szexpartner , erotikus masszázs ellenőrzés

Megkúrtak ismét a Csabáék

Két hete történt, meglepő módon nálunk, ahová pedig soha senki nem teszi be a lábát, főleg nem fiúk.
Érdekes, mert az előtte levő nap benn maradtunk az osztályban és pont erről beszéltünk. Ki mit merne kivel. Persze egy idő után rájöttek, hogy engem nem érdemes heccelni, túl sok mindent bevállalok és szinte akárkivel. Alapból örültem, amikor olyan dolgokkal húztak, hogy nem merem megcsókolni ezt meg ezt. Ugyan már! Én? Volt egy srác, Csabám, akivel tök szívesen smároltam volna, de bezzeg vele nem cseszegettek. Mondom mindegy.
Másnap az előző nap hatása alatt állva, épp a kádban gondolkoztam arról, hogy vajon ki az a hülye, aki velem önszántából smacizna, és jót röhögtem magamban: senki. A habbal kentem be épp a testem, elmerültem a vízben, amikor megszólalt a csengő.
„ A rohadt életbe pont jókor ez is!” Betekertem magam a törülközővel és mivel láttam, hogy az szinte semmit nem takar, felkaptam egy fürdőköpenyt is felé. Kimentem ajtót nyitni, közben elég rendesen szidtam a fejét annak az ökörnek, aki 2-kor rám tör. Csöpögött belőlem a víz és az ajtóban az én drága, kedves (hogy szakadna rá az ég) osztálytársaim álltak, két fiú.
Az egyik Csabám, akivel csókolózhatnékom volt, a másik Öcskös, akivel meglehetősen jóban voltam.

– Sziasztok, mi a fenét kerestek itt? És amúgy is hogy a francba találtatok ide?
– Helló, milyen kedves vagy.
– Mint látod fürödtem.
Jácint erre csak felvonta a szemöldökét és elég kétértelműen elvigyorodott. Három napja meg akart ujjazni és lehetőleg kinyalni, szóval volt okom félreérteni. És amit mondott azután nem sok kétségem lehetett:
– Rávettem a Csabámot, hogy smároljon veled. Mit szólsz?
– Mért sejtem úgy, hogy ennek még lesz ára?
– Mert lesz is.
Most én vontam fel a szemöldököm. Lehet, hogy én is kétértelműen. Jácint mindenesetre egyértelmű választ adott.
– Nem kell megcsókolni, ha nem szeretnéd.
– Tudod, hogy ki akarom próbálni vele is.
Csabám eddig csak állt, most beleszólt:
– Az én véleményem nem számít-
– Sejtettem, különben nem lehetet volna idehozni – válaszoltam.
– Honnan veszed? – kérdezte, és a hangjából tudtam, hogy Jácint vele is közölte szándékát.
– Anyám! Mik a feltételek?
– Ujjazás, nyalás. Mint mindig.
– Egy kib***tt csókért?!
– De kivel, ezt gondold meg!
– Azt hiszem, nem sok választásom van.
– Ilyen „ruhában” én sem hiszem. – Csabám, meg a szokásos parasztsága.
Kezdtem már épp elfelejteni, hogy csurom víz vagyok, és egy semmit sem érő törölköző és egy köpeny van rajtam. Jácint akkor már fel volt tüzelve.
– Na, akkor kell a csók, vagy nem kell?
– Gyertek be. – kellett a csók, mert nagyon kíváncsi voltam.

Beléptek, és Csabám minden további nélkül letepert Baromi jól csókolt, hosszú nyelve volt és biztosan kezelte a helyzetet. Egy percig eszembe jutott, hogy hogy bírta rávenni Jácint erre, de felsejlett bennem, hogy nem csak ő akar pettinget velem, hanem feltehetőleg Csabám is. Hogy miért azt nem értem. .
A nyelve még mindig a számban kalandozott, amikor éreztem, hogy már csak a törölközőm van rajtam, ami semmit, vagy tán még azt sem fedi. És megéreztem a kezet a hátamon, ahogy lassan siklott végig a fenekemen, a combomon. Csabám továbbra se hagyta abba, de kezdte letekerni rólam a maradékot és ott álltam meztelenül két fiú között, az egyik régóta kívánt, a másikat meggyőzték, de most mindketten kanosak voltak. Éreztem a velem szembeálló merevedését. Fokozatosan én is lehúztam róla a pólót, a nadrágot. Már engem is a vágy hajtott. Közben észrevétlenül a fürdő felé toltak. Jácint a fülembe súgott
– Mi van, engem nem te akarsz levetkőztetni?
Édes hangja megvadított. Elkaptam a szám Csabám ajkai elől, teljes hévvel megfordultam és megcsókoltam Öcsköst. A nyelvem vadul táncolt a szájában, őrültként téptem róla a ruhát.
– Tud a kiscsaj, ha akar – szólalt meg Csabám.
Jácint kiszabadította magát egy percre.
– Mi az, hogy! Ez a végén széttép minket.

