Munkahelyi pornó mese

22 éves fiatal srác vagyok és ez a történet rólam és a munkatársamról, Nikiről szól. De még mielőtt belemennék a részletekbe, ugorjunk vissza pár évet, hogy teljes legyen a kép. Nikivel ugyanis már jóval korábban megismerkedtem a középiskolában.


Már rögtön az első hetekben jól kijöttünk egymással és meglehetősen jó barátság alakult ki kettőnk között. Teltek az évek és mire észrevehettük volna már végzősökként kezdtük meg a tanévet szeptemberben. Amikor is éppen új alakult, hogy mindkettőnknek nyár utolsó hónapja jelentette a véget egy igencsak komoly kapcsolatnak. Természetesen ez még inkább összehozott minket, és egyre inkább nőként is kezdtem tekinteni Nikire nem csak barátként. A tekintetem akaratlanul is egyre többször kalandozott el a testét. Niki gyönyörű lány, hosszú sötétbarna haja, barna szemei vannak és aranyos arca, és mindezek mellett alakjában sem lehetett hibát találni. A feszes és kerek fenekét már csak a mellei múlták felül, amik a kora ellenére hatalmasak és formásak voltak.

Idővel kiderült, hogy nem vagyunk közömbösek egymásnak. Mikor már gyakorlatilag a „célegyenesben” éreztem magam, jött a hideg zuhany. Niki bejelentette, hogy pár napja összejött a régi nagy szerelmével. A hír hallatára gyakorlatilag egy csapásra lett vége a barátságunknak. Idővel persze a csalódottság és harag enyhült, így mondhatni egész jó kapcsolatban búcsúztunk egymástól az érettségi után, hiszen míg én egyetemen folytattam tovább, míg ő inkább a különböző szakmák képzéseit végezte el.

A diploma megszerzése előtt már belefogtam a munkahelykeresésbe. Nagy meglepetésemre viszonylag hamar sikerült is néhány igencsak jónak ígérkező ajánlatra szert tenni, és az első állásinterjú után egy ismerős arc köszönt vissza folyosóról. Niki volt az, aki néhány hónappal korábban kezdett el dolgozni a cégnél. Persze azonnal odasiettem hozzá és régi jó barátokhoz méltóan rögtön be is ültünk egy kávéra megbeszélni, hogy mi is történ velünk az utóbbi pár évben. Mivel a munka tetszett és kaptam egy kis baráti protekciót is, pár hét múlva már készülhettem is az első napomra, ahol Niki alá lettem beosztva.

Pár hónap alatt kitanította az új munkahelyem minden kis fortélyát és rengetek segítséget kaptam, viszont idővel egyre biztosabb voltam, hogy ő már nem ugyanaz a lány, akiért oda voltam korábban. Bár a szépségéből egy cseppet sem veszített, de néhány igencsak ellenszenves tulajdonságra szert tett az évek alatt. Mindez akkor élesedett ki igazán, mikor vége lett egy többéves kapcsolatának. Ezek után egyre gyakrabban jelent meg új partnerekkel (nem ritkán a munkatársakat váltogatva), a köztes időkben pedig megállás nélkül hallgattuk az önsajnálat és a folyamatos panaszkodás mellet, a férfiak szidását és korholását, ami idővel addig fajult, hogy már egy helyiségben sem szívesen maradtunk vele.

Végül eljutottunk arra az ominózus napra, ami bár ugyanúgy indult, mint bármelyik másik munkanap ám a végére elképesztő és váratlan fordulatot vett.

Egy meglehetősen hosszúra sikerült pénteki nap volt, ami viszont mindenkit vígasztalt, hogy egy hetek óta megtervezett szülinapi buli várt ránk a munkaidő végeztével. Az estét egy pár órás irodai tortázással és pezsgőzéssel kezdtük, majd az estét a tervek szerint a közeli szórakozóhelyen zártuk volna le. Azonban, mivel nem álltunk le a pezsgőnél, egy két óra elteltével igencsak jó hangulat kerekedett. Nikinek sem kellett sok idő, hogy a társaság középpontjába kerüljön, ami nem volt csoda, hiszen egy piros miniszoknyában és egy fehér felsőben jelent meg, olyan mély dekoltázzsal, hogy tánc közben tökéletes bepillantást engedett a formás melleire. Az alkohol, zene és a tánc egyenes út volt ahhoz, hogy a hangulat egyre forróbbá váljon. Rövid időn belül Niki több munkatársunknak – többek közt nekem is – nehezen félreérthető módon kellette magát. Szorosan összefonódva táncoltunk és a testem legérzékenyebb pontjainak dörzsölte feszes fenekét és persze az én kezem is önkéntelenül elkalandozott pár alkalommal. Azonnal felelevenedtek a régi emlékek és bár mióta munkatársak lettünk eszembe sem jutott, hogy akarjak bármit is tőle, most a derekánál fogva olyan erősen szorítottam magamhoz, ahogyan csak tudtam. Másodpercekkel később már egymással szembefordulva simultunk egymáshoz és jobb kezemmel a fenekét markolva húztam magamhoz. E mozdulatsorokat viszont többen is átélhették a következő fél órában, így hamarosan a társaság férfi tagjainak fele alig várta, hogy pár percet kettesben tölthessen el vele. A pezsgő és egyéb alkoholfajták fogyasztása viszont hamar meghozta hatását és páran (köztük Niki is) rövid időn belül az irodai kanapén fetrengve folytatták bulit, amivel több férfitársam törekvését – egy kellemes éjszakára – egy csapásra foszlatta szét.

Kis idő elteltével a partit elhagyva megnéztem mi a helyzet vele, aki ekkor már egyedül pihent és bár egyértelműen jobban volt, de a józantól még fényévekre. Leültem mellé beszélgetni és szokásához híven hamar rátért a tönkrement kapcsolatai miatti önsajnálatra, amiért nem becsülik meg. Aminek az okát talán csak ő nem tudta, mivel az este többször is hangoztatta, hogy „úgy dugnék egyet”. Pár percnyi hallgatás után már elég nehezen bírtam és valószínűleg a sok alkohol miatt behívtam egy másik irodába, hogy elmondjam neki – nem éppen finoman – a véleményemet. Persze ezen ő is kiakadt és elég komoly vita alakult ki köztünk. Egyre régebbi sérelmeket vágtunk egymás fejéhez és néhány percnyi kiabálás után inkább megfordultam, hogy otthagyjam. Az ajtóhoz érve még utánam kiabált:

–    Jesszus, még mindig olyan töketlen vagy mint a középsuliban!

Ez persze csak olaj volt a tűzre és teljesen kiakadtam. Becsaptam az ajtót és visszafordultam.

–    Töketlen?? Te meg egy ócska ribanc vagy aki a fél irodával megdugatná magát!!

A megjegyzésemre egy hatalmas pofon volt Niki válasza, amit még továbbiak követtek. Jobb ötlet híján, odaléptem hozzá hátulról átöleltem és lefogtam mind a két kezét és rádőltünk az asztalra. Jó ideig így voltunk pedig hamar lecsillapodtunk mind ketten. Bár ingerültek voltunk nem tudtam másra figyelni, minthogy az az elképesztően feszes hátsó ismét nekem feszült. Egy elég érdekes szituációba kerültünk és úgy tűnt mind ketten beindultunk egy kicsit annak ellenére, hogy mi történ alig egy perce. Egyikünk sem tudta hogyan is kéne lereagálni a helyzetet és mivel gondoltam rontani már nem tudok rajta, kiszabadítottam az egyik kezem és lassan végigsimítottam a fenekét.

–    Mi a francot csinálsz?? Vidd el a kezed!!
–    Biztos? Csak mert elég feszültek vagyunk mind a ketten, és szerintem te is pontosan ezt akarod! – bár, akkor ebben még nem voltam teljesen biztos. Végül odahajoltam és belesúgtam a fülébe – Hiszen ezt kérted tőlünk egész este!

Vártam az újabb kirohanást, ehelyett viszont kínos csend volt a válasz, amit én akkor „igen”-ként értelmeztem. Szóval a szabad kezemmel felhúztam a miniszoknyáját, és belemarkoltam a fenekébe majd szépen lassan becsúsztattam a kezem a lábai közé és az aprócska tangáján keresztül, finoman dörzsölni kezdtem a punciját. Niki még ekkor sem szólt egy szót sem csak egyre nagyobbakat sóhajtott. Nem kellett hozzá sok és már éreztem, hogy egyre nedvesebb, így félrehúztam a bugyiját és úgy folytattam. Egyre kevésbé bírtam magammal így egy határozott mozdulattal bedugtam az ujjam, amire nem igazán volt felkészülve.

–    Ahhh!! – jött a reakció amint az ujjam pár centi mélyen elmerült a puncijában.

Kemény mozdulatokkal ujjaztam Nikit, akinek az apró mocorgásaiból és a fojtott nyögdécseléseiből arra következtettem, hogy bár leplezni próbálja, de egyre inkább élvezi a szituációt így a másik kezemmel is elengedtem őt. Ekkorra a farkam már kőkeményre duzzadt. Kihúztam az ujjamat és gyorsan lehúztam a bugyiját, mialatt vettem elő a farkamat, Niki felállt és meg akart fordulni. Mivel én ezt nem akartam és visszanyomtam az asztalra és azzal a mozdulattal a puncijához illesztettem a farkamat majd egyetlen kőkemény lökéssel behatoltam.

–    Áhhh!! – kiáltott fel újra fájdalmasan hangon, minden egyes mozdulatnál, amikor a farkamat egyre mélyebbre és mélyebbre toltam.

Felejthetetlen érzés volt, ahogy hátulról a forró vaginájába merültem újra és újra. Az egyre keményebb lökések hatására a Niki pillanatok múlva már tocsogott a nedveitől és így a hangos kiáltások is hamar kéjes nyögésekbe csaptak át.

Egy gyors mozdulattal megfordítottam Nikit a lábait pedig a vállamnak támasztottam, így szemtől – szembe folytattuk. Végre lehetőségem nyílt, hogy hatalmas melleit kiszabadítsam a felsője szorításából. Megfogtam a ruha pántját és a melltartójával együtt egy mozdulattal – hogy kis híján eltéptem – lerántottam róla. Elém tárultak azok a hihetetlen mellek és amint tudtam, azonnal meg is markoltam mind a kettőt és így folytattuk tovább. Látva az arcát, ahogyan egyre közelebb kerül a csúcshoz még keményebben folytattam. Ekkor a ruhámba markolva felhúzta magát és a legnagyobb meglepetésemre szenvedélyesen megcsókolt majd ő markolt bele két kézzel a seggembe és húzta magához, aminek hatására tövig elmerültem a puncijába. Összesimulva mozogtunk tovább miközben vadul csókolóztunk, a kőkemény mellbimbói pedig szinte átszúrták az ingemet. Visszadöntöttem az asztalra és rátértem a mellekre. Felváltva szopogattam a kőkemény mellbimbóit miközben továbbra is keményen keféltem, aminek hamar meg is lett az eredménye és hangos nyögések kíséretében akkorát élvezett, hogy az egész teste megfeszült és beleremegett, majd erőtlenül terült el az asztalon.

Elképesztő látvány volt, ahogy ez a gyönyörű nő ekkorát élvezett, viszont én – valószínűleg a sok pia miatt – még csak a közelében sem jártam az orgazmusnak így eszem ágában sem volt abbahagyni. A farkam még mindig kemény volt, de a Niki továbbra is csak a hátán feküdt erőtlenül. Átmentem az asztal túloldalára – ahol a feje lelógott – hogy betegyem a farkam a szájába (bár ezt a pózt csak pornófilmekben láttam korábban). Eleinte nem is akarta bevenni a, de hamar ráérzett és elkezdte szopni a farkamat. A kezeimmel megfogtam a fejét és óvatosan elkezdtem betolni, de ahogy egyre mélyebbre tudta nyelni és finoman „kefélni” kezdtem a száját. Hihetetlen élmény volt és hálából – miközben szopott – az egyik kezemmel újra ujjazni kezdtem, ami elég nagy sikert aratott. Nem sok kellett és Niki ismét elélvezett.

Én viszont még mindig távol álltam attól, hogy elmenjek ekkor viszont beugrott valami amiről már régóta fantáziáltam bár elég nagy klisének számít. De gondoltam miért ne… odahajoltam Nikihez, aki még mindig ki volt készülve

–    Mit szólnál, ha betenném a farkam a seggedbe??
–    Hát nem tudom…- jött a válasz pihegve és nem kicsit meglepődve
–    Próbáltad már?? – kérdeztem kíváncsian
–    Igen, de nem igazán jött be!
–    Finoman csinálom….. Rendben??
–    Oké… de tényleg lassan csináld!!

Bólintottam majd felsegítettem az asztalról magamhoz húztam és megcsókoltam. De mielőtt túlságosan belemerültünk volna megfordítottam és hasával az asztalra döntöttem. Beugrott, hogy talán itt az ideje az óvszer felvételének. Mialatt én az óvszerrel bénáztam Niki egy táskában kutakodott és egy testápolót vett ki, és egy keveset az ujjára rakott majd a legnagyobb meglepetésemre finoman elkezdte a lyukat körkörösen dörzsölgetni majd egyszer csak az ujját is bedugta. Ettől a látványtól szinte teljesen lefagytam és a szám is tátva maradt. Csak néztem, ahogy egyre csak tolja be a saját ujját a szűk fenekébe és eközben pedig kéjes hangon nyögdécsel. Egy ideig csak bámultam, ahogy kényezteti magát, de egyszer csak felemelte a fejét és rám nézett:

–    Na most mivan?? Meggondoltad magad?? – kérdezte miközben kicsit elmosolyodott
–    Dehogy, csak nem akartalak félbeszakítani! – elmosolyodtam én is majd odaléptem a fenekéhez és egyik kezemmel a derekát fogtam meg a másikkal pedig a farkamat illesztettem az ánuszához – Lassan csináld!! – figyelmeztetett még egyszer

Elkezdtem betolni a farkam és rögtön éreztem a különbséget. Még csak pár centi mélyen voltam, de a szűk feneke már itt keményen szorította a szerszámomat. Niki ezt ekkor még hang nélkül tűrte, de mikor mélyebbre próbáltam hatolni azonnal felkiáltott és hátranyúlt, hogy lelassítson. Hosszú percekbe telt mire a segglyuka kitágult, de még ekkor is hihetetlenül feszült minden egyes lökésnél. Elképesztő élmény volt látni, ahogy a kőkemény szerszámom elmerül a fenekében. Kis idő múlva éreztem, hogy már nem kell sok nekem sem, így emeltem a tempón. Ekkor Niki viszont már olyan hangosan nyögött, hogy kénytelen voltam befogni a száját, nehogy valaki ránk találjon. Az utolsó pillanatban kivettem a farkam és amilyen gyorsan tudtam lehúztam róla a gumit és ráélveztem Niki fenekére.

Hamar feleszméltem, hogy már ideje lenne vissza menni a többiekhez. Amilyen gyorsan csak tudtam elraktam a farkam és a Nikit is felöltöztettem és leültettem az egyik székbe az irodában ahol szinte azonnal el is aludt. Visszamentem a többiekhez, akiknek látszólag nem tűnt fel a távollétem, vagy azért mert észre sem vették, vagy mert pontosan tudták hol és mit csináltunk.

Bárcsak Írhatnám, hogy ezek után ezt még nagyon sokszor megismételtük ezt, de ez nem ilyen történet. Igazság szerint ezek után próbáltuk kerülni a témát, ahogy egymást is, ami elég sok kínos szituációt eredményezett. Pár hónap múlva Nikit kirúgták (de persze nem emiatt) és azóta is csak egyszer láttam egy osztálytalálkozón ahol megint csak barátokként váltottunk pár szót. Elképesztő élmény volt mind a kettőnknek és persze soha nem felejtjük el. Hogy megismételjük e valaha? Azt nem tudom. Nem lehet tudni összeveszünk e legközelebb valamin…..

