Szaftos útszéli pornó

Anita már egy órája álldogált a néptelen mellékúton lerobbant autója mellett. Kinyitotta ugyan a motorháztetőt, de fogalma sem volt, hogy a piszkos, bonyolult szerkezetben mi romolhatott el. Lehangoltan tűnődött azon, vajon meddig kell még várnia ezen a meleg nyári napon, amíg arra jár valaki, aki tud rajta segíteni. Hol a lassan vonuló felhőket bámulta, hol pedig a láthatárt kémlelte apadó reménységgel. Miért is kellett letérnie a főútról? Azt remélte, sikerül levágnia egy jókora utat, ehelyett most itt ragadt, és fél óra nyereség helyett talán az egész délutánt elvesztegeti.

Már éppen azon volt, hogy nekivág gyalog a templomtorony irányában, amikor egy járművet pillantott meg a távolban. Reménysugárként közeledett egy teherautó, ő pedig az út közepére állva integetett, hogy még véletlenül se hajtson el mellette megállás nélkül. A sofőr fékezett és kiszállt. A platóra szerelt padon egy csapat munkás üldögélt, akiket ebédelni szállított éppen. Ha ez a csinos hölgy segítségre szorul, ők várhatnak néhány percet. Köpcös, negyvenes emberke volt a sofőr, és igen szívélyesen elegyedett szóba a kétségbeesett lánnyal. Ő persze rögtön látta, hogy az ékszíj szakadt el. Amíg a motorházban nézelődött és a fejét vakargatta a probléma megoldásán töprengve, a munkásokban is felébredt a kíváncsiság. Páran lekászálódtak a teherautóról, és odagyűltek Anita járgánya köré. Fél szemmel ők is a motorházba pillantgattak, de igazából jobban érdekelte őket a lány csábosan domborodó feneke és mellei. Anitát lefoglalta az autója és a töprengő sofőr szavai, így nem is igen törődött azzal, hogy alaposan megbámulják.

Közben a többiek is elunták a várakozást, és néhány perc múlva már egy tucatnyi éhes melós tolongott az autó körül. Végül a sofőr egy csattanással lecsapta a motorháztetőt, és kijelentette, hogy ide bizony új ékszíj kell. Felajánlotta, hogy elviszik a lányt a faluba a helyi autószerelőhöz. Ennek nagyon megörült, és hálásan mosolygott. Csak ekkor tűnt fel neki, mennyire közel nyomakodott néhány szemtelen fickó, akik leplezetlen pillantásokkal méregették őt. Egyikük kijelentette, hogy a fuvar nincs ám ingyen, és mivel ők most Anita miatt késnek az ebédről, ezért is kárpótlás illeti őket. Azzal kezét máris a lány fenekére csúsztatta. Mire a bajba jutott hölgyike tiltakozhatott volna, máris erős kezek ragadták meg, felültették a motorháztetőre és hanyatt döntötték. Úgy látszik, nem csak az ebédre voltak éhesek a férfiak, mert a könnyű kis blúzt felhúzva egyből a melleit kezdték markolászni, ketten pedig szétnyitották a combjait, és pici szoknyáját a hasáig tűrték. Ez a váratlan fordulat meglepte ugyan a lányt, de cseppet sem érezte kellemetlennek. Imádta a szexet, és arra gondolt, senkinek sem árthat, ha egy kicsit elszórakozik itt, ezen az elhagyatott helyen. Ezért aztán nem is nagyon tiltakozott, amikor pedig lehúzták róla a bugyit, máris úgy érezte, forróság önti el éhes punciját.

A melósok elégedett képpel bámulták, örültek, hogy a lány önként tárja szét a combját. El is engedték a kezét, egy jól megtermett szakállas fickó pedig a lába közé hajolt, és nyalni kezdte. A szakáll kellemesen csiklandozta, és hamarosan áradni kezdett hüvelyéből a nedvesség. Közben ketten a feje mellé térdeltek a motorháztetőre, és farkukat elővéve felváltva adták a lány készségesen kitátott szájába. Egyre jobban felizgult, lelkesen szopott, és a csípőjét emelgette a szakállas férfiú szorgos nyelvjátékának hatására. Két kezébe is egy-egy fasz került, amelyeket szorgalmasan igyekezett felállítani. Arra a csodálatos érzésre gondolt, amikor majd a kemény farkak a pinájába nyomulnak, és telepumpálják őt spermával. A szakállas közben már két ujját nyomta a lány teljesen csupaszra borotvált puncijába. Csiklója fölött egy csinos kis intim ékszeren csillant meg a napfény, és a munkásokat teljesen lenyűgözte a látvány, amilyenben még nem volt részük. Hamarosan megérezhette az első kemény farkat is, amelyet a szakállas férfi nyomott belé. Nyilvánvalóan határtalanul felizgatta a lány, mert fél percig ha tartott a rohama, azután beleélvezett a lucskos punciba. Helyét egy másik fasz vette át, valamivel vastagabb volt és Anita már jó keményre szopta.

