Suliszex

Laura a az ölemben ült és a nyakam puszilgatta, miközben én a combját simogattam. Bent voltunk a suli mosdójában és magunkra zártuk a fülkét, én a deszkán ültem. Laura nagyon szexi lány. Magas, sportos, hosszú combú. Enyhén barna bőre és ehhez csodásan passzoló hosszú, barna haja volt és természetes, pimasz arca.
Levette a pólóm és megpuszilgatta a csupasz mellkasom. A farkamnak egyre szűkebb volt a nadrág. Én is lesegítettem a blúzát és nyomtam pár puszit még melltartóban duzzadó melleire. Hátranyúlt és lecsatolta a cicifixet, így előbuggyantak közepes méretű, dús, alma mellei. Megmarkolásztam őket, csodásan puhák.
Ekkor Laura leszállt rólam és letérdelt elém. Pajkosan mosolygott és nadrágon keresztül megsimizte kemény farkamat. Kigombolta a farmerom, kicsit felálltam, hogy lehúzhassuk a nadrágom, majd visszaültem. Laura finom, puha kezeivel gyengéden simizni, izgatni kezdte a péniszem. Ujjait finoman összezárva rámarkolt egyre inkább lüktető szerszámomra s lassan huzogatni kezdte a bőrt, közben végig rám nézett és pajkosan mosolygott.
– Jó vagyok? – kérdezte.
– Ahh, isteni – nyögtem.
Megpuszilta a makkom és szájába vette a farkam végét, míg a tövét továbbra is kezében tartva szopni kezdte. Ahh anyám, de isteni! Laura szájában egyre jobban lüktetett a farkam, éreztem, hogy mindjárt robban.
– Édes, el fogok menni – szóltam neki.
Ekkor kivette a szájából és ütemesen verte, míg a geci ráfröccsent csupasz melleire. Letörölte magáról, majd megkérdezte:
– Azért még a menetet bírni fogod ugye?
– Ne aggódj, tud a kicsike…
– Kicsike, az igaz – nevetett fel.
– Vicces..vicces..
– Csak vicceltem, imádom a kis kukacodat – lehajolt és megpuszilgatta lankadó farkam.
Aztán megsimizte a mellkasom, megfogta a vállam és szájon csókolt. Kigombolta a saját farmerját és levette. Szép, enyhén szőrös puncija máris vonzotta a tekintetem és a farkamat is. Előrehajolva megsimogattam a combját, bemenve a belső combhoz, majd megsimiztem a nunusát.
A vállamnak támaszkodva az ölembe ült. rá ismét kemény farkamra. Miközben továbbra is a két vállamba kapaszkodott, én átöleltem a derekát, így Laura meztelen teste az én meztelen testemhez fonódott. Selymes, finom bőre simogatott, gyümölcsös mellei a mellkasomhoz préselődtek, kezeimet végigsimítottam a hátán és a combján. Bele néztünk egymás szemébe, majd Laura érzékien ringatni kezdte a derekát. Éreztem, ahogy farkam ismét lüktet Laura nedves, meleg puncijában. Megfogtam a derekát, hogy segítsem a ritmusban. Halkan nyögdécselt, én is kezdtem sóhajtozni a kéjtől. Elengedte a vállaim és kezeivel körbefonta a nyakam hátul és ütemesebben kezdett vonaglani rajtam.
Ekkor már 2 perce szeretkeztünk. a 3. percben a nyakamról is elvette a kezét és a háta mögé rakta, felsőtestét előretolva kidomborítva a cicijét. Imádtam ezt a látványt és ő tudta jól. Egyre hangosabban nyögtünk és megfogtuk egymás kezét. A 4. perc felénél kb, éreztem, hogy már nem bírom sokáig és Laurámon is látszott. Megfogtuk egymás kezét és szájon csókolt. Szorosan átöleltük egymást és már mindkettőnk csípője érzékien vonaglott. Meztelenül összefonódva, egymásba karolva vártuk az orgazmust.
El is jött. Nyögve-sóhajtozva és remegő testtel élveztünk el. Utána ültünk úgy egy picit és csókolóztunk.