Leszbi kaland a nagynénémmel

Amit most leírok az tizenöt évesen történt meg velem. Átlagosnál jobb kinézetű kislány voltam. Igaz az arcom nem túl érdekes, a hajam és a szemem barna, vagyis semmi különleges. A testem viszont valamivel fejlettebb volt a korombeliekhez képpest, anyutól örökölve a nagyobbacska melleimet. Ebben a korban még mindene feszes az embernek. Egyedül a bőrömre voltam büszke, ugyanis a hirtelen növésem ellenére nem voltak növekedési csíkjaim, se egy anyajegyem, se egy pattanásom. Rendszeresen úszni jártam utána pedig szolizni.
Voltak már rövidke időre barátaim, de a csóknál tovább sosem mertem menni. Szüleimmel egy ikerházban laktunk, a ház másik felében anya testvére Andi néni lakott, aki egész fiatalon megözvegyült. Nagyon helyes nő volt. Mindig jól öltözködött, kijárt ő is gyakran úszni, egyszóval sokat adott magára. Valahol nekem példaképem is volt a nőiessége. Anyu sokat dolgozott és őt nem is áldotta meg a sors olyan látványos testtel. Többször is volt, hogy együtt mentünk el az uszodába, utána mindig meghívott a büfébe egy sütire. Zuhanyozáskor próbáltam mindig a szembe lévő kabinba kerülni, hogy észrevétlenül nézegethessem. Pont olyan szerettem volna lenni, mint ő, mert neki is barna haja és szeme volt, csak neki irtó jól állt. Hullámos haját egész hosszan hordta. Mivel nem voltak gyerekei, így negyvenévesen is aránylag nagy és feszes mellei voltak. Alig volt rajta súlytöbblet, az is inkább kiemelte a csinos alakját. Egész kicsire volt borotválva neki alul, amit én is próbáltam utánozni.
Történt egyszer, hogy olyan sokan vártunk a zuhanyra, hogy azt mondta Andi, szálljak be mellé, elférünk így is. Bár szűkös volt a hely, azért beálltam melléje. Kicsit zavarba voltam, hogy ennyire közel kerültünk egymáshoz, mindazonáltal érdekes érzés volt, amikor a kemény mellei néha hozzámértek. Sokáig álltunk mindig a zuhany alatt, általában kiürült a mosdó, mire mi végeztünk. Kis idő múlva kezdtek felszabadulni a helyek, de nekem jobban esett ott maradni, és ő sem szólt, hogy szálljak ki mellőle. Csak álltunk a forró víz alatt, és némán élveztük az erős sugárban bőrünkre csapódó vízcseppeket. Mindig nagyon kinyitottuk a csapot, hogy az erős vízsugár masszírozó hatását kiélvezzük. Andi egyszer csak elkezdte tusfürdővel bekenni a vállamat. Előre hajtottam a fejemet, és ellazítottam a karjaimat, mert úgy jobban esett.
Elfordította a zuhany fejét a fal felé, hogy ne mossa le a habot rólam. Jó sokat tett rám és egészen felhabosította. Végigkente a hátamat és a karjaimat is. Nagyon jól esett, úgyhogy felemeltem a karjaimat, hogy az oldalamhoz is hozzáférjen. Végigkente az oldalamat, majd a hasamról fel végig a mellemen keresztül. Borzongás futott rajtam keresztül. Még senki nem ért a mellemhez, és nem gondoltam, hogy ilyen érzékeny. Visszafelé megint megsimította, de most határozottabban és a végén összecsippentette a bimbóimat. Elakadt a lélegzetem és szemben neki kellett támaszkodnom a csempézett falnak, mert szédültem a különleges érzéstől. Ezután lemosta rólam a habot, majd megszólalt.
– Most te jössz!
És már fordult a fal felé. Bekentem a hátát, miközben szörnyülködve láttam, hogy megduzzadtak a bimbóim. Örültem is, hogy nem látja, mert szégyelltem volna előtte. Vastagon behaboztam a hátát, és végigkentem egészen a fenekéig. Feszes volt, és jó volt végigfuttatni rajta a kezemet. Rajtunk kívül addigra már senki sem volt a mosdóban, úgyhogy folytattam tovább. Az oldalát kezdtem bekenni, amikor ő is felemelte a kezét. Bátortalanul, de kíváncsian végigsimítottam a melleit. Nagyon finom érzés volt, ahogy a tenyeremben éreztem a mellei tömegét. Letértem a hasára, majd vissza. Teljesen elcsodálkoztam, mert mikor ismét a melleire tévedt a kezem, a bimbóiban elakadt az ujjam. Végigcikázott bennem a gondolat, hogy ő is úgy érez most, mint én. Az oldalát lentről felfelé megint bekentem, majd határozottabban simítottam meg a melleit, sőt egy kicsit el is időztem rajtuk. Próbáltam terelni, és arról kezdtem el beszélni, hogy olyan melleket szeretnék, mint amilyenek neki vannak.
– Nézd meg nyugodtan őket.
Mondta, és szembe fordult. Nem mertem a szemébe nézni, csak bámultam az arcomhoz közel került duzzadt melleit. Mintha csak puszta kíváncsiságból tapogatnám, simogatni kezdtem körbe-körbe. A mellkasa egészen megemelkedett, ahogy csináltam.
– Neked is szép melleid vannak! Megtapinthatom őket? – Kérdezte mosolyogva.
– Komolyan mondod?
Játszottam a tudatlant, mert jólesett a dicsérete.
– Hát persze, nagyon formásak.
Mondta enyhén remegő hangon, és tenyerével körbefogta a dombjaimat. Finoman masszírozni kezdte őket. Egészen kiment a lábamból az erő. Próbáltam utánozni, és simogattam, markolásztam az övéit. Kezdett visszatérni a tudatom, és nagyon kellemes érzés járta át a testemet.
– Tudod, hogy ügyesen csinálod?
Kérdezte tőlem, furcsa mosollyal az arcán.
– Tényleg jól esik? – Mosolyogtam vissza rá.
– Nagyon jól csinálod, de most már le kell mosnunk magunkról a tusfürdőt, mert kiszárítja a bőrünket.
– Rendben. – Mondtam, és közben azon morfondíroztam, hogy valóban azért akarja abbahagyni, vagy más miatt. Kiszálltunk és megkerestem a törülközőmet.
– Várj még, ne törülközz meg. – Szólt Andi, és kivett a táskájából egy tubust. Odajött, ő is vizes volt, és azt mondta, hogy ez egy olyan hidratáló testápoló, amit a vizes bőrre kell felvinni, és ha akarom, használhatom én is.
– Örömmel. – Mondtam, – csak nem tudom, hogy mennyit kell felkenni egyszerre.
– Na várj, majd csinálom én.
A hátam mögé állt, és hallottam, ahogy a tenyerébe présel egy adagot.
– Fogd össze a hajadat, nehogy összekenjem!
Szót fogadtam, és mindkét kezemmel összefogtam, és felraktam a fejem tetejére, de a kezeimet ott hagytam. A vállamra kente, majd végig a hátamra. Nagyon selymes puha érzés volt. Szétoszlatta, majd az oldalamon át végigkrémezte a melleimet is.
– Ezzel azért jobb érzés nem? – Kérdezte, és megállt.
– Nagyon finom! – Mondtam halkan, mert nem akartam, hogy az öltözőbe hallják, mit is csinálunk. Megint nyomott a kezébe, és most csak a melleimet simogatta. Teljesen nekidőltem, így a hátammal nekinyomódtam a melleinek. Körkörösen krémezte a dombjaimat, a bimbóimat pedig néha megmorzsolgatta két ujjával.
Teljesen elaléltam. A fejemet hátrahajtottam a vállára, a kezeimet pedig összekulcsoltam a tarkóján, és becsuktam a szemeimet. Éreztem arcomban a leheletét. – Szeretkeztél már valaha? – Kérdezte félig suttogva a fülembe.
– Nem, csak csókolóztam.
– És tudod, hogy most ez valahol annak számít? – Suttogta.
– Nem tudom, de olyan jól esik. – Mondtam esedező hangon.
– Ha akarod, mutathatok többet is! – És megpuszilta a nyakamat, sütött a helye.
– Kérlek, csináld még! – Válaszoltam, és szorosabbra fogtam a tarkóját.
– Rendben, de meg kell ígérned, hogy ez köztünk marad.
– Megígérem!
És nyeltem egy nagyot. Olyan izgató volt, ahogy behunyt szemmel hallgattam ahogy a fülembe duruzsol. A fal mellet volt egy masszázságy. Leült oda, és háttal beleültetett az ölébe. Felemelte a kezeimet, és visszakulcsoltatta a tarkójára.
– Most megmutatom neked, hogy lehet jó érzést okozni a másiknak. – Mondta, és megcsókolta a tarkómat. Végigborzongtam, és becsukott szemmel vártam mi következik. Megint kenni kezdte a melleimet, és a hasamat. Most határozottabban gyúrta, masszírozta őket, közben oldalra fordítottam a fejemet, mert finom volt érezni a leheletét a számon. Hosszában simogatta a felsőtestemet. Néha rátért a combjaimra is, ameddig elérte. Olyan bársonyos érzés volt, ahogy a krém rákerült a testemre. Az illata pedig balzsamos volt, amitől csak még jobban szédültem. Andi keze nyomán végig bizsergett a testem. Éreztem, hogy ő is nyitott szájjal lélegzett, és szaporábban vette a levegőt. Olyan közel voltak az ajkaink, hogy egymás szájából vettük szinte a levegőt.
Közelebb húztam magamhoz, és puszilgatni kezdtem a vizes arcát. Néha félig az ajkát is érintettem, amitől beleborzongtam. Kinyitottam a szememet és az arcába néztem. Fordítottam egy kicsit a fején, és sikerült szájon csókolnom. Puha volt és perzselő. Nem engedtem fel a fejét, és ajkaimmal simogatni kezdem az övéit. Neki is jól esett, mert összeszorította a mellemet, és a nyelvével csiklandozni kezdte a számat. Becsuktam a szememet, és az ajkaimmal körbefogtam a nyelvét. Csókolózni kezdtünk amennyire csak lehetett ebben a pózban.
Finom volt a szája, és olyan selymes a nyelve. Nagyon jól csinálta. Közben éreztem, ahogy a mellei támasztják a hátamat. Egészen lenyúlt és a belsőcombjaimat kezdte el bekenni. Nagyobb terpeszbe rakta a lábait, ezzel az enyémet is széjjelebb nyitotta. Reszketések futottak végig a combomon, ahogy egyre beljebb simogatta. Két mutatóujjával krémezte a puncim két oldalát, közben folyamatosan csókolóztunk tovább. Kicsit széjjelebb húzta az ajkaimat, és középsőujjával végigsimította a puncim közepét. Összeugrott a hasam, és belenyögtem az arcába, mert még életemben nem éreztem ehhez hasonlót. Libabőrös lettem, és a gerincemen futkosott a hideg. Annyira kellemes volt, hogy szólani sem tudtam, csak halkan nyögdécseltem.
Továbbra is folyamatosan csókolóztunk, de mivel Andi feje fölöttem volt, szép lassan kezdett átcsurogni a nyála a számba. A számban összekeveredett nyálunkat a nyelvemmel próbáltam visszatolni, hogy ő is érezhesse. Nem sikerült, úgyhogy amennyire tudtam, nyelni kezdtem. Eközben közvetlenül a szeméremdombomra csurgatott a tubusból, és egész tenyerével szétkente a puncimon. Középsőujjával finoman benyúlt az ajkaim közé, és le-föl mozgatta bennük. Az egész testem remegett, annyira jól esett, de kezdett kényelmetlen lenni a póz, és előre dőltem. Látta rajtam, hogy mi a bajom, úgyhogy hagyta, hogy felálljak, de közben két kézzel fogta a csípőmet, míg megfordultam.
Tekintetünk találkozott. Sosem láttam még ilyen kifejezést az arcán. A pupillái hatalmasak voltak, és le-fel futtatta szemeit a testemen. Rámmosolygott, és a saját mellére is nyomott a krémből. Lassan ereszkedtem az ölébe, hogy minél kényelmesebben helyezkedjek el, mindkettőnk számára. Rádőltem úgy, hogy a melleim nekinyomódtak az övéinek, és így dörgölődtünk egymást. Ő is nyögdécselni kezdett. Kicsit távolabb ültetett a combján, és mélyen a szemembe nézett. Közelíteni kezdett az arcával, de én már csak a pirosan izzó száját láttam, és fel akartam falni. Elsőnek csak kóstolgattam az ajkait. Nyalogattam, csipegettem őket. Átdugtam a nyelvemet, végre kényelmesebben tudtunk csókolózni. A kezeimmel közben körbefogtam a melleit és markolászni, gyúrni kezdtem. Finoman hullámzani kezdett a teste, és erősebben tapadt a számra, amin éreztem ahogy megrezegnek a hangszálai. A kezeivel simogatta a fenekemet, és próbálta hátulról elérni a puncimat. Csak a gátamig jutott, úgyhogy egyik kezével hátulról, a másikkal elölről simogatott. Ficánkoltam az ölébe, mert a hüvelykujja többször is nekiütközött a puncim felső végének.
Ismeretlen érzés kerített hatalmába. A hüvelykujját odaszorította és körözni kezdett vele. Elakadt a lélegzetem, és megmeredtem. Kiegyenesedett a hátam, teljesen hátrafeszült. A mellébe és a nyakába kapaszkodtam, és önkéntelenül táncolni kezdett a csípőm. A mélyről valami iszonyatos jó érzés indult meg bennem, ami cikázni kezdett a gerincemen keresztül az agyamig és vissza. Egyre csak erősödött, még akkor is amikor úgy éreztem, hogy ennél erősebb nem is lehet. Egész testemben reszkettem, és kapkodva vettem a levegőt. Minden irányítást elvesztettem magam felett. A szemeim felakadtak, a torkom pedig összeszorult. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire csillapodni kezdett az érzés. Egyszerre szaladt ki belőlem minden erő, de olyan jóleső érzéssel, hogy pillanatra elvesztettem az eszméletemet, és ráborultam Andira. Percekig csak zihálva lélegeztem, és reszkettem a fáradtságtól. Csak nagyon lassan kezdtem magamhoz térni. Andi mosolyára emlékszem elsőnek. Kiszáradt a torkom, hirtelen hangom sem volt, hogy megszólaljak.
– Ne mondj semmit, csak ha megbántad! – Mondta most már komolyan. Csak a fejemet ráztam, és az összekent mellét láttam, ahogy a bimbói felém merednek.
– Csukd be a szemed! – Mondtam Andinak, és a leszálltam a combjairól. Reszketeg lábbal eléálltam az ágynak és megsimítottam az arcát. Elmosolyodott és behunyta a szemét. Megnyalta az ajkát és nekidőlt a falnak. Perceken keresztül csak simogattam a melleit, és az egész felsőtestét. Mélyen vette a levegőt, és az arcából az elégedettség sugárzott. Percekig csak a melleit és a combjait masszíroztam. Ezek után kevés krémet vettem le a hasáról, és a puncijára kentem. Alig érezhetően megremegett a csípője. Előrébb ült, visszadőlt a falnak, így még jobban hozzá tudtam férni. Egész tenyeremmel simogatni kezdtem a punciját, a gátján keresztül egészen a végbeléig. Ő közben a saját melleit kezdte erősen masszírozni. Gyönyörű látvány volt. Egyik kezével lenyúlt és összefogta az első két ujjamat, majd a puncijához tolta, mutatva hogy nyomjam be neki. Nagyon lassan tolni kezdtem az ujjaimat, miközben figyeltem az arcát, hogy nem fáj-e neki. Meglepően forró és síkos volt belül. Könnyen bement, úgyhogy kihúztam, majd megint betoltam. Nagyon halkan nyöszörgött és a melleit markolászta. Látszott, hogy ő is önkívületi állapotba került. Ütemesen húzogatni kezdtem benne, néha forgattam is, váltogatva az ütemet. Egész teste rázkódott az ágyon, és furcsa szag terjengett. Egyszerre volt fura és izgató. A másik kezemmel pedig elkezdtem a puncijának a tetejét simogatni. Neki is megvolt keményedve a kis csúcsocska, csak az övé valamivel nagyobb volt.
Ahogy odatévedtem egész teste hullámzott a gyönyörtől. Hosszú percekig folytattam, már azt hittem hogy nem jól csinálom mikor egyre erősebben kezdte dobálni a testét, még hangosabban nyüszögött, össze-összerándult, a melleit majd kitépte a helyükből. Az ujjam körül is összeszorult a belsője. Végül görcsbe rándult az egész teste, majd teljesen összeroskadt. Kihúztam az ujjaimat, és áttérdeltem a combjain, hogy közelről az arcába nézhessek. Kinyitotta a szemét és rám mosolygott. Magához húzott és megcsókolt.
– Köszönöm, évek óta nem éreztem már ezt az érzést!
És ismét megcsókolt. Szótlanul visszamentünk lezuhanyozni, de most már külön fülkébe. A büfé bezárt mire végeztünk. A hazafelé vezető úton a szexről beszélgettünk. Andi részletesen elmesélt mindent, hogyan is történik egy férfi meg egy nő között a szeretkezés. Nagyvonalakban tudtam, de mivel nem volt még benne részem, csak elképzeléseim voltak. Andi szerint olyan érzés lesz mint amit most éreztem. Megnyugodtam, de közben arra gondoltam, hogy egy fiú lesz-e olyan figyelmes mint ő. Az úton visszafelé már csak az járt a fejemben, hogy lesz-e ennek folytatása, mert választ akartam kapni egy csomó kérdésre.

