A főnök mindig megbasz

22 éves, budapesti lány vagyok, afféle igazi lokálpatrióta.
Itt születtem, itt jártam oviba, általánosba, gimibe, és ide járok estin fősulira is, jelenleg is.
Nehezen tudnám elképzelni magam jelenleg, hogy egy aranyos, kedves kis faluban éljek, és reggelente tehénbőgésre ébredjek, bár szeretem a vidéki életformát, max 1 hétig.
A nevem Erika, barna kleopátra hajam van, nem vagyok egy nagy szám, de az a típusú nő vagyok, aki merőben szokatlanul elégedett magával, ami a testiséget illeti. Formás, férfimarokba való melleim vannak, hetyke, szinte mindig előremeredő bimbókkal, a sporttól erős, feszes, kerek, kissé körte popsim, és mivel 15 éves korom óta nem tudom a bozontot elviselni ott lenn, ezért a puncim teljesen csupasz, kislányos. Először borotvával estem neki, később, mikor nagyobb és főképp bátrabb lettem, kozmetikussal csináltattam meg magam, gyanta igénybevételével. Napjainkban azonban főképp magamnak csinálom a meztelenítést, elég jó eredménnyel.

A ruházatommal mindig igyekszem kihangsúlyozni magamat: miniszoknyákban, rövidnacikban járok, szoros, testhez simuló topokban, sportmelltartóval, vagy a nélkül, fekete csipkeharisnya, mintás vagy sima, tanga bugyi, vagy az sem..a helyzettől függ. És ami a legfontosabb:élvezem a mohó pasi szemeket, szinte érzem, hogy ameddig beérek az épp aktuális munkahelyemre, legalább 10-en basznak meg a szemükkel, és szinte tuti, hogy van legalább 1, aki ezek után otthon rám gondolva dugja meg a párját, vagy veri ki magának a munkahelye WC-jében.És ez jó, nekem tetszik.
Közgazdaságtant tanulok, mindig is ez érdekelt, mellette dolgozok: voltam már sok minden: hamburgerárus, fagyi árus, titkárnő, és jelenleg is e munkakörben próbálom az ország GDP-jét magasabb szintre tornázni, bár hiszem, hogy ebben nem sok vizet fogok felkavarni szép hazám költésvetés-taván.
A vágyam nem ez, de egyelőre, diploma és nyelvtudás nélkül örülök, hogy van munkám. Igazából történetem is e felé orientálódik, de ez hamarost ki fog bontakozni, megígérem.
Vannak barátaim, akikkel összejárunk hétvégente, mozi, zenés szórakozóhely, kirándulás. Normális, tettre kész csapat, ha kell, ivászat, ha kell temetés… ez a 2 véglet van bennünk.
Bár Budapesten élnek a szüleim is, addig rinyáltam, szervezkedtem, és használtam ki Apa meglehetősen magas keresetét (bocs apa  ), ameddig kibuliztam, hogy bérelhessek egy kis lakást, elég messze ahhoz, hogy az ősök ne tudjanak csak úgy, egy szál papucsban átugrani, és ezzel adott esetben kellemetlen perceket okozva akár nekem, akár maguknak.

A lakás fenntartása, albérlet fizetése úgy zajlik, hogy én fizetek mindent a saját keresetemből, Apuék pedig finanszírozzák a tanulmányaimat: ki lehet számolni, napjainkban melyik jön ki olcsóbban.
Az iskolai költségekhez mindig bemondok egy kicsivel többet, mondjuk úgy, a havi rezsiköltséggel megnövelt összeget, így a bérleti díj kifizetése után megmaradó részt a pénzemből fullban magamra tudom költeni. Undok vagyok? Nem hiszem : közgazdaságilag gondolkodom inkább A tudat azért bennem van, hogy az őseim jól élnek, van 3 üzletük, mindhárom jól tejel, mindezt úgy, hogy nincs kizsákmányolás az alkalmazottak felé…nyugodtan alszom emiatt, bármikor.
Ha már alvás, akkor ágy, ha már ágy, akkor szex… nos, érzékeny terület ez, egy magam korabeli lánynak. Vannak igényeim, elvárásaim, amiket igyekszem magamnak megadni, amikor csak lehet.
Állandó pasim jelenleg nincsen, összejárok, mondjuk úgy, kalandozni, egy válófélben lévő, tőlem 8 évvel idősebb pasassal. Nem miattam válnak, ezt kijelentem ország-világ előtt, mielőtt megköveznétek érte… ahogy Ő fogalmazott: rosszul választottak mindketten, nem egymásnak valóak. Két, egymástól teljesen eltérő érdeklődési körrel megáldott ember, akik még egy közös programot sem tudta szervezni egymással. Mondjuk, én erre azt mondanám, a magam 22 éves tapasztalatával, hogy egy kapcsolat mindkét fél részéről kell, hogy járjon kompromisszumokkal is. Persze, nem az egyén teljes átalakulására gondolok, de ha szeretek valakit, akkor igenis képes vagyok arra, hogy hozzáidomuljak néhány dologban, és ezt én is elvárhatom talán.

Szóval, összejárok Zsolttal hetente 1, maximum 2 alkalommal. Leszögeztük a z elején: semmiről nem szól a kapcsolatunk, csak a szexről. Nincs szerelem, nincsenek csokrok, szerelmes SMS-ek, csak a kőkemény tények:jön, dugunk,megy. Ennyi.
Jön akkor is, ha épp menzeszezlek. Ilyenkor 3 lehetőség van: vagy megszopat,vagy kiverem neki, vagy popsiba dug. Nem zavarja a kilógó tamponzsinór, még ha látja sem, popsiba amúgy is kutyapózba dug, úgyhogy ha neki jó, nekem is.
Tablettát szedek 16 éves korom óta. 2 dolog miatt nagyon hasznosnak ítélem meg: nagyon jól belőtte a ciklusomat,a z elmúlt pár év tapasztalata alapján mondhatom, hogy előre tudok tervezni, mikor tudok pl. fürdőbe menni biztonságosan. A másik dolog, nem kell gumi után kapkodni, nyugodtan mehet a spricc belém is, nem félek a terhességtől. Nem fekszem össze discoban vadidegen pasikkal, csak olyanokkal dugok, akikben megbízom. Hogy a bizalom hogy alakul ki, nem mindig tudom: egyszer csak érzem, hogy ez a hím alkalmas arra, hogy közösüljön velem, és kész. Ha Ő is így gondolja, márpedig általában így szokták gondolni, akkor már húzza is a sliccét lefelé.
Zsolt, akivel összejárok, az a fajta pasi, aki elég sok nőnek lenne az ideálja: szó szerint addig elő sem veszi a faszát, ameddig nekem legalább 2 orgazmusom nincsen. Ezt általában nyalással, ujjazással éri el, ezen tevékenységeket felváltva végzi a puncimmal és a popsimmal.Az őrületbe tud kergetni azzal a képességével, hogy mindig pontosan tudja, mikor hagyja abba az izgatásomat ahhoz,hogy 2 másodperccel később hozzámérve akkora orgazmust robbantson ki belőlem ,amitől csillagokat látok.
Egyetlen egy esetre emlékszem, amikor hamarabb élvezett el Ő, mint én: nem túl régen, menzesz idején voltam, ekkor amúgy is jobban kívánom a faszt, feljött hozzám, belépett az ajtón, én pedig, mint egy fúria, lerohantam: a konyhaajtótól tovább nem engedtem, elővettem a faszát, felszoptam neki, majd ráfaroltam, és popsin dugattam magam vele. Jó erős 17-18 cm-es fasza van, amikor belém tolta, azt hittem, elolvadok, megszűnik a világ, pedig a puncimhoz hozzá sem ért. Nem is nagyon szeretnék nagyobb faszt magamban: egy ekkora méret pont kitölt, pont ott feszít, ahol kell, és pont olyan mélyre tud spriccelni, amennyire kell. Ámulva nézem hébe-hóba a pornófilmes macákat, akik mosolyogva ülnek bele a 25-30 cm-es farkakba: hova kerül azoknak a makkja? A tüdejükbe?
Van egy barátom, Vilmosnak hívom: 17 cm-es, műanyag, van rajta szilikon vagy micsoda, mozog a feje, és van neki egy kisebb része, ami a csikló izgatására szolgál. Na, Ő szinte naponta használatban van. Nagy örömöket tudok vele magamnak okozni, de tény, hogy egy hús-vér faszt nem helyettesíthet, pláne, hogy nincs orgazmusa, nem láthatom, ahogy kispriccel belőle a friss, forró sperma, pedig nagyon szeretem nézni egy férfi orgazmusát.

