Leszbi kaland a nagynénémmel

Amit most leírok az tizenöt évesen történt meg velem. Átlagosnál jobb kinézetű kislány voltam. Igaz az arcom nem túl érdekes, a hajam és a szemem barna, vagyis semmi különleges. A testem viszont valamivel fejlettebb volt a korombeliekhez képpest, anyutól örökölve a nagyobbacska melleimet. Ebben a korban még mindene feszes az embernek. Egyedül a bőrömre voltam büszke, ugyanis a hirtelen növésem ellenére nem voltak növekedési csíkjaim, se egy anyajegyem, se egy pattanásom. Rendszeresen úszni jártam utána pedig szolizni.
Voltak már rövidke időre barátaim, de a csóknál tovább sosem mertem menni. Szüleimmel egy ikerházban laktunk, a ház másik felében anya testvére Andi néni lakott, aki egész fiatalon megözvegyült. Nagyon helyes nő volt. Mindig jól öltözködött, kijárt ő is gyakran úszni, egyszóval sokat adott magára. Valahol nekem példaképem is volt a nőiessége. Anyu sokat dolgozott és őt nem is áldotta meg a sors olyan látványos testtel. Többször is volt, hogy együtt mentünk el az uszodába, utána mindig meghívott a büfébe egy sütire. Zuhanyozáskor próbáltam mindig a szembe lévő kabinba kerülni, hogy észrevétlenül nézegethessem. Pont olyan szerettem volna lenni, mint ő, mert neki is barna haja és szeme volt, csak neki irtó jól állt. Hullámos haját egész hosszan hordta. Mivel nem voltak gyerekei, így negyvenévesen is aránylag nagy és feszes mellei voltak. Alig volt rajta súlytöbblet, az is inkább kiemelte a csinos alakját. Egész kicsire volt borotválva neki alul, amit én is próbáltam utánozni.
Történt egyszer, hogy olyan sokan vártunk a zuhanyra, hogy azt mondta Andi, szálljak be mellé, elférünk így is. Bár szűkös volt a hely, azért beálltam melléje. Kicsit zavarba voltam, hogy ennyire közel kerültünk egymáshoz, mindazonáltal érdekes érzés volt, amikor a kemény mellei néha hozzámértek. Sokáig álltunk mindig a zuhany alatt, általában kiürült a mosdó, mire mi végeztünk. Kis idő múlva kezdtek felszabadulni a helyek, de nekem jobban esett ott maradni, és ő sem szólt, hogy szálljak ki mellőle. Csak álltunk a forró víz alatt, és némán élveztük az erős sugárban bőrünkre csapódó vízcseppeket. Mindig nagyon kinyitottuk a csapot, hogy az erős vízsugár masszírozó hatását kiélvezzük. Andi egyszer csak elkezdte tusfürdővel bekenni a vállamat. Előre hajtottam a fejemet, és ellazítottam a karjaimat, mert úgy jobban esett.
Elfordította a zuhany fejét a fal felé, hogy ne mossa le a habot rólam. Jó sokat tett rám és egészen felhabosította. Végigkente a hátamat és a karjaimat is. Nagyon jól esett, úgyhogy felemeltem a karjaimat, hogy az oldalamhoz is hozzáférjen. Végigkente az oldalamat, majd a hasamról fel végig a mellemen keresztül. Borzongás futott rajtam keresztül. Még senki nem ért a mellemhez, és nem gondoltam, hogy ilyen érzékeny. Visszafelé megint megsimította, de most határozottabban és a végén összecsippentette a bimbóimat. Elakadt a lélegzetem és szemben neki kellett támaszkodnom a csempézett falnak, mert szédültem a különleges érzéstől. Ezután lemosta rólam a habot, majd megszólalt.
– Most te jössz!
És már fordult a fal felé. Bekentem a hátát, miközben szörnyülködve láttam, hogy megduzzadtak a bimbóim. Örültem is, hogy nem látja, mert szégyelltem volna előtte. Vastagon behaboztam a hátát, és végigkentem egészen a fenekéig. Feszes volt, és jó volt végigfuttatni rajta a kezemet. Rajtunk kívül addigra már senki sem volt a mosdóban, úgyhogy folytattam tovább. Az oldalát kezdtem bekenni, amikor ő is felemelte a kezét. Bátortalanul, de kíváncsian végigsimítottam a melleit. Nagyon finom érzés volt, ahogy a tenyeremben éreztem a mellei tömegét. Letértem a hasára, majd vissza. Teljesen elcsodálkoztam, mert mikor ismét a melleire tévedt a kezem, a bimbóiban elakadt az ujjam. Végigcikázott bennem a gondolat, hogy ő is úgy érez most, mint én. Az oldalát lentről felfelé megint bekentem, majd határozottabban simítottam meg a melleit, sőt egy kicsit el is időztem rajtuk. Próbáltam terelni, és arról kezdtem el beszélni, hogy olyan melleket szeretnék, mint amilyenek neki vannak.
– Nézd meg nyugodtan őket.
Mondta, és szembe fordult. Nem mertem a szemébe nézni, csak bámultam az arcomhoz közel került duzzadt melleit. Mintha csak puszta kíváncsiságból tapogatnám, simogatni kezdtem körbe-körbe. A mellkasa egészen megemelkedett, ahogy csináltam.
– Neked is szép melleid vannak! Megtapinthatom őket? – Kérdezte mosolyogva.
– Komolyan mondod?
Játszottam a tudatlant, mert jólesett a dicsérete.
– Hát persze, nagyon formásak.
Mondta enyhén remegő hangon, és tenyerével körbefogta a dombjaimat. Finoman masszírozni kezdte őket. Egészen kiment a lábamból az erő. Próbáltam utánozni, és simogattam, markolásztam az övéit. Kezdett visszatérni a tudatom, és nagyon kellemes érzés járta át a testemet.
– Tudod, hogy ügyesen csinálod?
Kérdezte tőlem, furcsa mosollyal az arcán.
– Tényleg jól esik? – Mosolyogtam vissza rá.
– Nagyon jól csinálod, de most már le kell mosnunk magunkról a tusfürdőt, mert kiszárítja a bőrünket.
– Rendben. – Mondtam, és közben azon morfondíroztam, hogy valóban azért akarja abbahagyni, vagy más miatt. Kiszálltunk és megkerestem a törülközőmet.
– Várj még, ne törülközz meg. – Szólt Andi, és kivett a táskájából egy tubust. Odajött, ő is vizes volt, és azt mondta, hogy ez egy olyan hidratáló testápoló, amit a vizes bőrre kell felvinni, és ha akarom, használhatom én is.
– Örömmel. – Mondtam, – csak nem tudom, hogy mennyit kell felkenni egyszerre.
– Na várj, majd csinálom én.
A hátam mögé állt, és hallottam, ahogy a tenyerébe présel egy adagot.
– Fogd össze a hajadat, nehogy összekenjem!
Szót fogadtam, és mindkét kezemmel összefogtam, és felraktam a fejem tetejére, de a kezeimet ott hagytam. A vállamra kente, majd végig a hátamra. Nagyon selymes puha érzés volt. Szétoszlatta, majd az oldalamon át végigkrémezte a melleimet is.
– Ezzel azért jobb érzés nem? – Kérdezte, és megállt.
– Nagyon finom! – Mondtam halkan, mert nem akartam, hogy az öltözőbe hallják, mit is csinálunk. Megint nyomott a kezébe, és most csak a melleimet simogatta. Teljesen nekidőltem, így a hátammal nekinyomódtam a melleinek. Körkörösen krémezte a dombjaimat, a bimbóimat pedig néha megmorzsolgatta két ujjával.
Teljesen elaléltam. A fejemet hátrahajtottam a vállára, a kezeimet pedig összekulcsoltam a tarkóján, és becsuktam a szemeimet. Éreztem arcomban a leheletét. – Szeretkeztél már valaha? – Kérdezte félig suttogva a fülembe.
– Nem, csak csókolóztam.
– És tudod, hogy most ez valahol annak számít? – Suttogta.
– Nem tudom, de olyan jól esik. – Mondtam esedező hangon.
– Ha akarod, mutathatok többet is! – És megpuszilta a nyakamat, sütött a helye.
– Kérlek, csináld még! – Válaszoltam, és szorosabbra fogtam a tarkóját.
– Rendben, de meg kell ígérned, hogy ez köztünk marad.
– Megígérem!
És nyeltem egy nagyot. Olyan izgató volt, ahogy behunyt szemmel hallgattam ahogy a fülembe duruzsol. A fal mellet volt egy masszázságy. Leült oda, és háttal beleültetett az ölébe. Felemelte a kezeimet, és visszakulcsoltatta a tarkójára.
– Most megmutatom neked, hogy lehet jó érzést okozni a másiknak. – Mondta, és megcsókolta a tarkómat. Végigborzongtam, és becsukott szemmel vártam mi következik. Megint kenni kezdte a melleimet, és a hasamat. Most határozottabban gyúrta, masszírozta őket, közben oldalra fordítottam a fejemet, mert finom volt érezni a leheletét a számon. Hosszában simogatta a felsőtestemet. Néha rátért a combjaimra is, ameddig elérte. Olyan bársonyos érzés volt, ahogy a krém rákerült a testemre. Az illata pedig balzsamos volt, amitől csak még jobban szédültem. Andi keze nyomán végig bizsergett a testem. Éreztem, hogy ő is nyitott szájjal lélegzett, és szaporábban vette a levegőt. Olyan közel voltak az ajkaink, hogy egymás szájából vettük szinte a levegőt.
Közelebb húztam magamhoz, és puszilgatni kezdtem a vizes arcát. Néha félig az ajkát is érintettem, amitől beleborzongtam. Kinyitottam a szememet és az arcába néztem. Fordítottam egy kicsit a fején, és sikerült szájon csókolnom. Puha volt és perzselő. Nem engedtem fel a fejét, és ajkaimmal simogatni kezdem az övéit. Neki is jól esett, mert összeszorította a mellemet, és a nyelvével csiklandozni kezdte a számat. Becsuktam a szememet, és az ajkaimmal körbefogtam a nyelvét. Csókolózni kezdtünk amennyire csak lehetett ebben a pózban.
Finom volt a szája, és olyan selymes a nyelve. Nagyon jól csinálta. Közben éreztem, ahogy a mellei támasztják a hátamat. Egészen lenyúlt és a belsőcombjaimat kezdte el bekenni. Nagyobb terpeszbe rakta a lábait, ezzel az enyémet is széjjelebb nyitotta. Reszketések futottak végig a combomon, ahogy egyre beljebb simogatta. Két mutatóujjával krémezte a puncim két oldalát, közben folyamatosan csókolóztunk tovább. Kicsit széjjelebb húzta az ajkaimat, és középsőujjával végigsimította a puncim közepét. Összeugrott a hasam, és belenyögtem az arcába, mert még életemben nem éreztem ehhez hasonlót. Libabőrös lettem, és a gerincemen futkosott a hideg. Annyira kellemes volt, hogy szólani sem tudtam, csak halkan nyögdécseltem.
Továbbra is folyamatosan csókolóztunk, de mivel Andi feje fölöttem volt, szép lassan kezdett átcsurogni a nyála a számba. A számban összekeveredett nyálunkat a nyelvemmel próbáltam visszatolni, hogy ő is érezhesse. Nem sikerült, úgyhogy amennyire tudtam, nyelni kezdtem. Eközben közvetlenül a szeméremdombomra csurgatott a tubusból, és egész tenyerével szétkente a puncimon. Középsőujjával finoman benyúlt az ajkaim közé, és le-föl mozgatta bennük. Az egész testem remegett, annyira jól esett, de kezdett kényelmetlen lenni a póz, és előre dőltem. Látta rajtam, hogy mi a bajom, úgyhogy hagyta, hogy felálljak, de közben két kézzel fogta a csípőmet, míg megfordultam.
Tekintetünk találkozott. Sosem láttam még ilyen kifejezést az arcán. A pupillái hatalmasak voltak, és le-fel futtatta szemeit a testemen. Rámmosolygott, és a saját mellére is nyomott a krémből. Lassan ereszkedtem az ölébe, hogy minél kényelmesebben helyezkedjek el, mindkettőnk számára. Rádőltem úgy, hogy a melleim nekinyomódtak az övéinek, és így dörgölődtünk egymást. Ő is nyögdécselni kezdett. Kicsit távolabb ültetett a combján, és mélyen a szemembe nézett. Közelíteni kezdett az arcával, de én már csak a pirosan izzó száját láttam, és fel akartam falni. Elsőnek csak kóstolgattam az ajkait. Nyalogattam, csipegettem őket. Átdugtam a nyelvemet, végre kényelmesebben tudtunk csókolózni. A kezeimmel közben körbefogtam a melleit és markolászni, gyúrni kezdtem. Finoman hullámzani kezdett a teste, és erősebben tapadt a számra, amin éreztem ahogy megrezegnek a hangszálai. A kezeivel simogatta a fenekemet, és próbálta hátulról elérni a puncimat. Csak a gátamig jutott, úgyhogy egyik kezével hátulról, a másikkal elölről simogatott. Ficánkoltam az ölébe, mert a hüvelykujja többször is nekiütközött a puncim felső végének.
Ismeretlen érzés kerített hatalmába. A hüvelykujját odaszorította és körözni kezdett vele. Elakadt a lélegzetem, és megmeredtem. Kiegyenesedett a hátam, teljesen hátrafeszült. A mellébe és a nyakába kapaszkodtam, és önkéntelenül táncolni kezdett a csípőm. A mélyről valami iszonyatos jó érzés indult meg bennem, ami cikázni kezdett a gerincemen keresztül az agyamig és vissza. Egyre csak erősödött, még akkor is amikor úgy éreztem, hogy ennél erősebb nem is lehet. Egész testemben reszkettem, és kapkodva vettem a levegőt. Minden irányítást elvesztettem magam felett. A szemeim felakadtak, a torkom pedig összeszorult. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire csillapodni kezdett az érzés. Egyszerre szaladt ki belőlem minden erő, de olyan jóleső érzéssel, hogy pillanatra elvesztettem az eszméletemet, és ráborultam Andira. Percekig csak zihálva lélegeztem, és reszkettem a fáradtságtól. Csak nagyon lassan kezdtem magamhoz térni. Andi mosolyára emlékszem elsőnek. Kiszáradt a torkom, hirtelen hangom sem volt, hogy megszólaljak.
– Ne mondj semmit, csak ha megbántad! – Mondta most már komolyan. Csak a fejemet ráztam, és az összekent mellét láttam, ahogy a bimbói felém merednek.
– Csukd be a szemed! – Mondtam Andinak, és a leszálltam a combjairól. Reszketeg lábbal eléálltam az ágynak és megsimítottam az arcát. Elmosolyodott és behunyta a szemét. Megnyalta az ajkát és nekidőlt a falnak. Perceken keresztül csak simogattam a melleit, és az egész felsőtestét. Mélyen vette a levegőt, és az arcából az elégedettség sugárzott. Percekig csak a melleit és a combjait masszíroztam. Ezek után kevés krémet vettem le a hasáról, és a puncijára kentem. Alig érezhetően megremegett a csípője. Előrébb ült, visszadőlt a falnak, így még jobban hozzá tudtam férni. Egész tenyeremmel simogatni kezdtem a punciját, a gátján keresztül egészen a végbeléig. Ő közben a saját melleit kezdte erősen masszírozni. Gyönyörű látvány volt. Egyik kezével lenyúlt és összefogta az első két ujjamat, majd a puncijához tolta, mutatva hogy nyomjam be neki. Nagyon lassan tolni kezdtem az ujjaimat, miközben figyeltem az arcát, hogy nem fáj-e neki. Meglepően forró és síkos volt belül. Könnyen bement, úgyhogy kihúztam, majd megint betoltam. Nagyon halkan nyöszörgött és a melleit markolászta. Látszott, hogy ő is önkívületi állapotba került. Ütemesen húzogatni kezdtem benne, néha forgattam is, váltogatva az ütemet. Egész teste rázkódott az ágyon, és furcsa szag terjengett. Egyszerre volt fura és izgató. A másik kezemmel pedig elkezdtem a puncijának a tetejét simogatni. Neki is megvolt keményedve a kis csúcsocska, csak az övé valamivel nagyobb volt.
Ahogy odatévedtem egész teste hullámzott a gyönyörtől. Hosszú percekig folytattam, már azt hittem hogy nem jól csinálom mikor egyre erősebben kezdte dobálni a testét, még hangosabban nyüszögött, össze-összerándult, a melleit majd kitépte a helyükből. Az ujjam körül is összeszorult a belsője. Végül görcsbe rándult az egész teste, majd teljesen összeroskadt. Kihúztam az ujjaimat, és áttérdeltem a combjain, hogy közelről az arcába nézhessek. Kinyitotta a szemét és rám mosolygott. Magához húzott és megcsókolt.
– Köszönöm, évek óta nem éreztem már ezt az érzést!
És ismét megcsókolt. Szótlanul visszamentünk lezuhanyozni, de most már külön fülkébe. A büfé bezárt mire végeztünk. A hazafelé vezető úton a szexről beszélgettünk. Andi részletesen elmesélt mindent, hogyan is történik egy férfi meg egy nő között a szeretkezés. Nagyvonalakban tudtam, de mivel nem volt még benne részem, csak elképzeléseim voltak. Andi szerint olyan érzés lesz mint amit most éreztem. Megnyugodtam, de közben arra gondoltam, hogy egy fiú lesz-e olyan figyelmes mint ő. Az úton visszafelé már csak az járt a fejemben, hogy lesz-e ennek folytatása, mert választ akartam kapni egy csomó kérdésre.