Szadoszex történet

– Jó reggelt, Mr. Bonner. Bevihetem a kávéját?

Bob az íróasztalán álló órára pillantott. Az ég szerelmére, tíz percet késett!

– Reggel hatkor már behoztam magamnak a kávét. Megkérdezhetem, hogy hol a pokolban volt eddig? Nálunk hétkor kezdődik a munkaidő. Nem 7.02-kor, nem 7.03-kor és holtbiztos, hogy nem 7.10-kor!

A kirohanás hatására Nina Moran arca szemmel láthatóan megrándult, és zavarában lassan elpirult.

– Elnézést, Mr. Bonner. Forgalmi dugóba kerültem. Sajnálom – dadogta, s úgy nézett Bobra, mintha éppen el akarna szaladni.

– Az biztos, hogy fenemód sajnálhatja is. Hol van a negyedéves jelentés vázlata? – förmedt rá.

Nina visszament az irodájába, s egy perc múlva megint a küszöbön állt.

– Nem tudom, Mr. Bonner. Nincs az iratgyűjtőmben. Nyitva találtam az aktát az íróasztalomon, s a jelentés hiányzik belőle.

– Tudom, Miss Moran. Mit gondolt, ki a csoda vette ki a szekrényből az aktát? Egy gonosz boszorkány? Mertem remélni, hogy volt annyi esze, hogy eldugjon valahová egy példányt, s gyorsan rendbe hozhatjuk ezt a katasztrofális helyzetet. Bár azt hiszem, ez a csodával lenne határos. – morgott Bob. – Pusztán kíváncsiságból, mi a büdös francra gondolt, miközben ezt a szemetet gépelte? Gondolkodott egyáltalán?

– Nem tudom, miről beszél. Semmiféle szemetet sem gépeltem le. Fogalmam sincs, mire gondol – mondta szomorúan Nina.

– Hát akkor hadd mutassam meg magának, mi hozott ki a béketűrésből ma reggel – mondta mogorván Bob, miközben kezében az összegyűrt papírokkal az ijedt lány felé közeledett. – olvassa el ezt a zagyvaságot – vágta Ninához a papírokat. A lány védekezően maga elé tartotta a kezét, mintha a férfi meg akarta volna ütni. – Miben hasonlít ez arra a vázlatra, amit én adtam magának?

Nina fogta a papírnyalábot, alaposan átnézte, s megpróbálta megfejteni azokat a jeleket és firkálmányokat, melyeket Bob írt alapokra.

– Igen, uram, ez az a jelentés, amit legépeltem. – mondta csendesen Nina, s Bobra tekintett.

– Az lehet, hogy ez az a szemét, amit legépelt, de az holt biztos, hogy nem az a jelentés, amit én írtam. – tört ki Bob. – Nézze a helyesírást, a hiányzó szavakat! Az ég szerelmére, teljes mondatokat hagyott ki. Egész adatcsoportokat rakott arrébb! Még olvasni sem tud?

Nina vonásai eltorzultak, s a tenyerébe temette az arcát. A férfi kirohanása teljesen megrémítette, s Bob szavainak ütemére össze-összerándult, mintha fizikailag vernék.

– Maga, hölgyem, újra le fogja gépelni, amit sikerült helyrehoznom. Még akkor is, ha az egész hétvégéje rámegy. Választhat, vagy ezt teszi, vagy eltűnik az irodából, én pedig szerzek magamnak egy igazi titkárnőt.

– Igen, értem. Meg fogom csinálni. Bármit megteszek, amit csak akar, Mr. Bonner. Kérem, ne haragudjon rám – szipogott Nina, miközben a szemét törölgette és egyik kezét Bob felé nyújtotta.

– Az biztos, hogy meg is fog tenni mindent. El kellene nadrágolnom, amíg csak úgy ki nem pirosítom a fenekét, hogy rá sem tud ülni! Pár perc múlva itt lesz a lista azokról az aktákról, amelyekre szükségem van. Aztán értük megy, behozza őket nekem ide, és nem tűnik el valahol fél úton a forgalmi dugóban – morogta Bob. – Közben hívja fel Angelót, Felicát és Wongot, és mondja meg nekik, hogy húsz perc múlva itt akarom látni őket.

Később, mikor Bob a jelentés vázlatát írta újra, folyton azon járt az esze, amit Ninának mondott. Tényleg azt mondta volna, hogy el kellene fenekelnie őt? Pedig időben figyelmeztette magát, hogy vigyázzon, mert ma elszabadulhatnak az indulatai. Hát most megtörtént. Ha a lány hallotta a szavait, márpedig ki van zárva, hogy ne hallotta volna, akkor Bob most elég ronda testi sértési perre számíthat, vagy legalábbis egy szexuális megfélemlítési beadványra. Módot kell találnia arra, hogy enyhítse a helyzetet Ninával. Lehet, hogy a lány megérti majd, miért viselkedett így, ha elmagyarázza neki a helyzet súlyát.

Nina elnézést kért, s elment az elülső kabinba, melyről Bob korábban azt mondta, a lány szálláshelye lesz. Néhány percig ott maradt, majd visszatért, s megállt Bob széke mellett.

– Kérdezhetek valamit?

– Huh, mi az, Nina? – kérdezte Bob, s felnézett a lányra. Észrevette, hogy Nina a kezében szorongatja maga előtt a kezeslábast.

Nina a fedélzet deszkáit bámulta a lábainál, arca elpirult.

– Azt mondta, úgy el fog náspángolni, hogy nem tudok majd a fenekemre ülni, s csak azt szeretném tudni, mikorra tervezi majd a verést?

Bob rámeredt az előtte álló lányra, fel sem tudta fogni, amit hallott.

– Mi? – mondta értetlenül.

– Tudja, ez volt az egyik feltétele annak, hogy a titkárnője maradhassak, s nem tudom, mikor akar megbüntetni. – mondta csendesen, szemében könnyek csillogtak.

– Ó, Nina, sajnálom, hogy ilyet mondtam. Nem gondoltam én azt olyan komolyan, ahogy hangzott. Én nem tennék… képtelen lennék… – hebegte Bob.

– Ó, nem, kérem, Mr. Bonner. Tudom, hogy rászolgáltam – mondta Nina szipogva. – és ez volt az egyik feltétele annak, hogy továbbra is megtarthassam az állásomat, s én értem is, hogy miért, s önnél szeretnék dolgozni.

Ahogy befejezte a mondatot, Nina az asztalhoz lépett, Bob elé. Elengedte a kezeslábast, s az a földre esett. Combját az asztal széléhez nyomta, s felemelte magán az inget, épp a melle aljáig. Ráfeküdt az asztalra, alsó karjára fektetve fejét.

Bob döbbenten ült, s a lányra bámult.

– Nina… mi az ördög folyik itt? – mondta levegőért kapva.

– Verjen meg alaposan és gyorsan, úgy, ahogy a nagybátyám szokta. Akkor tudom, hogy a fájdalommal elmúlik majd a vétkem is – mondta a lány halkan szipogva.

Abból, ahogyan beszélt, Bob biztosan érezte, hogy valaha sokszor mondhatták ezt Ninának. Most mi az ördögöt csináljon?

– Nem, Nina. Nem fogom elnáspángolni. Nem… Szó sem lehet róla! – sikerült végül összeszednie magát.

Bob megfordult, és körbejárt a szinte csupasz lány körül, aki az asztalon hasalt előtte.

– Kérem, meg kell tennie. Azt mondta, rászolgáltam, s meg kell tennie, hogy megmaradjon az állásom önnél. Kérem, kérem, Mr. Bonner, könyörgök!

– Nem, nem lenne helyes, Nina. Ez… ez egyszerűen nem való… – Maga a gondolat, hogy ez a fiatal lány levetkőzik előtte, s aztán felajánlja magát neki… hogy verje meg… a fenekét!

Tudatában volt az ágyékában feszülő, kényelmetlen érzésnek. A látvány és a lány közelsége megtette a hatását.

Nézte az asztalon fekvő, szipogó kis alakot, a lány bőre aranyszínben csillogott a kerozén lámpák fényében, s miközben arra gondolt, hogy sajnálnia kellene őt, s átéreznie a helyzetét, egyre erősödő késztetést érzett, hogy kinyújtsa a kezét, s megüsse a lány hátsó felét… majd megsimogassa… és ha ő is akarja…

Istenem, gyönyörű ez a lány! – gondolta, amint elnézte a tehetetlenül és kiszolgáltatottan fekvő alakot. Fehér, sima bőrét, izmos fenek gömbölyűségét, mely combjai kecses oszlopaiban folytatódott.

A férfi jobb keze szinte magától mozdult meg, s pihent meg Nina derekán, valamivel a lány bal csípője fölött. Ujjai érezték a hús simaságát, s a telt csípő kezdetét. Tenyerével érzékelte a lány melegét. Hüvelykujját lassan mozgatva a lány puha fenekének bal oldalát simogatta, s érezte, hogy a bársonyos bőr alatt, érintésére, az izmok játékba kezdenek.

Bob keze lassan lecsúszott a lány hátsó felén, majd fel, fenekének gömbjére. Ujjai gyengéden megmasszírozták az érett testrészt, hüvelykujja a dombocskák közötti vágatba tévedt. A melegséget, a selymes simaságot, a lány formáját és vonalait tapintotta és ízlelgette, amint keze a lány testén siklott.

Nina megmozdult Bob keze alatt, s ezzel megtört a varázs. A férfi elkapta a kezét, mintha forró szénhez ért volna. Úr Isten, mit csinálok? – gondolta.

A lány felsóhajtott, és mocorgott egy kicsit, hogy testsúlyát áthelyezze.

– Meg kell büntetnie azért a sok bajért, amit okoztam. Rászolgáltam arra a beígért alapos fenekelésre.

– Nina…

– Szépen kérem, annyira szükségem van rá – jött a panaszos válasz.

Egy hosszú percre mindketten mozdulatlanná váltak. Csak a tenger hangja hallatszott a hajótest mellől, meg a vitorlázat szüntelen nyikorgása, a kronométer tiktakolása a válaszfalon, s a két ember lélegzése.

Bob az előtte lévő dús alakra bámult. Keze megint lassan a lány felé nyúlt, majd megállt a bal fenék fölött, s egy villanásnyi idő alatt felemelkedett, s éles csattanással belecsapódott a párnás puhaságba.

– Ahhhhh… – kiáltott fel a lány, s mivel az ütéstől összerándult, most újra elhelyezkedett az asztalon.

Bob elragadtatással bámult a tejfehér húsra, mely sápadt fehérségével azonnal kiadta kezének körvonalait, hogy egy pillanat múlva sötét rózsaszínűvé piruljon, amint a vér visszaáramlott az érintett területre.

Csitt-csatt, CUPP, hallatszott, amint Bob keze a lány kitárt fenekét csapkodta, s az utolsó hangot az okozta, hogy a húsos halom koronáját érte az ütés.

Bob érezte, hogy emelkedik benne a szenvedélyes tűz, miközben a lányt fenekeli. Óriásira nőtt pénisze nyomta a nadrágját, sátorszerűen kitolva az anyagot. Annyi időre, míg kényelmesebb helyzetbe rakta ezt a keménységet, abbahagyta a ténykedését, majd újból felemelte a kezét.

A gömbölyű popó belső oldala volt a sorozatos paskolás célpontja, s Nina mocorogni kezdett a kellemetlen érzéstől, amit a célba ért csapások okoztak.

Bob szünetet tartott, s elhatározta, hogy áttér a fenék másik oldalára, mely jobban kezére esett. Rátette kezét Nina fenekének jobboldali félgömbjére, s ahogy a lány mögött mozgolódott, azon kapta magát, hogy a lány nemi szervének fügéjét nézi. Keze gyorsan lejjebb csúszott, és ujjai megsimogatták az alsó ajkakat. Meglepetten érezte, hogy az ajkak nedvesek voltak, s Bob ujjai végigsiklottak rajtuk, egészen a kiálló kis gombig, mely kidugta fejét az ajkak közül. Nina levegőért kapott, mikor a férfi ujjai klitoriszához értek, s a lány hátsó fele önkéntelenül felemelkedett.

– Kérem – nyögte halkan.

Bob összeszorította a fogait, bal kezét a lány hátuljára helyezte, s jobb kezét újra felemelte.

– Maga akarta – és már kezdte is az újabb sorozatot a lány fenekének jobb oldalára.

Váltogatni kezdte az ütések közötti szünetek hosszúságát, s a művelet célpontját úgy nézte ki, hogy a domborulat legfelső pontjától a felé eső húsos terület felé haladjon. Néhány perc múlva rájött, hogy megfájdult a keze és a karja az ütésektől és a megerőltetéstől.

Mikor abbahagyta, hogy felmérje művét, látta, hogy Nina fenekének két oldala vörösen izzik, a legélénkebb színe a félgömbök koronájának volt. A lány mocorgott a fájdalmas ütésektől, de nem volt lehangolt. Ágyéka az asztal pereméhez dörgölődött, amit az is tanúsított, hogy fenekének izmai ritmikusan feszültek meg.

Bob lihegve nézte, mint aki hosszú futásból érkezett, s elfogta a vágy, szinte kéjsóváran, hogy lássa, amint Nina a fenekelés miatt úgy sír, mint egy kislány.

Tudta, hogy keze már nem engedelmeskedne, ezért valami jobb eszköz után nézett. Talált is egy háromlábnyi hosszú, félhüvelyknyi széles nejlon horgonykötelet. Tökéletes volt. Annak idején úgy választotta meg a kötél méreteit, és úgy csavarta össze a két véget, hogy a horgonyzat fékköteleként használhassa szükség esetén. Ez lesz az igazi.

Kettéhajtotta a kötelet, s a jobb keze köré csavarta, s körülbelül tizenkét hüvelyknyi kiálló hurkot hagyott. Bal kezét Nina hátára helyezte, hogy megtartsa a lányt, s nyújtott karral lecsapott az elé tárulkozó fenékre.

A hatás nem váratott magára, olyan volt, mintha áramütés érte volna a lányt. Nina boltívszerűen felemelkedett az asztaltól, levegő után kapott, lábai felcsapódtak, úgy, hogy teste hosszú másodpercekig az asztal szélén lebegett, míg a korbácsütés perzselő tüze át nem járta a testét.

