Munkahelyi pornó mese

22 éves fiatal srác vagyok és ez a történet rólam és a munkatársamról, Nikiről szól. De még mielőtt belemennék a részletekbe, ugorjunk vissza pár évet, hogy teljes legyen a kép. Nikivel ugyanis már jóval korábban megismerkedtem a középiskolában.


Már rögtön az első hetekben jól kijöttünk egymással és meglehetősen jó barátság alakult ki kettőnk között. Teltek az évek és mire észrevehettük volna már végzősökként kezdtük meg a tanévet szeptemberben. Amikor is éppen új alakult, hogy mindkettőnknek nyár utolsó hónapja jelentette a véget egy igencsak komoly kapcsolatnak. Természetesen ez még inkább összehozott minket, és egyre inkább nőként is kezdtem tekinteni Nikire nem csak barátként. A tekintetem akaratlanul is egyre többször kalandozott el a testét. Niki gyönyörű lány, hosszú sötétbarna haja, barna szemei vannak és aranyos arca, és mindezek mellett alakjában sem lehetett hibát találni. A feszes és kerek fenekét már csak a mellei múlták felül, amik a kora ellenére hatalmasak és formásak voltak.

Idővel kiderült, hogy nem vagyunk közömbösek egymásnak. Mikor már gyakorlatilag a „célegyenesben” éreztem magam, jött a hideg zuhany. Niki bejelentette, hogy pár napja összejött a régi nagy szerelmével. A hír hallatára gyakorlatilag egy csapásra lett vége a barátságunknak. Idővel persze a csalódottság és harag enyhült, így mondhatni egész jó kapcsolatban búcsúztunk egymástól az érettségi után, hiszen míg én egyetemen folytattam tovább, míg ő inkább a különböző szakmák képzéseit végezte el.

A diploma megszerzése előtt már belefogtam a munkahelykeresésbe. Nagy meglepetésemre viszonylag hamar sikerült is néhány igencsak jónak ígérkező ajánlatra szert tenni, és az első állásinterjú után egy ismerős arc köszönt vissza folyosóról. Niki volt az, aki néhány hónappal korábban kezdett el dolgozni a cégnél. Persze azonnal odasiettem hozzá és régi jó barátokhoz méltóan rögtön be is ültünk egy kávéra megbeszélni, hogy mi is történ velünk az utóbbi pár évben. Mivel a munka tetszett és kaptam egy kis baráti protekciót is, pár hét múlva már készülhettem is az első napomra, ahol Niki alá lettem beosztva.

Pár hónap alatt kitanította az új munkahelyem minden kis fortélyát és rengetek segítséget kaptam, viszont idővel egyre biztosabb voltam, hogy ő már nem ugyanaz a lány, akiért oda voltam korábban. Bár a szépségéből egy cseppet sem veszített, de néhány igencsak ellenszenves tulajdonságra szert tett az évek alatt. Mindez akkor élesedett ki igazán, mikor vége lett egy többéves kapcsolatának. Ezek után egyre gyakrabban jelent meg új partnerekkel (nem ritkán a munkatársakat váltogatva), a köztes időkben pedig megállás nélkül hallgattuk az önsajnálat és a folyamatos panaszkodás mellet, a férfiak szidását és korholását, ami idővel addig fajult, hogy már egy helyiségben sem szívesen maradtunk vele.

Végül eljutottunk arra az ominózus napra, ami bár ugyanúgy indult, mint bármelyik másik munkanap ám a végére elképesztő és váratlan fordulatot vett.

Egy meglehetősen hosszúra sikerült pénteki nap volt, ami viszont mindenkit vígasztalt, hogy egy hetek óta megtervezett szülinapi buli várt ránk a munkaidő végeztével. Az estét egy pár órás irodai tortázással és pezsgőzéssel kezdtük, majd az estét a tervek szerint a közeli szórakozóhelyen zártuk volna le. Azonban, mivel nem álltunk le a pezsgőnél, egy két óra elteltével igencsak jó hangulat kerekedett. Nikinek sem kellett sok idő, hogy a társaság középpontjába kerüljön, ami nem volt csoda, hiszen egy piros miniszoknyában és egy fehér felsőben jelent meg, olyan mély dekoltázzsal, hogy tánc közben tökéletes bepillantást engedett a formás melleire. Az alkohol, zene és a tánc egyenes út volt ahhoz, hogy a hangulat egyre forróbbá váljon. Rövid időn belül Niki több munkatársunknak – többek közt nekem is – nehezen félreérthető módon kellette magát. Szorosan összefonódva táncoltunk és a testem legérzékenyebb pontjainak dörzsölte feszes fenekét és persze az én kezem is önkéntelenül elkalandozott pár alkalommal. Azonnal felelevenedtek a régi emlékek és bár mióta munkatársak lettünk eszembe sem jutott, hogy akarjak bármit is tőle, most a derekánál fogva olyan erősen szorítottam magamhoz, ahogyan csak tudtam. Másodpercekkel később már egymással szembefordulva simultunk egymáshoz és jobb kezemmel a fenekét markolva húztam magamhoz. E mozdulatsorokat viszont többen is átélhették a következő fél órában, így hamarosan a társaság férfi tagjainak fele alig várta, hogy pár percet kettesben tölthessen el vele. A pezsgő és egyéb alkoholfajták fogyasztása viszont hamar meghozta hatását és páran (köztük Niki is) rövid időn belül az irodai kanapén fetrengve folytatták bulit, amivel több férfitársam törekvését – egy kellemes éjszakára – egy csapásra foszlatta szét.

Kis idő elteltével a partit elhagyva megnéztem mi a helyzet vele, aki ekkor már egyedül pihent és bár egyértelműen jobban volt, de a józantól még fényévekre. Leültem mellé beszélgetni és szokásához híven hamar rátért a tönkrement kapcsolatai miatti önsajnálatra, amiért nem becsülik meg. Aminek az okát talán csak ő nem tudta, mivel az este többször is hangoztatta, hogy „úgy dugnék egyet”. Pár percnyi hallgatás után már elég nehezen bírtam és valószínűleg a sok alkohol miatt behívtam egy másik irodába, hogy elmondjam neki – nem éppen finoman – a véleményemet. Persze ezen ő is kiakadt és elég komoly vita alakult ki köztünk. Egyre régebbi sérelmeket vágtunk egymás fejéhez és néhány percnyi kiabálás után inkább megfordultam, hogy otthagyjam. Az ajtóhoz érve még utánam kiabált:

–    Jesszus, még mindig olyan töketlen vagy mint a középsuliban!

Ez persze csak olaj volt a tűzre és teljesen kiakadtam. Becsaptam az ajtót és visszafordultam.

–    Töketlen?? Te meg egy ócska ribanc vagy aki a fél irodával megdugatná magát!!

A megjegyzésemre egy hatalmas pofon volt Niki válasza, amit még továbbiak követtek. Jobb ötlet híján, odaléptem hozzá hátulról átöleltem és lefogtam mind a két kezét és rádőltünk az asztalra. Jó ideig így voltunk pedig hamar lecsillapodtunk mind ketten. Bár ingerültek voltunk nem tudtam másra figyelni, minthogy az az elképesztően feszes hátsó ismét nekem feszült. Egy elég érdekes szituációba kerültünk és úgy tűnt mind ketten beindultunk egy kicsit annak ellenére, hogy mi történ alig egy perce. Egyikünk sem tudta hogyan is kéne lereagálni a helyzetet és mivel gondoltam rontani már nem tudok rajta, kiszabadítottam az egyik kezem és lassan végigsimítottam a fenekét.

–    Mi a francot csinálsz?? Vidd el a kezed!!
–    Biztos? Csak mert elég feszültek vagyunk mind a ketten, és szerintem te is pontosan ezt akarod! – bár, akkor ebben még nem voltam teljesen biztos. Végül odahajoltam és belesúgtam a fülébe – Hiszen ezt kérted tőlünk egész este!

Vártam az újabb kirohanást, ehelyett viszont kínos csend volt a válasz, amit én akkor „igen”-ként értelmeztem. Szóval a szabad kezemmel felhúztam a miniszoknyáját, és belemarkoltam a fenekébe majd szépen lassan becsúsztattam a kezem a lábai közé és az aprócska tangáján keresztül, finoman dörzsölni kezdtem a punciját. Niki még ekkor sem szólt egy szót sem csak egyre nagyobbakat sóhajtott. Nem kellett hozzá sok és már éreztem, hogy egyre nedvesebb, így félrehúztam a bugyiját és úgy folytattam. Egyre kevésbé bírtam magammal így egy határozott mozdulattal bedugtam az ujjam, amire nem igazán volt felkészülve.

–    Ahhh!! – jött a reakció amint az ujjam pár centi mélyen elmerült a puncijában.

Kemény mozdulatokkal ujjaztam Nikit, akinek az apró mocorgásaiból és a fojtott nyögdécseléseiből arra következtettem, hogy bár leplezni próbálja, de egyre inkább élvezi a szituációt így a másik kezemmel is elengedtem őt. Ekkorra a farkam már kőkeményre duzzadt. Kihúztam az ujjamat és gyorsan lehúztam a bugyiját, mialatt vettem elő a farkamat, Niki felállt és meg akart fordulni. Mivel én ezt nem akartam és visszanyomtam az asztalra és azzal a mozdulattal a puncijához illesztettem a farkamat majd egyetlen kőkemény lökéssel behatoltam.

–    Áhhh!! – kiáltott fel újra fájdalmasan hangon, minden egyes mozdulatnál, amikor a farkamat egyre mélyebbre és mélyebbre toltam.

Felejthetetlen érzés volt, ahogy hátulról a forró vaginájába merültem újra és újra. Az egyre keményebb lökések hatására a Niki pillanatok múlva már tocsogott a nedveitől és így a hangos kiáltások is hamar kéjes nyögésekbe csaptak át.

Egy gyors mozdulattal megfordítottam Nikit a lábait pedig a vállamnak támasztottam, így szemtől – szembe folytattuk. Végre lehetőségem nyílt, hogy hatalmas melleit kiszabadítsam a felsője szorításából. Megfogtam a ruha pántját és a melltartójával együtt egy mozdulattal – hogy kis híján eltéptem – lerántottam róla. Elém tárultak azok a hihetetlen mellek és amint tudtam, azonnal meg is markoltam mind a kettőt és így folytattuk tovább. Látva az arcát, ahogyan egyre közelebb kerül a csúcshoz még keményebben folytattam. Ekkor a ruhámba markolva felhúzta magát és a legnagyobb meglepetésemre szenvedélyesen megcsókolt majd ő markolt bele két kézzel a seggembe és húzta magához, aminek hatására tövig elmerültem a puncijába. Összesimulva mozogtunk tovább miközben vadul csókolóztunk, a kőkemény mellbimbói pedig szinte átszúrták az ingemet. Visszadöntöttem az asztalra és rátértem a mellekre. Felváltva szopogattam a kőkemény mellbimbóit miközben továbbra is keményen keféltem, aminek hamar meg is lett az eredménye és hangos nyögések kíséretében akkorát élvezett, hogy az egész teste megfeszült és beleremegett, majd erőtlenül terült el az asztalon.

Elképesztő látvány volt, ahogy ez a gyönyörű nő ekkorát élvezett, viszont én – valószínűleg a sok pia miatt – még csak a közelében sem jártam az orgazmusnak így eszem ágában sem volt abbahagyni. A farkam még mindig kemény volt, de a Niki továbbra is csak a hátán feküdt erőtlenül. Átmentem az asztal túloldalára – ahol a feje lelógott – hogy betegyem a farkam a szájába (bár ezt a pózt csak pornófilmekben láttam korábban). Eleinte nem is akarta bevenni a, de hamar ráérzett és elkezdte szopni a farkamat. A kezeimmel megfogtam a fejét és óvatosan elkezdtem betolni, de ahogy egyre mélyebbre tudta nyelni és finoman „kefélni” kezdtem a száját. Hihetetlen élmény volt és hálából – miközben szopott – az egyik kezemmel újra ujjazni kezdtem, ami elég nagy sikert aratott. Nem sok kellett és Niki ismét elélvezett.

Én viszont még mindig távol álltam attól, hogy elmenjek ekkor viszont beugrott valami amiről már régóta fantáziáltam bár elég nagy klisének számít. De gondoltam miért ne… odahajoltam Nikihez, aki még mindig ki volt készülve

–    Mit szólnál, ha betenném a farkam a seggedbe??
–    Hát nem tudom…- jött a válasz pihegve és nem kicsit meglepődve
–    Próbáltad már?? – kérdeztem kíváncsian
–    Igen, de nem igazán jött be!
–    Finoman csinálom….. Rendben??
–    Oké… de tényleg lassan csináld!!

Bólintottam majd felsegítettem az asztalról magamhoz húztam és megcsókoltam. De mielőtt túlságosan belemerültünk volna megfordítottam és hasával az asztalra döntöttem. Beugrott, hogy talán itt az ideje az óvszer felvételének. Mialatt én az óvszerrel bénáztam Niki egy táskában kutakodott és egy testápolót vett ki, és egy keveset az ujjára rakott majd a legnagyobb meglepetésemre finoman elkezdte a lyukat körkörösen dörzsölgetni majd egyszer csak az ujját is bedugta. Ettől a látványtól szinte teljesen lefagytam és a szám is tátva maradt. Csak néztem, ahogy egyre csak tolja be a saját ujját a szűk fenekébe és eközben pedig kéjes hangon nyögdécsel. Egy ideig csak bámultam, ahogy kényezteti magát, de egyszer csak felemelte a fejét és rám nézett:

–    Na most mivan?? Meggondoltad magad?? – kérdezte miközben kicsit elmosolyodott
–    Dehogy, csak nem akartalak félbeszakítani! – elmosolyodtam én is majd odaléptem a fenekéhez és egyik kezemmel a derekát fogtam meg a másikkal pedig a farkamat illesztettem az ánuszához – Lassan csináld!! – figyelmeztetett még egyszer

Elkezdtem betolni a farkam és rögtön éreztem a különbséget. Még csak pár centi mélyen voltam, de a szűk feneke már itt keményen szorította a szerszámomat. Niki ezt ekkor még hang nélkül tűrte, de mikor mélyebbre próbáltam hatolni azonnal felkiáltott és hátranyúlt, hogy lelassítson. Hosszú percekbe telt mire a segglyuka kitágult, de még ekkor is hihetetlenül feszült minden egyes lökésnél. Elképesztő élmény volt látni, ahogy a kőkemény szerszámom elmerül a fenekében. Kis idő múlva éreztem, hogy már nem kell sok nekem sem, így emeltem a tempón. Ekkor Niki viszont már olyan hangosan nyögött, hogy kénytelen voltam befogni a száját, nehogy valaki ránk találjon. Az utolsó pillanatban kivettem a farkam és amilyen gyorsan tudtam lehúztam róla a gumit és ráélveztem Niki fenekére.

Hamar feleszméltem, hogy már ideje lenne vissza menni a többiekhez. Amilyen gyorsan csak tudtam elraktam a farkam és a Nikit is felöltöztettem és leültettem az egyik székbe az irodában ahol szinte azonnal el is aludt. Visszamentem a többiekhez, akiknek látszólag nem tűnt fel a távollétem, vagy azért mert észre sem vették, vagy mert pontosan tudták hol és mit csináltunk.

Bárcsak Írhatnám, hogy ezek után ezt még nagyon sokszor megismételtük ezt, de ez nem ilyen történet. Igazság szerint ezek után próbáltuk kerülni a témát, ahogy egymást is, ami elég sok kínos szituációt eredményezett. Pár hónap múlva Nikit kirúgták (de persze nem emiatt) és azóta is csak egyszer láttam egy osztálytalálkozón ahol megint csak barátokként váltottunk pár szót. Elképesztő élmény volt mind a kettőnknek és persze soha nem felejtjük el. Hogy megismételjük e valaha? Azt nem tudom. Nem lehet tudni összeveszünk e legközelebb valamin…..

Családi szex

Tavaly nyár óta érzem magam a legkiegyensúlyozottabbnak. Ennek nincs más oka, mint hogy 16 évesen rendszeresen szexelek. Tudom nem minden a szex, de egy hormonoktól túlfűtött kamasztól mi várható?!

Mint említettem 16 éves vagyok. Barna bőrű és barna hajú jó kiállású kissrác. A szemem zöld színű, ami egy kicsit latinossá teszi a képet. Édesanyámmal és a nálam 6 évvel fiatalabb öcsémmel élek együtt. Apukám már régen itt hagyott minket, de a napokban vette fel velünk újra a kapcsolatot, aminek az öcsémmel nagyon örültünk.

