A szexbál

Ott álltam előtte, hosszú idő óta először kettesben. A szívem úgy dobogott, hogy majd kiesett a helyéről, az arcomból kiszállt a vér, és legszívesebben kirohantam volna a világból, ha ő nem néz rám olyan sóvárgó tekintettel. Ha nem tudtam volna, hogy mennyire szüksége van rám, hogy mennyire magányos. Nem vigasztalásból tettem, amit tettem, hanem mert rájöttem, hogy kell nekem. Nem szeretetből, hanem szerelemből. Mert akkor tudatosult bennem, mennyire fáj, ha ő boldogtalan, hogy mennyire szükségem van rá. Ez nem az a fajta szerelem volt, mint amikről mesélnek a könyvek. Ez olyan szerelem volt, ami csak lassan, fokozatosan alakul ki, sunyi mód, úgy, hogy még csak véletlenül se vedd észre, és amikor először döbbensz rá, hogy mi történt, egyszerűen nem tudsz mit kezdeni vele és megesik, hogy elfojtod, mert nem kételkedsz benne, holott valószínűleg az életed legnagyobb lehetősége.

Tettem felé egy lépést. Könnyek gyűltek a szemembe a rengeteg, hirtelen jött érzéstől, a rádöbbenéstől, s ő ezt észrevette. A szoba egyik végéből a másikban termett, két puha kezével közre fogta az arcomat, és nagy levegőt véve megcsókolt. Kicsit gyors volt, kicsit hirtelen, pont olyan, mint amilyennek lennie kellett abban a helyzetben. Mindketten féltünk és meg voltunk ijedve mindentől, de ott voltunk egymásnak.
Egyre sürgetőbbé vált a csókja, én pedig tudtam, hogy nincs menekvés. Átfogtam a nyakát, ő pedig szorosan magához ölelt. Ekkor tűnt csak fel, mennyire megkönnyebbültem, amikor átfogott; kis híján összecsuklottam a karjaiban. Engedte, hogy levegőt vegyek, és amíg ő a nyakamat csókolta, éreztem, hogy majd’ szétvet a fájdalom. A kellemes fájdalom.

Annyira kívántam őt, hogy azt szavakkal nem tudnám leírni. Minden porcikám ki akart szabadulni a ruhából, azt akarta, hogy az ő bőréhez érhessen. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen az, ha valakit ennyire akarsz. Nem akartam, hogy bármi elférjen közöttünk. Azt akartam, hogy olyan közel legyen hozzám, amilyen közel ember emberhez csak lehet. Azt akartam, hogy bennem legyen, hogy szakítson szét.
Levette rólam a ruhámat. Csak a vállamról kellett lehúznia a pántokat, és az máris a földre hullott. Ő végigmért a tekintetével, én pedig elvörösödtem, éreztem a lüktetést az arcomban. Kicsit elidőztünk, egymást nézve, majd gyorsan levette ő is a pólóját. Megharaptam az ajkam, zavarban voltam, ugyanakkor kíváncsiság bizsergett az ereimben.

Újra egymásnak estünk, úgy ölelkeztünk, mint akik össze akarnak nőni, egymásba akarnak bújni. Lassan a szépen bevetett ágyhoz vergődtünk, és ugyan így, összeragadva estünk rá. Csókolt, ahol csak ért: az állam, a nyakam, a kulcscsontom, a vállam, a mellkasom, a mellem… Én azt sem tudtam, hová legyek, annyira élveztem. Órákig tűrtem volna a kényeztetését, a simogatását, de tudtam, hogy neki sürgősebb a dolog.

Felültem. Amikor kiegyenesedtem vettem csak észre alattam azt az igencsak figyelemre méltó dudort a nadrágján. Némán bambultam, majd gyorsan hadba kezdtem a gombjaival. Ő is felemelkedett, és amíg én a sliccével bajlódtam, ami a kapkodástól természetesen nem akarta megadni magát, ő a melltartóm pántjait csúsztatta le a vállamról, majd megkereste a kapcsot, és azzal próbálkozott. Csak nem sikerült neki. Egymásra néztünk, komoly arccal, tréfát nem ismerve, majd mindketten elengedtük a másikét, és a sajátunkkal foglalkoztunk. Pillanatok alatt ki volt gombolva a nadrág, és az én melltartóm is megszabadult súlyától.
Tovább csókolóztunk. Ő közben próbálta lehúzogatni a nadrágját, de mivel rajta ültem, nehezen ment neki. Amikor ezt észrevettem, olyan hirtelen, mintha meggondoltam volna magam, átlendítettem a lábam fölötte és átfordultam az ágy másik oldalára. Azt hittem, majd a saját nadrágjától fog így megszabadulni, de nem. Nekiesett a bugyimnak, és kis híján úgy tépte le rólam. Nyomott pár puszit a combomra, ahogy haladt lefelé, majd felfelé, s amikor szétnyomta volna a lábaimat, akkor tudatosult bennem, hogy ő tulajdonképpen mire is készül, és olyan erősen, ahogy csak tudtam, összezártam a lábaimat. Meglepetten felnézett rám, és én csak akkor láttam, hogy a nadrág már nincs rajta. Semmilyen nadrág nincsen rajta… Gyorsan felültem az amúgy sem teljesen vízszintes fekvésemből.

