Nyári csoportszex buláj

Megcsörrent a vekker. Reggel öt óra. Frissen pattanok föl az ágyamból, de rég is vártam erre, itt a szabadság. Idestova öt éve nem voltunk nyaralni. Most végre indulhatunk. Az összes csomagunk már az autóban, egy gyors mosdás, és kalandra fel. Még alig pirkad, az utak szinte üresek, egy kicsit álmosan, de azért jókedvűen rójuk a kilométereket. Horvátországban foglaltunk szállást egy naturista kempingben. Fogy a távolság, és ahogy az idő előrehalad, gondolataink is úgy merülnek el a nyaralás tervezgetésében. De jó lenne találni egy kellemes párt, akivel eltölthetnénk az időt, és ha sikerül akár egy kellemes kis szex is kikerekedhetne belőle.
Ahogy közeledünk, egyre nő a feszültség, hiszen csak telefonon foglaltunk szállást, mi lesz, ha nem vették komolyan. De az ember optimista, így elhessegettük a kétségeinket. Aztán feltűnik a tábla, Monsena, megérkeztünk. Nagyon kellemes a meglepetés, vártak bennünket, apartmanunk kitakarítva, tisztán vár bennünket. Gyönyörű szép mediterrán stílusú házikóban fogunk lakni az elkövetkező két hétben. Négy apartman van egy házban, középen elválasztva, mint egymás tükörképei, kettő alul, kettő felül. Bevittük csomagjainkat és kipakoltunk a szekrényekbe. A szoba berendezése egyszerű, de nagyon ízléses volt.
Egy hatalmas méretű ágy, két kis szekrényke, egy asztal és két fotel volt a berendezés. A fürdőszoba is kicsi, de mindennel felszerelve. A tíz órás út után egy kicsit elfáradva, és végre megszabadulva minden ruhámtól, hiszen naturista kempingbe voltunk, elnyúltam az ágyon. Valószínűleg azonnal el is aludtam, és gyönyörű álmom volt.
A feleségem szólt:
– Nem akarsz szeretkezni?
– Dehogyisnem. – Válaszoltam.
Arra ébredtem, hogy buja szájával rábukott a farkamra, és teljes erőbedobással szívta a makkomat. Ez hihetetlen – gondoltam ez a nő mindig kívánja a szexet. Egy kicsit pihentünk, aztán lementünk a partra. Csodálatos, köves, de gyorsan mélyülő part tartozott a kempinghez. Kinyújtóztunk a szivacsainkon, és akkor villant belém, két hétig nem érdekel semmi, nem érdekelnek a gondok, csak a szép dolgok, a szex és az élvezet számít. A víz csodálatos volt, langyos és simogató. Hihetetlenül tiszta, és áttetsző. Feleségem fél a mélységtől, így csak egyedül hódoltam a víz alatti világ szépségeinek. Búvárszemüveggel, és uszonyokkal felszerelve csodálkoztam rá erre az ismeretlen világra. Elfáradtam, úgy gondoltam, egy kicsit kifekszem a napra.
Éva természetesen nem hazudtolta meg önmagát, azzal foglalkozott, hogy kinézett magának egy szép párt. Valóban nagyon szépek voltak, fiatalabbak pár évvel, mint mi. A lány arányos alkatú nagy mellű, és nagyon szép fenekű, a fiú kisportolt alkatú, szemmel láthatóan is nagy farkú.
Elhessegettem magamtól a gondolatot, hiszen pihenni jöttünk, ez még ráér pár napig. Mivel teljes panziót vásároltunk, hamarosan kellett mennünk vacsorázni. Rendkívül kellemes meglepetés volt számomra a horvát konyha, nagyon finoman főznek. Mindketten ínyencek vagyunk, így ez a szempont semmiképpen nem volt számunkra közömbös. Este felfedezőútra indultunk a kempingben, és hamarosan rátaláltunk az egyik étteremre. Mellette volt egy csúszda, egy fiatal lánycsapat vette éppen birtokba. Mi tagadás a sok fiatal szép meztelen lánytesttől bizony ágaskodni kezdett a műszer.
– Nézd csak, ők azok. – szólt a feleségem, és a strandon látott pár ült a mellettünk lévő asztalhoz.
A zene nagyon kellemes, és vérpezsdítő volt, így nem csoda, hogy még én is, aki köztudottan botlábú, táncra perdültem. Éva a lábam közé lépett, és éreztem forró combját a farkamon. Egy hosszú séta, és egy rövid, de intenzív szeretkezés után nyugovóra tértünk, hiszen nagyon hosszú volt a nap. Néhány másodpercnek tűnt az egész alvás, mikor félálomban, jól ismert hangokat hallottam.
Egy női hang sóhajtozott, és sikongatott, mellette egy férfi hörgése hallatszott. Felültem az ágyban, természetesen a feleségem már ébren volt.
– Hallod? – Kérdezte. – Szerintem basznak a szomszédban.
És máris keményen markolta a faszomat. Már tudtam, hogy az alvás ára egy jó kiadós dugás lesz. De most nagyon könyörületes volt velem, beérte egy alapos szopással, és szó szerint a szájában a faszommal elaludt.
Nagyon gyorsan reggel lett. Kimentem az erkélyre, és meghallottam, hogy a szomszédban németül beszélnek. Sajnos csak egy kicsit beszélem a nyelvet, bár némi türelemmel mindent megértek, és el is tudok magyarázni.
A két erkélyt vastag, üvegtéglákból rakott fal választotta el, így csak a sziluettjüket láttam. Elfogott a kíváncsiság, kik laknak mellettünk két hétig. Ahol az épület fala és az üveg találkozott, volt egy kis rés. Közel hajoltam és megpróbáltam átkukucskálni. Némi kis helyezkedés árán sikerült is, ez aztán a meglepetés, az Éva által kinézett pár volt az. Elmosolyodtam, nem igaz, hogy ennek a nőnek micsoda megérzései vannak, ha a szexről van szó. Elmondtam neki, hát nem volt elkeseredve egy cseppet sem. Legalább a parti után nem kell messze menni, mondta nevetve.
– És hogy fogsz velük beszélni? – Kérdeztem.
– Mióta kell a baszáshoz beszélgetni? – Volt a válasz.
Erre nem volt ellenérvem. Magunkra kaptunk némi ruhát, csak a legszükségesebbeket, igaz, hogy az Éváé olyan rafinált volt, hogy ezerszerte izgatóbb volt, mint a meztelensége.