– Aaaaaaaaaa… – hallatszott a sikoly, melyet a fájdalom szakított fel a lány torkából.

Karjai hátracsapódtak, kezei a megbüntetett húst keresték, hogy megvédhessék a további ütésektől, de sohasem érték el egészen. Nyilvánvalóan a gyerekkori neveltetése gátolta meg, hogy azt tegye, amit a vak ösztön követelt.

Nina feje visszahanyatlott az asztal tetejére, kezei a feje felett megkeresték, és megmarkolták az asztal szélét, térde körül a bőr fehér volt a ránehezedő nyomástól. Lába visszazuhant a fedélzet deszkáira, lábfeje, mely bokájánál a kezeslábasba gabalyodott, támaszt keresve küszködött. Combjai hullámzottak, ahogy az egyik lábáról a másikra nehezedett, hogy megpróbálja csillapítani az égő fájdalmat.

Bob nagyon meg volt elégedve az ütés hatásával, s újból rácsapott a lány gömbölyű fenekére, hasonló eredménnyel.

– Ennnnyyy… – nyögött fel Nina.

Bob egy kicsit balra húzódott, s rézsútosan sok kis ütést záporoztatott Nina popsijának alsó és combja felső részére.

– Óóó… Kérem, ne… ott ne… kérem – zihált Nina, fenekét dobálva. Bob ügyet sem vetett a könyörgésre, s áttért a lány felkínálkozó hátsó felének másik oldalára, s visszakézből korbácsolni kezdte az előbbiekhez hasonló és az azokat keresztező átlós csapásokkal.

– Ujjujj – sikította megint az elgyötört lány, teste ívben megfeszült a fájdalomtól, s szinte hisztérikus zokogásban és sírásban tört ki. – Au… au… au… aa… aaa… au… – szipogta, levegő után kapkodva, szeméből patakzottak a könnyek. Erőtlenül feküdt az asztalon, arcát karjaiba temette, úgy szipogott.

Bob megdermedt a lány sikításától, kezéből lógott a zsinór, s elragadtatott rémülettel figyelte a síró lányt és a bántalmazás nyomait. Nina fenekét skarlátvörös csíkok barázdálták ott, ahol a nejlonkötél a lány húsába mart.

Bob gondolkodás nélkül eldobta a fékkötelet, s vállánál fogva felemelte a szipogó teremtést, átölelte, magához szorította. Nina karjai önkéntelenül Bob nyakára fonódtak, s ahogy a férfihoz simult, lábát és combját fájdalmában a másikéhoz dörgölte. Ziháló szipogása sírásba fordult, ahogy megszabadult a gyötrelemtől és a fájdalomtól. Miközben zokogott, felső teste a férfiéhoz ért.

Bob magához ölelte, bal keze lesiklott a lány hátán, a megsimogatta a popsiján a felsértett húst. Keze végigsiklott rajta, tenyerébe fogta, s közelebb nyomta magához a lányt.

Nina első reakciója az volt, hogy elhúzódott a kéztől, melynek érintése fájdalommal járt, s ahogy teste Bobéhoz közeledett, újból a kéz felé mozdult, mintha menekülne az érintések elől.

Bob ráébredt, hogy szorongó érzés fogja el, amikor a lány az ágyékához simul. Ráadásul már szinte elviselhetetlenné vált testében a nyomás, melyet a fiatal lány elfenekelésének élménye váltott ki belőle. Mikor a férfi megpróbálta elmozdítani alsótestét a lányétól, Nina ágyékával újból hozzásimult, mintha nem engedné, hogy kiszakítsák abból a biztonságból, melyet Bob közelsége jelentett számára.

Amint a lány abbahagyta a sírást, és testében feloldódott a feszültség, Bob finoman megfordította, és gyengéden a székre eresztette.

A lány megfeszítette a testét, és visszatartotta a lélegzetét, amint az ülés anyaga a bőréhez ért, majd lassan teljes súlyával ráereszkedett. Bob lágyan kezébe fogta a lány arcát, s Nina odafordította a fejét, megfogta a férfi kezét, nehogy Bob elvegye az arcáról.

– Nina… Nina, én… úgy… s… – kezdte Bob.

Nina megint elfordította az arcát a férfi kezében, és csókolgatni kezdte az ujjait és a tenyerét.

– Köszönöm, hogy megbüntetett, hogy megbocsát a hibákért – mondta lágyan, szinte szeretettel a férfinak, s közben tovább csókolgatta a tenyerét, s arcát a férfi tenyeréhez dörgölte.

Mikor Nina kinyitotta a szemét, azon kapta magát, hogy a férfi nadrágjának jól látható dudorodását bámulja.

– Ó, Mr. Bonner… bocsásson meg. Csak magamra gondoltam. Engedje, hogy… – mondta, s közben elengedte Bob kezét, és a férfi nadrágjának zipzárja felé nyúlt. Lassan lehúzta a zipzárt, s másik kezével megragadta a lüktető férfiasságot, gyengéden kiszabadította a ruha alól, és előhúzta.

– Megengedi? – kérdezte Nina, a lüktető, csillogó férfiasságra meredve.

Bob tehetetlenül és megbabonázva nézte, ahogy Nina előrehajol, és ajkaival és nyelvével csókolgatni és mosdatni kezdte a péniszét. Teljes hosszában végigcsókolta, majd nyelvével körbeszaladt a merev testrészen, végül kinyitotta a száját, s olyan mélyen az ajkai közé vette, amennyire csak tudta.

Bob önkéntelenül megrázkódott a heves érzés hatására, melyet a lány nyelvének érintése keltett benne. Kéjes nyögés tört fel belőle. Egyik kezét a lány tarkójára helyezte, s finoman ki-be mozgott Nina szájában.

Érezte, hogyan mozgatja a lány a nyelvét a testén, hogyan nyalja és simogatja, hogyan öleli és dédelgeti a húsát, mikor szájával szívja… és érezte, hogy kitörni készül belőle a spermium, a megkönnyebbülést hozó robbanással.

– Nina… Nina, jobb lenne, ha… jobb lenne, ha már abbahagyná. Mindjárt… mindjárt… jön… engedjen…

Miközben Bob beszélt, Nina levette kezét a férfi nadrágja elejéről, és a lábaira fonta a karjait, hogy az ágaskodó dákóhoz szoríthassa magát. Bob csípője mozgatásával megpróbálta kihúzni magát a lány szájából, de Nina rátapadt, ajkai és nyelve szüntelenül dolgoztak.

– Ó, Istenem… jön… aaaa… – kiáltott fel Bob, s teste vad lökéseket diktált a lány meleg szájába, közben a lány hajába markolt, és magához szorította őt.

Amint ondója a lányba lövellt, érezte a magömlés szinte fájdalmas összerándulásait, egyszer… kétszer… újra meg újra, lábai remegtek a megerőltetéstől és a megkönnyebbülés tomboló mámorától, szaggatottan és zihálva lélegzett, fejét hátravetette, s szája hátrahúzódott a gyönyör grimaszával.

Utolsó hétvége

Egy extrém hétvégét töltöttem egy barátomnál,ahol több vendégével is lefeküdtem. Első nap 4-en látogattak meg,második nap ketten,a harmadikon csak a házigazda.


Másodszor,amikor Ákossal találkoztam,sokkal “sokkolóbb” élményben volt részem.
Egy évvel azután,hogy elbúcsúzott tőlem,véletlenül (?) összefutottam vele egy karácsonyi vásárban. Névjegyet kaptam tőle,hogy egy hétvégére jelentkezzem nála.