Családi szex

Tavaly nyár óta érzem magam a legkiegyensúlyozottabbnak. Ennek nincs más oka, mint hogy 16 évesen rendszeresen szexelek. Tudom nem minden a szex, de egy hormonoktól túlfűtött kamasztól mi várható?!

Mint említettem 16 éves vagyok. Barna bőrű és barna hajú jó kiállású kissrác. A szemem zöld színű, ami egy kicsit latinossá teszi a képet. Édesanyámmal és a nálam 6 évvel fiatalabb öcsémmel élek együtt. Apukám már régen itt hagyott minket, de a napokban vette fel velünk újra a kapcsolatot, aminek az öcsémmel nagyon örültünk.

Egy évvel ezelőtt: Már majdnem dél, anyám hangjára kelek. A konyhából kiabál, hogy keljek fel. Fel is kelek, mert nem szeretném átaludni az egész nyári szünetet. Megpillantom a reggeli merevedésem és arra gondolok, hogy ezt itt és most el kell, hogy intézzem. Már nyúlok is a telefonomért. Pornót kapcsolok és neki látok az önkielégítésnek. Élvezet hangjai hagyják el a számat. Ekkor kinyílik az ajtóm szinte hangtalanul, de én nem veszem észre. Majd megszólal az öcsém.
– Te mit csinálsz? – kérdi megszeppenve, én majdnem szívinfarktust kaptam úgy megijedtem, de gyorsan összeszedtem magam és lassabb tempóra váltottam
– Tudod, amit múltkor tanítottam neked – közben is vertem a farkam, ő nem tudott a szemembe nézni, hol a lába elé bámult, hol azt nézte, hogy verem – Csukd be az ajtót! – szóltam rá, becsukta és ismét visszaállt oda, ahol volt.
– Csináltad már azóta? – kérdem tőle
– Nem… – válaszolta
Majd tovább érdeklődtem és végül elmondta, hogy azért mert egyedül nem meri. Megnyugtattam, hogy nem kell félni, ez jó dolog. Végül pedig mondtam neki, hogy most menjen ki és ne beszéljen erről senkinek, ahogy ezt korábban megbeszéltük és akkor este közösen csináljuk megint. Láttam rajta, hogy olyan tessék-lássék módjára akarja elhagyni a szobát. Majd mikor az ajtóhoz ért visszafordult és megkérdezte, hogy maradhat-e. Mondtam neki, ha akar, akkor maradjon nyugodtan. Feljött hozzám az ágyra és jó közel bújt hozzám. Én a telefont már azóta nem néztem, hogy az öcsém bejött így úgy gondoltam, hogy most se fogom így visszatettem a helyére. Mikor már majdnem elélvezem, akkor öcsém ismét megszólalt.
– Megint kijön belőle az a valami? – tette fel a kérdést nekem
– Igen, a ge…, sperma
Erre a farkam fölé hajolt. Én nem bírtam már magammal szóval elélveztem. Jó nagy adag sperma hagyta el a testemet. Mikor már „kiélveztem maga”, akkor pillantottam meg az öcsémet hogy nyalogatja a száját és nyel egyet. Látta rajtam az értetlenséget és válaszolt a felnemtett kérdésemre.
– Egy kicsi a számba ment meg az arcomra.
Elvörösödtem. Nem tudtam, hogy most mit csináljak. Baja ugyebár nem lehet. De azért egy kicsit zavart. Mondtam neki, hogy erről sem beszélhet senkinek. Majd kiküldtem a szobámból.

Szerencsémre nagyon jó volt a kapcsolatom az öcsémmel. Nem olyasfajta, mit a szokásos öcs-báty viszony. Ez annak is betudható volt, hogy anyukám egyedül nevelt minket és nem akartam megnehezíteni a dolgát. Sokszor maradtunk egyedül éjszakára az öcsémmel, mert anyunak dolgoznia kellett. Természetesen mi is civakodtunk, de nagyon ritkán. Próbáltam anyukámnak mindenben segíteni. Én szoktam öcsivel házit írni és mindig játszottam vele, hogy ne sírjon.
Egész nap azon a „reggel” történt dolgon járt az eszem. Már nem voltam ideges miatta. Elkezdett izgatni a gondolat, hogy milyen más szájába élvezni úgy, mint a pornókban. Aznap délután a kanapén tévéztünk és megkérdeztem tőle, hogy tetszett-e neki, hogy a szájába ment, ő azt felelte, hogy igen. Meglepődtem, mert úgy tudtam, hogy a spermának nincs jó íze, ezért tovább faggattam. „Ízlett? Milyen volt? Mi tetszett benne?” Majd az öcsém rám nézett és csak elmosolyodott, majd annyit mondott, hogy „Az a tiéd és te azt mondtad egyszer nekem, hogy ami a tiéd az az enyém is.” Én erre elmosolyodtam majd megsimogattam a buksiját és mondtam neki, hogy igaza van.
Eljött az este. Egy szobában lakom az öcsémmel szóval nem volt nehéz megoldani a közös masztit. Miután megfürödtem és visszamentem a szobába, öcsém az én ágyamban feküdt pucéran. Nálunk ez megszokott volt, mármint a másik előtti meztelenkedés. Én is ledobtam a törölközőt majd mellé feküdtem.
Elkezdtem izgatni az akkor már fél merev farkam. Öcsém utánozott. Akkor húzta hátra a bőrt, mikor én. Akkor nyálazta be a makkját, amikor én. Majd vertük egyszerre, először lassan, majd egy kicsit gyorsabban. Nagyon élveztem a közös maszturbációt. Öcsém mondta, hogy ha jön az a valami, akkor szóljak neki. Mondtam neki, hogy mindenféleképpen szóltam volna. Már majdnem durrantam. Szóltam is neki, hogy jönni fog. Ő ismét a farkam föle hajolt. Majdnem bekapta. Hirtelen elborult az agyam és a kezemet a fejére tettem és rányomtam a farkamra élvezés közben.
Nagyon jó volt. Éreztem, ahogy az öcsém fel akarja emelni a fejét a farkamról de nem hagytam neki. Minden cseppemet beleeresztettem.
Mikor már kész voltam az öcsémre néztem. Nagyon megijedt. Gyorsan megakartam nyugtatni. Emlékeztettem arra, hogy ami az enyém az az övé is és ezáltal a farkam is. Ekkor megnyugodott és elmosolyodott. Én pedig szörnyen éreztem magam.
Aznap este alig aludtam valamit. Egész éjjel gondolkodtam. Telefonon olvasgattam hasonlók után, de semmi érdemeset nem találtam. Furcsa volt, mert nagyon bántam, amit tettem, de egy részem élvezte a dolgot és ez volt az, ami még hülyébbé, nehezebbé és elviselhetetlenebbé tette a helyzetemet. Reggelre sem békéltem meg magammal. Egész nap szótlan voltam. Nem találtam a helyem. A kanapén ülve néztem a tévét, de nem is hallottam és nem is láttam mi megy benne csak azon gondolkodtam, hogy mekkora egy barom állat vagyok. Sosem gondoltam volna, hogy ilyet fogok tenni a saját öcsémmel. Ezek után, hogy fogok a szemébe nézni vagy hogy fogok anyám szemébe nézni, ha ez véletlenül napvilágra kerül. Sosem ébresztett bennem vágyat az öcsém. Azzal már nagyjából tisztában voltam, hogy vonzódom a fiúkhoz is. Gyakran néztem bi és meleg pornót is és fantáziáimban vágytam egy bátyra, aki jól megdug. De mivel tudtam, hogy nincs bátyám, ezért nem is gondoltam bele, hogy ez milyen hatással lenne a családi életünkre. A mély gondolatmentemből az öcsém szakított ki. Mellém ül és elkezdte fogdosni nadrágon keresztül a farkam. Természetesen nem engedtem neki és kérdőre is vontam.
– Mit csinálsz? – súgtam a fülébe, mert anya a konyhában főzött
– Azt mondtad, hogy bármikor megfoghatom – súgta ő is
– Én ilyet nem mondtam!
– De azt mondtad, ami a….
– Tudom jól, hogy mit mondtam, de nem szabad a szobán kívül máshol.
– Ja, jó! – majd megint odanyúlt
– Hé! -szóltam rá ismét
– De anyu most nem figyel.
– Te kis lüke! -megmosolyogtam az akaratosságát
Végül hagytam neki, hogy egy kicsit tapizzon. Eljött az este. Már féltem magamtól, hogy ma este mit fogok csinálni az öcsémmel.

A történetben szándékosan hagytam nyitott kérdéseket, melyekre a folytatás/folytatások fognak választ adni.

Gyakorlás a pornófilmezésre

Bort fejtettek lent a pincében, apósom meg a férjem. A Gézám negyvenkét éves, kissé kopaszodó, izmos pasas, az apósom, meg hatvan, de ötvennek néz ki. Mindig megakad rajtam a szeme, jól láttam többször is, de nem szemezgetek vele, a rokon, az, rokon, meg mégis csak a Gézám apja. Na, már most tudtam, hogy ezek ketten kóstolgatás közben be fognak piálni, úgy is lett, a nótázás már jelezte, hogy jönnek fel, kiéhezve, érezték a sült nyúl illatát, meg a kakasherepörköltet.

– Na, ettől aztán kanosak leszünk Lenkém. – mondta a férjem. Jól be volt csiccsentve.

– Hát Gézu, tegnap éjjel hiába költögettelek, aludtál, mint a bunda. Pedig erotikus film ment ám. A Nana.

Vacsoráztunk, a két férfi borgőzös lehelete körbevett, nótáztak, aztán Gézám elkezdte fogdosni a csöcsömet. Jó nagy melleim vannak, 96 b a melltartóm száma, irigykedik is a Juci barátnőm, hogy nagy súlya ellenére még nem lóg, egy fiatal lány is megirigyelhetné. Igaz kicsit kilátszott a mellem abból a tavaszias, pöttyös ruhából, amit a csípős őszben felvettem, de a konyhában sparhelt van, nem fáztam én, majd kicsattantam a pirosságtól.

-Ne csináld már, hát apád is itt van! – szóltam rá a  férjemre.

-Na és aztán? – mondta az apósom – öregember nem vénember! Láttam én már ilyent. Még élt a megboldogult Pirim, mi is sokat huncutkodtunk ám!

-Régen fogtál már apu, ugye ilyen melleket meg pinát?

Az öreg szeme elkerekedett, arca meg piros lett.

-Régen-e? Tegnapelőtt éjjel kenterbe vágtam a kocsmárosnét, meg a férjének a szájába adtam a farkam.

-Mi?? – kérdeztük meglepődve mindketten.

Már nem volt visszaút, apósom megvallotta, hogy neki mindegy ki szopja.

-Apa! Mehetnél pornófilmbe szerepelni, pont olvastam olyan hirdetést. A te korodbeli férfit keresnek, jó kiállásút, aki benne van a bibe is. Akkor jó pénzt kereshetnél, meglenne a téli tüzelőnk ára. Mit mondasz? Jelentkezel?

Akkorra már magasra hágott a libidónk, a bugyim nedves lett, a fiúknak állt a cerkája.

-Nem kéne még azt gyakorolni fiam?

-Hát gyakorolj apa. Kezdhetjük most. A film kedvéért kipróbálhatjuk, hát hiszen nincs abból semmi, csak gyakorlat. Segítünk apunak nem, Lenkém?

-Hát de, de – dadogtam.

Mit volt, mit nem tenni, Gézám elkezdett látványos pózokba fogdosni, az úgy történt, hogy felállt, felhúzott magához, váltottunk egy forró, finom csókot, hogy nézett minket az öreg, külön felizgatott, de szerintem a páromat is. A szoknyámat felhúzta, kilátszott a combom meg a fenekem alja, ekkor éreztem már az öreg keze is simogat. Gézám a pinámat, apósom, a Feri meg a hátsómat. Nagyon izgató volt, hogy ketten simogattak, meg az is izgatott, hogy az öreg éhes szeme után a keze is megkapja a testemet.

Gézánál előbb került be apósom keze a bugyimba. Nyálas ujjakkal elkezdte a popsilukamat izgatni. Géza közben levette a melltartómat a mellbimbóimat szopkodta, az ujjai a hüvelyemben jártak ki-be, addigra az öreg leszállt a székéről, térdre vetette magát és elkezdte nyalni meg csókolgatni a fenekemet.

-Fenséges segg, mondhatom- csapott egyet a popsimra és amikor sikkantottam, látta tetszik, még rám húzott jó néhányszor.

A bugyim és a fiúk alsójai lekerültek, éreztem, ahogy Géza a pinámat nyalja,  az öreg meg a popsilukamat. A kettős élvezettől hamar elélveztem, a nedveim csordogáltak lefelé. A Géza apja ekkor az olivaolajért nyúlt öntött a tenyerébe és azzal kezdte kenegetni a fenekemet. A lukamba kente aztán megragadta a csípőmet és betolta az eres -éreztem-, nagy faszát. Azt is beolajozta előtte, nyögött miközben simította rajta. Géza sem akart lemaradni, ő meg betolta nekem elölről, ketten összehangolva basztak, majdnem elájultam, annyira jó volt.

A párom belém élvezett,  az öreg is éreztem megfeszül a seggembe, még nagyobb lesz a rúdja, de ekkor ő kihúzta a farkát, elment a mosogatóhoz, leöblögette a faszát és a pilledt párom szájába adta, saját fia szopkodta ki a gecit belőle. Párom először idegenkedve nézte az apja szerszámát, de aztán csak megragadta, marokra fogta verte egy kicsit, majd megszopogatta a golyójait, aztán bevette a lila makkot a szájába és élvezetig szopta az apját. Nagy geciszag volt a konyhában, kielégülten feküdtünk le aludni. A dolgot nem ismételtük meg, de apósom megkereste a tüzelő árat és még egy új szendvicssütőre is tellett.