Egy évvel ezelőtt: Már majdnem dél, anyám hangjára kelek. A konyhából kiabál, hogy keljek fel. Fel is kelek, mert nem szeretném átaludni az egész nyári szünetet. Megpillantom a reggeli merevedésem és arra gondolok, hogy ezt itt és most el kell, hogy intézzem. Már nyúlok is a telefonomért. Pornót kapcsolok és neki látok az önkielégítésnek. Élvezet hangjai hagyják el a számat. Ekkor kinyílik az ajtóm szinte hangtalanul, de én nem veszem észre. Majd megszólal az öcsém.
– Te mit csinálsz? – kérdi megszeppenve, én majdnem szívinfarktust kaptam úgy megijedtem, de gyorsan összeszedtem magam és lassabb tempóra váltottam
– Tudod, amit múltkor tanítottam neked – közben is vertem a farkam, ő nem tudott a szemembe nézni, hol a lába elé bámult, hol azt nézte, hogy verem – Csukd be az ajtót! – szóltam rá, becsukta és ismét visszaállt oda, ahol volt.
– Csináltad már azóta? – kérdem tőle
– Nem… – válaszolta
Majd tovább érdeklődtem és végül elmondta, hogy azért mert egyedül nem meri. Megnyugtattam, hogy nem kell félni, ez jó dolog. Végül pedig mondtam neki, hogy most menjen ki és ne beszéljen erről senkinek, ahogy ezt korábban megbeszéltük és akkor este közösen csináljuk megint. Láttam rajta, hogy olyan tessék-lássék módjára akarja elhagyni a szobát. Majd mikor az ajtóhoz ért visszafordult és megkérdezte, hogy maradhat-e. Mondtam neki, ha akar, akkor maradjon nyugodtan. Feljött hozzám az ágyra és jó közel bújt hozzám. Én a telefont már azóta nem néztem, hogy az öcsém bejött így úgy gondoltam, hogy most se fogom így visszatettem a helyére. Mikor már majdnem elélvezem, akkor öcsém ismét megszólalt.
– Megint kijön belőle az a valami? – tette fel a kérdést nekem
– Igen, a ge…, sperma
Erre a farkam fölé hajolt. Én nem bírtam már magammal szóval elélveztem. Jó nagy adag sperma hagyta el a testemet. Mikor már „kiélveztem maga”, akkor pillantottam meg az öcsémet hogy nyalogatja a száját és nyel egyet. Látta rajtam az értetlenséget és válaszolt a felnemtett kérdésemre.
– Egy kicsi a számba ment meg az arcomra.
Elvörösödtem. Nem tudtam, hogy most mit csináljak. Baja ugyebár nem lehet. De azért egy kicsit zavart. Mondtam neki, hogy erről sem beszélhet senkinek. Majd kiküldtem a szobámból.

Szerencsémre nagyon jó volt a kapcsolatom az öcsémmel. Nem olyasfajta, mit a szokásos öcs-báty viszony. Ez annak is betudható volt, hogy anyukám egyedül nevelt minket és nem akartam megnehezíteni a dolgát. Sokszor maradtunk egyedül éjszakára az öcsémmel, mert anyunak dolgoznia kellett. Természetesen mi is civakodtunk, de nagyon ritkán. Próbáltam anyukámnak mindenben segíteni. Én szoktam öcsivel házit írni és mindig játszottam vele, hogy ne sírjon.
Egész nap azon a „reggel” történt dolgon járt az eszem. Már nem voltam ideges miatta. Elkezdett izgatni a gondolat, hogy milyen más szájába élvezni úgy, mint a pornókban. Aznap délután a kanapén tévéztünk és megkérdeztem tőle, hogy tetszett-e neki, hogy a szájába ment, ő azt felelte, hogy igen. Meglepődtem, mert úgy tudtam, hogy a spermának nincs jó íze, ezért tovább faggattam. „Ízlett? Milyen volt? Mi tetszett benne?” Majd az öcsém rám nézett és csak elmosolyodott, majd annyit mondott, hogy „Az a tiéd és te azt mondtad egyszer nekem, hogy ami a tiéd az az enyém is.” Én erre elmosolyodtam majd megsimogattam a buksiját és mondtam neki, hogy igaza van.
Eljött az este. Egy szobában lakom az öcsémmel szóval nem volt nehéz megoldani a közös masztit. Miután megfürödtem és visszamentem a szobába, öcsém az én ágyamban feküdt pucéran. Nálunk ez megszokott volt, mármint a másik előtti meztelenkedés. Én is ledobtam a törölközőt majd mellé feküdtem.
Elkezdtem izgatni az akkor már fél merev farkam. Öcsém utánozott. Akkor húzta hátra a bőrt, mikor én. Akkor nyálazta be a makkját, amikor én. Majd vertük egyszerre, először lassan, majd egy kicsit gyorsabban. Nagyon élveztem a közös maszturbációt. Öcsém mondta, hogy ha jön az a valami, akkor szóljak neki. Mondtam neki, hogy mindenféleképpen szóltam volna. Már majdnem durrantam. Szóltam is neki, hogy jönni fog. Ő ismét a farkam föle hajolt. Majdnem bekapta. Hirtelen elborult az agyam és a kezemet a fejére tettem és rányomtam a farkamra élvezés közben.
Nagyon jó volt. Éreztem, ahogy az öcsém fel akarja emelni a fejét a farkamról de nem hagytam neki. Minden cseppemet beleeresztettem.
Mikor már kész voltam az öcsémre néztem. Nagyon megijedt. Gyorsan megakartam nyugtatni. Emlékeztettem arra, hogy ami az enyém az az övé is és ezáltal a farkam is. Ekkor megnyugodott és elmosolyodott. Én pedig szörnyen éreztem magam.
Aznap este alig aludtam valamit. Egész éjjel gondolkodtam. Telefonon olvasgattam hasonlók után, de semmi érdemeset nem találtam. Furcsa volt, mert nagyon bántam, amit tettem, de egy részem élvezte a dolgot és ez volt az, ami még hülyébbé, nehezebbé és elviselhetetlenebbé tette a helyzetemet. Reggelre sem békéltem meg magammal. Egész nap szótlan voltam. Nem találtam a helyem. A kanapén ülve néztem a tévét, de nem is hallottam és nem is láttam mi megy benne csak azon gondolkodtam, hogy mekkora egy barom állat vagyok. Sosem gondoltam volna, hogy ilyet fogok tenni a saját öcsémmel. Ezek után, hogy fogok a szemébe nézni vagy hogy fogok anyám szemébe nézni, ha ez véletlenül napvilágra kerül. Sosem ébresztett bennem vágyat az öcsém. Azzal már nagyjából tisztában voltam, hogy vonzódom a fiúkhoz is. Gyakran néztem bi és meleg pornót is és fantáziáimban vágytam egy bátyra, aki jól megdug. De mivel tudtam, hogy nincs bátyám, ezért nem is gondoltam bele, hogy ez milyen hatással lenne a családi életünkre. A mély gondolatmentemből az öcsém szakított ki. Mellém ül és elkezdte fogdosni nadrágon keresztül a farkam. Természetesen nem engedtem neki és kérdőre is vontam.
– Mit csinálsz? – súgtam a fülébe, mert anya a konyhában főzött
– Azt mondtad, hogy bármikor megfoghatom – súgta ő is
– Én ilyet nem mondtam!
– De azt mondtad, ami a….
– Tudom jól, hogy mit mondtam, de nem szabad a szobán kívül máshol.
– Ja, jó! – majd megint odanyúlt
– Hé! -szóltam rá ismét
– De anyu most nem figyel.
– Te kis lüke! -megmosolyogtam az akaratosságát
Végül hagytam neki, hogy egy kicsit tapizzon. Eljött az este. Már féltem magamtól, hogy ma este mit fogok csinálni az öcsémmel.

A történetben szándékosan hagytam nyitott kérdéseket, melyekre a folytatás/folytatások fognak választ adni.

Így lettem biszex

18 éves voltam gondoltam elmegyek a város szélén található szoptatójukba! Imádom a büdös faszt! Az enyémet is csak minden vasárnap mosom meg hogy érezzem a szagomat!


18 éves voltam,fiú. Dominiknak hívnak. Mindig a nők felé húztam de úgy gondoltam ki kell próbálnom a másik oldalt is. Nagyon izgalomba tud hozni egy pénisz látványa. Imádom a faszt! Elmentem hát egy glory holeba! Ez egy wc ben volt szegeden. Beültem a wc be és vártam. Tudtam hogy csak melegek járnak oda. Vártam és vártam még egyszer belépett valaki! Átnyúltam a lyukon hogy rakja át a faszát! Átrakta!

Szép sötét színű dákó volt. Na mondom biztos cigány de nem érdekelt faszt akartam a számban seggemben érezni. Kicsit féltem hogy majd talán beleélvez a számba de mivel megkóstoltam a sajátomat így az ízzel nem volt gond. Na térjünk a lényegre! Elkezdtem szagolgatni isteni illata volt imádom a szagos faszt megpusziltam neki. Elkezdtem csókolózni a faszával. Bekaptam neki szoptam ahogy tudtam éreztem hogy rángatózik mindjárt beleélvez a számba mondtam neki rakja nekem be! Már jó tág viltam mindig a ec kefét dugtam magamba! Végre egy igazi faszt érezheetem a seggembe! Berakta zihált mondtam neki hogy nagyon élvezem!

Válaszolt hogy mindjárt elélvez mondom neki csak a számba élvezhet! Mondta hogy akkor szopjam elkezdtem szopni éreztem h megrándul tele nyomta a szám ízes gecijével énis a falra élveztem! Lenyeltem a spermáját felnyaltam az enyémet a falról és mentem haza imádom azt a lyukat

Imádok idősebb nőket kefélni

Imádok neten ismerkedni. Nagyon sok nőt ismertem meg a legkülönbözőbb oldalaikon. Így ismerkedtem meg Cassandrával is, aki egy igazi öreg baszógép. Nem titkolta mire vágyik. Egy kis segítség a lakásban, és máris azt tehetek vele amit akarok. Így is lett. Felmentem hozzá, vittem egy üveg bort, és a vastag farkam. Beszélgettünk mindenféléről. Elmesélte, hogy szeret orgiákra járni, amikre régen még a férjével ment, de mióta az öreg meghallt, azóta egyedül jár. Elmesélte, hogy bajban van, mert nem rég festette ki a kisszobát, amit egy fiatal srác csinált neki, és mivel hagyta magát megbaszatni, ezért a festő fél áron csinálta meg. (Olyan is volt a munka.) A lényeg, hogy most egy két bútort vissza kéne rakni a helyére, de gyedül nem bírja. Megjegyzem nagyon jó karban volt az őréghölgy, így segítettem neki azonnal.
Miután végeztünk, megkérdezte hogy megbaszom e én is. Mondtam hogy miért ne? Azzal letoltam a gatyám, őm meg elém térdelt, és azonnal szívni kezdte. Istenem! Hát na. A rutin meg az évek megtették hatásukat, és a torkáig spricceltem. Miután kiürítettem a golyóimat, egy percre sem vette ki a szájából a farkam. Simán felszopta, ott helyben, majd közölte, hogy most kifogom nyalni, csak utána baszhatom meg. Így is lett.
Lefeküdt az ágyra, és szétrakta a lábait. A pináján látszódott, hogy már egy páran átmentek rajta. Egy igazi öreg, szétbaszott nagy luk tárult elém. Az olyan, amit igazán szeretek. Kicsit szőrös volt, amit annyira nem szeretek, de megtettem, amit megkeltet, és a nyelvemmel elrepítettem Cassandrát a mennyekig. Miután végeztem, a merev farkam, végre betolhattam a lucskos nagy pinába. Gyerekek. Járt már a farkam egy két nagy lukban, de ez mindent vitt. Akkor volt a barlang, hogy a faszom mellé, még egy fasz simán befért volna. Isteni volt, nedves, és jó meleg. A hátán fekve kezdtem el baszni a vastag farkammal a 63 éves pinát. Hatalmas nyögésekkel jelezte Cassandra hogy tényleg élvezi a szexet. Kétszer váltottunk pózt, mikor oda jutottam hogy nem bírom tovább.
-Élvezz belém, élvezz a pinámba – bíztatott a vén kurva, és meg is tettem. A fakamat jó mélyre nyomtam, és úgy lőttem tele a vénasszonyt. Miután lemásztam róla, végignéztem, hogyan folyik ki a gecim a szétbaszott pinából. Aznap még kétszer éveztem tele Cassandrát. Sajnos csak egyezer találkoztam vele ezek után, de azóta is nyitott vagyok az idősebb nőkre.

Ha van itt olyan hölgy, aki Budapesti, és gyámlistásra szorulna, szóljon csak bátran kommentben.

A baszótábor

Köszöntök minden olvasót! Vivien vagyok, de mindenki csak Vivinek hív, család és barátok is. Most fejezem be a gimit, a továbbtanulás miatt sokat kellett és kell tanulnom, ezért szakítottunk a barátommal októberben. Azóta nem voltam senkivel, de a “törődést” igénylem, hetente többször, megnyugtat, mégsem ugyanaz, mint egy rendes menet. Hiányzik egy igazi dugás, egyalkalmast nem akarok, több pedig nem fért bele az időmbe, de nyáron bepótolom. Bevallom, az öncirókához fantáziákat az oldal erotikus történeteiből szoktam keresni. Az írásbeli érettségit ki kellett pihenni, tegnap “lazítottam” egyet. Kerestem valami izgatót, és meglepve olvastam az “Edzőtábor” című történetet, aminek én vagyok az egyik szereplője. Nem gondoltam, hogy ennyire beindít, ha egy megesett sztorit a másik szájából visszahallok, nagyon felhúzott, visszagondolva újra átéltem, nagy élvezés lett a vége. Úgy döntöttem, megírom a saját szemszögemből.

Tavaly nyárig versenyszerűen röplabdáztam, sajnos a tanulás mellett már ez sem fér bele. Imádtam a sport és a társaság miatt is. Nem ment rosszul, a csapat harmadik legjobb nyitó játékosa voltam, a sáncoláshoz is jó volt az emelkedésem. Általános suli óta legjobb barátnőm, Barbi is a csapat tagja volt, vele mindent megbeszélünk, iskolai, családi gondokat, magánéleti titkainkat. Már két és fél éve együtt jár egy kosaras fiúval, Tomival, nagyon egymásra vannak hangolódva. Én nem vagyok ilyen szerencsés a pasikkal, voltak próbálkozásaim, régebben egyéjszakásak is, páralkalmasak, de csak két hosszabb, egy háromhetes, és az ősszel véget ért öthónapos.

Két éve Zalába mentünk edzőtáborozni. Busz vitt le minket, már útközben jól éreztük magunkat, ment a szokásos bulihangulat, nagy volt a meleg. Estefelé érkeztünk meg, az összes kosaras srác sorfalat állt a fogadásunkra. Többnek volt közülünk barátnője, a többiek szerettek volna, körülzsongtak minket, az én cuccaimat azonnal két srác kapta fel, és vitte a Barbival közös szobánkba. Jó hangulatú tábornyitó vacsoránk volt. Barbi sétálni ment Tomival, én fáradt voltam, gyors tusolás után bebújtam az ágyba, és azonnal elaludtam. Késő este Barbi felébresztett, megkért, hogy menjek át Tomi helyére, mert szeretnék a héten kettesben tölteni az éjszakákat. Nem kellett sokat kérlelnie, tudtam, hogy régen túlestek az elsőn, azóta rendszeresen csinálják, nem akartam elszúrni a hetüket, én is ezt tettem volna a helyükben. Egy gond volt, mit kezdjek Tomi öccsével, Bécivel. Rendes srác, okos, intelligens, jóképű, izmos, de annyira nem ismertem, hogy egy szobában aludjak vele egy hétig. És még “gyerek”. De Barbi is megtenné értem, ezért ahogy voltam, átcuccoltam a másik szobába. Bekopogtam, Béci leesett állal bámult. Kérdeztem, hogy bemehetnék-e, mert nem szeretnék az ajtóban álldogálni, nehogy lebukjunk az edzők előtt, és szerettem volna folytatni az alvást, ami nem sikerült.