Jelenlegi munkahelyem egy kis vállalkozás, amelyik amilyen kicsi, annyira nagy forgalmat bonyolít le: kereskedünk, konyhaipari termékekkel, vagyunk az irodában vagy 20-an, plusz a raktári droidok, árukiszállítók, bár Ők le lesznek építve, olcsóbb a futárszolgálat, de ezt Ők szegények még nem tudják.
A főnök, Laci, kulcsfigurája a történetnek, tulajdonképpen miatta írtam le, amit jelenleg olvastok.

Természete 2 véglet között ingázik: vagy taj paraszt, vagy kenyérre lehet kenni. Szerintem a Földkerekségben nincs olyan ember, aki a 2 véglet közé beláthatott. Kb 32-35 év körül lehet az életkora, végtelenül értelmes, vág az esze, mint a borotva.

Amikor odakerültem a cégéhez, és bevitt hozzá a HR-es kollegina, a kézfogásából és a nézéséből éreztem, hogy legszívesebben ott helyben megbaszna, de semmilyen erre utaló jelet nem tett. Lehet, csak én képzeltem. Természetesen kis ruhában voltam, egy diszkrét, mégis majdnem mindent megmutató felsőben, fekete harisnyában, frissen megcsinált hajjal, és kielégülten: aznap reggel oda keveredett valahogy Zsolt, és egy villámgyors, kb. 30 percig tartó keféléssel 4 orgazmust írhattam a számlájára, Ő magának pedig 2 újabb ürítést könyvelhetett el.
Aki ismeri a nőket, tudja, hogy néz ki egy frissen megdugott, és legfőképp kielégült Nő: csupa mosoly, báj, kedvesség, és árad belőlünk olyankor a NŐ.
Egyre jobban összecimbiztem a többi csajszival, akik elég hamar befogadtak, hiszen nem azért kerültem oda, mert más munkáját vettem el, hanem az elődöm elment szülni, és hát kellett valaki, aki nemcsak szép, hanem esze is van: valamiért engem vettek ki az állítólagos 25 pályázó közül.
Ahogy erősödtek a kollegiális kapcsolatok a csajokkal, úgy kezdtünk egyre sikamlósabb témákról is beszélgetni, természetesen a szexről is: kinek hányszor van egy héten, szereti-e a szájba spriccelést,szeret-e kézzel kielégíteni pasit, mi újság popsi dugás téren… egy ilyen párbeszéd alkalmával hangzott el valami ilyesmi köztünk, köztem és a pénzügyes Kati között:

Kati:

– Hallottál már a Laciról bármit is? Már ami a szexre vonatkozik – kérdezte kacsintva.

– Nem, semmit… azt sem tudom, családja van-e.

– Hát, van neje, meg minden, de ami a legfontosabb: 25 cm-is a szerszáma…. állítólag – súgta meg mosolyogva.

– Honnan veszed? – kérdeztem.

– Hát, volt egyszer egy céges djamburi, egy lovardában. Ott látta Andi a HR-ről, amikor pisált egy fa mögött. Azt mondta, tuti, nem felállt neki, mert pisált, de borzasztó nagynak látta.

– Az kemény. Nekem a max 18 volt eddig – mondtam pironkodva. – Az is majdnem a torkomon jött ki.

– Jó neked. Az én Petim max 16 – mondta kissé szomorkásan. – Jó lenne egyszer egy ekkora faszt kipróbálni.

Ettől a naptól kezdve ezen járt az eszem. Láttam én már akkora faszt, élőben is, de bennem nem járt, csak kivertem a pasinak egy házibuliban, ahol táncoltam vele, éreztem, hogy szinte kúszik a kígyó felfelé a hasamon, de mivel nem kefélek vadidegenekkel, ezért csak megkérdeztem tőle, hogy segítsek-e valahogy ezen az égető problémán.
Kimentünk valami kertbe, ott elővettem a szerszámát, megdicsértem, hogy milyen szép nagy, – már ettől majdnem elspriccelt-, majd elkezdtem neki húzkodni. Nem hiszem, hogy 10-nél többet tudtam rajta mozgatni a kezemet, már szólt is, hogy fordítsam félre a boát, és valami bődületes mennyiséget sikerült belőle kifejnem. Legalább hatszor spriccelt, szinte mindig ugyanannyit. Meg is kérdeztem: utoljára mikor volt ürítés? Azt mondta, előző nap, de ilyen hatással vagyok rá, és már nyúlt is a ruhám alá, de lefogtam a kezét: ne haragudj, nem. Hazamentem, elővettem Vilmost, és befejeztem.