Vége.

Anyja – Lánya pinája

Mikor Lucy a házába invitált egy úszómedencés kerti partira, azt gondoltam, frankó, legalább megnézhetem ezt a kis cicababát bikiniben. És valószínűleg ez minden, amit elérhetek és amit eddig elértem ennél a minden közeledés elől kitérő kis tizennyolc éves csajnál, kapcsolatunk két lehangoló hónapja során: megnézhetem. Persze jó párszor csókolóztunk meg volt egy kis unalmas taperolás, de ez volt minden. Pedig Lucy szédületesen jó kinézetű kiscsaj volt, hosszú, gesztenyebarna hajjal, meleg mogyoróbarna szemmel, remek testén kidomborodtak a kemény, középméretű cickók és feszes, szív alakú feneke. Ennek ellenére, ha szexre került volna sor, oly frivol volt, mint egy mormon a pornó-partin.
Három óra körül értem oda hozzá, az ajtóban pedig a nővére, Liz fogadott… ez a slampos tenyeres-talpas pipi, aki ugyanabba a suliba járt, mint Lucy meg én, és sztálinista költészetet meg kerámiát tanult.
– Szia, Liz – köszöntem neki. – Merre van Lucy?
– Szevasz, Glen, mi újság? – felelt pár másodperc múltán, miután felfogta, hogy ott állok. Pillantása olyan üres volt, mint egy koldus zsebe. – Eljössz holnap a tüntetésre…, hogy a tudományos tanszék engedje el a kísérleti célokra használt csótányokat?
Szerettem volna elslisszolni emellett a hatvanas évekből visszamaradt kövület mellett, még mielőtt felszippant, és teljesen hatalmába keríti agyamat, az előszoba azonban túl szűk volt, ő pedig túl széles.
– Nem hinném. Hétfőn mindig zoknikat vasalok. Esetleg elmegyek majd az óvadéki tárgyalásodra.
Liz visszatolta nagymami stílusú szemüvegét az orrnyergére és erőlködve próbálta felfogni szavaim értelmét. Aztán elvigyorodott és azt mondta:
– Te hóhányó, az tetszene, mi?… Már ha lesittelnének…
“Ennél nagyobb élményre nem is számíthatsz”, mormogtam az orrom alatt, hangosan azonban csak annyit mondtam:
– Lucy biztos ott van hátul a kertben, mi? -a jobb érthetőség végett úszó mozdulatot tettem, majd elsiklottam mellette.
Anélkül, hogy hátranéztem volna, végigszambáztam az előszobán, aztán tettem egy bal kanyart a jókora, tágas nappaliban, odaléptem a teljes egészében üvegből készült hátsó falhoz és kikukkantottam a hatalmas kertre, melynek közepét egy vese alakú úszómedence foglalta el. Mindjárt felismertem Lucyt és négy barátját, viszont nem ismertem azt a vörös hajú pipit, aki nekem háttal ült egy felfújható gumifotelben a vízen lebegve. A medence kékeszöld vize csábítóan szikrázott a perzselő napsugaraktól.
Lucy ott ült a medence szélén és egyik barátnőjével cseverészett, lábukat a vízbe lógatva. Anyagtakarékos zöld bikini volt rajta, huncut cickóit alig takarta a vékony anyag, mellbimbói tisztán kirajzolódtak a melltartón át. Dús, barna haja napbarnította vállára és hátára omlott, egész teste csillogott a napolajtól.
– Te jó ég – sóhajtottam fel -, miket tudnék én művelni ezzel a pazar testtel, ha csak egy gyenge kis szellő rásegítene… Méláztam magamban és megdörgöltem spontán növekedésnek indult farkamat a farmeromon át. Hosszú, forró délután ígérkezett, ahol nekem vissza kell fognom magam. A napról és szexről való ábrándozásomat egy váratlan hang szakította félbe, valaki a torkát köszörülte. Lekaptam kezem az álló farkamról és gyorsan zsebre vágtam, majd a hang irányába fordítottam fejem.
– He? – hebegtem, mikor egy nőt pillantottam meg tőlem jobbra a boltíves bejáratnál, mely a konyhából vezetett az ebédlőbe. Arcom olyan vörös lett, mint a kínai nemzeti zászló, a dákóm pedig egyből magzati pozícióba zsugorodott.
– Bizonyára te vagy Lucy fiúja – vélte a hölgy, majd a lágyékomról az ablakra esett a pillantása, arcán halovány mosollyal.
– Öö… igen… hát persze. Ön pedig Lucy mamája, igaz? – nyögtem ki elszörnyülködve, mert már tudtam, mi lesz a válasz. Csak egy lehetőség adódik, hogy az ember jó benyomást tegyen egy lány szüleire… Az enyém pedig ott rejlett a nadrágomban.
Az asszony biccentett, mire mind az önbizalmam, mind pedig erekcióm egyszeribe odalett.
– Leslie vagyok – felelte és a magával hozott papírtányérokat az ebédlő asztalára tette, majd kinyújtott kézzel lépett oda hozzám.
Megfogtam és megráztam a kezét, bár az enyém most olyan ernyedt és erőtlen volt, mint egy lestrapált pénisz.
– Öö… igazán örülök, Mrs. Brown… izé… Leslie… – hebegtem.
– Lucy már sokat mesélt rólad – szólt az asszony és fejét félrebillentve mért végig tetőtől talpig. -Tényleg olyan jóképű és izmos vagy, ahogy Lucy mondta.
– Ó, igazán? – álmélkodtam és máris megfeszítettem mell- és karizmaimat. – Hát… edzem magam hébe-hóba.
Most kissé alaposabban vettem szemügyre Lucy mamáját és tüstént megállapítottam, hogy a család jó vérvonalba tartozik… persze azt is tekintetbe véve, hogy Lizt örökbe fogadták. Leslie Lucy érettebb, teltebb változata volt, ugyanolyan gesztenyebarna hajjal, mogyoróbarna szemekkel, csinos arccal és pazar testtel, mellbősége azonban legalább duplája volt leányáénak. A nagy, súlyos cickók majd szétfeszítették a karmazsinszínű, ujjatlan blúzt, mely alatt nem viselt melltartót, így mellbimbói csaknem átdöfték a szövetet. A hölgy Lelten formás alsótestét fakó farmer fedte, arca, karja és válla aranylóan napbarnított volt. Úgy bámultam arra a dögös dekoltázsra és a telt keblekre, mintha először pillantottam volna meg a Grand Canyont.
– Hát ez látszik is rajtad – mondta Leslie és ettől egy pillanatra visszatértem a valóságba. De tényleg csak egy pillanatra, mert aztán odalépett hozzám, és megsimogatta meztelen karomat puha, meleg, barna kezével.
– Önnek is remek az alakja, tekintetbe véve, hogy… már… mama – nyögtem ki, amivel nem bizonyultam a világ legjobb széptevőjének, különösen így, hogy a nadrágomat igencsak feszítette valami. Lucy már elmondta, hogy apja két éve elhunyt.
Leslie nyelve most végigszaladt telt, skarlátvörös ajkain.
– Ó, igazán köszönöm, Glen – felelte a karomat cirógatva. Most az üveg tolóajtón át pillantott ki az úszómedencére. – Lucy talán egy kicsit… tartózkodó, nem igaz?
Most nagy nehezen elfordítottam pillantásom a le-föl hullámzó kebléről és kinéztem a parti vendégeire. Nem volt egészen világos előttem, mire célzott Leslie.
– Ó… igen. Még nem történt köztünk… semmi, ha erre gondol.
Lucy mamája erre kinyújtotta a kezét és bezárta az ajtót.
– Pontosan erre gondoltam, szegénykém – sóhajtott fel. Aztán az ajtónak támaszkodott és elkerekedett szemembe nézett. – Nem tudom, hogy ezt kitől örökölte, mert én egyáltalán nem ilyen vagyok. Ha nekem megtetszik valami, azt meg is szerzem.
És ezután a meghökkentő vallomás után ez a negyven-egynehány éves cukorfalat a hollywoodi filmekbe illő testével megragadta mindkét vállam, a mesés cickókat mellkasomnak feszítve.
– Szent szar! – kiáltotta szédülő agyam. Ez a szexis, érett mama tényleg engem akar… de még hogy! Sóvárogva csókolgatott… egyáltalán nem úgy, mint egy anyuka. Így aztán eddig bénult izületeim beindultak, két karom akcióba lépett és Leslie forrón lángoló teste köré fonódott, miközben keményen visszacsókoltam.
Úgy smároltunk, mint két bepörgött gimnazista, pedig ez a dögös hölgy jó huszonöttel több volt az én tizenkilenc évemnél. Nyelvét a számba fúrta és egyből életre keltette saját jókora, szendergő nyelvemet… így aztán egykettőre áthidaltuk a generációs különbséget a szex nemzetközi nyelvén.
Valahogy lélegzethez jutottam és kinyitottam szemem. Az ablakon át láttam Lucyt, amint lábát a medencébe lógatva cseverészett barátaival, és ekkor villámcsapásszerűen hatolt belém a tudat kompromittáló helyzetünkről.
– Kérem, Mrs…. izé… Leslie, szóval… Lucy és a barátai… megláthatnak minket! – hápogtam.
Leslie rám függesztette nedves barna szemét, és elmosolyodott, mire szeme és szája sarkában apró szarkalábak látszottak.
– Emiatt ne aggódj, szivikém – felelte. – Ez olyan színezett üveg, hogy ha a nap süt, nincs ember, aki belátna ide.
Most lepillantottam Leslie enyhén szeplős, csábos mellére, aztán ismét kinéztem Lucyre. Végül kezem az asszony blúza alá csúsztattam és elővettem azokat a hatalmas barna cickókat a szűk ruhából. Hihetetlenül dús, súlyos keblek voltak azok, csokoládébarna bimbói – amiket valaha Lucy szopogatott – keményen, de rugalmasan álltak ki az ötdolláros nagyságú holdudvarból.
Egy ideig azokban a csábos didkókban gyönyörködtem, a farkam a nadrágomban már olyan volt, mint egy acélrúd, gondolataimban kora gyermekkori emlékeim törtek elő – mikor finom süteményeket majszoltunk, azt leöblítettük habos tejjel, aztán bebújtunk a kék takaró alá, élvezve a jól kiérdemelt szunyókálást. Leslie terjedelmes mellének látványa olyan volt, mint a hevesvérű gimnáziumi spanyol tanárnőm csöcseit bámulni… Aminek hatására beindul a kamasz fantáziája, elképzeli, hogy mellbekúrja a csajt, és erre jót rejszol a családi fürdőszobában.
Leslie térített magamhoz ábrándozásomból, mikor a fején keresztül lehúzta blúzát és félredobta, megmutatva meztelen, napbarnított felsőtestét.
– Mire vársz még, Glen? – kérdezte lágyan, eközben terjedelmes keblei csábosán remegtek meg vállának rándítására.
Habozás nélkül ragadtam meg a telt didkókat, tenyerembe fogtam, masszírozgattam, gyömöszöltem őket, kedvemet leltem a forró, duzzadt mellbimbókban. Ezek már nem az apró tini cickók voltak, amilyenek egypár vézna kiscsaj mellkasából állnak ki alig láthatóan; ezek igazi, telt női mellek voltak, mint az érett dinnye, melyek minden kétséget kizáróan sok bevetésben vettek már részt, sokat láttak és tapasztaltak.
– Szopogasd! – nyögött fel Leslie, miközben végigkalandoztam azokon a rugalmas emlőkön, ő pedig szemét lehunyva dőlt neki a füstüvegnek, mely a fantázia világát választotta el a valóságtól.
Az üvegen át láttam, hogy Lucy egy strandlabdát dob az egyik srácnak a medencében, ártatlanul és gondtalanul játszadozva a perzselő nap alatt, miközben csintalan mamája mindössze húsz méternyire onnan űzte a szexet gátlástalanul, mezítelen buja kebleivel a kezemben. Nyeltem egy nagyot, aztán fejem lehajtva dugtam ki a nyelvem és esetlenül kezdtem nyalogatni Leslie egyik duzzadt mellbimbóját. Csöcsei megremegtek a kezemben, teste az ablaknak vágódott, aztán hangosan nyögött… mellei nyilvánvalóan igencsak érzékenyek voltak.
Most még keményebben markoltam meg az asszonyság cickóit verítékező tenyeremmel, nyelvemmel sebesen köröztem mindkét pattanásig duzzadt mellbimbóján – előbb az egyiken, majd a másikon. Aztán azok a bimbók még nagyobbra nőttek, mikor jól benyálazva incselkedtem velük. Most a számba vettem és szopogatni kezdtem az egyik karamell színű bimbót.
– Igen, Glen, ez az! – kiáltott fel vonagló testtel a hevesvérű mami. Most megragadta a fejem, és ujjaival mélyen beletúrt rövid, szőke hajamba.
Keményen szoptam duzzadt bimbóját, a mellét, közben felpillantottam és gyönyörtől elködösült szemébe néztem. Csak szoptam tovább és közben kézzel masszíroztam a kemény dudákat. Egyre erősebben szoptam, míg csaknem a fél melle töltötte ki számat, izgatottan himbálva jobbra-balra. Aztán kihúztam számból a totál nedves cickót és a másikat szívtam be a számba, eljátszva azzal is ugyanazt az erotikus játékot, totál kiélvezve a nagy, kerek és barna keblek zamatát, teltségét.
Leslie végül lefejtette arcomat a melléről, kirántotta pólómat a farmeromból, felhúzta a felsőtestemre, majd a fejemet át rántotta le rólam, miközben engedelmesen emeltem fel két karomat. A tapasztalt tyúk szeme vadul csillogott, kezével végigsimított sima, csupasz mellkasomon, hosszú, vérvörös körmeivel birizgált. Megragadta mellizmomat, majd forró, nedves nyelvével csapkodott mellbimbóimon. Aztán nyalogatta és szopogatta megkeményedett bimbóimat, orrcimpái kitágultak, lehelete gőzölgött bizsergő bőrömön. Most megragadta az övemet, lehúzta a cipzáramat, még arra sem maradt időm, hogy biztassam őt, mert máris benyúlt a gatyámba és előhúzta a farkamat.
