Betegesen szerelmes lettem anyámba

Ismerősöktől bandukoltunk hazafelé anyámmal. Ronda, nyákos november volt, a nyirkos levegő miatt a valóságosnál hidegebbnek tűnt minden. Anyám fázósan dörzsölgette össze a kezét.
– Add ide, az enyém meleg! – nyúltam ki felé.
– De aranyos vagy, kicsim, jólesik – mondta, és odanyújtotta a kezét.
Finom, bársonyos, ápolt keze volt. Mint egyébként az egész teste. Tudtam, hiszen kamaszkorom óta leskelődtem rá, amikor fürdött, mindannyiszor, ha csak alkalmam nyílott rá. Molett, de nagyon szép, arányos alakú asszony volt, ideálisan nagybőgőre emlékeztető, dús alakkal, egy valami tengett túl nála – a melle. Hatalmas, súlyos, lógó körtéi voltak, csészealjnyi rózsaszín bimbókkal. Többször hallottam, hogy panaszkodik a barátnőinek, azon gondolkodott, hogy megoperáltatja magát, mint mondta „rendbe hozatná a melleit”. Szerencsére nem szánta el magát erre – épp az óriási csöcsei vonzottak, de őrületesen. De a puncija is szép volt: duci, homlokos, gyönyörűen fejlett pina, sötétszőke, selymes szőrzettel borítva. 22 évesen szült, és 14 voltam, amikor először kilestem őt, tehát 36 évesen láttam első ízben meztelenül. Elátkozott pillanat volt – azóta betegesen kívántam. Apám öt évvel később meghalt, s ő még akkor csak 41 éves volt. És én már nem csak kívántam, hanem szerelmes is voltam belé egyfolytában. Hiába nősültem meg, az anyám iránt érzett szenvedély nem változott. Jó volt a szex a nejemmel, de újra meg újra feltört bennem a sóvárgás anyám után. Ha találkoztunk, mindig éhesen legeltettem a szemeimet rajta, és arról álmodoztam, hogy legalább megint kileshessem fürdés közben, és elélvezhessek a látványán. De amíg házas voltam, erre nem került sor. Aztán hét év múlva el is váltam, de nem anyám miatt, egyszerűen elromlott a házasságom. A feleségemmel viták nélkül megosztottuk a vagyont, én ott hagytam neki a kis lakásunkat, és visszaköltöztem anyámhoz, aki százharminc négyzetméteren élt egyedül. Elfértünk kényelmesen. Barátnőm is lett, jó nagy mellű nő, anyámmal is jól kijöttek, néha ott is aludt nálam. Egy nemzetközi cégnél dolgozott, sokat utazott külföldre, néha egy-két hétig se találkoztunk.
Anyám most 55 éves, én 33. És hát persze felmelegítettem a kukkolást. Legutóbb két napja volt alkalmam meglesni őt, amint zuhanyozott. Gyönyörű, érett teste, kissé még ducibb, mint korábban, mindene nagyobb, a melle, a feneke, a kidomborodó vénuszdombja – és mint éveken át, tegnap előtt is őrületeset rejszoltam rá a kulcslyuk előtt. Elmebeteg, mániákus szenvedéllyel viseltettem iránta, úgy sóvárogtam a szerelmére, ahogyan soha semmire az életben. Számomra a legvonzóbb, legkívánatosabb nő volt a világon!
Uralkodni kellett magamon, hogy ne úgy fogjam a kezét, mint egy szerelmes férfi. És talán soha nem történik meg mindaz, ami aznap este megtörtént, ha akkor, kézen fogva sétálva hazafelé, anyám nem kezd érdeklődni, miért nem nősülök újra. Hiszen ott van a barátnőm, milyen szép, melles, házias nő, s ő unokákat szeretne már látni, stb. Én meg magyarázkodtam, hogy hát egyelőre várjunk, még nem tudom eldönteni. Anyám ártatlanul rákérdezett, hogy rendben vagyunk-e az ágyban. Na, ezt nem kellett volna. Vagy ha az álmaim teljesülését vesszük, akkor nagyon is igen. Volt bennem némi pia, el voltam lazulva, anyám is benyalt egy kis kontyalávalót, huncut kérdéseket tett fel. Én meg huncut válaszokat adtam. Hogy majd akkor nősülök, ha akkora mellű nőt tudok fogni, mint ő.

