A perverz főbérlő asszony

Az idén érettségiztem, főiskolára meg csak úgy tudtam menni, ha sikerül, albérletet szereznem. Nem mondom a város nevét, nehogy reklámnak tűnjön, elég az hozzá, hogy sikerült. Méghozzá, nem is akárhol! Egy nálam, jó pár évvel idősebb, elvált, az én meglátásom szerint”bomba”nőnél. Csodálkoztam is, hogy egy ilyen jó nő, hogy-hogy egyedül van. Azt mondják, a maga szemszögéből mindenkinek igaza van, ő szerinte, a férje volt a hibás, ugyanis összeállt egy másik nővel. Történt, hogy egyik alkalommal, valamit, otthon hagytam, majd egy jó óra múlva visszamentem érte. Könnyen bementem, hisz volt kulcsom. Igen ám, de az emeletről, furcsa hangokat hallottam. Gondoltam, megnézem, holott az én szállásom, a földszinten volt.

Amint felértem, látom ám, hogy ahonnan a kéjes hangok jönnek, az ajtó, majdnem félig nyitva van. Gondoltam, belesek!Hát, mit látok?! A főbérlőasszony egy hapsin ülve “lovagolva” szeretkezik, és közben kéjesen nyög. Mivel, az ajtóval szembenézve ült, nem kerülhette el a figyelmét, hogy nézem őket. Rám nézett, hirtelen, ösztönösen el akarta takarni a melleit, de aztán szép nyugodtan leengedte a kezeit, elém tárva a gyönyörű melleit. Persze, a szeretkezést nem, hagyta abba, és úgy vettem észre, mintha tetszene is neki, hogy nézem. A nézéseink még egy párszor “találkoztak”, mikor a pillantása a nadrágomra esett, szinte elmosolyodott. Ugyanis, láthatóan igencsak meredezett a szerszámom, jobbnak is láttam, ha”lelépek”. Este, egy kis hálóingbe kopogtatott be, -piszokul jól nézett ki-, az ajtó félfának támaszkodva kérdezte?
– Tetszett a műsor amit láttál? Remélem, tisztába vagy vele, hogy én sem vagyok fából, nekem is jár a jó.
– Én, nem akartam megzavarni, vagy kellemetlenséget okozni, De azért meg kell, hogy mondjam, elég jó teste van. Szerintem, nagy barom volt a férje, hogy elhagyta.
– Na, tisztázzunk valamit! Te, engem ne magázz. És, ha már így alakult, szeretnélek megkérni, hogy néha legyél a kísérőm, ha néha elmegyek a strandra. Egyébként, van barátnőd?
– Igen, annyi idős, mint én. Miért?
– És az ő mellei is vannak ilyenek?! – Ezzel, hirtelen szétnyitotta a köntösét, és ott állt teljesen meztelen. Persze én elvörösödtem és nagyot nyeltem, ő meg felkacagott.
– Na, mi van? Ennyire rémisztő vagyok?
– Nem, csak váratlanul ért a hogy is mondjam, a látvány!
– Csak nem ijedtél meg? Látod, ezeket a melleket. Nem mű csöcsök, hanem igaziak. Ha nem hiszed, gyere, győződj meg.
Tétovázva felálltam, a farkam úgy állt, hogy majd le törött. ő ezt látva, még nagyobb mosolygásba tört ki. Megmarkoltam a melleit, nagyon jó érzés volt. A perverz főbérlő asszony részletei…

Erotikus vágyak

Már az első együttlétükkor feltűnt a férfinak, hogy van valami különleges ebben a nőben. Mohóm csókolt és ugyanezzel a követelőző hévvel szeretkezett. Több pózban csinálták, a nő volt felül, majd alul, szenvedéllyel telve, a szégyenlősség legkisebb jele nélkül szeretkeztek. Ez megismerkedésük másnapján történt és a férfi úgy érezte magát, mint aki egy gyorsvonatra szállt, gondolkodni sem volt ideje olyan gyorsan történt minden. Tetszett neki a nő, így nem volt ellenére, mégis túl gyorsnak találta a tempót. A következő napokban gyakran voltak együtt, a nő csillapíthatatlannak tűnő vágya kissé megijesztette. Félt, hogy nem tud úgy teljesíteni, ahogy esetleg elvárják tőle és ez a gondolat nem adott biztonságot számára. Ezt az érzést erősítette az is, hogy a nőnek nem volt kirobbanó, mindent elsöprő orgazmusa, olybá tűnt, mintha egyáltalán nem is lett volna orgazmusa. Ennek ellenére úgy tűnt élvezte a szexet és kívánta a férfit minden adódó alkalommal.
A nővel egy internetes párkereső oldalon ismerkedett meg. Az ilyenkor szokásos bemutatkozó levélváltások után egyeztek meg a személyes találkozásban, telefonszámaikat megadták egymásnak és izgatottan várták az estét. A nő jó humorú leveleket írt és a találkozás délutánján meglepően őszinte sms-eket írt, miszerint bugyi nélkül indult el gyermekéért a játszótérre. Igaz kocsival ment, de ez akkor is meglepte a férfit. Próbálta elképzelni, ahogy a ruha szövete finoman hozzáér a nő puncijához – még sosem volt olyan barátnője, aki bugyi nélkül indult volna el valahová. Jólesően izgatta a fantáziáját ez a kép, illetve ahogy próbálta elképzelni a nőt milyen lehet valójában. A találkozás jól sikerült, a búcsúnál csókolóztak, a nő nyelve fürgén járt a férfi szájában. Másnap egymáshoz simulva aludtak a szeretkezés után.
Egyre jobban megismerték egymást, egymás testét és azok működését. A férfit már nem zavarta a teljesítmény kényszer, sem az, hogy a nőnek nincs olyan erős hüvelyi orgazmusa, nyelvével a csiklóját izgatva bármikor a mennyekbe tudta röpíteni kedvesét. Kívánták egymást és amikor csak lehetett szexeltek. A férfinek tetszett a nő, csinos volt, divatosan öltözködött és nagyon figyelt minden részletre. Segített ruhákat vásárolni, sőt ő is vásárolt neki, anélkül, hogy a férfi ott lett volna. Mégis minden méret tökéletesen illett rá és egy-két kivétellel a stílus is tetszett. Az utcán büszkén ment mellette, tudta, hogy többen is megnézik a csinos nőt, szerencsésnek gondolta magát emiatt és remélte, hogy ő is hasonlóképpen gondolja. Erotikus vágyak részletei…