A főnököm továbbra is hideg volt, távolságtartó velem, velünk, semmi jelét nem mutatta annak, amit egy másik helyen, másik főnök már régen a tudtomra adott volna: „meg akarlak baszni, de amilyen gyorsan csak lehet”.
Laci napközben szigorúan a munkára koncentrált, értekezett, meetingelt, telefonált, néha utazott, de sosem kért meg senkit, mármint női alkalmazottat, hogy tartson vele.
Én végeztem a számlázásokat, kimutatásokat készítettem, ajánlatokat gyártottam, amelyek talán nem tűnnek nagy kihívásnak, de mivel nem sablon alapján dolgozunk, hanem követjük a „minden ügyfél más”-elvet, ezért valóban izgalmas, koncentrációt igénylő feladatok ezek.
Egy nagy projecten vagyunk túl, röpködtek a milliók, a százalékok, de végülis eljött az NN, ahogy mi szoktuk nevezni magunk között, ha egy project az aláírás közelébe került: NN – Nagy Nap.
Mivel nagy project volt, ez elég sok túlmunkával járt, ami miatt kimaradt 2 olyan hét is, amikor Zsolttal nem tudtam találkozni, aki így nem tudott megöntözni sem kívül, sem belül spermájával.
Azt még talán nem írtam, de szeretem, ha a számba spriccelnek, de csak megbízható forrásból származó spermát fogadok ekképpen magamba Le is nyelem a cuccot, nincs vele semmi bajom, ez nekem olyan, mint a pasiknak, amikor a puncimat nyalják: az is testnedv, és az őrületbe kergetjük vele a pasikat: nem csak az ízünkkel, az illatunkkal is, nem igaz, Hölgyeim?
Amikor eljött az NN, ezt az örömöt, és megelőlegezve a remélt prémiumot, egy hatalmas keféléssel ajándékoztam meg magamat is, meg Zsoltot is. Valahogy kibugázta, hogy egész este velem tudott lenni, pontosabban este 7-től kb reggel hajnal 5-ig, de addig szó szerint fájósra baszta a puncimat, popsimat, és rengeteg spermát lőtt különböző nyílásaimba.
Reggel, mikor elment, elmentem fürdeni, és kissé rendbe szedni magam: megnéztem meggyötört puncimat, igazítottam a nem létező bozonton, alaposan rendbe tettem popsimat, igyekeztem belőle kiszorítani az este folyamán belelövellt spermát, ami esetleg még nem szívódott fel, hónalj borotválkozás, hajszárítás, felöltözés után elindultam a munkahelyemre. Kilépve az ajtón, megszólalt a mobilom, ismerős volt a szám, de hirtelen nem tudtam hova tenni.

– Üdvözlöm Erika, Laci vagyok a cégtől. Az ütő megállt bennem: a FŐNÖK hív telefonon.

Biztos voltam benne, hogy eljött az idő, amikor rájött: kellek neki, meg akar dugni, meg akar szopatni, nem tudom, de nem bírja tovább.

– Erika, a miatt keresem, hogy ma kicsit tovább maradnánk páran az irodában, ezért kérem, ha nem gond, Ön is később jöjjön be, intézze nyugodtan a dolgait, ráér délre bejönni.

– Rendben, kösz, hogy szólt László, akkor elintézek pár dolgot.

– Rendben, akkor déltájban várom magát, viszlát – jött a válasz.

Semmi dolgom nem volt, csak kamuztam, inkább visszamentem a lakásomba, leültem a tv elé, és bambultam magam elé. Még mindig sajgott mindenem az elmúlt éjszaka hatására, arra gondoltam, ha tényleg meg akar kefélni, fogom-e bírni, de elhessegettem magamtól a gondolatot: miért ne bírnám? Fájni nem fáj, sőt, ahogy erre gondoltam, éreztem, hogy megjelenik előttem a Laci sosem látott, állítólagos 25 cm-es farka, és nedves lett a bugyim, csiklóm is kezdett éledezni…grrrr, ez így nem lesz jó.
Ha mát felizgultam, előkaptam Vilmost, és pár perc csikló-és hüvelyizgatás után egy elég jó, majdnem spriccelőpuncis orgazmust okoztam magamnak. Nem volt kérdés, hogy ismét fürdés, bugyi csere, és ruhaváltás állt előttem.
Ezeken átesve majdnem 11 óra volt, elindultam a munkahely felé. Odafelé hívott apám, dumáltunk pár percet, mondtam neki, hogy ma valószínűleg későig dolgozom, ezért is megyek későn, jó, rendben van kislányom, de vigyázz magadra, ha mész haza éjjel. jólesett a gondoskodása így messziről is, értsd, 8 kerület választott el tőlük, és mégis…
Beérve láttam, hogy mindenki a megszokottól lázasabban dolgozik, tesz-vesz, intézi a dolgait, de volt valami a levegőben: nem tudom megmagyarázni,de az ember valahogy érzi, hogy ez a nap más, mint a többi.
Eltelt a nap, este 7 körül elkezdett mindenki elszállingózni, nem is nagyon értettem, hisz László azt mondta, tovább maradunk ma néhányan. Ez a néhány a végére 3 főben állapodott meg: Laci, Klári és én.
Látom, hogy kijön Laci, odaszól Klárinak, hogy köszöni a mai napját is, ha gondolja, elmehet haza, de nekem is odaszólt, hogy:”Erika, kérem, ha van még pár perc ideje, maradjon kicsit.”
Biztos voltam benne, hogy kipucolta a házat, elvégezte a dolgát, és ezután jön majd a „főnöki kefélés”. Nem tudom, akarom-e ezt én egyáltalán, hiszen nem a pasim, nem tudok róla jóformán semmit, csak azt, hogy mindig elegáns, ápolt, jó illatú…. vajon milyen illata van a farkának? – futott át a gondolat az agyamon. – Hülye vagy? Milyen lehet? Egész nap egy gatyába zárva szerinted milyen lehet?
Ezt így megbeszéltem magammal, és csináltam tovább a dolgomat.
Egyszer aztán, olyan este 9 körül, amikor már nagyon kezdtem unni az Excel függvényeit, megszólalt a kommunikátor az asztalomon, László szólt ki rajta:

– Erika, bejönne hozzám, kérem? – kérdezte.

Na, ez biztos nem dugni akar, azt megtehetné itt kinn is : az utcáról nem látnak be, nincs az irodában senki rajtunk kívül..itt valami baj van.

– Persze, megyek máris – válaszoltam.

Belépve az irodába látom, hogy gondterhelt arccal áll velem szemben, kezében egy kinyomtatott céges papír, átsejlett rajta a céges logó.

– Erika, megmondaná nekem, maga, mint közgazdász-tanonc, hogy egymilliónak mennyi a 20 %-a? – kérdezte, nem kis éllel, és talán gúnnyal a hangjában.

– Egymilliónak? – kérdeztem vissza. – Hát, 200.000, legalábbis így emlékszem.

– De ne emlékezzen, hanem számoljon! – csattant fel, a 2 viselkedés véglete közül az egyikben, a taj parasztban.

– Majdnem aláírtuk ma a szerződést, amin hónapok óta dolgozunk, és a Vásárló góréja hívott fel, hogy rohadtul nem stimmelnek a számok! – szinte ordította e szavakat.