Jóízűt kacagott rajta.

– Te bolond vagy! – pillantott rám. – Miről beszélsz? Majdnem a köldökömig lóg a mellem. Ronda nagy tőgyek, régen meg kellett volna csináltatnom. Csak hát félek a késtől…
– Akinek ronda, annak ronda… – méláztam el, és rámosolyogtam. – Nekem például nagyon is tetszenek… Az izé, az ilyen nagy, lógó cicik, na… Eszméletlen, miket lehet művelni ilyen mellekkel! Elképzeltem párszor, milyen lehet, amikor egy olyan nő, mint te, ül az emberen, lovagol, rengenek és lengenek a hatalmas cickói, előre hajol, elomlanak az oldalam mellett azok a csodás körték… Két kézre fogva csókolhatja őket az ember, s ha hátulról szeretkezik a gazdájukkal, csak úgy harangoznak! Alájuk nyúlni, emelgetni… Úhh, anya, hagyjuk, mert egészen begerjedek!
Önkéntelenül megszorítottam a kezét. Anyám nem kapta el, de megállt, és szembe fordult velem. Hitetlenkedve vizsgált a pillantásával.
– Te… Teeee… – csóválta meg a fejét. – Azt mondtad, egy olyan nő, mint te… vagyis én?
– Igen, anya – vágtam ki nagy bátran. – Egy olyan… Igen, olyan nőt keresek, mint te.
– Szóval, ha nem az anyád lennék, udvarolnál nekem? – fúrta a szép szürke szemét az enyémbe.
– Igen, anya – mondtam elszántan. – Nagyon tudnék szeretni egy olyan asszonyt, mint te, egy testet, mint a tiéd…
– Hiszen azt sem tudod, igazából hogy nézek ki! – Félre billentett fejjel nézett rám. – Ami itt a melltartóm kosaraiban duzzad, az minden nélkül nem olyan ám, amilyennek látszik… Kibuggyannak és lógnak… Nem hiszem, hogy üdítő látvány.
– Khm… izé… pontosan tudom, milyen vagy – nyögtem zavartan. – Kilestelek fürdéskor…
Anyám most elhúzta a kezét. Elvörösödött, és pofon vágott.
– Hogy tehettél ilyet, te disznó?! – csattant fel. – És mikor művelted ezt? Hm?
– Először 14 évesen… – mondtam lassan. – Aztán azóta is, mindig, ha csak alkalmam nyílott rá…
Újabb pofont kaptam. Anyám pedig még jobban elvörösödött.
– Hát ez őrület, te nem vagy normális! – indult meg energikus léptekkel a kapunk felé. – Na, érjünk csak haza, számolunk!
Az előszobáig nem szóltunk egymáshoz. Nőttön-nőtt a feszültség köztünk. Levettük a kabátunk, én mentem a szobámba, anyám az övébe.
Félóra múlva anyám bejött hozzám. Csípőre tett kézzel megállt előttem, és azt mondta:
– Nem akarsz bocsánatot kérni, magyarázatot adni?
Gondoltam, elköltözöm úgyis ezek után, de akkor legalább tisztába teszem a dolgokat. Lesz, ami lesz.
– Anya – álltam fel, és léptem oda hozzá. – Pofozhatsz, amíg jólesik. De elmondom, úgy, ahogy volt, ahogy van. Akarod?
Pár pillanatig gondolkodott, aztán ismét elvörösödve, de nyugalmat erőltetve magára intett, hogy mondjam csak.
