Épp léptem volna be az ajtón mikor a szomszéd lány odakiáltott nekem. Elég csinos lány, és hatalmas mellei vannak.
Szia Évi. Rég láttalak. Hogy vagy? Nincs kedved átjönni kicsit dumcsizni?
Hát mondtam, hogy most momentán nem érek rá, de amint lesz időm szívesen.
De ő csak mondta a magáét. A vibri meg csak rezgett bennem, én meg alig bírtam visszafogni magam, hogy le ne bukjak. A puncinedveim már a combomon folytak lefelé, de szerencsére nem vette észre. Végül csak sikerült elszabadulnom mielőtt elélveztem volna.
Berontottam az ajtón ledobtam a csomagokat, az ágyra vetettem magam és letéptem a ruháimat és eszeveszett módon elkezdtem élvezni. Olyan sokáig tartottam vissza, hogy így sokkal nagyobbat élveztem mint előtte bármikor. Fantasztikus volt. Mikor az orgazmus hullámai lecsendesültek, előszedtem a másik vibrit is, abba is beraktam az elemeket, elővettem a 3 filmet és átengedtem magam a gyönyörnek. Nehezen tudtam eldönteni melyik filmet nézzem először. Mindet egyszerre akartam volna. Volt egy análsexes, egy leszbi pornó és egy amin amatőr csajok voltak, igazi házi amatőr felvételekkel. A popósexes lett végül. Az első jelenetben egy nagy szilikon mellű vörös csajszit vettek ketten kezelésbe. Indításnak a lány mindkettőt jó keményre szopta. Értett a mélytorokhoz rendesen. Kicsit meg is irigyeltem. De gondoltam majd én is megtanulom. Aztán elkezdték felváltva dugni a punciját és popsiját, szopatni, mellbedugni stb. Nagyon izgatott a film. Aztán mikor elértem a szendvics jelenethez leesett az álam rendesen. Egyszerre dugták a punciját és a popsiját. Ez még nem is lett volna olyan nagy dolog. Ilyet már én is csináltam magamnak 2 dezodorral vagy üveggel. Nagyon imádom amúgy ezt a felállást. Ha egyszerre dughattam meg mindkét lyukamat. De ami ez után jött, olyat még nem láttam. Ahogy a lány lovagolt az alatta hanyatt fekvő pasin, a másik hátulról dugta a fenekét. Csodás látvány volt amúgy. Na egyszer csak kivette a fenekéből a farkát és begyömöszölte a lány puncijába a másik fasz mellé. Hát majd kiesett a szemem hogy jól látom-e. És jól láttam. Egyszerre mindketten a lány punciját dugták. Ő meg csak sikoltozott és nyögött hatalmasakat.
Ezt nekem is ki kell próbálnom gondoltam. Nem is teketóriáztam sokat. Én is kikaptam a popsimból a nagyobbik vibrit és elkezdtem azt is a puncimba erőltetni. Nem nagyon akart menni. Hoztam egy kis krémet és jól bekentem vele a vibriket is és magamat is. Na így már könnyedén csusszant be a vibrátor a másik mellé. Fantasztikus érzés volt ahogy szinte szétszakadtam úgy kitöltötték a puncimat. Amúgy is imádom tágítani magam. És ahogy a két vibrátort elkezdtem ellentétes ritmusba mozgatni magamban az valami elképesztő érzés volt. Szinte ájulásig dugtam így magam. Abba sem akartam hagyni. Aznap mást már nem is csináltam, csak masztiztam és a filmeket néztem. Az análos és a leszbis dvd-t nagyon élveztem. De az amatőrösön volt két jelenet amin nagyon megdöbbentem. Egy csajszi egyszer egy kutyával másszor meg egy lóval dug. Hát ezen elámultam nagyon Eszembe sem jutott eddig hogy ilyen létezik. Pedig tartunk lovakat is meg kutyákat is. Nagyon gusztustalannak tartottam.
Teltek múltak a hetek, hónapok. Még mindig sokat voltam egyedül és így még mindig, egyre többet maszturbáltam. Szinte mindenhol megtettem ezt ahol rámjött. A két vibrátor a táskámban hordtam mindig magammal. Volt hogy a kocsiban vettem elő vezetés közben vagy vendégségben a mosdóban, vagy épp miközben az állatokat etettem az istállóban a lovak előtt. Élveztem hogy néznek. Felizgatott a dologom, mégha csak lovak akkor is. Egyre perverzebb játékokat találtam ki magamnak. Idővel volt hogy úgy mentem el otthonról hogy bennem volt az egyik vagy akár mindkét vibrátor és rezgett. Párszor kerültem így kínos szituba de nem nagyon érdekelt.
Kitaláltam, hogy a tapadótalpas dildó a nyergemre is feltapad. Hát ez világbajnok ötlet volt. Kimentem az istállóba, felnyergeltem a kedvenc csődöröm és izgatottan mentem vissza a házba a dildóért és hogy felvegyek valami ehez alkalmas ruhát. Sokáig vacilláltam melyik is lenne jó. Egy miniszoknyába könnyen bele tudok ülni de abból kilátszana hogy min is ugrálok éppen. Nadrágban nem megoldható, így egy laza nyári bő szoknyára esett a választás ami meg viszont a lovagolásra nem túl alkalmas. De hát most nem díjugratni készültem. Na fölvettem szépen a szoknyát, egy lenge kis inget amit a melleim alatt összekötöttem, a lovaglócsizmámat, magamhoz vettem a dildót és mentem. Kint az istállóban már felnyerlegve várt a ló. Szépen fölcuppantottam a nyeregre a műfaszt és fölmásztam a lóra hogy beleüljek. Odatettem a végét a popsim bejáratához és elkezdtem ráereszkedni. Kezem lábam remegett úgy izgultam. Csodálatos érzés volt ahogy csúszott be a fenekembe a hatalmas műfasz és egyre jobban kitöltött. Kb 20 volt bennem mikor éreztem hogy egy szűkebb része jön a végbelemnek. Itt egy kicsit megakadt. Egy darabig tornáztam rajta de aztán sikerült átküzdenem ezen is és tövig beleültem. Bennem volt mind a 36 cm. Óriásit élveztem tőle szinte azonnal. A gyomromban éreztem már a végét. És ahogy így mozgolódtam rajta észrevettem hogy a hasam aljánál kidudorodik a farok vége. Kicsit kipúposodott a pocim és ki tudtam tapintani ahogy járt bennem a dorong. Elképesztően izgatónak találtam a dolgot. Kigyönyörködtem magam a kis púpos hasacskámban és elindultam lovagolni. Már pár lépés után rájöttem, hogy ez nem olyan könnyed játék lesz mint a többi. Ügetés közben ahogy ugráltam a nyeregben olyan vadul dugott a dildó hogy szinte már fájt. És még csak ügettem. Mi lesz ha vágtázni kezdek? Kiügettem szépen a falú határába az erdő szélére és ott megpihentem egy kicsit. Nem volt hosszú út de 2 szer élveztem el addig. Iszonyat módon szétdugta a fenekemet. Gyűjtöttem egy kis erőt és elindultam. Lépésben, ügetésben, galoppoztam, könnyűvágtában, aztán amit csak bírt a ló. No meg a fenekem. Mert szanaszét dugtam a dildóval magam vágtázás közben. Szinte folyamatosan orgazmusom volt vagy fél óráig, míg meg nem álltam. Majd leájultam a nyeregből annyira kimerültem és alélt voltam. Nem tudtam magamhoztérni percekig csak szorítottam a lovam nyakát, nyögtem és sóhajtoztam. Frenetikus élmény volt. Ezt később többször is megismételtem.
Elkezdtem gyűjteni a különböző sexjátékokat. Kb egy év múlva már vagy 30 vibrátorom és különböző sexjákom volt. És időről időre újra visszatértem a lovas és kutyás jelenethez. Gusztustalannak találtam, de valami oknál fogva mégis látni akartam. Perverz élvezettel töltött el. És néha már az is megfordult a fejemben hogy milyen lenne ha én lennék ott. És egyre jobban izgatott a dolog, hogy kipróbáljam valami állattal.
Hetekig tépelődtem rajta, gyűjtöttem a bátorságom, míg végül rászántam magam. Van nálunk egy Óriás Snauzer és egy Jack Russel terrier. Gondoltam a Jack Russel túl kicsi ehhez így a Snauzerrel próbálkoztam. Nem akartam az udvaron csinálni, nehogy meglássa valaki. Így behívtam a házba. Bután nézett rám, mert sosem szoktak bejönni.
Megsimogattam, játszottam vele kicsit megvakargattam a füle tövét, a hasa alját. És oda ért a kezem a szerszámához. Meg markolásztam a tokját és éreztem, hogy máris kezd nőni benne a kutya fasz. Rettentő izgalomba jöttem, mindenem remegett. Kirázott a hideg és izzadtam. Leírhatatlan volt amit akkor éreztem. Markolásztam neki és lassan elkezdtem verni. Kibujt a bőrtokból az egyre nagyobb és keményebb vörös farok. A tövében elkezdett egy csomó nőni, amit akkor még nem tudtam mire való. Ahogy vertem a kutya farkát elkezdett párzó mozdulatokat végezni. Rendesen megdugta a kezemet. Én már nem mozgattam neki, elég volt hogy ő mozgott. Észveszejtő tempóval és lendülettel dugta a kezemet. Kicsit meg is ijedtem hogy mi lesz ennek a vége. Csinálta ezt egy pár percig aztán elkezdett spriccelni belőle egy fehéres átlátszó folyadék. De nem annyi mint az embernek. Sokkal több, és kicsit hígabb volt az állaga. És folyamatosan csak jött belőle. Abba sem akart maradni percekig. Nagyon élveztem a dolgot. És úgy tűnt hogy a kutyus is. Aztán mikor abbahagyta elégedetten nyalogatta a szerszámáról lecsöpögő ondócseppeket. Ekkor vettem csak észre milyen méretes szerszáma is van. Majd 20 cm hosszú volt és vagy 5 cm vastag. És a csomó a tövében pedig vagy öklömnyi. Idővel lelankadt neki és visszahúzódott a tokjában. Hát ez volt az első animalos élményem. De koránt sem az utolsó.