Hát, ha már itt tartunk, ruha nélkül is csodálatosan nézett ki. 35 éves feszes, rendkívül kemény testű, határozottan nagy mellű, de azok olyanok voltak, hogy egyetlen melltartó sem volt a ruhatárában. Feneke kerek, és nagyon izmos. És ami a puncit illeti, mindig farokra éhes, és büszke vagyok arra, hogy még talán soha sem sikerült teljesen kielégítenem. Ez nem az én kritikám, hanem az ő telhetetlensége.
Ő volt az, akire ráillett, ez egy igazi buja nő. És én ennek megfelelően nagyon boldog voltam attól, hogy társaságban azonnal megbolondította a férfiakat, és hát mi tagadás a nőket is. Szereti a lányokat, és nagyon tud kényeztetni olyanokat, akik tetszenek neki. Egyszerre indultunk reggelizni szomszédainkkal, az apartman előtt botlottunk egymásba. Egy köszönés, és egy mosoly mind két oldalról. Egy pillanatra elkaptam a férfi tekintetét, amint végigsiklott Éva testén, és bizony azonnal megcsillant a szemében a vágyakozás.
Az étteremben a séf most osztotta el a helyeket, itt fogunk étkezni két hétig. Megtaláltuk az asztalt, ketten már ültek ott, a szomszédaink. Egy újabb mosoly és leültünk az asztalhoz. Éva oldalba bökött, ez a sors, ne is tiltakozz ellene. Hát őszinte leszek, miután megnéztem, a hölgyet, egy kicsit sem akartam tiltakozni. Nagyon jól nézett ki.
Bemutatkoztunk egymásnak, Heidinek és Martinnak hívták őket, Németországból, München közeléből jöttek. Érdekes, ha az ember rá van kényszerítve, nagyon gyorsan eszébe jutnak a szavak. Heidi a szépségiparban dolgozott, Martin számítógépes mérnök volt. Ez az én hobbim is, úgy hogy volt téma.
Reggeli után visszamentünk a szobába, összepakoltunk, és elindultunk a partra. Találtunk egy nagyszerű helyet, a szikla oldalban egy lapos kövön, kb. 10 m2, végében a tenger, csak egy csobbanás. Volt árnyék, és napsütés is. Alig elhelyezkedtünk, megjelentek a domb tetején új ismerőseink. Szemmel láthatóan helyet kerestek maguknak. Nálunk volt még elég hely, de nem akartam tolakodó lenni.
Észrevettek bennünket, és odajöttek hozzánk. Megkérdezték, hogy elférnének-e itt. Természetes, mondtam, és ők már el is helyezkedtek. Mi elmentünk fürödni, a víz hihetetlenül tiszta, simogatóan langyos, és szikrázóan kék volt. Éva fél a víztől, gyermekkorában volt egy kellemetlen élménye, és ezt nem tudta elfelejteni. De itt azonnal feloldódott, és mint egy szeles kislány ugrált a vízbe.
Formás mellei külön életet éltek, ugráltak és ringatóztak. Ráhasalt a vízre, és csak gömbölyű feneke, vagy hanyatt fekve, a szőrös puncija látszott. Öröm volt nézni, mint egy szeleburdi kislány.
Kipillantva a partra láttam, hogy bizony Martin sem tudta levenni róla a szemét, elővette a fényképezőgépét, és mint aki csak kattogtat össze vissza, fényképezte a feleségemet. Mint később kiderült ő is észrevette, és ezért is csinálta a pózokat.
Istenem micsoda ” kurva”. De én imádom.
Visszamentünk a sziklapadra, kifeküdtünk a napra, és élveztük a semmittevést. Félelmetes volt a hőség, így én az árnyéba húzódtam, néhány másodperc múlva követett Martin is. Bontottunk két üveg sört, és nehézkesen, mutogatva, de beszélgettünk. Amikor belefáradtunk, eldőltünk mindketten, és kinyújtózva élveztem a semmittevést. Oldalra fordítva fejem, talán el is aludtam néhány percre, aztán résnyire kinyitva a szememet felnéztem. Éva, Martin lábainál feküdt keresztben úgy, hogy a lábujjai voltak a feleségem csípőjénél.
Óvatosan, mintha csak véletlenül történne, hozzáért a bőréhez. Rájöttem, hogy ez a játék már néhány perce tarthat, hiszen ismerem a feleségemet, ő bizony már izgalomban volt. Feltérdelt, és mint aki csak egy üveg italért nyúl, áthajolt a fiún, és melleit a faszához nyomta. Martin farka abban a pillanatban megemelkedett, nem kis önuralmába kerülhetett, hogy ne álljon fel. Óvatosan Heidire néztem, ő lábaival felém feküdt, láttam, hogy észrevette a dolgot, és figyel.
Mellei megemelkedtek, pinája szétnyit, és rózsaszín lyukacskája nedvesen csillogott. Biztos voltam benne, hogy ez nem a melegtől van. Véget ért a játék, megbeszéltük, hogy vacsora után megünnepeljük a találkozást az egyik étterem teraszán. Éva a találkozáshoz egy nagyon szűk, hasig kigombolt pólót, hozzá egy semekkora sortot vett fel, amiből, ha leült, azonnal kilátszott a puncijának selymes, de dús szőre. Aztán jöttek ők is.
Heidin egy hosszú, de teljesen átlátszó sárga ruha volt. Ahogy jöttek felénk, kirajzolódtak az ágaskodó formás mellei, és minden lépésnél látszott a pinájának szőre.
– Mit igyunk? – Kérdeztem, bár ez felesleges volt, hiszen a német mit inna, ha nem sört, és ezt bizony mi is nagyon szeretjük. Egyik pohárral a másik után csúszott le a finom habzó italt. A hangulat emelkedett, és ekkor elkezdett játszani a zenekar. Kellemes sláger zenét csináltak. Én sajnos rosszul táncolok, Heidinek pedig feltörte a lábát a cipő, ezért csak Éva és Martin mentek parkettre, mint kiderült, mindkettőjüknek ez a mániája.
Egy lassú szám következett, nem lehetett volna leejteni kettőjük között egy gyufaszálat sem. Belépett a fiú lábai közé, és combját nekiszorította a valószínűleg már mocorgó fasznak. Mi beszélgettünk, de azért időnként odapillantva láttuk, hogy a szájuk már keresi egymást. Ebben a pillanatban egy forró talpat éreztem a farkamon, szinte átsütött a vékony kis sortomon.
Rámosolyogtam, ő még néhány másodpercig simogatta a tökeimet, majd elvette a lábát. De a jelzést már megkaptam. Ekkor a zenekar vad latin ritmusba kezdett. Feleségem elemében volt, hamarosan körülállták őket a többiek, és ütemesen tapsoltak. Martin hátulról átölelte, póló alá nyúlva a melleit fogva őrült lambadába kezdtek. A cicik előbuggyantak, de ez itt nem volt feltünő.