– Nos, igen… 14 évesen meglestelek, amikor zuhanyoztál. És el voltam veszve: olyan gyönyörűnek, kívánatosnak találtalak, hogy azonnal merevedésem támadt. És alig nyúltam a farkamhoz, már el is sült… De az hagyján. Azonnal újra felállt, és egy percen belül megint elélveztem rajtad. Soha annyi sperma nem jött ki belőlem, mint olyankor, ha épp kilestelek, és elmentem rajtad. Nem győztem feltörülni az előszoba kövét, a fürdőszoba ajtaját. Rettegtem, hogy lebukom, de sikerült észrevétlen maradnom. Aztán ez ment hosszú évekig. Hiába volt sok nőm, mindegyikben téged kerestelek, és nem találtalak meg. Lehet, hogy ha alkatilag hasonló asszonyt leltem volna, elmúlik az irántad érzett szenvedélyem, de hát nem találtam. Őszintén szólva, nem is kerestem igazán. Én rád, kizárólag rád vágytam. Küzdöttem ez ellen, de sikertelenül. És itt van most Joli, aki nagymellű, kedves, meg minden, de nem tudom igazán szeretni. Hát, ez van. Utoljára tegnap előtt lestelek ki, és élveztem el rajtad. Dióhéjban ennyi. És most hagyjál, kérlek, pakolok, elköltözöm. Ez így nem mehet tovább, igaz?
Anyám döbbenten hallgatta a beszámolómat, de közben önkéntelenül igazgatni kezdte a haját, izgatottan megnyalta az ajkait. Aki egy kicsit is ismeri a testbeszédet tudja, hogy ezek a mozdulatok szexuális izgalom kezdetét jelzik a nőknél. Sóhajtva fordultam el tőle, és bámultam ki az ablakon a novemberi éjbe.
– Hát, kisfiam, ez őrület – hallottam anyám csendes, kissé remegő hangját. – Ez így tényleg nem mehet tovább… Idenézz, ha hozzád beszélek!
Ismét felé fordultam. Önkéntelenül a melleire siklott a tekintetem. Melltartóban szorongó hatalmas cickói a vékony jersey alatt duzzadozva hullámzottak. Elkaptam onnan a szememet, de már későn, észrevette.
– Te jó ég, még most is ott nézel! – rázta meg a fejét. – Nem hiszem el! Meg kell bolondulni! Követelem, hogy kérj tőlem elnézést ezért az egészért!
Odaléptem hozzá közel, és elkaptam mind a két finom kezét. Az ajkaimhoz emeltem, és megcsókoltam mind a kettőt.
– Anya, anyucikám! – mondtam halkan és alázattal. – Bocsánatot kérek. Bocsáss meg azért, hogy nem csak mint anyámat szeretlek, hanem mint asszonyt is. Nem tehetek róla, hogy őrülten kívánlak. Tudom, hogy nem normális dolog. De ez erősebb nálam. Képtelen vagyok szabadulni tőle. Talán nem is akarok – olyan jó elképzelni, hogy megkaplak, szerethetlek, mint férfi a nőt. Bocsáss meg, ha tudsz. Ne haragudj. Kérlek, hagyj elmennem.
Anyám kezei remegtek. Azok a mesés mellei még jobban hullámzottak a pulcsija alatt.
– És… És akkor nem is látlak többet? – Hangja rekedt volt, aggódó, fájdalmas. – Tudom, ha most elmész, ezek után az őszinte vallomások után nehéz lesz minden további találkozás… Egyre nehezebb, igaz?
– Alighanem – nyögtem, és el akartam fordulni tőle. De anyám rémülten elkapta a fejemet, és az arca felé fordította.
– Nem lehet! – mondta elfúló hangon, kétségbeesetten, s kicsordultak a könnyei. – Nem bírom ki, hogy ne láthassalak! … Hiszen a gyerekem vagy! Inkább… Inkább megbocsátok. … Jaj, Istenem, persze, hogy megbocsátok, adj egy puszit, és felejtsük el az egészet! Majd csak lesz valahogy!
És az arca felé húzta fejemet. Szép, szürke szemeiben mintha zavart téboly villant volna fel.
