Gondolatok – a titkokról

Nem lehet boldog ember az, akinek titkai vannak. Kisebb titkokból lehet néhány, de azok nem számítanak, mert tét nélküliek. Nem is igazi titkok ezek, nevezzük inkább – legyünk optimisták – még ki nem derült meglepetéseknek!

A nagy titkok viszont felőrlik az embert. Munkában, magánéletben, családon belül a titkok rombolnak. Bizalmat, szeretetet, kedélyállapotot, mindent. Rátelepszenek a maguk környezetére és átitatják valami romlottsággal az egészet. A munkát, a családot, a szerelmeket, a barátságokat – ha nevezhető barátságnak egy olyan kapcsolat, amiben helye van titoknak.

Ha pedig a titok akkora, hogy a felfedése képes lenne feldúlni egy egész életet, akkor az rátelepszik mindenre. Ott van a munkahelyen ott van az egyetemen vagy a középiskolában, de valószínű, hogy nagyon gyakran végigkíséri az egész gyermekkort. Együtt kelünk és fekszünk vele, néha nagynak tűnik a hatalma, néha kicsit feledhető, de aztán visszatér megint.

A titokgazda féltve őrzi a kincset, ami kissé furává is teszi őt a környezete számára. Ügyetlensége vagy jelleme miatt esetleg előbb-utóbb megfejtődik a titok, de a legtöbb esetben kimondva nem lesz sosem. Az ügyesebb titokgazdák (valószínűleg ők vannak a legtöbben) sosem lesznek megfejthetőek. Maradnak kissé fura figurák a környezetükben, de a legtöbb esetben a titoknak még csak a közelébe sem jut senki. Épp ezért talán nekik a legnehezebb. És talán ők lesznek a legboldogtalanabbak egész életükben.

Irigylésre méltóak a titok nélküli emberek. Olyan utat mutatnak, amit a tartósan nagy titokkal együtt élők soha sem fognak követni, mert túl nagy lenne az ára. Vagy csak azt hiszik, hogy túl nagy lenne az ára. A nagy titkot felfedők egy része megfizette ezt az árat és megérte nekik, más részüknek nem is volt ez olyan nagy ár, sőt, inkább letisztult az életük, megtisztultak a barátságok és a családi kötelékek. Vagy elhaltak, de ezeket meg nem érdemes sajnálni.

És biztos vannak, akiknek nem érte meg. Róluk viszont keveset hall az ember, mert jogos önvédelemből nem mutatkoznak úgy, mint azok, akiknek megérte.

Egy nagy titok életen át tartó őrzése talán a legnehezebb életforma, amit választhat magának az ember.

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!