Lali – Hétvégei Partizás Feleségem Aközös Partinpervezekkel

Már régóta rágja a fülemet a feleségem,hogy szeretne megint partiba kefélni, de ha lehet olyan egyénekkel akik eleve imádják a pervezek. Mikor elmentünk a feleségemen egy olyan mellemelő volt ami többet mutatott mint takart és a szoknyája két oldalt fel volt hasítva a combja végéig. Nagyon szerette a pervez dolgokat és a pervez szexet is. Mondta is reméli megint sikerül felkelteni a belevaló srácok figyelmét és megdöngetik rendesen. A diszkóba hamar kihámozták a felsőrészi blúzából és élvezettel markolászták a 100-as melleit és a fogukkal csipkedték a bimbójait. Bugyiját is hamar levették és ahogy beletették a seggébe a srácok a farkukat nagyot visított, de nekem ez muzsikának hatott és roppant tetszett,hogy megint nagyot fognak élvezkedni vele.

Két néger koma kezdett vele foglalkozni akik becsületesen megbaszták és ő imádattal nyelte a farkukból kirobbanó levüket. Éjfélre már túl volt a tizenkilencedik partnerén és örömmel jött oda hozzám és közölte most van bennem a húszon nyolcadik fasz aki felnyársal,mert legalább harminc öt centire feldugta a seggembe. Soha sem gondoltam,hogy ilyen mélyen is meg lehet engem kefélni, de nagyon örülök,hogy elhoztál és átengedtél a srácoknak használatra. Legközelebb ha megint bekötöd a szememet mielőtt te is és a barátod is megdönget lehetőleg ezeket a srácokat is hívd el mert szeretnék ezekkel is vagy három négy órán keresztül élvezkedni.

Remélem reggelig még legalább ennyien megbasznak, bár én jobban szeretném,ha állandóan kefélne valakik.Az előbb láttam a fiatal szomszéd házaspárt igazán megkereshetnéd és a férjér beküldhetnéd a lábam közé,te meg hágd meg a kis szűzies pináját. Nembaj ha mire hazamennek a felesége is kúrva lesz. Pár perc múlva találkoztam a szomszéd házaspárral akinek az asszonya fel volt háborodva,hogy milyen helyet ajánlottunk neki. A férjnek mondtam hol a feleségem és hogy várja nagyon mert szeretné ha meghágná,mire az eltűnt én meg megfogtam a neje melleit és kiszabadítottam a ruhájából és ott állt egy száll bugyiba

Közben azt is lehúzta valaki.Erre én beültettem az ölembe és teljesen benyomtam a puncijába sikeresen a farkamat és élveztem ahogy nyavajog és elkezdett sírni. Könyörgött vegyem ki a farkam,nem kúrva ő, de mondta, neki mire reggel hazamentek már biztosan az leszel és még jobban nyomtam bele a farkamat. Közben persze teleélveztem a pináját majd mikor kihúztam a farkam a seggét is meglocsoltam és sikerült oda is betennem a farkamat. Ahogy elnyelte a segge lyuka a farkamat egy másik srác a száját vette célba és egy másik sráccal közösen teleélvezték a száját és kényszerítették,hogy nyelje le az egészet.

Lassan egymás után legalább heten megbaszták és a farkukat is leszoptatták vele. Mire teleengedték az egész testét geci borította és amikor ezt meglátta a férje gratulált neki és rászabadította a srác az apját a feleségére.Mikor reggel a feleségem mondta vigyél haza bennünket a nejemnek a blúza és a szoknyája teljesen gecibe úszott a csajnak ,vagyis a szomszéd asszonynak nem volt meg a blúza se a szoknyája. Szereztem neki egy kötényt és azt adtuk rá majd a csajt befektettük a hátsó ülésre a srácok faszára és úgy vittük haza. A csajt a két szélső koma kezelte az egyik oldalon az apósa szoptatta a másik oldalon a sógora kefélte. A nejem a szomszéd csaj férjnek a faszát szopta és nekem csak egy fiatal leányzó jutott aki az ölembe fészkelte magát.

Persze a szomszédba lakó fiatalasszonyt akit sokan meghágtak a partin nagyon sok helyen kiszívták és az anyósa kizavarta az utcára meztelenől,mire én befogadtam lefürdettem és becsületesen megbasztam,majd amikor elaludt áthívtam az anyását és azt is meghágtam és megszoptattam. Közben a menye felébredt és,hogy ne örjöngjön az anyósa a kan kutyájukat rászabadítottam a csaj anyósára amit a menye tökéletesen megtapasztalt. ettől kezdve az anyósa befogta a száját és kezes bárány lett. Még arra is hajlandó volt,hogy a menye megkefélt gecikkel tele pináját kinyalja.

Ettől kezdve a szomszéd az apjval és a testvéreivel a nejemt kefélték én meg a srác feleségét éa sokszor lóélvezettel szopta le a farkamat a fiatalasszony is.


Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!