Karesz a szemetesláda

Karesz ismer. Mivel elmondtam neki mindent: az ártatlan puncisimogatásaimtól a legmocskosabb dugásomig… Vagy talán mégsem mindent? Egyedül azt nem tudhatja, amit későbbre tartogatok, csak mert meglepetésnek szánom. A kapcsolatunk ennél bizalmasabb nem is lehetne, hiszen megosztjuk egymással a vágyainkat, sőt meg is valósítjuk azokat.
Az élet rövid, nincs olyan, aki legalább egyszer ne csábulna el. Én kihasználom, és ha elcsábulok, nem a párom háta mögött csinálom, hanem előtte. Igen, egymás szeme láttára is, másokkal; és Karesz is. Kárhoztattok érte, vagy irigykedtek? Döntsétek el, de mi így élünk. Olyan is van, hogy elragadnak az érzékek, külön-külön is minket, de később mindent elmondunk egymásnak. Ez nem megcsalás, engedélyünk van rá, mert megfogadtuk, hogy megtesszük, amire vágyunk. Veszélyes játék a penge élén – mondaná valaki, nálunk azonban működik. Egyelőre. Ki tudhatja? Ilyen az élet, semmire sincs garancia. Karesz nem akar kisajátítani, én mégis az övé vagyok. De akkor miért nem tudhat mindent?
Mert különálló személyiség vagyok, nem az ő része. Lehet egy piciny rejtett énem, olyan titkokkal, amelyeknek idő kell, hogy a felszínre törjenek, csak ki kell várni a megfelelő pillanatot. De ez nem akadályoz meg abban, hogy másoknak elmeséljem. Miért is ne… akár az egészet.
Duci a csaj, így kezdődött. Ezt mondták rám az osztálytársak az általánosban, pedig nem voltam kövér. A hülye majmok! Kicsivel több felesleg volt mindig is rajtam, csakhogy az összes média a modell alkatú csajoktól hemzsegett akkoriban. Az újságok, a TV is ezt okádta, a bamba fiúk meg elhitték, hogy egy lány már nem is lány, mikor ötven kiló felett van, hanem tehén. Tehén! Ilyeneket vágtak az én fejemhez is a mulya kis köcsögök, mert két számmal nagyobb farmert hordtam, mint az átlag. Karesz a szemetesláda részletei…

Az én történetem (szüzesség-elvesztésem)

Az egyik lányosztálytársammal már hónapok óta nagyon jó barátok vagyunk, de ez tényleg csak barátság volt – eddig. Azon a pénteki napon az osztállyal színházba mentünk, és utána ezzel a lánnyal és még pár haverral együtt jöttünk haza a villamoson, de ők hamarabb leszálltak, míg mi (nevezzük a lány mondjuk Beának) a végállomásig mentünk. Nem messze laktunk egymástól (ezért is lettünk jóban, mert együtt mentünk haza minden nap.) Én már nem mentem volna tovább busszal, már épp akartam volna elköszönni tőle, amikor elmondta, hogy anyukája lement a telekre a hétvégére (apukája pedig már nem él). Arra kért, hogy menjek fel videózni, mert egyedül unatkozna (a színház délutáni előadás volt, és hatkor már véget ért). Talán ő még nem, de én már sejtettem, hogy nagyon kellemes este lesz! 🙂 Hazatelefonáltam hát a szüleimnek, hogy diszkóba megyünk páran, későn érek haza. (Kicsit furcsállták, mert nem nagyon járok diszkóba…)

Tehát felmentem Beával a harmadik emeleti, tök üres lakásukba (panel). Kerestünk egy olyan filmet, amit még egyikünk sem látott – be a videóba és kényelembe helyeztük magunkat egymás mellett az ágyon. A filmből már eltelt vagy húsz perc, amikor „Bea” hasra feküdt és úgy kezdte nézni a filmet. Már korábban is észrevettem, milyen csodálatos, kézre való feneke van, de így fekve… Kedvem lett volna beléharapni! (Még nem írtam arról, milyen is Ő. Nos: nagyszerű alakja van, nem magas, 170 cm mint én, formás, „középkategóriájú” mellei és vállig érő barna haja van és ráadásként ehhez a tényleg szuper alakhoz még ész is járult!) „Bea” kiment a konyhába és hozott még egy kis chipset és innivalót, ezalatt én hanyatt feküdtem és becsuktam a szemem (reméltem, hogy elvonom a figyelmét a filmről 🙂 És bevált! Amikor visszajött, szájon csókolt és rámfeküdt. Ezen iszonyúra meglepődtem, de ha már így tálcán jött az alkalom, éltem vele.

Miközben fekve egymáson csókolóztunk, kedvemre tapizhattam a fenekét. Ahogy szorítottam, megérezhette, hogy szűk lett a nadrágom, felült, pár másodpercig szemeztünk majd szép lassan a sliccemre tette a kezét, és simogatta nadrágon keresztül a dákómat… mennyei érzés volt már ez is, de utána elkezdett szép lassan kigombolni, majd mikor már boxerban voltam, a pólómat is levette. Pár pillanat múlva ott térdeltem vele szemben az ágyon majdnem meztelenül, de addigra már ő is bugyiban és melltartóban volt. Simogatni kezdte a testemet (elég szépen kidolgoztam a felsőtestemet, azt hiszem, tetszett neki), majd a köldököm táján nyelvvel nyalni kezdte a kocka hasamat. Ezután ismét farkasszemet néztünk, majd szinte egyszerre indultunk neki egymásnak – ő a dákómat akarta szopni, én pedig a melleit. Végül én „nyertem”, de miközben szoptam a melleit, ő simogatta a farkamat, előbb alsógatyán keresztül, majd kivette belőle. Ekkor már majd eldurrantam, ezért kicsit lassítottunk. Levettem a bugyiját is, és a punciját kezdtem nyelvvel még jobban nedvesíteni. Isteni volt hallgatni, ahogy sóhajtozik! Ezután ujjakkal „támadtam”, és egy perc múlva elélvezett.

Ezt követően nem habozott, s hálából rácuppant ágaskodó szerszámomra. Ez csak pár pillanatig tartott, mert megérezte, hogy mindjárt eldurranok, ezért inkább verni kezdte. Ez se tartott sokáig… Kicsit gecis lett az ágy, de ha őt nem zavarja, gondoltam engem mit izgasson?! Folytattuk a film nézését, de ez már teljesen más volt! Meztelenül feküdtem félig-meddig rajta, úgy, hogy a fenekéhez ért a farkam! Csoda hát, hogy hamarosan ismét akció kész állapotba kerültem? Érezte a keménységet a fenekénél, ezért megfordult, és magára húzott. Vad csókolózásba kezdtünk, majd szinte észrevétlenül farkam becsusszant a puncijába. Egyelőre nem kezdtem nyomni; a csókolózást folytattuk egyre vehemensebben, majd szép lassan, még mindig smárolva, elkezdtünk szeretkezni. Egy percig csináltuk ezt, majd hirtelen felugrott, átment a másik szobába, és (állítólag anyukája szekrényéből!) hozott egy gumit. Fő a biztonság! Ő tette fel nekem: előbb kicsit szopogatta a makkom, majd szép lassan, finoman feladta az óvszert (majd’ elélveztem ezalatt!). Ismét felvettük előbbi pozíciónkat, és kicsit gyorsabb tempót kezdtünk diktálni, s közben feszes fenekemet simogatta, ütögette. Pár perccel később ő elment, ezt halk sikollyal jelezte, majd én következtem, és iszonyú nagyot élveztem a gumiba.