Körülbelül egy óra múlva neszezést hallottam Béci felől, odafordultam, a takaró mozgásából világos volt, mit csinál. Kicsit felháborodtam, kis perverz, idejövök és máris veri a farkát. De rájöttem, hogy szerencsétlennek a bátyja pár szobával arrébb izéli a barátnőmet, hozzá beállít egy szál felsőben és bugyiban egy csaj, nem hibáztatható, ha felállt neki. Ez a gondolat, meg hogy talán tőlem indult be, engem is felizgatott, benedvesedtem. Mikor nagy szuszogással elment, lecsillapodott, félálomba szenderült, felhajtottam hasamról a topom, mert nagyon szeretem, ha szex közben a köldököm tájékát simogatják. Simogattam hát a hasam alját, másik kezem mutatóujját a bugyimba toltam, és a csiklómat kezdtem ingerelni. Amikor izgalmam ívelt felfelé, a meredező mellbimbóim igényelték a törődést, feljebb húztam a felsőt, és simogattam, csipkedtem azokat is. Kezdett tetőfokára hágni a kéj, ezért magamról megfeledkezve letoltam a bugyimat, két ujjamat feldugva ujjaztam tovább magamat, míg el nem élveztem. Ilyen még nem volt, ábrándjaim és szexuális kapcsolataim eddig velem egykorúakról vagy idősebbekről, gimisekről és egyetemistákról szóltak, most meg egy fiatal “kölyök” masztizása indított be.

Kedden egész nap a nyitást és nyitásfogadást gyakoroltuk. Hiába fontos, unalmas, de ez legalább jól megy. A nap folyamán az igazi szobámban voltam, pár éjszakai cucctól eltekintve ott voltak a holmijaim. Barbi mesélt az éjszakáról, mivel két hete nem voltak együtt, intenzív, vad szeretkezésük volt. Én nem mertem elmesélni, hogy az öcsikére izgultam rá, de a sztori alatt az járt a fejemben, hogy valaki engem is jól megdughatna. Kora este megjött a Tomi, jó éjszakát kívántam, és magukra hagytam őket. Átmentem Bécihez, dumáltunk egy csomó mindenről. Élveztem, hogy néha elkalandozott a tekintete. Nem szégyellem, büszke vagyok a combjaimra, szerintem a röpinek köszönhetem, a rövid sortomnak hála szinte teljes hosszában szemlélhette, és az atlétám is sok pillantást kapott. Én is lecsekkoltam a testét, szó se róla, az is rendben volt. Éjfél körül lefeküdtünk aludni, gondoltam, az esti nézelődésnek meglesz a hatása, vártam a tegnapi kaland megismétlődését. Miután semmi nem történt, úgy döntöttem, inkább alszok. Csalódott voltam, hogy nem jövök be neki, ezek szerint tegnap sem én, hanem csak Barbiék indították be.

Aztán egyszer mocorgott egy kicsit, a boxerét letolva egy pillanatra látszott farka árnyéka. Tetszett a látvány, de már húzta rá a takarót. Odaszóltam, hogy “Ma este csinálhatnád úgy, hogy nem takarod el.” Nem voltam biztos, hogy jól tettem, de nem veszíthettem semmit. Ettől teljesen zavarba jött szerencsétlen Béci, megdermedt, nyögött valamit, de nem értettem semmit. Minden mindegy alapon megkérdeztem, hogy “Na, mi lesz?” Erre zavartan lerúgta a takarót, ott meredezett szerszámának körvonala, nem gondoltam, hogy a “kisfiúknak” is lehet akkora, mint az idősebbeknek. Lassan elindította a kézimunkát, én is felhajtottam topom alját, és simogatni kezdtem magamat. Szerettem volna gyönyörködni a látványban, ezért felgyújtottam a villanyt. Ledobta az atlétáját, ott ült az ágyán egy szál faszban, lenyűgöző látvány volt. Legszívesebben besegítettem volna, de nem akartam még jobban megrémiszteni, így is tiszta frászban volt. Biztos voltam, hogy szűz lehet, úgy csorgatta a nyálát, remegett, egy-két húzástól is eldurrant volna. Nőiességem tudatában játszottam érzékeivel, lehúztam felsőmet, közben végigsimítva mellkasomat, masszírozva melleimet. Majd kiesett a szeme, de meg sem próbált odajönni. Nem rántott a farkán, mégis gyöngyözött a feje, finoman pulzált, mire rászorított. Kissé felszisszentem, úgy gondoltam, ez fájdalmas, de kellemes biztosan nem lehet. Megnyugtatott, hogy semmi gond, ez maszti közben kipróbált technika, amivel el tudja húzni az ejakulációt, közben apró majdnem orgazmusok sorozatát tudja átélni. Lenyűgözött, szűz, mégis milyen tapasztalt kis fickó, sosem gondoltam, hogy a pasik is képesek többször élvezni egy menet során, ilyet senkitől nem láttam, akivel dolgom volt.

Megszántam, ezért némi időhúzás után letoltam a bugyimat, igyekezve erotikus vonaglást bemutatni hozzá. Borotvált puncim sikert arathatott, mert keze önkéntelenül begyorsult, és rekord nagyokat spriccelt. Sajnáltam, hogy vége, ezután mi izgató marad, azon kívül, hogy valahogy lerendezem magamat, aztán szunya. Gondoltam, egy próbálkozást megér, “És azt kipróbáltad, hogy mennyi idő alatt tudsz újra tettrekészen állni?” Elnézést kért, azt mondta, próbálkozott ilyennel, de ehhez fogható élvezés után még nem volt módja tesztelni, azért igyekszik. Ezt elősegítendő, igyekeztem magamból a maximumot kihozni, olyan vonaglós masztit vágtam le az ágyon, hogy arra még az impotensek is felálltak volna. Közben megelégedve láttam, hogy ismét harcrakész, csak azt nem értettem, hogyan tűrtőzteti magát, és tud az ágyán maradni. El tudtam volna képzelni, hogy felnyársal és jól megrakja pinácskámat, de maradt a közös maszti. Azért elképzeltem, hogy ujjacskáim egy férfi nemes testrészét formázzák, másik kezem mindenhol simogatásokkal borított, nyögtem, hörögtem, míg önkívületi állapotban sikoltozva el nem mentem. Ha elsétált valaki az ajtó előtt, azt hihette, hogy itt valakit kőkeményen kefélnek, mondjuk Tomi Barbit, pedig csak magamat juttattam el a mennyországba. Magamhoz sem tértem, szemem sarkából láttam, hogy Béci is újra csúcsközelben van, és újra lőtt. Elismerésre méltó teljesítmény egy pasitól ennyi időn belül kétszer elmenni, megint valami újat tapasztaltam. Azt mondta, nagyon izgató voltam, köszöni szépen. Ez is új, ilyen őszintén még senki nem dicsérte szexuális teljesítményemet, pedig csak a látványommal izgattam, egymáshoz sem értünk. A jóleső kimerültség után elnyomott a mély álom, reggel vettem észre, hogy mindketten úgy aludtunk el, anyaszült meztelenül, saját nedveinket le sem törölve. Reggel már az sem érdekelt, hogy a tusolóból ruha és törülköző nélkül jöttem ki, látott már ennél nyíltabban is. De nem stírölt, lopva pillantgatott rám, olyan kis édes. Huncut javaslattal álltam elő, ha titokban tartjuk a történteket, akkor éjjel én csinálom neki, ő pedig felfedezheti az én testemet. Megint nem tudott köpni, nyelni, de nem volt ellenére az ajánlat.

A szerdai program rövidített edzés volt, kicsit több játékkal. Ebédszünetben elmeséltem Barbinak a kalandot, ha megígéri, hogy Tominak egy szót se szól. De csak az első napit vallottam be, hogy Béci titokban masztizott, majd én is lecsillapítottam magamat. Barbi piszkált, hogy avassam fel, Tomi szerint rendszeresen önkielégít otthon, de lányokat le sem mer szólítani. Elmesélte az ő éjszakájukat, végigszeretkezték az hajnalig, hosszú, gyengéd petting, majd lassú, érzéki aktus több pozícióban, Barbi ötször élvezett el az éjjel. Hiába volt nekem is jó, irigyeltem, más egy pasitól elmenni, mint magamtól, nekem is több kell. Estére az edzők “klubdélutánt” szerveztek. A szokásos, az általuk gondolt szolíd esemény után jött az igazi buli. Szeretek táncolni, a szingli srácok kanosan adtak kézről-kézre, tánc közben magukhoz öleltek, fogdosták a seggemet, simogatták a hátamat, “véletlenül” a melleimet, mindez ártalmatlanul, komolyabbat senkinek nem engedtem. Béci a távolból figyelt, legalább egy számra lekérhetett volna, nem tette. De ő volt az ismeretlen szerencsés, aki a szobájába vihetett, és komolyabbat is kaphatott.

Kora hajnal volt, mire véget ért a buli, úgysem terveztem sok alvást erre a napra. A szobánkba érve gyorsan ledobáltam ruháimat, felkaptam az éjjelit. Béci csak bámult, először a hirtelen vetkőzés, majd a hirtelen öltözés, sehogy sem értette. Aztán felvilágosítottam, hogy “Ha akarsz, akkor neked kell megszabadítanod ezektől.” Jött az “Aha”, de nem tett semmit. Szerintem nem akarta elhinni, ami történik, tudtam, hogy ki kell segítenem. Megfogtam kezét, egyik cicimre raktam, hirtelen kőmerev lett altájékon. Nem akartam, hogy máris elmenjen, ezért áttettem kezét a vállamra, a pánt környékére. Végre elkezdett simizni, én is őt, ledobtam a pólóját. Ahogy bebarangoltam, végre közvetlenül a kezeim alatt éreztem deltás vállait, izmos karját, egész felsőtestét. Mélyeket sóhajtozott, de a keze meg sem mozdult. Finom unszolásra, hogy legalább utánozzon le, megindult, lehajtotta a pántokat, és meztelen vállamat simogatta. Ezután a hasamnál indult felfelé, nagyokat sóhajtottam, mint már mondtam, imádom, ha ott simogatnak. A felső alatt furakodott felfelé, a melleim érintésére egyszerre nyögtünk fel. Fantasztikusan simogatott, ösztönösen jól csinálta, mígnem végre lehúzta a topot, és elhajította. Jutalmul elkezdtem kibontani a nadrágjából, közben bugyim elejére helyeztem át egyik kezét. Meglepődött a kis textildarab nedvességén, a fülébe súgtam, hogy “Ez a te érdemed, folytasd csak tigrisem, lesz az még nedvesebb is.” Úgy tűnt, ez megadta a kellő önbizalmat, elkezdett nyalni, falni, simizni, mindenhol. Vonaglottam ügyködése nyomán, pedig ott bent még nem is jártunk. Lehúzta bugyimat, belémcsókolt. Kezével kicsit ügyetlenkedett, de szívesen tanítgattam. Pár kiigazítás után egészen belendült, talált egy számomra addig rejtett érzékeny pontomat. Eltökélten el akart juttatni a csúcsra, de ő még mindig gatyában volt, ez zavart. Benyúltam a boxerébe, kezembe fogtam az eddig csak szöveten keresztül érzett dorongot. Pulzált, lüktetett, már az érintéstől majdnem eldurrant. El akarta szorítani, de megkértem, ő is tanítson nekem valami újat. Furcsa volt, hiába magyarázott tegnap, nem akartam fájdalmat okozni, ha túlzottan rászorítok. Másik kezemmel kihámoztam a sátrából, majd jött az igazi, meztelen petting, izgattuk egymást, ahol értük. Már mindketten a gyönyör kapujában voltunk, kis eltéréssel át is léptünk rajta. Annyira ügyes volt, elbizonytalanodtam, hátha nem is tudnak róla Tomiék, hogy már van tapasztalata. De nem, apró jelekből kiderült, szűz, csak ösztönösen jól csinálja. Tudtam, hogy már csak egy éjszaka lesz hátra, és akarom, hogy ez a pasi megdugjon, holnap magamban fogom érezni, bármi lesz.

A csütörtöki edzőmeccsen dekoncentrált volt a fél csapat, szerintem mindenki szexelt az éjjel, akinek ott volt a barátja, és páran mi a szinglik közül is. A csapatkapitányunkat állítólag ketten dolgozták meg, de ebben nincs semmi meglepő, népszerű, mert mindenre kapható, ő a csapat kurvája. Az álszent szüzikénk korán ment el a buliból “aludni”, vibrátorozás közben nyitottak rá, nem zárta be az ajtót. Szerencsére gyenge volt az ellenfél, így szoros meccsen nyertünk, de nem kaptunk érte dicséretet. Délutánra kötelező pihenőt írt elő edzőnk, ezalatt Barbival dumáltuk ki az éjszakát. Ők természetesen jól elvoltak, most próbálták ki a kis vibráló farokgyűrűt, amitől állítólag még élvezetesebb lett az aktus. “És ti Bécivel?” Kissé szégyellve magamat, kénytelen voltam elmesélni a kalandunkat, mert kérni akartam tőle ezt-azt, meg észre is vette volna, ha eltitkolom. Elhűlt tőle, minden részletre kíváncsi volt, de nem értette mi zavar benne, “Jó pasi, egymásra gerjedtetek, persze, hogy kielégítitek a vágyaitokat, nincs ebben semmi, akár járhatnátok is.” “Na, azt már nem, de ma éjszaka végre szét akarom keféltetni vele a pinám, ha nem, végem.” Barbitól kértem kölcsön óvszert, elkértem azt a szexre csábító ruhaegyüttest, amit együtt vettünk meg, fekete csipkés melltartó, bugyi, combfix. Ők aznap éjszaka kikötözős szexet terveztek, nekünk is jó szórakozást kívánt, majd elküldött, hogy előkészülhessen.

Beállítottam a hangulatfényt, a lámpára egy trikót terítettem, az éjjeli szekrényre kikészítettem a kotont, felvettem a bugyit és a melltartót, a combfix nekem nem volt jó méret, így azt nem erőltettem. Annyira szexi darabok voltak, hogy jóformán magamra izgultam. Sokat kellett várni, azon gondolkoztam, hogy lezavarok egyedül egy gyors menetet, de ellenálltam, éheztettem magam, akkor nagyobb lesz a végső élvezet, de lent nedvesedtem rendesen. Amikor Béci belépett, a legerotikusabbnak gondolt pozícióban feküdtem az ágyon, integetve a gumival. Elmaradt a várt hatás, pedig azt hittem, rögtön rámindul. Kiderült, hogy neki is szarul ment a játék, ezért az edző megbüntette, nem volt délutáni pihenője, így moccanni sem bírt. Azt hittem meghalok, fuccs, ennek vége. Ha nem fog megfarkalni, ki kell eresztenem máshogy a feszültséget, akkor összetörök mindent a szobában vagy üvölteni fogok. Elküldtem zuhanyozni, kitaláltam, hogy hanyatt fekszik, én pedig akkor is meglovagolom, ha mozdulni sem tud. A felesleges törülközőjét elhajítva, lefektettem az ágyamra, megmasszíroztam a hátát, fenekét, kicsit izgatva gáttájékon is. Ezután megfordult, kiterülve tűrte a kényeztetést. Szerencsére érzékei nem voltak fáradtak, teste reagált az ingerlésre. Elkezdtem szopni a farkát, köröztem, nyelvemet járattam rajta. Nem akart a számba élvezni, mert szerinte az nekem megalázó, de én ezt akartam, addig nyaltam, szívtam, szoptam, míg hörögve tele nem lőtte a számat.

Most már az élvezéstől is elalélt, de amennyire tudott, próbált foglalkozni velem. Dicsérte a rucimat, én meg néha megfordultam felette, mindig azt tolva szája, keze elé, amit kényeztetni akartam. A melleimmel már ismerősként bánt, kihámozta a melltartóból, gyúrta, szívta, istenien csinálta. Már lucskos volt a pinusom, de zavart a teljes mozdulatlansága, legalább a legizgalmasabb darabért dolgozzon egy kicsit. Az elmúlt napok mindegyikén elment egyszer-kétszer, ma is volt egy lövése, mégis újra állt a cövek. Elővettem az óvszert, játékosan felhelyeztem, ő pedig a combokat, bokákat, lábfejeket négyzetcentiméterenként feltérképezve, megszabadított a tangától. Közben persze nem hagytam lankadni, a felém eső fenekét és mogyoróit masszíroztam. Visszafektettem a hátára, farka felé térdeltem, majd lassan, őrjítő lassan rácsusszantam. Elkezdtem lovagolni, egyre gyorsabb tempóban, a legjobb helyen dörgölte hüvelyfalamat. Kezével hol fenekemet markolászta, hol melleimet cirógatta. Nem bírta tovább, óriásit üvöltve sült el, legalább egy percig intenzíven rángott, nyögött. Ez nekem is elég volt ahhoz, hogy csiklómat, mint kapcsológombot megpöckölve utánamenjek, és mellkasára támaszkodva, majd rárogyva sikoltozzak a minden porcikámat átható gyönyörtől. Még negyed óra múlva is sóhajtoztam, hálásan harapdáltam és csókolgattam fülét, nyakát, vállát. “Már nem vagy szűz, minden csaj bomlani fog egy ilyen lepedőakrobata után.” Kicsit elrontotta az illúziót, hogy belekapaszkodott egy béna mondatomba, miszerint elsőre jobb volt, mint azok a tapasztaltabb pasik, akikkel addig találkoztam. Kérdezgette a számukat, én nem akartam elárulni, nehogy ribancnak nézzen, aki bárkivel lefekszik. Nem vagyok büszke rá, nem kellett volna ágyba bújnom egy-kettővel, csak a kielégítetlenség miatt, mert testileg kielégíthettek, már amelyik, de az ilyenek baromi bunkók voltak. És mire fel féltékenykedik? Ez nem szerelem, csak egy istenien sikerült hét egy összezárt pasi és csaj között, de hosszú távon egy fiatalabb fiúval ez esélytelen, és Barbin kívül úgysem tudhatja meg más. Szerencsére leszállt a témáról, még simogattuk egymást, majd ölelkezve, egymás karjaiban aludtunk reggelig.