 

Szűzességek elvesztése az unokatestvéremmel

Egyik nyári nap kb reggel 10 óra fele beállított mind a 3 unokatestvérem 2 fiú és 1 lány a 2 fiú unokatestvérem bent beszélgetett a báttyámal és gépeztek míg én Brigivel kint verekedtem a medencébe (csak játszottunk) és kb 5 perc után arra lettem figyelmes hogy elkezdet felállni a faszom reménykedtem benne hogy Briginek ez nem tűnt fel (de mint később kiderül feltűnt) neki birkóztunk tovább mikor már annyira állt a faszom hogy az már fájt szoltam Briginek hogy hagyúk abba mert elfáradtam erre ő nevetve vissza szolt hogy csak nem az álló faszod kezdet el zavarni én erre hírtelen nem is tudtam válaszolni és leültem a medencébe Brigi mellém ült én egy kicsit arrébb mentem mert túl közel volt erre ő is közelebb jött és megkérdezte hogy akarok e vele szexelni én ezen nagyon meglepődtem de már annyira kanos voltam hogy igent mondtam és ő rögtön az ölembe ült mint kiderült ő is nagyon felizgult az álló farkamra és már nagyon nedves volt de én nagyon megijedtem hisz a család többi tagja bármikor kijöhetett ezért meg kérdeztem hogy biztos itt akarjuk csinálni erre ő azt válaszolta hogy ha annyira félek akkor mennyünk be a sufniba én mondtam neki hogy rendben be mentünk és le ült a ott lévő kicsit poros kanapéra én annyira meg voltam ijedve hogy hírtelen azt se tudtam mit csináljál ez Briginek is feltünt és vissza jött értem az ajtóhoz megfogta a kezem és oda húzott a kanapéhoz ő vissza ült a kanapéra engem megkért hogy guggoljak le elé ő szét tárta a lábát és csak annyit mondott nyaljál!
én hallgattam rá és félre húztam a bugyiját és elém tárult a kicsit szőrös de gyönyörű szűz puncija nagyon boldog voltam hogy még szűz és hogy én lehetek neki az első de nem néztem túl sokáig bele is vetettem magam de mivel kicsit féltem és mivel ez volt az első nyalásom nem voltam a legjobb amit ő szóvá is tett
Ez igy nem jó nyomd beljebb a nyelved!
Oké válaszoltam
Ez igy már jobb most kezd el forgatni és kicsit játszál a csiklómmal
Elkezdtem játszani a csiklójával ami neki nagyon tetszett és nyögésekkel jutalmazta én ezen kicsit felbátorodtam és be nyomtam az egyik ujjamat és közbe nyaltam a csiklóját ami nagyon tetszett neki ezen még jobban felbátorodtam és be akartam neki nyomni négy ujjamat de az nem ment és fájt is neki ezért inkább azt mondta hogy cseréljünk most én ültem fel a kanapéra és ő térdelt le húzta a gatyámat és kicsit meg lepődött a hogy mekkora azt hitte hogy kisebb lesz és vékonyabb nem volt olyan nagy farkam akkor kb 13 cm lehetett viszont nagyon vastag volt olyan 4 cm vastag a hosszúsággal nem volt gond egyből be vette a szájába az egészet viszont kicsit fogazott nem fájt annyira kicsit még élveztem is de gondoltam kölcsön kenyér vissza jár ezért én is elkezdtem neki dirigálni
Áú ez fáj ne fogaz nyisd nagyobbra a szád
Bocsi megpróbálom
Még most is fogazol próbáld óvatosabban
Jól van bocsi de ki nyílt itt valakinek a szája tette szóva
Hát igen válaszoltam
Ha annyira nem tetszik akkor most már nyugodttan be is teheted nekem
Én ekkor megint megijedtem és azt kérdeztem hogy óvszer nem kell
Erre ő csak nevetve azt válaszolta nyugi nem kell és felált oda igazította
magát a farkamhoz és egy hírtelen mozdulattal rá is ült ez fájt neki vérzett is rendesen ezért egy két percig biztosan csak ült rajtam és a pihent
nekem viszont nagyon jó érzés volt és meg elégeltem hogy csak így ül rajtam és elkezdtem mozgatni a csípőm a elején még arcokat vágott de viszonylag elég hamar elkezdte ő is élvezni és elkezdet nyögni és mozgatni a csípőjét
ez az még csináld gyorsabban
Erre én megfogtam az egyik mellét és elkezdtem maszírozni míg a másokat szopni ez annyira tetszett neki hogy meg is ált nekem ez annyira nem tetszett ezért abba hagytam és mondtam neki hogy térdeljen le kutya pózba a földre (azért már néztem akkor is pornót és ezt mindig is ki akartam próbálni)
ő rögtön tudta mit akarok ezért le is ment én mögé térdeltem és nagyon gyors tempóval el kezdtem dugni neki ez nagyon tetszett és elég hangosakat nyögött
én egy kicsit meg is ijedtem ne hogy meghalják a többiek de nem bírtam le állni annyira jó érzés volt mikor már éreztem hogy mindjárt elmegyek szóltam Briginek erre ő csak annyit válaszolt abba ne merjem hagyni mert ő is mindjárt elmegy még döftem rajta vagy 15 öt és elmentem benne de ekkor ez nem érdekelt annyira jó érzés volt szerencsémre ő is pont akkor ment el és én hirtelen azt hittem hogy be pisilt utána jöttem rá hogy csak egy nagy orgazmusa volt és mint egy zsák krumpli el is dőlt ezzel kiszedve az édes kis puncijából a farkamat és láttam hogy a sok geci amit belé lőttem az ott folyik ki belőle pár másodperc után felültünk a kanapéra és el kezdtünk beszélgetni
Brigi: Ez nagyon jó volt ezt holnap is csinálhatnánk
Én : Szerintem is vagy ha van kedved allúgy nálunk és akkor még este is csinálhatjuk
Brigi: az nem jó sajnos nincs ruhám és még el kell mennünk valahova
Én: akkor marad a holnap mit szólnál ahhoz ha holnap mi nem vinnénk a kutyákat sétálni hanem itthon maradnánk
Brigi: ez nagyon jó ötlett akkor csináljuk ezt
Én: oké anyának van itt valahol egy vibrátora ha akarod akkor holnapra meg keresem és akár azt is használhatjuk
Brigi: oké mit szolnál még egy menethez látom már megint áll a faszod
Én: a sok ötleteléstöl megint kanos lettem
ezzel a lendülettel elé álltam ő rögtön szét is tette a lábát és már el is kezdtük a második menetett de ezt most lassabb tempóba csináltam hogy ki tudjam élvezni közben csókolóztunk és még én eközben még a mellét is fogdostam de igazából csak arra tudtam gondolni hogy a szűk puncijában az én vastag faszom milyen jól érzi magát és hogy többet igazából ki se akarom venni
De sajnos Brigi abba hagyta a smárolást és rám szólt hogy neki mindjárt menni e kell és még át kell ölzöznie és meg kell száritania a haját ezért vegyek fel egy gyorsabb tempót erre én fel is vettem a leggyorsabb tempót amit bírtam néha még ki is jött a faszom de brigi rögtön vissza is rakta nagyon élvezte ő is kb 2 perc után brigi el is ment de én még nem de ez engem nem zavart neki ez egy kicsit fájt de nem bírtam és nem is akartam abba hagyni és megint bele élveztem abba a csodás puncijába utána megint le ültünk a kanapéra vissza vettük a fürdő ruhákat Brigi a puncijába hagyta azt a sok gecit amit belé lőttem és szinte abba a pillanatba mikor brigi vissza ült be nyitott a másik unokatestvérem Csaba hogy ideje lenne menni szóval mennyen átöltözni el is ment én még ott maradtam és el kezdtem keresni a vibrátort amit szinte rögtön meg is találtam de ott hagytam és be mentem a házba hogy el tudjak köszöni Brigi felöltözött ki jött a fürdőből és meg láttam hogy mini szoknyába van és mikor már mentek volna el akkor még gyorsan félre húzott és megszólalt a gecit nem mostam ki benne hagytam én
ettől ismét felizgultam de csak annyit mondtam neki hogy meg van a vibrátor szóval holnap azzal is számolj ő csak mosolygot és ment tovább de a combján lehetett látni hogy folyik le kéjnedve majd vissza kiabált hogy majd holnap jönnek megint 10 óra fele és hogy várjam őt vagy szeretettel én vissza kiabáltam hogy ez csak természetes