Pár pillanat múlva már azt láttam, hogy lekapja rólam az óvszert, és nyalni kezdi farkamról a gecit.A következő pár órát szorosan összeölelkezve töltöttük, beszélgettünk, csókolóztunk, majd 11 körül kitalálta, hogy zuhanyozzunk le együtt! A zuhanyzóban végre világosban is megcsodálhattam meztelen testének szépségét. Nem tudtam ellenállni a gyönyörű látványnak, és hosszú perceken keresztül végigcsókoltam egész testét, különös tekintettel az érzékeny pontokra. Percekig „nyammogtam” cicijén és popóján, majd miután én végeztem ő jött, és végignyalta(!) az egész testemet, szó szerint mindenhol! Sokáig időzött golyóimnál, amit iszonyúra élveztem, majd (aznap már harmadszorra) bekapta a farkamat. Percek vagy órák voltak, nem tudom, mindenesetre maga volt a mennyország, olyan kezelésben részesített! Aznap többet már nem szexeltünk, viszonyt éjfél körül együtt befeküdtünk a kádba, és csak hajnalban ébredtünk fel, ugyanabban a pozícióban. (Szegény szüleim halálra izgulták magukat, öt körül hívtam fel őket, de a faterom vette fel, aki megértette a helyzetet 🙂

Szombat reggel együtt reggeliztünk, majd tovább aludtunk egymás karjaiban, ezúttal már ágyban. Tizenegy körül ébredtünk fel, és beiktattunk még egy kis búcsúszexet… 🙂 Ennek már több, mint két hete. Azóta sajnos nem ment el az anyukája a telekre, nálunk meg nem megfelelő a hely, ezért azóta nem szeretkeztünk… 🙁 Viszont… egyik reggel a suliban (!), amikor nekem nulladikom lett volna, de lógtam, neki meg lyukas órája volt, a fiú vécében folytatódott a történetünk, igaz csak orálisan, de ez is több mint a semmi! Hát így történt az én első szexuális kalandom.

Erdei Extrém szexkalandok

Ugyanaz a repedezett, szomjas föld, melynek nem használna sem szemránckrém, se száguldó vihar. Szorít és sűrű a meleg.
Mint egy katlan a pokol tornácán. Mellettem a konyhakésen barnára száradt a vér.
A semmi közepén kapaszkodik a réglátott Y-ágú fa. Korhadt testében apró rovarok és éhező élősködők jelentik az egyetlen kapcsolatát az élettel. Még egy halovány ágacskát erős jóindulattal beszámíthatunk, amely csálén tétovázik, mint lebénult aggastyán makrancos kisujja, ami a szuvas törzstől függetlenítve magát, virtustáncba kezd a végső búcsú előtt.
Imélda! Vele voltunk itt egyszer… Merre jársz, Imélda?
Minden ugyanolyan a szigorú, sötét hegyek is, a szétszórt mákszemekként pattogó tücskök is mint amikor előzőleg itt jártam. Szinte ugyanolyan…

Majdnem… A fa mégis más! Két évvel ezelőtt nem volt az élettelen törzshöz egy kimerülten vergődő lány kikötözve.
Forrón ölel a fény.
A lány kitárt szemében, apró tavak mögött félelem és beletörődöttség egyszerre látszik.
A hegy kalapja hirtelen füstölni kezdett és vaskos felhők törtek elő, elárasztva a völgyet, és süvítve, port söpörve a közeli falu felé. Ahogy résnyire nyitott ajtón óvatosan bekúszik egy kesztyűs kéz, és eléri a villanykapcsolót, úgy szakadt le egy pillanat alatt a sötétség. Egybefolytak a színek, majd mind eltűntek. Feketébe hajló szürke lett a világ. Közepén a kipányvázott áldozat, szemében riadt kérdés.
Zúgott, csattogott, ökölnyi cseppek gyorsulva kopogtak, és nyomtalanul bekúsztak a talaj ráncaiba. Minden szürke és fekete. Csak a repesztő villámok pattogtak jégfehéren a fatörzs körül, egymást érve. Mintha az Y-fával és az ártatlan áldozati báránnyal együtt a völgyet akarnák eltörölni.

A szomjas föld megtelt, feszülő bendővel sarat böfögött, a csuklójánál odakötött lánnyal együtt várta a kegyelemdöfést.
Elindultam volna a vén fa felé, kiszabadítani a lányt, mert a törzshöz lapulva sem nyújtott menedéket a két kopár és az egyetlen csenevész ág. Először a saját kötelékeimet kellett kínlódva lefejteni. A konyhakés nyele ragacsos.
– Megyek már! kiáltottam, de hangom elnyomta az égi ütőzenekar.
Haja már rég a fejére lapult, patakokban vezette a szertelen vizet, arcát köpködte a szél, ruháját a testéig csapkodta, talán tovább is, magányos lelkéig.
– Megyek már!
Ijedt, könyörgő tekintetét le sem vette rólam, amíg kiléptem a háromfalú kunyhóból. Alattam ólomlábak.
– Megyek már! Reméltem, hogy a villámok fényénél leolvassa a számról, és reményt kap.
A talaj mind síkosabbá vált meztelen talpam alatt, kétoldalra csúsztam, és bokáimat markolta az agyag.
Cap, cap…
A lányon csupán egy átázott, metálfényű dzseki, derékig érő, hogy kikötözött állapotban a hátát ne sértse fel a durva törzs. Mellei és hasa fedetlen, és deréktól lefelé egyébként sem takarta volna semmi.
Minden előreirányuló lépésem oldalra folyt. Felsülés határán küzdve, az esőház nyílása előtt toporogtam bosszúsan.
Cap, cap… Tapadt és csúszott egyszerre!
A lányról ömlött a víz, villámok seregei a völgyben cikáztak.
Tekintete lassan ugyanolyan belenyugvóvá vált, mint amikor megpillantottam. Négykézlábra ereszkedve próbáltam utat törni magamnak, de térdeim és kézfejeim csak csucsogtak a ragacsos sárban…