Reggel szinte szó nélkül váltunk szét, elmentünk az utolsó edzésre. Hazaindulás előtt még elvonultunk egy kicsit, tisztázni a helyzetet. Megdicsértem, hogy isteni szerető, de ebből nem lesz semmi több, használja ki képességét, elégítsen ki minél több csajt, ezt az elsőt pedig őrizze meg szép emlékként. Én is kaptam tőle dicséretet, nagyszerű tanítója voltam, milyen szép és szexi vagyok, csak hálás lehet, hogy velem történt meg először. Bókolni tud, kicsit el is olvadtam tőle, egy pillanatra átfutott az agyamon, nem csinálok-e hülyeséget. Nem, ez nem működne, kapott egy smáros búcsúcsókot, már mindenhol végigcsókoltuk egymást, ez eddig kimaradt, ezt túl intimnek tartom.

Ezután hosszú hónapokig csak rövid kalandjaim voltak, többször átfutott rajtam, hogy megpróbálhattuk volna Bécivel, de nem, jól tettem, ez csak testiség volt, abból viszont csúcskategóriás. Tavaly májusban rámtalált a szerelem, olyankor a szex egész más élmény, de sajnos annak is vége lett. Felesleges kalandokra most nem vágyom, a szerelem nem fért bele az életembe. Egy Béci-féle komolyabb élmény jöhetne. Felhívhatnám, hogy van-e kedve hozzám?

A gyilkos prosti

– Felügyelő úr. Uram, – rázta az orvos a felügyelő vállát, aki a korház várakozó szobájában aludt.

– Mi van? – riadt fel a férfi.

– Fel ébredt a betegünk. Kihallgatható – a felügyelő feltápászkodott a műbőrheverőről, megdörzsölte a fáradtságtól vörös szemeit, aztán elindult az orvos után. Már vagy három órája aludt a heverőn, és teljesen elzsibbadt a nyaka, de így is hálás volt a kis pihenésért a sorsnak.

Az orvos megállt a folyosó végén egy ajtónál.

– Kérem, csak addig beszélgessen a beteggel, amíg az nem mutatja, hogy már terhes neki. Hál’ Istennek nincs nagyobb baja, csak a vállát érte a lövés, de sok vért vesztett.

– Tudja, hogy ő az egyetlen tanú, fontos a vallomása.

– De azért jobb, ha vigyáz vele. Ha nincs koronatanú, tárgyalás sincs.

– Ez igaz – nevetett a felügyelő, és belépett az ajtón.

A kórterem világos volt, és makulátlanul tiszta. A férfi szinte elveszett a fehér ágynemű között, arca majdnem olyan színű volt, mint a huzat. Karjába infúzió csöpögött, és egy szívritmust ellenőrző készülék pityegett mellette.

– Jobb napot, barátom – köszöntötte a felügyelő.

– Jó napot! – mosolyodott el a beteg.

– Ne haragudjon, hogy egyből a lényegre térek, de a doki azt mondta, hogy ne fárasszam ki túlságosan. Elmondaná, hogy mi történt?

– Igen, csak adjon egy kis teát. – a felügyelő odatartotta a beteg szájához a poharat, mire a férfi mohón inni kezdett.

– Ne olyan mohón, mert még félre szalad – szólt rá a felügyelő, mire a férfi lassabban kezdte nyelni az italt. Mikor befejezte az ivást, az ágy melletti székre mutatott, majd mikor a felügyelő leült lassan beszélni kezdett.

– Gilbert Leblanch a nevem. Húsz éve végeztem a párizsi St. German gimnáziumban. Barátaimmal, volt osztálytársaimmal tartottuk a kapcsolatot, ötévenként pedig mindig eltöltöttünk egy hétvégét a Palasba.

Már régóta tervezgettük, hogy egyszer beszervezünk egy prostit, és rendezünk, egy szexhétvégét, de eddig még sosem volt merszünk rá. Végül Pierre barátomnak jött az az ötlete, hogy keressünk partnert az Internetről. Találtunk is egy lányt az egyik sextárskeresőben, aki a “Fekete özvegy” jeligét használta. A kérése csak az volt, hogy harmincas évek béli ruhákba menjünk a találkára. Leleveleztük az időpontot, beszereztük a ruhákat, majd beültünk a szállodai lakosztályunkba, és vártuk a hölgyet. Pontosan érkezett. Harmincas évek béli fekete gyászruhát visel, olyan kis fekete kalappal, amin fátyol van. Gyönyörű volt. O is elismeréssel nézett végig rajtunk. Mi pezsgővel és kaviárral kínáltuk, amit ő nagy élvezettel fogyasztott.

– Melegem van – közölte és érzékien vetkőzni kezdett. Egy perc múlva ott állt harisnyakötőben, és kalapban. Mi négyen odaléptünk hozzá és simogatni, csókolgatni kezdtük, ő pedig kis kéjes nyögésekkel élvezte. Én a csiklóját ingereltem, ő pedig szerelmes pillantásával viszonozta. Hamarosan lehúzta nadrágunk zipzárját és elővette már ágaskodó szerszámunkat. Végig nyalogatta őket, húzogatta, becézgette a kesztyűs kezével. Végül kikötött Pierrenél, bekapta a szerszámát, és dolgozni kezdett rajta. Kezével közben fenekét masszírozta. Barátunk arca egyre nagyobb gyönyört tükrözött. Irigykedve néztük, a lány pedig nyelvével kis köröket írt le a kemény dákón, aztán pedig a heréket szopta, majd ismét tövig nyelte. Keze most már saját csiklóján volt. Szeme könnyezett, és feneke meg, meg remegett a vágytól.

Aztán én következtem. Leültem a kanapéra, mire ő otthagyta a teljesen begerjedt Pierret, és föltérdelt mellém. Fenekét felkínálva nekem, dőlt a farkamra. Érezve teljes beindulásomat, lassan kezdett hozzá. Kesztyűjének érintése olyan volt, mintha ezer fokkal égettek volna. Szeme kékjében őrült vágyak lobbantak. Nyakában a gyöngysor heréimet simogatta, és ettől teljesen elszállt a maradék józan eszem is. Hátravetettem a fejemet, és élveztem, amit csinál velem. Végül fölállt és beleült ágaskodó farkamba. Majdnem elélveztem tőle. Széthúztam nedves puniját és társaim is, odajöttek. Körülálltak minket, és maszturbáltak. Élveztem a szűk lyukat, a lány pedig ügyesen mozgott. Úrrá tudtam lenni kielégülési késztetésemen, így örömmel élveztem tovább az aktust. Pierre viszont az előbbi szopástól felhevülve a lány arcára, szájába engedte magját. Most a lány kezdett el zihálni.

– Még! – nyögte, és vad iramban kezdett el rajtam ugrálni, aztán fejét hátravetve elélvezett.

Ott pihegett a mellemen széttárt lábbal. Fenekéből kicsúszott a farkam. Mindenki simogatta, ki a haját, ki a mellét, ki a csiklóját. Végül megfordult, és most punijával ült belém. Meglepődtem, hogy milyen nedves lett megint. Fickándozott rajtam, és közben nyakamat, hajamat csókolgatta, simogatta. Egyre jobban élveztem, szinte már majdnem eldurrantam. A lány is egyre hangosabban zihált. Éreztem a testén a kis hullámokat. Közben oldalra fordul és barátom Michael szerszámát, kezdte el szopni. Szememet tágra nyitva élveztem a látványt. Barátom arca is átszellemült, a lány pedig hisztérikusan, a gyönyörtől, kacarászott. Öle egyre nedvesebb lett, leve ráfolyt combomra. Másik két barátom a kerevet mögül néztek minket. Egyre jobban ziháltam, aztán beleélveztem, hatalmas üvöltéssel, Michel pedig szinte ugyan abban az időben a száját rakta tele.

Ezután én és Michel leültünk a keveretre és a lány is egy székre.

– Kérhetek egy pohárpezsgőt? – lihegte. A két pihentebb fiú pedig rohant a poharakkal. Jól esett a hideg ital. Negyedik barátunk Alain az egyik széken ült. A lány letette az üres poharát, és odament hozzá. Neki még kielégítetlenül ágaskodott a férfiassága. A lány beleült, és mohó szemmel ittuk az ismerős mozdulatokat. Pierre ismét beindult és a lány mögé lépett, és a fenekébe dugta a szerszámát. A lány gyönyörűségében felsikított. Már ketten baszták. Ekkor én is odamentem, és a szájába adtam, Michael pedig a kezébe. Mind a négyünket szinte egyszerre elégített ki, kivéve Michaelt. Ot a kanapéra hívta és belült neki. Közben mi ismét sorban odajárultunk és ő felállította ismét, majd hanyatt dőlt a kereveten és mi ismét sorra dugtuk. Én voltam az utolsó, egyszerre elégültünk ki. Aztán lihegve föláll. – Jaj, fiúk ez csodálatos volt. Merre van a fürdőszoba? Szeretném egy kicsit rendbe rakni magamat – megmutattuk, ő pedig fogta a ridiküljét, és kiment.

Néhány másodperc után hallottuk a víz csobogását. Izgatottan beszéltük meg az élményeket, és reménykedtünk, hogy még vár ránk egy pár, ám egy tíz perc múlva nyílt az ajtó, és belépett rajta a lány, kezében hangtompítós pisztollyal.

– Adieu – mondta, és lőni kezdett. Engem a karomon ért egy golyó, és ösztönösen halottnak tettetem magamat. A lány kilőtte a tárat, vette a ruháját, és elment. Nem vette észre, hogy élek. Nagy nehezen elvánszorogtam a telefonhoz, meg – megy csúszva barátaim vérén, leemeltem a kagylót, aztán elájultam.

A felügyelő erőt vett magán, miután hosszasan maga elé nézett, és megkérdezte:

– Pontosan hogyan nézett ki ez a bestia?

– Magas, sötétbarna, szeme kék, feltűnően csinos.

– Volt valami ismertető jegye?

– Egy tetoválás a bal vállán. Várjon csak mi is? Andreas. Tudja olyan szép gótikus betűkkel. Mi van a barátaimmal?

– Kettő kómában, egy meghalt.

– Ki a halott?

– Pierre. – mondta a felügyelő, és tudta, hogy mennie kell. Gilbert becsukta a szemét, és csöndben sírt. A felügyelő pedig halkan kiment. Közben azon járt a feje, hogy miként is kaphatná el ezt a démont. Ez már a harmadik társaság volt, akit kiirtott.

Leticia Allemand

Szexkupleráj az irodában

Nagyon fontos értekezletre készültünk. Megkértem Caitee-t, a titkárnőmet, hogy foglalja le a este nyolcra a konferenciatermet. Arra számítottam, hogy cégünk partnerei a hivatalos munkaidő után valamivel nyugodtabbak lesznek, és hajlamosabbak lesznek aláírni a szerződést. Mindketten megígérték, hogy eljönnek: Mr. James, a bank elnöke, és Mr. Roberts, a cég főjogásza is.Már hónapok óta azon dolgoztam, hogy ezt összehozzam. Ez volt az utolsó esélyem.

Megkértem Caitee-t, hogy segítsen a lebonyolításban.

– Rendben, Mr. B, semmi gond – nézett fel az asztaláról. – Tudom, hogy ez a szerződés mit jelent Önnek. Ott leszek, és segítek, amiben csak tudok.

– Nagyszerű, ez igazán kedves magától – feleltem. Caitee mintha egy pillanatra elvörösödött volna. Néha úgy éreztem, hogy flörtöl velem, mondjuk kihívóan tette keresztbe a lábát, vagy mikor mosolygott, közvetlenül a szemembe nézett. Persze ezt nem bántam, Caitee nemcsak kiváló asszitens volt, hanem kivételesen vonzó nő is: körülbelül száznyolcvan magas, nagyon formás testű, vállig érő barna hajú, ezenkívül okos, sőt, humoros! Többször álmodoztam már róla, hogy lebontom róla csinos kis kosztümjét.

7:45-kor értem vissza az irodába. Szürke, halszálkamintás öltöny volt rajtam, rózsaszín ing, és egy barna nyakkendő, amit Caitee-től kaptam szülinapomra. A hölgyike már ott volt, előkészítette a dolgokat. Nagyszerűen nézett ki: tengerészkék szoknyát viselt és hófehér, csipkés blúzt. A haját elegánsan hátrafogta.

A konferenciaterem készenállt a találkozóra. Az ovális mahagóniasztal körül hasított bőrülések álltak, a padlón drága keleti szőnyeg, az ablakon vastag függöny. A város fényei a nagy ablakon át bevilágították az asztal végét. A szobában valamiféle komolyság lengett, pont, ahogy elterveztem.

Mr. James és Mr. Roberts egyszerre érkezett. James 50 év körül járhatott, a haja már szürkült, és egy kis bajusza is volt. Roberts fiatalabb volt, valamivel alacsonyabb, frissen borotvált, sőt, a haja is rövidre volt nyírva. Mindketten elegánsan voltak felöltözve: sötét öltönyt, fehér inget és nyakkendőt viseltek.

– Uraim, ismerkedjenek meg az asszisztensemmel, Caitee-vel – mondtam, miközben a nő lesegítette róluk a kabátjukat. Észrevettem, hogy ujjai a kelleténél kissé hosszabban értek ügyfeleim karjához.

– Nos – válaszolta Roberts -, Ön szerencsés, hogy ilyen nagyszerű segítsége van. Lehet, hogy el fogom lopni magától – mosolygott a nőre, aki a szemébe nézett. Meglepetésemre egy kis féltékenység futott át rajtam. Caitee rámpillantott, mintha biztosítani akarna róla, hogy nem megy sehová, aztán leült az asztal mellé, hogy jegyzeteljen.

Végigtárgyaltunk egy órát, de semmire sem haladtunk. A szünetben Caitee odajött hozzám:

– Uram, azt hiszem, ha ezek az urak ellazulnának, nyélbe lehetne ütni a dolgot. – Egészen elémállt, az arca szinte hozzám ért. – Megengedi, hogy felpörgessem egy kicsit a dolgokat? Esetleg felbonthatnék egy üveg bort is.

– Hát… Egy próbát megér.

Mostmár bármit megtettem volna, hogy lezárhassuk ezt az üzletet.

Pár perc múlva visszatért James és Roberts.

– Uraim – mondtam. – Későre jár már, talán jobban menne a munka, ha el tudnánk engedni magunkat. Caitee mindjárt hoz egy kis bort. Megkínálhatom Önöket?

Ahogy kimondtam, Caitee be is jött, a kezében egy tálca volt, rajta egy üveg, és négy pohár. Caitee kiengedhette a haját, mert most szabadon hullott az arca köré. Sőt, a zakója sem volt már rajta, és a blúzát is kigombolta. Amikor előrehajolt, hogy töltsön nekem, megpillantottam a melltartója pántját. A többieknek is töltött, és ők is részesülhettek a látványban.

Caitee odahajolt hozzám, úgy suttogta:

– Minden rendben, Mr. B? Mit kíván, mit tegyek?

– Minden nagyszerű, Caitee – feleltem. – És mindent meg is teszünk, hogy lezárjuk ezt az üzletet.

Caitee szélesen elmosolyodott.

– Örülök, hogy segíthetek, uram.

Töltött magának egy jó nagy pohárral, aztán egy kissé elhúzta a székét az asztaltól. Ahogy leült, keresztbe tette a lábát, a szoknyája pedig pár centivel a térde fölé csúszott.

A beszélgetés kezdett oldódni, és el-elkanyarodott az üzletről. Mindenki felhörpintette a borát, és Mr. James megszólalt:

– Ez nagyon finom volt. Van még? Meg kell mondanom, hozzá tudnék ehhez szokni, Mr. B.