A lány kéjes nyögéssel fogadta magába a méretes hímtagot, amely jól kitöltötte, olyan kéjt okozva neki, amellyel alig bírt betelni. Mind a tucatnyi férfi elővette már a farkát, és aki éppen nem fért a lányhoz, az a látványtól felajzva saját maga veregette a faszát, arra készülve, hogy a lány majd őket is kielégíti. Anita pedig készen is állt mindenre, lankadatlan kedvvel szopta az ízes, gyorsan keményedő fütykösöket, és fogadta magába egymás után a kiéhezett férfiakat. Az első körben mind gyorsan elélveztek, telepumpálva a lucskos, kitágult pinát nagy adag gecijükkel. Ekkor tartottak egy percnyi szünetet, és körbeállva szemlélték, ahogy a lány magába nyúl, majd szétkeni a punciján és a fenekén a hüvelyéből kicsorduló spermát. Azután síkos ujját a fenekébe vezette, így készítve fel magát az eddigieknél is nagyobb élvezetekre. A férfiaknak ez is újdonság volt, amit eddig még csak filmen láttak, úgyhogy farkuk hamarosan ismét merevedni kezdett.

A lány hátradőlt, fenekét előre tolta, jelezve, hogy készen áll az újabb behatolókra. Nem kellett sokáig várnia, kezelésbe vették a hamvas popsit is. Ennél a menetnél a sofőrnek adták az elsőbbséget, aki köpcös kis emberke létére nem kis szerszámmal rendelkezett. Finoman vezette a lányba, és maga is meglepődött, milyen élvezetes hely a farkának ez a szoros popsilyuk. Egy másik férfi közben a lány csiklóját kezdte masszírozni, és a hüvelyébe is benyúlt. Anita ezt már nem bírta tovább, és egy sikollyal elélvezett. A munkások élvezettel hallgatták a kéjes hangokat, amelyeket a vonagló lány adott ki magából. Mellbimbói keményen meredtek a felhős égbolt irányába, csiklója duzzadtan meredt előre szétfeszített combjai között, és teljesen kitárulkozva adta át magát az élvezeteknek. Ezek nem is maradtak el; az egyik férfi hirtelen ötlettel felemelte a lányt, ő maga feküdt alulra, és Anitát a farkára ültette. Így amíg ő a lány pináját baszta, addig egy társa a szépen táguló segglyukát vehette célba. Anita csak nyögött, és ütemes mozgásával igyekezett segíteni a faszok behatolását.

Közben a kezével és szájával is izgatott három férfit. Nem gondolt semmire, csak élvezte ezt a rengeteg farkat, amely mind az ő rendelkezésére áll. Kétségtelenül igyekeztek is kitenni magukért: ahogy az egyikük végzett a seggében, máris átvette a helyét a következő. Akit szopott, az pedig a szájába élvezett, a lány pedig készségesen nyelte a spermát az utolsó cseppig. Mind a tizenkét férfi jól megbaszta, és amikor mindannyian másodszor is elélveztek, ő azt kérte, hogy a harmadik körben a testére engedjék a magjukat. Teljesen meztelenre vetkőzött, azután a fűre térdelt, és nekilátott, hogy harmadszor is keményre szopja mindannyiukat. Maguktól szerveződtek négyes csoportokba, és az első csapat férfit kezével és szájával hamarosan harcra kész állapotba hozta. Amikor már mind a négy farok keményen állt, hanyatt feküdt a fűben, a férfiak pedig sorban beléhatoltak, majd az élvezés pillanatában faszukat kirántva a lány testére élveztek. Ettől a látványtól a következő két csapat már annyira begerjedt, hogy nem is kellett őket felizgatni, kemény hímtagjukat megjáratták Anita pinájában, majd ők is ráélveztek. A lány valósággal fürdött a geciben, de néhány férfinak ez még mind nem volt elég. Ezért hármójukat újra szopnia kellett, amit örömmel meg is tett.

