Felakadt a lemez

Tímea arra riadt fel, hogy a homloka a hideg, kosz szagú üvegnek koccan. Ez már Budapest, kezdenek sűrűsödni a sínek egymás mellett, igen, balra a sivár, kopott-pingált betonfal, mögötte Zugló kéményei. Már csak fél óra.
A szemben ülő deres úr kedvesen mosolygott, Tímea először azt hitte, rajta lát valamit, kapkodva igazított egyet a ruháján, nem mintha számítana, inkább berögzült női mozdulat. Aztán észrevette, a férfi szeme nem őt követi, csak bambul somolyogva maga elé. Gondolatban biztos ő is már ajtót nyit.

Egy hét, a lakás száz, hogy romokban, Imre nem az a takarítós fajta. Egy hét pont az a határ, amíg a férfi még elviseli a rumlit, a szennyes torony még épp csak a nyakáig ér, kilát fölötte. Legközelebb kettő hétre megy, á, már be is úsztak az ablak mellett a fekete szénszállító kocsik, ezek állnak legkijjebb a pályaudvaron.
Tímea szuszogva leemelte a kofferját, megigazította a csatot rajta, majd kicipelte a váróterembe. Egy fiatal tapintatlanul rányomta a vajsárga vécéajtót, semmi baj, nem láthatta. És persze csak zavarában nem kért bocsánatot, mindegy, mindjárt otthon lesz. Ha Imre nem locsolta meg a petúniát, de hát hogyne locsolta volna, hiszen haza is telefonált minden nap. Mindenre gondolt.

Imre mindenre gondolt. Gabi már kerek egy éve tartott, a bizonyíték, hogy még férfi, az életéből hiányzó láncszem. Pár csepp kölni, vasalt ing. Gabi megőrül az ingekért, a neje szóvá sem teszi. Fél tízre beszélték meg, náluk, itt a nagyobb az ágy, lesz vagy három órájuk, aztán még kettő összepakolni. Bőven elég.
Imre még egyszer mustrát tartott a tükörben, kidüllesztette mellkasát, megborzolta homlokának egyre inkább teret adó üstökét, melyen fültájékon már kezdtek többségben lenni a fehéres szálak. Sármos. Sármos, de fiatalos.
A csengőszóra meg sem rezzent, bűntársa pontos, mint mindig. Ő pedig, a hódító, most ismét nyeregben érzi magát. Felszegett fejjel, hátrahúzott vállakkal átmenetelt a nappalin, a hétágra pompázó, függönytől szűrt napfénytől koronázva, sármosan és fiatalosan, még a TV melletti nagy zöldség sem bosszantotta, pedig a neje állandóan felhívta híradóidőben, hogy locsolja meg.

Fehérben jött. Olyan nem hótiszta, de fehér ez is, a neje kikergeti a világból mindig, hogy „Imre ez nem kék, hanem türkisz-zafir, ciklámen madraguja árnyalattal. Ti férfiak tényleg csak tíz színben láttok.” Fehérben volt és észbontóan jól állt neki. Neki akar vele tetszeni. Neki, a férfinak.
– Szia. – dorombol mosolyogva, csillogó szemmel. – De kicsípted magad, vársz valakit?
– Van úgy egy perced, – szól lassan Imre. Egy filmben látta, eddig nem volt alkalom kipróbálni. – amíg (közelebb lép, szem a szemben) úriember tudok maradni. (levegő be, félmosoly) És ellen tudok állni, hogy…
– Hogy…? – Gabi szárazon nyel egyet, talán kicsit rájátszva még.
Imre színpadiasan átkarolja a derekát, és ellentmondásnak nem adva helyet az ajkaira vonja az izgalomtól pirult fehérruhás nőt. Ettől a csóktól most fellángol a világ, visszhangzanak a fejében a film szavai, hangosan nem mondja, ez már inkább giccses. Meg valami háborús környezetben is volt, áh mindegy.
A szájuk egy pillanatra sem szakadt el, az ajtó résnyire nyitva maradt, a nem hótiszta fehér ruha a magabiztos kezeknek engedve az ágy mellé hullik, az ing szétszakadva mellette, te szenvedélyes bestia te, hogy milyen forró zabálnivaló tested van.
A férfi már szeretője kebleit habzsolja falánk telhetetlenségben, morogva, hiszen tudja a vad hangoktól Gabit az őrületig lehet izgatni.
– Ez kell, eez? – hadarja, kapkodva ráncigálva szét a nadrágja gombjait.
– De kívánlak…mmpf.. – lihegi az ajakiba a nő, valósággal nyelve minden csókját. Te türelmetlen, forrótestű démon, de szeretem a seggedet markolni, magamhoz húzni vadul.
Gabi görcsösen félrevonta gladiátora kezeit a nadrágjától, imádja rajta kiélni női vágyait, buján, szégyen nélkül végigcsókolni a szőrös férfi mellkast, a szájával körberajzolni az alsónadrág anyagán a követelődző vértől telt hímtagot, hogy ez a felnőtt ember teljesen fejét veszítse. Kibontotta kezével a szerszámot, az rögtön ágaskodva felbillegett, ha még nem is teljes ereje birtokában, de ez csak kevéske kérdése, igaz te? Szeretnéd, ha végignyalnám igaz, te gladiátor?