– Ennek örülök, Mr. James – búgta Caitee, és újratöltötte a férfi poharát. – Tudja, jó lenne, ha mind ellazulnánk egy kicsit. Kérem, engedje meg, hogy meglazítsam a nyakkendőjét…

Hátulról James-hez hajolt, a melle a férfi vállához szorult. Kioldotta a férfi nyakkendőjét, aztán kigombolta az ing legfelső gombját.

– Ugye így már jobb? – kérdezte, és megpaskolta James arcát.

Ezután Roberts-hez fordult. Éreztem, hogy vele nem szikrázott úgy, mint James-szel. Töltött neki egy kis bort, és segített neki a nyakkendőjével, de nem ereszkedett a vállára, és az arcához sem ért hozzá. Ezután odalépett hozzám.

– Azt hiszem, tetszik nekik a személyes varázsom. Igaz, uram? – suttogta, miközben az ujjai a nyakkendőmmel babráltak. – Lezárhatjuk az üzletet? – kacsintott.

– Szerintem igen, hölgyem – suttogtam én is. Aztán hangosabban folytatta, hogy a többiek is hallják. – És maga, Caitee, nem akar jobban ellazulni? Miért nem gombolja ki jobban a blúzát?

Caitee felénk fordult. Mindenki őt nézte.

– Igen, ez jó ötlet – mondta, és a saját poharát is teletöltötte. Jó nagyot kortyolt, aztán viszatette a tálcára. Az ujjai a gombjaihoz tévedtek, és lassan kibontották.

– Csak egy gombot? – nézett rám játékosan. Egy pillanatig habozott, de aztán kibontotta a következőt is. A blúza mostmár a melltartójáig nyitva volt. Egy kissé széttárta, és kivillantotta dekoltázsát. – Ez így sokkal lazább, nem igaz?

Caitee visszaült, és megint keresztbe tette a lábát. Ezúttal a szoknyája jobban felcsúszott a combján. Észrevettem, hogy James keze az asztal alá csusszan, mintha csak meg akarná igazítani a nadrágját. A hangulat hirtelen megváltozott, szexuális vonzással töltődött fel.

– Mr. B – mondta James -, tudja, hogy a titkárnőjének nagyon szép a lába? Bátoríthatná, hogy többet is mutasson belőle.

Caitee-re néztem, aki finoman bólintott.

– Caitee, Mr. James többet is szeretne látni a lábából. Megmutatná neki?

– Örülök, hogy tetszik, uram – mondta Caitee egyszerre nekem és James-nek. Felállt a székből, és az asztal végéhez lépett. Egyenként a férfiak szemébe nézett, és közben a combjáig húzta föl a szoknyáját. Tekintetünk Caitee-re szegeződött, ahogy előbb a térde, aztán a combja is szabaddá vált. Aztán abbahagyta, és megint végignézett rajtunk:

– Jól látták, uraim? Meg vannak elégedve?

– Nagyon is elégedettek vagyunk – – nyeltem egy nagyot. – Mr. James-nek igaza van, magának gyönyörű lábai vannak. Mutasson még belőle egy kicsit!

Caitee körözni kezdett a csípőjével, mintha táncolna. Mosolyogva összecsippentette a ruhájának anyagát, és feljebbhúzta a combján, míg a harisnyája csíkja láthatóvá nem vált. Meglepődve láttam, hogy harisnyakötőt viselt. Caitee kezdett belemelegedni, és mindhárman a műsorát figyeltük. Azon kaptam magam, hogy az ágyékomhoz nyúlok. Láttam, hogy az asztal túloldalán Mr. James ugyanezt teszi.

– Tudják, uraim – vörösödött el Caitee, és egy kis szünetet tarott -, eléggé szégyellem magam, mert elfelejtettem ma bugyit felvenni.

Ezután közvetlenül hozzám fordult:

– Remélem, nem bánja, uram?

– Dehogy, semmi gond, Caitee. Rajta, emelje csak kissé feljebb a szoknyáját.

Caitee megfordult, és előredőlt. A szoknyája visszahullt a combjára. Terpeszbe állt, és visszanézett ránk. Megint felhúzta a szoknyája szélét, és csak valahol félúton állt meg. Pár percig így táncolt és vonaglott előttünk, aztán visszaengedte a szoknyáját.

– Hát kedves hölgyem, ön aztán jól tudja szórakoztatni a vendégeinket – vigyorogtam. Aztán a fülébe súgtam: – James teljesen ellazult. Maga teljesen elvarázsolja.

– Csak segíteni próbálok, uram – válaszolta. – Gondolja, hogy készenáll az üzletre?

– Nem hinném, hogy ezek a pasasok most az üzletre gondolnának, kedvesem – még sosem hívtam így ezelőtt, de Caitee vidáman elmosolyodott. – Mutassunk nekik valami igazán izgalmasat?

– Én készenállok rá… ha maga is… – mondta, és legnagyobb meglepetésemre az ágyékomba markolt, sőt, meg is rázta egy kicsit. – És óóóóó… azt hiszem, nagyon is készenáll!

Vendégeinkhez fordultunk, akik mereven bámulták Caitee-t.

– Uraim – kezdtem bele -, önök is úgy gondolják, hogy a titkárnőm kivételesen figyelemreméltó hölgy? Annyira tehetséges, annyira szép…

A férfiak bólintottak, és James szólalt meg kiszáradt torokkal:

– Mr. B., maga tényleg szerencsés, hogy ilyen belevaló titkárnője van. Ön szerint másfajta képességeiről is meggyőződhetünk?

– Azt hiszem, ez nem lesz gond – mondtam. Caitee-hez fordultam, mögéálltam és átkaroltam. Mélyen beszívtam az illatát, egyszerűen a csontjaimig hatolt.

– Mmmmmm, ez nagyon finom, kedvesem – suttogtam a fülébe. Aztán a két férfire néztem. – Nagyon is figyelemreméltó képességei vannak, uraim. Nézzék csak!

Ujjaim Caitee blúzára tévedtek, és kigomboltam a negyedik gombot is, aztán a következőt, míg blúza szét nem tárult. James és Roberts jól hallhatóan nyelt egy nagyot, ahogy a nő fekete melltartója teljesen láthatóvá vált. Gömbölyded mellei szinte kibuggyantak belőle.

– Mr. James, lenne szíves segíteni? – kérdeztem.

James felállt a székéből, és előrelépett.

– Segítene a melltartómmal, Mr. James? – kérdezte Caitee. – Itt elöl kell kikapcsolni…

A férfi gyorsan megtalálta a kapcsot. Egy pillanatig tétovázott, és kérdően nézett rám. Nyilvánvalóan keményen állt már a cerkája, és ha jól láttam, Caitee is az ágyékát nézte. James kikapcsolta a kapcsot, széttárta Caitee melltartóját, és a finom húsba mélyesztette a kezét.

Roberts felnyögött a székében, az asztal alá nyúlt, és kioldotta a nadrágját. James és én Caitee melleit bámultuk. A titkárnő egy kicsit előredőlt:

– Hát… Kezd itt egy kicsit meleg lenni, nem igaz?

Visszaültem a székembe, Caitee bal oldalára. James ugyanígy tett a másik oldalon, és vágyakozva néztük a nő finom, fehér gömbjeit. Megnyaltam az ajkamat, és a titkárnőm szemébe néztem, aki egy kicsit előrelépett. Rózsaszín mellbimbója pár centire volt az arcomtól. Nem bírtam ellenállni, előrehajoltam, és megnyalintottam.

– Ez nagyon kellemes, uram – búgta Caitee. – Ön is megkóstolja, Mr. James?

James nem habozott, előrehajolt, és szájába vette a nő másik bimbóját. Egyszerre nyaltuk, szoptuk és cirógattuk a cickókat, a nő meg sóhajtozva állt előttünk. Aztán lehúzta vállairól a blúzt, az asztalra lökte, és rádobta a melltartóját is. Megfogta a melleit, és az arcunkhoz nyomta. James és én pár percig még elidőztünk rajtuk, úgyhogy a bimbók környéke teljesen nyálas lett. Caitee hátraengedte a fejét, és nyögdécselve, sóhajtozva élvezte a melleinek szentelt figyelmet.

Roberts még mindig ott ült az asztal túloldalán, és csak markolászta magát. Az farkam már nagyon feszült a nadrágomban, és gondoltam, hogy James is így van ezzel. Caitee kezdett zihálni, mostmár nyilvánvalóan felizgult. Megfogtam az államat, és felállított, akárcsak James-t, aztán letérdelt közénk. Felnézett rám, és mosolyogva a nadrágszíjamhoz nyúlt:

– Azt hiszem, uram, hogy elkél itt a segítség… Ugye? – kérdezte, és kibontotta a sliccemet. A farkam jól láthatóan dudorodott a selyemboxerem mögött.

– Ejnye, főnök, ezt nem is gondoltam volna… Ejnye-bejnye…

Ujjai a derekamra szaladtak, és lerántotta az alsómat, s így a szerszámom vidáman az arca elé ugrott. Egy finom sóhajjal előrehajolt, és megcsökolta lüktető makkomat. Az ajka rászorult, egy darabig ízlelgette, aztán nagyra tátotta, és felig a szájába küldte a szerszámomat. Nagyon forró volt, és hihetetlenül jó érzés. Előrenyomultam, és még benyomtam neki egy kicsit.

– Figyelj csak, Caitee – nyögtem fel – , nem feledkezhetünk meg a vendégeinkről. Talán Mr. James is szeretne egy kis törődést.

Caitee elengedett, és kérdően nézett fel James-re. A férfi is éppen őt nézte.

– Igen, Caitee. Kérem.

– Ez csak természetes, uram – felelte a nő, és rögtön megragadta az orra előtt dudorodó nadrágot. James kiengedte az övét; Caitee kigombolta a nadrág egyetlen gombját, és lassan lehúzta a cipzárt. A férfin egyszerű fehér alsó volt, a farka ott elöl szinte kilyukasztotta. – Hát ez meg itt micsoda? – suttogta izgatottan a titkárnőm, és lehúzta James nadrágját és az alsóját.

Amilyen vastag volt a farkam, olyan hosszú volt James szerszáma — legalább húsz centi, de lehet, hogy több is. Caitee szeme felragyogott, mikor meglátta. Egy pillanatig habozott, de aztán megnyalta az ajkát, megfogta James szerszámát, és a szájába vette. Közben a másik kezével végig az én farkamat fogta. James finoman felnyögött, amitől Caitee még jobban beszívta a dákót. Már a fél farok eltűnt a szájában, aztán kiengedte, majd újra vissza. Jól láttam, ahogy a makk belülről a nő szájához simul, mert jól kidudorodott az arca.

Caitee felémfordult, és bekapta vastag farkamat. Egész végig a szájába vette, az orra már a hasamhoz ért. A keze finoman táncolt a golyóimon, én meg kibontottam az ingemet, levettem, és lehajítottam a padlóra. A titkárnőm úgy szopott, hogy a csípőm az arcához ért. Közben láttam, hogy James-t is simogatja, sőt, közelebb húzta, és megint őt kezdte szopni. A nő ajkán ott fénylett az előváladékunk, a mi farkunk pedig jó nedves volt az ő nyálától.

Ámultan figyeltem, ahogy Caitee felváltva szopott minket: három-négy mozdulat után mindig váltott, ide-oda forgatta a fejét. Azt hiszem, még soha életemben nem állt ílyen keményen a farkam.

Nem sokáig bírtam már.

– Zárjuk le ezt az üzletet, uraim – mondtam, és felállítottam Caitee-t. – Drága hölgyem, álljon az asztalhoz, és hajoljon rá!

A nő engedelmesen az asztalhoz lépett, és a könyökére dőlt. Gyönyörű hátsó része kiemelkedett előttünk, meztelen mellei a sima, hűvös asztalhoz értek. Micsoda gyönyörű látvány!

Mostmár James és én is ledobtuk a nadrágunkat, bár James-en még rajta volt az inge. Feljebb emeltem Caitee szoknyájának szélét, és örömmel bámultam szabaddá váló combját és fenekét. A nő hívogatóan rázta meg a hátsóját:

– Kérem, uram… engedje belém… nagyon vágyok már rá… – dorombolta. Mögéléptem, kezembe fogtam a farkam, és a lába közé nyomtam. Ahogy a makkom a puncijába csúszott, a titkárnőm hangosan felnyögött. Kicsit keményebben nyomultam, Caitee pedig hátrafelé mozdult, hogy jobban beléhatolhassak.

– Óóóó iggennnnn…

Nagyon nedves volt, a farkam könnyedén beléhatolt, teljesen szétnyitotta. Újra és újra jó mélyen belédöftem kőkemény, vastag farkamat, finom húsa újra és újra megremegett, mikor a golyóim a combjához csapódtak. Mostmár teljesen az asztalra dőlt, a melle rászorult, karját széttárta, hogy megtartsa az egyensúlyát.

Roberts hátradőlt. Mostmár teljesen nyíltan verte a farkát, fel-le járt keze a kőkemény szerszámán, és kiszáradt szájjal figyelte a menetet. Hirtelen megszólalt mögöttem James:

– Mr. B… nem bánná, ha…?

Caitee válaszolt helyettem.

– Ez az, Mr. James…. Kérem, uram…. Szeretném magamban érezni a farkát… Kérem, keféljen meg…

Nagyot nyeltem, és átadtam a helyem James-nek. Caitee egy kissé feljebb emelte a fenekét, hogy a férfi jobban hozzáférhessen. A pasas egy kicsit szerencsétlenkedett, aztán mind a húsz centijét a titkárnőm csöpögő puncijába küldte.

– Óóóóóóóó jaaaaaaajjj – dorombolta Caitee – ez igeeennnnn…

A férfi szerszáma teljesen kitöltötte.

Megkerültem az asztalt, és Caitee arcához tartottam a farkam. A nő vette a lapot, oldalra fordította a fejét, és éhesen, mohón kapta be a szerszámom.

– Caitee… ez az… szopjál csak….. – nyögdécseltem. Ő csak hörögni tudott, de azárt a szája fel-le járt a farkamon. James tovább baszta hátulról, a nő pedig ide-oda mozgott, hogy felváltva töltsük ki a száját és a punciját.

– Élvezzen, uram… kérem, élvezzen el… – próbálta kinyögni, de tele volt a farkammal a szája. Még keményebben löktem neki, erre, ajkai rászorultak a dákómra. Olyan mélyen magába fogadott, hogy szerintem a makkom már a torkát érte. Azt is hallottam, ahogy James combja ütemesen a nő fenekéhez csapódik.

Az orgazmus kezdett feltörni az ereimből, úgyhogy nem volt megállás. Megfogtam Caitee fejét, magamhoz húztam, és a tövéig benyomtam neki a szerszámomat.

– Aghhhhhhh… Caitee…… – kiáltottam fel, és a nyelvére és a torkára lőttem a spermámat. Egymás után engedtem a sugarakat a szájába, ő meg jól láthatóan nyelte le mindet.

Ekkor James is megmerevedett, és felnyögött:

– El… elélvezek… ááááá…

Ő is tövig nyomta magát a titkárnőmbe, és mindent a puncijába engedett. Roberts is a markába élvezett. Caitee teste megremegett, ahogy rajta is végigszaladt az orgazmus. És ezzel vége is volt az egésznek.

Roberts visszagombolta a nadrágját. James és én is újra felöltöztünk. Caitee visszavette a blúzát, és kimerülten az egyik nagy bőrszékbe rogyott.

– Hűha, uram, ez fantasztikus volt – suttogta. – De ön szerint meggyőztem Mr. James-t?

Nem is kellett megkérdeznünk a férfit. Ahogy begombolta a nadrágját és magára vette a zakóját, benyúlt a belső zsebébe, elővett egy tollat, és aláírta a szerződést.

– Köszönöm a segítséget, Caitee – kacsintott rá a férfi. Roberts is aláírta a papírt, és mindketten elhagyták az irodát.

Caitee boldogan fogta meg a kezemet:

– Ez sokkal jobban ment, mint ahogy vártam – mondtam neki. – Maga egyszerűen lenyűgöző!

– Igen uram… Azt hiszem, jó csapat vagyunk – mondta. Felnyúlt és megcsókolt, és én tudtam, hogy a titkárnőmhöz fűződő kapcsolatom örökre megváltozott.

A fasztréning

Ági vagyok. Ez az én történetem. Az egyetemi csoportomból voltunk 8-an (4 fiú és 4 lány), egy magot alkottunk. Sok mindent csináltunk mi együtt, sok mindenről beszélgettünk, szinte mindent tudtunk a másikról, és a történetből fakadóan természetesen csak a szexre gondolok. Tudtuk, ki mikor kivel van, ki a barátja, barátnője, mikor és hogy feküdtek le egymással. Sőt, volt 2 pár, Tomi és Szandra, valamint Gergő és Jázmin, akik már együtt is csinálták négyesben. Névileg még velünk volt Feri, akihez nagyon vonzódtam, mint férfi, valamint Tamara és Dénes.