*

– Tudjátok, mit álmodtam? kérdeztem.
– Valami jó dugást? Vagy egyéb, makkal kapcsolatost?
– Én is szoktam a makkommal álmodni…
– Kit érdekel a te makkod?
Úgy tűnt, útitársaimat az álmom sem érdekelte. Négyen ültünk a kocsimban, de a jókedv foka és mennyisége megfelelt egy osztálykirándulós buszba préselt, féktelen kamaszokénak.
– Annak a hegynek a tövében mutattam -, egy tipptop kis falu…
– Odamegyünk? hüledezett Feri, aki térképpel a térdein igyekezett navigálni, mivel már induláskor sikeresen elprogramozta a gps-t.
– Nem oda, de erről álmodtam. Egy völgy a falu mögött… – próbálkoztam ismét előhozakodni az álmommal.
– Akkor jó! Már megijedtem, hogy egy faluban leszünk eldugva két napig, ahol már délután semmi élet, mindenki behúzódik a házába Feri megnyugodva csukta össze a térképet.
– Kocsma csak lenne! Minden faluban, minden sarkon van… szólalt meg mögülem egy eddig ismeretlen kolléga.
– No jó, de semmi éjszaki élet…
Egy kétnapos továbbképzés irányába tartottunk, kevés lelkesedéssel, de annál nagyobb vidámsággal felszerelkezve. Kollégám, Feri valahogy kilogisztikázta, hogy útközben fel tudtuk venni egy testvércég munkatársait is, így lettünk félúttól négyen a kocsiban.
– Lesznek ott csajok is? kérdezte egyikük, aki még nem járt ilyen épületes összejövetelen.
– Sajnos nem hazudtuk Ferivel összhangban, kellő keserűséggel hangunkban.
– Csak a Gizi néni, aki hajnalban káromkodva eteti a tyúkjait. Erre fogunk ébredni! folytattam.
– Hacsak fel nem ébredtél már addigra a kukorékolástól, mert Gizi néni kakasai már félhárom körül elkezdik tódította Feri a rémmesét.
A tükörből láttam, hogy a vadonatúj kolléga eddig virágzó jókedve beteges-szürkévé fakult, míg a másik majd kipukkadt az elfojtott röhögéstől.
– Megnézhetnéd, hogy hol kell lefordulni! kértem Ferit komoly képpel, s bár tényleg nem tudtam pontosan az útvonalat, élveztem a hátsó ülésről szerteszét röpködő, kétségbeesett pillantásokat.
Kopott település fakó házai között haladtunk.
– Allergiás vagyok a szőrre jelentette ki Tamás, az új kolléga, miközben tekintetéből azt olvastam le: `csak nem itt lesz a szállás?`
– Gizi néni alig-alig szőrös… Levedlette.
– Állatszőrre!
– Hát itt majd kigyógyulsz az allergiádból! vigasztaltuk.
– Mert nincs állat? csillant fel valami reménysugár az arcán.
– Gizi néninek annyiféle van, hogy egymást semlegesítik. Majd látod, ahogy mind ott legelésznek a vadkenderben!
– A házban csak macskák vannak, talán tíz-tizenkettő…
– Meg az öreg kutya nyolc kölkével…
– És a birkák, ha nyitva felejted az ajtót, betévednek… de azoknak nem szőrük van, hanem gyapjuk… – folytattam a tükörbe nézve. Csodálkoztam, hogyhogy nem vette még észre az ugratást, amit három irányból kapott.
Egy apró település végén leeresztett sorompó, s előtte növekvő kocsisor. Beálltunk ötödiknek.

Nyíltak az ajtók, kiszálltak az utasok, mindűk hosszabb várakozásra rendezkedett be. Mi is toporogtunk a kocsi mögött, és hallgatásba burkolózva töprengtünk, mivel lehetne Tamás maradék kedvét még inkább elvenni a továbbképzéstől.
A legelső, a sorompónál veszteglő autó tövében ismerős arcokat véltem felfedezni két nőt -, és Feri egy mozdulattal jelezte, hogy ő is látja. Nem tudtam még, mire lesz jó, de élénken jártak a gondolataim, hogyan lehetne hasznosítani azt a társulatot, akik ugyanoda tartanak, s akikről a továbbképzések terén szűznek tekinthető Tamásnak eddig nincs tudomása.
A megoldást az egymás után következő események nyújtották, melyekről tudjuk, hogy az időbeli sorrendiség nem jelent feltétlenül ok-okozati összefüggést. Hacsak nem tesszük azzá a történéseket!
– Ne búsulj! szólalt meg Feri, és cigivel kínálta Tamást. Majd vigasztalódsz Gizi nénivel és az ő kedves, szőrmók macskáival!
Ugyanekkor elindult felénk a legelső kocsitól az egyik csaj, Anikó, kezében egy pénztárcával, s a másik utas micsoda véletlen: Gizi nevű, idősebb hölgy érdeklődéssel tekintgetett kétirányba, vonatot remélve.
– Hová-hová, széphölgy? szólítottam meg Anikót.
– Sziasztok! Itt láttam egy zöldségest, veszek egy pár banánt, míg fel nem nyitják a sorompót.
– Hogy van Gizi néni? kérdezte Feri. Úgy tűnt, ő is felismerte a névazonosságból adódó ugratási lehetőséget.
– Kérdezzétek meg tőle! válaszolt hetykén Anikó, jelezve, hogy nincs elragadtatva az úti- és továbbképzés-társ kolléganőjétől.
– Csak azért kíváncsiskodom, mert Tamás barátomat, aki új kolléga, nagyon érdekli Gizi néni folytatta Feri zavartalanul, de Anikó egy legyintéssel válaszolt és elsietett a banánkupac irányába.
– Ő a lánya! súgtam Tamásnak titokzatosan.
– A Gizi néninek? pislogott, eszébe sem jutott, hogy nem a tyúkos-kakasos-macskás Gizi néniről van szó, aki nem is létezik, s nem a kitalál Gizi néni lánya állt velünk szóba az előbb, hanem mindketten kolléganők egy másik leányvállalatnál. Még csak nem is rokonok.
– Ühüm.
– Ez egy nagyon jó kis csaj! mosolygott elégedetten.
No megállj! Nem kell neked elégedettnek lenni!
– Gizi néni is jó nő! Mutattam a méreteket kétfelé kinyújtott karommal: – Ilyesmi. Nem egy gazella, de ő ott is alszik a szálláson, a lánya nem. Gizi nénivel viszont tudsz majd tervezni szabadidős programot!
– Helyes kis bajusza van… – egészítette ki Feri a bemutatást.
A vonat még sehol, de Anikó visszafelé iparkodott.
– Kértek? mutatott a banános szatyorra.
– Nekünk is van… banánunk.
– Tamás alig várja, hogy megmutathassa az ő banánját Gizi néninek.
– Oké, majd összeismertetlek benneteket! nevetett Anikó, és otthagyott bennünket.
Negyedik társunkon pedig nagy igyekezettel palástolta látszott, hogy magában kibogozta a szálakat, és tisztába jött mindennel. Vagy ő már ismerte Anikót, és így rá nem hatott a rögtönzött vicc. Csupán Tamás maradt ugratásunk naiv célpontja.
Az út hátralévő részében mindannyian feszülten figyeltük, hová is lyukadunk ki, de ezt hárman jól palástoltuk, mert ha már eddig nem vette észre – Tamás nem tudhatta, hogy mi is most járunk először a vándorló továbbképzés aktuálissá vált helyszínén.

*

Némileg a világvégén túl, de frissen festett, barátságos panzió fogadott.
– Isten háta mögött! jegyezte meg egy zalaegerszegi kolléga, aki talán legmesszebbről érkezett, és egy méretes keresztre mutatott, amely tényleg háttal állt az épületnek. Hangja tompán és vészjóslóan koppant.
– Hol vannak a tyúkok? kérdezte Tamás, és elégedetten szemlélte a bejárat mellett dohányzó csajokat.
– Főleg csirkék, de egy-két rágós tyúk is akad, ha arra támad gusztusod! válaszoltam.
– A macskákat meg ne kérdezd! figyelmeztette Feri.
A délelőtt elég kellemesen telt, mivel csak másfél órát jelentett ebédig, és végre többszöri nekifutással – elmesélhettem álmomat a körülöttem ülő, érdeklődést mutatóknak.
– Hol van az a völgy? kérdezte Anikó, két kollégán keresztül.
– Itt, nem olyan messzire, szinte mellette jöttünk el.
– Szeretem az ilyen helyeket! Megnézzük?… Gyorsan elhallgatott, mert idős kolléganője `a Gizi` hegyezni kezdte a füleit.
Mások is jelezték érdeklődésüket, bár nem elsősorban az álmom irányába, hanem a kirándulás lehetősége izgatta a társaságot. Inkább, mint itt punnyadni!
Nem arról híresek a továbbképzések, hogy hízókúrának tekinthetők – hiszen akkor hol jelentkezne a szervezők kialkudott haszna -, de kivételesen hatalmas adag, ízletes ebédet kaptunk. Többen arra gyanakodtunk, hogy valami nagy akcióban szerezték be a nyersanyagot, és ma jár le a szavatossága, sürgősen mind el kellett készíteni. Szinte elröppent az ebédidő.

