János – Mozijegy Vásárlásközben Utolsó Sorban Kefélték A Feleségemet

Az egyik nyáron egy dunántúli üdülőbe voltam a feleségemmel és rájött,hogy szeretne moziba menni ami egy közeli helyen volt. Mikor elmentünk jegyet venni és megnézni mit adnak sokat kellett várakoznunk,habár még a pénztár sem nyitott ki. Közben megismerkedtünk pár máik párral is és közrefogtuk az asszonyainkat.Igaz ez a nőnek volt…

Bözsi -Julis – Egymás élv élzete Szeretkeztem A Barátnőmmel.

Még fiatal leányok voltunk és már nagyon izgatott bennünket egy film amit az előző héten néztük meg a moziba. Mikor elkezdődött a film a mellettünk levő lányok elkezdtek smárolni és közben észrevettük,hogy a közvetlen mellettem ülő leányzó felhúzta a barátnője szoknyáját és a kezével benyúlt a bugyijába, de az egész…

Bizarr szex történet, egy nyugdíjas nőről

Erős idegzetűeknek ajánlom. Kutya, pisi, minden ami durva szex. Kicsit hosszú, de érdemes elolvasni. 1994-en történt, mikor nyugdíjba mentem. 55 évesen, 10 éve elvált nő voltam. Szexuális érdeklődésem, hm. . egy kicsit maradi. Két partnerem volt a 10 évben, de abban semmi érdekes nem volt Nem akartam a nyugdíjaztatást, de…

Szex Az Unokahugommal – – Beküldő:Pocok –

Rolam csak annyit kell tudni h egy 18éves fiú vagyok. Na szoval,ez az egész ugy történt h az unoka hugom aki 16éves nagyon gyönyörü lány,formás fenék és formás mellei vannak persze h mindenkinek meg akad rajta a szeme még nekem is meg akadt,és persze ezt ő észre is vette.Amikor be…

Beindít a húgy látványa

Számomra nincs bensőségesebb és vágyfokozóbb tapasztalás, mint végignézni, ahogy egy férfi kiüríti a húgyhólyagját, vizel, köznyelven szólva pisil. Érzek valami egyértelmű és finom korrelációt eme mozdulatsor és az egész életvezetése között. Kezdve attól, elvégzi e dolgát az első adandó alkalommal, vagy megvárja míg szuper sürgetővé válik a dolog, s éppen…

Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!