Remélem élvezhető volt és nem volt olyan rossz ha tetszett akkor le írom mi történt másnap de egy kis spoiler el vettem egy másik szűzeségét is

Duci pina nyalása

Épp az ilyet szeretem. Nem, vagy csak nagyon szolidan sminkeli magát, illetve ékszereket se nagyon hord. Amolyan természetes szépség.

Az első csókunk az albérlete ajtajában történt. Nagyon jó volt. Ahogy ajkaink összeértek, majd szétnyíltak. Nyelvem az ajkához ért, aztán találkozott a nyelvével. Az a forróság! Az a bizsergés.

Imádok vele csókolózni. Imádom az ajkait, ahogy megduzzadnak és benedvesednek.

Ismerkedtünk egymás testével

Rajta egy piros, testre feszülős ujjatlan fölső, farmer, rajtam ing, farmer. Fekszünk az ágyon egymás mellett összebújva és csókolózunk. Jobb kezem a hátát simogatja. Ujjaim a ruhán vándorolnak. Elfogy az anyag és puha bőrét érintem a derekánál járok. Becsúsztatom a kezem a szűk fölső alá, érzem a bársonyos bőrét. Áll a farkam, mint a cövek.

Közben ő is az ingem alatt simogat kigombolta az ingem, így szabadon hozzáfér a mellkasomhoz, ahol a szőreimet igazgatja. Épp csak az ujjbegyei érintik a bőröm. Nagyon izgató.

Az oldalamra fordulok, őt a hátára fordítom, kezem átvándorol a ruhája alatt az oldalán keresztül a hasára. Eközben sikerül megcsiklandoznom, mire beleharap az ajkaimba. Ezzel csak még jobban feltüzel.

Az ingem szétnyílik teljes tenyerével a mellkasom simogatja, míg én a hasáról haladok felfelé a melleihez. Elakadok. Túl szűk a fölső. Kihúzom a kezem és ruhán át simogatom a keblét. Gyúrogatom, bár nem nagyon érzem az a fránya melltartó…

Lesimogatja a vállaimról az inget. A csupasz hátamon érzem az ujjait. Kicsit megemeli a felső testét és a mellkasomat csókolgatja. A mellbimbómmal játszik. Ez egy nagyon érzékeny testrészem.

Ha már megemelte a felsőtestét, kihasználom a lehetőséget megragadom a derekánál a fölsője alját és elkezdem húzni felfelé. Felül és engedi, hogy lekerüljön róla a textil. Miután az anyag a földön landol, jobb kezem gyorsan mozdul a melltartókapocs felé. Még épp időben sikerül kikapcsolni amint enged a kapocs, ő már ismét a hátán fekszik. Sebaj így már le tudom venni róla és szabadon hozzáférhetek formás kebleihez. A melltartó is a földön landol, én meg a jobb kezembe veszem bal mellét, a jobbat pedig a számmal izgatom apró csókokat lehelek rá, a nyelvemmel paskolgatom a bimbóját. Bekapom és megszívom, majd ráfújok, mire hegyes lesz. A bimbóudvara is összehúzódik. Szexi. Kívánom. Majd szét durranok hónapok óta nem voltam nővel…

A hasát puszilgatom. Csiklandós neki, így lejjebb haladok. Kigombolom a nadrágján a gombot. Lehúzom a cipzárt. Előtűnik a fekete bugyija. Átlátszó! Látom a szeméremtestének felső részét csupasz. Hmm akkor vagy teljesen csupasz, vagy csak valami kis fazonra igazított szőre van. Kíváncsi vagyok és izgatott. Mindkét variáció tetszik. Felcsigáz az ismeretlen. Belekapaszkodom a nadrág derekába és elkezdem húzni lefelé. Megemeli a csípőjét, így le tudom húzni a fenekéről előtűnik teljesen a bugyija a szeméremajkakig áttetsző. Teljesen csupasz! Elképzelem, ahogy nemsokára az ajkaim azokat a puha, selymes szeméremajkakat fogják érinteni. Beleborzongok. Gyorsan megszabadítom a nadrágtól. Ha meg már a lábánál tatok, akkor a zoknikat is lehúzom.

A lábfejétől indulva végigcsókolom a lábát egész a bugyiig. Lassan haladok. A szám előtt haladnak a jobb kezem ujjai.

Elérek a kis fekete anyaghoz. Orrom pár centire van tőle. Érzem az illatát. Ez még jobban felkorbácsolja a vágyaimat. A vékony, áttetsző anyagon csókolgatom a vénuszdombját, ajkaim közé veszem a nagyajkait, simogatom.

Ujjaim bebújnak a szövet alá. Érzem a puhaságot, a forróságot. Ahogy lejjebb húzom az ujjaim, egyre forróbb és nedvesebb. Félrehúzom a bugyit és csókolgatni kezdem a szeméremajkait. Meg vannak duzzadva. Látszanak a kisajkat. Beszívom az egyiket és szopogatom. Nagyon élvezem pici, bársonyos. Nem is tudom mihez hasonlítani. Nagyon jó! Mutatóujjam lejjebb siklik a hüvelyéhez. Tiszta lucsok. Lassan betolom. Közben a nyelvemmel kitapogatom a csiklóját. Megvan. Kemény kis pöcök. A nyelvemmel kezelésbe veszem. Idővel a mutatóujjam is beköltözik a puncijába. Most már két ujjamat mozgatom benne, miközben számmal a szeméremajkait illetve a csiklóját izgatom.

Nagyon szeretek és nagyon élvezem orálisan kényeztetni a nőket.

