A titkárnő megdugása

Nagyon fontos értekezletre készültünk. Megkértem Caitee-t, a titkárnőmet, hogy foglalja le a este nyolcra a konferenciatermet. Arra számítottam, hogy cégünk partnerei a hivatalos munkaidő után valamivel nyugodtabbak lesznek, és hajlamosabbak lesznek aláírni a szerződést. Mindketten megígérték, hogy eljönnek: Mr. James, a bank elnöke, és Mr. Roberts, a cég főjogásza is.Már…

Vágyak a sötétben

Izzadt test feszül a bőrömnek. Fülem melletti lihegése az agyamig hatol, miközben merev férfiassága ütemesen jár hüvelyemben. Ki és be, egyre gyorsuló tempóban. Nekem is át kellene adnom magam a pillanatnak és csak élvezni a testét, ahogy ő teszi az enyémmel. De elmém messzire kalandozik. Szinte már kívülről látom magamat.…

Egy ártatlan lány

Emília vagyok, 23 éves, 5 éve kapcsolatban. Párommal nagyon jól megvagyunk, a legtöbb dologban egyezik az ízlésünk, amiben pedig nem, azokban a dolgokban is meg tudunk kultúráltan egyezni, úgy, hogy a kompromisszum mindkettőnknek megfeleljen. Egy nagy különbség van azonban közöttünk, ami időnként feszültséget okoz a kapcsolatunkban. Bár akkora gond még…

Részeges pillanatok

Házibulit tartottunk, ez a 20-as éveim elején nem volt túl ritka nálunk, mivel saját lakásban laktunk, gyakran voltak nálunk a barátaink. Történt az egyik ilyen buli alkalmával, hogy a párom nagyon csúnyán berúgott, beszélt össze-vissza, gyakorlatilag állni nem tudott, ezért úgy döntöttem, hogy lefektetem aludni a hálóban. Amikor elkezdtem átvinni,…

A mokolyás pizza

Kinyitotta a frigót, majd kivette belőle az üdítőt, lazán beleöntötte az üvegpohárba, látszott, hogy pezsgett a vöröses színű ital. Ránézett a faliórára. Kis mosoly lett arcán, majd rögtön a gáztűzhely felé kanyarodott, útközben kivette fiókból kesztyűjét, majd a forró gáztűzhelyből óvatosan kivette a forró pizzát. A gőz illata bejutott orrába,…

Egy hétvége a koleszban

A kollégium meglepően csendes volt. Szombat lévén a legtöbb ember hazautazott hétvégére. Június volt, sokan már végeztek a vizsgaidőszakkal. A fiú egyedül volt a szobában, sőt az egész lakóegysegben. Majdnem minden hétvégén így volt. A kollégium falai papír vastagságú gipszkartonból voltak. A fiúnak eszébe jutottak a szomszédból átszűrődő zajok, amiket…

Leszbi csajok

Ildi és Móni az általános iskolában barátkoztak össze, de barátságuk egészen a gimnázium végéig megmaradt. Egyik nap Móni áthívta barátnőjét magához a hétvégére. Elérkezett a péntek este. A lány gondosan előkészített mindent, harapnivalókat, innivalót és megvetette a vendégszobában lévő ágyat. Az óra hat órát mutatott, Móni csöngetést hallott. Kiment az…

Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!