Na, gondoltam, Erika, szépen induló karriered ennél a cégnél itt és most befejeződött. Kezembe vettem az általa felém dobott lapokat, és láttam, hogy rohadtul igaza van. Szinte az összes függvény el lett cseszve, alap-és villám számításaim szerint is legalább 5 milliót buktunk volna, ha ez így marad aláírva. Nem tudtam volna megmagyarázni, mi történt, de le sem tagadhattam, hogy én csináltam, hisz ott virított a nevem a lap alján.
László háttal állt nekem tüntetőleg, pontosan olyan ember testtartását felvéve, mint aki azon gondolkodik, most mit csináljon: kirúgjon? Bér csökkentsen? Fegyelmit adjon?
Lassan, akkurátusan megfordult, és megkérdezte:

– Erika, ugye egyetlen pillanatig sem fordult meg a fejében semmi olyasmi, hogy én bármi más miatt marasztalom benn későbbig dolgozni?

– Mire gondol László konkrétan? – kérdeztem vissza, tényleg értetlenül.

– Például szexre – mondta hirtelen.

– Nem, dehogy, mi jut eszébe? Eszembe se jutott – mondtam én, szerintem a bokámig elpirulva.

Ami ezután következett, álmaimban sem fordult elő soha.

– Dehogynem jutott eszedbe, Te kis szex sámán – mondta nekem Ő, Erikának László, aki köztudottan 2 végletes.

– Nehogy azt mondd, hogy nem hallottál még a méreteimről, vagy nem mesélte el Neked Andi, mit látott a Petőfi-tanyán, amikor… hát.. khm…vizeltem

– Te körülbelül onnantól álmodozol arról, mekkora farkam van, ugye? VALLD BE !!!- ordította, de más sokkal lágyabb hangnemben.

Szemem lesütve, kezemet mintegy védekezően a miniszoknyámmal takart puncim elé téve válaszoltam:

– De, hallottam, és igen, álmodoztam már róla.

– És? Mit szeretnél? De ne hazudj – kérdezte. – De őszinte légy, nem szeretem a mellé beszédet.

– Mit szeretnék basszus? Szerinted mit szeretnék? Szeretném leszopni a farkadat, szeretném, ha megbasznál, szeretném, ha seggbe basznál vele, szeretném, ha telespriccelnéd a… itt megálltam, mert rájöttem:ezt nem is én mondom. Ez az Erika egy másik Erika, aki eddig lapult valahol legbelül…

Nem szólt egy szót sem, csak a kezemért nyúlt, odarántott magához, a kezemet rátette a nadrágja elejére.

– Érzed? Érzed a kezed alatt? – kérdezte.

Nem tudtam megszólalni, egyrészt még az előző „önmagam” hatása alatt álltam, másrészt olyat éreztem a nadrágján keresztül, amit még előtte sosem. Mintha egy óriáskígyó kezdett volna teljes hosszában kitekeregni, az a fajta kígyó, aki ekkor már levet lövell a fejéből…. gondolom, az előnedvei játszottak velem és vele is ilyen gonosz tréfát.

– Érzem. És? Mit szeretnél, mit csináljak vele? – kérdeztem.

Szó nélkül eltolta a kezem a farkától, lehúzta a sliccét, megfogta a kezem, és bevezette a nacijába.

– Vedd elő! – hangzott a főnöki utasítás.

Le akartam guggolni, gondoltam, ha már előveszem, kicsit megszopogatom, miután kigyönyörködtem magam e ritka példányban. Legnagyobb meglepetésemre nem engedte, hogy leguggoljak, visszahúzott.

– Ne. Kézzel akarom, hogy kielégíts először – mondta László, kissé elfúló hangon, remegve.

Ez bolond, gondoltam magamban, de mivel szeretek kézimunkázni, ezért nem tiltakoztam. Előhúztam, szó szerint előhúztam az óriás egyszeműt, alig tudtam lehúzni a naciját, beleakadt a feje, de végül is sikerült.
Szemem elé került szerintem a világ legnagyobb farka, legalábbis az én világom eddigi legnagyobb farka. Szép szabályos makkja volt, nagyon brutál vastagsággal, gyönyörű fityma fedte e remek példányt, amely már jócskán kezdett hátrahúzódni anélkül, hogy hozzáértem volna. Miután kiszabadult, ráfogtam a jobb kezemmel, de alig takarta el a faszt a tenyerem…. Elkezdtem húzogatni, erre ha lehet, még keményebb lett, és nőtt még pár centit. hihetetlen jó érzés, amikor egy fasz a kezemben duzzad meg behatolásra kész méretűre, de egy ekkorát kézzel kényeztetni még nagyobb élvezet. A fitymája akadálymentesen csúszott előre hátra, az előnedvei már bőven sikamlóssá tették kezem előtt az utat.
Vertem, húzogattam neki, próbáltam a szemébe nézni, kerestem benne a spriccelés előtti másodpercek, pillanatok őrült villanásait, de kinyögte:

– A farkamat nézd, kérlek

Ahogy vertem neki, éreztem, hogy még keményebb, egyre keményebb, attól tartottam, hogy szétrobban a hatalmas feje. Tudtam, hogy pillanatai vannak a kilövellésig, és eképpen kezdtem el a kezemet irányítani: lassabban kezdet el húzogatni, igyekeztem, hogy a tenyerem minél nagyobb felületen érintkezzen a makkjával, bal kezemmel a zacsija alá nyúlva a golyóit kezdtem el masszírozni finoman.

Éreztem, hogy a tojások megindulnak felfelé,tapasztalatból tudtam, hogy pár másodperc, és beborul a világ egy pasi számára.

– Nem akarsz a számba spriccelni? – kérdeztem tőle, le nem véve szemem a farkáról, kérésének megfelelően.

– Ne—he-he-em – lihegte…Csak így…..ááááááá- és nem tudta tovább folytatni.

Tudtam: itt a spricc ideje. Egy pillanatra a csípőjét előrelökte, megállt minden mozdulata, szinte éreztem, hogy a lélegzete fennakadt, és ahogy a golyói a kezemben voltak, szinte éreztem, ahogy az imádott fehér, friss folyadék megindul abban a tömlőben felfelé…
Picit félreálltam, ne kenjük össze a ruhámat, mert nem volt nálam váltásruha, de tudtam, hogy nála mindig van tartalék, és még intenzívebben kezdtem el szó szerint verni a faszát.
Egy bődületes üvöltés után megérkezett az első töltet, ami a szemben lévő íróasztalon landolt, majd ezt követte még legalább 6. Borzasztó mennyiségű spermát lövellt ki magából a fasza, ennyit még összesen, egy végigkefélt éjszak alatt sem tudtam senkiből kipréselni.
Csak jött és spriccel, jött és spriccelt, László eközben hörgött, rángatózott, lenyúlva a kezemet irányította, a másik kezével, szerintem öntudatlanul a hátamat simogatta.
Éreztem, hogy lassan végetér az öröme, teste kiadta magából mindazt, amit ki szeretett volna adni, nincs már mit kifejnem ebből az óriási faszból, ebből az óriási Férfiből.
Lecsengett az orgazmusa, lassan visszaállt a légzése a normális tartományba, kezemben a farkával, bokáig letolt gatyával érdekes látványt nyújtottunk. A dolgozó kezemről csöpögött a spermája, már ami oda jutott. Lassan, óvatosan elengedtem a szerszámát, tudtam, hogy spriccelés után közvetlenül nagyon érzékenyek a pasik makk-tájon, pont úgy, mint mi, amikor nagyon ki vagyunk elégítve.
Gondoltam is, lányom, neked ebből ma nem sok babér, akarom mondani, sperma fog teremni.
Hátraléptem, a szembe lévő íróasztalhoz mentem valami zsepiért, egyrészt az asztalt letörölgetni, másrészt a szerszámát valahogy rendbe tenni, amikor megszólalt:

– Erika, fantasztikus kezed van. Tudtam, hogy nem kamuzol, amikor…..itt elharapta a mondatot.