– Igen… basszunk, Mrs. Brown! – hörögtem, és ez a “Mrs.” megszólítás még szexisebbé fokozta az egészet.
Leslie most térdre ereszkedett és teljes hosszában előhúzta kőkemény faszomat a farmerból, közben magához húzott, aztán nekiállt le-föl pumpálni. Felséges érzés volt, ahogy bepörögve, forró kezével nyúlt a dákómhoz. Sima tenyerével le-föl csúsztatta a bőrt lüktető dorongomon, hogy tisztára bepörögtem, hímtagom még hosszabb és merevebb lett szorgos kezétől.
– Milyen csodás faszod van – lihegte Leslie, miközben vörös körmű ujjai le-föl siklottak a fütykösömön. – Úgy látszik, jót tesz neki, ha egy anya veszi kezelésbe.
Te jó ég! A telt idomokkal megáldott anyuci átment közönségesbe, már disznó szavakat használt! Ez a faszra éhes mama messze nem olyan volt, mint az eddigi csajaim egyformán dögunalmas mamái… Azok az elhízott tyúkok a börtönben használatos hajviselettel, szódásüveg vastagságú szemüveggel és annyi erotikus vonzalommal, mint a Szabadság-szobor.
Kigomboltam a farmeromat és a gatyámmal együtt lecsúsztattam a bokámra, hogy ez a teljesen felizgult szépség jobban hozzáférhessen a kolbászomhoz és a tojásaimhoz, ő pedig most bal kezével megragadta herezacskómat, jobbjával pedig Bilincsként szorította a dákót. Finom ujjaival mennyeien masszírozta a tökömet, közben a fütyköst hosszú, érzéki mozdulatokkal pumpálta, időnként átváltva gyorsabb és keményebb tempóra.
Testem a gyönyörtől reszketett, és mikor már azt hittem, ennél jobb már nem is történhet velem, minthogy a barátnőm anyja kiveri a farkam, miközben a lánya bikiniben viháncol ott a háttérben, Leslie a tövénél ragadta meg a dákómat és a makkomat kezdte nyalogatni.
– Ó, igen, szopja le a farkam, Mrs. Brown! – nyögtem rekedten és térdeim megbicsaklottak a szexuális gyönyörtől, amit ez az érett korú vörös hajú szépség idézett elő azzal, hogy sikamlós nyelvével ostorozta duzzadt makkomat.
Leslie körbejáratta nyelvét a faszom hegyén, majd le-föl siklott rajta a gyönyörnek ezzel a bársonyosan puha, rózsaszín eszközével. Beletúrtam selymes hajába és közelebb húztam arcát, ő pedig habozás nélkül kapta be makkomat, majd lassan haladt lefelé a dákómon. Telt ajkai könnyedén siklottak végig meredt fütykösömön, száját szélesre tátotta, hogy befogadhassa hímtagomat. A hosszú évek gyakorlata nyilvánvalóan megtanította Leslie-t arra, hogyan is kell jól csinálni azt, amiről eddig azt hittem, csak pornófilmekben meg tündérmesékben létezik, mert bizony oly sebesen tüntette el szájában a dákóm, hogy orra már a szeméremszőrzetemhez ért. A farkam teljes hosszában behatolt a szájába és torkába.
A lábaim tehetetlenül remegtek, hihetetlen érzés volt az a forró nedvesség! Ez aztán nem afféle tessék-lássék szopás és nyalakodás volt, amit általában produkálnak a tini lányok, akik az egészet gusztustalannak tartják. Igazi, brutális mélytorkos oboázás volt ez, a legjobb fajtából! És nekem túl sok ahhoz, hogy ura legyek a helyzetnek.
– Mindjárt elélvezek! – kiáltottam fel.
Leslie felpillantott rám csillogó, barna szemével, orrcimpái kitágultak, torka összeszűkült és esze ágában sem volt kiengedni hosszú, kemény farkamat a szájából. Fejem most hátravetettem, a gyönyörtől felnyögtem és sűrű spermát belövelltem a pajkos mami mohó torkába. Aztán újból és újból elmentem, testem vadul remegett minden egyes kilövellésnél, Leslie pedig mindent benyelt. Mikor aztán az utolsó töltetet lövelltem egyenesen a gyomrába, megragadtam dús haját és azt mondtam:
– Gyorsan elmegyek, szivi, viszont gyakran. – Ehhez különleges tehetségem volt.
Most lassan kiengedte még csöpögő farkamat, teljes hosszában kisiklatta mesés szájából és torkából, majd újfent teljes hosszában pumpálni kezdte a síkosán nedves dákót.
– Ha így áll a dolog, szivikém, akkor legjobb, ha ezt a pompás szerszámot a puncimba nyomod – javasolta.
Élénken bólogattam. És míg nedvesen csillogó, keményen álló farkam izgatottan lüktetett, mohón várva annak a másik szexbarlangnak melegét, Leslie felállt, megfordult arccal az úszómedence felé. Lehúzta testre feszülő farmerjának cipzárját, lehúzta jókora, kerek tomporáról, majd előre hajolva csúsztatta le a fakó kék nadrágot, végig a napbarnított lábakon. Oly apró alsóneműt viselt a fenekén, mintha semmi sem lett volna rajta… Akárcsak a felsőtestén.
Válla fölött kacsintott rám, telt ajkain csábos mosollyal, majd lábait felemelve bújt ki a lehúzott farmerból, aztán két kezét az ablak üvegének támasztotta és széttárta lábszárait. Lábujjhegyen állt, háta ívben meghajlott, feneke szemérmetlenül meredt a levegőbe és jobbra-balra riszálta, így ingerelt engem, mint vörös muleta a bikát.
Én is kiléptem edzőcipőkbe bújtatott lábaimmal a farmeromból, aztán előrerontottam, megragadtam azt az igencsak fognivaló segget és Leslie kemény farát markolásztam, a szívem percenként kétszázat vert, a farkam majd szétcsattant. Leslie felnevetett, miközben én szenvedélyesen gyömöszöltem rugalmas farpofáit, aztán egy sor disznóság hangzott el a szájából:
– Gyerünk, Glen, basszál meg! Közben majd nézzük Lucyt, amint a helyes kis barátnőivel lubickol odakint, te meg benyomod a nagy, örökké álló faszodat az én sikamlós pinámba és irgalmatlanul megbaszol!
Most még jobban hátratolta bronzos tomporát, szélesebb terpeszbe állt, én meg egyik kezemmel megragadtam síkosán nedves farkamat, a másikkal pedig Leslie derekát, úgy nyomtam be a makkomat sikamlós szeméremajkai közé. Csak nyomtam előre abba a puha résbe, nedvekkel teli puncijába és szinte alig hallottam a zene, nevetgélés és lubickolás hangjainak kavalkádját kintről, a külvilágból, melynek már nem voltam részese.
Leslie hangosan nyögött, egyik kezével megragadta melleit, míg a másikkal továbbra is az üvegnek támaszkodott.
– Basszál, Glen! – lihegte. – Úgy basszál meg, ahogy a lányomat szeretnéd!
Beszívtam a felforrósodott levegőt táguló tüdőmbe, dorongomat mélyen merítettem hüvelyébe. A farkam egész a tökömig eltűnt abban a szaftos pinában. Aztán két kézzel ragadtam meg Leslie derekát és keményen kezdtem előre-hátra lökdösni a csípőmet, úgy basztam a totál felizgult anyucit.
– Igen! – kiabálta Leslie fejét lesunyva, két kezét a vékony, csak belülről átlátszó üvegfalnak támasztva, mely elválasztott most bennünket a civilizált társadalomtól.
Ki-be lökdöstem hatalmasra nőtt farkamat Leslie meglepően passzentos puncijába, mind gyorsabban mozgatva csípőmet, arcom és testem verítékben úszott, eközben keményen csapkodtam a mami mennyei seggét. A tolóajtó rázkódott keretében, ahogy Leslie-t döngettem a dákómmal, testem keményen ütődött hullámzó tomporának, a farkam gyors tempóban fűrészelt előre-hátra lucskos puncijában. Odakint Lucy az ugródeszkán állt, onnan nézett az ablakra, mely mögött a fiúja és az anyja vadul dugtak. Úgy tűnt, mintha hallana valamit, de aztán megigazgatta bikini felsőjének vékony pántjait, melleit megérintve meggyőződött róla, hogy a melltartó takarja, aztán fejest ugrott a vízbe.
– Mindjárt elélvezek! – sóhajtottam remegő hangon… Aznap délután már másodszor, szinte megszállottként döngetve Leslie punciját.
– Még nem! – üvöltötte, azzal verítéktől gőzölgő testét felállva az üvegfalnak préselte, hogy a dákóm kicsúszott a puncijából. Hirtelen hátrafordította fejét, haja meglebbent körülötte, úgy nézett rám sóvárogva: – Előbb seggbe baszol… Azt akarom!
És tényleg azt akarta… mindent egyszerre! Nekem meg nem volt kedvem vitatkozni vele; mindig arra tanítottak, hogy tiszteljem az idősebbeket.
– Meglesz – hebegtem, majd ámultan figyeltem, ahogy két kezével hátranyúlva tárja szét farpofáit, felkínálva remek napbarnította tomporát, mindkettőnk gyönyörűségére.
Most a tenyerembe köptem, nyálammal és az ő puncijának nedveivel téve síkossá lüktető farkamat, aztán elbizonytalanodva pillantottam hol a meredező dákómra, hol az ő apró, ráncokba húzódott segglukára. Mégis, hogy a francba nyomjam be az acélosra edzett, tizennyolc centis fütykösömet ebbe az apró lukacskába, tűnődtem magamban? Már épp megkérdeztem volna a sóvárogva várakozó anyucit, mit szól ehhez a fizikai képtelenséghez, mikor élesen sziszegve szólt rám:
– Gyerünk, dugd már be a faszodat a seggembe és basszál! Nyomás!
Ujjaival a farpofáiba markolt, teljesen széthúzta azokat, ujjpercei fehéren villogtak a feszes, napbarnított húsán, én pedig arra a következtetésre jutottam, hogy szexuálisan minden lehetséges ebben az igencsak felizgult állapotban. Legalábbis ezt reméltem. Keményen megragadtam a farkam, aztán a dühödt, lila makkot egyenesen abba a tengeri csillagra emlékeztető lukba döftem. Erőteljesen nyomtam, aztán legnagyobb döbbenetemre jócskán felduzzadt makkom minden különösebb nehézség nélkül siklott Leslie tomporába. Ő pedig nekem nyomta fenekét, mire lüktető farkam teljesen elmerült remegő seggében, mint valami karó a meleg, nedves talajban.
Féktelenül döfködtem előre, míg lágyékom az ő hátsójához ért, és a dorongom teljes hosszában eltűnt odabent a végbelében. Újra kezdtem a jól bevált, ritmikus pumpálást és azon csodálkoztam, milyen könnyedén siklik ki-be jókorára duzzadt dákóm ennek a tündéri nőnek kitágult hátsó bejáratában.
– Ez az, basszál csak! – szólt nyöszörögve, miközben két kezét már levette a faráról és azok most nyikorogva csúszkáltak le-föl az ablaküvegen, ahogy ott szorgalmasan döngettem őt. Aztán egyik kezét a pinájára csúsztatta és sebesen kezdte dörgölni csiklóját.
Jómagam is hozzájárultam a szexuális nyomáshoz néhány fokkal, dühödten lökdöstem a farkam Leslie segglukába, basztam a ringatózó seggét… még… még… még, míg végül a tökeim összehúzódtak a várakozásban, és az egész, velejéig romlott, forrón izzó helyzet számomra a végsőkig fokozódott.
– Most elélvezek! – hörögtem.
– Élvezz a seggembe! – üvöltött vissza Leslie, eszeveszetten dörgölve csiklóját, és e pillanatban arra is magas ívben tettünk volna mindketten, ha egy hirtelen felhőszakadás bekergeti a társaságot a medence mellől a ház menedékébe, ahol aztán szemtanúi lennének kettőnk őrült anális szexpartijának.
Még jó néhányat döfködtem kéjsóváran Leslie seggébe, közben tágra nyílt szemekkel néztem fiatal lányát, aki most épp kimászott a medencéből és hátrasimította hosszú, nedves haját. Aztán kivágott bennem a szexuális biztosíték és belövelltem a forró ondót az épp elélvező mami popójába. Amúgy istenigazából, hosszan élveztem, ahogy ő is, mindketten üvöltöttünk extázisunkban. Jól telelőttem Leslie reszkető hátsó fertályát meleg spermámmal, szinte úgy éreztem, hogy literszámra ömlik belőlem, aztán végül egy utolsó lökéssel adóztam ennek az érett szépségnek, majd ernyedten nyúltam el rajta, teljesen kimerülve, két kézzel kapaszkodva hatalmas cickóiba.
Épp összeszedtük magunkat, mindketten remegve, mikor ez az űrkadét Liz beszambázott a fura szagokkal megtelt nappaliba és azt kérdezte:
– Hé, minden rendben, jól vagytok? Mer’ mintha hallottam volna valamit…
Leslie biztosította lányát afelől, hogy minden a legnagyobb rendben, sőt, még annál jobban… Liz erre megvonta kövér vállát és kivonult a konyhába valami harapnivalóért.
Most kinéztem az ablakon és megláttam valakit. Épp a felfújható székből csobbant a medence vizébe. Ő volt az, akit az előbb nem ismertem föl. Mikor azonban megfordult a víztől csöpögve, az állam is leesett a felismeréstől: ugyanolyan érett nő volt, szakasztott mása az anyucinak, akit épp az imént dugtam meg.
– Tán szeretnél megismerkedni a húgommal? – kérdezte Leslie, és kézen fogott, úgy néztük együtt a látványt, ahogy ez a csillogó gyönyörűség kimászik a medencéből.
Kérdésére egyre jobban kidudorodó farmerom volt a válasz.