Ők a szájába engedték utolsó adagjukat, amit a lány alig győzött nyelni. Arcán, állán csorgott a geci. Ekkora gyönyörben még sohasem volt része. A hálás munkások készségesen kalauzolták el a közeli forráshoz, ahol még a mosdásban is segítettek neki. Így kielégülve és megtisztulva tértek vissza a lerobbant járműhöz, ahol Anita ismét magára öltötte ruháját. Kissé elfáradva, de elégedetten szállt be a sofőr mellé, miközben a melósok is visszakászálódtak a helyükre. A falu nem is volt olyan messze, és tíz perc múlva már le is tették őt az autószerelő műhelyénél. Kedves mosollyal intett búcsút a tova induló csapatnak, akik vidám karlengetéssel köszöntek el tőle.

Az autószerelőnek természetesen nem okozott gondot az elszakadt ékszíj pótlása. Amikor viszont arra került a sor, hogy az elvégzett munka díját kérje a csinos lánytól, gondolkodnia kellett, hogy milyen árat is szabjon. Nagyon tetszettek neki a lány ingerlő idomai, de nem csak az ő figyelmét keltették fel, hanem a műhelybeli többi melósét is. De ez már egy másik történet…

A perverz főbérlő asszony

Az idén érettségiztem, főiskolára meg csak úgy tudtam menni, ha sikerül, albérletet szereznem. Nem mondom a város nevét, nehogy reklámnak tűnjön, elég az hozzá, hogy sikerült. Méghozzá, nem is akárhol! Egy nálam, jó pár évvel idősebb, elvált, az én meglátásom szerint”bomba”nőnél. Csodálkoztam is, hogy egy ilyen jó nő, hogy-hogy egyedül van. Azt mondják, a maga szemszögéből mindenkinek igaza van, ő szerinte, a férje volt a hibás, ugyanis összeállt egy másik nővel. Történt, hogy egyik alkalommal, valamit, otthon hagytam, majd egy jó óra múlva visszamentem érte. Könnyen bementem, hisz volt kulcsom. Igen ám, de az emeletről, furcsa hangokat hallottam. Gondoltam, megnézem, holott az én szállásom, a földszinten volt.

Amint felértem, látom ám, hogy ahonnan a kéjes hangok jönnek, az ajtó, majdnem félig nyitva van. Gondoltam, belesek!Hát, mit látok?! A főbérlőasszony egy hapsin ülve “lovagolva” szeretkezik, és közben kéjesen nyög. Mivel, az ajtóval szembenézve ült, nem kerülhette el a figyelmét, hogy nézem őket. Rám nézett, hirtelen, ösztönösen el akarta takarni a melleit, de aztán szép nyugodtan leengedte a kezeit, elém tárva a gyönyörű melleit. Persze, a szeretkezést nem, hagyta abba, és úgy vettem észre, mintha tetszene is neki, hogy nézem. A nézéseink még egy párszor “találkoztak”, mikor a pillantása a nadrágomra esett, szinte elmosolyodott. Ugyanis, láthatóan igencsak meredezett a szerszámom, jobbnak is láttam, ha”lelépek”. Este, egy kis hálóingbe kopogtatott be, -piszokul jól nézett ki-, az ajtó félfának támaszkodva kérdezte?
– Tetszett a műsor amit láttál? Remélem, tisztába vagy vele, hogy én sem vagyok fából, nekem is jár a jó.
– Én, nem akartam megzavarni, vagy kellemetlenséget okozni, De azért meg kell, hogy mondjam, elég jó teste van. Szerintem, nagy barom volt a férje, hogy elhagyta.
– Na, tisztázzunk valamit! Te, engem ne magázz. És, ha már így alakult, szeretnélek megkérni, hogy néha legyél a kísérőm, ha néha elmegyek a strandra. Egyébként, van barátnőd?
– Igen, annyi idős, mint én. Miért?
– És az ő mellei is vannak ilyenek?! – Ezzel, hirtelen szétnyitotta a köntösét, és ott állt teljesen meztelen. Persze én elvörösödtem és nagyot nyeltem, ő meg felkacagott.
– Na, mi van? Ennyire rémisztő vagyok?
– Nem, csak váratlanul ért a hogy is mondjam, a látvány!
– Csak nem ijedtél meg? Látod, ezeket a melleket. Nem mű csöcsök, hanem igaziak. Ha nem hiszed, gyere, győződj meg.
Tétovázva felálltam, a farkam úgy állt, hogy majd le törött. ő ezt látva, még nagyobb mosolygásba tört ki. Megmarkoltam a melleit, nagyon jó érzés volt. A perverz főbérlő asszony részletei…