– Amikor mi? – kérdeztem, elvörösödő képpel.

– Egyszer bekapcsolva maradt a kommunikátorod az asztalon, amikor beszélgettetek a szexről, és mondtad, hogy nagyon szeretsz, és szerinted tudsz is kézimunkázni.

– És? Mit gondolsz? – kérdeztem pajkosan, miközben megfogva farkát, elkezdtem letörölgetni.

– Istennő vagy, én pedig imádom, ha kézzel csinálják……először. – mondta, mintha kissé elpirulva.

– Mi az, hogy először? mit tervezel? – kérdeztem, és megindult bennem valami, a lassan 1 órán keresztül tartó puncinedvesedésen kívül.

– Hááát, szólni akartam, hogy a Ő még szeretne pár dolgot kipróbálni – mondta, és lemutatott a lassan kókadó, de így is legalább 17 cm-es farkára.

– Szeretnélek kinyalni, seggbe dugni, a puncidat akarom megdugni, meg akarlak szopatni- remélem, nem haragszol a szókimondásomért – mondta a 2 végletes László.

Egy szót sem szóltam, csak leguggoltam, megfogtam a farkát, lassan a számhoz emeltem, és megpróbáltam a számba venni. Ameddig nem állt fel neki teljesen, még sikerült is, de utána… képtelen voltam…

Kellemes nedves törlőkendő ízt véltem érezni a farkán, valamint a nem túl régen kilövellt maradék sperma ízét, és a2 együtt őrjítő hatással volt a libidómra.

– Most szétszopom a farkadat – mondtam, magamtól is majdhogynem idegen stílusban.

– Csak állítsd fel, a többi az én dolgom – mondta a Főnök főnöki utasítás hangszínben.

Ezzel sok gondom nem volt, hamar felállt neki. Ezután László nem teketóriázott, felállított, felfektetett hanyatt az asztalára.

Fölém hajolva lassan megcsókolt, nyelvét először kíváncsian, érdeklődően átdugva a számba, végigkörözve fogaimon, ínyemen, nyelvemmel csatázva, miközben kezei suta módon próbálták kiszabadítani előreugró bimbóimmal ékesített melleimet. Segítettem neki, nemes egyszerűséggel széttéptem a magamon lévő ruhát. Arcát befúrta halmaim közé, szívta, harapta cickóimat felváltva, hol egyik, hol másik bimbómat megszívva majdnem az orgazmus határáig.
Kezeivel számomra rejtélyes módon egyszer csak a bugyimban kezdett el matatni, kíváncsi voltam, mi lesz a reakciója, ha észreveszi kislányos puncimat.
A hatás nem maradt el: amikor keze rátévedt szeméremdombomra, és ott semmit nem érzett, pár pillanatig megállt tevékenysége, sokatmondóan rám nézett, majd lecsúszva a hasamig, elkezdte lehúzni a bugyimat, közben végigcsókolva minden porcikámat. A ruhám maradványait nem vette le rólam, csak a bugyimat, de azt is otthagyta az egyik bokámon lógva, mint akinek nincs ideje a Nőt rendesen még levetkőztetni sem dugás előtt. De én tudtam, ez nem ezért van. Az én főnököm valamilyen szinten perverz, de ez nekem nagyon jó volt.
Miután megfelelőnek ítélte meztelenségemet, lassan a puncimat kezdte el kitüntető figyelmében részesíteni. Lassan, apró puszikat lehelve dombomra haladt a feltételezett rés felé, néha mintegy véletlenül megnyalintva csiklómat, vagy annak tetejét, ezzel az őrületbe kergetve engem.
Egy emberöltőnek tűnő idő után lassan szétnyitotta ajkaimat, érdeklődően hátrahajtotta fejét, és amit ott láthatott, az tuti, nagy boldogsággal töltötte el, mert azonmód visszaborult immár teljesen elázotté és magából folyamatosan puncinedvet okádó vulvámhoz.
Lábaimat felhúztam magam mellé, majdnem nőgyógyászati vizsgákat pózig, hogy biztos legyek abban, minden szükséges testrészemet, nyílásomat-egyebemet eléri kényelmesen.
Volt abban a szerencsében részem pár pillanatig, hogy lenézhettem lába közé, és láttam, hogy óriási farka újra teljes pompájában harcra kész, a makkja valahol majdnem a saját mellét verdeste, méretei miatt.

– Segíts, kicsit kérlek, nyisd szét nekem a puncidat – jött az elhaló suttogás valahonnan a csiklóm és a kisajkaim közül.

Nem értettem a kérést, még nem kértek tőlem ilyet, de nem gondolkodtam túl sokáig. Lenyúlva, óvatosan tártam szája elé titkaimat, immár lassan 1cm-re kitüremkedő csiklómat, és a farkának befogadására – szerintem – kész hüvelyemet.
Ekkor éreztem, hogy nyelvcsapásait felváltja 1, nem is, inkább 2 kíváncsi ujjacska matatása, amelyek felváltva simogatták leheletfinoman a csiklómat, majd a bemenetemet.
A nyelvcsapások földrajzi elhelyezkedése megváltozott, a csiklómhoz képest erős déli irányba : konkrétan a popsi nyílásom felé kezdett el dolgozgatni a FÉRFI nyelvszerve.
Nyalta, szívta a popsimat, egyik (valamelyik) kezével finoman széthúzva farpofáimat, lassan körbe-köbe haladva próbált azon a testtájékomon is felizgatni kellőképpen.
Sikerült neki.

Úgy éreztem, ha azonnal nem dug meg, átveszem a cégvezető szerepét, és parancsba adom neki, hogy :

– Basszál már meg végre – hallottam saját hangomat. – Megőrülök, annyira el akarok menni.

– Hová dughatom? – kérdezte diplomatikusan, de pokolian felizgult, elfúló hangján.

Válasz helyett úgy igyekeztem fordulni, hogy ha felemelkedik a nyaló pozitúrából, először mindenképp a puncim legyen neki kiszolgáltatva.