Öcsköson semmi nem volt, szerszáma, körülbelül 17 centi, kemény volt és merev. Csabám megfogta hátulról a melleimet, én halkan felsikítottam, egy pillanatra elfelejtettem, hogy ő is ott van. A nyakamat kezdte csókolni, Jácint a fenekem tapizta elég jó tempóban, és hevesen csókolt. Akkor tudatosult bennem, hogy a fürdőkád tele van. Óvatosan arrafele tolattam, és ahogy vártam Csabám bele is lépett akaratlanul a vízbe. Akkor Öcsköshoz fordultam, aki nem igazán tudott leállni, már láttam rajta, hogy még egy kicsit vár, és megujjaz.
– Ide figyelj, muci! Ezt most nyugodtan fogod végignézni.
Jácint szeme meglepetést tükrözött, de bólintott. Én bemásztam a kádba Csabám mellé és elkezdtem lefele haladva csókolni. A fiú nem igen akart kiengedni a szájából, de muszáj volt. És elértem a farkát. Nem igazán érdekelt már mi lesz a reakció óvatosan bekaptam, és a srác kéjjel teli hangon felnyögött. Szopogattam, csókoltam, kieresztettem a számból és maxra kapcsolva bólogatni kezdtem rajta. Először csak halk nyögések hallatszottak, láttam félszemmel, hogy Jácint is veri aztán vad üvöltés tört ki Csabám ajkai közül és a pasi elélvezett. Nem nyeltem le, hanem a kádba engedtem a víz mellé. Aztán ezzel a vizes, gecis habbal bekentem magam. Kanszagom lett. Jácint pedig nagyon kívánt. Kinyúltam a kádból és kezembe vettem a farkát. Ütemesen verni kezdtem, aztán lassítottam.
– Ne hagyd abba… Nagyon jól csinálod… ahh

Ez elég jó visszajelzés volt. Aztán ő is, bár halkabban, mint a Csabám elment. A lé végigömlött rajtam. Megéreztem az ujjakat a pinámban. Csabám belecsúsztatta először csak a mutató, majd a középső ujját is a hüvelyembe. Élveztem a dolgot, de még nem vesztettem el a fejem.
– Gyere közelebb. – mondtam Öcskösnak. Ő odaállt a kád széléhez, és megérezve mit akarok becsúsztatta a számba a farkát. 17 centi kicsit nagy volt, nagyobb, mint Csabám 15-je. Én pedig csak 15öt bírtam benyelni. Öcsköst ez láthatóan nem zavarta. Egyik kezemmel a kád szélébe kapaszkodtam, másikkal megkerestem Csabámot a vízben és most őt vertem. A halk sóhajok, kiáltások közé, az én gyenge sikoltozásom olvadt. Jácint makkját nyalogattam, golyóit csókolgattam, végigpusziltam egész rúdját, aztán bekaptam, és megint előröl.

Mikor éreztem, hogy mind én, mind két partnerem kezd a végéhez érni, begyorsítottam. Szoptam, és vertem olyan gyorsan, ahogy kitelt tőlem Kapkodva szedték ők is a levegőt, én egyre hangosabban sikoltoztam. Sosem voltam még senkivel, nem vártam, hogy egyszerre két fiú adjon meg nekem mindent, és én viszonozzam. Baromi hangos hörgés és egy óriási sikítás kíséretében mindhárman egyszerre értük el a csúcsot. Ezúttal kiéhezve nyeltem Jácint gecijét, és meglepő módon finom volt. Nagyon, talán túl finom is. Kívántam… Nem volt elég egyszer. Jácint teljesen felizgult, szinte kitépett Csabám karja közül, kihúzott a kádból, és berángatott a hálószobába.
– Ha nem tudnám, hogy nem így van, azt hinném vérbeli kurva vagy – hangja még rekedt volt.
– Élvezted? Mondjuk ezért jöttél, szóval…
– Persze, de jobb volt, mint amit vártam- döntött az ágyra.
– Na, kösz- húztam a szám.

Jácint csak vigyorgott, és vigyázva, mert tudta, milyen kis hülye vagyok elkezdett csókolgatni. Először a melleimet szívogatta, aztán a hasamat, végül elért a csiklómig. Itt viszont már nemigen fogta vissza magát. Hevesen, erőteljesen szívogatni kezdte, nyalogatta, aztán kezeivel felnyúlt a melleimhez és lágyan, majd később már kevésbé figyelmesen kezdte taperálni. Ekkor ért oda Csabám. Láttam, ahogy Jácint mögé lép, kicsit félretolja, de úgy, hogy a srác közben végig a csiklómon tartotta a száját. És megéreztem. Egyszer már dicsértem Csabám kezét, de akkor nem ilyen értelemben. Hosszú ujjait teljesen, egyhuzamra felnyomta és ki –be húzogatta.. Jácint is felgyorsított és én halkan, megadva magam élveztem. Nem akartam, hogy így legyen, de állati jó volt! Nem is lehet olyan rossz egy „vérbeli kurvának”… Aztán megéreztem egy másik kezet is. Tehát Jácint is benyúlt. Pinámból már folyt a lé, láthatóan a többiek nagy örömére.
– Vajon meddig bírja?
– Keményítsünk be.