Óriási sikert arattak, kipirult arccal, lihegve ültek vissza az asztalhoz. Éva megigazította a blúzát, de ez csak olyan, kis ” megneszóljanak” mozdulat volt. Én odasúgtam neki, hogy mi történt az asztal alatt, nagyon örült neki. Bezárt az étterem, így mi is elindultunk a szobáink felé, de ilyen állapotban még nem volt kedve lefeküdni senkinek. Meghívtak bennünket, van hideg sör a hűtőjükben.
Martin hozott poharakat, és máris kortyoltuk a hideg italt. Beszélgetésnek már csak a szex lehetett a témája. Miközben bontottam az újabb üveget, az üreset véletlenül úgy borítottam fel, hogy az néhányat pörögve szájával pont az Éva felé állt meg. Abban a pillanatban, felugrott, az üvegre nézett, és lerántotta magáról a pólót. Óriásit nevettünk, úgy látszik ők is ismerték ezt a játékot. Négyünkön maradt összesen négy ruhadarab, ezért mintha csak összebeszéltünk volna, feleségem átszaladt a mi lakásunkba, és mindenféle ruhadarabokkal tért vissza. Heidi közben ugyanezt tette.
Miután magunkra szedtünk mindent, nagyon jót nevettünk egymáson, hiszen a lányokon három zokni és négy bugyi volt. Nos hasonló képen néztünk ki mi is. Szorgalmasan pörgött az üveg és néhány perc múlva már meztelenül ültük körbe a ruhakupacot. Elkezdődött a zálogok kiváltása.
A nyelvi problémák most okoztak csak igazán félreértéseket, de ettől csak érdekesebb lett a dolog. Évára az a “büntetés” jutott, hogy bekötött szemmel meg kellett fognia a két fiú faszát, és el kellet találnia, hogy melyik kié. Mivel mindkettőnké kb. egyformán állt, ez nem is volt olyan könnyű, el is tévesztette. Ezt a szégyent.
Büntetésből, két oldalról szánkba vettük a mellbimbóit, Heidi viszont önszorgalomból a pináját kezdte el nyalni. Eljött az a pillanat, amikor már nem volt fontos a játék. Átadtuk magunkat a féktelen, vad, ugyanakkor gyengéd és lágy szeretkezésnek. Éva, Martin száját keresve szenvedélyes csókolózásba kezdett, miközben kezük felfedezőúton volt a másik testén. Én csókolgattam és nyalogattam Heidi nyakát és füleit, mitől hevesen megrázkódott, és erősen magához szorított.
Valószínűleg megtaláltam az erogén zónáit, bár később rájöttem, hogy akár csak az én feleségem, ő is abból állt ki. Lefelé csúszott a mellemen, kíméletesen de erősen szívta a mellbimbóimat, hát ő is tudja, hogy mi kell egy férfinak. Aztán leért a faszomig. Addigra az már teljes terjedelmében pompázott, átszellemült arccal vette be a szájába, és kezdte el szopni. Nagyon ügyes volt, ezt azonnal meg kellet állapítanom, pedig az én vesszőmet eddig is a legjobb száj kényeztette, a feleségemé.
Hol gyorsítva, hol lassan csúszkált ajkaival a rudamon, aztán körülnyalta a makkot, mintha csak bele akarná dugni a nyelvét a végén lévő nyílásba. Hanyatt feküdtem, és élveztem a szopást, amikor egy számomra oly kedves, semmivel össze nem téveszthető illat, az izgalomban lévő pina illata csapta meg az orromat. Felnéztem, ebben a pillanatban ereszkedett rá a számra a gyönyörűm jól ismert pinája.
Azonnal elkezdtem nyalni, hiszen azt amúgy is nagyon szeretek. Eközben ő az álló Martin faszát szopta. Ez hihetetlen, a fejem felett egy hatalmas lőcs, és úgy tűnik el az én kedvesem szájában, mint egy kis nyalóka. Ekkor a hóna alá nyúlva óvatosan leemelte rólam Évát, hanyatt fektette, és elkezdte csókolgatni. Heidi leszállt rólam, és ő is csatlakozott a pároshoz. Míg Martinnal csókolóztak, addig ő a pináját vette célba. Szenvedélyesen nyalta, és ajkaival húzogatta, miközben nyelvével a csiklóját masszírozta. Feleségem reszketett, és én már tudtam, hogy nemsokára jön az orgazmus.
Én közben Heidi pináját nyaltam, teljesen más volt, mint a szerelmemé, de nagyon jó. Aztán az ő teste is elkezdett remegni, és én hátulról benyomtam neki addigra már óriásira nőtt lila fejű faszomat, és két-hárompercnyi ütemes baszás után testét megrázta az orgazmus és felüvöltött. Ezenközben az én drágám már sikongatva lovagolt a másik dorongon, aztán hamarosan őt is elöntötte az élvezet. Néhány percnyi pihegés után odabujt hozzám Éva, rudam újra emelkedni kezdett, hiszen megéreztem rajta az előző baszás illatát. Faszom kereste a pináját, és ekkor egy kéz, Heidié, beigazította a lukacskába.
Oldalt feküdtünk, és lassan járattam ki be a dorongomat. Martin a kedvesem hátához bujt. Masszírozta a melleit, és a szerszámával simogatta a fenekét. Heidi ezen közben felváltva nyalogatta az én tökeimet, a drágám pináját, és a férje faszát. Így jutottunk el az újabb élvezéshez. Összeborultunk és csak pihegni tudtunk. A két lány még bemutatott egy gyönyörű szeretkezést, miközben a fiuk szorgalmasan húzkodták a farkukat. Aztán véget ért a nap.

Hazamentünk a szobánkba és mély álomba merültünk. Így folytatódott a dolog egész héten, két nap kivételével, egyszer ők voltak kirándulni egyszer mi. Rengeteget szeretkeztünk minden időben és minden helyen. Volt olyan este, amikor a sétánk során jött ránk a dughatnék, hát nem tagadtuk meg önmagunkat, az én ölembe a Heidi, Martin ölébe az Éva ült. Nagyon izgalmas volt a sétáló emberek közt úgy baszni, hogy ne vegye észre senki. Ők csak azt látták, mennyire szeretik egymást.
Előfordult, hogy a kedvesemre a sziklán jött rá, hogy ő faszt akar szopni. Mivel én nem voltam hajlandó, Martinnak kezdett el könyörögni, bennük természetesen társat talált, és Heidi addig oldalára fordított egy gumimatracot, míg az én drágám forró szájával fel alá szánkázott a gyökéren.