Vette a lapot. Felemelkedett, kezébe fogta a hímtagját,rám nézett, és megkérdezte:

– Mehet? Kicsit lehet nagyobb, mint amit megszoktál.

Válasz helyett lenyúltam, megfogtam szerszámát, húztam rajta még párat, hogy ha lehet, még nagyobb és keményebb legyen, és lassan a puncimhoz illesztettem.
Vette a lapot, és szépen lassan elkezdte benyomni. Irtózatos volt. Azt mondják a pasik, nekik az egyik legnagyobb gyönyörűség, amikor egy dugás során először dugják a forró, nedves punciba a farkukat. Kezdtem átélni ezt az érzést.
Még nem volt benn a farka fele, már a teljes kitöltöttség érzését keltette bennem. Futó pillanatra átszaladt rajtam a gondolat: „lányom, Te itt és most karóba leszel húzva”.
Ránéztem, láthatta rajtam, hogy kicsit kínlódok, mert nem dugott tovább, hanem elkezdte ujjaival a csiklómat izgatni. E tevékenységének hála, puncim, ha lehet, még több nedvet generált mirigyeim segítségével, mintegy jelezve a hímtagnak, hogy gyere, be fogsz férni.
Ahogy ezt László is érzékelte, nagyon lassan, apró dugattyúmozgással elkezdte belém tolni szerszámát, közben én lenyúlva, átvéve az Ő szerepét folyamatosan izgattam a csiklómat, végig a szemébe nézve. Néha igyekeztem a golyóit elkapni, simogatni, szinte éreztem, ezek a tárolók ismét tele vannak, nagyon-nagyon sok spermával, és ez mind az enyém… lesz.. ha majd egyszer ez a bazi nagy szerszám elkezd normálisan baszni, és kilövell…
Mire ezen a gondolatmeneten végigmentem, ez néhány másodperc volt, lenéztem, és mit látok? A farka tövig a puncimban van, mozdulatlanul állunk, és nézzük mindketten a csodát: egy emberpár szeretkezését, lassított felvételen.
László elkezdte a megszokott, ősi ritmust diktálni: ki-és be, ki-és be, ki- és be… közben egyfolytában csókolt, a melleimet puszilgatta, amiket én jószívűen toltam a szája elé, hol az egyiket, hol a másikat. A bimbók ezt a gondoskodást égbekiáltó merevedéssel hálálták meg, aminek eredményeképp bensőmben azt éreztem, László farka még nagyobb, még keményebb, mint eddig volt.

Valami megmozdult bennem: rájöttem, hogy az órák óta tartó felizgult állapotom, László nem túl régen történt kézi kielégítése, a puncim folyamatos izgatása előbb utóbb megbosszulja önmagát, és remélhetőleg eddigi rövidke életem legbődületesebb orgazmusa lesz az enyém.
A gyomrom elkezdett remegni, vagy nem is tudom megmondani, mit érzünk mi nők, mielőtt ránk tör az orgazmus. Tudtam, ha most abbahagyna bármilyen tevékenységet a partnerem, és nem tudnám magamnak se befejezni, akkor pokolian rosszul érezném magam.

– Mindjárt elélvezek, abba ne hagyd – kértem én, a beosztott Őt, a Főnököt.

Ha lehet, még intenzívebben kezdett el dugni. Valahogy még intenzívebben kezdte el a csiklómat izgatni, valahogy még intenzívebben kezdte el a melleimet csókolni, szívogatni.
Gondolom, érezte Ő is, hogy jön az orgazmusom, mert mindent beleadott.
Elkezdődött. Alulról felfelé, valahonnan a csiklómtól vagy hüvelyemtől elindult egy érzés, egy mámorító, testet-lelket atomi szintig megrengető valami, amit orgazmusnak hívunk. Elkezdett a méhem is remegni talán, puncim elkezdett rászorulni az Őt gyötrő hímtagra, mintegy fogva tartva, nehogy kicsusszanjon, mielőtt bekövetkezik a női orgazmus. Levegőt nem kaptam, szemem felakadt, László elérhető testrészeibe próbáltam kapaszkodni, nem törődve azzal, hogy ezzel neki esetleg fájdalmat okozok.
Néhány másodpercig tarthatott kielégülésem crescendója, de ez felért egy évszázadnyi csókkal.
Szerintem nem volt fiatal testemnek egyetlen egy olyan részecskéje sem, ami nem vett volna részt orgazmusomban. Ilyenkor hálát adok az Úrnak, hogy nőnek születtem, mert szerintem kizárt dolog, hogy ekkora gyönyört férfi át tudjon élni. Az nem lehet, ez csak a mienk, kárpótlásul a menstruációért, a szülési fájdalmakért, az elhízásunkért…
Mikor lecsöngött testem édes gyötrelme, észrevettem, hogy László még mindig merev farokkal áll előttem, és bennem. Meglepődtem, eddig szinte mindig velem egyszerre élveztek el a pasik, vagy előttem, vagy a számba spriccelve, vagy belém, vagy a testemre, teljesen mindegy, de olyan, hogy nekem orgazmusom van, és a pasi még csak el sem durran, le sem konyul, na, ilyen még nem volt.
Lassan kihúzta érzékeny puncimból a merev farkát, amiről csöpögött a puncinedvem, marokra fogva, kérdőn-kínlódón nézett rám.

– Kibírsz még egy pár percet? – kérdezte.

Lenéztem meggyötört nemi szervemre, lenéztem az Ő hatalmas dorongjára, majd mielőtt bármit mondhattam volna, megszólalt:

– A popsidban szeretnék elmenni.

Ekkor eszembe jutott, hogy a korábbi felsorolás tényleg valahogy így hangzott:
„Szeretnélek kinyalni, seggbe dugni, a puncidat akarom megdugni, meg akarlak szopatni”
Ebből mind megvolt, kivéve a popsimat.

– Van valami síkosítód? – kérdeztem.

– Minek az? – jött a fura válasz. – Kérlek, fordulj meg négykézláb, háttal nekem az asztalon, és pucsits.

Megtettem. Lassan kutyapózba mentem, megfordultam, és hátulról kínáltam fel neki puncimat-popsimat tudva, hogy a puncimat most békén fogja hagyni.
Ahogy felvettem pozitúrámat, fitymacsattogást hallottam, hátrapillantva láttam, hogy veri magának, a nagyobb hossz és nagyobb keménység kedvéért, miközben mereven, kidülledő szemekkel bámulja csupasz, megkínzott puncimat, szépen karbantartott, állítólag rózsaszínű popsi nyílásomat.
Kicsi félelem volt azért bennem, nem bántam volna, ha a szerszám nem akkora most, hanem kicsivel kisebb, elvileg azt a nyílást nem akkora dorongok befogadására tervezték, sőt, semminek a befogadására nem lett tervezve, de eszembe jutott, hogy a punci is kicsi, és mégis bement…
Nyelvcsapásokat kezdtem érezni magamon mindenhol: a puncim hátulján, az édesen megkínzott bejáratnál, de a legtöbb csapás a popsi nyílásomat érte. Egyszer csak kíváncsi ujjacska kezdte el piszkálni pofáimat, óvatosan be-behatolva abba a szűk kis csodába, amit szerintem minden pasi szeretne életében legalább egyszer megkapni.
Éreztem, hogy 1 ujj benn van, kis idő és néhány nyelvcsapás után nehezen, de bement a második is… de Úristen, ez csak 2 ujj, hol van még a 25 cm-es fasz?
Mire ezt végig gondoltam, forró makk tolakodott az ujjak helyére az előzőleg majdnem nyitva maradt lyukba próbálva betolni magát.
Nem ment könnyen. Sőt. Rohadt nehezen ment. Ezt apró, majd egyre erősödő nyögéssel adtam László tudomására. Fájt. Nem kicsit.