Erotikus vágyak

Már az első együttlétükkor feltűnt a férfinak, hogy van valami különleges ebben a nőben. Mohóm csókolt és ugyanezzel a követelőző hévvel szeretkezett. Több pózban csinálták, a nő volt felül, majd alul, szenvedéllyel telve, a szégyenlősség legkisebb jele nélkül szeretkeztek. Ez megismerkedésük másnapján történt és a férfi úgy érezte magát, mint aki egy gyorsvonatra szállt, gondolkodni sem volt ideje olyan gyorsan történt minden. Tetszett neki a nő, így nem volt ellenére, mégis túl gyorsnak találta a tempót. A következő napokban gyakran voltak együtt, a nő csillapíthatatlannak tűnő vágya kissé megijesztette. Félt, hogy nem tud úgy teljesíteni, ahogy esetleg elvárják tőle és ez a gondolat nem adott biztonságot számára. Ezt az érzést erősítette az is, hogy a nőnek nem volt kirobbanó, mindent elsöprő orgazmusa, olybá tűnt, mintha egyáltalán nem is lett volna orgazmusa. Ennek ellenére úgy tűnt élvezte a szexet és kívánta a férfit minden adódó alkalommal.
A nővel egy internetes párkereső oldalon ismerkedett meg. Az ilyenkor szokásos bemutatkozó levélváltások után egyeztek meg a személyes találkozásban, telefonszámaikat megadták egymásnak és izgatottan várták az estét. A nő jó humorú leveleket írt és a találkozás délutánján meglepően őszinte sms-eket írt, miszerint bugyi nélkül indult el gyermekéért a játszótérre. Igaz kocsival ment, de ez akkor is meglepte a férfit. Próbálta elképzelni, ahogy a ruha szövete finoman hozzáér a nő puncijához – még sosem volt olyan barátnője, aki bugyi nélkül indult volna el valahová. Jólesően izgatta a fantáziáját ez a kép, illetve ahogy próbálta elképzelni a nőt milyen lehet valójában. A találkozás jól sikerült, a búcsúnál csókolóztak, a nő nyelve fürgén járt a férfi szájában. Másnap egymáshoz simulva aludtak a szeretkezés után.
Egyre jobban megismerték egymást, egymás testét és azok működését. A férfit már nem zavarta a teljesítmény kényszer, sem az, hogy a nőnek nincs olyan erős hüvelyi orgazmusa, nyelvével a csiklóját izgatva bármikor a mennyekbe tudta röpíteni kedvesét. Kívánták egymást és amikor csak lehetett szexeltek. A férfinek tetszett a nő, csinos volt, divatosan öltözködött és nagyon figyelt minden részletre. Segített ruhákat vásárolni, sőt ő is vásárolt neki, anélkül, hogy a férfi ott lett volna. Mégis minden méret tökéletesen illett rá és egy-két kivétellel a stílus is tetszett. Az utcán büszkén ment mellette, tudta, hogy többen is megnézik a csinos nőt, szerencsésnek gondolta magát emiatt és remélte, hogy ő is hasonlóképpen gondolja. Erotikus vágyak részletei…