– Anya, anyucikám … – nyögtem rekedten. – Nem lehet! Én nem tudlak elfelejteni! NEM TUDOK
LEMONDANI RÓLAD! Elmegyek, de álmodni fogok rólad, mint nőről… Engedj, kérlek… Jobb, ha elköltözöm.
Anyám a két kezébe fogott fejemet megrázta.

– Ne mondj ilyeneket! Ez elviselhetetlen! Beteges dolog, kicsim… – suttogta rekedten, de immár
mintha mélyebb meggyőződés nélkül. – Adj egy puszit, és szent a béke…
Forróság járt át, kissé meg is szédültem. Odahajoltam hozzá, hogy adjam azt a puszit. A kiduzzadó, a melltartó kalodájába szorult hatalmas keblei nekem nyomódtak. Az ajkaim az arcához értek. Megcsókoltam. Éreztem az ajkaimon a sós könnyeit. Még egyszer megcsókoltam. S még egyszer. Nem tudom, hogyan történt, de találkoztak az ajkaink. Még jobban megszédültem, és kétségbeesetten, mohón csókolni kezdtem. Egy másodperc múlva a száraz ajkai tétován felnyíltak, és beengedték a nyelvemet. Aztán egyszer csak visszacsókolt. És a nyakamba fonta a karjait. Én átöleltem, és összesimultunk. Remegve, kiéhezetten csókoltam, és ő előbb megadóan, aztán egyre inkább odaadóan viszonozta. Vitustáncot jártak a nyelveink. Nem tudom, meddig tartott, de nagyon hosszan. Állt a farkam a gatyámban, csaknem eltörött, mert tudott kiegyenesedni. Olyan vastag volt, mint egy jókora kukoricacső, s ő megérezte a hasán. Első reakciója az volt, hogy rebbenve hátrébb húzta a csípőjét. De én utána nyomakodtam. És akkor már nem vonult vissza.
Levegőért kapkodva váltak szét az ajkaink. Nem mertünk egymás szemébe nézni, ő az én nyakamat, én az övét csókolgattam.
– Anya… Drága anyucikám… Szeretlek… – suttogtam forrón a fülébe. – Szerelemmel szeretlek, és úgy kívánlak, mint még soha senkit…Ugye érzed, mennyire…?
Összefüggéstelenül dadogott.
– Nem érdekel! – szorítottam magamhoz. – Belehalok, ha nem leszel az enyém! Annyira, de annyira kellesz! Hát nem érzed?! Anyucikám, szerelmem…
Anyám nem szólt semmit, csak szorosan, kétségbeesetten magához ölelt. Remegett, mint a kocsonya. Én is. Lehunyt szemmel találtuk meg ismét egymás száját. A kölcsönös vallomások után felszabadultabbak lettünk. Anyám a fenekembe markolva szorított magához, én pedig lassan felcsúsztattam a kezemet a melléhez. Nem mertem belemarkolni, csak megállt rajta a remegő tenyerem. Könyörgő volt az a remegés.
– Óhhh – sóhajtotta anyám két csók között. – Ez őrület! Borzasztó! Nem szabadna ezt! De most már mindegy, édesem, jól van, na. Megfoghatsz ott… A tiéd… Jézusom, mit művelünk…
A biztatás nyomán finoman markolászni kezdtem a mellét. Anyám még jobban remegni kezdett. Aztán óvatosan eltolt magától. Pihegve, zavartan, kipirultan rám mosolygott. Látszott rajta, hogy immár asszonnyá vált, ízig-vérig nővé, akinek a teste válaszolt arra, hogy őrületesen kívánják.
– Átléptük a Rubicont, kicsim – suttogta. – De… ez tényleg téboly! Tényleg akarod?
– Csak ezt akarom, anya, csak ezt, évtizedek óta! – tört ki belőlem. – Hát nem érzed? Nézd, mit művelsz velem!
Azzal megfogtam a csuklóját, és elszántan a nadrágomban már felfelé kiegyenesített, álló farkamra vezettem. Finoman, de bizonytalanul megmarkolta.