Elmentünk közösen egy kirándulásra a Mátra szívébe, kibéreltünk egy apartmant. Már első este komoly szexuális élményben volt részem. Természetesen az estére bevásároltunk, főleg piából. Volt pálinka, amit én hoztam, sör, bor, vodka. Kellően ellazultunk és hamar elhagytuk a gátlásainkat. Nyári időszak volt, nappali forróság után sem akart enyhülni melegség-érzetünk, a faházban eléggé befülledt a levegő, valamennyi enyhülést a megnyitott ablakok között járó szellő adott. De így is hamar lekerültek azok a textilek, amik nélkül még mindig takarva voltak a fontosabb testrészek. A pasikon már póló sem volt, csak rövidgatya, Szandrán és Jázminon hosszú póló, ami elég hosszú volt ahhoz, hogy épp takarja a bugyijukat, valaint melltartó. Tamarán egy kis rövidgatya, amiből formás fenekének alja így is kilátszott, felül pedig egy póló takarta méretes melleit, a melltartót hanyagolta. Rajtam pedig egy hálóing melltartó nélkül, ami elég szellős volt, az erősebb szeműek megláthatták, amit megakartak. Természetesen szóba jött a szex témája is, mindenki 1-1 történettel állt elő az életéből, ami felejthetetlen élményeket nyújtott számára. Itt szóba jött a már említett 4-es kaland, de volt autós szex, swinger party, lány-lánnyal (ez én volnék). Ezenkívül vittem az én kedvenc játékomat, ami egy erotikus kártyajáték volt.

Fel is vetettem, hogy akkor elkezdhetnénk, mivel kellő mértékű alkohol van bennünk és elég szenvedély volt már a forró levegőben. Én már a történetektől benedvesedtem, és bizony a lányok testén igen sokszor megakadtak a férfi szemek is. A játék lényege, hogy volt egy pakli kártya, amin szexuális feladatok voltak (két különböző fokú), és ezen kívül fel kellett írni mindenkinek a nevét egy-egy papírra. Sorba mentünk, mindenkinek kellett húzni és azt teljesíteni azzal a személlyel, akit kihúzott. Ha nem akarja, akkor akit kihúzott, kérhet attól a személytől egy olyan dolgot, ami annak a kártyának az erőségével megegyezik. Fontos volt előtte tisztázni, hogy ebben a játékban bárki bárkivel összekeveredhet, illetve mindenki tudta, hogy kinek van bi-hajlama. Természetesen a pasiknak nem volt, de mi lányok 4-es bevállalósak vagyunk. Illetve minden lány szedett gyógyszert, így gumira sem volt szükségünk, mindenki kénye kedve szerint használhatja majd a farkát. Miután nem volt semmilyen ellenvetés, elkezdtük. Előbb a kevésbé merész kártyákkal.

Én voltam a házigazda, enyém volt a megtiszteltetés. Kártya neve: Vetkőzés, vetkőztetés. Egyéb megjegyzés: kéz nélkül, legalább két ruhadarabot. Akit kihúztam, Tamás. Egyből Szandrára néztem, mivel az ő párja volt, hogy milyen reakciója lesz erre, de inkább kíváncsiságot láttam a szemeibe, és mintha fel is izgult volna a gondolattól, hogy más nő fogja leöltöztetni a kedvesét. Na essünk neki, nekem nem volt nehéz dolgom választani, amit le kellett vegyek róla, az a gatya és boxer. Én kezdtem. A kör közepére állt, és elétérdeltem, kezeimet hátratettem, és a fogammal megfogtam a gatyája alsó szárát és szépen elkezdtem lefelé húzni róla. Hol az egyik, hol a másik szárat, majd egy idő után szépen le is csúszott róla. Felemelte a bal lábát, elhúztam onnan a gatyaszárat, majd felemelte a jobb lábát, és hasonlóképpen tettem azzal is. Ezt a testet Szandra ismerte a legjobban, illetve Jázmin, mivel már neki volt dolga vele. Boxerén egyből látszott a játék okozta hatás, merevedő farka annyira kinyomta a boxerét, hogy szinte a hasától el is tolta azt, kis rést hagyva, amit ki is tudtam használni a 2. ruhadarab leszedésénél. Szóval odahajoltam, szép kis méretes farkának hegyét meg is láttam, át is futott az agyamon, hogy ezzel akarva-akaratlanul találkozni fogok. És így is lett, mihelyst elkezdtem számmal lehúzni, egyből odanyomódott a fejemhez, az arcomhoz, éreztem illatát. Volt bennem egy késztetés, hogy mindjárt mást is csinálok, csak úgy, mert jól esett volna bekapni, de folytattam feladatom. Szépen lehámoztam róla, és szegény Tamás volt az, aki először állt a társaság előtt meztelen, ég felé álló farkával. Nem panaszkodhat, a lányok kuncogással vették tudomásul, hogy valószínű, ez valamilyen formában bennük lesz, vagy épp szopni fogják, vagy épp mindkettő. Szóval Tamás meztelen, én következtem. Neki nem lesz egyszerű dolga, mivel a hálóinget kellett leszednie rólam a szájával. Szóval maradtam térdepelve a földön, ő felémhajolt. Enyhén behajoltam, hogy láthassa gyönyörű melleimet, ami pont tenyérre való volt. Nem volt igazán kemény és ágaskodó, de azért nem is lógott, tökéletes volt számomra, ráadásul nagyon érzékeny bimbóim vannak. Ismét Szandrára néztem, de továbbra sem láttam féltékenység jeleit. Felemeltem a két kezem, hogy könnyebben le tudja szedni rólam, előbb a bal, majd a jobb karomról húzta le, végül pedig a nyak részénél fogta meg, ő húzta, én pedig bújtam kifelé. És lent is volt, már mindenki láthatta meztelen felső testem, bár szinte minden fiú megcsodálhatta már a társaságból, a lányok meg pláne. Csak a kis tangám takarta a testem, körbe is fordultam, hogy mindenki láthassa a testemet. Formás kis fenekem meg is fogta Tamara:

– Jó anyag – tette hozzá.

– Örülök, hogy tetszik – feleltem neki.

– Nektek tetszik ez srácok? – kérdeztem a fiúktól, de nem igazán kaptam választ tőlük. Kicsit el voltak merengve, főleg a szemük állt elég meredtem, de Tamás nem:

– Folytathatjuk? – tette fel a kérdést. – Mert most jön az izgibb rész.

– Persze. – adtam neki röptében a választ, majd hanyatt feküdtem. – Így kell megoldd – mondtam neki, miközben el is helyeztem magam.

A fiúk már helyezkedtek, hogy jól lássanak majd mindent, de Tamás lesz kedvező helyzetben, ő fogja először meglátni, megérezni illatos rózsámat.

– Úgy látom, hogy már nálad beindultak a hormonok – hajolt a fülemhez, és súgta bele halkan, hogy a többiek véletlenül se hallják meg.

– Igen, és te lehetsz az első, aki megízlelheti, rajtad áll – feleltem.

Ez annyira felizgatott, alig vártam, hogy valóban valaki lefetyelje a puncimat, vagy épp széjjeldugja azt. Tamás lehúzódott a csípőmhöz, és a teljesen átnedvesedett bugyim szárába beleharapott és elkezdte lefelé húzni rólam. Én enyhén megemeltem a csípőmet, így segítve neki. Mikor már sikerült a fenekem alól kihúzni, megpillanthatta meztelenre borotvált puncimat, szeméremajkaim már enyhén megnyíltak az izgalmi állapotom miatt, nedvességemen pedig megtört a lámpa fénye. Egyből éreztem kedvenc testrészem illatát, szinte azonnal vártam, hogy Tamás valamilyen cselekvést eszközöljön vele, és meg is kaptam, amit akartam. Odahajolt a vénuszdombomhoz, és ajkaival egy kisebb cuppanóst irányzott a csiklómra, ami belőlem olyan felizgulást váltott ki, hogy legszívesebben a fejét egyből beletoltam volna a pinámba. De még nem ez volt a feladat, így engedtem, hogy befejezze a bugyim lehúzását, felálltam, szájából kezembe engedte a fehérneműm, és leült Szandra mellé. A lány pedig szájon csókolta barátját, majd ezt mondta neki:

– Ügyes voltál szívem, de láttam … és teljesen benedvesedtem a látványtól. Ezt mindenki hallotta, ez így viszont elég izgató is volt. Természetesen körbefordultam, mindenki megcsodálhatta testem, és leültem a helyemre.

A következő kártyát fiúnak kellett húzni, aki még nem szerepelt a produkciókban, tehát Gergő, Feri és Dénes. Gergő önként jelentkezett. Előbb a nevet akarta kihúzni. A mi nevünket kivettük, így Gergőn kívül maradt 5 név. Előbb kihúzta Ferit, de ő nem lehetett, majd pedig Jázmint. Mivel a szabály azt mondja, hogy a feladatokat párok egymáson nem végezhetik, így újabb húzás következett, ami már Tamarát eredményezte. Kártya neve: Csókot kell adni … egy 3. társ által megnevezett 2 helyre. Sikeres csókok után a csókot adó megnevezi azt a ruhadarabot, amit le kell vennie annak, aki kapta a csókot. Egyszerű feladat, a névkártyákat összedobták, és kihúzták azt a 2 személyt, aki majd megnevezi a testrészt. Tamara testrészeit pont én mondtam ki: szájon csókolás szigorúan nyelv nélkül. Gergő odament Tamarához. Szép arca volt Tamarának, kis ajkai voltak, de annál édesebben lehetett csókolni, hamar nekilendült Gergő ennek a feladatnak, hosszú másodperceken át csókolta az ajkait, akit teljesen lázba hozott ez a dolog. De Gergőt is, mert rövidgatyáján is látható volt ennek az eredménye. Rendes dudor alakult ki neki, amin megakadtak a lányok szemei. Izgalommal vártuk, milyen ruhadarabot mond Gergő:

– Szerintem itt az ideje, hogy újabb melleket csodálhassunk meg. Szóval le a pólóval.

Így ez következett, sok miliőt nem adott ennek a dolognak Tamara, szépen levette magáról. Mondjuk úgy, aranyos kis cicije volt, az enyémtől kisebb, de így is nagyon formás, melludvara kicsi, de a bimbók kecsesen az ég felé álltak. Kétlem, hogy ez a normál állapota, de engem beindított eme női mellek látványa. Még inkább igaz volt ez a pasikra. Meredten bámulták Tamara pucér felső testét, és alig várták, hogy további ruha tűnjön el róla.

Tamara jött, a testrészeket pedig pont Jázminnak kellett mondania.

– Ez van, mi van akkor? Legyen a feneke.

Tamara Gergő mögé állt, letérdelt, és fél percen keresztül csókolta a fiú izmos farát. Gergő rendszeres sportoló, kiváló fizikuma van, így mi lányok nagyon vártuk, hogy lássuk meztelen. Mivel csak két ruha van rajta, így adódott, hogy ez perceken belül meg is fog valósulni. Nagyon nem lehetett más a kérés, le kellett vennie a rövidgatyát, és a dudorodó farka még látványosabb lett így, hogy csak a boxere takarta. Tamara még így is adott egy puszit a farára, és várta a következő testrész megnevezését.

– Legyen akkor Tami bal melle, nyelvesen – adtam ki az ukászt.

Na ez már erotikus feladat lesz a javából, Még Jázmin is izgatottan várta, Gergőben meg biztos is voltam, de arra senki nem számított, hogy Tamara szinte odatolta a pasi fejét a melléhez és el sem engedte onnan fél percig. Addig tartott az élvezet, Gergő odaadóan kapta be a mellbimbót, szopogatta, szívta, miközben nyelvének hegyével igen szaporán adott plusz élvezetet Tamarának. Aki annyira belejött az élvezésbe, hogy Gergő egyik kezét megfogta és a másik melléhez emelte, hogy közben azt is cirógassa. Fél perc után szabadult a mell bűvöletéből Gergő, Tamara pedig már dobta is le a textilt. A falatnyi gatyó is lekerült, és egy szál szürke színű bugyi takarta fenekének kis részét és vénuszdombját. Nagyon felizgult, mindenki láthatta a foltot a bugyin, amit puncija nedvesített át, húzott is egy kicsit a tangán, hogy picit az ajkak közé bevágva enyhítsen szexuális étvágyán, avagy épp ellenkezője történt. Szinte minden pasi megmozgatta a farkát, Tamás meg húzott vagy kettőt rajta, elkaptam szemem sarkából ezt a látványt. Jött Jázmin, aki megnevezte párja megcsókolandó részét, a fülére esett a választás. Csodálkozásunkat hamar megnyugtatta válasza:

– A legerogénebb zónája a srácnak, a faszán kívül persze.

Szóval odahajolt Tamara és oly szenvedélyes nyelves csókot adott a fülére, hogy még jázmin is felsikoltott, hogy ez biztos beindítja a pasiját. Egyből le is került az utolsó ruha is róla, pici feneke feszesen állt a hölgyek szeme előtt, farka pedig még Tamara bimbójánál is meredtebben állt, pont ideális faszmérethez két jókora golyó társult. Élvezet lesz majd vele játszani, gondoltam magamban. Na erre a csajok is megsimogatták magukat, én is végigsimítottam a puncimat, szinte már tocsogtam, annyira fel voltam izgulva, kis kényeztetés után próbáltam magam nyugtatni egy sör belekezdésébe. Tamara is cirógatta peckesen állt melleit, a pasik pedig akarva-akaratlanul minket bámultak. alakult a hangulat.

Szóval négyen maradtak, lánynak kellett következni, aki Jázmin lett. Kártyahúzás, melyen ez állt: a kihúzott partner nevezzen meg két testrészt, amiről le kell kerüljön a ruha (egyszerre csak egy ruha kerülhet le), majd azt kényeztesse egy harmadik, általa megnevezett társ. Komplex feladat, a partnere pedig Feri. Megadta az első testrészét Jázminnak, póló. Szóval Jázmin levette a pólóját, és előbukkant a nagyméretű melltartója, mely két csodás, nagyméretű mell tartását hivatott szolgálni. A látvány beindította a pasikat, a meztelen pasik rá-rárántottak a farkukra, még Tami is végigsimította bugyiján keresztül punciját, ami már láthatóan teljesen átázott a nedvességtől. Na de ki lesz a szerencsés, aki kényeztetheti ezeket a dudákat, Ferinek kellett választani, és a pasik legnagyobb bánatára nem egy férfit választott, hanem egy nőt, nevezetesen a házigazdát. Na egye fene, már így is totál vagyok, szóval szépen odamentem, szemmagasságban álltam két méretes didkójával, amit ezen a melltartón keresztül elég lesz kényeztetni. De amennyire csak tudtam kezembe fogtam őket, gyömöszköltem, próbáltam izgatni. Szerencsére a méretei miatt felül könnyen hozzáfértem mással is, szóval kértem, hogy kicsit ereszkedjen lentebb, és nyelvemmel, amit elértem, kényeztettem neki. Még ezek a cickók is tudtak nőni, láthatóan megduzzadtak az élvezettől és szinte már kikívánkoztak a kosárból. Na de túl vagyunk az első részen. Ez egynek jó volt. Szépen végigmérték Jázmin egyéb részeit is, főleg a pasik. Szerencsések voltak a lány fenekével szembenállók, kis fehér alapon piros pöttyös bugyija nem sokat takart markolászni való fenekéből. Szeméremtájéki testrészét pedig csak akkor csodálhatták meg, amikor elléptem előle. Jött Jázmin, aki Feri ruháját nevezte meg. Mit ad Isten, rövidgatya. Itt is hamar lekerült a ruha, és mindenki láthatta, hogy működnek a hormonok nála is. Ez neki elég jó lesz, mert alulról került le a gatya, tehát biztosnak vélt dolog volt farkának kényeztetése, a boxeren keresztül. Jázmin pedig megnevezte a még kevésbé aktív Szandrát, hogy ugyan legyen kedves odafáradni, és okozzon kellemes percet Ferinek. Oda is baktatott szegényem, talán mindannyiunk közül ő volt a legprűdebb, még nem is volt sok pasival, de a pia szerencsére feloldotta az ő gátlását is. Szóval odalépett, letérdelt, körbe fogta Feri fenekét, majd odahúzta az arcához. Felhevült a levegő, szinte érezni lehetett a hormonok csábító illatát, Szandra odanyomta arcát, végigdörzsölte a gatyából majd kirobbanó faszon. Majd kézzel simogatta, amennyire tudta, végül pedig szájjal elkapta a jól kivehető hengerformát, és ajkaival harapdálta. Feri nehezen bírt magával, mi lesz akkor a következő foknál?! Felállt a padlóról, majd visszament Szandra a helyére. Második kör, jöhetett egy következő ruhadarab, amitől Jázminnak meg kell válnia. Gergő vizslatta a legjobban barátnője testét, és persze a többieket, hogy vajon mit fognak szólni a látványhoz. – Legyen a melltartó, fokozzuk a vágyat Jázmin puncija után. A lány fogta, kigombolta, és nagy hálájára a földre huppant a textil és előbukkant két csodás görögdinnye. Gyönyörű, telt mellek voltak, szép nagy udvarral, és meredten álló bimbói kényeztetésre vártak. Jött is a név, legyen Dénes, a másik alig aktív tag, aki nagy elánnal lépett oda a lány testéhez, Szemügyre vette Jázmin felső testét, végigcirógatta keze hegyével a lány hasát, majd átkarolva a hátát, amitől felizgult a lány. Majd kezébe vette az egyik mellét, megsimogatta, alátartott és nyelvével körbenyalta. Végül pedig eltűnt a szájában a mellbimbója, szívta, szopta, amitől Jázmin már lábujjhegyre állt, muszáj volt mozgást vinni a dologba, mert nem bírta egy álltában az ingereket. Láthatóan élvezte ezt a pasija is, mivel Gergő elkezdte húzogatni a bőrt a farkán, de szinte mindenkit feldobott a látvány, mert legyen lányról vagy fiúról szó, mindenki simogatta valami testrészét. Jó magam a cickóimat. Na de vissza a feladathoz, a másik mellet is kezelésbe vette, de nem bírt magával Dénes, mivel az egyik kezével lenyúlt Jázmin domborulatához, és végigsimította a bugyin keresztül a csaj punciját, aki beleremegett az élvezetbe. De úrrá lett élvezetén, elvette onnan Dénes kezét, majd odahajolt a füléhez és azt súgta neki:

– Majd később drágaság.