Karesz a szemetesláda

Karesz ismer. Mivel elmondtam neki mindent: az ártatlan puncisimogatásaimtól a legmocskosabb dugásomig… Vagy talán mégsem mindent? Egyedül azt nem tudhatja, amit későbbre tartogatok, csak mert meglepetésnek szánom. A kapcsolatunk ennél bizalmasabb nem is lehetne, hiszen megosztjuk egymással a vágyainkat, sőt meg is valósítjuk azokat.
Az élet rövid, nincs olyan, aki legalább egyszer ne csábulna el. Én kihasználom, és ha elcsábulok, nem a párom háta mögött csinálom, hanem előtte. Igen, egymás szeme láttára is, másokkal; és Karesz is. Kárhoztattok érte, vagy irigykedtek? Döntsétek el, de mi így élünk. Olyan is van, hogy elragadnak az érzékek, külön-külön is minket, de később mindent elmondunk egymásnak. Ez nem megcsalás, engedélyünk van rá, mert megfogadtuk, hogy megtesszük, amire vágyunk. Veszélyes játék a penge élén – mondaná valaki, nálunk azonban működik. Egyelőre. Ki tudhatja? Ilyen az élet, semmire sincs garancia. Karesz nem akar kisajátítani, én mégis az övé vagyok. De akkor miért nem tudhat mindent?
Mert különálló személyiség vagyok, nem az ő része. Lehet egy piciny rejtett énem, olyan titkokkal, amelyeknek idő kell, hogy a felszínre törjenek, csak ki kell várni a megfelelő pillanatot. De ez nem akadályoz meg abban, hogy másoknak elmeséljem. Miért is ne… akár az egészet.
Duci a csaj, így kezdődött. Ezt mondták rám az osztálytársak az általánosban, pedig nem voltam kövér. A hülye majmok! Kicsivel több felesleg volt mindig is rajtam, csakhogy az összes média a modell alkatú csajoktól hemzsegett akkoriban. Az újságok, a TV is ezt okádta, a bamba fiúk meg elhitték, hogy egy lány már nem is lány, mikor ötven kiló felett van, hanem tehén. Tehén! Ilyeneket vágtak az én fejemhez is a mulya kis köcsögök, mert két számmal nagyobb farmert hordtam, mint az átlag. Karesz a szemetesláda részletei…

Az én történetem (szüzesség-elvesztésem)

Az egyik lányosztálytársammal már hónapok óta nagyon jó barátok vagyunk, de ez tényleg csak barátság volt – eddig. Azon a pénteki napon az osztállyal színházba mentünk, és utána ezzel a lánnyal és még pár haverral együtt jöttünk haza a villamoson, de ők hamarabb leszálltak, míg mi (nevezzük a lány mondjuk Beának) a végállomásig mentünk. Nem messze laktunk egymástól (ezért is lettünk jóban, mert együtt mentünk haza minden nap.) Én már nem mentem volna tovább busszal, már épp akartam volna elköszönni tőle, amikor elmondta, hogy anyukája lement a telekre a hétvégére (apukája pedig már nem él). Arra kért, hogy menjek fel videózni, mert egyedül unatkozna (a színház délutáni előadás volt, és hatkor már véget ért). Talán ő még nem, de én már sejtettem, hogy nagyon kellemes este lesz! 🙂 Hazatelefonáltam hát a szüleimnek, hogy diszkóba megyünk páran, későn érek haza. (Kicsit furcsállták, mert nem nagyon járok diszkóba…)

Tehát felmentem Beával a harmadik emeleti, tök üres lakásukba (panel). Kerestünk egy olyan filmet, amit még egyikünk sem látott – be a videóba és kényelembe helyeztük magunkat egymás mellett az ágyon. A filmből már eltelt vagy húsz perc, amikor „Bea” hasra feküdt és úgy kezdte nézni a filmet. Már korábban is észrevettem, milyen csodálatos, kézre való feneke van, de így fekve… Kedvem lett volna beléharapni! (Még nem írtam arról, milyen is Ő. Nos: nagyszerű alakja van, nem magas, 170 cm mint én, formás, „középkategóriájú” mellei és vállig érő barna haja van és ráadásként ehhez a tényleg szuper alakhoz még ész is járult!) „Bea” kiment a konyhába és hozott még egy kis chipset és innivalót, ezalatt én hanyatt feküdtem és becsuktam a szemem (reméltem, hogy elvonom a figyelmét a filmről 🙂 És bevált! Amikor visszajött, szájon csókolt és rámfeküdt. Ezen iszonyúra meglepődtem, de ha már így tálcán jött az alkalom, éltem vele.