– Édes Istenem, mondom, nem vagyok fából – búgta. – Milyen kemény ez itt! Huh, kicsim, tudod, mióta nem volt a kezemben férfi? De mégsem szabadna ezt, szörnyű.

– Mindent szabad, ami jó! – nyúltam a pulcsija aljához. – Levehetem rólad?
Nagyot sóhajtott, s válaszképpen felemelte a kerek karjait. Áthúztam a fején a pulóverét. Kipirulva, csillogó, hitetlenkedő szemekkel pillantott rám. A csak fehérneműben állt előttem, hatalmas mellei túlduzzadtak a melltartó kosarainak peremén, ritmikusan emelkedtek, süllyedtek. Tátott szájjal, rajongva bámultam dús idomait, majd ráhajoltam a kiduzzadó mellehúsára. Orromba csapott ápolt bőrének mesés illata, és már ott is legelésztek égő ajkaim a mellei tetején.
– Anya, anyucikám, Te drága! – dadogtam. – Micsoda remek cicid van! Isteni a melled! Gyönyörű a bőröd, és olyan finom illatod van…
– Úhh, te, te, mit művelsz velem – pöntyögte élvezettel, és önként hátranyúlt, hogy kikapcsolja a melltartóját. –Várj egy kicsit, hadd segítsek, ha már ennyire engem, Noooo… tessék, szívem.
Patt, hallottam, és beleremegtem, hogy másodperceken belül nem csak megláthatom ilyen közelről, de meg is foghatom, csókolhatom, szophatom azokat a hosszú évek óta sóvárgott, óriási körtéit.
A melltartójának kosarai megereszkedtek, a pántja lecsúszott a válláról, a fehérnemű egy pillanatra beszorult a lebuggyanó, oldalra is kirengő, hatalmas mellek alá, ahonnét már én húztam ki. Anyám túlfejlett, csodálatos körtemellei ott ringtak az orrom előtt, rajtuk az elterülő, nagy, rózsaszín udvarú bimbók, finom bőre alatt igézően kéklettek kicsi erek. Úgy nyúltam a szinte a köldökéig lógó, súlyos és omlós mellei alá, mintha félnék, hogy csak képzelődöm.
– Anya… Anya! Ez nem is igaz! Hát itt vagy végre! Micsoda gyönyörű melled van! A legszebb cicik a világon! Mióta kívánom már őket! Óh, te drága, te egyetlen!
Hatalmas, nehéz cicijei kissé elterültek a tenyeremen, és én csak bámultam azokat a mesés asszonyi gyümölcsöket. Meg-megrezdültek, s hullámzottak, mint két vízzel töltött ballon. legalább egy percig csak bámultam és bámultam, hitetlenkedve csóválva a fejemet, hogy eljutottam idáig. Anyám gyönyörű melle, a számomra legszebb cickók ott voltak az orrom előtt, a kezemben voltak, hamvas bőrükről anyám jól ismert illata úszott az orromba.
– Édesem, anyucikám, hát itt vagy végre! – doromboltam rekedten az izgalomtól. – Nem hiszem el, ezt a boldogságot! Fogalmad sincs, mit adsz most nekem! Mióta vártam erre! Én tündéri cicikéim!
– A tiéd, kicsim, a tiéd, édes bolondom! – suttogta anyám. – Egészen a tiéd.
És én csókoltam, és csókoltam, emelgettem, fogdostam, simogattam, leengedtem, tenyeremre emeltem, rajongva szerettem a puha, omlós, és mégis telt, illatos, nagy és súlyos, érett melleit. A hatalmas cickók rezegve terültek el a tenyeremen, imádtam, ahogy le akartak gördülni róla. Két kézre fogtam előbb az egyik, majd a másik gömbjét, kiduzzadó, nagyudvarú, ideálisan előre mutató rózsaszín bimbóit csókolgattam, szopogattam. Finom, fehér bőre alatt a csodás kis kék erektől összefutott a számban a nyál. Elkezdtem végigcsókolni a körtéit ezek mentén.