Fölnézek és látom, hogy két kezével a melleit izgatja simogatja, gyúrogatja a kebleit. Csipkedi, húzogatja a bimbóit. Nagyon rutinosnak néz ki mint aki teljes mértékben tisztában van vele, hogyan jó neki. Halkan nyögdécsel. Nem pihenek folytatom a kényeztetését. Szeretek adni. Szeretem, ha a partnerem élvezi, amit csinálok vele. A csiklóján táncol a nyelvem. Majd rátapasztom a szám és szívni kezdem. Teste remegni kezd. Egyre erőteljesebben szívom, nyelvemmel egyre hevesebben pofozom . Hangosan nyög, háta ívbe görbül. No még egy kicsit. Ujjaim szaporán mozognak benne. Nagyon remeg. Egy hatalmas nyögés és teste elernyed. Megfogja a kezem. Még egy utolsó csók a vénuszdombjára…

Mellé bújok. Simogatom a hasát, a melleit. Puszilgatom az arcát. Mosolygok. Ő meg csak fekszik, szemei becsukva és piheg.

Kinyitja a szemét. Szeme, szája mosolyog. Magához húz és megcsókol.

– Most te jössz – mondja.

Eltol és az ágyra lök. Fölém hajol. Haja beteríti a fejem. Megcsókol. A nyakamat csókolgatja és halad lefelé. Végigcsókolja a mellkasom. Eljátszik kicsit a mellbimbómmal. Ujjai beletúrnak a mellkasszőrömbe. Haja csiklandozza a bőröm.

Kioldja az övem. Kigombolja a nadrágot. Lehúzza a cipzárt. Lehúzza a nadrágot, ami az ágy végében a földön landol. Benyúl a bokszeromba és simogatni kezdi a meredező farkam. Puha ujjait végighúzza a szárán. Kezébe veszi a golyóim és játszadozik velük. Ismét a farkam cirógatja teli tenyérrel dörzsöli a makkom.

Folytatás itt

Szexpózok

Köztudottan nem vagyok egy ropi – szerencsére – viszont, ez azt is jelenti, hogy az ágyban vannak bizonyos pozitúrák, amik nem olyan kényelmesek számomra, vagy a partnerem számára, mint egy átlagos alkatú esetében. Ezért aztán, némi töprengés, és az Anangarangában való elmerülés után úgy döntöttem, leírok néhány olyan helyzetet, amikor mindkét fél számára mélyreható és kielégítő lehet az együttlét akkor is, ha épp nem botsáska alakkal rendelkeznek. Természetesen, ezek átlagos méretű szerszámmal rendelkező férfiakra vonatkoznak, ha túl kicsi, vagy túl nagy, az megint más témakörbe tartozik.

A Feleségem és Az Idegenek – – Beküldő:hidro Tomi –

Mindig izgatott, ha látnám a feleségem, ahogyan más keféli. Szereztünk a neten egy faszit, de csak úgy mentem bele, ha maszkot húz a fejére. Vettünk egy latex maszkot a szexboltban, majd jól megkurta a nejem, én meg vertem közben a faszom. Majd mindkettejük fejére vertem a gecim….

László – Kefélési Erősítő Folyadék Élveztem Ahogy Kefélik A Feleségem

Még fiatal házasok voltunk amikor kimentünk németbe és ott az egyik állomáson várni kellett.A csomagokat leadtuk megőrzésre és a feleségemmel elmentem egy közeli szexstúdióba.Eleinte a nejem húzódozott nem akart bejönni, de később sikerült rávennem.Mondta,hogy attól fél mások is megbasszák, de közöltem vele és az nagyon rossz lenne,hátha hosszú a farkuk akkor nem .remélem lesz ott olyan akit te is megkedvelsz. Végül bementünk és a nejemnek rögtön feltűntek a hosszú műfarkak.Elkezdte őket fogdosni én meg odamentem a pulthoz és kértem olyan szex erősíző folyadékot ami piába lehet cseppenteni és ettől megvadul a csaj és mindenkit befogad a lába közé.

A srác aki ott állt megkérdezte a csajnak akarom adni akivel jöttél,mondtam neki annak is egyébként a feleségem és már régóta szeretném látni,hogy megbasszák és lenyeletik vele a gecijüket a srácok.Ennek semmi akadálya mondta és bevitt bennünket egy kis előadóterembe ahol többen is filmet néztek,és páran az asztalon dugtak.Amikor a feleségem meglátta ezt rögtön a saját lába között kezdett matatni,majd lehúzta a bugyiját és a táskájába tette. Odajött egy koma és a kezébe adta a nagy faszát. A nejem azonnal megfogta és bekapta,majd szopni kezdte. Én szűzen vettem el és nem gondoltam volna,hogy azonnal elkapja egy idegen férfi faszát és pillanatok alatt elélvezteti a szájával,majd lenyeli a tartalmát ami a srác faszából kijött.

Majd amikor a srácot kielégítette odajött hozzám és köszönetet mondott nekem azért,hogy ilyen csodás helyre hoztam.Persze lassan levetkőztették és mások is elkezdték baszni. Jóformán egész éjjel vagy tizenöt koma dugta meg és olyan sikításokkal élvezett el,ha nem volt a szájában idegen fasz,hogy sokszor a férfiak is meglepődtek. Persze ezeket a jeleneteket filmre vették és mikor elmentünk sok pénzt is adtak. Kérdezték nem maradunk e ott adnak szállást és kaját is és akár évekre is le is szerződtetnék a feleségemet.Mondtam nekik egy körúton vagyunk, de megbeszélem a feleségemmel.Erre közölték ő már beleegyezett és amikor megmondtuk neki mennyit kap egy hónapra rögtön aláírta a szerződést.

Hát nemigazán erre gondoltam amikor áthoztam ide, de az asszony döntött helyettem is. Mondta,hogy legalább két évet eltölt itt addig annyian basszák meg amennyien akarják és azzal akikkel akarják, de közölték állatokkal is lesz módja baszni,aminek nagyon örült. Így aztán elhoztuk a csomagokat a megőrzőből és elmentünk egy lakásba ahol volt két nagy szoba és egy hálószoba is. Persze be voltak kamerázva,hogy ha bárkivel kefél vagy meztelenül mászkál minden mindig látszódjon és felvegyék kazettára. Volt az udvaron egy medence teli vízzel és két kan kutya is akikkel a nejem rendszeresen kefélt a nagy örömére.

Én kaptam állást a cégnél és sokszor nekem is jutott a jóból,mert rengeteg csinos nőt dugtam meg és nyaltam ki. Minden második héten jött az orvos és megnézett bennünket nem szedtünk fel valamit valahol.Volt olyan nap amikor meztelenül voltunk mindketten és én is beszálltam a feleségem kefélésében és nagyon élveztem ahogy kiszopja a gecimet a feleségem és a szájába tartva játszott vele majd lenyelte. Eleinte nagyon zavart,hogy olyan sokan megbasszák és a segge lyuka is eléggé szét lett baszva, de később amikor néha az orvos belecseppentett a seggébe és a pinájába is dugott fel valamit amivel összehúzta a szétkefélt pináját már ne zavart.

Mikor pár év múlva eljöttünk onnan én is kaptam az orvostól ilyen szert és ha elfogyott mindig küldött valakikkel akik persze hálából vagy két napig baszták a feleségemet mint egy kurvát, de az is volt.Persze amikor eljöttünk onnan rengeteg ruhánk és egyéb dolgunk is volt és ezért egy nagy túrakocsival jöttük haza. A fasz utáni vágya azóta sem szűnt meg és amikor elmentünk Afrikába egy körútra ott két nagy faszú néger úgy megbaszta,hogy ki kellett venni a méhét,mert különben nagy baj lett volna. A mai napig rendszeresen nagyon sok férfi megbassza és imádja a tiszta jó ízű gecit is kiszívni a srácok farkából.