Egy fél évvel később félrészegen felhívtam,és igent mondtam egy újabb abszolút szexteljes 3 napra.
Izgultam,amikor megérkeztem a titkos házhoz,a konyhában,a szokásos wiskhyk mellett Ákos elmondta,hogy ő most csak mint figyelő vesz részt,a barátainak szeretne bemutatni.Gondoltam,ugyanolyan lesz,mint legutóbb,2 férfi és a vibrátorok,meg én 🙂
A harmadik után átmentünk az ismerős szobába,ahol az ágy a szoba közepén állt megint,a lámpákkal,kamerákkal,az asztal a vibratorokkal,sikosítókkal.
Mivel korán voltunk,az ágy közepére ültem,amíg Ákos a kamerákat állította be,majd mellém ült,kihasználva a lopott időt.
Csokolozás közben levekőztetett,csak egy bugyi volt rajtam,amikor a két kezemet a vállam fölé kötözte,hogy izgisebb legyen.Arra gondoltam,ha megjönnek a barátai,akkor más lesz a helyzet,belefér,hogy a kezemet kikösse.
A mellemet nyalogatta kéjesen,amikor csengettek,és pár perc mulva hallottam,ahogy a konyhában iszogatnak.Nem hallatszódott be sokminden,és izgatott is voltam kikötözve.Talán a második italnál tarthattak, amikor besétáltak a szobába, és nagyon le fagytam attól amit láttam: 4 ember állt Ákos mellett, akik jóval idősebbek voltak,mint amire egyaltalan számítottam: Ákos 35 év körüli lehetett,a barátai viszont erős 60-as “banda” volt. Ákos mellémült, és megitatta velem az italát,és nyugtatgatott: nem kell félnem,4 idősebb sem akar mást,mint a fiatalabbak,és hamarabb kidőlnek,hiszen a 4 barátja olyan,mint 2 húszéves. Megilletődtem,és kurtán bólintottam. Amikor elment mellőlem,kértem rá,hogy engedje el a kezeimet,de az idős urak titlakoztak ellene, és ez egyértelművé tette,hogy elkezdődött a játék.Az egyik bácsi (csak igy tudom oket nevezni,ősz hajú,ősz szőrzetű,petyhüdt,Csontos testű,szemüveges bácsik voltak,nem tudtam megkülönböztetni őket) a bugyimnál termett,lehúzta,és egyből nyalni kezdett.A 3 másik mesztelenre vetkőzött,és 2en mellémültek,és csókokozni akartak velem.Elforditottam a fejem,erre megszorították a csuklómat,ahol meg volt kötve,és közölték,hogy fájdalmat okoznak,ha nem akarok valamit megtenni.A habozásomat beleegyezésnek vették,és mohón csapott le a számra az egyik,nyalogatta azt,a másik azinte utasított,hogy nyissam ki a sajátomat,megtettem,féltem a fájdalomtól. Hirtelen abbahagyta,majd a masik papa volt előttem,es az ő nyelve is a számban volt,ezalatt a harmadik folyamatosan nyalta a puncimat,a hüvelybejáratomat,a csiklómat,emiatt nehezen kaptam levegőt csak az orromon,folytott nyögéseimet biztatásnak vették.Egyszerre is csokoloznom kellett a két papával,ezt nagyon sokáig csinálták,nagyon élvezték,majd az egyik hirtelen a mellemet vette a szájába,a bimbómat megtalálva hevesen nyalni-szívni kezdte,így csak a masik gyötörte a számat a nyelvével.A negyedik papa is odajött,muitán a nyelvével ő is bemutatkozott,a kemény farkát nyomta a számhoz,miközben az italát kortyolta,és utasított,hogy nagyon lassan szopogassam a farkát,és amikor egy kicsit eltávolodtam a farkától,a csókolózós papa egyből lecsapott a számra,és utána ujra szoptam,lassan,a másik arca nagyon közel volt az enyémhez szopás közben, és időnként elkapott csókokozni.A mellbimbóimat szivogató papa is odatartotta a farkát szopni,már mindketten próbálták a farkukat a számba nyomni,hol egyiket,hol masikat szoptam,az öreg farkaik ki-be jártak a számban.Majd ketten a melleimhez húzodtak,a bimbóimmal játszottak kézzel és szájjal,borzasztóan fájtak már,kis érintésre is nyogtem,de ezt csak biztatásnak vették,szinte könyörtelenül élvezték,hogy a szájukban vannak.A harmadik ismét csokra nyújtotta száját,szinte bekapta az enyémet,türelmetlenül nyomta a nyelvét az enyémhez,és ha abbahagyta,nekem kellett őt ugyanilyen hévvel csókolom az öreg száját.
Az egyik mellemnél lévő papa helyet kért a puncimnál,a folyamat nyalogató bácsi helyére ment,és megemelte a csipőmet,kipárnázott alulról,és terpeszbe rakta a lábamat.Aki eddig csak nyalt,az asztalról dolgokat adogatott a lábam közöttinek,és türelmetlenül az arcomba hajolt,a számat is akarta a puncim után,az ujjait a számhoz dugdozva nyalta a szàmat,nyelvemet,és viszonoztam.Aki a puncimnál volt,a csiklómat gyötörte,amíg el nem élveztem,majd sikosítóval kente be a kezét,és a fenekemet,majd magához hívta az egyik barátját (gondolom a leglelkesebb nyalót,állandoan helyet cseréltek a mellemnél/számnál),aki a hasam felől közelített a puncimhoz,az ujjaival szétnyitotta a szeméremajkaimat,hogy jobban elérje a csiklómat,majd elmondta neki,hogyan nyaljon,és hol,hogy elélvezzek.Amint elkezdte a csiklómat a nyelvével stimulálni,a masik száraz,csontos,görbe ujjait éreztem lejjebb ,ahogy vizslatóan szét húz,majd mindenhova hűvös sikosítót kent,aztan az ujja a hüvelyembe nyomul,teljesen tövig,ahogy kihúzta,már egy második is nyomult mellé,és hamar már 3 ujját nyomogatja belém,és utasítja a nyaló bácsit,mikor élvezzek el,aki szinte rögtön beindul,és elvezesig “kínoz”.Az ujjait megunva egy vibrátort helyezett belém,nagyon lassan,folyamatosan a barátját a nyalásra biztatja,majd ki be huzkodta,forgatta bennem,nagyon lassan csinálta,időnként a méreteket növelte.a végén a legnagyobbat dugta belém,és ugy is elélveztetett a masik papával.Utána “magamra” hagyott a vibrivel a puncimban,a puninyalo is pihenőt tartott,a masik kettő pedig a számat használta: egy faszt kellett nyalogatnom a masik pápával közösen,majd csokoloznom vele a fasszal a szánkban,és a mellemre élveztek így mindketten.Aki letörölte rólam a spermát,vazelint kent a melleimre,és a keze csúszkált rajtuk,csipkedett, amig a barátjával iszogatott,majd őt is szopnom kellett élvezésig.Valaki közben a puncimhoz ment,és mozgatni kezdte a vibrátort,másvalaki pedig fenekemnél matatott az ujjával,és lassanként tövig nyomta belém,ki-be huzigálta,majd teljesen belémnyomta és bent mozgatta az ujját,és élvezésig csinálták,majd két ujjal ugyanezt ismételték meg,majd hirtelen hasra fordítottak,pucsitva feküdtem,és valaki a fenekemhez is vibrátort illesztett,lassan csorgatta a sikosítót mindenhova,finoman ki-be dugdozta a hegyét,így belém is kent belőle,majd mélyebbre nyomta,fokozatosan,míg teljesen be nem tudtam fogadni. Aztán elvezesig nyalatott a barátjával,míg a masik kettő a mellem alatt feküdt,a bimbóim pont a szájukhoz értek,és folyamatosan nyalták,harapdálták,ha kedvük tartotta. Az élvezés utan tovább lett a csiklóm is kínozva,igaz egy egy nyelvcsapás is hangos nyögéseket okozott nekem,és valaki(k)a vibrátorokat is mozgásba lenditette: a fenekemben lévőt csavargatta,a puncimban lévőt ki be mozgatta,egy ütemre,egyre gyorsabban.Hangosan kiabálva élveztem el sokadjára.
A fenekem üres lett es valaki az ölébe húzott hátulról úgy,hogy egybol a vazelintől tocsogó farka a seggembe csuszott.Felkiáltottam,erre egy bácsi szája elnémított,míg térdelve,hátulról egy 60 éves seggbegaszott,elölről egy masik a vibrátort huzogatta a puncimban. A fenekemet felváltva mindannyian megdugták,úgy hogy a punimban a vibri volt,de valaki mindig előttem is volt,valakinek a nyelve mindig a mellemre és/vagy a számra tapadt,majd az egyikük kihúzta belőlem a vibrátort,és a farkát nyomta a helyére,két öregember farka járt ritmusosan be-ki bennem,az egyik a fülembe lihetett,a masik a melleimhez fúrta a fejét.Miután elélveztek,hanyattfektettek,és italért mentek,az egyikük már a punimat piszkálta,szárazra törölt,és a fenekem nyílását kezdte nyalni hatalmas terpeszben,az orra szinte a huvelyembe merült közben,majd a hüvelyemet kostolgatta,a nyelvét is beledugta,majd nagy nyelvcsapásokkal elkezdte az egész puncimat,a fenekem lyukától a csiklómig végignyaltni egy nyalással,a végén a csiklómat mindig megnyomta a nyelvével,ez újra beintított engem és két papa már a bimbóimon csüngtek,amik már nagyon fájtak,és bozasztóan duzzadtak voltak,mégis a nyelvükkel vagy keményen izgatták,szivogatták,összenyomták őket egy szájba,vagy csak lusták nyalták,nem hagyták abba. Valamelyik az ujját szopatta velem,miközben ő is nyalta azt.
Majd ismét egy farok volt a számban,amit egy bácsival nyalogattam,csókolt ahogy tudott szopás közben,majd a mellem szabadon maradt,ugyanis már 2 öreg is a punim felé fordult: ketten nyálaztak alul,habzsolva keresték a szeméremajkaim alatt a lyukamat a nyelvükkel,majd az egyikük elvezésig nyalt,a masik alulról dorgolte magát hozzám,kenegetve sikositóval midkettőnket,majd oldalról egybol tövig seggembe nyomta magát,aztan széthuzta ujjaival a punim,hogy a masik nyelve elérjen.Fent is és lent is egy öreg fasz és egy bácsi szája volt “bennem”. A seggemben lèvő alig mozgott bennem,mert a aki nyalt,még nagyobbra nyitotta a lábam,és egy nagy vibrátorral a puncimban ingerelte a barátja farkát.Egy idő után nem tudtam,kinek a keze van bennem,kiknek a szája tartja fogva a mellbimbóimat,ki az aki vibrátort tol a seggembe,miközben (másvalaki?) nyal. A 4 öreg teljesen birtokba vett,mind a négyen egyszerre voltak bennem és rajtam,az egész testemet elborította a vén ujjak és nyelvek.
Majd eltűntek a mufaszok,és ismét a szájukkal,nyelvükkel értek hozzám: vagy kettejükkel csokoloztam,néha faszt is dugtak a szánkhoz,néha két bácsi farkát nyalogattam egyszerre egy másikkal együtt (váltakozva ), vagy egymás utan csokoloztam velük,szinte szájból szájba fordultam. Aztán a melleim jöttek,mint a négyen egyesével,kedve szerint izgatta magát velük: a bimbókat a szájukkal húzkodták,sokáig szívták,az ujjaik közé véve “nyúzták”,ketten egyszerre nyaltak egyet,vagy úgy rácuppant a szája,hogy teljesen eltűnt a bimbóm,és úgy játszott vele.
A punimhoz csak ketten fértek egyszerre hozzá,megis itt időztek a legtöbbet: mindig elvezesig nyalták a csiklóm,míg valaki más nyelve a hüvelyemben,vagy fenekemben volt,ha elélveztem,egyszerre nyaltak mindenhol,aztán két nyelv nyalta a csiklómat egyszerre,amig egy harmadik minden más helyet ízlelt,ezt is élvezesig csinálták,hogy utana egyszerre tisztára nyalhassanak.
Majd az én szám következett: mindannyiuk mellbimbóit kellett nyalnom,volt hogy egy masik bácsival együtt (aki közben inkabb a nyelvemet nyalta), rányomták a fejem mindannyiuk mellére,hogy szívjam úgy,ahogyan ők tették velem. Aztán a farkaik jöttek,egyesével,kettesével szoptam őket,valaki néha az arcomhoz hajolt,mondta mit csináljak,hol nyaljam és szopjam a ráncos farkukat és golyoikat,a végén a négy farkon siklott a nyelvem,egymás után kellett bekapnom őket,valaki kihúzta a számból,egy másvalaki már nyomta is be.
Aztán közölték,hogy lassan vége a mókának,örültem,hogy végre elmennek és elenged az Ákos (aki végig kamerával a kezében rögzített mindent), de ekkor még egy papa a lábam közé jött,lendülettel terpeszbe rántott,odafeküdt,a fejet a puncimhoz fúrta, és már nyalt is,mondván míg a többiek öltöznek,isznak még egyet,ő igy “készülődik”.Ettől egy masik a melleimet kínozta ismét,azt hittem sosem fejezik be,ugyanolyan mohosaggal nyaltak mindenhol,mint az elején,ha elélveztem,a bimbónyaló is a nedves puncimhoz fordult,tisztára nyaltak ketten,majd ujrakezdték.
De egy ido utan egyedül feküdtem az ágyon,sajgott mindenem,a szám akkora volt,mintha deszkával rácsaptak volna,a nyelvem annyira be volt dagadva,hogy nem tudtam beszelni,a mellbimbóim a sok nyáltól és nyalástól felrepedeztek,a csiklóm pedig huvelykujjkorom nagyságúra duzzadt.
Ákos,miután elengedett,megfürdetett és ágyba fektetett.
Másnap delutan ébredtem fel,kiadósat estebédeltem,majd wiskhyztünk Ákossal,amikor beinvitált a szexszobába.
Azt hittem,a sajat “bucsúszámát” akarja,de kérdezte,hogy készen állok-e a második napra.
Egy hasonlóan idős ember volt a szobában,egy nálam (én 19 voltam) idősebb (talan 30 körüli) nővel,mindketten iszogattak. Még sosem voltam nővel,de öreggel már igen (bár nem hinném,hogy a tegnapiak közül volt), és félszeg lettem.Kérték,hogy vetkőzzek le:a szám és a mellem duzzadt volt még,a bimbóim alapálapotban úgy álltak,minta valaki régóta kényeztette volna őket,a punim a sok dugástól még szétnyílt volt,a csiklóm láthatóan nagyobb volt még.Az öreg magához intett,a csuklójára csavarta a lófarkamat,megmarkolta azt,és magához rántott csókokozni.Utána közölte,hogy én leszek a játékszerük erre az estére,és a mellemet kezdte a szájával felfedezni.A nő is levetkőzzött,az ágyra feküdt,nézte,ahogy a párja kéjesen nyalogat,Ákos pedig megint bekapcsolta a rögzítőket.
Az idős ferfi is levetkőzzött,a mellét izgatnom kellett a számmal,majd az ágyhoz mentünk,ahol a hajamat markolva a nő melléhez nyomta a szám,és utasított,hogy lassan,látványosan nyalogassam,ahol csak mondta. Majd felrántott, és ő tapadt a mellemre,mohón nyalta( ahogy gondoltam) mindenhol, és a bimbóimat külön figyelemben részesítette,a nő pedig a kezével csinálta ugyanezt. Hangosan nyogdécseltem,erre a papa csókolni kezdtett,a mellem csak a nőé lett,aki a szájával is felém fordult:erősebben szívta,harapdálta őket,az ujjaival a bimbóimat huzkodta,csavargatta.A bácsi élvezte a látványt,mert hátrébb húzódott,és a nő tovabb gyötört,a nyálával sikositotta a bimbóimat,ha kellett. Amikor abbahagyta,a bácsi folytatta,míg a nő fölém hajolt,a mellét a számhoz nyomta,és finom nyalogatásra “kért”.Az öreg már közben is a kezével a duzzadt puncimat simogatta,és lefelé indult ott is felfedezni,a nő közben kényeztette magát,a szabadon maradt melleimet a kezébe vette,és nyomkodta,markolta őket.
A ferfi ra bukott a csiklómra,nagyon durván,gyorsan nyalta,az érzékenység miatt szinte azonnal nedvesség tört elő belőlem,és el is élveztem.Mivel nem hagyta utána abba a nyalást,folyamatosan vergödtem alatta,alig éreztem,hogy az ujjait is belém nyomta,mindenhova egyet,ki be mozogtak bennem ezalatt. A nő is odafordult, és már ő kezdte izgatni a csiklómat,és ebben is keményebb volt,mint a papa:feszesre széthúzta a szeméremajkaimat, simogatás helyett ütögette,durván húzta csikómon az ujját fel-le,nyalás közben a fogai közé szívta,és úgy izgatta a nyelvével.
Ezalatt a papa a farkát nyomta belém,dugott egy darabig,majd vibrit adott a nőnek,és az arcomhoz mászott;a nő az oldalamnál volt,most viszont széles terpeszbe rakta lábát,és ő is közelebb került az arcomhoz.
A nő tovabb kínzott odalent,a vibrátort is belémnyomta,de csak a hüvelyembe,a csiklómat folyamatosan keményen izgatta,a papa pedig odatolta az arcom az ő puncijához,és nyalnom kellett.Eloszor finom puszikat kellet adnom mindenhova,a bácsi ujjai mutatták az utat,a csiklojára,a kis es nagyajkaira,huvelybejáratához,mindenhova,majd ugyanezeket a helyeket nyelves csókokkal kellett érintenem,aztán már csak a huvelyét,vagy a csiklóját kellett utasítás szerint ízlelnem,csokolnom,nyalogatnom hogy gyorsan,fürge nyelvvel,hol lustán,kéjesen,közben néha a mellemet markolta.
A nő megunhatta a dolgot,elfordult tőlünk és kérte a párját,hogy fordítsanak meg:négykézláb kellett állnom,közepes terpeszben.Ez tetszett neki,egybol elkezdte a fenekemet paskolni,míg a bácsi farkát szopnom kellett.Ezt meglátta,odafordult,a bimbóimat huzkodta közben,hogy nyögdécselve szopjak,és a szamba élvezett a papa. Utana a hátam mögé mentek mindketten, és a nő (mivel erősebben izgatott,gondoltam ő volt),elkezdett ujjazni,míg a bácsi a csiklómra tapadt,majd vibrátort dugott belém és elvezesig csinaltak,majd a vibrátort bennem hagyva a nő elkezdte a fenekemet bekenni sikosítóval,és ujjait egybol tövig belém nyomta,nem húzta ki,bennem mozgatta őket,a bácsi szája pedig könyörtelenül cuppogott,sikoltottam amikor elélveztem így is.Innen már csak a dugásé volt a főszerep: farok vagy vibri mindenemet mindig kitöltötte,össze-vissz megdugtak mindketten,amivel csak tudtak,egyszerre is és “magányosan is”,a nő ahogy elérte bármelyik póznál a kezével vagy a szájával a mellbimbóimat,vagy a csiklómat,keményen nyalta,szívta,harapdálta,vagy a kezével,az ujjai köze csippentette,és húzta,csavarta őket.Ha ő dugott,a papa szája/keze ugyanezt tette. Pihenésképpen a nőt kellett többször élvezésig nyalnom,mialatt az öreg folyamatosan seggbegaszott.
Miután végeztek velem,felöltöztek,megköszönték Ákosnak a kellemes estét, és távoztak. Ugyanug segítségre szorultam a fürdésnél és az ágyba mászásnál,mint előző este.
Amikor felébredtem,erőm sem volt lemenni enni, de Ákos megelőzött,felhozta a délutáni reggelimet.Miutan megettem,beszélgettünk az előző két napról,majd hirtelen a paplan alá nyúlt,és kért hogy menjünk le. Nem volt erőm felkelni,így a fejem ráztam,és inkabb kirakartam magam,terpeszben felhuztam a lábam,várva,hogy Ákos “bucsuszexe” elkezdődjön.Fölémmászott,rövid csók utan a melleimre bukott,meglepően kedves volt a sok öreg (meg a nő) után,szinte azonnal beindultam.Sokaig,lustán szivogatta a bimbókat,majd a lábam közé telepedett,és többször elvezesig nyalt,mielőtt a seggembe vibrit nyomott,azzal dugott,majd a farkát a huvelyembe nyomva vadul megbaszott. Hasra fordított,kutya pózban,és amig a farka ki be járt bennem,a vibrit a seggemben csavargatta,vagy a farka nyomult a seggembe,a punimba pedig mast nyomott.Szinte ellenkezni sem volt erőm.Miutan kifáradt,a lábam köze feküdt,és nagyon sokáig nyalt,de csak finoman a szájával,nyelvével simogatott lent mindenhol,de még igy is elélveztem párszor.

Ezután a hétvége utan többet nem láttam őt.

Megbasztam barátnőm anyját

Igaz történet Az egyik este a barátnőmnél aludtam, De az anyja sokkal szexibb volt… Barna hajú, alacsony, karcsú


14 voltam, az egyik este megbeszéltük barátnőmmel, hogy nála alszunk át is mentünk az este, már nagyon kanos voltam és hát arra gondoltam hogy majd a barátnőmmel az este biztos lesz több csóknál is…
A barátnőm zuhanyozás után bejött a szobába és elkezdtünk csókolózni, már állt a farkam, csók közbe kivettem a farkam a nadrágomból
És rá tettem a kezét a lánynak, majd megszólalt, hogy Héjj mit művelsz
-Hát én csak… (nagyon zavarba voltam)
-mondtam már, én erre még nem állok készen
Aztán szégyenembe elmentem inkább zuhanyozni és mire vissza mentem a lány már aludt…
De én még fent voltam és telefonoztam aztán egy óra telefonozás után kimentem a wcre, mikor végeztem a pisiléssel pont beláttam az anyja szobájába a hasán aludt az anyja már sokat fantáziáltam az anyjáról, (az anyja 160 magas, nagy mellű, kerek fenekű szép kis nő) így hát gondoltam közelebbről is megcsodálom oda mentem és lehúztam róla a takarót a farkam állt, a szívem csak dobogott, egy kicsit elkezdtem rá rántani majd mikor már nagyon izgultam lehúztam róla a cicanadrágor, és mit látok nem volt rajta bugyi ilyen kemény még sosem volt a farkam, gondolkodtam mit csináljak, így hát arra jutottam, hogy meg ízlelem, hogy milyen is a punci, és el is kezdtem nyalni, annyira jó volt hogy nem birtam abba hagyni és felébredt az anyja
-Te meg mit csinálsz, a lányom barátja vagy
-hát én csak… (megint nagyon szégyelltem magam)
De azért láttam rajta hogy nem olyan mérges
Aztán mondtam, hogy
Sajnálom, annyira elragadtattam magam a gyönyörű látványodtól
(És hát olyan nő volt akiből kinéznéd, hogy basszon egy tini-vel)
Elpirult és azt mondta, hogy
-Mit csináljak én most veled?
Én erre azt feleltem
Folytassuk
(Közben takartam a farkamat mikor előtte álltam)
-Vedd el a kezed
El vettem…
-Milyen szép, nagy farkad van (17cm)
Rám nézett és el kezdte szopogatni a makkomat, és végig nézett rám a széo zöld szemeivel, 5 perc után megkérdezte
-Szeretnéd megfogni a mellem?
Én meg mi mást mondtam volna, Persze
Folytatta a szopást én meg csak körbe fogdostam a melleit közben
Aztán 5 perc után megint abba hagyta, megfogtam le vettem róla a pólót és szopni kezdtem a melleit olyan jó íze volt a bimbójánek egy kicsivel később azt mondta “dugd meg a pinám a nagy farkaddal”
(Előről is ugyan olyan szép volt a puncia mint hátulról) betettem a farkam a tűzforró puncijába és keféltem nagyon keményen néha néha bele köptem, megkérdezte, hogy csináltam e már análba? Mondtam hogy még nem, és megkérdezte szeretnéd? Hát először nem tettszett az ötlet de kipróbáltuk először nagyon lassan csináltam mert láttam hogy nagyon fáj neki de pár perc mulva már ugy nyomtam mint a pináját ez eddig olyan 25 perces szex lehetett, megkérdezte el akarsz már élvezni, mondtam hogy még nem, de vissza dughatnám a puncidba? Mondta hogy igen és vissza dugtam 10 perc mulva kérdezte, hogy mostmár akarsz élvezni én mondtam de csak ha ő is, mondta rendben, hova élvezzek? Kérdeztem azt mondta BÁRHOVA így hát bele élveztem a forró puncijába tele lett forró gecivel és annyi geci jött belőlem hogy én annyit még nem láttam vele aludtam az éjjel és még egy két rövid menetet lenyomtunk… 🙂

A szüzesség elvesztésemről is lesz egy történet, és még van egy ezzel a hölgyel is.