Ő pedig engedelmesen helyére fáradt. Jöhetett Jázmin a ruhadarabbal, nem volt nehéz dolga választani, csak a boxer maradt. De egyből kérte Tamarát a pódiumra, hogy az előkerül falloszt egyből kényeztetni tudja. Tamara belső combján is megjelent már a nedvesség, ami az átázott bugyin is tovahaladt, nagy lendülettel térdepelt le Feri farka elé, és nem is engedte, hogy ő vegye le azt. Szép óvatosan a fiú fenekéhez nyúlt, onnan kezdte el letolni, majd pedig szép lassan lehúzta azt a földig. Mikor felegyenesedett, bele is ütközött fejével a szerszámba, amit egyszerű volt kényeztetni, szép méretes darab, olyan 20 centi is lehetett, Tami megfogta kezével a golyóit, azt kezdte el morzsolni, nyelvével pedig a faroktőtől elindult a makk felé. Végignyalta a 20 centit, majd a tetejére érve leheletével adott puszit rá, majd a jobb keze ráragadt a farkára, ütemesen húzogatni kezdte rajta, szájával pedig bekapta a fasz tetejét, éppen csak eltűnt a szájában, de olyat szívott rajta, hogy majdnem földre küldte a pácienst attól az érzéstől, ami hatalmába kerítette ekkor. Ennyi volt a hadművelet, felállt a földről, visszament mindenki a helyére. De szép egy farok volt, mindenki megcsodálta enyhén borostás dákóját. Ezzel vége a 3. körnek, és még mindig volt egy. De már senki nem bírt magával.

Nehéz nem kitalálni, férfi következett a húzással, Dénes megragadta a maradék 3 kártya közül az egyiket, amin ez állt. Helyezkedjen el kényelmesen, majd nevezzen meg egy társat, akinek le kell vetkőztetnie magát. Nehézségként bekötött szemmel, és csak egy kézzel lehet dolgozni. Mivel csak ő, illetve Szandra maradt hátra. Így a pár hamar kialakult. Szóval kezdődjön a mulatság. Odaléptem Tamáshoz és Gergőhöz, elkértem a boxerüket, összekötöttem azokat egymással, odaléptem Szandrához, és bekötöttem vele a szemét. Dénes lefeküdt a földre, háttal volt a társnak, így végig kell majd tapogatnia őt ahhoz, hogy le tudja venni róla a ruhadarabokat. Odavezettem a csajt, és jobb kezével elkezdte keresni a pasi középső testrészét. A hátát érte el először szépen végigsimította azt, hogy érezze, merre kell elindulni. Dénesen nem voltak nagy izomkötegek, volt egy kisebb hasa is, szőr borította mellkasát, elég borostás volt az arca is. Ezt a testet tapizta végig, előbb a feje felé indult, hamar észrevette, és egyből letért a másik irányba. Mikor elérte fenekét, elkezdte lehúzni a rövidgatyát róla. Segítségül kicsit megemelte a csípőjét Dénes, hogy könnyen le tudja róla húzni, ez sikerült is. Megvolt az első ruha. Látható volt a srác farkán is, hogy milyen játékot is űztünk mi, nem tűnt túl méretesnek, de biztos annál érzékenyebb lesz a kicsike. Aztán Szandra már előröl próbálkozott lehúzni a boxert, előbb elérte a farkát, azt szépen végigsimította, többször is.

– Jajj, nem találom a boxer végét – mondta nevetve, ezzel is izgatva Dénest, és minket is jobban izzított.

De végül csak megtalálta, ugyanazzal a mozdulattal lehúzta róla, mint a gatyát. Előbukkant a farka, valóban nem volt túl méretes neki, de azért nem panaszkodhat. Jó, Gergő faszához képest kicsi. Ez is szőrös volt, na, nem vagyunk egyformák, talán a szeméremnél volt kicsit megvágva szőr. De kit érdeke, főleg ennyi pia után. Szandra még visszanyúlt.

– Nincs több ruha rajtad? – kérdezte. Persze tudta a választ, csak kekeckedett az alannyal.

Marokra fogta farkát, húzott rajta vagy kettőt. Elöntötte a melegség, de nem csak Dénest, még Szandrát is. Következhetett ő.

Helyet foglalt, rajta még 3 ruhadarab is volt. Én felvettem az én melltartómat, rátette a szeméhez, és a már megszáradt tangával odaerősítettem a tarkójához. Majd odavezettem a testhez. Hozzá is látott egyből. Persze Szandra is háttal fordult felé. De szinte egyből a fenekét fogta meg így is Dénes. Végigsimította szép kis popsiját, feltűrte a pólót, és felső teste is elénk tárult. Nem beszélve az alsó részről, szép kecses formája volt a lábának. Tűzpiros tanga borította punciját. Szandi egyből hátra vágta magát, így Dénes keze beszorult, felhúzta térdét és tárulkozott egyet combtájékon, hogy mindenki szemügyre vehesse az ő kicsi büszkeségét. Szinte alig takart valamit a szeméremdombból, a rózsaszirmok szinte kitüremkedtek a bugyi alól, épp még ne bukkantak elő. De a felizgulás jelei puncija nedvességén tükröződött, akárcsak a többieknél. Szóval Dénes húzott egy váratlant, és ha már a keze a feneke alatt volt, megfogta a bugyit, és még mielőtt csodálhattuk volna tovább az izgatóan ható alig takarom a pinát látványt, már le is rántotta róla. Meglepődött Szandra is, halk kacajjal tudata Dénessel, hogy meglepte. De nem bánta. Csodás rózsaszín puncit láthattunk, tényleg szinte már tocsogott a pinanedvtől. Szeméremajkai hatalmasra voltak duzzadva, csiklója is megerősödött, láthatóan kész volt egy hatalmas dugásra. Ezt tudatva lenyúlt a kezével, végigsimította punciját, hogy aztán középső ujját megmártsa mély járatában. Na ez sok mindenkinél betette a kaput, szinte mindenki rögtön megfogta a farkát, a csajok simogatták mellüket és pinájukat, Szandra pedig a puncitól illatozó ujját odatartotta Dénesnek, aki azt szájával bekapta és lenyalta róla a nedvet. Na, itt már elkezdődött a buli, Dénes gyorsan megfogta a pólót is, megemelte felső testét Szandra és már lent is volt a ruhadarab. Szóval ott volt melltartóban, gyorsan hasra fordult, hogy oda tudjon férni a csatthoz Dénes, végigsimította a csaj hátát, majd egy mozdulattal le is került a melltartó. Míg a földön volt, szépen összenyomódott formás cicije, majd feltérdelt, és odanyomta azokat Dénes fejéhez, aki szájával próbálta a lehető legtöbb helyen megnyalni, vagy épp a bimbót bekapva azt szopogatni. De nem hagyta sokáig ezt, felállt Szandra és visszament a helyére. Körülbelül olyan mellei voltak, mint nekem, szépen, kecsesen álltak, formás fenekéről a pasik is alig tudták levenni a szemüket. Szóval Dénes is megszabadult a fehérnemű-szemtakarótól, és a helyére állt.

– Kész vagyunk az első körrel. De figyelem, még egy feladat hátra van. Mivel nem mindenki meztelen, így muszáj nektek is megválni a ruháitoktól. Fordult oda Jázminhoz és Tamihoz.

Fiúk közül mindenki pucér volt, én és Szandra is túladtunk ruháinkon, csak rajtuk maradt még meg a bugyijuk. Ehhez szintén kártyát kellett húzni, amin ez állt: Vegyétek le a másik ruháját, erotikusan túlfűtve. Bi-hajlamok okozta probléma esetén válasszatok partnert. De itt szó sem volt gondról. Egymással szembe álltak. Tami, a kis kecses mellével, a teljesen átázott szürke bugyijával, míg Jázmin méretes dudáival és kis falatnyi tangájával. Nem kellett sokat várni, szinte minden pasi kezébe fogta farkát, hogy itt biztos jó műsor lesz. Én is kényelembe helyeztem magam egy széken és bizony pinámhoz nyúltam, míg Szandra csak simán állt és nézte, hogy mit hoznak ki a csajok ebből. Szóval egymással szembe fordultak átölelték egymást. Meztelen felső testük összetapadt, kezükkel végigsimították egymás hátát, majd szép lassan lecsúszott mindenkinek a keze a másik fenekéhez. Mintha előre megtervezett produkció lett volna, simogatták egymást, lassan már leszbishow-t láthatott a nagyközönség, azaz mi. Ekkor lehajolt Jázmin, kérte Tamit, hogy kicsit pucsítson be a fiúk felé fordulva, és lehúzta a fenekéről a bugyit. Előbukkant az a csodás látvány, felálltam én is a székből, mindannyian egy oldalra álltunk, hogy lássuk a műsort. Azok a formás farpofák, jaj, elkezdtem körkörösen izgatni a csiklómat és nagyon közel jártam ahhoz, hogy én legyek az első, aki a játék közben először átadja magát az orgazmus csodás érzésének. Ezt már Szandra sem bírta tétlenül nézni, egyszerű mozdulattal helyezte fel ujját tocsogó hüvelyébe, és ki-be mozdulatokkal tette élvezetesebbé a látványt. A fiúk pedig folyamatosan markolták a faszukat, amit megrántottak hevesebb pillanatokban. Szépen lekerült a bugyi. Jázmin kezeit ráhelyezte Tami fenekére, ezzel csökkentve a látványt, míg szájával odafordult a puncijához. Most új kérdés irányult Tami felé, a bedőlést mellőzte, helyette enyhén terpeszbe állt, ezzel utat nyitva Jázmin felé, hogy gyümölcskelyhével valamit kezdjen. Kezdett is, perceken keresztül csókokat hintett szeméremdombjára, majd hirtelen nyelvével próbálta megkeresni Tami csiklóját, hogy azt izgassa kellő fokra, aminek hatására ő sem maradt tétlen. Jázmint lefektette a hátára, fölé hajolt, még ekkor sem láthattuk Tami punciját, mert szemmel fordult felénk. Egyik kezével megfogta Jázmin fenekét, megemelte, majd a másik kezével egy mozdulattal lehámozta a bugyit róla. Ekkor felhúzta térdeit, szétnyitotta a lábait, és belecsókolt, megízlelte Tami is a társ punciját. Nekünk se kellett több, mindenki helyezkedett, mert semmit nem láttunk, két oldalon foglalt helyet 3-3 ember, és láthattuk, amint kezeivel szétnyitja szeméremajkait Jázmin, hogy Tamara könnyebben beletudja nyomni nyelvét hüvelyébe. Vagy akármit is akar. Szóval így is történt, gyönyörű telt ajkai széjjeltárulkoztak, odahajolt Tami, hatalmas nyelves csókkal kényeztette Jázmint, szinte azonnal remegés fogta át a testét, alig bírta visszatartani magát, hogy ne élvezzen el. Mi pedig láthattuk azt a csodás pinát, Gergő például hátralépett, hogy Tamit is megcsodálja, ahogy térdepelve emeli az égbe azt a feneket, szólt is a többi srácnak, így Dénes, Feri és Tamás is odalépett. Szinte mindenki meg akarta fogni azt a csodást farat, ami gyönyörűen kiemelte pináját is. Szinte magától volt szétnyílva, láthattuk kisebb mélyedését hüvelyének, láthattuk, ahogy a tocsogó pinából a combján folyik végig az a nedvesség, amit olyannyira kóstolt volna valamennyi fiú. Mindenki vágyakozott arra, hogy belerakja dorongját és kellőképpen szétkúrja, de nem csak azt a pinát, hanem minden lányét.

De közben felállta a két lányt és így szóltak:

– Folytassuk a játékot.

Szóval kellőképpen kiéhezett 8 ember várta a 2. szintű kártyák húzását. Ezek már csoportos feladatok voltak, egyszerre kellett ezeket végrehajtani. Házigazdaként húztam először, remélve, hogy végre faszt kapok a pinámba. “Alkossatok egy kört, mindenki feküdjön hanyatt és 3 percen keresztül izgassátok kezetekkel a mellettetek lévőt.” Egyszerű, párok egymás mellett nem lehetnek. Kezdtem a sort. Mellém került Dénes, majd Jázmin, Tamás, Szandra, Feri, Tami, és végül zárta a sort Gergő. Mindenki a kezét a mellette lévő nemi szervéhez helyezte. Szóval én megmarkoltam jobbomon Dénes kisebb, és balomon Gergő szép farkát. Jó lesz így, mert mindenkit két ember fog kényeztetni, tehát be kell majd osztani, ki mit csinál. Gergő egyből a puncimhoz nyúlt, Dénes pedig melleimet fogta meg. Én pedig éreztem, ahogy Gergő farkán még Tami keze landol, Dénes esetén pedig Jázminnak kellett osztozkodjak. Szóval mindenki megtalálta a helyét, mindenki keze elhelyezkedett kényeztetésre vágyó szomszédján és kezdődött a műsor. Mindenki felfelé nézett, szóval nem nagyon láttuk, hogy ki kivel mit csinál. Én még a szemem is becsuktam, hogy jobban élvezzem, ahogy két pasi is széttapizza a testemet. A többiek élvezkedéséből fakadó hangrobbanás pedig tovább izzította a vágyaimat az orgazmus beteljesedése után. Szóval csak magamat mesélem most, ahogy megosztozkodtam Dénesen Jázminnal, Gergőn meg Tamival. Én Dénes farkának tetejét fogtam meg, tenyeremet összezártam, marokra fogtam, és csak ki-be csúsztatgattam tenyeremből a makkját, láthatóan élvezte, ezt is. Teljesen spermás volt már a kicsike, könnyen mozgott a bőr a faszán, közben pedig Jázmin a golyóit markolászta, néha pedig még fenekéhez is odaért, amit simogatott, de a lyuk közelébe semmiképp nem helyezte ujjait. Eközben Gergő méretesebb dákójánál pont alulról indítottam, bal kezem ügyetlenebb, de így sem panaszkodhat szerintem, amit tőlünk kapott Tamival. Gyengéden és puhán próbáltam izgatni golyóit, herezacskóját, olykor gátját, míg Tami egyből belevágott a lecsóba, és elkezdte neki verni. Néha alábbhagyott a lendülete, olyankor csak a makkot izgatta neki, a másik keze pedig Feri farkát csapkodta. Na de mit kaptam én? Gergő a csiklómat kezdte el izgatni, körkörös mozdulatokkal, ahogy azt kell. Kenés nem nagyon kellett, mivel tocsogtam a pinalében, olykor pedig azt vettem észre, hogy végigsimítja szeméremajkaimat, összedörzsöli egy kicsit őket, ami pont annyira fájt, hogy még élveztem, majd egyszer csak az egyik ujja, majd két ujj is elveszett a hüvelyemben. Szinte görcsbe rándult az egész testem, remegtem az élvezetektől és tényleg nem kellett volna sok, hogy elélvezzek. Mindeközben annyira élvezetes volt, amit Dénes a két mellemmel művelt, hogy olykor-olykor erősebben ráhúztam a farkára, tudtára adván, hogy nagyon élvezem, amit nyújt, meg amit nyújtanak. Szerencsére jött a ring-ring, azaz lejárt a megadott idő. Mindenkinek fel kellett állnia a helyéről. Nagyon érdekes volt látni, hogy szinte mindenki bánta ezt a dolgot, mindenki folytatta volna, de miért is ne tegyük? Na mindegy, haladjunk a feladat szerint.