A délután sokkal lassabban telt. Az álmommal már nem foglalkoztunk, és eldöntött tényként kezeltük, hogy néhány teli üveggel felszerelkezve meglátogatjuk az Y-formájú fát és a völgyet.
Valamit mondott, majd kislányosra formázott bolti fogaival mosolyt villantott felém Gizi. Mégiscsak előnyösebb, ha száját eltakarva sugdolózik, ahogy szokása. Szólnom kellene afféle jó kollégaként -, hogy nézze meg tükörben azt a látványt, amivel környezetét károsítja esztétikailag? Inkább hallgattam, és reflexmozdulattal egy öblös poharat toltam feléje. Hátha kiteszi a protkót, mielőtt a következő durva mosoly nyomán kirepülne, és önálló csattogásra kélne az asztal közepén.
Gizi megint súgott valamit, a műveletet kísérő szájtakarással. Nemcsak a tejfog-feelinget nem láthattam így, de még a dús, kiszőkített bajuszkát sem.
– Azt mondja, hogy ő nem tud veletek menni… – tolmácsolt Anikó.
– Minő veszteség! Feri megjegyzéséből hiányoltam a szemernyi sajnálkozás mímelését.
Micsoda kolléga az ilyen?
Újabb szájtakarás jelezte, hogy a háttérben néma hozzászólás zajlik.
– Érti ezt valaki? türelmetlenkedett Tamás, kerülve a hibbantaknak kijáró legcsekélyebb megértés látszatát is.
Micsoda kolléga az ilyen?
A továbbképzésnek álcázott rendezvény azért tőlünk függetlenedve, zavartalanul folyt. Az előadó éppen olyan témából igyekezett kiverekedni magát, amely problémakörben szerintem mindenki otthonosan mozgott rajta kívül.
Hátradőlve hintáztam egy kicsit a szék két hátsó lábán. Végigtekintve az U alakban elhelyezett asztalok partján, mindenütt nyugalmas, önálló vagy kétszemélyes, de a tárgyhoz legkevésbé sem köthető tevékenységet tapasztaltam: békés rejtvényfejtést, pletykás kávékevergetést, lapos méregetéssel vegyített, részletekbe menő kitárgyalást… Mikor visszadöccentem négylábú alátámasztásra, Gizi még mindig kommunikált, de Anikón kívül, aki kötelességének érezte a feszült figyelést lassan mindenki feladta, hogy kibogozzon valamit a némán eltakart monológból.
Micsoda kollégák az ilyenek? Titokban biztosan még ki is nevetik!
Némelyek még udvariatlanul el is fordultak, és egymás között gúnyos véleményüknek adtak hangot, illetlenül nevetgélve.
Szerencsére az előadó szünetet jelentett be, így sietve kimentem röhögni.

*

Két kocsival indultunk el. Azért kellett korlátozni a létszámot, mert csak két olyan ember akadt köztünk, aki vállalta a szeszfokmentes vezetést.
Megálltunk tankolni a falusi vegyesboltnál, s vásárláskor bárki nemcsak a saját fogyasztási szokásait vette számba, hanem gondolt a többiekre is akik szintén ugyanezzel a szisztémával szerezték be az innivalót -, úgyhogy több napra elegendő ilyen-olyan italt pakoltunk be a csomagtartókba.
– Lenne kedvem felmenni a csúcsra Anikó észrevette az Y fán a megkopott turistajelzést, és mutatta a következőt a hegy lábujjánál.
– Felviszlek én itt is a csúcsra, egy lépést se kell tenned! Tamásnak letörhetetlen jókedve kerekedett, mióta rájött, hogy nemcsak macskák és tyúkok nincsenek, de Gizi néni sem. Azaz csak Gizi nevű kolléganő, akit azért kis ügyességgel ki lehetett kerülgetni.
– Arra az igazi csúcsra gondoltam… – mutatta Anikó.
– Annál csak igazibbat mutatok neked!
A másik kocsi utasai is odaértek, csörömpölve kipakolták az üvegeket a háromfalú esőházikó tövébe. Hamarjában körbekínáltak mindenkit.
– Ki jön velem? Anikó nem adva fel a tervét.
– Ki akar játszani? kérdezte Klaudia, akit csak Klaunak nevezett mindenki.
Feri, Tamás és a többség a játékot tartotta érdekesebbnek, éppen arról szavaztak, hogy inkább üvegezzenek vagy mégis üvegezzenek az előbbi az üvegek mielőbbi kiürítését célozta, a második ötlet mibenléte még homályos maradt -, amikor négyen, vállalkozó kedvűek elindultunk a hegynek fel. Mielőtt a fák eltakartak volna bennünket – ugyanakkor jótékonyan elrejtették kíváncsi tekintetek elől a völgyben készülődő játékot is – még láttam, hogy egy újabb, harmadik autó érkezett a továbbképzésről hogy találtak ide? négy leereszteni kész, vidám utassal.
A levegő zöld volt, a levelek csöndet árasztottak. Az ösvény lankásan emelkedve kerülgette a hegyet. Kipirultunk, nagyokat szuszogtunk és sajnáltuk, hogy mindössze 2 üveg vodka felejtődött nálunk, az is véletlenül maradt Anikó méretes válltáskájában.
– Azért kifizetted a boltban? kérdeztem.
– Nem kellett volna? Jókor szólsz már!