Egyszer megállt a behatoló mozgás, és a lassú, dugó mozdulatok következtek, sokkal nagyobb élvezetet okozva popsimnak, mint az azt megelőző behatoló mozdulatok.
László ügyesen bánt szerszámával: érezte, hogy nem szabad, nem tudja tövig belém nyomni, ezért a felénél kb megállt, és úgy dugott. Teljesen előrehasaltam, két kezemre, és a melleim, lábaim között hátralesve láttam zacsiját, ahogy heréi a puncimnak csapódnak.
Felhőtlenül mocskos jó érzés fogott el. Elindult a már-már megszokott bizsergés, de most másként, mint amikor a puncimat „gyötrik”.
„Atyaég, orgazmusom lesz attól, hogy seggbe dugnak? – gondoltam magamban, legalábbis azt hiszem, erre gondolhattam.
A mozgás a popsimban nem állt le, viszont csatlakozott hozzá valami állati hörgés László részéről, és megint éreztem, hogy makkja ismét, ma már ki tudja hanyadjára, elkezd még jobban megkeményedni, még jobban kezdte el popsi lyukamat feszíteni, és mintha egyre beljebb kerülne ez az isteni fasz a fenekembe.
A Férfi mögöttem szerintem ekkor kezdte el elveszíteni a fejét, és innentől kezdve mondjuk ki, nem törődött velem:az ősi megtermékenyítési ösztön vezette a mozdulatait, amikor lökte belém faszát, talán fel sem fogva, hogy ez nem punci, hanem popsi. Meglepő módon nem éreztem fájdalmat, pedig tudat alatt biztos voltam abban, hogy több van hátsómban, mint a fele.
A lökések egyre erőteljesebbek voltak, a farok duzzadása ha lehet, még nagyobb, az állati hörgés a mögöttem álló Férfitől még állatiasabb.

– Mindjárt elmegyek, hova mehetek? – kérdezte emberem ordítva szinte.

– Belém gyere- mondtam, majdnem vonyítva. Imádom, amikor a popsimba spriccelnek, ne kérdezzétek, miért.

2-3 utolsó, tövig hatoló dugás után,a mitől azt hittem, kiugrik a szemem, megállt a mozgás hirtelen, egy gyomortájéki ordítást hallottam Lászlótól, majd néhány pillanat múlva égető forróság öntötte el fenekemet belülről. Gyűrűim mintha érezték volna, itt az idő, rászorultak Lászlóra, elzárva előle a menekülés útját. Én automatikusan, megmagyarázhatatlan okból hátranyúltam elkezdtem felváltva a golyóit simogatni, és a saját csiklómat izgatni. Szerintem az első adag spricc után elkezdődött az én orgazmusom is, ami kísértetiesen hasonlított az előzőre, amit a puncim segítségével értem el.
A popsim sajgott, remegett, szorított, engedett, de László még mindig spriccelt…hasonlóan ahhoz, mint amikor kézzel elégítettem ki, ismét vagy 6-7 adagban lőtte belém magját, majd lassan alábbhagyott farkának remegése.
Ekkor tudtam, túl van az orgazmuson, kiadott magából mindent, nekem adva gyönyörének minden gyümölcsét. Popsim is elkezdett engedni, lassan kibocsájtotta fogvatartott áldozatát, jótékony spermával megöntözve gyakorlatilag a kihúzódó farok útját.
Amikor László kicuppant belőlem, azonnal elkezdett a sperma kifolyni, le az asztalra. Erőtlenül lenézve a lábaim közé láttam, hogy emberem 2 orgazmusa eddig ismeretlen mértékre emelte szememben a „sok sperma”-fogalmát.

Miután kicsorgott, aminek ki kellett csorogni, László segített normális pozícióba feltornászkodnom. Szó nélkül magához húzta az arcomat, majd hosszasan szemembe nézve megcsókolt, majd így szólt:

– Erika, csodálatos Nő vagy, köszönöm.

– Mit köszönsz? Nekem is nagyon jó volt, ekkorákat régen nem élveztem – válaszoltam hozzábújva.Jópár percig így maradtunk, mint a szerelmesek.

Megöleltem a nyakát, majd óvatosan lenyúlva megsimogattam szerszámát, amely még punci-popsi-spermanedves volt.

– Segíthetek a tisztálkodásban? – kérdeztem pajkosan.

– Ezt nem gondolod komolyan…. – kérdezte mosollyal az arcán.

– Semmit nem akarok Veled tenni, ami nem jó – mondtam sokat sejtetően.

Elővettem néhány papírzsepit, lassan leguggoltam, megfogtam péniszét, és elkezdtem letörölgetni először kívülről farkát, majd óvatosan hátrahúzva a fitymáját, a csupasz makkját, és szerszáma további részét.
Ahogy tisztítottam megfáradt szervét, szinte észrevétlenül egyre gyorsabban kezdtem el húzogatni előbőrét. Meglepő módon a szerszám elkezdett keményedni, elkezdett nem elférni a tenyeremben, elkezdett a makkja jobban megduzzadni. Tudtam, éreztem, hogy egy kis orállal kaphatok a számba is egy kis spermát, és ez volt a cél.
Egy ilyen férfi spermája bármikor, gondolkodás nélkül a számba jöhet, nem fogok rohanni, kiköpni.

– Erika, Te boszorkány, mit csinálsz velem? – jött a kérdés, valahonnan a fejem felől.

Akkor már nem tudtam válaszolni, mert a szám tele volt félig merev farkával, egyik kezemmel a még kissé magatehetetlen szerszámot tartottam és huzigáltam, a másikkal a golyóit simogattam.

Csak nőtt, nőtt, de tudtam: fáradt szerszám már, kicsit tovább fog tartani, mire elsül.

László mintha kihallgatta volna a gondolataimat, lenyúlt, felemelte a fejemet, és így szólt:

– Ha fáradsz, akkor csinálj prosztatamasszázst. Akkor hamarabb megkapod, amire vágysz.

– Arra gondolsz, hogy…. – kérdeztem.

– Arra, igen… tudod, hogy kell? – kérdezte.