Magamról tudtam, hogy nekem nem kell sok, de most már szívesebben éreztem volna mást is, befogadásra várt egy, vagy akár több hímtag is, amik egyszerre kényeztetnének, hol a pinámat baszva, vagy akkor a számat gyömöszkölve, de szívesen segítek egy 3. embernek is. A 2. kártyának húzására Tamás vállalkozott: 3-as vagy 4-es csoportba kell rendeződni, lehetőleg egyenlő nemelosztásban, majd a csoporttagoknak vagy orális, vagy rendes aktusban kell a másik csoport megnevezett tagját kényeztetni, 2 percig. Előkerültek a régi kártyát, külön szedtük a nemeket.

– Kinek van kedve csoportosítani? – tettem fel a kérdést. Két lányt választottam, Jázmint és Szandrát.

Mindkettő zihált még az előző feladat élvezetitől, de gyorsan akartak cselekedni, hogy ne lankadjon élvezetük. Jázmin húzta a férfiakat, elsőnek Dénest, 1. csoport. Ennek választott Szandra női tagot, saját magát. 2. csoport első férfi tagja Gergő lett, hölgytagja pedig Jázmin. 1. csoport utolsó két tagja a férfiak oldaláról Tamás, női tagról pedig én. A fennmaradt két személy pedig a kettes csapathoz csatlakozott, Tamara és Feri. szóval szemben álltak egymással a csoporttagok, nem lehetett egymással szemben két pár. De mivel két párunk van, és mindketten egy csapatban, így egymással biztos nem tudtak pajzánkodni. Következett annak kiválasztása, hogy ki kit mivel kényeztet. Nekem Gergő jutott, kölcsönös baszással. Nagyon köszönöm, szerencse, végre megdughatnak. Ránéztem azért Jázminra, csak bennem mártja meg faszát a pasija, na de kit érdekel. Mindenkinek végig kellett nézni mindenkit, nem egyszerre történtek az események. Két perc kevés idő, de annyira fel voltam izgulva, ha elég intenzív lesz, el fogok élvezni. Gergő is örült nekem, a kérdés csak az volt, milyen pózban csináljuk. Én választhattam, így a kedvenc kutyusomat hívtam életre. Leheveredtem egy ágyra a közönség felé pucsítva. Fejemet lehajtottam, ezzel is kiemelve fenekemet, kisebb terpeszbe tettem a lábam, hogy jól hozzáférjen a faszával a bejárathoz. Csengetni nem kell, az ajtó nyitva, welcome-drinkkel bekenve, kezdődjön. Mögém térdepelt Gergő, erősen megmarkolta a fenekem, kicsit széjjelhúzta ánuszom, így picit nyitottabbá vált a pinám is. Nem volt kérdés, hogy nehéz lesz-e bejutnia. Pillanatra hátranéztem, szinte minden pasi fogta a faszát. Sőt, Szandra annyira beleélte magát, hogy mindkét férfi csapattag falloszát kezébe vette és verte nekik, jázmin és Tami pedig összeölelkezve várták, hogy mi fog most történni. Odahelyezte a hüvelyemhez péniszét, lehúzta róla a bőrt, kicsit megmártotta a puncilémben, és lassan betolta. Kicsit ráhúztam pinámmal, szűkebbre fogtam a keresztmetszetet, hogy jobban érezzem faszának vastagságát, először csak a makkot tüntette el a pinámban, ki-be húzta, körülbelül fél percig, majd kezével átfogta előről a mellkasom, megmarkolta két vágyakozó mellemet, és szép lassan tövig nyomta, azt hittem sosem ér végig, olyannak tűnt, mintha méteres horgot akasztanának be nekem. Először csak finoman, lassan tologatta ki be, majd fél perc után (jaj, már eltelt 1 perc) egyre ütemesebben kezdte el baszni a pinám. Remegett a testem, éreztem, hogy közel vagyok, fel is nyúltam a pinámhoz, hogy közben izgassam a csiklómat, ezzel is közelebb jussak a csúcshoz, éreztem, ahogy Gergő farka is lüktet a pinámban. Tocsogtam a nedvességtől, cuppogó hangok fokozták az izgalmakat, ahogy dugott a drága, de lelassított, szándékosan, kezével megfogta csiklómat izgató ujjaimat, megállított, és 3-4 utolsó, lassú döféssel fejezte be a két perces feladatot. Én meg ott feküdtem, mint egy kiéhezett szuka, aki nem akarja abbahagyni. Gergő kihúzta belőlem lüktető faszát, neki sem igen kellett sok, felállt mellőlem, és is feltápászkodtam, leültem oldalra, csiklómhoz tettem ujjam, és vártam a nézési élvezeteket.

A bizarr beöntés

Miután megérkeztem a kórházba, az éjszakai műszakra, bejelentkeztem, mint mindig. Semmi szokatlan nem történt, néhány új előjegyzés volt a délelőtti vizsgálatokra. Egy fiatal srác pedig beöntést kapott…

Ez megszokott volt az osztályon, ahol dolgozom. Átfutva az éjszakai feladatokat, gondolatban készítettem egy listát, arról, hogy miket kell elvégezni reggel 7 óráig. A vizit alkalmával észrevettem az egyik vizsgálatra váró beteget, egy fiatal srácot, akit nagyon helyesnek találtam. Ellenőriztem a kórlapját. A katonai szolgálat előtt szükséges rutinvizsgálatokra volt előjegyezve. Az én feladatom volt, hogy felkészítsem öt a holnapi röntgenre. Ez azt jelentette, hogy beöntést kellett neki adnom.

Ó, micsoda öröm! – gondoltam. A betegek mindig is szerették a beöntést. Miért pont én?

Bementem a szobába, hogy bemutatkozzam neki, hogy én vagyok az éjszakás nővér. Ahogy beléptem, már ébren volt.

– Szia! – köszöntöttem. Az éjszakás nővér vagyok, nekem kell felkészíteni téged a délelőtti vizsgálatra. Kaptál már régebben beöntést?

– Nem. – válaszolta és mintha egy bátortalan mosolyt láttam volna az arcán.

– Biztos csak fantáziálok. – gondoltam, azzal elindultam összeszedni a szükséges kellékeket. Talán ha túlesek a legrosszabbon, akkor már az éjszaka többi része gyorsabban elszáll.?

Belépve a szobába, megkértem, hogy vetkőzzön le és vegyen fel hátul nyitott kórházi köntöst. Az állványt az ágy fölé helyeztem, a tartályt pedig fejmagasságban felakasztottam rá. Aztán a fürdö mentem, hogy feltöltsem langyos, szappanos vízzel.

– Hányszor végig csináltam már ezt? – kérdeztem magamtól.

Amikor visszatértem, Paul már átvette a köpenyt, amit adtam neki. Rá kellett döbbennem, hogy mennyire vonzó és jóleső borzongás futott végig rajtam, amikor arra gondoltam, hogy meztelenül fogom látni. Közben folytattam a kellékek összerakását. Összekapcsoltam és rögzítettem a csövet, rátettem a lehető legkisebb beöntő csövet. Úgy vettem észre, hogy ahogyan magyaráztam, hogy mi fog történni, Paul egy kissé izgatott lett. Gyorsabban vette a levegőt, én pedig azzal nyugtattam magamat, hogy csak azért, mert kellemetlenül érzi magát. Míg nem észrevettem, hogy kidudorodik a köpenye. A szemeim elidőztek egy pár pillanatig az ágyékán. Észrevette, hogy bámulom, így inkább folytattam a magyarázatot és megpróbáltam minél szakszerűbb lenni. Hogy leengedjem, át kellett hajolnom az ágyon megnyomni a gombot. Láttam, hogy elmosolyodott, mert belátott a köpenyem alá és megpillantotta a kis hasítékot a lábam között. Észrevettem, hogy kezdek elvörösödni, ugyanakkor nagyon felizgultam.

– Milyen jó, hogy egyedül van a szobában, Ez még érdekes is lehet. Egy kicsit feldobja ezt az unalmas éjszakát. – gondoltam.

Megkértem, hogy kövessen a szobához tartozó fürdőszobába és vittem magunkkal az állványt is. Arra kértem, hogy vetkőzzön le és biztosítottam arról, hogy ez egy szokásos művelet és már legalább százszor elvégeztem. A mosdóban volt egy fürdőkád meg egy komód és a kettő között egy rozsdamentes acélból készült kapaszkodó. Mondtam neki, hogy álljon be a kádba és kapaszkodjon meg a korlátba és tegye ki a fenekét. Az állványt a háta mögé helyeztem, a csövet pedig megfogtam. Elővettem a vazelint, hogy megkönnyítsem a cső behelyezését. Megkértem, hogy nyúljon hátra és húzza szét a farpofáit.

Azt elmondhatom, hogy egy kicsit kínosan érezte magát, de azt is, hogy erekciója volt. Ez nagyon tetszett, így hát bekrémeztem a középsö ujjamat és finoman bekentem vele a popsiját.

Miután megbizonyosodtam róla, hogy tökéletesen bekrémeztem, láttam az arcán, hogy teljesen elalélt, élvezte a dolgot. A farka már úgy állt, mint a cövek.

– Hmmm! – gondoltam. Ez tetszik.

Tovább masszíroztam a nyílást, majd hirtelen becsúsztattam a középső ujjamat. Vártam a reakcióját és kellemesen meglepődtem, mivel sóhajtott egyet. Magasba tartotta a farát, hogy könnyebben hozzáférjek. Abban a pillanatban teljesen megfeledkeztem magamról. Felhajtottam a köpenyem alját és a lábamat rátettem a WC – re, hogy lássa az egész combomat, egészen a csipkebugyimig. Lassan simogatni kezdtem a combon belső oldalát és néztem, ahogy megfeszülve figyeli a mozdulataimat.

Miközben még mindig a hátsóját simogattam, megkérdeztem, hogy felkészült – e. Paul csak sóhajtott és én tudtam, hogy most már az enyém. Megfogtam a csövet és megmutattam neki. Végigsimítottam a hátát a körmömmel, egészen le a gerincéig, miközben a másik kezem a popsijával játszott, izgattam a csővel, amit újra bekentem.

Lassan benyomtam, majd kihúztam és megkérdeztem, hogy fájt – e neki.

– Nem. – mondta Paul.

Így lassan megint bedugtam és amikor már 2,5 centire bent volt, megforgattam. Megint sóhajtott egyet. Ahogy néztem azt arcát, láttam, hogy nagyon élvezi. Felém fordította a fejét, amikor ismét végigsimítottam a kezemmel a combom belső oldalát és becsúsztattam az ujjamat a bugyim alá, elhúztam az egyik szélét, hogy megmutattam neki a szeméremdombom egyik felét, majd megint eltakartam, de az ujjamat bent hagytam úgy, hogy lássa, hogy mit csinálok. Közben ki – be mozgattam a beöntőcsövet a fenekében.

– Markold meg a kukidat! – mondtam neki. Látni akarom, ahogy kivered magadnak.

Paul nem kérette magát, megragadta a farkát és elkezdte húzogatni. Hosszan és erőteljesen verte.

Én kihúztam a csövet és kicseréltem a lehető legnagyobbra és megint bekentem vazelinnal. Amikor bedugtam, Paul nyögött egyet és egyre gyorsabban kezdte verni a péniszét. A csövet abban az ütemben mozgattam ki – be – minden egyes lökéssel egyre mélyebbre hatolva – amilyen ütemben ö dolgozott a hímvesszőjén. Amikor nem tudtam már beljebb nyomni elkezdtem beengedni a vizet. Megint sóhajtott, amikor megérezte a meleget a végbelében.

Hagytam a csövet a helyén és szembe álltam a kis betegemmel. Így a feje pont a puncimmal egy magasságban volt. Ledobtam a bugyimat a földre. Felraktam a lábam a WC – re és felhajtottam a köpeny alját, hogy mindent jól lásson. Az arcát a puha és nedves szörzetemhez nyomtam és közben tartottam a fejét. Megragadtam a haját, ahogy éreztem, hogy felfedezi kéjdombomat. Annyira fel voltam izgulva, hogy nem kellett neki sok és eláztattam az arcát a kéjnedvemmel.

Visszamentem a fenekéhez és folytattam a popsija dugását a beöntővel és közben néztem, ahogy egyre gyorsabban és erőteljesebben veri a farkát. A beöntő vég ki – be mozgott minden egyes rántásnál. Paul megint nyögött egyet és felkiáltott:

– Jövök! Kúrd a seggem, kérlek!

Én meg csak örültem neki, hogy így követelőzik. Ahogy verte a faszát, ugyanolyan ütemben keféltem a hátsóját. Ahogy egyre csak dugtam és még egyszer megforgattam a csövet, Paul elélvezett, beterítve spermájával az egész mellékhelyiséget. Csak lövellte és lövellte a nedvét, már úgy tűnt, hogy soha nem fogja abba hagyni. Ekkor már a tartály is teljesen üres volt. Annyira elalélt a gyönyörtől, hogy ráborult a kapaszkodóra.

Kérdeztem tőle, hogy nem volt – e kellemetlen a beöntés, de ö csak annyit tudott mondani: Oh! Nem! Segítettem neki megmosdani, felvenni egy tiszta köntöst és visszafeküdni az ágyra. Teljesen kifáradt, de azért mosolygott. Fölé hajoltam és adtam egy puszit az orra hegyére. Amikor leoltottam a lámpát és kimentem a szobából, elmosolyodtam, ahogy visszagondoltam arra, hogy milyen hatással voltam egy betegre és, hogy mi is történt tulajdonképpen.

Egy idióta szex története

Újabb történettel jöttem de viszont ez más mint a többi… Kiköltöztem Németországba, olyan 15 éves lehettem, már nem szüz, de félös srác voltam, volt egy “kislány, 13 éves volt de nagyon idegesitett, mindig irkalt, segges képeket küldött, irkálta hogy szopna le stb. Öszintén megmondva, ha 2 évvel idösebb kett volna, simán megengedem neki hogy leszopjon vagy valami. Egyszer úgy irtam rá hogy okés, majd talizunk azt megbeszéljük mert ez igy nem megy. 2 honap utan haza is birtam menni, már nagyon várt a kiscsaj. Meg is beszéltünk egy talit. Megláttam élöbe és nem volt olyan rossz kiscsaj aminek gondoltam… Hosszu szöke haj, gyönyörü arc, és ahogy lovagolt, jo segge is volt. Beszélgettünk és amikor felhívott hozzájuk, adott kávét, sütit, éd elmondta hogy nagyon szeret engem, de tudja hogy úgyse lesz belöle semmi… De miközben mondta elkezdett sirni és megsajnáltam… Majd öszintén megmondva annyira tetszett a korát nem figyelembe véve hogy megcsókoltam, akkor nem tudtam higy még mindig azért sír mert nem lesz “semmi” vagy mert annyira örült. Mondtam neki hogy nem lesz baj, ha akarja átjövök holnap meg amig nem megyek el, de megbántani sem akartam… Könyörgött hogy ne menjek el mert szeret és nem akarja hogy elmenjek… Hát nem is mentem el, hanem együtt elmentünk sétálni, de nem is mint pár hanem mint valami jó barátok.de elég érett volt ahhoz hogy “olyan” dolgokrol beszelgessunk. Egy erdös, elhagyatott részre értünk ahol szinte soha senii nem jár. Majd hozzám fordult, a szemembe nézett és lassan megcsokolt. Akkor jöttem rá, hogy tényleg szeretem. Sétálgattunk és eszembe jutott hogy írkálta hogy, hogy szopna le, a segges képeit… Stb. Majd enyhén azokra tereltem a témát. Csak nevetgélt sunyin. Megfogta a kezem és szopkodni kezdte az ujjam. Mondtam neki hogy ilyen “kicsi” léttére hogy lehet ilyen kis perverz. Nem válaszolt hanem kivette az ujjam a szájábol, és megcsokolt. Majd mondtam neki hogy ha ilyen kis perverz jöjjön át holnap es ki perverzkedheti magát. Hazamentünk mindketten és otthon folytattuk a chatet…….