Idegen helyen, idegen ágyban…

//
Szerző/beküldő: –Idegen ágyban feküdtem, idegen helyen. Jó buli volt, jól éreztem magam, ideje aludni, holnap meló. A házban, a nappaliban jutott számomra hely, mindenki alszik már. Mellettem egy 15 körüli lány húzza a lóbőrt nekem háttal. Itt jutott számára is hely, ő se itt lakik. Nagyon csinos, és kívánnivaló. Hosszú göndör haja az arcára borulva. Tétován megcirógatom aranyos arcát. Hisz úgyis mélyen alszik. És ha már arra járt a kezem az oldalát is végigcirógattam. A teste kellemes forrósága a ruháján keresztül is érződött. Orromat megcsapta kellemes parfümjének illata. Aludni kellene, hisz még olyan fiatal, nem is ismerem, különben is alszik – futott át az agyamon. Közben a kezem továbbra is felfedező úton járt. Hirtelen megfordult. Kezem a csípőjén. Egymás szemébe néztünk. Majd hozzám hajolt és szenvedélyesen csókolni kezdett. Puha ajkai a szájamon, nyelve a nyelvemet kereste. Egyszer csak érzem, hogy apró kezei a mellkasomon vándorolnak célirányosan lefelé. Nem akartam hinni az érzékeimnek. Határozottan belenyúlt a bokszerembe, és marokra kapott. „Nyaljál ki” – suttogta a számba. Nem akartam hinni a füleimnek. De megismételte a kérést. Gondoltam ennek fele sem tréfa, de ha már így adódott hova sietnénk. Lassan megszabadítottam a felső ruháitól, és ekkor elém került két gyönyörű melle. Nem győztem betelni a szépségével. A bimbói már álltak, mint a cövek. Muszáj volt megízlelnem őket, majd lassan elindultam öle irányába. Gyorsan lehúzta a bugyiját, széttárta a combjait és fejemet a lábai közé szorította. Lassan elkezdem csókolgatni vénuszdombját, amely ugyan teljesen kopasz volt, de sajnos egy kicsit szúrt is, majd belevetettem magam a nagy feladatba. Halk nyögdécselése jelezte számomra, hogy egész jól csinálhatom. Iszonyú finom íze volt a puncijának, ilyet még nem éreztem korábban. Szép komótosan nyalogattam, míg ő a csípőjével felvette a ritmust. Egyre hevesebben rázkódott és nyögdécselt, míg egy nagy nyögéssel elélvezett. Lassan tért magához, és hálásan pislogott rám. „Most én jövök” mondta és hanyatt döntött. A mellbimbóimat kezdte nyalogatni és finoman harapdálgatni, majd egyre céltudatosabban haladt lefelé. Kibujtatta merev farkamat a boxer nyílásán. Marokra fogta, és a hegyét nyalogatta. Így verte a farkam egy darabig, majd egyre mélyebbre kezdte benyelni. Időnként végig nyalt az oldalán, majd újra bekapta, már amennyire tudta. Én már a kitörés szélén voltam, amikor hirtelen abbahagyta, majd belém ült. Alig bírtam visszatartani a kitörést, de azért sikerült. A puncija olyan síkos volt, hogy könnyedén belesiklottam, majd lassan elkezdett lovagolni rajtam. A két gyönyörű melle az arcom előtt ugrált, utánuk is nyúltam. A két bimbó szinte átszúrta a tenyerem, közben a puncija egyre hevesebben lüktetett a farkam körül. Láttam rajta, hogy nem sok van hátra, a kéj kiült az arcára. Egyre gyorsabban mozgott, majd hirtelen teljesen rászorított a puncijával a farkamra. Hangosan felnyögött. Erre mintha valami eltört volna bennem, elkezdem élvezni. Telepumpáltam a punciját. Hatalmasat élveztem. Ő a mellkasomra feküdt és forró csókjaival halmozott el. Összebújva aludtunk el.
 


// // //


Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!