A szert amit hoztam már sokszor kiegészítettem,mert rengetegszer alkalmaztam és volt olyan alkalom amikor az egyik csinos barátnőjét szerettem volna megbaszni, de a férje folyton vigyázott rá. Amikor aztán szóltam a feleségemnek az elcsábította a férjét én meg ráhajtottam az asszonyra elvittem táncolni és a piájába öntöttem egy kis szert és ettől szinte magától bujt a lábam közé. Volt,hogy a férje is tudta,hogy egész éjszaka kefélem a csinos feleségét és sokszor fel is csináltam, de mivel az apja is meg akarta baszni a saját menyét és a férj beleegyezett ezért mindig kikaparták az asszonyt és csak a harmadik hónapba,hogy addig is mindenkivel ha kefél beleengedheti a sok gecit a pinájába.

Mióta hazajöttünk németből és a szexklubból azóta már több száz ezren megbaszták a feleségemet és ő mindig örömmel közli velem,ha valami különleges faszt talált. Az utcában ahol laktunk ott is majdnem mindenkivel kefélt. …

özske – Cég Ellenörzés éjszakánként Mások Basztak

Még vagy húsz évvel ezelőtt a munkatársammal együtt elmentem egy budai céget átvizsgálni. Előző héten megkértem a férjemet,szerezzen a cég közelébe szállást egy kétágyas szobában. Mielőtt elmentünk már tudtam,hogy egy keskeny erdősávon átmenve ott van a szállásunk. Persze mire elindultunk már besötétedett, de majdnem a teljes erdősávon át kísértek bennünket és vigyáztak ránk a cég munkatársai. Alig mentek vissza elébünk került két jó képü férfi akik szintén a cég alkalmazottai voltak és beszélgettünk,majd amikor megcsúsztam egy falevélen megfogta a derekamat és nem engedte,hogy elessek. Később már nem kellett volna,hogy fogja a derekamat, de közben a keze már lecsúszott a fenekemre és én mindig is szerettem a simogatják a fenekemet.

Közben észrevettem,hogy a munkatársamat csókolják és a másik férfi a kabátján belül simogatja a melleit. A férfi aki engem simogatott megfordított és felhúzta a ruhámat a kabát alatt és a melleimet kezdte gyúrni.Ez az a pont amit imádok. Közben odaérkeztünk a panzióhoz ahová tartottunk és megkértem a férfit húzza le a ruhámat vissza. Majd később folytathatjuk, de nem akarok így bemenni a szállóba. A barátnőm is begombolta a kabátját és bementünk a panzióba. Elkértük a kulcsot és közölték,hogy pár perc múlva felhozzák a vacsoránkat. és a kért üveges bort. Mikor felfelé mentünk a második emeletre visszanézve láttuk,hogy a két férfi aki már ismerkedett a testünkkel bejönnek és az asszonnyal kezet fognak,és a férjeik is ott voltak. A férjét nem zavarta,hogy a két férfi simogatta a felesége fenekét sőt valamit mondott,mire az asszony szájon csókolta mind a két férfit.

Ezen egy kicsit meglepődtünk, de felmentünk. Alig értünk fel kopogtattak és bejött a két férfi és felakasztotta a fogara a kabátjukat.Megint kopogtak és két pincér jött be , az egyik a panzió vezetőjének a felesége akin csak egy áttetsző kötény volt rajta.majd letett az asztalra négy tányért és két üveg bort,meg egy rövid italos üveget poharakkal. Nagyot néztünk. Az asszony ott maradt és a kolleganőmnek a száját elkapta és nyomot rá egy nyelves csókot és benyúlt a blúza alá megfogdosta a mellét. A csaj nagyot nézett,majd visszacsókolta az asszonyt aki levette róla a kosztümöt és egy kis bugyiba és parányi melltartóba volt már csak. erre odament az a férfi aki már korábban is smárolta és elkezdte kihámozni a parányi fehérneműjéből.

Közben a panziós csaj odajött hozzám engem is lesmárolt,majd levette rólam a kosztümöt és rajtam csak egy bugyi maradt mert én nem hordok melltartót. Az a férfi aki már ismerte a mellemet csupaszon fogta és levette a panziós csajról a köpenyt és az meg totál meztelen lett mire az lehúzta a bugyimat is és belecsókolt a puncimba. A férfi a hátam mögé került és a seggembe akarta nyomni a faszát, de rászólt a panziós csaj az én seggem már kinyilt erre őt kefélte seggbe. Pár perc múlva már az ágyon feküdtünk és élveztük egymás ízét. Az én szám tele lett a másik koma faszával akit Józsinak hívtak. A barátnőm nyalta a panziós csaj pináját a neve Évike, míg az a koma aki engem már az erdőben megfogdosta a mellemet a barátnőm seggét baszta a kegyetlen nagy faszával neve Feri és a leányzó csak úgy visított. Közben bejött a Évike férje aki elővette a faszát és elkezdte rángatni,hogy mielőbb elélvezzen majd amikor észrevette,hogy a feleségét a Józsi el kezdte baszni elélvezett és lehajolva bekapta a saját faszát és kielégítette magát. Ekkor mondta mindenkinek jó szórakozást és remélem jókat fogtok baszni a feleségemmel is.

Évike szólt ne lepődjünk meg, de pár perc múlva jön majd egy néger koma aki Luiznak hívnak és az én kefélő gépem és az végig fogja baszni a két hölgyet is és remélem amíg itt vagytok engeditek,hogy megkeféljen benneteket mert kiválóan kemény fasza van. engem már két éve minden éjszaka megkefél és még sosem lett gyerekem,mert a farka tövén lévő lyukat nem fogja be és ott kicsorog a gecije. Közben engemet is megbaszott a két srác, de végül is nagyon élveztem amikor seggbe basztak és az különösen tetszett amikor mind a két koma a Józsi és a Feri a seggembe nyomták a farkukat,míg a Luiz addig küszködött és a pinámba nyomta az irgalmatlan hosszú faszát. Én megkértem a Luizt,hogy amikor élvez fogja be a lyukat a faszán és engedje be a zacskója tartalmát a számba, mert én szeretem érezni a geci ízét és zamatát is.

Végül mindhárman a számba mentek el , de előbb a barátnőmet is megbaszta a Luiz aki külön köszönömöt mondott nekem. majd mikor mindannyian kiélveztük magunkat leültünk és megosztoztunk a töményen , a kaján és a boron is. Utána megint csináltuk egy körbe baszást és a Luiz, Évi elment hogy a saját szobájukban folytassák a kefélést mi meg cserélgettük a Ferit ,meg a Józsit a lábaink között. Amikor bármelyik elkezdett volna élvezni mindig belém engedték a gecijüket, mert nekem nem volt méhem és nem tudtak felcsinálni,viszont azt is élveztem amikor belém spriccelték a gecit. hajnal felé elment a két férfi és ekkor lezuhanyoztunk egymás testét felfedezve lemostunk mindent a másik testéről és faranciázva lefeküdtünk. csodálatos ez a 69 mozgalom. Utna egy nagyot smároltunk.

Másnap reggel költöttek azzal,hogy megsimogatott bennünket két csaj és benyalt a pinánkba.Közölték,hogy holnapután reggel mi fogunk megint jönni és akkor veletek leszünk reggel öt – töl hét óráig. A reggeli az asztalon volt és lezuhanyoztunk,majd úgy meztelenül leültünk kajálni.olyan jó volt látni a kolleganőm testét és mondta élvezte ahogy seggbe kefélték,mert a segge lyukának a szüzességét most vették el. Az otthoni barátja már el akarta venni, de mondtam neki,majd ha keményebb lesz a farkad akkor megengedem,hogy ott is bele rakjad.