Közvetlen előttem lépegetett, s ez kifogástalan kilátást biztosított számomra, hogy felváltva nézegessem az avarral borított vagy csupasz emelkedőt, és a feszes farmerba préselt popsit. Egy-egy kapaszkodónál éppen szemmagasságomba kerültek a félgömbök, ezért többnyire oda koncentráltam. Máskor kicsit lefelé kellett néznem ehhez, de mivel úgyis érdemes volt gyakran a lábam elé tekintgetni, nem esett nehezemre folyamatosan a ruganyosan himbálózó mozgást tanulmányozni.
Mögöttem Rita kapaszkodott akit ha Rejtő ismert volna, teljesen babaarcúnak jellemezne -, a sort pedig Attila zárta szorosan. A sereghajtó elkezdett vicceket mesélni, mert nagyon szereti ezt a műfajt, sajnos az előadásmódja hagy némi kivetnivalót magából, ezért többet szórakoztunk az ő hahotázásán, mint a viccein. Mindenesetre kellemes hangulat jellemezte a felfelé utunkat – s bár többször igyekeztünk felméri a fák közül néha kikukkanó hegycsúcsig hátralévő távolságot -, egyáltalán nem tűnt fárasztónak a túrázás.
– Itatás! torpant meg előttem Anikó, és előhúzva az egyik üveget, azt kézről-kézre adtuk, majd folytattuk a laza hegymászást.
A vodka nyomán még szomjasabb lettem, s még felszabadultabban röhigcséltünk Attila viccein, figyelmen kívül hagyva az esetleges poénok időzítését és találati arányát.
Az este lassan de határozottan alászállt.
– Itatás! kurjantott Anikó, és felénk nyújtotta az üveget.
– Először te! hárítottam el egy kézmozdulat kíséretében.
– Majd én a maradékot… – szabadkozott. Hagyjatok ám!
Mire a többiekkel meghúztuk, a már egyébként is megfogyatkozott mennyiségből egyetlen csepp sem maradt, ezért elővette a vodka-készlet második üvegjét, és azzal egészítettük ki folyadék-igényünket.
– Nem panaszként mondom, de jobban esne egy pohár hideg víz…
Ezzel valamennyien egyetértettünk, viszont véleményünk nem gátolt meg abban, hogy a következő `itatás` felkiáltáskor eltüntessük az összes maradék szeszt.
Felérve a csúcsra, barátságos szellő lengedezett körülöttünk, és még éppen elcsíptük a sötétbe boruló táj utolsó pillanatait. Kedvem támadt volna átölelni Anikót, és tekintetünkkel közösen belesüppedni a feketébe hajló, jó illatú nyugalomba.

*

Különleges szelleme van az esti erdőnek. Rejtélyes zörrenések, zizzenések támadnak fel minden irányban, mintha manók és tündérek kelnének életre az egyre szűkebbnek tűnő, el-eltünedező turistaút mentén. Kissé botladozva haladtunk lefelé, melyhez hozzájárult a váratlanul elénk toppanó gyökerek, kövek hada és egyéb akadályok mellett a kiszámíthatatlanul lejtős út és az elfogyasztott vodkamennyiség is.
Furcsa hangulata van egy völgynek is, amelyen vidám tábortűz lobog, s a piros lángnyelveken túl derűs, hangoskodó alakok mozognak. Állt a bál mondanám, ha a bál fogalma azonos lenne a hamisan, ám annál harsányabban éneklőkkel és a háton fekve, kezet-lábat magasba nyújtva táncolókkal.
– Kicsit sokat ittam súgta Anikó a kétségtelen diagnózist.
– Semmi gond, én is! vigasztaltam. Majd vigyorgunk folyamatosan, legalábbis én biztosan.
Rita, a babaarcú lány és Attila jó pár lépéssel előttünk tartottak, s már a lomhán hajladozó, erre-arra füstöt köpő tűzhöz értek.
– Figyelsz rám? kérdezte még mindig súgva.
– Persze, mondjad!
– Nem úgy értem… Tudod, nem szoktam ennyit inni, sőt semennyit… azt hiszem, most eltúloztam. Figyelnél rám, hogy ne essek össze vagy ilyesmi?
Átkaroltam a vállát és magamhoz húztam. Sokkal bizonytalanabbul mozgott, mint én. Jólesett a közelsége, a puhán-feszes női test melege, a karomhoz érő haja… Mintha egy pillanatra a fejét is a vállamra hajtotta volna!
– Jól van, vigyázok rád. Legfeljebb együtt alszunk el valamelyik bokorban Kihasználva az alkalmat, magamhoz szorítottam.
– Bocs bontakozott ki bizalmaskodó ölelésemből pisilnem kell.
Négylépésnyire eltávolodott, s már csak elmosódott foltot láttam a sötétben. Az Y-alakú fa közelében én is lehúztam a cipzáromat…
– Ki vagy? kérdezte tétova hangon a vén törzs felől valaki.
– Kinn vagyok… – válaszoltam szórakozottan, és úgy döntöttem: nem hagyom magam megzavarni.
A korhadásnak indult fatörzs különös női altján – tovább kíváncsiskodott:
– Imre?
– Megismersz a csobogásról? csodálkoztam.
Anikó, mint vadászó nagymacska, puha léptekkel megjelent mellettem:
– Kivel beszélgetsz?
– Nem tudom, de valószínűleg nem a kiszáradt fával válaszoltam, miközben befejezve az eredetileg tervezett műveletet, visszahúztam a cipzárt.
– Klau vagyok… – mutatkozott be a hang.
– Á, Klaudia, mit csinálsz a sötétben? Ijesztgeted a pisilőket?
– Fenéket! Nekem is kellene… – válaszolt a panaszos hang a fatörzs felől.
– Mit segítsek, Megpisiltesselek? nevettem. Kár, hogy nem szóltál előbb, kölcsönösen megoldottuk volna egymás folyóügyeit…
Anikó is felkacagott, aki hozzámsimulva várakozott, majd súgva kérdezte tőlem:
– Te szereted a pisi-szexet?
– Nem tudom még, egyszer csak ki kell azt is próbálni! A bugyi-lehúzás még érdekel, aztán meg majd meglátom… – feleltem hangosan, hogy Klaudia is hallja, és az Y-fához lépkedtem.
Karjaival hátul a fatörzset öleltem, mintha oda lenne kötözve…
Nem `mintha`!