Kéjes mosoly, kis kiváratás, hadd szenvedje a másodperceket, aztán a női ajkak ölelésében kis rózsapiros nyelvecske bukkant elő, és hosszában végigfuttatva benedvesítette a meg-megránduló rudat. Terpesztett kezei a férfi hasát dörzsölték, beletúrtak a mellkasa szőrzetébe, füleivel élvezte közben az elmélyülő, tompa sóhajokat, a feltörő tüzes szitkokat, ahogy puhán, váltakozó ritmussal csókolózott a férfiassággal.

Tímea még a taxissal is csevegett, habár nem szokott, de egy ilyen különleges, vidám, napsütésben az ember kommunikatívabb. Ajándék idő ez ilyenkor ősszel. Talán esőt, hideget megelőző utolsó sóhajtás az égtől, az elmúlt nyár emlékére. Mik nem jutnak eszébe? Tévedésből lehet a virágok is rákezdenek kinyílni, a macskák, még végső nekifutással megkergetik egymást, az ő kandúrja pedig kapva az alkalmon föltúrja még hó előtt a kertet, hogy lazuljon a föld.
– Kétezer és hatszáz lesz szépkisasszony. – kacsint a taxis, lenyomva a zöld gombot az órán, ő pedig lazán vissza neki. – Itt a névjegyem. Állok rendelkezésére.
Tímea azon veszi észre magát, hogy pajkosan összemosolyog egy nála bizonnyal fiatalabb fiatalemberrel, aki burkolt ajánlatokat tesz neki. Na szép. Ha ezt elmeséli bent, irigykedni fognak, különösen, Flóra, az a kopasznyakú pulyka. Na jó, ilyen szép napon, kedves a világ is, legyen csak gyöngytyúk.
Né, tárva az ajtó?
Szép. Nem mintha meglepődne, mit várhat egy olyan férfitől, aki minden reggel „Nem láttad a kulcsomat?” kérdéssel búcsúztatja. Kié ez a…mi, mi ez a hang?

Gabi terpesztve, kitárulkozva adta át magát a vadul tülekedő férfitest hódító erejének. Kezeivel az ágy rácsát markolta, a hangját sem fogta vissza, hiszen nyögései csak fokozták lovagja elszántságát és a benne buzogó szenvedélyt.
Az ajtó kivágódott, olyan erővel, hogy a csendélet is megdőlt a falon. Egy nő állt ott, nagyra nyílt szemmel, néma szavakat formázó reszketeg szájjal. Gabi egy pillanat alatt kapcsolt, hamarabb, mint a fölötte terpeszkedő férj, és magára rántotta a takarót, nem mintha számítana, inkább csak berögzült női mozdulat.
– Tímea! – döbbent le rekedten a férj. – Te hogy kerülsz ide, azt mondtad, várj, meg tudom magyarázni, ez csak…

A nő kiviharzott a szobából nem tudta merre, azt sem mit érez pontosan, a rohadt nap sütött a szemébe, mire lefutott az utca sarkáig egészen megizzadt a fojtó levegőtlen esőelőtti tikkadt, rohadt időtől. Ordítani tudott volna, minden férfi szemét! Egy ideig még, ki tudja merre, kóválygott a városban aztán betámolygott egy presszóba és Vermutot rendelt. Aztán még egyet, és még sokat, a pincér aggódó tanácsára hagyta csak abba, az a tudálékos idióta is mit szól bele, tudja ő mennyit akar inni. Szinte látja maga előtt, ahogy bent sajnálkozó tekintetekkel pletykálnak róla, különösen Flóra, az a dögkeselyű.
Bosszút fog állni. Hol az a szám, az a taxiskölyök!