– Ó, Istenem! De gyönyörű! Jaj, anya, olyan mesés a melled! – nyögdécseltem az izgalomtól elfúló hangon. – Te jó ég, mennyi van belőle! Soha nem telek be velük! Én édes, dús körtéim! Milyen finom, telt cicikék! Végre, végre! Óh, anya, mutasd, hadd faljam fel neked! De csodásak vagytok! Én hatalmas, szépséges, egyetlen csöcseim! Szépséges, tündér cicikéim!

– Óh, édesem! Te jó ég, hát ennyire?! Sose hittem volna, hogy valaki így rajonghat ezekért a megereszkedett tőgyekért! – lihegte anyám. – Tudod, hogy fáj a hátam a cipelésüktől? De érdemes volt megtartani őket! Hogy ennyire bolonduljon értük valaki. Még ha a fiam is az.
Keze a hajamban turkált, mintegy ráölelve a fejemet a kebleire. Szép, szürke szemei bódultan csillogtak. Látszott rajta, hogy udvarlásom teljesen lerombolt már nála szinte minden gátlást.
– Ó, Istenem, Istenkém, te gyerek! – pihegte. – A tiéd, egyetlenem, a tiéd! Mit művelsz? Óh, te, tudod, hogy amilyen nagyok, olyan érzékenyek a melleim? Istenem! Jaj, de finom! Óóóóhhh! Nem bírom, annyira jó! Úgy, ez az! Fald fel anyucid mellét! Gyúrjad, fogdosd! Csókold, drágám, szopikázzad! Úgy! Mind a tiéd! Gyere, gyere, drága kis őrültem!
– Imádom – lihegtem, és mohón csókoltam, szoptam, gyúrtam, emelgettem súlyos melleit. – Édes istenem, anyucikám! Ó, micsoda csöcsök! Jaj, végre! Végre! Óhh! Mekkorák! Nem tudok betelni velük! Mutasd! Hadd temessem közéjük a fejem! Istennőm!
– Ó, gyerekem, te drága! – lihegte anyám, és a fejemre ölelte a hatalmas melleit két oldalról. – A tiéd! Egészen a tiéd! Édes kis cicibolondom! Óh, de izgat, hogy ennyire kellek neked! Gyere, bújjunk össze egészen!
Biztatása elvette a maradék eszemet. Szinte téptem magamról lefelé a trikót, a nadrágot, a gatyát. Anyám közben ugyancsak gyorsan megszabadult a szoknyájától, s a harisnyanadrágját a bugyijával együtt csúsztatta le magáról. Egy villanásra láttam a bugyiján a nagy, sötét foltot, amit az izgatott puncija hagyott. A hájas, duci puncija, amelynek nedves tincseit is volt szerencsém látni egy pillanatra, amikor kilépett a ruháiból, és felemelte a combját.
Lengő, harangozó mellekkel lépett hozzám, és fonta a nyakamba a karjait. A mellei nekem nyomódtak, az álló farkam a puha, hájas haskójába süppedt, a tökeim alatt ott éreztem a cirógató szeméremszőrzetét a kidomborodó vénuszdombján. Anyám a vállamig ért csak, így a lógó melleihez hozzá-hozzáért a makkom hegye. Mohón, szenvedélyesen csókolóztunk, egyre jobban összetapadva, mozogva egymáson. Épp azon voltam, hogy most már megkeresem a punciját, amikor megelőzött: finom kezével megfogta a tüzelő farkamat, de úgy, ahogyan még egyetlen nő sem. Olyan szeretettel, babusgatással, ahogyan csak egy anya tud nyúlni a fiához.
– Isteni, milyen kemény vagy nekem! – lihegte a nyakamba. – Olyan jó érezni, hogy ennyire kellek neked! Soha nem éreztem még, hogy ennyire kívánjon engem valaki, óhhh, olyan gyönyörű. Milyen szép nagy faszod van! Milyen forró! De szépen áll rám. Újra szerelmes nővé teszel, kicsim!