Családi leszbizések

Az egész éjszakát végig sírtam. Reggel azt hittem, hogy sikerülhet letörölnöm minden könnycseppet az arcomról és a zsepi halmot is kidobhatom a kukába, de végül az ágyban maradtam és sírtam Sziszi után. Egyre csak a mozdulat van a fejemben, ahogy hátradobja dús, szőke hajának szálait és telt ajkaival rám mosolyog, majd gyönyörű, kék szemeivel az én barnáimba néz és gyengéden megcsókol. Még mindig éreztem érintését, illatát, leheletét. Hiányzott D-s mellei masszírozása és bimbóinak szopása; borotvált puncijának ízlelése.
Anya napközben hozta nekem a reggelit, ebédet és egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy ismét éjszaka van. Anya megint kopogtatott az ajtómon, majd besétált egyenesen elém. Kihúzta a székemet, helyet foglalt rajta és rám nézett. Ugyanolyan vékony teste volt, mint nekem és kedves tekintete. Feketére festett, egyenes, hosszú haját hátrafésülve füle mögé szólt hozzám:
– Elmondod, hogy mi történt?
A kérdés után elvettem róla a tekintetem és párnámba fordultam. Egyenesen feküdtem az ágyon, ugyanabban a ruhában, mint Hétfőn; batwoman póló tapadta a testemhez, ami kidomborította közepes melleim és kivillantotta köldököm. Fekete popsi nadrágba takartam fenekem és lábamon egy fehér zokni nyaralt. Hosszú, barna hajam kócosabb nem is lehetne… biztos ezt nevezik Szörnyella-momentumnak.
– Na, mesélj! – mondta, majd keresztbe tette formás lábait.
– Minek?
– Mert azt kértem… – hangjában érződött, hogy idegesíti, amit csinálok.
– Úgy sem értenéd.
– Dehogyisnem.
Ekkor meghallottam egy férfihangot:
– Kicsim! Elindultam, majd reggel jövök.
– Rendben.
– Lilla, minden oké? – kérdezte tőlem.
– Ne csinálj úgy, mintha érdekelne, Noé.
– Hát jól van. Sziasztok!
– Szia, édes! – köszönt el anya, majd egyenesen a könnyes szemembe nézett. – Miért vagy ilyen mostohaapáddal?
– Semmi köze sincs az apasághoz és mert ki nem állhatom – mondtam, mire hátradőlt a széken. – De, mintha neked lenne az anyasághoz.
– Mit mondtál?
– Jól hallottad – mondtam határozottan neki.
– Velem ne beszélj így! Ez olyan, mintha Henriettának hívnál.
– Henrietta…
Anya nagy levegőt vett, majd szemeivel dühös tekintetet vetett rám.
– Apáddal is így beszélsz?
– Ő legalább kihasználja az időt, hogy velem legyen, de te mit csinálsz? – kérdeztem haragosan. – Egyik nap ennek a pöcsnek a farkán lovagolsz, majd másnap mész vásárolni. Csoda, hogy bejöttél és megkérdezted mi történt.
Anya néhány szempillantás után felállt és dühösen kiment a szobámból.
Jó percet töltöttem még az anyádban, mikor rájöttem, hogy mit is tettem igazából. Rettenetesen szégyelltem magam és ha tehettem volna magamat vertem volna. Felültem az ágyon és megéreztem valami elképesztően taszító bűzt. Megszagoltam a hónaljam és bebizonyosult, hogy én hordom ezt az undorító szagot. Azonnal el kellett mennem fürdeni.
Nagyon kellemes langyos vizet engedtem magamra. Miközben törölgettem a csupasz testem újra megjelent gondolatomban Sziszi, ahogy a zuhany alatt simogat engem. Annyira belemélyültem a visszaemlékezésbe, hogy kényeztetni kezdtem magam. Minden testrészem, amit értem azon elsimultak vékony ujjaim, míg végül a csempének dőlve masszíroztam a melleim, miközben másik kezem lassan csúszott le duzzadt csiklómhoz. Amint ujjaim megérintették a területet éreztem a mennyei forróságot, amit Sziszi glóriája is sugárzott.
Hirtelen, egy szemvillanás alatt elszállt minden ihlet és ujjaim kicsusszantak forró puncimból. A vágy még mindig körbe vett, de kezeim testem mellé estek. Sziszi nem ment ki a fejemből, de már csak azt láttam, ahogy előttem áll mozdulatlanul. Dühöt éreztem és keseredettséget, melyek a vágyból alakultak át bennem.
Kiszálltam a kabinból és jól megtörülköztem. Eltűnt rólam az a visszataszító bűz, felvettem a kis pink toppomat és bugyimat, majd kimentem a nappaliba. A tévé ki volt kapcsolva és anya sehol. Bementem a konyhába, ott sincs egy lélek sem. Kinéztem az udvarra, megint csak senki. Elgondolkodtam, hogy hol lehet még, aztán elég nagy hülyének neveztem magam. Hát a hálószoba…
Felmentem a lépcsőn, majd láttam, hogy a háló ajtaja résnyire ki van nyitva. Bekukkantottam és gyenge fény segítségével, ami beszűrődött a szobába láttam, ahogy anya meztelenül hanyatt fekszik. Mellei és borotvált puncijának látványa egyáltalán nem képzett bennem semmiféle vonzalmat. Egyedül az volt a fejemben, hogy mi módon kérjek tőle bocsánatot. Végül a pillanatra bíztam az egészet, majd egy nagy levegő vétel után kopogtam.
– Gyere! – mondta és továbbra is mozdulatlan maradt.
Bevallom, hogy félve léptem az ágyához. Tördeltem ujjaimat és próbáltam valahogy neki kezdeni a bocsánatkérésnek, de a csend közben anya felült az ágy szélére és rideg arccal nézett rám.
– Én… én… – dadogtam; szó szerint féltem.
Kitört belőlem a sírás és vele együtt a szavak sora:
– Én nagyon sajnálom, amit mondtam neked csak… – nagy levegőt vettem. – Csak annyira dühös voltam Sziszire és magamra, hogy…hogy azt sem tudtam mit is beszélek és nem is gondoltam komolyan.
Könnyes szemmel néztem anyára, miközben szipogtam és a sírástól remegő hasamat markoltam.
– Meg tudsz nekem bocsájtani? – kérdeztem.
Anya nagy levegőt vett, majd felállt és átölelt. Nagyon jól lesett, ahogy tartott karjaiban és kellemes illatát szagolhattam. Simogatta a hátam, miközben én szorosan átkaroltam derekát. Csak egy-két centivel volt magasabb nálam, de így volt tökéletes az ölelés. Csupasz teste gyengéden simult az enyémhez és kezei kellemesen nyugtattak. Kezdett elállni a sírás…
– Tudom, hogy nem voltam jó anya – szólalt meg hirtelen. – Fiatalok voltunk apáddal és minden olyan gyors volt. Elfelejtettem, hogy nekem még élnem kell és ezért elhanyagoltalak. Nincs miért bocsánatot kérned, mert, amit mondtál az igaz volt és valójában én vagyok az, akinek bocsánatot kellene kérnie.
Szétmentünk és mélyen egymás szemébe néztünk. Láttam barnáiban, hogy, amit mond az teljesen igaz és úgy is érzi. Ennek ellenére is úgy éreztem, hogy nagyon durván közöltem vele a gondolatom.
– Megígérem – mondta a szemembe -, hogy minden nap, amit itt töltesz, azt megpróbálom kihasználni és annyit lenni veled, amennyit lehet és amennyit te szeretnél.
Elmosolyodtam.
– Megcsókollak, ha sikerül bepótolnod 18 évet 4 nap alatt – jegyeztem meg viccesen és mindketten felnevettünk.
Letörölte arcomról a könnycseppeket, majd ujjával tovább simítgatott. Nagyon jól lesett és egyfolytában egymásra mosolyogtunk. Anya szeme csillogott, mintha csillagok lennének a barna éjszakában.
A pillanat hatása, mint egy villám csapott belém. A vágy felhője megint magába kerített és a glóriám is benedvesült. Először ellenkeztem, de rettentő nehéz volt, mivel anya folyamatos mosolyától kezdtem elolvadni. A vágy, mint egy ember neki lökött anyámnak és ajkait beszélgetésre-, nyelvét pedig táncra hívtam. Átkaroltam nyakát és egyre csak húztam magamhoz, eközben bal kezemmel csupasz fenekét markolásztam.
– Nem! – tolt el magától anya, de ajkai és teste csak tovább hívogattak. – Ezt nem szabad!
– Miért nem? – kérdeztem.
– Mert a vérszerinti anyád vagyok. Ez helytelen.
Most azonnal eljutott az eszemig, amit anya mondott és beláttam, hogy anya az anya és nem egy nő, akivel csak úgy ágyba borulhatok. Szégyelltem magam.
– Menj aludni – mondta és hátat fordított nekem.
– Várj! – fogtam meg anya kezét, aki azonnal visszafordult.
– Lehetne egy kis csók? – kérdeztem.
Teljesen magamnál voltam és egy csókot kértem a meztelen édesanyámtól. Fogadni mertem volna, hogy a pink bugyim már rég elsötétült.
Anya nagy levegőt vett.
– Egy puszi az ajkakra – mondta figyelmeztetően.
Bólintottam.
Anya óvatosan hajolt felém, miközben én átkaroltam derekát és megsimítottam arcát. Ajkaink majdnem összeértek, mikor derekán lévő bal kezem hirtelen puncijához ugrott és vadul izgatni kezdte csiklóját. Ugyanabban a pillanatban ajkaink is találkoztak és teli erőből húztam magamhoz. A vad csók közben anya próbált ellenkezni. Próbálta eltolni kezemet és engem magától, de hiába volt minden. Éreztem, hogy kíván engem csak az esze mondott ellent.
Nedves puncija egyre forróbb lett és én egyre vadabbul csókoltam. Vállamat toló kezeiből kezdett kiszállni az erő, majd nyelve is elfogadta a táncfelkérést. Kezei lecsúsztak lucskos glóriámhoz és izgatni kezdte duzzadt csiklóm.
Hirtelen hátralöktem az ágyra, majd azonnal fölé kerekedtem. Négykézláb támaszkodtam felette.
– Istenem, te lány! – elmosolyodtunk, majd magához húzott.
Kezem ismét puncijához csúszott, de nem maradt ott sokáig. Anya levette rólam a topomat, közben feljebb csúszott, miután ajkaim mellkasát érintették. Kitértem melleire és kemény bimbóira, aztán hasfalára adtam csókjaimat. Köldökénél megálltam egy pillanatra és nyelvemmel köröztem benne, majd tovább haladtam szeméremdombjához.
Anya felszisszent, majd nyögött, mikor nyelvem érintette vörös, forró ajkait és csiklóját. Nedve olyan ízű volt, mint a friss nektár néhány csepp citrommal. Beleremegett a hasam e finom ízbe. Szívtam, nyaltam, csókoltam és anyám édes nyögéseit hallgattam, ami olaj volt a tűzre és jött az ujjam. Lassan bedugtam hüvelyébe, mire egy hosszat felszisszent. Mikor kihúztam mutató- és középsőujjam puncijából azonnal a szájához nyúltam. Anya tapasztalatait bevetve szopta le róla saját nedvét, majd bő nyálat csepegtetett rá.
Újra ujjazni kezdtem és egyre hangosabbak nyögött. Eközben magamat is kényeztetni kezdtem. Benyúltam bugyimba és először simogattam csiklómat, majd egyre gyorsabban dörzsöltem. Annyira fel voltam izgulva, hogy máris nyögtem.
Anya ekkor dörzsölni kezdte csiklóját, miközben én tovább ujjaztam. Bekaptam ujjaimat és leszoptam róla saját nedvem, melynek hasonló édeskés íze volt, mint anya glóriájának. Jól benyálaztam, majd visszacsúsztattam és dörzsölni kezdtem.
Anyával szinkronban nyögtünk fel szinte szünetet sem hagyva. Anya teste elképesztően megfeszült és a gyönyör egy pillanat alatt elárasztotta. Híd alakba emelkedett, miközben vonaglott. Fokozatosan lassítottam ujjaim mozgását, mialatt ajkaim anyám megfeszült combtövét csókolgattam. Hüvelykujjammal óvatosan simogattam csiklóját.
Lassacskán megnyugodott, miután felült.
– Gyere! – húzott magához.
Vadul megcsókolt és egyre jobban húzta magához a derekam és a fenekem. Mikor puncim a mellkasánál volt, anya benyúlt a bugyim oldalai alá és lecsúsztatta rólam. Oldalra dőltem az ágyon és véglegesen is sikerült lehámozni rólam a tacsakos bugyit.
Felhelyezkedtem a párnákhoz, majd anya ismét megcsókolt. Kinyújtottam nyelvem, aztán szépen szopni kezdte. Szopta, mintha farok lenne, majd köröket írt le nyelvével az enyém körül és megkezdte az utat lefelé.
Édes ajkai nyomot hagytak minden ponton, ami a mellkasomon lehetett. Ekkor a kéj már próbálta elönteni a testem, de a vágy még mindig nagyobb volt. Nem tudtam tovább várni… megragadtam anyát hajánál fogva és letoltam tüzelő puncimhoz és ő azonnal kényeztetni kezdte duzzadt csiklóm. Máris gyorsabban terjedt a kéj és a mámor, percet sem várva képződött gyomromban. Repkedtek a mámort hordozó pillangók le és fel a hasfalam alatt. Szisszentem, majd nyögtem… aztán megint nyögtem.
Hamar megéreztem egyik ujját, ahogy belém hatol. Forró puncim boldogan fogadta be anyám gyorsan mozgó ujját, majd jött még egy ujj, amitől nagyot nyögtem.
– De szűk vagy – mondta anya, majd óvatosan tágított engem.
Enyhén fájt, ahogy ujjai feszítették hüvelyem, de közben anya tovább nyalta csiklómat, aminek az ötvözete olyan mámoros hatást keltett bennem, amitől kicseppent egy-két könnycsepp a szememből. Elképesztő érzés volt számomra.
Anyára néztem, aki megharapva alsó ajkát nézte glóriám, ami már nagyon piros volt és a csiklóm továbbra is kívánta anyám nyelve érintését. Ekkor megéreztem, hogy egy harmadik ujj is belém hatolt, amitől felsóhajtottam. Zárt szemekkel hajtottam hátra kéjjel teli fejem, közben tenyérbe kaptam melleim, majd masszírozni kezdtem, ami adott egy kis pluszt nekem.
Anyám fürge nyelve ízlelte puncim nedvét, majd izgatta csiklóm, eközben három ujjával óvatosan ujjazott. Ekkor tövig nyomta belém ujjait, amitől nagyot nyögtem és ujjaimat belemélyesztettem az ágyhuzatba. Szám O-alakja között hangzottak a mámor hangos nyögései.
Anya egyre gyorsabban ujjazott és nyelve is fürgébben izgatott és hamar eljutottam a gyönyör kapujába, melyhez a belépés hosszú pillanatoknak tűnt, de végig a mámor járt át. Mellkasom megemelkedett, fogaimat összeszorítottam. Ekkor anya fogai közé szorította bimbómat és glóriám hüvelyében már négy ujj munkálkodott.
A fájdalom és a mámor alkotta érzés eljuttatott a sikításhoz. Testem elképesztően megfeszült, aztán azonnal vonaglani kezdtem. Puncim és anya ujjai cuppogó hangját hallva újra sikítottam és testem olyan volt, mintha áram rázná. Nem hagyta abba a vonaglást és olyan érzésem volt, mintha másik világban lennék. Levegőt alig kaptam és teljesen nem voltam ura önmagamnak; egyik testrészem sem mozgott én általam, csakis az extázis működtette.
Eszméletlent élveztem. Egymás után kettő…
Ekkor egy pillanatra eltűntem e földi világból és egy olyanban ébredtem, ahol öt nő kényeztet. Imádtam ezt az érzést, amit már akkor újra akartam élni.
– Istenem! – szólalt meg anyám egyszer csak.
Anya mellettem feküdt, mikor odanéztem épp ujjairól szopta nedvem. Ekkor teljesen öntudatban voltam. Kezemet anya combjára helyeztem, aki sajátját az enyémre tette, majd egymás szemébe néztünk.
– Elképesztő volt – mondta nekem, mire felnevettünk, majd megcsókoltam.
– Öt perc múlva újra akarom – húzódtam el tőle.
Anya ismét felnevetett, majd megütlegelte combomat és megsimította a felsőtestemet.
– Jóból is megárt a sok. Menj aludni!
– De hisz fiatal még az éjszaka – érveltem.
– Hidd el, hogy én is annyira akarlak érezni, mint te engem. De…
– De mi? – kérdeztem és már kezdtem dühös lenni, amiért nem szexszelhetek anyával.
– Figyelj, kincsem! – elgondolkodott. – Hirtelen jött ez az egész, de máris a kedvencemmé vált veled a szex. Én is akarlak, de pihennem kell, hogy legyen elég erőm – felállt az ágy mellé. – Reggel adok egy gyors menetet Noénak és így biztos, hogy nem fog felkelni délutánig. Szóval… – ujjával feljebb emelte arcomat és mélyen egymás szemébe néztünk. Anyáé huncutságot rejtett, amitől megharaptam alsó ajkam és elmosolyodtam. – Együtt lehetünk egész délelőtt – megcsókolt, közben keze lesiklott kielégült puncimhoz és végig simította.
– Megpróbálok addig várni – mondtam.
– Helyes!
Széles mosollyal elhagyta a szobát, miközben én erőt vettem, ahhoz, hogy a saját ágyamhoz eljussak. Életem első szeretkezése anyámmal volt a legjobb, ami olyasfajta dolog volt, mint egy hála, hogy megszült és hogy ennyire gyönyörű. Beleszerettem azonnal a saját anyámba.
Az éjszaka után minden úgy történt, ahogy anya mondta. Leszopta Noét, majd mikor elaludt bejött hozzám és egész délelőtt szexszeltünk. Többször… újra és újra megjártuk az eufória különleges világát és soha nem akartuk abbahagyni.
Az életem legboldogabb pillanatai ezekhez a napokhoz köthetőek, amikor is anyával egymást elégítettük ki egymás után többször is.

