Régi vágyam anyámmal

//
Szerző/beküldő: RaiderMár nagyon régóta fantáziáltam arról, hogy megdugnám anyámat. Kb. 15 éves korom óta (most 29 vagyok). Mindig próbáltam leskelődni, kukkolni, de csak a szép nagy szilikon ciciket láttam 2-szer. 17 éves koromig kb. majdnem minden este ő mosta a hátam, fürdés közben, persze a farkam állt mint a cövek, amit egyszer észre is vett, mert kevés volt a hab a kádban. Ott megszakadt a hátmosás. Már régóta külön éltek a szüleim, én anyámmal és a három tesóval. Anyám esténként mindig már csak tangában és trikóban volt, a tévét is így nézte, egyik lábát felhúzva a fotelba. Az ajtóból jól láttam duzzadó pináját, de csak ennyi jutott és a maszturbálás. 10 évig csak álmodoztam róla, de aztán nem bírtam magamban tartani ezt. Egyszer családi kerti partit szerveztek a pasijával (mert lett).Nagyban zajlott a sütés, főzés és iszogatás kint a kertben, mikor anyám valamiért bement a házba. Már bőven volt bennem szesz és mivel reggel óta azon gondolkodtam, hogy talán ma, és én is bementem. Kerestem mindenhol és az emeleten megtaláltam, éppen átöltözött. Jött is tőle a kérdés meglepődve, hogy mit keresek, kell e valami. Én annyit mondtam, hogy téged anyu. Miért valami baj van fiam? Végül is baj az nincs, csak van valami, amit már régóta el akarok mondani neked. Le ültetett az ágyra és mondta, hogy hallgatlak fiam. Hát hirtelen azt se tudtam, hol kezdjem. Szóval anya ne haragudj meg most, de nagyon vonzó nő vagy és régen is csináltam bizonyos dolgokat. Mit csináltál fiam?? Hát leskelődtem utánad fürdés közben, mikor tangában voltál, rólad fantáziáltam mikor maszturbáltam. Itt kicsit kiakadt.Fiam de ezt, hogy gondolod? Mit akarsz ebből kihozni? Én tudtam, hogy itt az alkalom, hogy elmondjam a frankót. Szóval anyu én régóta szeretném, ha történne köztünk valami. Mármint szexre gondolsz? Igen, arra. Itt még jobban kiakadt, de én már kőkemény voltam. Mondtam neki, hogy legalább verd ki, kérlek és azzal a lendülettel elő is vettem a farkam. De fiam én az anyád vagyok, ezt nem lehet. Tudom, de nagyon kívánlak, kérlek csinálj valamit. Rátettem a kezét a farkamra, ez miattad van látod? Látom fiam, de nem szexelünk.Maximum kézzel segítek neked. Rendben anya. Elkezdte húzogatni a bőrt, isteni volt, de nekem kevés és megfogtam a mellét, amitől még keményebb lettem. Ahogy verte a farkam, észre vettem, hogy már nem zavarja, sőt kívánja is. Anya, nem gondoltad meg?Fiam nem lehet! És már elé is álltam, feje a farkammal szembe és húztam közelebb a fejét. Ellenkezett, de kinyílott a szája és én lassan, de tövig nyomtam és nem hittem el, hogy sikerült, kis idő után már magától szopott. Egyre vadabbul kívántam és nem bírtam, ülő pózból kutya pózba fordítottam és azt mondtam, hagyd magad, jó lesz. Meglepődve semmi ellenkezés nem volt, de ami ennél is jobban meglepett az az volt, hogy tiszta nedű volt a pinája. Kicsit simogattam és félre húztam a tangáját és már toltam is be neki. Kéjesen annyit mondott, fiam. Én dugtam, ahogy csak tudtam, jó erősen, csak úgy csattogott és már nagyon élezte, persze csak halkan. Mikor éreztem, hogy itt a vég szóltam. Anya mindjárt elélvezek, mire ő -ne húzd ki fiam. Hát nem is, telibe élveztem anyám pináját, isteni volt. Kicsit pihentünk, aztán kimentünk a kertbe a többiekhez és tettük a dolgunk, hallgattunk. Azóta se volt semmi köztünk, de az az egy visz mindent..
 


// // //


Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!