Anna pinája és a kutya fasz

Anna egy átlagos 15 éves kislánynak tűnik. Jól tanul,jó a magatartása, és szereti a kutyáját, Mexit a kan dogot. Édesanyával ketten élnek egy csendes, vidéki faluban, mivel édesapja pár éve meghalt egy súlyos betegségben.
Az a bizonyos délután is ugyan úgy indult ahogy az összes többi. Az édesanyja estei műszakos volt a közeli város egyik gyárában, így mire Anna hazaért, már üres volt a ház. Szerette ezeket a délutánokat, mert ilyenkor egészen nyugodtan hódolhatott a kis titkos kis szokásainak. Mielőtt azonban ennek a taglalására rátérnék, el tudnotok kell valamit Annáról. Ez a szende, jó tanuló kislány, egy igazi perverz kis dög. Kilenc éves kora óta maszturbál. Miután rájött, hogy a puncia dörzsölésével milyen boldogságot tud magának okozni, egyre csak azon van hogy ismét átélje újra és újra a gyönyört. Eleinte csak dörzsölte a nunusát, aztán egyszer véletlenül becsúszott a kis lyukába az ujjacskája. Óvatosan járt ki be az ujja a hüvelyébe, vigyázva arra hogy a szűzhártyáját ne szakítsa át. Aztán egy a maihoz hasonló magányos délután úgy döntött hogy elveszi a szüzességét, mert arra vágyott, hogy valami komolyabbat érezzem magában. Így történt, hogy 12 évesen egy üres borosüveget tolt fel magának, ezzel elvéve a saját szüzességét. Azóta rendszeresen dugja magát a legkülönfélébb tárgyakkal. Volt már benne hajkefe, gyertya, toll, és még sok minden más. Azonban az amire ma készül, valami egészen más lesz.
Felszaladta a szobájába, és levetkőzött. Odaült az íróasztalhoz, és gondosan megírta ahogy azt minden nap szokta. Szeretett tanulni, most mégis olyan izgatott volt, hogy nehezen ment neki a leckeírás. Miután nagy nehezen befejezte, lement a konyhába, hogy harapjon valamit. Gyorsan falta be az ételt, hogy minél hamarabb végezzen.
Ebéd után már nem volt más hátra. Oda hívta magához Mexit a kutyájukat. Ott a konyhakővőn kezdett el vele játszani. A nagytestű, 4 éves kan kutya szerette Annát, és szeretett vele tölteni minden percet, amit gazdája engedett neki.
A kislány simogatta a füle tövét, gyúrta a kutya pofáját, vakargatta a hátát. Addig addig dögönyözte a kutya, míg a keze a blöki nemi szervéhez nem ért. Finoman kezdte el masszírozni a kutya heréjét, aminek meg lett az eredménye, és a nagy kutyafasz elbújt a tokjából. Elérte a célját. Lágyan, finoman kezdte el verni a véreres kutyafaszt. Húzgálta a kis kezével, míg nem Mexi nyüszögés közepette el nem kezdte spriccelni a váladékát. Anna erre várt, és ahogy a filmeken látta, (amiket titokban nézegetett), egy finom mozdulattal bekapta a kutyafaszt. Ott térdelt a 15 éves eminens jó tanuló a konyhában, és mint a szivattyú, szopta a saját kutyája faszát. Nem sok kellett hogy a műveletnek meg legyen az eredménye, és Mexi párzó mozgások közepette telelőtte Anna száját. A kislány, mivel életében először szopott, és nem volt felkészülve a töménytelen mennyiség sűrű kutyagecire, nem tudta lenyeli mindet, és a felét köpte. Miután letörölte a száját Mexi ondójától, felállt, és a csaphoz ment, hogy leöblítse a maradék kutyagecit. Elégedett volt élete első szopásának eredményével. Letette a poharat, és rámosolygott a kutyára, aki elégedetten csóválta farkát.
– Még nincs vége – mondta kacér mosollyal a szája szélén, a kis dög, majd vissza ment házi kedvenchez, és ismét a szájába vette annak hímtagját, hogy keményre cumizza azt.
Rövid szopogatás után Mexi ismét harcra kész volt. A kislány nyégykézláb maradt, és várt. Várt, hogy végre egy húsvér fasz kerüljön a kis pinájába. Várt, hogy végre valaki felnyársalja, még akkor is ha az egy kutya. Várt, hogy végre a szukája legyen egy igazi kannak. Egy olyan kannak, mint amilyen Mexi volt. Nem kellett sokat várni. Mexi ösztönösen tette a dolgát, és megugrotta Annát. Amint a kislány hátára került, megpróbálta a merev faszát a helyére csúsztatni, de sajnos csak a levegőt döfködte. Így ment ez pár percig, miközben Anna egyre nedvesebb, és izgatottam lett. Aztán megtörtént. Mexi egy erőteljes mozdulattal felnyársalta az eminens tanulót, és a faszát egészen Anna méhéig tolta. Miután a kutya megérezte, hogy jó helyen van, ütemesen baszni kezdte a kislány szűk lyukát. Anna a csillagokat látta az élvezettől, és egy pillanatra el is ájult. Mikor Mexi egy határozott mozdulattal feltolta a kislány pinájába a farka végén lévő csomót, Annának beteljesült a vágya. Végre valaki szétbassza a kis punciját.
Hosszú percekig keféltek így, mialatt Anna háromszor élvezett el, de Mexi még mindig gyorsított a tempón, amíg nem megállt, faszát teljesen Anna méhébe tolva, és elkezdett pumpálni. Tele punpálta a 15 éves kis puncit, sűrű meleg kutyagecivel. Anna a fejét a földre tette, és úgy pucsított hogy minél több geci folyjon a méhébe. Azt képzelte, hogy a sok kis Mexi most termékenyíti meg éppen. Ez persze nem volt igaz, de a gondoltat miatt megint elélvezett. 5 perc is eltelt, mire Mexi megelégelte a dogot, és kihúzta vastag faszát, Anna frissen szétbaszott már nem is olyan kis punciából.
Ez volt az első ilyen kalandja a lánynak, de nem az utolsó.

A szexbál

Ott álltam előtte, hosszú idő óta először kettesben. A szívem úgy dobogott, hogy majd kiesett a helyéről, az arcomból kiszállt a vér, és legszívesebben kirohantam volna a világból, ha ő nem néz rám olyan sóvárgó tekintettel. Ha nem tudtam volna, hogy mennyire szüksége van rám, hogy mennyire magányos. Nem vigasztalásból tettem, amit tettem, hanem mert rájöttem, hogy kell nekem. Nem szeretetből, hanem szerelemből. Mert akkor tudatosult bennem, mennyire fáj, ha ő boldogtalan, hogy mennyire szükségem van rá. Ez nem az a fajta szerelem volt, mint amikről mesélnek a könyvek. Ez olyan szerelem volt, ami csak lassan, fokozatosan alakul ki, sunyi mód, úgy, hogy még csak véletlenül se vedd észre, és amikor először döbbensz rá, hogy mi történt, egyszerűen nem tudsz mit kezdeni vele és megesik, hogy elfojtod, mert nem kételkedsz benne, holott valószínűleg az életed legnagyobb lehetősége.

Tettem felé egy lépést. Könnyek gyűltek a szemembe a rengeteg, hirtelen jött érzéstől, a rádöbbenéstől, s ő ezt észrevette. A szoba egyik végéből a másikban termett, két puha kezével közre fogta az arcomat, és nagy levegőt véve megcsókolt. Kicsit gyors volt, kicsit hirtelen, pont olyan, mint amilyennek lennie kellett abban a helyzetben. Mindketten féltünk és meg voltunk ijedve mindentől, de ott voltunk egymásnak.
Egyre sürgetőbbé vált a csókja, én pedig tudtam, hogy nincs menekvés. Átfogtam a nyakát, ő pedig szorosan magához ölelt. Ekkor tűnt csak fel, mennyire megkönnyebbültem, amikor átfogott; kis híján összecsuklottam a karjaiban. Engedte, hogy levegőt vegyek, és amíg ő a nyakamat csókolta, éreztem, hogy majd’ szétvet a fájdalom. A kellemes fájdalom.

Annyira kívántam őt, hogy azt szavakkal nem tudnám leírni. Minden porcikám ki akart szabadulni a ruhából, azt akarta, hogy az ő bőréhez érhessen. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen az, ha valakit ennyire akarsz. Nem akartam, hogy bármi elférjen közöttünk. Azt akartam, hogy olyan közel legyen hozzám, amilyen közel ember emberhez csak lehet. Azt akartam, hogy bennem legyen, hogy szakítson szét.
Levette rólam a ruhámat. Csak a vállamról kellett lehúznia a pántokat, és az máris a földre hullott. Ő végigmért a tekintetével, én pedig elvörösödtem, éreztem a lüktetést az arcomban. Kicsit elidőztünk, egymást nézve, majd gyorsan levette ő is a pólóját. Megharaptam az ajkam, zavarban voltam, ugyanakkor kíváncsiság bizsergett az ereimben.

Újra egymásnak estünk, úgy ölelkeztünk, mint akik össze akarnak nőni, egymásba akarnak bújni. Lassan a szépen bevetett ágyhoz vergődtünk, és ugyan így, összeragadva estünk rá. Csókolt, ahol csak ért: az állam, a nyakam, a kulcscsontom, a vállam, a mellkasom, a mellem… Én azt sem tudtam, hová legyek, annyira élveztem. Órákig tűrtem volna a kényeztetését, a simogatását, de tudtam, hogy neki sürgősebb a dolog.

Felültem. Amikor kiegyenesedtem vettem csak észre alattam azt az igencsak figyelemre méltó dudort a nadrágján. Némán bambultam, majd gyorsan hadba kezdtem a gombjaival. Ő is felemelkedett, és amíg én a sliccével bajlódtam, ami a kapkodástól természetesen nem akarta megadni magát, ő a melltartóm pántjait csúsztatta le a vállamról, majd megkereste a kapcsot, és azzal próbálkozott. Csak nem sikerült neki. Egymásra néztünk, komoly arccal, tréfát nem ismerve, majd mindketten elengedtük a másikét, és a sajátunkkal foglalkoztunk. Pillanatok alatt ki volt gombolva a nadrág, és az én melltartóm is megszabadult súlyától.
Tovább csókolóztunk. Ő közben próbálta lehúzogatni a nadrágját, de mivel rajta ültem, nehezen ment neki. Amikor ezt észrevettem, olyan hirtelen, mintha meggondoltam volna magam, átlendítettem a lábam fölötte és átfordultam az ágy másik oldalára. Azt hittem, majd a saját nadrágjától fog így megszabadulni, de nem. Nekiesett a bugyimnak, és kis híján úgy tépte le rólam. Nyomott pár puszit a combomra, ahogy haladt lefelé, majd felfelé, s amikor szétnyomta volna a lábaimat, akkor tudatosult bennem, hogy ő tulajdonképpen mire is készül, és olyan erősen, ahogy csak tudtam, összezártam a lábaimat. Meglepetten felnézett rám, és én csak akkor láttam, hogy a nadrág már nincs rajta. Semmilyen nadrág nincsen rajta… Gyorsan felültem az amúgy sem teljesen vízszintes fekvésemből.

A két fokhagymagerezd, ami amúgy fenékként funkcionált, kuncogásra kényszerített. Ő sértődötten felállt, bennem pedig megakadt a szusz: hirtelen szemben találtam magam az élvezetem tárgyával. Az amúgy teljesen átlagos méretekkel megáldott másik fél pénisze ijesztően nagynak hatott, így, szemből. Talán profilból más lett volna…

– Óvszer? – kérdeztem, ő pedig gyorsan felkapta az alatta levő nadrágját, és kikapott egyet a zsebéből. Kibontotta, és szakszerűen felhúzta, mintha csak egy kesztyű lenne. – Gyakoroltad? – kérdeztem, mire elvörösödött, majd bólintott egyet.

Hátranyúltam, és kicsit hátrébb csúsztam az ágyon. Ő fölém támaszkodott, én pedig csak akkor mertem széttenni a lábam. Újra megcsókolt, de most lényegesen lassabban, mint addig, majd óvatosan lejjebb vitte az egyik kezét, míg a másikkal támaszkodott. Végigsimított a melleimen, a mellbimbókat pedig külön kényeztette az ujjhegyeivel, majd végigsiklott a keze az amúgy cseppet sem tökéletes hasamon, végig a borotvált testrészen, és azonnal a csiklóra tért. Ahogy hozzáért, engem kirázott a hideg és halkan felnyögtem.
Elvette a kezét. Azt hittem, megijedt, de tévedtem. A hüvelyem bejáratához helyezte férfiassága csúcsát, majd a szemembe nézett.
– Mehet? – kérdezte kisfiús félelemmel a hangjában. Bólintottam.
Mindketten lenéztünk.
Először csak egy kis nyomást éreztem a hüvelyem falán, majd éreztem, ahogy az ő csípője is megmozdul, és teljesen belém csúszik. A hirtelen fájdalomtól összeharaptam a szám, éreztem, ahogy valami valóban elszakadt, de mégis boldogsággal töltött el a tudat.
Az arcomat nézte, kifürkészhetetlen arckifejezéssel. Várta, amíg enyhül a fájdalom, majd lassan, kicsit ügyetlenül mozogni kezdett. Én a vállának nyomtam a homlokom, még mindig sajgott. Olyan volt, mintha nem lett volna bennem elég hely. Persze, ahogy ránéztem az arcára és láttam azt a mámoros élvezetet, minden megenyhült. Próbáltam magam elengedni úgy, ahogy csak tudtam, el akartam érni, hogy egy izmom se feszüljön. Az első 5 perc küzdelem volt a javából. Ő azzal szenvedett, hogy az első pillanatban ne élvezzen el, én pedig azon, hogy ne sírjak.
Ahogy egyre gyorsabban mozgott, a fájdalom is enyhülni kezdett. Nem múlt el, de körülbelül 10 perc után már egész elviselhető volt. Akkor kezdtem igazán élvezni csak, ami történik. Magamhoz öleltem őt. Megharaptam a fülcimpáját, cirógattam a tarkóját, majd én is mozgásba lendültem. Nem akartam pózt váltani, ez éppen elég volt első alkalomhoz, hiszen így is nehezemre esett levetkőzni előtte.
A csípőmet le-fel mozgattam, és a fajdalom ellenére élveztem. Neki is sikerült úrrá lennie magán és végre igazán tudott velem is törődni. Rám mosolygott, én pedig mérhetetlen boldogságot éreztem. A lábamat felemeltem, és összekulcsoltam a feneke felett. Élveztem, ami történik velem. Minden mozdulattal mintha beljebb jutott volna. Annyira új, szokatlan és furcsa érzés volt. Sosem gondoltam, hogy ez ennyire más lesz, ennyire félelmetes és ennyire izgató.
Kezdtünk izzadni. Egyre melegebb lett körülöttünk minden, és belül és egyre nagyobb forróságot éreztem. Mindenem zsibbadt az élvezettől, bizseregtek az ujjbegyeim az érintésektől, és a számat is elharaptam. Ő beletemetkezett a hajamba, finoman beleharapott a nyakamba és mozgott tovább. Olyan volt, mintha áram rázott volna folyamatosan, mintha szét akarna engem vetni minden érzés, ami bennem bujkált. Együtt mozogtunk, harmonikusan, és közben piszkosul élveztük egymást. Húztam őt magamra, csak beljebb, csak beljebb. Úgy éreztem, hamarosan elmegyek. Már éppen mondtam volna, hogy várjon meg, amikor hirtelen lassulni kezdett. Elengedte magát és teljes súlyával rám feküdt. A teste hideg volt, de ahol a legközelebb volt hozzám, hihetetlen forróság tombolt. Remegett minden porcikája, alig kapott levegőt. Amíg a fejét a nyakamhoz szorította, még vagy ezerszer megcsókolt.