A következő este történt egy érdekes eset.
Egymás mellett ültünk egy sötét padon, a lányok természetesen a jól megérdemelt helyükön, mikor Heidi meglátta, hogy a fák között egy tizennégy év körüli fiú kukkol. Szorgalmasan húzkodta bizony nem is kis méretű faszát. Szólt a kedvesemnek, ő rám nézett, és én már tudtam, hogy most egy különleges élményben lesz részünk. Óvatosan felemelkedtek, és mielőtt a fiú bármit is tudott volna csinálni, már ki is hozták a bokorból. A kemping talán legeldugottabb sarkában voltunk, késő is volt már, nem járt erre senki. A fiú nagyon megijedt, de Heidi már le is térdepelt eléje, és a szájába vette a kis srác faszát. Elkezdte finoman szopni, a fiú megnyugodott, hogy nem fogjuk bántani, és látszott rajta, hogy tetszik a dolog.
Éva hanyatt feküdt a padon, Heidi odavezette, és mivel a fiú is német volt, megkérdezte tőle, nyaltál-e már pinát. Nem, volt a válasz. Heidi lehajolt és megmutatta, csináld így. A fiú ráborult a puncira és kissé sete-sután de nagyon lelkesen elkezdte nyalni. Valószínűleg a szokatlan helyzet lehetett az oka, hiszen kis feleségem hamar el is ment. Aztán a barátnőnk magára vonta a fiút, beigazította a faszát, és a tini néhány lökés után elélvezett. Felugrott, felhúzta a nadrágját és elrohant. Mi csak álltunk, és nem akartunk hinni a szemünknek, csodálatos két nő jutott nekünk
Feleségem sem tagadta meg önmagát. Egy különösen meleg nap estéjén úgy nézett ki, hogy már nem lesz semmi, mikor a lányok azon kezdtek el “vitatkozni” kinek izmosabb a pinája. Ezt persze ki lehetne úgy is próbálni, hogy hogyan tudják megszorítani a faszunkat, de így nem várható el a pártatlanság. Erre is megtalálták a megoldást. Három különböző méretű üveget, kettőt-kettőt a mosdóban megmelegítettek, aztán egymás mellé rakva, a padlóra, legnagyobb ámulatunkra, rácsusszantak, először a legkisebbre. Az üvegek félig eltűntek a pinákban, aztán mindkét lány felállt, a punciban pedig ott voltak a flaskák. Egy – egy. Következtek a sörös üvegek, azért ezek már vastagabbak, de némi ügyeskedés után sikerült felemelni mindkettőjüknek. A két pezsgősüveg már végképp megoldhatatlan feladatnak tűnt, de a két tündérke sem volt semmi. Óvatosan, egymást figyelve engedték a pinájukba az üvegeket, amíg csak lehetett, egyébként csodálatos, hogy két szűk lukacska hogy képes így kitágulni és szorítani.
Aztán óvatosan felemelkedtek, és bizony ott maradt az üveg. Valószínűleg a súly és a már nedves puncik nem tudták tovább tartani, így aztán halk csörömpöléssel a szőnyegen landoltak. Hát ez döntetlen. Pénteken boldogan újságolták, hogy jönnek a barátaik, két házaspár. Ők már régóta szeretkeznek együtt, és hát mi is beszállhatnánk. Ez a lehetőség nagyon felcsigázta az érdeklődésünket.
Meg is érkeztek együtt, egy kombi Mercivel, és egy gyönyörű. két év körüli farkaskutyával. Mi nagyon szeretjük az állatokat, ezt ő is megérezte, mert azonnal barátságot kötöttünk. Nagyon dekoratívak voltak az új ismerőseink. Az egyik lány, a Fidor kutya gazdája egészen kicsi, de hihetetlenül formás, és feltűnően nagy mellei voltak. Mindig szerettem volna ilyen nővel dugni, akit úgy tudok mozgatni a répán, ahogy én akarom. A másik lány, mint kiderült Albániából származott, igazi buja délszláv szépség. Fekete haj, fekete bőr, fekete szemek, és nagyon buja test.
Aznap délután, miután kipakoltak Martinék barátai, a lányok elhatározták, hogy ők holnap bemennek vásárolni a közeli városba. Éva, miután nem akart semmit venni, úgy döntött, hogy ő nem megy, nekem viszont kapóra jött, mert elszakadt a papucsom, így vállalkoztam arra, hogy beviszem őket a városba. Az estét kettesben töltöttük, hagytuk egy kicsit beszélgetni őket.
Abban azért biztosak voltunk, hogy elmondják nekik, hogy mi is imádjuk a gruppenszexet. Reggel indultam a lányokkal, a kb. 20 km-re lévő város felé. Megvásároltunk mindent, megittunk egy Colát is, és úgy 5 óra múlva indultunk vissza a kempingbe. Hogy ott mi történt közben, azt nekem Éva mesélte el.
” Miután elmentél, elővettem egy könyvet és az ágyon elnyúlva olvasni kezdtem. Nagyon meleg volt, gondoltam iszom egy sört. A hűtőszekrény sajnos üres volt, tegnap elfelejtettük feltölteni. Semmi kedvem nem volt elmenni a boltba, de továbbra is gyötört a szomjúság. Átmegyek Martinékhoz és kérek egy üveggel, határoztam el. Odamentem, természetesen meztelenül, de hiszen már napok óta ez mindig így volt. Beléptem és akkor jutott eszembe, hogy nem csak Martin van itt, hanem a haverjai is. Ők is meztelenül voltak, és valami számomra ismeretlen kártyajátékot játszottak, és természetesen söröztek. Fidor, a kutya az erkélyen pihegett. Amint meglátott odaszaladt, és barátságosan megnyalta a combomat. Megsimogattam a fejét, aztán újra elfoglalta helyét az árnyékban. Szevasztok, köszöntem, én is kaphatnék egy üveg sört, mondtam már egészen jó németséggel, hiszen már egy hete gyakoroltam a nyelvet. Vegyél ki a hűtőből, mondták. Míg a sört bontottam jól megnéztem őket, hát nagyon jól néztek ki. Különösen az egyik fiú, Hans. Az ő felesége volt Elke, a pici lány. Szőke és kék szemű, de barna bőrű, izmos testalkatú, és bizony a keze szélessége és az ujjai hossza alapján legalább 22 cm faszú.
Azt már tegnap megbeszéltük, ha bevesznek bennünket is a csapatba, akkor természetesen fogunk velük is dugni.