Kaja után felmentünk a céghez és folytattuk a munkánkat este hat felé hagytuk abba és direkt egyikünk sem vett fel reggel bugyit és melltartót sem. Igaz kissé merev volt a melltartó nélküliség,mert mindketten egy nylon dzsörzé egyrészes miniruhában voltunk ami kissé áttetszővé vált,ha megfeszült a mellünkön.Mikor elindultunk hazafelé már alig mentünk be az erdősávba ott volt Feri és Józsi és levették rólunk a ruhát. Meglepődtek,hogy alatta nincs semmi fehérnemű és végigmentünk úgy,hogy aki szembe jött velünk csak lesett és csodálkozott rajtunk. A panzióba érés előtt mindketten felvettük a ruhát és megint olyan éjszakánk volt mint az előző annak kivételével,hogy éjjel egy órakor bejött a két leányzó a kezükbe volt a köpenyük és a szánkra ültek majd egy nagyot szeretkeztünk négyesbe. Eleinte zavart,hogy a lányok a kezüket akarták a pinámba nyomni, de aztán amikor az egyik elővett egy síkosítót a keze könnyen becsúszott a már szétkefélt pinámba és majd a másik lány is bedugta a kezét és felment majdnem könyékig az nagyon jó volt. Mondták nekünk,hogy arra kell csak vigyázni, nehogy bent maradjon éjszakára,mert reggel nem fog kijönni és az eléggé cikis amikor szólni kell,hogy segítsenek rajtuk.Mi megjártuk és utána egy teljes napig keféltek bennünket idegen férfiak is A huszonnégy órán át mindkettőnket nyolcvan férfi kefélt meg és szoptatott meg. Utána sokáig még a férfiak illatától is irtóztunk.
Végül egy néger testvérpár kefélt meg bennünket akik itt a panzióban laktak egy hónapig és az utolsó két héten felváltva keféltek éjszakánként bennünket.

Ez így ment minden este és éjszaka. Lassan megszoktuk,hogy ha nagyon fájt a pinánk,vagy a seggünk,hogy leszoptuk a srácokat és mások is jártak át akiknek elég volt,hogy leszoptuk őket. Persze volt olyan házaspár aki átjött és az asszony a nyalást választotta ,míg a férjét leszophattuk.Az elutazás előtti éjszakán megbasztak nyolcan és leszoptam magam is kilenc srácot és kinyaltam egy csomó pinát amiben rengeteg geci volt. Semmit nem kellett fizetnünk a szállásért. Mondta Évi ha legközelebb jösztök,vagy bármelyikőtök jön adott egy kártyát azon hivjuk fel őt és közöljük egyedül jösztök vagy valakivel és benne vagytok egy ilyen jó dugásokban.

ha öt év múlva jön valamelyikőtök is már a két lányom is be lesz avatva ezekbe a dolgokba,mert most fognak férjhez menni,mert mindkettőt már a jövendő férjeik felcsinálták és addigra bevezetjük a kefélési rendszerbe. Már én is kipróbáltam mindkét vőmet is.A férjemnek láttátok nincs ezekbe a dolgokba beleszólása őt csak az érdekli,hogy lássa ahogy basznak bennünket és akkor elélvezik mert kirázza a saját faszát és leszopja.ha így halad húsz év múlva lehet hogy már a férjem sem lesz,mert addigra nem lesz pénze sem,mert valahányszor kefélnem kell az általa is ismert férfivel akik megbasznak mindig jó pénzt fizet nekem. Nekem is mondta töltsd el itt a nyáron egy hónapot és annyi férfivel kefélhetsz ahánnyal akarsz és még fizetést is kapsz. Látom mennyire szereted a jó vastag hosszú farkakat és a néger barátom is igen dicséretes dolgot mesélt rólad, mert ki tudtad elégíteni is.

Én nagyon örültem ennek,mert így annyit baszhattam amennyit akartam és ez engem mindig feldobott és különben is akkor élveztem igazán ha tudtam,hogy a férjemet eszi a fene,hogy mások bármikor megbaszhatnak és én leszopom őket és lenyelem a gecijüket és neki legfeljebb azt engedem meg,hogy lássa ahogy basszák a feleségét. Ez külön élvezetet okoz nekem. Wzt onnan tudom,mert amikor Bulgáriában nyaraltunk minden éjszaka négyen basztak meg és ő minden alkalommal végignézhette ahogy kefélik és szoptatják a feleségét. Még a barátai fiai is rendszeresen keféltek és a barátai akik sokszor eljöttek csak azért,hogy megbasszák a feleségedet. …

Ilyen A Pisiszex – – Beküldő:Vendég –

Egyszer már le írtam itt az erről alkotott véleményemet de aki esetleg nem olvasta ,szívesen ajánlom figyelmébe.

Bizony mondom néktek ,Női pisit inni csodálatos és mámorító dolog. Régóta vágytam erre az élvezetre már, míg nem sikerült találnom egy olyan csinos és szép nőt aki ezt meg is teszi nekem. És mondhatom nektek ,hogy életem legerotikusabb élményét élem meg minden egyes alkalommal mikor a számba engedi aranysárga meleg pisijét. Egyszerűen leírhatatlan az az érzés mikor folyik a punciból ez a fenséges illatú és ízű nedű egyenesen a számba. Amiből persze pár kortyot le is nyelek. Semmihez sem fogható az az érzés amit átélek közben. De van egy kis “hátránya” egyszerűen függővé lehet válni. Szinte egy hét után már alig várom hogy újra ihassam a finom aranyló sugarát! Csak azt tudom mondani ,hogy aki még nem próbálta ,az ne halogassa sokáig mert egy fenomenális erotikus élménytől fosztja meg magát. …

Szex a dunaparton

Ma csak ketten vagyunk együtt és egy kellemesnek ígérkező program vár ránk, egy kellemes Duna-parti séta és fürdőzés, egy olyan helyen ahol senki sem jár.

Megérkeztünk a már előre kiszemelt partszakaszhoz, a kocsit az árnyékban hagyva, kihordunk mindent a legjobbnak ígérkező helyre, és máris ledobálunk magunkról minden ruhát, és szaladunk be a vízbe, egymást fröcskölve, és vidáman nevetve.
Miután lehűtöttük magunkat, elrendezzük a takarókat, felállítjuk a napernyőket, majd egymást alaposan bekenjük a napvédő krémmel. Ez a folyamat egy kissé elhúzódik, hisz ez lényegében egymás ingerlése, izgatása. Miután végeztünk, elhelyezkedünk a takarókon, és átadjuk magunkat a nap perzselő sugarainak.

Ahogy fekszem a napon, egyre melegebbnek érzem azt, ezért besétálok ismét a vízbe, és lehűtöm magam, ezzel együtt a törölközőt is benedvesítem, amivel téged tudlak lehűteni, és megtöltöm a spriccelős palackot, amivel folyamatosan nedvesen tarthatjuk magunkat. Ahogy visszafekszem melléd, rád terítem a hűsítően nedves törölközőt, és közben lefújom mindened, hogy nedves legyen és hűsítsen. Ezután ismét elhelyezkedem melletted úgy, hogy jól lássalak, és megcsodálhassam a domborodó formákat, az árnyékba húzódó titkos réseket, és csak bámullak, és élvezem a látványt. Oly annyira kedvemre való vagy, hogy amíg nézlek, és hallgatom a szuszogásod, a farkam egyre csak emelkedik és egyre keményebbé válik. Ahogy süt rá a nap, szinte simogatja, és a vágy irántad egyre fokozódik. Amíg azon töröm a fejem, hogyan tudnék ebből a helyzetből még több izgalmat teremteni mindkettőnknek, Te mintha csak meghallanád a gondolatomat, kissé széjjelebb teszed a lábad, és így szinte rám kacsint a feneked barna ánusza, és alatta a puhán domborodó puncid, és ez még jobban felajz.

Mivel neked nem tudok ellenállni, közelebb kerülök hozzád, és könnyedén megsimogatom a combod, a feneked, aminek nem marad el a hatása, mert az szinte megemelkedik, és hívogatóan kacsint rám. Nem tudok és nem is akarok ellenállni, egészen közel hajolok, megmarkolom a feneked, azt egy kissé széthúzva benyalok neked. Aztán újra és újra, egyre nagyobb lendülettel, és egyre nagyobb területre kiterjesztve a mozdulatot. Közben a lábaid még távolabb kerülnek egymástól, így helyet adnak nekem ahhoz, hogy még nagyobb lendülettel és intenzitásással nyalhassam a puncidat, ami mindkettőnknek nagy örömet okoz.

