Szexi szilveszter

Ebben az évben egy hatalmas bulit terveztem a csajokkal. Az év utolsó bulija előtt összegyűltünk páran, majd közösen készülődtünk és iszogattunk. Eljött az este és elindultunk a discoba. Nagyon sokan voltak. A tömegben pedig ott volt a vágyaim pasija is, akiért régóta odáig voltam.

Mivel volt jócskán a fejemben ital, ezért oda mentem hozzá. Meglepődésemre tetszettem neki és jókat beszélgettünk, majd táncoltunk. Utóbbinál szorosan hozzám simult és egyszer csak csókolgatni kezdett. Nagyon tetszett a dolog. Majd nem sokkal később megkérdezte, hogy mi lenne ha nála folytatnánk. Én persze egyből bele mentem

Amint a lakásba értünk ő falhoz nyomott és szabályszerűen letépte rólam a ruhát. Tetszett ez a szenvedély. Először a nyakamat csókolta, majd végig ment a testemen, miközben a melleimmel játszott. Utána ujjaival kényeztetett, végül pedig a nyelvével. Hatalmas gyönyör volt. Ezután ráültem és lovagolni kezdtem rajta, amitől majdnem hogy elment, ezért pózt váltottunk. Kipróbáltunk még jó néhányat, a két test egybeforrt. A levegőt egyre hevesebben vettem, majd hangos sikolyok között eljutottam a csúcsra. Ezután térdre rogytam előtte és számmal segítettem neki, hogy elérje a gyönyört.


Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!