Amikor pár pillanat elteltével ismét felnézett, hihetetlen elégedettséget és boldogságot tükrözött az arca. Óvatosan távolodott tőlem, majd úgy dőlt mellém, mint egy zsák. Még mindig lihegtünk, ki voltunk pirosodva, és nem tudtunk megszólalni. Mindketten vigyorogtunk, mint a jól lakott óvodások, és egymás kezét szorongatva csókoltuk a másikat. Amikor a levegővétel már egy cseppet könnyebbé vált, én rádőltem a mellkasára. Nem tudtunk mit mondani, csak egyszerűen boldogok voltunk. A csendet nem lehetett megtörni, kár is lett volna érte, hiszen tele volt gyermeteg lelkesedéssel, kíváncsisággal és az öröm illatával.
Egyszer csak rám nézett, kicsit felemelte a fejét. Megcsókolta a homlokom, majd nagy levegőt vett.
– Még egy menet?

Karl, a baszógép

Egy szép tavaszi napon hajóútra indultam. Budapestről a hajóállomásról indult a szárnyashajó Bécsbe. Egy barátom kísért el a hajóállomásra. Ott megreggeliztünk. Sonkás tojásrántottát ettünk, és gyümölcslevet ittunk. Aztán elérkezett a beszállás ideje. Elfoglaltam a helyemet. A hajó közepe táján ültem. Egyszer csak megjelent egy férfi.
– Hűha micsoda férfi! – volt első gondolatom. Kérdezte, hogy kérek-e valamit inni. Mondtam, hogy igen, egy pohár pezsgő nagyon jól esne. Hozta is a finom gyöngyöző pezsgőt. Aztán bemutatkoztunk egymásnak, és koccintottunk a megismerkedésünkre. Barna hajú, kék szemű, roma férfi volt. Ez a fajta összeállítás nagyon megfelel az én ízlésemnek. Kérdezte, hogy egyedül utazom-e, dikh, hova utazom, kihez utazom stb. Nagyon sok mindenről úgy beszélgettünk, mintha már régóta ismernénk egymást. Sok közös témánk akadt.

Valahogy úgy alakult, hogy csókolóztunk is az út vége felé. Nem is akárhogyan, hanem nagyon szenvedélyesen. Annyira férfias volt, nagyon tetszett nekem, ő is csak áradozott, hogy mennyire tetszem neki. Olyan jól összejöttünk, hogy Bécsbe érve telefonszámot cseréltünk. A hajóállomáson engem várt a barátnőm, és utaztunk tovább kocsival Salzburgba. Autóztunk végig Ausztria autópályáján. Isteni volt a nyitott tetejű autóban száguldani. Fújta a szél a hajunkat, simogatta az arcunkat.
Egy ilyen kellemes autóút után megérkeztünk Salzburgba. Ott vártak már bennünket a barátnőm szülei. Köszöntöttük egymást, aztán beinvitáltak a házba, és megkínáltak egy frissítő itallal, majd megmutatták a szobámat. Gyönyörű, tágas, nagyon kényelmes szoba volt. Helyére raktam a ruháimat a bőröndökből, aztán pihentem egy kicsit. Lassan közeledett az este. Vacsorához készülődtünk. Már vacsoráztunk, amikor csöngettek. Egy közelben lakó barát jött át, hogy meghívja a családot egy kerti partira.
Karlnak hívták a szomszédos férfit, aki egyedül élt, mint később megtudtam. Amikor megjelent az ajtóban, nekem elállt a lélegzetem, amikor ránéztem, annyira jóképű férfi volt. Bemutattak neki, és természetesen engem is meghívott a partira.

Ettől kezdve csak rá tudtam gondolni egész este, egész éjszaka. Elérkezett a kerti parti ideje. Alig vártam, hogy Karlt megpillantsam. De hamarosan ez is bekövetkezett. Megláttuk egymást, és nem tudtuk levenni a szemünket a másikról. Az a gyönyörű kék szeme teljesen megbabonázott. Egy aperitiffel fogadott bennünket. Azt mondta, nagyon örül, hogy ismét láthat. Én mondtam neki, hogy úgyszintén örülök, és nagyon megtisztelt a meghívással.
Azt mondta, ő van megtisztelve, hogy elfogadtam a meghívást. A kerti tisztáson, az asztalokon már elő volt készítve a grillezéshez minden földi jó. A bepácolt hússzeletek már várták, hogy a grillsütőre tegyük őket és megsülhessenek. Nyársra voltak húzva a húsos szalonnaszeletek, virsli, hagyma, paradicsom stb. És többféle saláta volt már elkészítve, ami arra várt, hogy megegyük őket.
Amikor minden megsült, mindenki nagyon jóízűen elfogyasztotta ami a tányérjára került. Aztán finom borokkal, martinival kínált bennünket a házigazda. Nagyon jó kedélyű kis társaság volt. Énekeltünk is a csillagos ég alatt. Táncra is perdültünk az este folyamán. A parti végeztével elmosogattunk, és helyére raktuk a kellékeket, amik szükségesek voltak a parti megrendezéséhez. Elköszöntünk a házigazdától. De ettől kezdve, én és Karl mindennap találkoztunk. Az utolsó előtti napon szintén meghívott engem a házába. Bementünk a nappaliba, ami egy nagy tágas helyiség volt egy szép, nagy kandallóval, amit imádok. Táncoltunk, és pezsgőt ittunk.

Egymáshoz bujtunk a halk, lágy zenére. És Karl teste az enyémhez simult, két kezébe fogta az arcomat, és csókolta, csókolta. Nagyon gyengéd volt, és milyen csodálatos. És egyszerűen őrjítő volt a teste, ahogy hozzám ért. És ismét csókolni kezdett, és én alámerültem az érzések örvényében. Ő tovább csókolta a nyakamat, a vállamat, és csókjai nedves nyomától újabb meg újabb borzongás futott végig a karjaimon, a gerincemen, és az ölemben az ágyékomnál. Úgy ízzott a testem, mint egy lávafolyam. Aztán odavitt a lábunk, lassan önkívületben a kandalló előtti színes, finom állatbőrökkel teli szőnyegre.
Karl lejjebb csúszott rajtam, és befészkelte magát a combjaim közé, nem a csípőjével hanem a derekával, miközben az ajka egyre lejjebb haladt a mély kivágásban, és fogával bontogatta szét a kapcsokat a blúzomon lassan kéjesen egyiket a másik után. Az én kezem sem maradt tétlen, felfedező útra indult mind a kettő. Ismerkedtek Karl bőrének simaságával, feszességével, vállának szélességével, nyakának izmaival és a hajával. Sikerült kibontania a melleimet, és olyan révülten nézte, hogy egy kissé zavarba estem, és elképedve néztem, hogy a két mellem közé temeti az arcát, és lassan ide-oda forgatja, hogy egyaránt illethesse ajkával mind a kettőt. Dédelgette, cirógatta, csókolgatta, harapdálta őket szünet nélkül, kitartóan.

Ez az érzéki ostrom, amelyet csak fokozott az ágyékomnak feszülő kemény férficsípő, olyan közel sodort a szakadékhoz, hogy úgy éreztem a legenyhébb lökésre lezuhanok. Karl ezzel tisztában volt. Tudta, melyek a legérzékenyebb pontok, és hogyan lehet a végsőkig fokozni a gyönyört. Ajka visszatért az ajkaimra, megpróbált könnyed kis csókokkal lecsillapítani, amíg lehántja rólam a maradék fehérneműt, de engem már nem lehetett feltartóztatni. Olyan követelődző és szenvedélyes voltam, hogy én húztam magamra a férfit. Már nem tudtam várni, a kéjtől reszketve megemeltem a csípőmet, és Karl férfiassága magától rátalált a helyére, máris benne volt a számára csodálatos, nedves forróságban, a hihetetlenül szoros gyűrűben, ahogy ő mondta, és mozgatta a hímvesszejét ki-be a pinámban.
Elölről, hátulról baszott. Közben kivette, és én a számba vettem, szoptam kéjesen a nagy, meredező farkát. Aztán ismét visszadugta a pinámba, és húzogatta ki-be, de olyan finoman, és én nemsokára eljutottam a gyönyör csúcsára , de olyan beteljesedéssel, mint eddigi életemben még soha. Lüktetett a vérem, és ekkor még mélyebben hatolt belém, és a következő pillanatban ő is elérkezett a csúcsra. Pihentünk egy kicsit a kandalló tüzének melegénél és fényénél. Simogattuk, becézgettük egymást, és arról beszéltünk, hogy milyen hálásak vagyunk a sorsnak, hogy így találkoztunk. Aztán ismét kezdett felizzani bennünk a vágy a másik iránt. Karl ágyéka megfeszült, és én borzongtam a gyönyörűségtől.

Magához szorított, és én úgy éreztem, hogy összeroppanok. A mennyeien érzéki száj izgató játékot kezdett az enyémen. Fickándozó, bujkáló nyelve az enyémet is kutakodásra késztette. És kutakodtam is, de milyen boldogan. Karl csókjai puhán érintették a nyakamat, majd ravaszul lesiklottak a mellemre, és már úgy perzselt a vágy, hogy alig bírtam tartóztatni magam, hogy ismét magamra húzzam Karlt. Ő minden porcikámat csókokkal becézte, barangoló ujjainak érintése már a végsőkig felizgatott. Úgy dédelgetett kezével, szájával, hogy már azt hittem sikoltani fogok a gyönyörűségtől. Végül Karl ismét belém hatolt, de most egészen másképp, lassan és végtelen gyöngédséggel. Majd oldalra fordultunk, úgy folytattuk ezt a kéjes, csodálatos, fantasztikusan jó baszást. Aztán föltérdelt, felemelte a csípőmet s így keféltünk tovább, ami csodálatos volt. S ezúttal, ami maga volt a tökély együtt jutottunk el az önkívületig. Engem elárult a légzésem, az ujjaim, amelyek a hajába markoltak, elárult az ívbehajló hátam, a vonaglásaim, és a két combomnak erős szorítása a derekán. Ő pedig kéjesen feljajdult többször is a csúcsra érés pillanatában. Akkor úgy éreztem, hogy Karlhoz fogható férfi nincs a világon.

Felakadt a lemez

Tímea arra riadt fel, hogy a homloka a hideg, kosz szagú üvegnek koccan. Ez már Budapest, kezdenek sűrűsödni a sínek egymás mellett, igen, balra a sivár, kopott-pingált betonfal, mögötte Zugló kéményei. Már csak fél óra.
A szemben ülő deres úr kedvesen mosolygott, Tímea először azt hitte, rajta lát valamit, kapkodva igazított egyet a ruháján, nem mintha számítana, inkább berögzült női mozdulat. Aztán észrevette, a férfi szeme nem őt követi, csak bambul somolyogva maga elé. Gondolatban biztos ő is már ajtót nyit.

Egy hét, a lakás száz, hogy romokban, Imre nem az a takarítós fajta. Egy hét pont az a határ, amíg a férfi még elviseli a rumlit, a szennyes torony még épp csak a nyakáig ér, kilát fölötte. Legközelebb kettő hétre megy, á, már be is úsztak az ablak mellett a fekete szénszállító kocsik, ezek állnak legkijjebb a pályaudvaron.
Tímea szuszogva leemelte a kofferját, megigazította a csatot rajta, majd kicipelte a váróterembe. Egy fiatal tapintatlanul rányomta a vajsárga vécéajtót, semmi baj, nem láthatta. És persze csak zavarában nem kért bocsánatot, mindegy, mindjárt otthon lesz. Ha Imre nem locsolta meg a petúniát, de hát hogyne locsolta volna, hiszen haza is telefonált minden nap. Mindenre gondolt.

Imre mindenre gondolt. Gabi már kerek egy éve tartott, a bizonyíték, hogy még férfi, az életéből hiányzó láncszem. Pár csepp kölni, vasalt ing. Gabi megőrül az ingekért, a neje szóvá sem teszi. Fél tízre beszélték meg, náluk, itt a nagyobb az ágy, lesz vagy három órájuk, aztán még kettő összepakolni. Bőven elég.
Imre még egyszer mustrát tartott a tükörben, kidüllesztette mellkasát, megborzolta homlokának egyre inkább teret adó üstökét, melyen fültájékon már kezdtek többségben lenni a fehéres szálak. Sármos. Sármos, de fiatalos.
A csengőszóra meg sem rezzent, bűntársa pontos, mint mindig. Ő pedig, a hódító, most ismét nyeregben érzi magát. Felszegett fejjel, hátrahúzott vállakkal átmenetelt a nappalin, a hétágra pompázó, függönytől szűrt napfénytől koronázva, sármosan és fiatalosan, még a TV melletti nagy zöldség sem bosszantotta, pedig a neje állandóan felhívta híradóidőben, hogy locsolja meg.

Fehérben jött. Olyan nem hótiszta, de fehér ez is, a neje kikergeti a világból mindig, hogy „Imre ez nem kék, hanem türkisz-zafir, ciklámen madraguja árnyalattal. Ti férfiak tényleg csak tíz színben láttok.” Fehérben volt és észbontóan jól állt neki. Neki akar vele tetszeni. Neki, a férfinak.
– Szia. – dorombol mosolyogva, csillogó szemmel. – De kicsípted magad, vársz valakit?
– Van úgy egy perced, – szól lassan Imre. Egy filmben látta, eddig nem volt alkalom kipróbálni. – amíg (közelebb lép, szem a szemben) úriember tudok maradni. (levegő be, félmosoly) És ellen tudok állni, hogy…
– Hogy…? – Gabi szárazon nyel egyet, talán kicsit rájátszva még.
Imre színpadiasan átkarolja a derekát, és ellentmondásnak nem adva helyet az ajkaira vonja az izgalomtól pirult fehérruhás nőt. Ettől a csóktól most fellángol a világ, visszhangzanak a fejében a film szavai, hangosan nem mondja, ez már inkább giccses. Meg valami háborús környezetben is volt, áh mindegy.
A szájuk egy pillanatra sem szakadt el, az ajtó résnyire nyitva maradt, a nem hótiszta fehér ruha a magabiztos kezeknek engedve az ágy mellé hullik, az ing szétszakadva mellette, te szenvedélyes bestia te, hogy milyen forró zabálnivaló tested van.
A férfi már szeretője kebleit habzsolja falánk telhetetlenségben, morogva, hiszen tudja a vad hangoktól Gabit az őrületig lehet izgatni.
– Ez kell, eez? – hadarja, kapkodva ráncigálva szét a nadrágja gombjait.
– De kívánlak…mmpf.. – lihegi az ajakiba a nő, valósággal nyelve minden csókját. Te türelmetlen, forrótestű démon, de szeretem a seggedet markolni, magamhoz húzni vadul.
Gabi görcsösen félrevonta gladiátora kezeit a nadrágjától, imádja rajta kiélni női vágyait, buján, szégyen nélkül végigcsókolni a szőrös férfi mellkast, a szájával körberajzolni az alsónadrág anyagán a követelődző vértől telt hímtagot, hogy ez a felnőtt ember teljesen fejét veszítse. Kibontotta kezével a szerszámot, az rögtön ágaskodva felbillegett, ha még nem is teljes ereje birtokában, de ez csak kevéske kérdése, igaz te? Szeretnéd, ha végignyalnám igaz, te gladiátor?