A srác pimaszul bámulta a lábát, a melleit, ő pedig már inkább élvezte a szemtelenséget, az egyre egyértelműbb célzásokat. A lakás kis garzon volt, az ajtót, ez a vadul csókoló, ez a gladiátor már lábbal rúgta be, nem is törődött a becsukással.

A szájuk egy pillanatra sem szakad el, Tímea blúza az ágy mellett a földre hullott, engedve a magabiztos kezeknek, a nő kiélve magát, felejteni akart mindent, kezével a melleire vonta bajnoka fejét.
– Ez kell, eez? – hadarja, kapkodva ráncigálva közben alul szeretője nadrág gombjait.
– De kívánlak…mmpf.. – lihegi a férfi, arcát a keblek közé temetve. Te türelmetlen, forrótestű démon, de jó a seggedet markolni, magamhoz húzni vadul.
Tímea úgy érezte, most veszteni valója úgy sincs, idősebb révén ő fog irányítani. Ellökte magától a férfit, majd lehajolva kibontotta kezével a szerszámot. Az rögtön ágaskodva felbillegett, ha még nem is teljes ereje birtokában, de ez csak kevéske kérdése, igaz te? Szeretnéd, ha végignyalnám igaz, te gladiátor?

Kéjes mosoly, kis kiváratás, hadd szenvedje a másodperceket, aztán hirtelen mozdulattal mohón a szájába vette és elnyújtott mormogással szívni kezdte a rudat, szinte csókolózott vele. Aztán, ahogy az kellő merevvé duzzadt, még egy kis nyálat lefetyelt rá, majd följebb csúszott és terpesztve ráereszkedett a férfi forró ölére. Kitárulkozva adta át magát a vadul tülekedő hímtest hódító erejének, mikor az ajtó kivágódott, olyan erővel, hogy a csendélet megdőlt a falon. Egy lány állt ott, elkerekedett szemmel, reszketeg szája néma szavakat formált.
Tímea
egy pillanat alatt kapcsolt, hamarabb, mint az alatta fekvő srác, és magára rántotta a takarót, nem mintha számítana, inkább csak berögzült női mozdulat.
– Orsi! – döbbent le rekedten a taxis. – Te hogy kerülsz ide, azt mondtad, várj, meg tudom magyarázni, ez csak…

A lány kiviharzott a szobából, nem tudta merre…
a rohadt nap sütött a szemébe…
üvölteni tudott volna, minden férfi szemét…
betámolygott egy büdös dohányülte kocsmába és Vermutot rendelt…
aztán még sokat, ne szólj bele, tudom mennyit birok inni!…

Számot tárcsázott, egy évfolyamtársát, tudja jól, hogy bejön a srácnak. Bosszút akar állni.
Fél óra múlva már a kocsijában ült és nevetve sóhajtott, ahogy a kéz szemérmetlenül a combját simogatta egyre följebb. Talán kicsit rájátszott még.
– Van úgy egy perced, – szólalt meg Orsi lassan ízlelgetve a szavakat. – amíg úrilány tudok maradni. (levegő be, félmosoly) És ellen tudok állni, hogy…
– Hogy…? – nyelt szárazon a fiú, rajta nem fog múlni.

Az ajtó iszonyatos erővel, recsegve vágódott ki, a kép, egy szép csendélet kis híján leesett a fehérre mázolt falról. Orsi hamarabb kapcsolt, mint a mögötte térdelő fiú és magára rántotta a takarót, nem mintha számítana, inkább csak berögzült női mozdulat.

– Zsófi! Te hogy kerülsz ide…