Látom rajtad hogy vágyod az élvezetet, hisz a kezed egyfolytában a puncid felé matat, tudom hogy szereted kényeztetni, de most más élvezetet találtam ki neked. Előveszem az úti-csomagunkat, ami mindig kéznél van a kocsiban ha szükség van rá, és ez most egy ilyen helyzet.
Ahogy hasalsz, a két kezed a hátad mögött megkötöm a fehér selyem-kötéllel. Aztán újba benyalok neked, mindkét lyukat alaposan megnyálazva, majd a puncidba dugom azt a kis tojáshoz hasonló vibrátort, aminek egy zsinór van a végén, és a legvégén egy elemes irányítószerkezet. Miután kényelmesen elhelyeztem, jön a következő, amit a popsidba nyomok be, és miután mindkettő a helyen van, a másik kötéllel megkötöm a lábad a térdednél, majd a bokádnál is, majd a bokádat és a kezeidet a kötél végével összehúzom, nem túl erősen, ám elég stabilan ahhoz, hogy ne tudj elmozdulni.

Ezután az oldaladra fordítalak, hogy jobban lássalak, és jobban láthass, majd elindítom a már benned lévő 2 vibráló tojást. Az eredmény leírhatatlan, szinte azonnal megfeszül a tested, és egyre gyorsuló ütemben ismétlődik, a légzésed ezzel együtt a szuszigásból már lihegéssé változik, és csukott szemmel élvezed a helyzetet.
Veled együtt én is élvezem a dolgot és gyönyörködöm benned, mindig lenyűgöz és felizgat, ahogy élvezel. Amint nézem az egyre gyorsuló lüktetésed, én a farkamat simogatom, és veled azonos ütemben, jár a kezem rajta fel és le. Amikor a szemed kinyitod a tekinteted rám esik, ahogy verem a farkam, és látom benne a vágyat, ahogy akarod, ahogy szeretnéd magadban érezni. Ez irányú vágyad kifejezése az is hogy a szád kissé megnyitod, majd a kis piros nyelveddel körbenyalod, majd szinte kitátod úgy mintha már benne érzetnéd a kemény faszt, amit annyira vágysz.

Mivel szeretem ha jó neked, felizgat minden amivel örömet okozgatok neked, ezért odatérdelek az arcodhoz, és a farkammal közelítek feléd, hogy a szádba vehesd, hogy érezd hogy én is mennyire kívánlak. Először csak a végét kapod be, alaposan körbenyalogatva, majd amikor már eléggé megnyálaztad, beljebb tolom, majd vissza, és újra, egyre mélyebben. Közben a vibrátorok hatása is kezdi elérni a várt hatást, és amíg egyre hevesebben rándul össze a tested, annak ütemére én is kúrom a szádat, egészen a torkodig benyomom a kemény faszt, hogy utána visszahúzva, újra beléd tolhassam.

Ebben az ütemben, alig egy perc kell csak és máris érzem, látom hogy élvezel, a tested megfeszül, a lihegés abba marad, helyette csak egy mindent kitöltő remegés marad, majd egy kis szünet, mintha elernyednél, és újra kezdődik minden. A tested megfeszül, a remegés szinte állandósul, és újra elélvezel, ám most a farkam sem mozdul, szinte ráharapsz, magadba szívod, és őrült módon szopod, hogy szinte én is mindjárt elélvezek tőled.

Mielőtt a torkodra spriccelnék, kihúzom a szádból a farkam, és örült tempóban elkezdem kiverni rád, és szinte azonnal fel is tör belőle a szerelmünk nedve, ami beteríti az arcod, jut belőle a hajadra is, ám a végét a cicidre lövöm, mert most valahogy róluk elterelődött a figyelem, pedig ők is szeretik a kényeztetést. Amíg én a farkam kivertem rajtad, újra élveztél, ám ezt már számolatlanul, mert szinte egybefüggő nagy orgazmus volt, és ez volt az ami engem is veled repített a gyönyörök földjére.

Ezután kikapcsolom a vibrátorokat, kioldom a köteleket, melléd fekszem, és csak csókollak, közben elmaszatolom az arcodon a cseppeket, lenyalom a szád széléről, és így egymás karjában lassan megnyugszik a testünk, elmúlik a remegés, egyenletesebbé válik a légzésünk is. Miután minden alapra állt, együtt befutunk a vízbe, lehűtjük magunkat, és ismét átadjuk magunkat a nap élvezetének.

A nap folyamán még többször ismételtünk mindkettőnk örömére.

Négyen a szaunában

Téli hónapokban, két három hetente eljárunk férjemmel szaunázni. Teljesen kicserélődik az ember testileg-lelkileg. Próbálunk hétköznap menni, mert akkor kevesen vannak, még nagyobb a nyugalom. A szaunarészleg naturista, szól a személyzet, ha fürdőruhában ülsz fel a padra. 

Azon a decemberi estén is megkaptuk a kis lepedőnket, kerestünk egy pihenőfülkét, és ahogy szoktuk, beültünk az infrába. Háromszor félórát töltünk ott mindig, közte a merülőmedence és a jeges zuhany. Férjem vett rá az egészre, én sokáig ellenkeztem, miután világéletemben rendkívül zavart a meztelenség, még strandra sem jártam, míg meg nem ismerkedtünk. Mai eszemmel tudom már, hogy ez a fajta gátlásosság kicsit természetellenes, de hát ilyen voltam. Most már így, jóval túl a negyvenen, csak mosolyogni tudok korábbi önmagamon, kikoptak az ilyenfajta fóbiáim. Párom rendkívül türelmesen, lépésről lépésre, évek alatt “nevelte ki” belőlem ezeket a dolgokat, köszönettel tartozom neki.

Zuhany után aztán mindig elterülünk a nyugágyon húsz percre, végül hazaindulás előtt beülünk a gőzkabinba. Aznap is így volt, szerencsére üres volt a kabin, leterítettük a lepedőinket a jó meleg kőpadra, és élveztük a sejtelmes,párás félhomályt, és a csendet. Úgy negyedórája lehettünk benn, amikor korunkbéli pár jött be, halkan köszöntek, és leültek a szemközti padra. Hozzánk hasonlóan, átlagos testalkatúak voltak mindketten, nem borotválta magát egyikük sem. Kölcsönösen végigmértük egymást futólag, semlegesen, hiszen egy háromszor három méteres helyiségben nem lehet elkerülni, hogy a másikra pillantsunk.

Négyen a szaunában.
A pasi aztán kicsit lejjebb csúszott a padon, és kicsit elfordítva, lehunyt szemmel, hátrahajtotta a fejét a meleg falnak. Ezt tettem én is, mígnem néhány perc múlva párom a térdével alig észrevehetően meglökött. Ránéztem, és a szemével mutatta, hogy hova nézzek. Szemben velem a pali farka enyhén merevedésnek indult. Néha egy pillanatra lejjebb ereszkedett, majd ismét elindult felfelé. Régóta járunk már ide, de soha semmiféle erotikusnak nevezhető esemény nem történt még velünk. Lehet, hogy ezért, de roppant módon zavarba jöttem. Már-már a számon volt, hogy menjünk, amikor a nő is észrevette, mi történik, és egy szelíd mosollyal előbb rám nézett, majd férjemre és csak a szájáról olvastuk le, hogy “Bocsi…”
Férjem visszamosolygott rá, amolyan “Semmi baj…” stílusban, ezért én is próbáltam valami hasonlót. Hát nem igazán sikerült…
Ekkor a pasi farka már majdnem teljesen merev volt, szépen kirajzolódtak rajta az erek is.