Éva, hozzál nekünk is légy szíves, szólt Hans. Felbontottam még három üveggel, és vittem az asztalukhoz. Szinte zavarba ejtően néztek, Martin valószínűleg már elmesélte nekik, hogy mennyire szeretek baszni, és nem igazán vannak gátlásaim.
Kitöltöttem a fiuknak a sört, utoljára Hans következett, ő ült a házigazda mellett. Miközben előrehajolva töltöttem a sört, Martin kedvesen megsimogatta a fenekemet. Ettől úgy meglepődtem, hiszen nem számítottam rá, hogy a sört véletlenül Hans ölébe öntöttem, pont rá a répára. Feljajdult a hirtelen jött hidegtől. Én csak álltam néhány másodpercig zavarodottan, s mivel jobb nem jutott eszembe lehajoltam, és bevetem a rúdját egészen tövig.
Egy pillanatra megállt még a levegő is. Én sem tudtam, hogyan történt, de zavaromban, kettőt, hármat szoptam rajta. Aztán felnéztem, most már nem hideg, kérdeztem? Kérlek ne hagy abba, mondta, és én újra ráhajoltam, és tovább szoptam. Nagyon gyorsan el kezdett duzzadni a farka, és már teljesen kitöltötte a számat. Megnéztem, hát bizony nem csapott be az ősi becslési módszer. 22 cm hosszú és legalább 7 cm vastag, eres nagyfejű, pont olyan volt, mint amit én szeretek. Fojtattam a makkjának a kényeztetését.
Ekkor megéreztem, a másik két fiú kezét is a testemen. Erik a harmadik fiú, az ő felesége Maria, elkezdte nyalni a pinámat, rendkívül ügyes, és ami nem mindennapi, hihetetlenül forró nyelvű volt. Szájával összeszorította a nagyajkaimat, és a nyelvével folyamatosan, szánkázott rajta. Martin simogatta a melleimet, és csókolgatta nyakamat. Hosszú percekig tartott ez így, és bizony az csak rajtam múlott, hogy Hans nem élvezett el, mert amikor éreztem a teste remegését elszorítottam a rúdja tövét. Persze az én orgazmusaimat nem tudta elvenni senki.
Már nagyon vártam, hogy valamelyik bedugja a faszát, a tüzes pinámba, és akkor megéreztem házigazdánk már jól ismert rúdját a puncimban. Basszál…basszál… mondtam magyarul, de azt hiszem, ezt megértette. A két fiú a mellbimbóimat kényeztette, addig ő egyre erőteljesebb tempóban baszott. Én két három perc múlva elkezdtem élvezi, ez nálam, tudod, folyamatos tud lenni. Aztán egy üvöltés, és érzem a magot szétáradni a hüvelyemben. Pihennék egy kicsit, Martin kihúzza a faszát, de ebben a pillanatban Hans valószínűtlenül nagy farka hatolt belém, és egyből elkezdett dugni. Újabb orgazmus sorozat, és hosszú percek múlva elönt valami meleg forró dolog. Így szerettem volna maradni , de ma nem ez volt nekem megírva. Erik volt a legizmosabb hármójuk közül.
Simán felemelt az ágyról, és lábamat a derekára kulcsolva, egész egyszerűen ráengedett a faszára. Szerencsére az övé nem volt olyan nagy, mint az előbbi, de ez is teljesen kitöltött. Egy újabb vad vágta, újabb orgazmus, újabb, forróság a testemben. Egymásra rogytunk és csak pihegtünk. Ekkor teljesen váratlanul, egy nagyon széles és érdes nyelv siklott végig a pinámon, és valami hűvös, nedves dolog ért hozzá a csiklómhoz. Felnéztem, Fidor hasalt a combjaim között, félrefordított fejjel, és mintha csak azt kérdezte volna na, „jó volt?”.
Éva, szólalt meg néhány perc múlva Martin, te csodálatos nő vagy, ilyennel még soha nem találkoztam. És ti fiuk? kérdezte, válasz helyett mindhárman csókokkal borították el a testemet”.

– Látod, csak egy kicsit hagysz magamra, máris mi történik velem!? – Mmondta az én imádott feleségem. Valószínűleg a fiuknak is az volt az első dolga, hogy elmondták mi történt velük, mert a lányok a délutáni fürdésnél elmeséltették az Évával is. Vacsora előtt még volt egy óránk, én a mosdóban voltam, nejem az ágyon heverészett, és olvasott. Zümmögött a borotvám, és az esti sörözgetésre gondoltam. Aztán hangokat hallottam, ránéztem a fürdőszoba ajtajával szemben álló nagy tükörre, és Fidort láttam meg a szobában. Éva imádja a kutyákat, azonnal játékos birkózásba kezdtek. Az eb leugrott az ágyról és két első lábára hasalva feszülten figyelt. Éva megmozdult, a kutya már ugrott is, de érdekes módon olyan óvatosan, hogy legkisebb sérülést sem okozott.
Újra elfoglalta a helyét az ágy előtt. A feleségem összegömbölyödött, és mint akit bántottak, el kezdett nyöszörögni. Fidor meglepődött, felugrott az ágyra, és zavartan figyelte, hogy mi történik. Odabújt a kedvesem hátához, és elkezdte az orrával böködni, mivel ő nem mozdult, a kutya fölé állt, és a melleit kezdte nyalogatni. Most értettük meg valószínűleg mindketten, hogy Fidor egy nagyon “okos” kutya. Éva hanyatt fordult. Ekkor a kutya a combjai közé feküdt, és mereven nézte a pináját. Valószínűleg a jelre várt. Megsimogatta a fejét, abban a pillanatban előrébb csúszott, és hatalmas széles nyelvével elkezdte nyalni a drágám pináját. Két-három percig tarthatott a dolog, Éva többször is elélvezett , de Fidor csak nyalt kitartóan.
Aztán felemelkedett, és hasa alatt látszott a fasza. Feleségem elbűvölten nézte, és nem tudom hová fajultak volna a dolgok, ha nem jön Elke, Fidor gazdája. Na ti már ismeritek egymást, kérdezte, és nagyon csodálkozott, mert rajta kívül Fidor senkinek nem volt még hajlandó kinyalni a pináját. Elmesélte, hogy most próbálja megtanítani neki, hogy hátulról bedugja a farkát a pinájába, de ezt mindig elhülyéskedi. Ő nagyon szereti szopni is a farkát, de ez már az én feleségemnek sok volt. Nagyon szívesen megnézi, de ő nem venné a szájába. Hát én nem voltam ebben ennyire biztos. Aztán az este hozott olyan összegabalyodást, amit képtelenség leírni.