Mostmár nem bírtam nyitva tartani a szemem. Jácint visszacuppant rám és Csabám ujja erősen döfködött, míg Öcskösé körözött. Azt hittem meghalok. Hallottam a saját hangom, ahogy sikoltozok, aztán elvesztettem az eszméletem, csak a kibaszott nagy élvezet járta át testem, csak ezt érzékeltem. Hol tanulták ezt? XD Én is örömet akartam szerezni nekik. Felültem az ágyon, kihúzódtam a szélére. Csiklóm még mindig lüktetett, Jácint vággyal teli szemmel nézett a melleimre. Feltérdeltem és keményre szoptam a farkát, közben Csabám ujjai megint bennem voltak. Mikor Jácint merev lett, odahúztam a két mellem közé és hagytam, hogy ő kezelje a dolgokat. Egy ideig legalábbis. Vadul nyomkodta össze didkóimat és közbe elég gyorsan húzogatta köztük a farkát. Akkor Csabámot is magam elé parancsoltam és ismét bekaptam. Most lágyan köröztem nyelvemmel szerszáma körül, arcára kiült az élvezet. Megmasszíroztam a golyóit, közben szaporán bólogattam rajta. És megint hallottam a nyögéseit. Jácint is kezdett kikészülni. Erre vártam Olyan gyorsan és keményen szoptam, ahogy csak lehetett és Öcsköstól is átvettem az irányítást. Én nyomkodtam neki a melleim ő pedig hangosan nyögött. Előbb ment el, mint haverja, telespriccelt forró gecivel. Ömlött az arcomról, de még mindig Csabámon dolgoztam. Nem kellett sokat várnom.
– Nyeld le! Most nyeld leee!
Ha ennyire akarja:D. A forró, kevésbé édes lé végigfolyt a torkomon. Aztán kiengedtem a számból.

Csabám most behajolt a lábam közé, én közbe terpeszbe ültem az ágy szélén. Kívántam Öcsköst. Nagyon jó ízű volt. Odaparancsoltam elém, nem kellett nagyon bíztatni. Csabám már bennem cuppogott, és ujjazott közben. El akartam kényeztetni Öcsköst. Nem nagyon értek az ilyesmihez:S Megfogtam a farkát és lassan, finoman húzogatni kezdtem rajta a bőrt, másik kezemmel a seggét, golyóit tapizva végignyálaztam 17 centis szerszámmát. Ismét merevedni kezdett. Jól bírja. Aztán sikítottam egy halkat, Csabám kicsit jól csinálta:D De nem igazán érdekelt Jácint volt fontos. Egyelőre Csabám is gyengéd volt velem. Rábuktam a hatalmas farokra és nem igazán tudtam leállítani magam. Akartam azt az ízt. Tudtam, hol van Jácint erogén pontja, kezem odatévedt, másik kezemmel még mindig a golyóival játszottam. Először csak halkan nyögött, aztán egyre hangosabban. Szívogattam, szürcsöltem, ő pedig belemarkolt a hajamba és szó szerint szájbakúrt. Hagytam. Nagyon jól csinálta és ahogy kiáltásait hallgattam, szerintem én is. Egy percig sem álltam le, szoptam. Közben én is éreztem, hogy lassan elélvezek, Csabám ugyanis még mindig nyalt és ujjazott. Nyögdécseltem, de a számban lévő faroktól nem lehetett hallani. Aztán testem ívbe feszült, melleim megkeményedtek, elmentem. Sikítottam, de mindegy volt. Jácint még bírta. Csabám most felállt és módszeresen mellbebaszott.

Jácint ebben a pillanatban ment el. Nyeltem azt a forró, nagyon finom édes gecit, és amikor végzett, egy kicsit a számba gyűjtve lesmároltam vele a még mindig rajtam dolgozó Csabámot. Jácint kikészült, és Csabám is elélvezett. Tiszta geci voltam, de nem érdekelt. Ujjaimat végighúztam melleim között, összegyűjtöttem némi spermát és ott a két kikészült fiú előtt megujjaztam magam, utána a saját nedvemtől csöpögő kezemet Jácint szájába dugtam. Ízlettem neki. Lehajolt és csöppet sem kedvesen tiszta erőből kinyalt. Nyelve ide-oda csapkodott benne, rángatóztam, a hajába túrtam. Látszott, hogy tetszik neki. Maxra kapcsolt és éreztem, hogy forró lüktető hüvelyem izmai rászorulnak a nyelvére. Elélveztem, és rohadtul jól éreztem magam. Jácint felállt, megcsókolt. Szerintem is finom voltam. Aztán én sem bírtam tovább. Felálltam, bementem a fürdőbe, visszavettem a köpenyt, mindkettőjüket lesmároltam, és elmentek.

Másnap tudtam csak meg, hogy ki adta meg nekik a címem. Vettem neki egy tábla csokit.


Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!