Ténylegesen megkötözték a csuklóinál fogva. Kitapogattam a vékony, sokszor körbetekert madzag végét.
– Neee! szólt rám Klaudia. Még legalább 10 percig így kell maradnom!
– Jól van tanúsítottam megértést, mintha akármit is értenék a helyzetből.-, majd később visszajövök kiszabadítani.
– Addigra összepisálom magam, nem bírom ki még tíz percig! reklamált altba hajló, többféle szeszről árulkodó hangján.
Ezt a részét tényleg meg tudtam érteni elsőséget élveznek a szükségletek – ha a kikötözéshez ragaszkodását nem is sikerült empátiával kezelnem.
– Mégis megpisiltetlek… – ajánlkoztam inkább, mintsem kérdeztem, s mellettem Anikó kuncogott.
– Húzd le a nadrágomat! vezényelt Klaudia.
– Nem látom.
– Nem nézegetni kell… elől van gomb.
Anikó is megszólalt:
– Segítek…
– Le tudok tán húzni egy nadrágot?! zsörtölődtem.
– A bugyit ne…! kommandírozott Klaudia. Nem értettem, de úgysem látszott a sötétben, micsoda bamba mosollyal fogadtam szót.
– Elég félrehúzni? kíváncsiskodtam. Állva akarsz pisilni? Kellene szerezni valami világítást, ilyet még nem láttam…
– Siess már, nem sztriptíz ez!… Most a bugyit… – Aha! A sorrend még ilyenkor is fontos a lányoknál, ahelyett, hogy egyszerre mindent le lehetne vetni. Elég addig!
– Tudsz célozni? kérdeztem ártatlanul. Anikó hol nekem támaszkodott, hol a fatörzsnek, és rázkódott a féktelen nevetéstől.
Klaudia is felengedett érezte, hogy azonnal megoldódik a gondja -, és térdtől felfelé óvatosan süllyedni kezdett a fa mellett.
– Segíts leguggolni valameddig… a karomnál… ne röhögtess! – Pedig csak azt javasoltam, hogy összecsippentem alul a punciját és úgy tud majd állva is célozni. Aaaah! Ez felér egy orgazmussal!
– Érdekes, az én pisilésem nem volt ekkora élmény… – tűnődtem hangosan.
– Az enyém sem. Biztos, mert egyedül csináltam! kacagott Anikó.
A tábortűz felől egy imbolygó alak közeledett:
– Kiszabadultál? kiabált már messziről. Akkor újra indul a stopper, vagy más büntetést kapsz.
– Nyugi, minden rendben! szólt vissza Klaudia Tamásnak, aki jött ellenőrizni a kikötözött játékost.
– Mit csináltok? kérdezte az, amikor észrevette, hogy immár hárman állunk a fa körül. Aztán úgy vélte, minden világos: Ja! Szaxizás? A fogoly éppen megpróbált felemelkedni guggoló helyzetéből. Maradj csak… aztán kiszabadítalak! Felénk fordulva: – Köszi srácok Még nem tűnt fel neki, hogy Anikó személyében egy nőt tisztelhet, nem is akármilyet, s engem sem ismert fel, de vegyük figyelembe, hogy nem is ránk koncentrált mindjárt megyünk mi is!
– Kösz mindent! Klaudia is jelezte, hogy nyugodtan otthagyhatjuk Tamás társaságában.
Rólunk immár tudomást sem véve, a magasabb sötét folt szorosan a guggoló feketeséghez lépett, és talán belemarkolt a hajába.
– De sürgős lett! hallatszott még Klaudia incselkedő reklamálása, miközben mi diszkréten távolodtunk.
– Szerinted is leszopja? súgta elgondolkozva Anikó, majd mindenféle átmenet nélkül éktelen kacagásban tört ki.
– Biztos vagyok benne.
– Te is szeretted volna? komolyodott el hirtelen. Azért tüsténkedtél körülötte? Megállt a tűz és az Y-fa között félúton, és szembefordult velem.
– Láthattad, hogy segítettem neki.
– Éppen ez az! Lehúztad a bugyiját, fogdostad a puniját…
– Nem fogdostam, csak épp` hozzáértem.
– Melyikünk a szebb? kérdezte váratlanul, és újra elindultunk a többiek irányába.
– A tiédet még nem láttam…
– Ami láttál belőlem! Arcom, alakom?
– Komolyan kérdezed? Nem szoktál tükörbe nézni?
– De sötét van! Sötétben minden puni egyforma… és minden száj… – Megint megállt: – Te, szerinted tényleg leszopja a fának kötözve? Ezen menetrendszerűen ismét hahotázni kezdett.
A tábortűz mellől Feri emelkedett fel éppen, és oldalazó mozdulattal elosonni készült.
– Meguntad? kérdeztem kollégámat.
– Megmozgatom a lábam…
– Ne siess! nevetett Anikó, és belecsimpaszkodott a karomba. Ha Klaudihoz indulnál, most foglalt még…
Feri megtorpant.
– Miért kötöttétek ki? próbáltam megérteni a az események láncolatának azt a részét, amik akkor történtek, míg mi a vodkás hegymászást gyakoroltuk.
– A játék egyszerű volt: mindenki mondott egy feladatot, amit az hajtott végre, akit üveggel kipörgettünk. Éppen Klaudi javasolta, hogy a következőt pedig ki kell kötni 30 percre a sötétben, amikor kipörgette saját magát… Tényleg van nála valaki?
Anikó alig bírt magával, parttalan jókedvében, fuldokolva igyekezett kimondani:
– De van ám!…haha… Nekiszögezi a fának!… haha … a farkával.
– Ott voltatok? Láttátok?
– Nem látni semmit, de kitapogattam… – jegyeztem meg tettetett közönnyel.
Ismertem Ferit, a hatás nem maradt el:
– Szóval ti ketten kitapogattátok, hogy Klaudi szop valakit?
– Nehem… haha… kehettehen… csak őőő mutatott rám Anikó és akkor még csak Klau volt egyedül, őt kellett levetkőztetni…
– Nem lehet veletek beszélgetni! Toporgott: induljon-e vagy mégiscsak foglalt Klaudia? Eljössz velem? kérdezte röpke tétovázás után, kertelés nélkül Anikót.
– Most értünk ide, majd később esetleg beszélhetünk róla.
A tűz utolsókat pislogott, egy-egy imbolygó nyelv felbukkant még, mélybíbor izzása összeszorította a fénykört.