Sokat hallottam a délszláv nőkről, de amit Maria csinált velem, az emberfeletti. Hosszú percekig szopta a faszomat, legalább ezerféle módon, de mindig tudta, hol az a pillanat, amikor egy kicsit meg kell állni. Ragyogóan teltek a napok. Szerdán megérkezett Hans barátja egy gyönyörű motoros jachttal. Másnapra meghívott bennünket egy egész napos kirándulásra, és mi úgy döntöttünk, hogy csak a fiúk mennek. Egy kis szabadság jár nekünk is. Csodálatos volt a hajó, hatalmas, mindenütt fehér bőr és fa burkolat. Kint a nyílt vízen nekiálltunk horgászni. Ez számomra új volt de izgalmas.
Megmondom őszintén most nem hiányoztak a lányok. Dél körül kikötöttünk valahol, és alaposan megebédeltünk, aztán vissza a hajóra és pihenés, kártyázás, és ivás tovább. Valamikor késő este értünk haza, emelkedett hangulatban, és már némileg álló fasszal. És láss csodát, lányaink, akik eddig képesek lettek volna folyamatosan szeretkezni, a melegre hivatkozva ma pihenőt akartak tartani.
Mit volt mit tenni, mindannyian elvonultunk a szobáinkba. Reggel aztán kiderültek a dolgok. Kint könyököltem az erkélyen, és a szemközti apartman erkélyén feltűnt két néger fiú. Éva is kilépett mellém, én éppen akartam neki szólni, hogy odanézz, mikor az egyik fiú odaköszönt neki: „Hello”. Ránéztem a kedvesemre, ő rám mosolygott, és már tudtam mitől volt tegnap az a nagy fáradtság. Majd reggeli után elmesélem, mondta.
” Tegnap, miután elmentetek, hát nem volt rózsás a hangulat, kicsit mérgesek voltunk rátok. Heidinél voltunk mindannyian, beszélgettek, én olvastam. Maria kint könyökölt az erkélyen, egyszer csak a lábával oldalba bökött. Figyelj, mondta. Az erkély rácsán kipillantottam és szemközt megláttam a fiúkat. Két fekete fiú, mint később megtudtuk amerikaiak, akik most Magyarországon dolgoznak, a békefenntartóknál.
Elállt a lélegzetem. Mindig nagyon tetszettek a fekete fiúk, de ez számomra elérhetetlen volt. Talán majd most. Aztán el is hessegettem a gondolatot, nincs ilyen szerencsém, de a szememet nem vettem le róluk. Kb. 185 cm magasak voltak mind a ketten, nagyon izmosak rövid hajúak, és mondhatni szépek. A farkukból sajnos nem láttam semmit, így felálltam és Maria mellé könyököltem. Fürdőnadrág volt rajtuk, fúj.
Egymásra néztünk a lánnyal, és azonnal tudtuk, hogy ezek a srácok nekünk kellenek. Már ők is figyeltek bennünket. Maria a hátam mögé lépett, a hónom alatt átnyúlva megfogta a melleimet, és gyengéden masszírozni kezdte. Csókolgatta a nyakamat, ami nagyon jó volt, de most a reakció, amit ez kiválthatott, az sokkal izgatóbb volt. Szembe fordultunk egymással, és elkezdtem csókolgatni a melleit, aztán egy forró csókolózás következett, de úgy, hogy nem vettük le a szemünket a fiúkról.
Először az egyik vetette le a fürdőnadrágot, aztán a másik is. Nem volt az a filmekből megszokott valószínűtlenül nagy faszuk, úgy 19-20 cm lehetett, de rendkívül vastagnak tűnt, már ami a markaikból kilátszott, ugyanis hevesen rejszolni kezdtek.
Mi integettünk nekik és nevetve bementünk az erkélyről. A szobában elmeséltük, hogy mi történt, azonnal elkezdődött a tervezgetés, hogyan szerezzük meg őket. Mindent kitaláltunk, de semmi sem volt az igazi. Később Mariával elmentünk a boltba italért, hogy mire haza jöttök, lehűljön. Az úton szembe jött velünk a két fiú. Olyan helyen találkoztunk, ahol egy fa miatt leszűkült a járda, én véletlenül megbotlottam egy kiálló gyökérben, és máris az egyik fiú karjaiban találtam magamat.
Egy másodpercig nem tudtam mi történt, hiszen ez nem volt szándékos, de már éreztem is a hasamon a mocorgó farkát. Viccesen kezet ráztam ezzel a csoki rúddal, aztán elköszöntünk a gazdájától. Este felé, mikor már kifogytunk az ötletekből, az erkélyen az egyik fiú felmutatott egy konyakos üveget, és a karjával hívott bennünket. Ők még nem tudták, hogy mi négyen vagyunk, így mind kiálltunk az erkélyre, magunkra mutattuk, és kérdeztük, mind?
Egy kicsit meglepődtek, de aztán intettek. Megint bebizonyosodott, a dolgok megoldódnak maguktól is. Magunkra kapkodtunk néhány ruhadarabot. Mégsem illik meztelenül menni vendégségbe. A sötétebb bőrű fiú nyitott ajtót, jól beszélt németül, de érdekes módon magyarul is, hiszen már itt élt egy éve. Másik az asztalnál ült, rajtuk is volt ruha. Kitöltötte a konyakot, és mi koccintottunk. Elkezdtük a beszélgetést, de amiért jöttünk, az csak nem akart terítékre kerülni. Aztán az egyik fiú bekapcsolta a magnót, és néhány másodperc múlva megszólalt egy latin tangó, mai változatban.
Tudod, imádom a zenét, a táncot, úgy hogy mindjárt felpattantam, felhúztam a magasabbik fiút és neki álltunk tangózni. Egyre vadabbul táncoltunk, én lerántottam magamról a trikót, és a melleim átvették a tánc ritmusát. A fiú vette a lapot, a ritmusra hátradőlve letérdelt, én azonnal odaszorítottam az arcához az icipici sortba bujtatott pinámat. Gyorsan nyomott rá egy csókot, és táncoltunk tovább. Összekapaszkodtunk, és a fején keresztül lehúztam a trikóját, szép szőrös mellkasa volt. Ekkor én dőltem hátra és térdeltem le elé, kezénél fogva magamhoz húztam, és már csúszott is le a sortja. A látvány csodálatos volt.