Váratlanul ért a dolog. Nagyon fura érzés volt: zavarba jöttem,de ugyanakkor izgatott is. Teljesen tanácstalan voltam, mentem is volna,meg nem is…
Ekkor a nő felállt,belemerítette a kanalat a vizesdézsába, rám nézett, és kedvesen megkérdezte, hogy szabad-e…
– Persze,nyugodtan. – préseltem ki halkan magamból.
Jó alaposan fellocsolta a követ, még nagyobb lett a gőz, még sejtelmesebb lett a látvány, de tulajdonképpen jólesett. Aztán visszaült, elhelyezkedett, ránézett a párja merev farkára, majd rám, és valami olyasmi volt a szemében, hogy – Bocs, de ez van…-
Azt hiszem ekkor billentem át, ekkor kezdett egyértelműen izgatni a helyzet. Összenéztünk Párommal, majd lenéztem az ölébe, és láttam, hogy az ő farka sincs már nyugalmi állapotban. A csaj szemben ezt nyilván látta, de olyan közömbös arckifejezéssel ült, hogy azóta sem értem. A pasi farka ekkor már teljesen állt, néha megfeszült egy kicsit, és azon gondolkodtam, hogy vajon mi járhat a fejében. Talán én, aki ott ül tőle két méterre, teljesen meztelenül, vagy valami más? Továbbra is hátradöntött fejjel, csukott szemmel, kicsit lecsúszva ült, és láthatólag teljesen lekötötte a saját belső világa, illetve ami éppen ott történik.

Azon vettem észre magam, hogy erőnek erejével sem tudok máshova nézni, csak az akkor már folyamatosan lüktető farkára. Éreztem, ahogy kezdek benedvesedni, és akaratlanul ugyan, de kicsit szétnyitottam az addig összezárt térdeimet. (Párom szerint ekkor már terpeszben ültem…) Aztán azon kezdtem gondolkodni, hogy mi is lesz ebből, de nagyon hamar választ kaptam… Soha nem fogom elfelejteni!

Hirtelen teljesen megfeszült a teste, váratlanul rám nézett, előbb a szemembe, aztán a cicimre, végül a lábaim közé! Akaratlanul összezártam a térdemet, aztán éppolyan akaratlanul széttártam. Eszméletlenül izgató volt. Ránéztem a Páromra, ő nem nézett rám de láttam, hogy neki is áll rendesen a farka, és nem tudja levenni a szemét egy másik férfiről! Aztán jött egy brutális magömlés! Továbbra sem nyúlt magához a kezével, csupán először a végén kibuggyant az anyag, majd talán kétszer, vagy háromszor lövellt is, miközben a farka összevissza csapkolódott, telefröcskölve a hasát, combját, de még a nyakára is jutott!
És mindvégig a puncimat nézte. Izgató volt, nagyon izgató!
Ha nem velem történik ez az egész, nem hiszem el senkinek, az biztos.

Aztán elernyedt a teste, újból hátradőlt, lehunyta a szemét, de közben hihetetlenül gyorsan vette a levegőt. A csaj várt kb fél percet, majd kihúzta a feneke alól a lepedőt, és nagyon gyengéden letörölgette a pasi testét, aki eközben meg sem mozdult. Aztán anélkül, hogy ránk néztek volna, felálltak, köszöntek halkan, és kimentek. Mielőtt azonban becsukták volna maguk mögött a kabin ajtaját, a csaj visszalépett, rám nézett, és kedvesen annyit mondott: – Nagyon köszönjük…
Egy szót sem tudtam válaszolni, csak nyeltem egy nagyot. Aztán ültünk csak ott hitetlenkedve, és néztünk egymásra tanácstalanul.

Hazafelé a kocsiban egyetértettünk abban, hogy nekik nyilván nem ez volt az első ilyen esetük, mert nagyon összeszokott párosnak tűntek, így utólag. A szexuális életük pedig maga lehet a Kánaán! Aztán abban is egyetértettünk hamar, hogy tennünk kell egy próbát nekünk is, na persze csak kettesben. Hazaérve a zuhany alatt jó alaposan lecsutakoltuk egymást, ahogy ilyenkor szoktuk, kisütöttem a délben bepanírozott csirkecombot, megterítettem, még gyertyát is tettem az asztalra…
Férjem közben felment a netre (őt is megfogta a dolog), és nagyon hamar, “Hands free” címszó alatt talált hasonló “mutatványokat”, nem is egyet.

Kikiabált, hogy – Gyere be! – és amíg néztem a videókat, megint éreztem, hogy kezdek felizgulni!
A csirke hajszál híján megégett. Alig vártam, hogy megvacsorázzunk, és bevonuljunk a hálószobába.
– Na akkor most hogyan legyünk? – kérdezte a Párom.
Én sem tudtam hogyan legyünk, ezért hanyatt feküdtem, felhúztam a térdemet széttett lábbal. Erre fel az én Drágám kiment…
Mire síkideg lettem volna a döbbenettől, szerencsére megjelent, egy székkel a kezében, leült az ágy végébe, és tüntetőleg, vigyorogva hátratette a kezeit a szék mögé.
– Izé, hát akkor showtime, vagy valami ilyesmi… – mondta. Ezen aztán mindkettőnknek röhögni kellett, de rendeztük a sorainkat, és egyre inkább a délutáni erotikus hangulat jött elő bennünk.
Megint széttettem a lábaim, jó alaposan, és lassan benyálaztam a kisajkaimat, mert Párom mániákusan imádja őket.
Most már,ennyi idősen én is megbékéltem velük, holott például strandra is azért nem jártam többek között, mert meg voltam győződve róla, hogy mindenki az én duzzadó bikinialsómat nézi… Zavart.

Aztán kicsit simogattam őket, és hogy méginkább felizgassam, szépen mindkettőt kinyújtottam amennyire csak lehetett. Ez nálam kb hét-nyolc centit jelent, és leginkább ezzel tudom begerjeszteni az én Drágámat.

Lett is hatás!
Megmozdult a farka, és szépen lassan, több lépcsőben, kb két perc alatt teljesen merev lett! Megpusziltam egymás után mindkét mellbimbómat, ami nálam nem könnyű, majd három ujjal szépen lassan felnyúltam magamnak.
Ugyanúgy kezdett lüktetni Párom farka, mint délután az ismeretlené! Hirtelen hatalmába kerített, hogy pokolba a mutatványokkal, faszt akarok érezni magamban! Intettem, hogy gyere…
Jött, és olyan keményen kefélt, hogy szinte már fájt a szeméremcsontom, mégis kegyetlenül jó volt. Utólag bevallottam neki, hogy közben többször is belémvillant az idegen pasi magömlése, mire azt mondta, vigyorogva, hogy hajrá, hajrá…
Aztán váratlanul kihúzta belőlem, fölém térdelt, és hátrahajtotta a fejét. A farka egyre gyorsabb ütemben lüktetett a cicim felett, egyre gyorsabban és hosszabban vette a levegőt, és akkor már tudtam, hogy élvezni fog. A kezeit hátrakulcsolta, megfeszült, és elindult belőle az anyag.
Ugyanazt láttam, mint délután, csak most harminc centi távolságból! Hihetetlen volt! Összefröcskölte a hasamat, mellemet, a párnát, mindent…!
Majd szó szerint rám roskadt, és alig kapott levegőt. Annyit tudott kinyögni lihegve, hogy “ez brutális…”.

Én is így gondoltam, akkora élmény volt, hogy azóta sem tudok napirendre térni felette.
Kb fél percig pihegett rajtam, majd felkönyökölt, és legnagyobb meglepetésemre a nyelvével elkezdte összegyűjteni rólam, amit odafröcskölt,és mire felocsúdtam volna, már a számom volt a szája.

Én nem igazán szeretem a számban a gecit, nem is az íze, sokkal inkább az állaga miatt. Nem tudom miért van ez így, de így van. Most viszont, olyannyira izgató volt ez a vad smárolás így, hogy egy pillanatra én is úgy éreztem, hogy orgazmusom lesz. Lett is, de azért, mert a Drágám lenyúlt a lábaim közé, és az egyik kedvencemet vetette be.
Elkezdte masszírozni a gátamat, egyik ujjával kicsit a popsimban, másikkal a puncimban. Élveztem! Több hullámban, többször, összetapadt, geciben úszó szájjal!

Voltunk azóta is szaunázni, a gőzkabint sem hagytuk ki, de ismeretlen ismerőseinkkel nem találkoztunk azóta sem. Mégis hálásak lehetünk nekik, mert olyan vizekre eveztünk a szexben általuk, amiről korábban nem is hallottunk…