Miközben fekve egymáson csókolóztunk, kedvemre tapizhattam a fenekét. Ahogy szorítottam, megérezhette, hogy szűk lett a nadrágom, felült, pár másodpercig szemeztünk majd szép lassan a sliccemre tette a kezét, és simogatta nadrágon keresztül a dákómat… mennyei érzés volt már ez is, de utána elkezdett szép lassan kigombolni, majd mikor már boxerban voltam, a pólómat is levette. Pár pillanat múlva ott térdeltem vele szemben az ágyon majdnem meztelenül, de addigra már ő is bugyiban és melltartóban volt. Simogatni kezdte a testemet (elég szépen kidolgoztam a felsőtestemet, azt hiszem, tetszett neki), majd a köldököm táján nyelvvel nyalni kezdte a kocka hasamat. Ezután ismét farkasszemet néztünk, majd szinte egyszerre indultunk neki egymásnak – ő a dákómat akarta szopni, én pedig a melleit. Végül én „nyertem”, de miközben szoptam a melleit, ő simogatta a farkamat, előbb alsógatyán keresztül, majd kivette belőle. Ekkor már majd eldurrantam, ezért kicsit lassítottunk. Levettem a bugyiját is, és a punciját kezdtem nyelvvel még jobban nedvesíteni. Isteni volt hallgatni, ahogy sóhajtozik! Ezután ujjakkal „támadtam”, és egy perc múlva elélvezett.

Ezt követően nem habozott, s hálából rácuppant ágaskodó szerszámomra. Ez csak pár pillanatig tartott, mert megérezte, hogy mindjárt eldurranok, ezért inkább verni kezdte. Ez se tartott sokáig… Kicsit gecis lett az ágy, de ha őt nem zavarja, gondoltam engem mit izgasson?! Folytattuk a film nézését, de ez már teljesen más volt! Meztelenül feküdtem félig-meddig rajta, úgy, hogy a fenekéhez ért a farkam! Csoda hát, hogy hamarosan ismét akció kész állapotba kerültem? Érezte a keménységet a fenekénél, ezért megfordult, és magára húzott. Vad csókolózásba kezdtünk, majd szinte észrevétlenül farkam becsusszant a puncijába. Egyelőre nem kezdtem nyomni; a csókolózást folytattuk egyre vehemensebben, majd szép lassan, még mindig smárolva, elkezdtünk szeretkezni. Egy percig csináltuk ezt, majd hirtelen felugrott, átment a másik szobába, és (állítólag anyukája szekrényéből!) hozott egy gumit. Fő a biztonság! Ő tette fel nekem: előbb kicsit szopogatta a makkom, majd szép lassan, finoman feladta az óvszert (majd’ elélveztem ezalatt!). Ismét felvettük előbbi pozíciónkat, és kicsit gyorsabb tempót kezdtünk diktálni, s közben feszes fenekemet simogatta, ütögette. Pár perccel később ő elment, ezt halk sikollyal jelezte, majd én következtem, és iszonyú nagyot élveztem a gumiba.

Pár pillanat múlva már azt láttam, hogy lekapja rólam az óvszert, és nyalni kezdi farkamról a gecit.A következő pár órát szorosan összeölelkezve töltöttük, beszélgettünk, csókolóztunk, majd 11 körül kitalálta, hogy zuhanyozzunk le együtt! A zuhanyzóban végre világosban is megcsodálhattam meztelen testének szépségét. Nem tudtam ellenállni a gyönyörű látványnak, és hosszú perceken keresztül végigcsókoltam egész testét, különös tekintettel az érzékeny pontokra. Percekig „nyammogtam” cicijén és popóján, majd miután én végeztem ő jött, és végignyalta(!) az egész testemet, szó szerint mindenhol! Sokáig időzött golyóimnál, amit iszonyúra élveztem, majd (aznap már harmadszorra) bekapta a farkamat. Percek vagy órák voltak, nem tudom, mindenesetre maga volt a mennyország, olyan kezelésben részesített! Aznap többet már nem szexeltünk, viszonyt éjfél körül együtt befeküdtünk a kádba, és csak hajnalban ébredtünk fel, ugyanabban a pozícióban. (Szegény szüleim halálra izgulták magukat, öt körül hívtam fel őket, de a faterom vette fel, aki megértette a helyzetet 🙂

Szombat reggel együtt reggeliztünk, majd tovább aludtunk egymás karjaiban, ezúttal már ágyban. Tizenegy körül ébredtünk fel, és beiktattunk még egy kis búcsúszexet… 🙂 Ennek már több, mint két hete. Azóta sajnos nem ment el az anyukája a telekre, nálunk meg nem megfelelő a hely, ezért azóta nem szeretkeztünk… 🙁 Viszont… egyik reggel a suliban (!), amikor nekem nulladikom lett volna, de lógtam, neki meg lyukas órája volt, a fiú vécében folytatódott a történetünk, igaz csak orálisan, de ez is több mint a semmi! Hát így történt az én első szexuális kalandom.