Pont a szemem magasságában, óriási erővel szabadult ki a már merev fasz, és felvágódva hatalmasat csattant a hasán elfogyasztott alkohol hatására vad orgia kezdődött. Én még gyorsan megtudtam menteni magamnak Phillip faszát. Így hívták a fiút. Valahogy ilyennek képzeltem. Egy kicsit szokatlan volt az íze, de ez nem azt jelenti hogy rossz. Ellenkezőleg. Vadul szoptam, miközben valamelyik lány nyelve már megtalálta a bejáratot a pinámba. Ekkor Heidi nézett rám kérlelően, és mint jó barátnő egy kicsit átadtam neki a rudat.
Aztán Phillip mint két szalmaszálat, egymás mellé fektetett bennünket, és felváltva nyalta a pinánkat, miközben a fekete rúd a szemünk előtt himbálózott és mi azon ügyeskedtünk, hogy be tudjuk kapni. Aztán megfordult és Heidi segítségével bevezette addigra hihetetlen nagy fejűre dagadt faszát. Én még ilyet nem láttam eddig. Makkja másfélszer akkora volt, mint a szára, a bőr úgy feszült rajta, mint a márvány, és folyamatosan lüktetett.
Óriási vehemenciával indult a baszás. Teljesen kihúzta, csak arra ügyelt , hogy a makk maradjon bent, aztán egy hatalmas lökés, és kezdődött minden elölről. Aztán ő feküdt hanyatt, és én ülve fogadtam be a rúdját. Ezt kihasználta Heidi is, hiszen eddig ő csak maszturbált, most viszont felváltva nyalta Phillip tökeit, és az én fenekemet. Aztán egy hatalmas orgazmus sorozat következett be nálam, ami talán percekig is tartott. Phillip kihúzta a faszát, és már az epekedő Heidibe dugta.
Most nekem jutott a kellemes feladat, hogy a heréit a számba vegyem és hogy a lány fenekét izgassam a nyelvemmel. Heidi felordított, és abban a pillanatban megjelent a pinájából a sűrű váladék. Ez azonban nem Phillipé volt, ő még nem ment el. Megfordított és hátulról kezdett el baszni. Ez amúgy is a gyengém. Az én pinám ilyenkor annyira leszűkül, hogy ez már az ő végtelen potenciáljának is sok volt.
Valamilyen ismeretlen nyelven felkiáltott, és folyamatosan elkezdett lüktetni a fasza, majd teljes erejéből ráhúzott a rúdra. És megindult a geci. Óriási sugárban áradt szét bennem, és csak jött és jött. Elhagyott minden erőm, és csak azt kívántam, hogy soha ne húzza ki belőlem. Oldalra fordítottam a fejemet, és láttam, hogy a másik fiú, George éppen most élvez el Mariaval, Elke hathatós segítségével. Én kitámolyogtam a fürdőszobába, megmostam még mindig lüktető pinámat. Ekkor George is belépett utánam. Én a zuhanyozó fülkében álltam, vastag, nem átlátszó függöny választotta el a mosdótól. Ö nem látott, de én egy keskeny résen figyeltem. Vastag faszát fogta a kezébe és az utolsó cseppeket rázta ki belőle, készülődött a mosakodáshoz. Olyan szemtelen volt a vigyora, mint aki azt mondja, ezek a fehér kurvák most legalább rendesen meg lesznek baszva.
Megbüntetlek, te fekete bika, gondoltam, levettem egy törölközőt és vártam. George két kézzel felnyúlt, hogy elhúzza a függönyt, én rádobtam mind két csuklójára a törölközőt, és gyorsan odakötöztem a csőhöz. Annyira meglepődött, hogy semmi ellenállást nem mutatott. Gyorsan húztam még a törölközőn egyet, így már szoros volt a kötés. Most könyörögni fogsz, mondtam neki. Háta mögé léptem, szét húztam a lábait, ott állt terpeszben. Elkezdtem a hátát simogatni, finoman harapdálni a borét, miközben melleimet a hátához dörzsöltem.
Még mindig meg volt lepődve, nem tudta pontosan, hogy most mi van. Tíz körmömet finoman, de érezhetően végighúztam a hátán, és keményem belekarmoltam a seggébe. Felszisszent, ugyanakkor egy enyhe remegés is végig futott rajta. Élvezed? – kérdeztem. Yes – volt a válasz. Ekkor letérdeltem mögé, széthúztam a fenekét, és kemény nyelvemmel elkezdtem nyalogatni. Ezt is szerette, mert felsóhajtott. De hiszen ez jutalmazás és nem büntetés. Középső ujjamat beledugtam a polcon lévő testápoló krémes tégelybe, és a végbeléhez nyomtam, majd lassan, de határozottan betoltam az ujjamat a lukba. Felüvöltött, de nem tiltakozott, lassan mozgatta a fenekét. Ujjam ki be járt a fenekében, szabályosan seggbe basztam, másik kezemmel előre nyúltam, nagyon keményen elkaptam a faszát, és szinte már durván, de figyelve arra, hogy nagyobb fájdalmat ne okozzak neki, mint amennyit elvárt tőlem, húzkodtam a fekete bőrt.
Éreztem, hogy mindjárt elsül a fasza, gyorsan elé térdeltem, számba vettem a rúdját és amilyen erősen csak tudtam, szoptam. Ilyent még sohasem csináltam, éreztem hogy megindul a geci, a mellemre irányítottam és vártam a spriccelést. Egyszer csak megfeszült, és megindult a folyam, erős sugárban vágódott a melleimre. A legelső szeretkezésem alkalmával, mikor elvesztettem a szüzességemet, a fiúm a számba élvezett, én azóta nem tudtam elviselni a bőrömön. Most ezt a perverz szeretkezést nem lehetett másképpen befejezni. Kivertem az utolsó cseppet is a répából, aztán hálásan megpuszilgattam. Nem haragszol ugye, kérdeztem? Á dehogy, volt a válasz, ez volt életem eddigi legnagyobb élvezete.
Lezuhanyoztunk, aztán visszamentünk a többiekhez, ők már újra beszélgettek, és pihengették az orgia fáradalmait. A fiúk összesúgtak, sikerült elkapni a pillantásukat, sejtettem, hogy az előbbi nem marad “megtorlatlanul”. Felvettem a poharamat, és belekortyoltam a jó hideg sörbe. Ebben a pillanatban négy erős kezet éreztem a karjaimon és a lábaimon.