Szex a nővéremmel (leszbi kaland)

Először is szeretnék bemutatkozni. Eredeti nevem nem árulhatom el, de legyek most csak Nóra és Budapesten lakom. Most vagyok 17 éves, egy nővérem van, akit hívjunk Verának, aki 18 éves. Egy olyan történetet szeretnék most így elmesélni, ami hétpecsétes titok, nem szerettem volna, ha bárki megtudja a közelmúltig. De nem tudom tovább magamban tartani, így most álnéven elmesélem mindenkinek ezt az IGAZ történetet. Szüleink 7 éves koromban elváltak, azóta édesapámat nem is nagyon láttam, édesanyám nevelt minket. Soha semmiben nem szenvedtünk hiányt. Én az iskolában 4-es tanuló vagyok, ezt mondhatom testvéremről is. Kiegyensúlyozott és szép életem volt, legalábbis azt hittem, míg nem történt velem egy nagyon gyönyörű dolog, melynek hiánya nem nyomasztott azelőtt révén, hogy nem is ismertem ezt az érzést.

Kedd reggel lehetett, mikor álmosan felkeltem. 8 óra volt, a suliban épp szünet volt. Nővérem is otthon volt, anyukám nem sokkal előttem ment el dolgozni. Álmosan mentem ki a WC-re, majd utána a fürdőbe indultam. Benyitottam. Megszoktam, hogy ha van bent valaki, akkor kulcsra szokta zárni. Amikor bepillantottam, a nővéremet láttam és már éppen mondtam volna is, hogy elnézést, de megakadt rajta a tekintetem. Nem azért, mert nem volt rajta ruha, korábban is láttam már meztelenül, hanem mert egy törülközőn ült a kád szépén széttett lábakkal és az ujjával simogatta a lába közét.

Kissé zavart lettem. Hirtelen nem tudtam, hogy mi tévő legyek. Zavartan becsuktam az ajtót. Láttam a nővérem szemein, hogy ő is megijedt. Kimentem a konyhába, hogy egyek valamit, de nem találtam semmit a hűtőben. Bementem, felöltöztem. Aztán kijöttem tévézni. Közben végig a látottakon járt az eszem. A nővérem még mindig a fürdőben volt, de nem is bántam, hogy nem látom, ugyanis nem tudtam, mit mondhatnék neki. Aztán kattan a kilincs és kijött a fürdőből. Ő is fel volt öltözve. Leült mellém. Olyan kínos volt a csend, amilyet még előtte soha nem halottam. Néztük a képernyőt, de semmi sem ment az agyunkba. Aztán erőt vettem magamon és megszólaltam:

– Figyu! Bocs, ha előbb megzavartalak.

– Ok.

Aztán további kínos pillanatok.

– De tényleg nem gond?

– Tényleg, felejtsük el.

Kissé megnyugodtam. Kimentem a szobámba, de amikor becsuktam magam mögött az ajtót, mintha a fejemben kinyílt volna egy. A nővéremet láttam magam előtt, de már nem a testvéremként, hanem mint nő. Ez nagyon fura volt nekem. Megijedtem és próbáltam nem gondolni rá. Elkezdtem tanulni, de akárhányszor csak kinyitottam egy könyvet, pár perc múlva már nem is oda figyeltem. Előtte még sosem voltam fiúval sem, így nem értettem, hogy normális-e ez az érzés. Legalább egy órát feküdtem az ágyamon, közben hallottam, hogy kint megy a TV.

Végül kimentem és leültem mellé.

– Beszéljük ezt meg. – szegeztem neki a kérésemet.

– Ezen nincs mit beszélni. Majd ha te is nagylány leszel, akkor majd megérted.

– De én már nagylány vagyok! – és magam is elcsodálkoztam ezen a felkiáltásomon. Nem is értettem, miért mondtam ezt. És azt sem értettem, hogy mért méregetem a testvérem úgy, mintha egy fiú lenne, aki tetszik. Ilyen gyors érzelmi viharok még sosem söpörtek át rajtam.

De láttam a kétségeket az ő szemében is. Szerintem ekkor még ő sem tudta, hogy mire vélje a dolgot. Pár percig még ültünk ott és én időről időre mindig őt kezdtem nézni, mintha nem bírnék betelni a látványával. Ezt ő is észrevette. Egy ideig nem szólt semmit.

– Te kívánsz engem? – hangzott a szájából a megdöbbentő kérdés.

És valóban, jogos volt. Mi ketten hasonlítottunk egymásra. Barna haj, barna szem, karcsú testalkat, a kebleimre sem panaszkodhattam csakúgy, mint a hátsó részeimre. És ő is így nézett ki. Az arcunk volt egy kicsit más. És persze a lelkünk. Ő mindig is egy kicsi vadabb volt, több dolgot kipróbált, míg én a biztos utat választottam. De ő ezért is merte feltenni a kérdést. Én pedig nem tudtam, mit válaszoljak. Igaza volt, kívántam, de még magamnak sem mertem bevallani.

– Nem. – hangzott a reflexszerű válasz, de oly erőtlenül és határozatlanul mondtam ki, hogy azt akár igennek is lehetett venni.

– Voltál már fiúval? – kérdezte és ez éppen olyan váratlanul ért, mint az előbbi kérdés. Érezte, hogy határozatlan vagyok.

A kérdést többek között azért is tette fel, mert mint mondtam, lelkileg különbözőek voltunk. Nem beszéltük meg soha a problémáinkat, a magánéletünket egymással. Nem voltunk az a hagyományos értelemben vett jó testvérpár.

– Nem, még soha. – mondtam ezt is erőtlenül.

– És akarod?

– Persze. – de közben nem is tudtam, hogy mire gondol pontosan.

A levegő már forrt a szobában és közben kétségek gyötörtek, hogy most mi lesz. Elmondja anyunak vagy nem is ért meg? Ennél kínosabban még sosem éreztem magam. A nővérem pedig egyre magabiztosabbnak tűnt. Lekapcsolta a tévét és felkelt.

– Akkor én most kimegyek. – ez volt a döntő pillanat, mely nagyban befolyásolta a későbbieket. Ha most engedem, nem történt volna semmi és egy olyan csodálatos élménytől fosztom meg magamat, amilyen talán soha többé nem is lesz az életemben. De ezt akkor még nem tudtam. Mégis felé fordultam és csak annyit mondtam, hogy:

– Maradj.  – Ezzel az egy szóval kifejeztem mindent.

Ő pedig mellém ült és a fejemet az ölébe hajtotta.

– Beszélgessünk? -kérdezte.

Én persze nem válaszoltam. Olyan nyugodtság töltött el, amit semmivel nem akartam megzavarni. Csak feküldtem ott a csendben és hallgattam, hogy lélegzik. Szerintem legalább negyed órát feküdtem így. Mintha érezte volna, hogy most erre van szükségem. Aztán lassan fel kezdtem fordulni. Felnéztem rá. Az arcát most gyönyörűbbnek láttam, mint valaha. Elkezdem megemelkedni, az arca felé közelítettem. Ekkor ő felkelt, de nem úgy, mintha megijed volna, hanem lassan felkelt. Bement anyu szobájába. Az ajtóból még visszanézett, mintha várna valamit. Én nem tudtam, mi tévő legyek. Soha nem szoktunk anyu szobájába bemenni, nem volt ott nekünk semmi érdekes. Most mégis utána hajtott a kíváncsiság, én is utánamentem. A küszöbön állva még megkérdeztem tőle, hogy bejöhetek-e. Ő igennel felelt. Az ágyon térdel. Én csak lefeküdtem, kerestem az előző percek nyugalmát. Óriási volt a franciaágy, bőven elfértünk rajta ketten. Ekkor a nővérem kérdést szegezett nekem.

– Megmasszírozzalak?

Én pedig gondolkodás nélkül igent feleltem. Mellém térdelt, én a hasamon feküdtem. Egy vastag póló volt rajtam. A hátamat kezdte masszírozni, egyre feljebb és feljebb hajtotta a pólót, de aztán mindig vissza is húzta azt. Pár perc elteltével átrakta rajtam egyik lábát és úgy masszírozott tovább. Én pedig mocorogni kezdtem. Éreztem, hogy mindig, amikor a kezével előre tol, közelebb hajol hozzám. Egyik pillanatban a hátamra fordultam.

– A vállaimat is. – szólt a nyilvánvaló ürügy.

Közben éreztem, hogy a keze és a combjai, amik hozzáértek a csípőm oldalához, egyre forróbbak. Mikor a vállaimat masszírozta, közelebb és közelebb került hozzám az arca. De mindig visszahúzta. Én pedig úgy éreztem, ez rossz, úgy éreztem, össze kérne érnünk. Talán egy kis határozatlanságot láttam a tekintetében mindig, amikor a szemembe nézett. Éppen ezért becsuktam a szemeim. Olykor-olykor már olyan közel járt, hogy éreztem a leheletét, ami kissé nyitott ajkán szállt ki minden sóhajtásánál. Eljött az elkerülhetetlen pillanat: az ajkaink egy pillanatra összeértek. Ő egy pillanatra elrántotta fejét, de én, mintha csak tudnám, hogy ezt kell tennem, megfogtam a haja alatt a tarkóját és visszahúztam. Egyáltalán nem ellenkezett, sőt. Ha nem rakom oda a kezem, előbb-utóbb úgyis megcsókolt volna magától.

Először csak az ajkaink kényeztették egymást, de aztán nyelveink is egyre közelebb és közelebb kerültek egymáshoz, míg végül vad hancúrozás bontakozott ki köztük. Körbe-körbe járták egymást. Ez az érzés már önmagában is csodálatos volt. Ilyen vad csókvihart még sosem éltem át. Teljesen átöleltük egymást. Olyan melegség öntötte el testeinket, amiket még így, ruhán át is világosan érezni lehetett. De nem akadályozták öltözékeink sokáig a gyönyörök vad hullámait. Előbb én vettem le nővéremről a pólót, majd ő is rólam. Aztán a nadrágok is lekerültek és végül már csak a fehérneműk maradtak.

Felültünk egymással szemben, majd a nyakát egyre lejjebb kezdtem csókolgatni, végül már a melltartójánál jártam, amit egy rejtett mozdulattal kikapcsoltam a hátán. Mikor megláttam forró és dagadó mellbimbóit, úgy éreztem, hogy nem bírom ki, ha nem érinthetem őket. Először csak simogattam, majd nyaldosni kezdtem. Egyre többet és többet akartam számba venni gyönyörű és formás kebleiből, ő közben halkan sóhajtozott egyre mélyebben és erősebben. Kezdett hátradőlni, én pedig utána. Végül ő már a hátán feküdt, én a hasán, egyik kezemmel forró combját, másikkal pedig kebelét simogattam. Láthatóan szörnyen jól esett neki és nem tagadom nekem is. Úgy éreztem, hogy ez helyes, ezt kell tennem.

Aztán hirtelen megemelte a fejem és csak annyit mondott:

– Most én!.

És a hátamra fektetett gyengéd mozdulataival, finoman a nyakamat kezdte nyalogatni, majd ő is egyre lejjebb ért. Végül kibukott keblem a melltartóból és vadul nyalni és csókolni kezdte. Addigra bimbóim teljesen kemények voltak és forróak, jól esett nekik a nyalás-falás. Egyiket, majd másikat, mintha azt sem tudná, melyiket szereti jobban. Én pedig közben a gyönyör olyan skáláján haladtam felfelé, amit előtte sosem tapasztaltam még.

Elengedte kebleimet és a hasamon lefelé kezdett haladni. Az érzés egyre jobb volt. Tangámat kezdte lejjebb csúsztatni egyik kezével, miközben nyelve egyre feljebb és feljebb haladt a dombomon. Alul már teljesen nedves voltam, miközben másik keze időről időre visszatért a melleim kifogyhatatlan kéjforrásaihoz. Eddig a hátát és nyakát simítottam, de ezek után már meg kellett kapaszkodnom valamiben, az ágy támlája után kaptam, megragadtam mindkét kezemmel, hogy testem erősödő remegéseit csillapíthassam. Felnéztem, ő rám pillantott, szája már körben a forró nyálától fénylett, ami nekem olyan sok érzést adott az elmúlt percekben. Egyre lejjebb és lejjebb hatolt. Végül bugyim teljesen levette.

Ekkor suhant át agyamon az a gondolat, hogy eddig még senki sem vetkőztetett le így. Mindig is azt hittem, hogy ezt majd egy fiú fogja megtenni, akit szívből szeretek és most tessék: a nővérem az, aki először bevezet a kéj kertjébe. Ilyen mezítelenül, ilyen tisztán még senki előtt sem feküdtem. Ez csak még izgalmasabbá tette a dolgot. Egyre lejjebb és lejjebb, végül a puncimat kezdte ízlelgetni. Először csak finoman, majd egyre mélyebb és mélyebb hatolt. Remegtem, hőhullámok futottak át rajtam, csodás volt.

Aztán abbamaradt, fejét finoman kivette lábaim közül, mikor szinte már a csúcson voltam. Átvetette rajtam egyik lábát, gyönyörű, formás fenekén látszott rajta a vékony, vörös tangája. Haját félrehajtotta és most a másik irányból kezdte nyaldosni a puncimat. Közben az övé is egyre közelebb került a fejemhez és elengedvén az ágyat elkezdtem lehúzni a bugyiját. Mintha csak erre várt volna. Én is elkezdtem nyalni, minél közelebb került hozzám, annál mélyebben és érzékiebben. Mindketten halkan nyögni kezdtünk, ami biztos jele volt annak, jól végezzük a dolgunkat. Egyre jobban, jobban és jobban, erősebben, mélyebben, szavakat sem lehet rá találni. Kezeimmel finoman széthajtottam nemi szervét követve, amit ő is tett nálam. Mindkettőnknek már nagyon nedves volt.

Elértük azt a szintet, mikor én már a számat kezdtem befogni, mert nem tudtam kontrollálni a hangokat, amik elhagyták torkomat. Sikítottam, nyögtem, sóhajtottam, a testem rángatózott csakúgy, mint a nővéremé. Mikor úgy éreztük, nincs tovább, felém fordult, én még mindig háttal feküdtem az ágyon, majd rám feküdt úgy, hogy dombjaink egymásnak dörzsölődtek, fiatal pihéim az ő érettebbjeihez értek, hasunk összesimult, forró és kemény csecsbimbóik is egymáshoz tapadtak, ajkainkon keresztül pedig ismét nyelvük vihara kezdődött, közben éreztem, ahogy forró verítéke az arcomra csurog. Mozgásunk, mely eddig csak ütemtelen, de annál vadabb, ösztönösebb volt, most kezdett ütemessé válni.

Intim testrészeink csúsztak egymáson, az érzés csodálatos volt. Egyszerre lélegeztünk. Kezeink szerte kalandoztak testrészeinken. Vera ekkor felugrott és az ágy mellet lévő kis szekrény alsó fiókjából a ruhák alól egy hosszúkás, gumiszerű görbe tárgyat húzott elő. Hirtelen bevillant, hogy biztos anya sem bírja nemi örömök nélkül, ő is tart otthon bizonyos dolgokat. A zöld és ruganyos tárgyat mindketten nyalogatni kezdtük, majd mikor már nagyon nedves volt, testvérem betette nekem nagyon finoman, mindig csak pár centit haladva. Kb. 5 centinél megakadt, onnan nem is tolta tovább. Másik végét pedig magának tette be, de ő sokkal mélyebben. Tudtam, hogy ő már volt ilyen helyzetben, így nem lepődtem meg. Megint rám feküdt, mint az előbb, az újonnan szerzett eszközünk pedig hajlott, ahogyan csak kellett.

Csókvihar tört ki, egymás melleit masszíroztuk, együtt mozogtunk. Gyönyörrohamok sorozata következett. Az időérzékemet teljesen elvesztettem, legalább fél órán át egyre feljebb és feljebb jutottunk. Én sikítottam, ő is sikított, nagyon jó érzés volt egy másik emberrel ilyen közel mindezt átélni. Végül már nem juthattunk tovább, még pár utolsó lökés, majd egymás mellé heveredtünk és felhevül, érzésektől kiégett testtel feküdtünk ott és elaludtunk.