A két fokhagymagerezd, ami amúgy fenékként funkcionált, kuncogásra kényszerített. Ő sértődötten felállt, bennem pedig megakadt a szusz: hirtelen szemben találtam magam az élvezetem tárgyával. Az amúgy teljesen átlagos méretekkel megáldott másik fél pénisze ijesztően nagynak hatott, így, szemből. Talán profilból más lett volna…

– Óvszer? – kérdeztem, ő pedig gyorsan felkapta az alatta levő nadrágját, és kikapott egyet a zsebéből. Kibontotta, és szakszerűen felhúzta, mintha csak egy kesztyű lenne. – Gyakoroltad? – kérdeztem, mire elvörösödött, majd bólintott egyet.

Hátranyúltam, és kicsit hátrébb csúsztam az ágyon. Ő fölém támaszkodott, én pedig csak akkor mertem széttenni a lábam. Újra megcsókolt, de most lényegesen lassabban, mint addig, majd óvatosan lejjebb vitte az egyik kezét, míg a másikkal támaszkodott. Végigsimított a melleimen, a mellbimbókat pedig külön kényeztette az ujjhegyeivel, majd végigsiklott a keze az amúgy cseppet sem tökéletes hasamon, végig a borotvált testrészen, és azonnal a csiklóra tért. Ahogy hozzáért, engem kirázott a hideg és halkan felnyögtem.
Elvette a kezét. Azt hittem, megijedt, de tévedtem. A hüvelyem bejáratához helyezte férfiassága csúcsát, majd a szemembe nézett.
– Mehet? – kérdezte kisfiús félelemmel a hangjában. Bólintottam.
Mindketten lenéztünk.
Először csak egy kis nyomást éreztem a hüvelyem falán, majd éreztem, ahogy az ő csípője is megmozdul, és teljesen belém csúszik. A hirtelen fájdalomtól összeharaptam a szám, éreztem, ahogy valami valóban elszakadt, de mégis boldogsággal töltött el a tudat.
Az arcomat nézte, kifürkészhetetlen arckifejezéssel. Várta, amíg enyhül a fájdalom, majd lassan, kicsit ügyetlenül mozogni kezdett. Én a vállának nyomtam a homlokom, még mindig sajgott. Olyan volt, mintha nem lett volna bennem elég hely. Persze, ahogy ránéztem az arcára és láttam azt a mámoros élvezetet, minden megenyhült. Próbáltam magam elengedni úgy, ahogy csak tudtam, el akartam érni, hogy egy izmom se feszüljön. Az első 5 perc küzdelem volt a javából. Ő azzal szenvedett, hogy az első pillanatban ne élvezzen el, én pedig azon, hogy ne sírjak.
Ahogy egyre gyorsabban mozgott, a fájdalom is enyhülni kezdett. Nem múlt el, de körülbelül 10 perc után már egész elviselhető volt. Akkor kezdtem igazán élvezni csak, ami történik. Magamhoz öleltem őt. Megharaptam a fülcimpáját, cirógattam a tarkóját, majd én is mozgásba lendültem. Nem akartam pózt váltani, ez éppen elég volt első alkalomhoz, hiszen így is nehezemre esett levetkőzni előtte.
A csípőmet le-fel mozgattam, és a fajdalom ellenére élveztem. Neki is sikerült úrrá lennie magán és végre igazán tudott velem is törődni. Rám mosolygott, én pedig mérhetetlen boldogságot éreztem. A lábamat felemeltem, és összekulcsoltam a feneke felett. Élveztem, ami történik velem. Minden mozdulattal mintha beljebb jutott volna. Annyira új, szokatlan és furcsa érzés volt. Sosem gondoltam, hogy ez ennyire más lesz, ennyire félelmetes és ennyire izgató.
Kezdtünk izzadni. Egyre melegebb lett körülöttünk minden, és belül és egyre nagyobb forróságot éreztem. Mindenem zsibbadt az élvezettől, bizseregtek az ujjbegyeim az érintésektől, és a számat is elharaptam. Ő beletemetkezett a hajamba, finoman beleharapott a nyakamba és mozgott tovább. Olyan volt, mintha áram rázott volna folyamatosan, mintha szét akarna engem vetni minden érzés, ami bennem bujkált. Együtt mozogtunk, harmonikusan, és közben piszkosul élveztük egymást. Húztam őt magamra, csak beljebb, csak beljebb. Úgy éreztem, hamarosan elmegyek. Már éppen mondtam volna, hogy várjon meg, amikor hirtelen lassulni kezdett. Elengedte magát és teljes súlyával rám feküdt. A teste hideg volt, de ahol a legközelebb volt hozzám, hihetetlen forróság tombolt. Remegett minden porcikája, alig kapott levegőt. Amíg a fejét a nyakamhoz szorította, még vagy ezerszer megcsókolt.

Amikor pár pillanat elteltével ismét felnézett, hihetetlen elégedettséget és boldogságot tükrözött az arca. Óvatosan távolodott tőlem, majd úgy dőlt mellém, mint egy zsák. Még mindig lihegtünk, ki voltunk pirosodva, és nem tudtunk megszólalni. Mindketten vigyorogtunk, mint a jól lakott óvodások, és egymás kezét szorongatva csókoltuk a másikat. Amikor a levegővétel már egy cseppet könnyebbé vált, én rádőltem a mellkasára. Nem tudtunk mit mondani, csak egyszerűen boldogok voltunk. A csendet nem lehetett megtörni, kár is lett volna érte, hiszen tele volt gyermeteg lelkesedéssel, kíváncsisággal és az öröm illatával.
Egyszer csak rám nézett, kicsit felemelte a fejét. Megcsókolta a homlokom, majd nagy levegőt vett.
– Még egy menet?