Egy jó kefélés a feleségemmel

A feleségemmel már 8 éve vagyunk házasok. Mint általában szokott lenni, a szexuális életünk eléggé ellaposodott. Szerettük egymást, és szeretkeztünk is -igaz nem úgy mint kapcsolatunk hajnalán- sőt az élvezetben nem volt hiány, de egy idő után….nos szükség lett volna valami változatosságra. És itt elsősorban nem arra gondolok, hogy análisan…

Egy ribanc karácsonyra 1.

– Hé, Julie! Mit szólnál ehhez? – emeltem fel egy rózsaszín blúzt. – Nagyon cuki – fordítottam meg, hogy barátnőm felé mutassam a ruha hátának csipkés felső részét. – De nagyon szexi is. – Akkor lenne szexi, ha az eleje lenne csipkés – nevetett fel Julie. – Legalábbis rajtam. Ami…

Szexnap 1.

Reggel, mikor felébredtem, madarak csicsergését hallottam az ablakon át. Nyújtóztam, és átnyúltam az ágyon, de csak az üres párnát tapogatta a kezem. Felültem, és magamra húztam a takarót. A konyha felől halk beszélgetést hallottam. Jóleső borzongás futott rajtam végig. Elmosolyodtam, és visszadőltem az ágyra. A múlt éjszakára gondoltam, és éreztem,…

Wellness dugás

Feleségemmel egyszer elmentünk egy wellness-hétvégére. Teljes ellátással meg minden, amit ilyenkor el tudsz képzelni. Egyik este lementünk a hotel wellness részlegébe. Volt ott jakuzzi, különböző szaunák, stb. Nos a feleségemen egy nagyon sexi egyberuha volt, ami tangában végződött. Tudta, hogy baromira kívánom, mindig és mindehol. Látta rajtam ezt, de korábban…

Szex történetek a presszóból

Juditnak a teniszpályámmal szemben volt a kávézója. Nem az enyém volt a teniszpálya, de ott dolgoztam, mint edző. Jó, forgalmas környék, egy utcasarokra volt a villamosmegálló, két busz is járt arra, iskola, bevásárlóközpont, mozi, színház ötpercnyire. Baloghné egy pasival, egy jó ötvenes férfipartnerrel járt át hozzánk teniszezni, én meg őhozzá…

Kellemetlen helyzet Anyámmal

Már elég régen történt amikor a feleségem kórházban volt hosszú hetekig ezért úgy döntöttem hogy neki állok felújítani a házunkat.Kicsit gondba voltam voltam hogy addig hol alszom majd.Másnap anyukám felé mentem a munkába üzletkötõ voltam akkoriban.Azt találta ki hogy miért nem megyek át hozzá igy meg sporolom az albérlet árát.Egyedül…

A lányok szexuális étvágya

Az a feladatom, hogy a dolgozóknak segítsek a bankokban elkészíteni a negyedévi összesítéseket számítógépen. Nagyon sokat tréfálkozunk a bankokban dolgozó fiatal lányok szexuális étvágyáról, bár még egyikünknek sem volt ilyen skalp a tarsolyába. De a többi lány nagyon bukik az öltönyös bankárokra, így szinte majdnem mindennap van egy kis kalandunk,…

Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!