A szép és szexi MILF

Huszonegynéhány évesen elkezdtem egy sulit, ami fél évig tartott. Mivel fel kellet járnom emiatt a nagyvárosba, és az órarend eléggé feszített volt, jobbnak láttam valami kis kuckót keresni ott lakás céljára. Az első órám korán kezdődött, az utolsó későn ért véget ahhoz, hogy hazautazzam, majd reggel vissza. Keresgéltem, és mivel…

Szex a mostoha fiammal

Elmentem dolgozni, és napközben felhívtam az Anikót. Ö érezhetöen örült a hívásomnak. Azt mondtam neki, hogy találkozni szeretnék veled, mert fontos négyszemközti megbeszélnivalóm lenne veled, és ezt nem lehet csak úgy telefonon megbeszélni. Amikor végzett, el is mentem érte a munkahelyére és beültünk egy kávézóba beszélgetni. Kezdtem azzal, hogy a…

A férjem és a régi szerelmem együtt keféltek meg többször is

Talán úgy kb. két éve egy szeretkezésünk után a férjem, Feri azzal hozakodott elő, hogy nem lenne-e kedvem ahhoz, hogy bevonjunk egy másik személyt is a kapcsolatunkba harmadiknak. Gondolhatjátok! Kicsit kiakadtam első körben. Hogy még egy nőt beszervezni? Mert? Talán nem szeret már engem, vagy nem kíván annyira? Igaz, egy…

Zánkai Pinaráma

Másodikos szakközepes osztálykirándulásomon történ meg velem az amire soha nem számítottam volna.A tanév utolsó hetében vitt minket el az osztályfőnökünk nyaralni Zánkára. Jól indult a buli, az osztálypénzért felelős gyerek bevásárolt az osztálypénzből egy táska piát és már robogtunk is a vonattal. Az osztályfőnökünk elhozta magával a lányát is de…

Egy 21 éves srác, aki a MILF-ekre vadászik

Editnek hívták. 42 éves özvegy, igazi nagybetűs NŐ volt. Félhosszú vörös haja volt, kis cickói, de engem elvarázsolt. Edittel az első munkahelyemen találkoztam először. Ő volt a főnök titkárnője. A melóhelyen én voltam a legfiatalabb srác. Edit mindig azt mondta, hogy emlékeztetem a fiára, aki ugyan még csak 16 és…

Hol dugtunk, hol csak pettingeltünk

Tavaly nyáron történt velem amit most leírok nektek. 18 éves magas, izmos srác vagyok (most már) , jövőre érettségizem. Az általánosban nagyon nyeszlett testalkatú voltam, a barátaim unszolására kezdtem el gyúrni. Na szóval 2. tanév végén meghúztak bioszból és kémiából. Ezért muszáj voltam korrepetálásra járni a volt iskolámba. Ennek egyrészt…

Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!