És kissé megroggyantotta a trédét, hogy a farkam elérje a lógó melleit. Az erekciós cseppektől síkos, fénylő makkomat a terjedelmes udvarú bimbójához dörgölte, kenegette szét rajta a nyákomat.
– Jó a cicim, kicsim, jó? – búgta. – Finom anyuci melle? Erre vágytál, hm? Hát akkor a tiéd, neked adom! A tiéd! Hú, de forró vagy! Nagyon izgatsz!
– Anya! Jaj, ne csináld! Elmegyek! Úhh, megőrjítesz! Nem bírom!
– Nem baj! Gyere! Spricceld le a mellem, hadd érezzem a forró szerelmedet rajta!
Közben én is letapogattam magamat rajta, kéjesen megmarkolásztam a finom, hájas haskóját, és ott voltam már a puncijánál. Ujjbegyeimmel megéreztem selymes szőrzetének első tincseit. Beleremegett a kezem. Ez nem is igaz! – lüktetett a fejemben a vér – hát tényleg eljutottam idáig?
– Anya… – suttogtam rekedten – Végre! Tényleg az enyém lesz a puncikád? Ez a drága, selymes, puha, nagy pinád?

– Alig várom, édes gyerekem! – nyögte halkan. – A tiéd. Szeresd. Érzed, milyen nedves vagyok már neked? Kívánlak, akarlak én is.
Lázasan összecsókoltam a nyakát, és felszabadultan, szenvedélyesen megmarkolásztam a hájas, nagy vénuszdombját, ami úgy mozgott a kezem alatt, mint a macska irhája. Élveztem, hogy tele van a tenyerem a dús pinájával. És kezdtem a középső ujjammal felfedezni a vágása mélyét. Az ujjbegyem alatt cseresznyényi duzzanatot éreztem – húh, a csiklója! Láttam párszor, amikor maszturbált a fürdőben, de most érezni is az ujjaim alatt?’ A nyálam folyt utána, hogy jó alaposan megszopogathassam. De egyelőre „csak” az ujjaim játszadoztak vele.
– Aha, aha, úgy, ott, ott! Jaj, gyerekem! Nagyon finom! Csináld, csináld! Ott, ott, ott! – lihegte remegve, és tovább nyomogatta a makkomat a mellébe.
– Igen, anya, te drága! – lihegtem. –Érzem, milyen szép nagy a pöcikéd! Isteni!
– Lesz az még nagyobb is, drágám! – dorombolta anyám. – Izgat a nagy női fütyi? Nem kell nálam keresgélni, ugye? Jól kiduzzad, mi? Óhh, ez az! Ott, ott! Csináld! Ó, gyerekem, de finom!
– Jaj, ne, anya, elmegyek, nem bírom! – Éreztem, hogy nincs hatalmam a farkam felett: az annyira vágyott tiltott gyümölcs a végletekig felizgatott. – Jézusom, jön, jön!
– Ne tartsd vissza! – lihegte rekedten anyám. – Gyere! Gyere hozzám! Öntözd meg anyuci cickóit!
A csiklóját épp két ujjam közé szorítva morzsolgattam, amit erős vonaglással nyugtázott, és szinte rátolta az ágyékát az ujjamra. A nekem nyomódó hatalmas melle, ujjaim alatt a mézeiben úszó, sikamlós, kemény csiklója, a farkamat simogató finom keze, az egész minden annyira felizgatott, hogy elveszítettem a fejemet. Mielőtt észbe kaphattam volna, a farkam nagyon pumpált, és ujjnyi vastag sugárban lövellve a spermát, elsült, mint az öregágyú. Több tenyérnyi felületen csupa geci lett anyám melleinek alja, a hasa, az enyém is, a csuklóján csorgott a sűrű, fehér váladék, aztán láttam, hogy a melleiről is csepegett alá, rá a vénuszdombjának a szőrzetére.

(Visited 643 times, 53 visits today)