3-4 órát pihenhettünk ott, amikor felébredtem és szóltam a nővéremnek, hogy most már ideje lenne felöltözni és rendbe rakni az ágyat, nehogy anya megtudjon valamit. Miközben öltöztünk, én ugyanolyan csábosan néztem rá és ő ugyanolyan csábosan nézett vissza, mint az alatt a pár óra alatt, amíg megmutatta nekem a gyönyörök egyik szintjét.

Pisiszex Judittal

Az itt leírt események részben a valóság, részben a fantázia szüleményei rólam és nővéremről, Juditról. Közös játékainkról, nemiségünk ébredezéséről szól, egy olyan kapcsolatról, mely tanulságul szolgálhat a pisiszex szerelmeseinek is. Ha zavar a nemi élet a családban, vagy a pisiszex, ne olvasd tovább.

Ujjaimmal összecsippentve a szennyesből kiemelt fehérneműt, tettetett csodálkozással kérdeztem: “Hát ez mi?” Nővérem (aki két évvel idősebb nálam) elvörösödött, és a bugyija után kapott.

“Mit gondolsz, öcsike? Azonnal add vissza!”

Judittal mindig jó testvérek voltunk, megosztozva mindenen, de a családban uralkodó kispolgári szemlélet miatt mindig hallgattunk az olyan dolgokról, mint az alsónemű, fürdőszoba … vagy nemi szerveink. A nemiség témáját kerülték a szülői intelmek, a fejünkben zavaros volt a kép. Például tudtuk, ha apa hazaérkezett egy-egy hosszú tengeri útjáról, szüleink mindig “érintkeztek szexuálisan”, de nemi életük rejtve zajlott előttünk. Utólag azt gondolom, aktív szexuális életet éltek, bár erről soha nem ejtettünk szót. Ahogyan kezdtünk cseperedni, ezekre a dolgokra is egyre jobban figyeltünk.

A fehér pamutbugyit a fény felé tartva, a legizgalmasabb részét vizsgálgattam és tűnődő hangon megszólaltam, “Hmmm, mi ez a nedves dolog itt?”

“Dávid, fejezd be azonnal! Atyaisten, de disznó tudsz lenni!”

Imádtam a szorult helyzetét, és igyekeztem annak minden pillanatát kiélvezni. Egy kisöccs számára ilyen helyzet ritkán adódik. Tovább játszottam: “Milyen szexi!” – mondtam a bugyi illatát magamba szívva.

Vajon beválik a tervem? Igyekezetem arra irányult, hogy a köztünk hosszabb ideje kialakulóban lévő izgalmas szexuális feszültséget tovább növeljem. Számomra hónapokkal azelőtt kezdődött a dolog, mikor birkózás közben megéreztem Judit sajátos “nőci illatát”. Tovább szorongattuk egymást, de közben már arra is figyeltem, hogy egy lánnyal birkózom. Bárhová nyúltam, olyan puha és nőies volt. Ő persze csak a legyőzésemre koncentrált. El is kapott, és combjai közé szorította a fejem, ahonnan nem volt menekvés.

“Föladod végre? Föladod végre?” – kérdezgette.

“Soha, ne is reménykedj!” Föladni, most? – gondoltam magamban. Amikor végre itt vagyok a titkok kapujában? Átkaroltam a csupasz combjait és megpróbáltam a szorítástól kifeszült nacija alá nyúlni. Kinyúlt pólója alatt általában bugyit hordott, de most rövidnadrág is volt rajta. Amikor a combtövéhez értem, csiklandósan nevetett, és lazított a hosszú lábai feszes szorításán. Kihasználtam az alkalmat, de nem szabadulni igyekeztem, hanem a lába közé fészkelődtem.

“Most tényleg megvagy” – kuncogott. “Feladod?”

Megvagyok? Vagy inkább te nekem! – vigyorogtam magamban. “Soha!” – kiáltottam elfúló hangon kemény combjai közül, belélegezve a nadrágján átszűrődő édeskés lányszagot. A szennyesbe dobott fehérneműjét szaglászva is mindig odavoltam, de ilyen közelről, mikor még benne van a csoda … hát ez valami! Küzdeni is elfelejtettem, és átadtam magam az erotikus pillanatnak. Belesve a nadrágja szárán, észrevettem néhány barnás szőrszálat, amint a bugyiból kikunkorodnak. Vajon sejti, mit vizsgálgatok éppen?

Judit a hirtelen csendből érezte, hogy valami nincs rendben, mert rám kiáltott: “Mivel próbálkozol?” Aztán felvisított, mikor a csiklandozás leple alatt a nadrágba nyúlva ujjaimmal már a bugyija elülső részét simogattam.

“Csiki, csiki, csiki” – próbáltam más látszatot adni a dolognak, miközben orrom buzgón a lába közé fúrtam. Mindenét akartam, látni, érezni, csak éppen nem tudtam, hogyan … hacsak nem így.

Ekkor már sikongva nevetett, és szabadulni akart a csiklandozó kezemtől, bár szorított is volna tovább. “Ne, ne, ne! … Jesszusom becsinálok! … Állj le! Kérlek!”

Becsinál? Hogyhogy? Akkor éreztem meg a pisi összetéveszthetetlen szagát. Atya-gatya, a bugyijába pisilt? Hátrahőkölve szemlélgettem a nadrágján átütő nedves foltot. Akkora volt, mint egy szilva. Mielőbb tovább tanulmányozhattam volna, hirtelen kitépte magát és kirohant a szobából, becsapva maga mögött a fürdő ajtaját.

Ahogyan máskor is, ha egyedül voltunk, lehasaltam az ajtó elé, és a szellőzőre tapasztottam a fülem. A sistergés ismerős a csészében. Néha változik, hangosabban hallom, mikor közvetlenül a vízbe engedi … vagy másképpen ül … Vajon irányítani is tudja?

Most nem szűrődött ki a WC-papír menetrendszerű zörgése. Csend volt, hallottam a lélegzetét. Vagy az enyémet? Pár pillanat múlva papírtépés, majd újra csend.

Már kattant is a fürdőszoba zárja, én meg elképedtem. Ki fogja lehúzni? Elmaradt a szokásos jel a távozásra! “A francba! … Lebuktam,” – gondoltam dobogó szívvel. Kisvártatva feltárult az ajtó, és Judit átlépett rajtam. Még alulról láttam a popsijának félholdjait, mikor távoztában odavetette: “Kis pöcs!”

Ahogy eltűnt a sarkon, a fürdőbe rontottam. A tető felhajtva! Megbabonázva meredtem a sárga lére, amiben WC-papír csomó úszkált.

Judit pisije! Csak a folyadék forrására tudtam gondolni, és nekem is elő kellett vennem. Keményen állt, csak pár rántás kellett, hogy az én spermám is a csésze levében landoljon. Hát idáig jutottunk! Teljesen odavoltam! A nővérem a golyóimnál fogva vonszol a szakadékba, és még csak nem is tud róla! Judit bugyija, Judit pisije, mindez erős kötelékbe szerveződött bennem abban a fűtött, erotikus pillanatban.

Később megpróbáltan a birkózásunkra terelni a szót, de nem lepett meg, hogy Judit nem szívesen beszél róla. Ennek ellenére mindketten éreztük, hogy valami megváltozott kettőnk között, a nemiség homályos titka költözött a kapcsolatunkba. Részemről bármit megtettem volna, ha Juditot meztelenül láthatom. A bőre a szoknyája alatt, a csupasz test a ruhája kivágásában, minden izgatott. Ha csak ez foglalkoztat és ilyen közelségben élsz valakivel, erőfeszítésed mindig meghozza gyümölcsét.

Mégis, bár jó dolog a leskelődés, de nem minden. Dűlőre akartam vinni a dolgot. Annyira szerettem volna újra érezni az illatát, és még jobban az izgalmat, amikor beszélünk róla. Mocskosan beszélni! És egy új vágy: meglesni őt pisilés közben.

Ritkán tudott úgy WC-re menni, hogy fel ne figyeltem volna rá, és már ugrottam is hallgatózni. A pisilésének zaja valódi afrodiziákum volt, azonnal megkeményített! Még apró pukijainak elfojtott hangja is lázba hozott. Lassan kifigyeltem vizelési rituáléját, melyeket a hosszú gyakorlat csiszolt ismerősre.

Lassan megszokásommá vált a bugyiszex. Iskola után Judit átöltözött a fürdőben, a fehérneműjét is a szennyesben hagyta. Ahogy nemsokára kijött, becsusszantam, magamra zártam az ajtót és kihalásztam a bugyit. A magamét letoltam a bokámig és a WC-re ülve szaglásztam Juditét, miközben a farkam masszíroztam.

Évek teltek el, mióta egyszer megpillanthattam Judit csupasz punciját, de képzeletemben újra és újra előhívtam magamban a pillanatot, ahogyan pelyhedző szőrét megláttam. Belém vésődött szétnyíló, duzzadt ajkainak, és az általuk körülzárt, nedves, de mégis kislányos nyílásának látványa. Orrom a lába közéhez szorítva belélegeztem nunájának nehéz illatát. Naponta legalább egyszer kivertem magamnak, szüntelenül arra gondolva, hogyan vehetném rá Juditot a közös játszadozásra.

Bizonyosra vettem, hogy próbálkozásaim, hogy a ruhája alá pillantsak, nem maradtak észrevétlenek, de Judit kötelező méltatlankodása egyre kevésbé tűnt őszintének. Különben miért volt olyan óvatlan, mikor leült velem szemben, vagy miért hajolt le előttem olyan gyakran, hogy a fenekébe vágott a nadrágja, és ártatlanul kérdezte utóbb: útban vagyok? Ilyesmit sose csinált, ha anya a közelben volt.

Lassan megértettem a szabályt: sok mindent lehet, csak ne beszéljünk róla. Folytathatjuk a kisded játékainkat, de tegyünk úgy, mintha semmi se történt volna, mintha semmit se vennénk észre. Ülhet a kanapén, elmerülve a könyvében, nem ügyelve rám, aki előtte a földön figyelem a combjainak közét és kitartóan várom, hogy megpillanthassam a bugyiját, de nem szabad magam elárulnom. Felbőszítené, ha nyilvánvalóvá tenném, mire figyelek valójában. Ez része volt a tini csábítás tudományának, titkos testvéri vonzalmunknak … tettetni, hogy valójában meg se történt a dolog.

Sokkal később Judit elárulta, hogy pontosan tudta akkor, mire megy ki a játék, kinek mi a szerepe a színdarabban. Nagyon figyelmes volt, izgatott és ijedt egyszerre. Maga is szerette volna kiteljesíteni a játékot, de ez nem ment könnyen az ő normális erkölcsi érzékével … “te is óvatos lettél volna fordított helyzetben.”

Szóval, ha nem vállalhatjuk nyíltan saját rögeszménket, kerülgethetjük a forró kását, titokban hizlalva a vágyunkat. Ekkor nem tudtam, hogy Judit legalább annyira benne van a játékban, mint én. Azt hittem, csak én élek a fondorlatos csábítás eszközeivel. Ami tulajdonképpen így is volt. Azt gondoltam – és gyanítom a fiúk zöme így volt ezzel -, hogy egyedül én vagyok ilyen beteges. Csak én ólálkodom a fürdő ajtajánál, csak én szimatolok a testvérem bugyijában, hogy aztán este erotikus álmaim legyenek.

Jóságos ég!

Tervet kellett kovácsoljak, mert nem várhattam örökké a szerencsére. Felteszem, a szokásos pubertáskori türelmetlenség lett rajtam úrrá, hogy nem értem be a majdani kielégülés ígéretével. Sokkal közvetlenebb, kevésbé elvont dologra volt szükségem, azonnali konfrontációra, vállalva a visszautasítást is. Úgy képzeltem, a helyzet kulcsa Judit bugyija lesz. Gyanítottam, hogy a testvérem tudja, mit csinálok vele a fürdőben, de a magányos játszadozásom nem adta azt a közvetlen élményt, izgató szemkontaktust, amire vágytam. Itt az ideje, hogy áttörjem nemiségünk kiszabott korlátait.

Igen, a bugyiját fogom használni a csábításhoz! Gondoljuk csak el: a bugyi mindig nemi töltést hordoz. A csajok kuncognak, ha szóba kerül, és a fiúkat is érdekli, ha nem is mutatják. Titokzatos. Izgis. Minden erotikus, amit eszedbe juttat. Közvetlenül érintkezik “azzal”. Bepiszkolódhat – erről a gyerekek szemérmesen hallgatnak – pisivel, a punci nedvével, vagy a fenékrésznél.

A nővérem tisztában volt a fehérneműjéhez fűződő vonzalmammal, akár rajta van, akár a szennyesben, ezt már szinte megszokta. Ezzel nem juthattam messzire, hacsak nem váltok ritmust. “Legfeljebb majd visszavonulok, ha nagyon bosszantom a nővéremet” – gondoltam, de az egész olyan gyerekes szinten maradt. Szóval valami újabb trükkre volt szükségem.

Visszatérve a szennyes bugyihoz: a bal tenyeremre feszítve a pamutbugyi elejét, a fény elé tartva vizsgálgattam, miközben a nővérem nyaggattam: “Csak nem pisifoltot látok? Bepisilt a nővérkém? Egy kis baleset? A testvérkém már megint …”

Puff! Valami az arcomba csapódott. A fejemhez vágta az első dolgot, ami a keze ügyébe került, és mi volt az? … Egy újabb bugyi! Meghökkenést színlelve hátraléptem, és kezembe véve szemügyre vettem az új “szerzeményt”. Ez olcsó rózsaszín selyem volt csipkével a combrésznél és a derekánál.

– Azt akarod, hogy vizsgáljam meg ezt is? – kérdeztem.

Ezzel kiütöttem. “Te kis büdös patkány. Te beteg vagy! Kis szarcsimbók, bárcsak lehúznád magad a klotyón, hogy sose lássalak többé, hogy megkaphassam a szobád, és ne kelljen örökké várnom a fürdőben, amíg te …” Vörös fejjel köpködte rám a szitkot, ami eszébe jutott, miközben hirtelen átnyúlt az összecsukható asztal felett, hogy kikaphassa a kezemből a naciját. Ettől inge szétnyílt a mellén.

Megszokott hétvégi viselete volt rajta, egyik kinyúlt, régi ingem “úgyse látja senki”. Talán a szombati mosás miatt, ha nem volt senki itthon, melltartót se hordott. Láthatom a mellét! A csupasz mellét! Az ing nyílásán át teljesen kilátszott a melle, a köldökéig beláttam. Formás, közepes méretű cicije volt, nagy, meredező bimbókkal.

Még ma is előttem van, ahogy nyújtott karral áthajol az asztalon, vörösen és mérgesen, ringó sápadt mellekkel. Ebben a pillanatban nem egy tinilány cickóit láttam, hanem egy nő érett, simogatásra termett melleit!

Csend volt. Nem tudom, mennyi ideig tartott … talán percekig is. Judit egyenesen a szemembe nézett, mérgesen, zavartan, megsértve és közben mégis felajzva. Szorongattam a bugyiját, és megbabonázva meredtem a mellére, a mellbimbójára. Egy szót se szóltam, csak bámultam őt. Közben éreztem, ahogy keményedik az asztal széléhez préselődő farkam. Mikor csípőm önkéntelen mozgásba lendült, az asztal nyomása kiegyenesítette a szűk nadrágomba gyűrt fütykőm. Ott álltam az asztalt döfködve, feltartva Judit bugyijait, és a mellét bámultam. Nyilvánvaló lehetett, hogy a kisasztalt kefélem, és nem tudom abbahagyni, nem is akarom.