Az ágyra dobtak, mozdulni sem tudtam, Phillip azonnal neki esett a pinámnak, és vadul, de azért szépen nyalni kezdte, aztán oldalról egy gyors mozdulattal bevágta a faszát, George azonnal a hátamhoz feszült, éreztem a nagy dorongját a fenekemen. Időnként mind a két fasz be akart hatolni. Aztán Phillip hátrafordult úgy, hogy nem engedte kicsúszni a dorongot. Én “segélykérően” néztem a lányokra, de ők kajánul, és mi tagadás irigykedve simogatták egymást, és néztek engem a fekete szendvicsben. Phillip magára húzott, George a hátam mögé térdelt és ebben a pillanatban megéreztem az ő faszát is a pinámnál.
Megijedtem, szabadulni akartam, de ekkor végtelenül finoman és lassan, milliméterről ,milliméterre megindult befelé a másik fasz is. Nagyon feszített, de egy cseppet sem fájt. George megállt egy kicsit, majd újra fojtatta. Már bent volt a makkja, és lassan csúszott beljebb. Érezte, hogy egy kicsit megfeszültem, így nem fojtatta tovább. Lassan elkezdetek mozogni. A két fasz hihetetlen élvezettel töltött el, ilyent még soha nem éreztem. Gyorsítottak a tempón. A két répa dörzsölte egymást is, de főleg az én pinámat. Azt hittem megsemmisülök a két fekete fiú között. Úgy éreztem a teljes bensőmet kitölti a két fasz.
Aztán néhány perc múlva a két fiú, és én is ugyanabban a másodpercben élveztünk el. Éreztem a forró gecit a pinámban. Még így maradtunk vagy fél percig, hálásan öleltem magamhoz a fiúkat.” Most már érted, miért nem volt kedvem tegnap este baszni?”
– Hát értem. – mondtam.
Ezen a délutánon Eriknek hirtelen haza kellet utaznia, szerencsére csak egy napra. Éjszaka hatalmas vihar kerekedett. A kemping hatalmas fái szinte a földig hajoltak, egy-egy villámlásnál szinte nappali világosság lett, és fülsiketítőn dörgött. Igazi nyári vihar. Nyílt az ajtó, Elke és a kutya érkeztek. Nagyon félek a vihartól, mondta. Itt maradhatnák még vége nem lesz? Hát persze, mondtuk. Felkuporodott az ágyra, Fidor, aki még talán jobban félt, azonnal a feleségem ölébe bujt. Elke ezen meglepődött, hiszen mint már mondta, Fidor nem “szeretett” más nőt. A vihar tovább tombolt. Elke minden dörrenésnél összerázkódott, megfogtam könnyű kis testét, és az ölembe húztam. Boldogan tapadt hozzá hátával a mellemhez, most már biztonságban érezte magát. Magamhoz öleltem oltalmazón, és kézbe vettem a melleit. Közben a kutyus is megnyugodott, és addig helyezkedett, amíg Éva mellei közé rakta gyönyörű fejét, és meleg barna szemeivel hálásan nézte. Olyan volt, mint egy kisgyerek. Mindketten becsukták a szemüket, nagyon szép és mi tagadás izgató látvány volt A vihar nem csillapodott. Elke felém fordult, és belefúrta az orrát a mellembe, majd a mellbimbómat kezdte puszilgatni. Farkamnak több sem kellett, hiszen már eddig is félárbocon volt, mereven ugrott előre.
Nem várt semmit, hanyatt fordított, és azonnal ráült a rudamra. Éva és a kutya bennünket néztek. Keze a kutyus hasán és a farkáról húzogatta le a bort. Fidor nyalogatni kezdte kedvesem melleit, majd a hasát, végül leért a pinájához, és azt nyalta. Hihetetlen, hogy széles nyelvét milyen ügyesen mozgatta. Kihúzta bedugta, majd fel, alá húzkodta. Hát igen, jó idomárja volt. Elke elélvezett, leszállt rólam, négykézlábra állt.
– Fidor gyere, szólt a kutyának.
Az abba hagyta a nyalást, ránézett a gazdájára, és hátulról az orrával megbökte a pináját.
– Ne hülyéskedj, – mondta Elke – gyere.
Fidor, játékosan most a fenekének ment neki és feldöntötte. Hát ezt még tanulni kell, mondta. Én hanyatt feküdtem, Éva fölém térdelt és a faszomat vette éppen a szájába. És ekkor történt valami.
Fidor megszagolta kedvesem punciját, a feleségem hátára tette két első lábát, farka már meredezett, és derekát szorosan ölelve, próbálta behelyezni a dorongját. Nekünk kis kutyánk volt, így meglepődve néztem, hogy Fidornak mekkora fasza van. Volt legalább 18 cm hosszú, igaz hogy elég vékony, bár valószínűleg csak a hosszához képest.
Rúdja persze össze vissza csúszkált, hol a fenekét, hol a pináját súrolta, aztán Éva megrándult és az eb fasza eltűnt a kedvesem pinájában. Olyan gyorsan történt minden, hogy esélye sem volt a tiltakozásra, aztán már nem is akart.
A kutya szorosan ölelte, fejét a hátára szorította és egyre hevesebb tempóba nyomta belé a faszát. Nagyon kitartó volt, a meglepetéstől el is veszthettük az időérzékünket, úgy hogy talán 10 percig is tartott ez a hihetetlen dolog. Mivel farka olyan szögben hatolt be ahogy, velünk közönséges földi halandókkal, ezt nem csinálhatta, párom örülten élvezett, és teljes hangerővel sikítozott, túl kiabálva a vihart. Aztán Fidor megállt, még megszagolgatta szerelmem pináját, megnyalta, és pihegve elfeküdt a sarokban. Éva ijedten és szégyenkezve nézett ránk. Elke megkérdezte jó volt, ő bólintott, akkor meg mi baj van?
A kutyus oldalra fordul, és a hasa szőrén ott volt a magja.
– Mit tettél a kutyámmal? Elvetted a szüzességét! – mondta Elke, és ezen egy szívből jövőt nevettünk. Két-három perc múlva Fidor odament a gazdájához, megnyalta a punciját, és mintha csak azt mondta volna, na gyere téged is megbaszlak. Elke négykézlábra állt, a kutyus átölelte az első lábaival. Megpróbálta bedugni a farkát, de ez most nem sikerült. Éva aztán megkönyörült rajtuk, Fidor faszát beigazította a barátnője puncijába. Aztán Fidor megtette azt amire a gazdija, nem tudta megtanítani.
Ehhez is az én drágám kellet. Magamhoz öleltem, és csak néztük, ezt a nem mindennapi, és talán perverz produkciót. De ez nekünk ott és akkor teljesen emberinek tűnt. Aztán véget ért a szabadságunk. Haza kellett utazni. Talán ezen a nyáron majd sikerül újra összejönnünk, hogy átéljük ismét gyönyörű élményeinket.