Válasz helyett farkát visszavéve a számba, majd néha jobb kezem középső ujját mellétolva elkezdtem tovább izgatni.
Mikor a szerszám már szinte teljesen készen állt, a zacsija mögé nyúlva a gátját kezdtem el erősebben simogatni, dörzsölgetni, mire László, mintegy jelzésként, szétnyitotta lábait éreztetve, jó helyen járok, csak így tovább.
Soha nem ujjaztam pasi fenekét, igaz, soha nem is kérte tőlem senki ezt. Emiatt a szüzek kíváncsiságával és majdnem türelmetlenségével közelítettem meg ezt a területet, és lassan elértem feneke bejáratát.
Jobb kezem benyálazott mutatóujját lassan odaillesztve elkezdtem betolni a lyukba, ami meglepően könnyen ment. Eközben szopómozdulatokat végeztem farkán, de tudtam én is, ezek most nem olyan intenzív, szívó mozdulatok, mint normál szopásnál. Ez most valami más lesz.
László, akit gondolom, nem először elégítettek ki így, lassan felmászott az asztalra, hanyatt feküdt, lábait felhúzta, és így teljesen szabaddá vált az út popsija felé.

– Csináld 2 újjal – kérte elfúló hangon, miközben kezemből kivéve Ő kezdte el magának verni a farkát.

Feljebb emeltem lábait, odahajoltam fenekéhez, és elkezdtem neki nyalni, ahogy feltételezéseim Ő nyalta az én fenekemet. Eközben figyeltem, ahogy jár a keze a saját farkán föl-és le, lassan, megfontoltan.

Bedugtam lassan mindkét ujjamat a fenekébe, éreztem, ahogy szinte ráhúzza magát addig a pontig, ahol a prosztatája található feltételezésem szerint. Ott valami tanult ősi ösztöntől vezérelve elkezdtem dörzsölő mozdulatokat végezni, miközben Ő tovább onanizált. Fitymája szemem előtt csúszkált föl-le, ujjaim a fenekében ki-be, Ő pedig egyre jobban hajtotta magát az orgazmus felé.
Egyszer csak, bár nem mondott semmit, de tudtam, ezt kell tennem, kirántottam fenekéből ujjaimat, kivettem kezéből a farkát, rábuktam, és amilyen mélyen csak tudtam, benyeltem.
Pillanat ideig ránéztem, láttam,a gyönyörtől eltorzuló arcát, ahogy ösztönösen szeretné torkom legmélyére lökni péniszét, és elkezd alattam vadul rángatózni.
Ekkor megálltam a szívó mozdulatokkal egy pillanatra, a rúdon csak a kezem csúszkált le és fel, majd éreztem az első spricc mindent elsöprő erejét: szinte átlyukasztotta a szájpadlásomat, akkora erővel érkezett.
László levegő visszatartása eddig tartott, jött a már, mondhatjuk, ismert ordítás, majd az első spriccet követte még legalább 3 adag sperma. Nem volt már annyi, mint első 2 alkalommal, de így is alig győztem lenyelni mindet. Szám sarkában is megjelent, kifolyt valamennyi, de nem bántam.
A számban vergődő, ficánkoló tagra gondoltam, arra, hogy nem maradhat benne egy csepp sem, mind az enyém, megdolgoztam érte.
Ezt a pénisz is tudhatta, mert egy utolsó rángás közepette számba adta az elmúlt félóra alatt termelt, valóban friss, jóízű termését.

– Atyaisten – hallottam valahonnan. – Ez eddig senkinek nem sikerült, pedig sok nővel voltam már – mondta Főnököm.

– Mire gondolsz?- kérdeztem.

– A 3 spriccelésre 1 óra alatt- érkezett László válasza.

– 1 óra alatt? De hát már legalább…..

…hajnal 1 van, akartam mondani, aztán a falon ketyegő órára pillantva láttam, hogy alig múlt el este 10.

Nekem egy örökkévalóságnak tűnt, ami történt, nem foglalkoztam az idővel.

– Erika, be kell, valljak valamit-hallottam a hátam mögül Lászlót.

Na, most kiderül, hogy Ő férj, és Apa, legalább 3 gyerekkel.

– Na, és mi az?- kérdeztem némi éllel-gúnnyal hangomban.

– Úgy érzem, mióta beléptél a cégemhez, Te vagy az, akit kerestem eddig. Szerelmes vagyok Beléd első perctől fogva.

– Akkor miért nem adtad ennek soha semmi jelét? – kérdeztem könnybe lábadt szemmel. – Amit most csináltunk, az főpróba volt? jó leszek-e a 25 centis farkadnak, vagy mi?

– Nem, nem, félreértesz… a ma estét nem így terveztem, de amikor bejöttél, miután behívattalak, abban a pillanatban, ahogy megláttam a combodat kivillanni, nem tudtam másra koncentrálni, csak arra, hogy kellesz nekem testestől-lelkestől. Sajnálom, hogy a tested hamarabb megvolt, és félreértettél.

– Sajnálod? Komolyan? – kérdeztem némiképp megnyugodva, mg mindig meztelen farkára mutatva. – Szerintem Ő nem sajnálja.

– Én sem, de mindenképp szeretnék Veled párkapcsolatot kiépíteni… hú, de hivatalos vagyok…khmm… szóval, szeretnék Veled lenni, de nem egész nap.

– Ez alatt mit értesz? – kérdeztem gyanakodva, de tudtam a választ.

– Erika, ezennel felmondok Neked, nem dolgozhatsz nekem. Nem tudnék a munkára koncentrálni, ha itt lennél mellettem.

Nem tudtam mit szólni mindehhez, elkezdtem sírni, azaz, elkezdtem volna, de megelőzött egy mondattal:

– A munkahelyed miatt ne aggódj: csináltam egy leányvállalatot, amelynek Te lennél a vezetője. A telephely itt van tőlünk 2 utcányira. Nos? mit gondolsz? Elfogadod a felkérést? –kérdezte kajánul.

– Melyiket?

– Mindhármat.

Odaléptem hozzá, megcsókoltam, és így szóltam:

– A felmondást indoklás nélkül elfogadom, a másik felajánlott állást elfogadom.

– És a harmadik?

Odalépve ismét, hosszabban, mélyebben megcsókoltam, és így szóltam:

– Szerinted, Főnök?

A történet megtörtént. A neveket természetesen megmásítottam, a cégprofilt szintén. A helyszín Budapest reális, még az életkorok is.
Lászlóval az óta is együtt vagyunk, már összeköltöztünk, én tanulom továbbra is a közgazdaságtant. Esténként hatalmasakat szeretkezünk, nagyon huncut helyeken, és módokon elégítjük ki egymás szexuális igényeit. Ezeket is leírnám, de nem hiszem, hogy bárkit is érdekelne.
Szeptemberben lesz az esküvőnk, akkor már szeretném, ha terhes lennék…


Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!