Követve a pillantásom, Judit lefelé nézett, és meglátta a kitárulkozó mellét. Elállt a szava és visszakapta a kezét, hogy összefogja magán az inget. Erre kinyújtottam a kezem, mintha át akarnám adni neki a fehérneműit. Ösztönösen utánuk kapott, mire újra szétnyílt az inge, és újra megpillanthattam a pucér cickóit az ágaskodó mellbimbókkal.

A kemény asztallapnak nyomva a farkam, figyeltem a himbálózó melleket, amint a testvérkém újra kinyújtotta a kezét a bugyijáért, persze vigyáztam, hogy ne érhesse el. Felejthetetlen pillanat volt: a zihálástól és a zavarodottságtól piruló mellek a szemem előtt, az egyik az asztalhoz lapulva, a másik ringatózva, meredt bimbóval. A farkam is felmeredt, és csak néztük egymást, kutatva. Csak a lélegzetünket hallottuk, és mindketten átéreztük a pillanat hihetetlen erotikus töltését, bár valójában nem voltunk tisztában azzal, mi történik.

A világ beszűkült számomra, csak Judit mellét láttam az összehúzódó pupillámon keresztül. Mintha egy alagútban lennék, elfojtva ért el hozzám a testvérem suttogása: “Dávid! AZT csinálod magadnak …? Azt csinálod, és el fogsz élvezni …?”

Hallottam, de ki voltam kapcsolva. Már túl késő volt, nem volt visszaút, még soha nem tudtam megállítani ezt a lavinaként rám törő érzést. Valahol a mélyből indult, és erőt gyűjtve felzúdult, majdnem fájdalmas lökésekkel kitörve a fütykösömön egyszer, kétszer, háromszor, és végül negyedszer is. A gatyámba élveztem, amit átáztatott a spermafürdő, ahogy visszafolyt a farkam tövéhez.

Lassan elcsendesült a zubogás a fülemben. Újra hallottam a hűtő zümmögését, és az utcán elhaladó kocsi zaját. Aztán a saját ziháló lélegzetem. Kinyitottam a szemem, és megpillantottam Juditot. Nem mozdult. Leesett állal, kikerekedett szemmel bámult. Láttam a nyelvét és a sápadt bőrétől elütő mellbimbója pirosát.

Hosszú percekig bámultunk egymásra, amint magunkra találtunk a hirtelen jött erotikus kitörés után. Zavartságom egyre növekedett. Úristen, mit csináltam? Hogy történhetett ez meg velem? Ezt sose gondoltam volna. Mit fog Judit gondolni rólam? Vagy ami még rosszabb: mit fog apának és anyának, vagy a barátnőinek mondani? Azonnal lehervadtam. Egy zabszem se fért a fenekembe.

Félre fordítottam a fejem, és mintha ezzel megtört volna a varázs, a testvérem felnyögött: “Szent Szardínia!” Ott álltam egyedül a bugyival a kezemben, az asztalnak feszülő csípővel, de már lekonyult dákóval. Ezt akartam?

Felpörgött az agyam. Ami történt, megtörtént, és talán így is akartam. Ha tudnám, se akarnám visszacsinálni. Ennél rosszabb már nem történhet, sőt még az is lehet, hogy a nővérem is felizgult a jeleneten, okoskodtam. Némi önbizalmat nyerve, elhatároztam, hogy előnyömre fordítom a dolgot. Valami megmagyarázhatatlan okból úgy sejtettem, nem fog beárulni. Egyrészt ő is meg volt zavarodva. Másrészt azt gondoltam, ő is beindult.

Érezve, hogy ez egy kicsit sok volt számára, nyugodtságot színlelve mosolyogtam rá, míg felenged. Bár nagyobb volt nálam (akkor még), a felajzott vadász ösztönével éreztem, hogy nem teljesen bizonyos magában, és valójában élvezi, hogy hajtanak rá, és hogy felizgatják az erotikus célzások.

Végül is én voltam a férfi kettőnk között!

Az anyám megtanított bszni

Még alig múltam 14 éves amikor egy éjszaka nyögésekre ébredtem
Lassan kinyitottam a szememet és óvatosan felnéztem amikor is észrevettem hogy az apám szobájának ajtaja nincs bezárva és be lehet látni az ágyára. Égett az éjjeli lámpa és én gyönyörködhettem az anyám szép formás testében ahogy az apám markolászta a fenekét.Az anyám ekkor felült és megfordult aminek azért is nagyon örültem,mert így meglátta,m a tejes első részét a szép formás melleit, a lapos hasát és az alig pelyhező punciját.Az apám odahozta a fejéhez az anyám combjait és az anyám szabályosan ráült az apám szájára,arcára csodálkoztam is mit csinálhatnak így hiszen az apám fasza lejjebb meredezett. Csak később láttam meg.hogy amikor az anyám kinyújtotta a lábait és a hasára feküdt,hogy az apám a nyelvével izgatja az anyám punciját és a csiklóját szájába veszi és szívja.

Nem sokkal ezután megfordult az anyám és ráült az apám faszára,Persze előtte amíg az apám nyalta a pináját és izgatta anyámat az bekapta teljes hosszába és szívta harapdálta az apám faszát és élvezte ahogy basszák a száját.Mondta is ezt elég ritkán engeded meg inkább mindig csak baszni akarsz. Mondhattad volna finomabban is.Tudom,de most így esett jól.Amikor aztán ráült az apám faszára addig lovagolt rajta amíg csak el nem sült a fasza az apámnak és akkor még egyszer elkezdték a kefélést, e akkor már a hagyományos módban az anyám hanyatt feküdt és az apám az anyám lába közé borult és megint megbaszta az anyámat.

Mikor kiélvezték az együttlétet az anyám felkelt az apámról szájon csókolta és megfogta a hálóingjét és kijött a szobából,majd becsukta az ajtót. Nagyon tetszett ahogy hátulról megvilágította a lámpa az anyám testét.Mivel nem gondolta,hogy valamelyik gyerek aki kint aludt az elülső szobába ébren van teljesen meztelenül sétált be a fürdőszobába zuhanyozni.Az ajtót nem zárta be és így csodásan lehetett látni a zuhanyozást alig kezdett el zuhanyozni az apám szintén meztelenül kijött a szobájából és bement az anyámhoz,majd a zuhany alatt hátulról megint megbaszta. nagyon tetszett a látvány és erre odasomfordáltam a nyitott ajtóhoz és közelebbről is megcsodáltam a szüleim kefélését.

Aztán gyorsan lefeküdtem,mert látni lehetett,hogy befejezték a zuhanyozást és mindenki ment a helyére lefeküdni.Másnap az apám elment az osztrák Alpokba síelni két hétre. Másnap este amikor lefeküdtünk meghallottam,hogy az anyám átment a másik szobába az apám testvéréhez,majd pár perc múlva ketten jöttek vissza és én reménykedtem,hogy nem veszik észre ahogy kinyitottam az ajtót,hogy lássam és halljam mit csinálnak. Az anyámon már nem volt rajta a hálóing és az apám testvére az anyám mellez fogva sétált utána. A férfin sem volt hálóing és így lehetett látni ahogy állt a farka. A férfi farka nagyobb és vastagabb volt mint az apámé és néha megfordult az anyám és bekapta a nagy faszt. Később leült a férfi az ágyra és az anyám letérdelt és természetes módon bekapta a nagyobb faszt és szopta huzigálta amíg a fasz fejéről le nem jött a bőr.ekkor meg-meg harapdálta és azt hittem leharapja a fasz fejét olyan extázisba került.

Végül lefeküdt az anyám és a férfi franciásan feküdt rá és az anyám pináját kezdte nyalni és a kezét belenyomta a pinájába ,szétfeszítette és szívta a nedvet belőle. Az anyám élvezte ezt és ő meg a férfi faszát szívta harapdálta és élvezték amit egymásnak csináltak.Később ők is hagyományos módszerrel kezdtek kefélni, de a testvér meg akarta baszni az anyám seggét is ,de azt nem engedték meg neki. Mikor vagy háromszor televerte az anyám szétkefélt pináját a spermájával a negyedik eredmény az anyám a szájába engedte és forgatta a szájában közben mutatta a testvérnek,majd lenyelte. Ez nagyon finom volt .Ezt nem szoktam csinálni a férjemnek ez kizárólag a te juttatásod.

Mikor befejezték mindketten kijöttek a szobából bementek a fürdőbe és lezuhanyoztak, de a szokott kefélés elmaradt.Visszament a testvér a saját szobájába majd az anyám is felvette a hálóinget és lefeküdt. Eljött a nyár éa a testvér elment nyaralni és elvitte az apámat is. Mondván ha vége a sulinak két hét múlva ti is gyertek utánunk mondta az apám az anyámnak.Na gondoltam most eljött az én időm is.

A testvéreim nem voltak aznap itthon ,mert az unokatesóméknál aludtak és csak ketten voltunk a lakásba. Az anyám kint az előszobába vasalt és egy bugyi ,meg egy rövid otthonka-köpeny volt rajta ami alig takarta a segge partját. Én bementem és a fürdőbe beültem egy kád vízbe. Elkezdtem a farkammal játszani,hisz nagyon szerettem ahogy sikerült bekapnom a saját farkamat és érezni a vastagságát és a spermát ami kijött belőle. Most nem mozgattam csak simogattam és rendesen felállt a vastagsága csak öt centi és a hossza majdnem huszonhét centi volt. reméltem,hogy még majd nő mert nézegettem újságokat és abba volt olyan szép fasz ami elérte a 33 centit. Gyorsan megtörölköztem és kimentem az anyámhoz meglepni. Mikor meglátott álló fasszal nagyot nézett és rám ripakodott,hogy tessék felöltözni.erre mögé mentem és felhúztam a köpenyét és megfogtam a melleit. Közben a farkam kereste az utat a seggébe vagy a puncijába.

Ekkor kaptam egy nagy pofont és elmondott mindenek.Nem vagyok én kúrva,hogy a saját fiammal keféljek, de a nagybácsival lehet ugye az apám biztos nem tud erről.erre megijedt és megkérdezte miket beszélek.Mondtam neki az egyik nap amikor korábban vége lett a sulinak hazajöttem és az ágyam egyik sarkába ültem és egy regényt olvastam amikor te már levetkőztél és azt vetted észre,hogy a nagyanyám elmegy a harmadik fiával és a második fia is beszaladt és ledobta magáról a ruhát valószínűleg,mert majd átjött meztelenül és az apám ágyán szoptad a faszát és szeretkeztetek vagy egy órán keresztül.

Erre nem tudott mit mondani és nem zavarta,hogy benyúltam a bugyijába. Ez akkor sem való.Te a fiam vagy és ez vérfertőzéshez vezet. Mondtam neki vettem gumit,hogy ne ijedezzél attól hogy felcsináljalak. Lassan kibujt a bugyijából és én szinte csodálattal bámultam a szép formás testét. Bementünk a fürdőbe és bebujt a vízbe ahol mosdottam majd megmosta szappannal a pináját és friss vizet engedett magára és lezuhanyozott. Gyorsan nagyjából megtörölte magát majd megfogtam a fenekénél és kivettem a kádból. Bementünk a szobába és elkezdtem csókolni a száját. Eleinte nem akart visszacsókolni ,mert ez már tényleg nem való és amikor mégis kinyitotta a száját megmutatta,hogyan kell csókolózni.Megtanított csókolózni,majd lehajoltam és megcsókoltam a punciját. ezt is láttad igen és biztosan nagyon jó lehet,hisz amikor már beléd élveztek a férfiak mégis mindketten megint kinyalták a szép puncidat,mintha tiszte lenne, de biztosan nagyon finom az.

Ekkor felültetett az ágyon és megfogta a farkamat. El volt ájulva mekkora a farkam és alig fért a szájába a hossza nem is fért bele, de élvezte,hogy teljesen kitöltötte a száját a farkam.Addig ,addig szopogatta amíg el nem sült és majdnem megfulladt,mert nem tudta mit csináljon a mennyiséggel és eddig sose nyelte le .Mondtam neki nyugodtan lenyelheted mert nagyon finom és élvezetes dolog ahogy csúszik le a torkodon. Úgy is tett és eközben szájon csókoltam a nyelvemet bedugtam a gecimmel teli szájába és élveztem,hogy szívhatom nyalhatom a saját gecimet is.Amikor kiürült a farkam a spermazuhatag után még engedtem,hogy körbenyalja a farkamat tisztára.

Te ismerted a saját gecidet.Igen sokszor volt már hogy a sajátomat is megittam.Ugye finom. Erre soha sem gondoltam,hogy ilyen finom ez. majd kóstold meg az apámét és a testvérét is. Idegenekkel ha lehet sose szeretkezzél mert nem lehet tudni sose milyen betegségbe szenved az illető,mert úgyse szokták elmondani. lassan elkezdtem simogatni a melleit és az egész mellét bekaptam ami eltűnt a számban.le ne harapd kérte.Mért már történt ilyen.hallottam már róla.Nem félj nem akarom,hogy elvérezzél és még sokszor élvezni akarom a testedet.erről szó sem lehet nem teszel kurvává,mert amit csinálunk azt a kurvák szokták csinálni.

Te ezt honnan tudod vagy az apám onnan szedett össze .Te is tudod nem így van.Amikor sikerült végre beletennem a farkamat az anyám pinájába csodásan tetszett és majdnem rögtön teleélveztem a pinája belsejét.Bedugni sajnos nem tudtam teljesen mert nem volt hozzászokva ehhez a mérethez. vagy tíz perc múlva kihúztam anyámból és a szájába tettem,majd elkezdett megint lövellni a farkam és megint telement a szája a gecimmel és közösen ittuk meg a spermámat. most már sokkal jobban ízlett az anyámnak a spermám. A harmadik menetnél már nem is adsz nekem belőle igaz. lehet, mert nagyon finomnak találom a spermádat.

Mikor megfordítottam az anyámat és hátulról dugtam meg sokkal mélyebbre tudtam belenyomni a pinájába a farkamat. Mondta is ez most mélyebbre ment mint szokott. Majd ha a seggedet is megdughatom az teljesen befogja fogadni a teljes hosszát is.Azt nem akarom. nem is most ,ez is nagyon szép volt, nem akarom,hogy neked se legyen jó,mert holnap is nap lesz. és meddig akarsz engem baszni amíg csak lehet,mert ilyen csodálatos asszonyt még sose basztam még. Volt már akit megbasztál kérdezte. Van egy tanárnő aki nálam hét évvel idősebb azt szoktam dugni és neki már a segge is kitágult olyan sok fasz járt benne, akinek egy másik tanár a férje.

Akkora a mellei,hogy nem fér a számba és az egyik alkalommal majdnem leharaptam mert megtudtam, hogy lefeküdt valakivel. Egyébként van egy urúlógus barátom aki orvos és bármikor megnéz engem,mert nem akarja,hogy a feleségét is megfertőzzem.Úgy, hogy nyugodt legyél nem lesz tőlem semmi bajod. de rád vigyázni fogok,hogy sose csináljalak fel. Ha aztán az apám egyszer felcsinál és mégis lesz gyereked akkor én is eléd engedem a zacskóm tartalmát. Másnap este mondta az anyám ,hogy tényleg nem csináltál fel,mert megjött a vérzésem. Akkor most ilyenkor is csináljuk,mert ilyenkor nem vagy fogamzásképes.

Még abban a pillanatban amikor pedig a farkamon ült az anyám felhívta az apám egyik testvérét és megkérdezte,hogy igaz e amit mondtam neki,persze nem azt mondta,hogy én mondtam neki,hanem egy barátnője kérdezte.