*

Rita végigfeküdt négy kinyújtott láb hullámain, és felváltva hessegette el a négykezes tapogatásra induló markokat. Kis fáziskésésének köszönhetően pillanatok alatt kibuggyantak a rezgő mellek, s amíg ezeket nevetve eltakarta a hegygerinc felett kúszó Hold elől, egy élelmes tenyér a bugyijába csúszott. Kéjes sikkantás.
Lábaim nehezek, néha megbillen alattam a kiszáradt völgy.
Klaudia nem az Y-forma fatörzs irányából, hanem valahonnan a ciripelő sötétségből bukkan fel Tamással a sarkában, és a parázsnak háttal álló Ferihez lépett. Szinte összepréselődött a két alak között, és évődő kacagással kezét nyújtotta egy közelben ücsörgő, hosszúnyakú üveget szorongató árny felé. Az árnyék komótosan felemelkedett, és már hárman fogták közre a viháncoló lányt.
Anikó úgy csimpaszkodott belém, mintha valami vásári körhinta lennék, amely levetni készül a bolond sokadalmat.
– Nincs is három kezem! tiltakozott Klaudia maximális hangerővel, hogy a továbbképzésről idemenekült mintegy tucatnyi kolléga és kollegina egyikében se maradjon kétség afelől, hogy két kezével mihez kezd a körülötte szorongókkal.
Távolabb, ahol bizonytalan hullámokat vetett a talaj, két térdelő alak simogatta egymás világító fenekét.
– Nem is szeretem a vodkát jelentettem ki.
– Én meg nem bírom csatlakozott Anikó, és majdnem elrántott, ahogy cicijei közé szorítva lelógó karomat, teljes erővel kapaszkodott, lökésszerűen kivédve a földmozgást.
– Kinek van vodkája? nyújtózkodott felém két esdeklő karjával Rita, akit szorgos partnerei közben csupasszá bontottak.
Jó volna leülni gondoltam ha nem akarna minden apró mozdulatra kifutni alólam a tücsökszőnyeg.
– Itt is van valaki? csodálkoztam, amikor mögülem csörömpölés hallatszott, s nyomában készséges üvegek teremtek mindenki markában.
Megörültem a sörnek és hamar belekortyoltam.
– Én tele vagyok, a kezem meg foglalt… – rikkantott Klaudia. Utoljára szólalhatott meg szabadon: leguggolt a három partnere előtt, és úgy tűnt, hosszabb időre a szája is foglalt lesz.
A rendületlenül egymás fenekét nyomkodó pár trióvá bővült, félkönyékre támaszkodva, közvetlen közelről tanulmányozta őket valaki talán két hosszú másodpercig, majd a némán gyömöckölők női tagja mögé térdelve bekapcsolódott a játékba.
Óvatosan leereszkedtem… Anikó óvatlanul rám zuhant.
– De virgonc vagy! csúfolódtam.
– Kihúztad alólam a támasztékot válaszolt, és megmaradt ölemben-fekvő helyzetében.
Mintha csak igazgatnám, végigsimítottam a vállán, oldalán, hasán, csípőjén, combján… és visszafelé haladva a popsiján, hátán… megint a popsiján… Mintha elaludt volna ebben a félig kitekeredett, kényelmetlen pozitúrában, meg sem moccant.
Környezetünk is lelassult. Megállt. Ahogy egy hatalmas vásznon a festett alakok, mintha mind megmerevedtek volna. Kívülállóként szemléltem a pause gombbal lebénított társaság feketével pacsmagolt képeit: Ritát, ahogy kéjesen elterülve élvezte a teste egész felületén osztozkodó, erőszakos kezeket. A vékony füstcsíkot eregető, hamuvá oszló parázs mellett Klaudiát, szájában és mindkét markában egy-egy duzzadó férfiszerszám. Arrébb a csókolódzók hölgytagja négykézlábra ereszkedve a hímek közé várta, hogy kétirányból belekéredzkedjenek.
Anikó sem mozdult. Csak a tücskök serénykedtek, és jobbom fedezte fel egyre merészebben a női test rejtekeit. Kipattintottam a farmerja elejét, és a meglazított nadrágot apró mozdulatokkal leerőltettem annyira, hogy ujjaimmal zavartalanul fészkelődhessek a mélyén. Felhúztam a felsőjét, kikapcsoltam a melltartóját és azt is a válláig toltam.
Valahonnan előkerült az a koma, akitől az imént a sört kaptam, és szorosan Anikó felhúzott térde és gömbölyödő popsija közötti területre helyezkedett.
– Csináld még! szólalt meg a lány, amikor kihúztam a kezem félgömbjei találkozásából. Maradj nyugodtan! reagált a fészkelődésemre, de azért kissé felemelkedett és ő is kényelmesebb helyzetre váltott.
Látszólag ekkor vette észre társaságunk háromfőssé terebélyesedését. Megfogta a zsúfolt villamosan lesből tapizó-módszerrel dolgozó idegen kezet és mintegy legalizálva annak törtetését, a félig-meddig lehúzott nadrág bejáratához helyezte.
Durcásan megmarkoltam a ciciket és kitapogattam a kúpos bimbóit, miközben a vérszemet kapó hármadik határozott mozdulattal lefejtette Anikó nadrágját bugyistól. Ani egy pillanatra szélesre tárva combjait, felém fordult fektében, és addig mocorgott, míg arcával sikeresen befészkelődött az ölembe. Megvillant a holdfény a szemében, amikor nadrágomon keresztül meredt farkamhoz ért.
Úgy látszott, Anikót nem zavarja, hogy hárman lettünk, sőt amikor nem érezte az összes kéz simogatását, felemelte a fejét, és megnézte, hová tűnt kettő. Éppen a saját nadrágját tolta le koma és húzogatott egyet-kettőt a szerszámán. Nem akartam lemaradni, hátradőlve kiszabadítottam én is a farkam, és éreztem, amikor abban a pillanatban forró ajkak érintették a tövét, majd Anikó felkönyökölt és rátapadt a makkomra.
Környezetünk is megélénkült. Az állóképek mozgalmassá váltak. Klaudiánál felszaporodott a társaság észre sem vettem, mikor és honnan került oda egy újabb farkalló -, már négyen váltogatták egymást. Egyikük fölött mindig olyan távolságban guggolt, hogy a földön heverőnek legyen elég tere a lökésekhez, s szinte mozdulatlanul tartotta a punciját, csak néhány erőteljesebb vagy váratlan impulzus rángott végig a testén egészen a mindig foglalt szájáig és rezgőmozgást végző két markáig.
Babaarcú Rita ketten igyekeztek ugyanazon a nyíláson keresztül megtömni, s mindhárman egymást kommandírozták harsány röhögés kíséretében.
Amarrébb, a másik mesterhármas két hímje éppen befejezte egymás váltogatását elől-hátul, s teljes egyetértésben szinkronürítést végetek a lány arcára.
Úgy gondoltam, hogy ha nem is a tulajdonomat sértették meg hogy is írja az Alkotmány? -, de mégis a birtoklási vágyamba zavart bele az Anikó összeszorított popsijánál, pemzli-kezelő mozdulatokkal ügyködő koma. El kell fogadni, mert mindig a nő választ, s ha éppen kettőt támad kedve egyszerre választani, hát legyen… de azért az első én akartam lenni. Anikó cuppogó fejét óvatosan megemelve kibújtam támaszkodó karja alól. Megértette a szándékomat, és máris elém fordította ingerlően domborodó félgömbjeit. Végre háborítatlanul nyomtam hozzá feszülő farkamat, és ujjaimmal éreztem, mennyire szabad és készséges a nedvesen kitárt punci. Nem is érdekelt már, hogy a másik koma Anikó arcát kezdte simogatni, jelezve, hogy amit meghódítani szeretne, az éppen ott nyílik, megfogtam üzemkész, felforrósodott szerszámomat és bevezettem a rejtekbe. Ki sem húzom addig határoztam el amíg tele nem töltöm a kelyhet. Jól is tettem, hogy nem tágítottam a négykézláb előre-hátra mozgó lány mögül, mert akadtak közben jelentkezők, akik egyből pótoltak volna: ketten is odasündörögtek, egyik kezükkel farkukat nyüstölve, másikkal megpaskolva Anikó fenekét… majd továbbálltak Klaudia táborába, ahol mindenkinek jutott feladat.
Az alul-fölül vagy elől-hátul felnyársalt Anikó mind hangosabb nyögésekkel jelezte, hogy félretéve a vodkát, teljes valójával itt tartózkodik, és finom érzékrendszerével átadja magát az őt bitorló két férfi kénye-kedvének.
A tücskök csak bámulták a továbbképzés résztvevőinek csökkentett létszámban jelenlévő csapatát. A parázs szégyenében pöfögött még párat, vadászni induló ragadozók világító szemével kikukkantott a hamuból. És a Hold?
Az öreg lapostányér fénylő képével ámuldozott, amikor az egyenként dolgukkal végző kollégák és így felszabaduló kolleginák óvatosan, hogy a többieket ne zavarják meg jól megérdemelt élvezetükben, megkeresték még lötyögős üvegjeiket és kipréselték a maradékot.
Sztorikat mesélve – és dicsérve annak az eszét, aki a rendszeres továbbképzéseket kitalálta öltözködtünk, és amennyire lehetséges volt, összeszedtük az üres üvegeket, jó cserkészekhez illően eltapostuk a tűz nyomát is, és a jóleső fáradtság ellenére egymás-szavába-vágós vígsággal tértünk vissza a panzióba.
Az éjszaka többünknek még nem ért ugyan véget, de igyekeztünk közömbös tekintettel elhaladni a hallban egymást okosító emberek mellett miért nem alszanak már ilyenkor? és lehetőleg elkerülni a kirándulásunkra vonatkozó esetleges kérdéseknek még a lehetőségét is.