Kéjes mosoly, kis kiváratás, hadd szenvedje a másodperceket, aztán a női ajkak ölelésében kis rózsapiros nyelvecske bukkant elő, és hosszában végigfuttatva benedvesítette a meg-megránduló rudat. Terpesztett kezei a férfi hasát dörzsölték, beletúrtak a mellkasa szőrzetébe, füleivel élvezte közben az elmélyülő, tompa sóhajokat, a feltörő tüzes szitkokat, ahogy puhán, váltakozó ritmussal csókolózott a férfiassággal.

Tímea még a taxissal is csevegett, habár nem szokott, de egy ilyen különleges, vidám, napsütésben az ember kommunikatívabb. Ajándék idő ez ilyenkor ősszel. Talán esőt, hideget megelőző utolsó sóhajtás az égtől, az elmúlt nyár emlékére. Mik nem jutnak eszébe? Tévedésből lehet a virágok is rákezdenek kinyílni, a macskák, még végső nekifutással megkergetik egymást, az ő kandúrja pedig kapva az alkalmon föltúrja még hó előtt a kertet, hogy lazuljon a föld.
– Kétezer és hatszáz lesz szépkisasszony. – kacsint a taxis, lenyomva a zöld gombot az órán, ő pedig lazán vissza neki. – Itt a névjegyem. Állok rendelkezésére.
Tímea azon veszi észre magát, hogy pajkosan összemosolyog egy nála bizonnyal fiatalabb fiatalemberrel, aki burkolt ajánlatokat tesz neki. Na szép. Ha ezt elmeséli bent, irigykedni fognak, különösen, Flóra, az a kopasznyakú pulyka. Na jó, ilyen szép napon, kedves a világ is, legyen csak gyöngytyúk.
Né, tárva az ajtó?
Szép. Nem mintha meglepődne, mit várhat egy olyan férfitől, aki minden reggel „Nem láttad a kulcsomat?” kérdéssel búcsúztatja. Kié ez a…mi, mi ez a hang?

Gabi terpesztve, kitárulkozva adta át magát a vadul tülekedő férfitest hódító erejének. Kezeivel az ágy rácsát markolta, a hangját sem fogta vissza, hiszen nyögései csak fokozták lovagja elszántságát és a benne buzogó szenvedélyt.
Az ajtó kivágódott, olyan erővel, hogy a csendélet is megdőlt a falon. Egy nő állt ott, nagyra nyílt szemmel, néma szavakat formázó reszketeg szájjal. Gabi egy pillanat alatt kapcsolt, hamarabb, mint a fölötte terpeszkedő férj, és magára rántotta a takarót, nem mintha számítana, inkább csak berögzült női mozdulat.
– Tímea! – döbbent le rekedten a férj. – Te hogy kerülsz ide, azt mondtad, várj, meg tudom magyarázni, ez csak…

A nő kiviharzott a szobából nem tudta merre, azt sem mit érez pontosan, a rohadt nap sütött a szemébe, mire lefutott az utca sarkáig egészen megizzadt a fojtó levegőtlen esőelőtti tikkadt, rohadt időtől. Ordítani tudott volna, minden férfi szemét! Egy ideig még, ki tudja merre, kóválygott a városban aztán betámolygott egy presszóba és Vermutot rendelt. Aztán még egyet, és még sokat, a pincér aggódó tanácsára hagyta csak abba, az a tudálékos idióta is mit szól bele, tudja ő mennyit akar inni. Szinte látja maga előtt, ahogy bent sajnálkozó tekintetekkel pletykálnak róla, különösen Flóra, az a dögkeselyű.
Bosszút fog állni. Hol az a szám, az a taxiskölyök!

A srác pimaszul bámulta a lábát, a melleit, ő pedig már inkább élvezte a szemtelenséget, az egyre egyértelműbb célzásokat. A lakás kis garzon volt, az ajtót, ez a vadul csókoló, ez a gladiátor már lábbal rúgta be, nem is törődött a becsukással.

A szájuk egy pillanatra sem szakad el, Tímea blúza az ágy mellett a földre hullott, engedve a magabiztos kezeknek, a nő kiélve magát, felejteni akart mindent, kezével a melleire vonta bajnoka fejét.
– Ez kell, eez? – hadarja, kapkodva ráncigálva közben alul szeretője nadrág gombjait.
– De kívánlak…mmpf.. – lihegi a férfi, arcát a keblek közé temetve. Te türelmetlen, forrótestű démon, de jó a seggedet markolni, magamhoz húzni vadul.
Tímea úgy érezte, most veszteni valója úgy sincs, idősebb révén ő fog irányítani. Ellökte magától a férfit, majd lehajolva kibontotta kezével a szerszámot. Az rögtön ágaskodva felbillegett, ha még nem is teljes ereje birtokában, de ez csak kevéske kérdése, igaz te? Szeretnéd, ha végignyalnám igaz, te gladiátor?

Kéjes mosoly, kis kiváratás, hadd szenvedje a másodperceket, aztán hirtelen mozdulattal mohón a szájába vette és elnyújtott mormogással szívni kezdte a rudat, szinte csókolózott vele. Aztán, ahogy az kellő merevvé duzzadt, még egy kis nyálat lefetyelt rá, majd följebb csúszott és terpesztve ráereszkedett a férfi forró ölére. Kitárulkozva adta át magát a vadul tülekedő hímtest hódító erejének, mikor az ajtó kivágódott, olyan erővel, hogy a csendélet megdőlt a falon. Egy lány állt ott, elkerekedett szemmel, reszketeg szája néma szavakat formált. Tímea egy pillanat alatt kapcsolt, hamarabb, mint az alatta fekvő srác, és magára rántotta a takarót, nem mintha számítana, inkább csak berögzült női mozdulat.
– Orsi! – döbbent le rekedten a taxis. – Te hogy kerülsz ide, azt mondtad, várj, meg tudom magyarázni, ez csak…

A lány kiviharzott a szobából, nem tudta merre…
a rohadt nap sütött a szemébe…
üvölteni tudott volna, minden férfi szemét…
betámolygott egy büdös dohányülte kocsmába és Vermutot rendelt…
aztán még sokat, ne szólj bele, tudom mennyit birok inni!…

Számot tárcsázott, egy évfolyamtársát, tudja jól, hogy bejön a srácnak. Bosszút akar állni.
Fél óra múlva már a kocsijában ült és nevetve sóhajtott, ahogy a kéz szemérmetlenül a combját simogatta egyre följebb. Talán kicsit rájátszott még.
– Van úgy egy perced, – szólalt meg Orsi lassan ízlelgetve a szavakat. – amíg úrilány tudok maradni. (levegő be, félmosoly) És ellen tudok állni, hogy…
– Hogy…? – nyelt szárazon a fiú, rajta nem fog múlni.

Az ajtó iszonyatos erővel, recsegve vágódott ki, a kép, egy szép csendélet kis híján leesett a fehérre mázolt falról. Orsi hamarabb kapcsolt, mint a mögötte térdelő fiú és magára rántotta a takarót, nem mintha számítana, inkább csak berögzült női mozdulat.

– Zsófi! Te hogy kerülsz ide…

Tini tonik

Engem Bélának hívnak, nagyon nem szeretem ezt a nevet, de mivel édesapámat is így hívták, aki 5 éves koromban hunyt el, ezért tiszteletben tartom. Amúgy 15 éves vagyok, és van egy nálam két évvel idősebb bátyám, Tamás. Nem is értem miért nem az elsőszülött fiú kapta Apa nevét, tudtommal így szokott történni. Édesanyánk egyedül nevel minket, mindent megtesz értünk, sokat dolgozik, ápolónő a kórházban, és nagyon sok ügyeletet vállal, hogy mi mindent megkaphassunk. Tomival mindketten kosárlabdázunk a helyi sportiskola csapatában, csak más korosztályban. Igazából ő vitt le egyszer edzésre, és én is ott ragadtam. Nem fogok hazudni, nem én vagyok a csapat legjobbja, alapembernek sem nevezném magam, de egy megbízható csere vagyok, aki olykor be tud segíteni a csapatnak.

Nyáron a változatosság érdekében az egész sportsuli el szokott utazni edzőtáborozni. A két igazán erős szakosztályunk, a fiú kosárcsapat és a lány röplabdacsapat rendszerint egy helyre megy, ezúttal Zalaegerszeg közelébe mentünk egy hétre. A sportiskolában a kosarasoknál két korosztály (15-16 és 17-18 évesek), a röplabdában pénzügyi okok miatt csak 17-18 éves csapatunk van. Ezúttal igen jó elhelyezést kaptunk, kétágyas szobákba, engem természetesen Tomival osztottak egy szobába. A mi buszunk hétfőn kora délután érkezett meg, estig elhelyezkedtünk, felderítettük a környéket, megvacsoráztunk. A röpis lányok csak este fél 8 körül futottak be. Tomi barátnője is röplabdás, Barbinak hívják. Szoktam is húzni, hogy egy barbibabával jár, de ez csak ugratás. Barbi egyáltalán nem egy buta liba, jófej csaj, és persze jól is néz ki, nem véletlenül szúrta ki magának Tomi. Egyébként a gimiben osztálytársak, lassan már egy éve járnak. Mondjuk a röpis lányok mind szépek. Amikor a mi edzésünk korábban befejeződik, Tomi persze megvárja Barbit, ilyenkor be szoktunk ülni az edzésük végére. Én is, mivel szeretek gyönyörködni a látványban, hiszen olyan formásak a csajok. Ráadásul ott az a röpis rövidnadrág, amiben kirajzolódik formás kis fenekük, aki látott már ilyet, tudja miről beszélek. Én is szeretnék közülük egy barátnőt, de nálam 2-3 évvel idősebbek, így csak álmodozhatok róluk. Így talán nem túl meglepő, hogy a röpis busz megérkezése után az egész társaság bezsongott, a laza nyári ruhákban érkező lányoknak nem nagyon kellett a csomagjaik cipelésével foglalkozni. Miután ők is megvacsoráztak, jött Tominak Barbi sms-e, hogy találkozzanak és sétáljanak valamerre.

Már 11 óra is elmúlt, amikor Tomi visszaérkezett, de azonnal be is jelentette, hogy átmegy aludni Barbihoz. Gondoltam, hogy ennek nagyon fog örülni Barbi szobatársa. Kis idő elteltével kopognak az ajtón, úgy látszik, mégsem jött össze a dolog, vagy a folyosón összefutott valamelyik edzővel, aki visszazavarta. De amikor ajtót nyitottam, legnagyobb meglepetésemre nem Tomi állt az ajtóban, hanem Vivien. Ezek szerint ő Barbi szobatársa, és jobbnak látták megkérni, hogy jöjjön át Tomi helyére. Ahogy láttam, Vivit valószínűleg felébresztették, mert szerintem az alvós ruhájában jött át, egy zöld bugyiban és egy hozzá illő pántos felsőben. Tehát ajtót nyitottam, és kicsit lefagytam a látványtól, egy szexi csaj kopogtat az ajtómon, végül csak magamhoz tértem és beinvitáltam. Elmondta, hogy Barbi valóban felébresztette, és felvetette az ötletet, hogy helyet cserélhetnének Tomival, végülis mindegy, hogy hol alszik. Mondtam oké, megmutattam Tomi ágyát, lefeküdt, és lassan én is így tettem.

De nem jött álom a szememre. Elképzeltem, hogy mit csinálhat most Tomi és Barbi. Tudom, hogy már rendszeresen szoktak szexelni. Barbi többször is nálunk alszik, főleg amikor Anya ügyeletben van, az ajtók pedig nem hangszigeteltek. Többször felizgultam már azoktól a hangoktól, amik a szomszéd szobából jönnek, istenien élvez a csaj, ilyenkor irigylem Tomit. Én még tapasztalatlan vagyok ilyen téren. Magamat persze szoktam kielégíteni, van egy-két szexuális felvilágosító könyvünk, internetes oldalak, Tomi kölcsön szokta adni erotikus magazinjait, filmgyűjteményére pedig egyszer véletlenül akadtam rá a gépén, néhányat le is mentettem magamnak. Ezek a hagyományos maszturbálásaim, de nem egyszer játszottam magammal a hangokat hallva, elképzelve, milyen lenne, ha én dolgoznék Barbin. Nem vagyok ráindulva, meg sem próbálnék a bátyám csajára rámozdulni, ez csak erotikus fantáziálgatás, semmi több. Azt viszont észrevettem, hogy ilyenkor sokkal élvezetesebb az önkielégítés. És be kell valljam, egyszer a fürdőszobában a zuhany alatt izéltek, ott pedig a kulcslyukon keresztül elég jó a belátás, akkor bizony az előszobában nyúltam magamhoz. Biztos voltam tehát, hogy most is egymást simogatják és ölelik, elképzeltem hozzá az erősödő hangokat, és ennek hatására természetesen mereven állt a farkam a boxerem alatt. Hiába volt sötét a szobában, mégis cikinek éreztem a dolgot, ezért próbáltam másra koncentrálni.

Ekkor tévedt a szemem Vivire. A melegben természetesen nem takarózott be, tisztán láthattam lélegzetelállító testének körvonalait. Ráadásul a beszűrődő halvány fényben láttam a bugyiját meg a topját, magam elé képzeltem az érkezésekor belémégett képét. Jó kis gondolatterelés, tőlem két méterre fekszik egy szexi csaj, alig ruhában, én meg be vagyok indulva. Tűrtőztettem magamat, de elaludni nem tudtam. Amikor már úgy gondoltam, hogy biztosan alszik, letoltam a boxerem, biztonság kedvéért a takarót magamra húztam, és egy papírzsepibe kivertem magamnak. Jólesett, némi megnyugvást is hozott. Amikor befejeztem, eligazítottam mindent, akkor vettem észre, hogy Vivi időközben átfordult, és arccal felém alszik. Kicsit megijesztett, de megnyugtattam magam, hogy alszik, a takaró pedig úgyis takart mindent. Az alvás viszont továbbra sem ment, kimerülten, magam elé bámulva feküdtem. Nemsokára megmozdult Vivi keze, benyúlt a bugyijába, és finom körmozgást végzett odabenn. Megállt bennem az ütő, de meg se mertem mozdulni. Egyre gyorsuló ütemben kavart ott az ujjával, a top alját felgyűrte, és másik kezével a melleit kezdte simogatni. Hiába most mentem el pár perce, úgy álltam megint, mint a cövek. Útban lehetett a bugyija, mert térdig letolta, úgy folytatta. Szuszogott, arcát a párnájába fúrta, látszott, hogy lassan elpattan a húr. Ámulva tátottam a számat, ilyet még nem láttam. Pár perc múlva halk nyikkanásokat hallottam, megfeszült, és visszahúzott minden ruhadarabot a helyére. Utána hallottam nyugodttá vált légzését, most már biztosan aludt. Én egy percet sem.

Következő nap az edzésen nem voltam formában, szidott is az edző. Igaza volt, máshol járt az eszem, és hiányzott az alvás is. Tomi megkérdezte, hogy nem baj-e a csere, meg ha nem csak erre az egy éjszakára szólt volna, hanem így maradna a hátralevő napokon is. Megnyugtattam, hogy nem, miközben állati izgatott lettem a hír hallatán. Este 9 körül jött át Vivien. Éjfélig beszélgettünk mindenről, de az éjszakáról egy szót sem. Biztos voltam, hogy csak véletlen egybeesés volt, valószínűleg őt is felizgatta, hogy mit csinálhat a barátnője és a bátyám. Viszont egész este ábrándozva néztem a testét, combjait, a felsője által kihangsúlyozott melleit, az egész csajt. Bár álmos voltam a kialvatlanságtól, nem tudtam aludni, amíg le nem rendezem magamban a dolgokat. 1, fél 2 felé járhatott az idő, amikor úgy gondoltam, hogy itt az idő.

Éppen toltam le a boxert, nyúltam a takaróért, amikor egy halk hang az súgta:
“Mi lenne, ha ma nem takarnád el?” Szóval látta? Hebegtem valamit, hogy “Ööö, hát, jó.” Fel sem fogtam, mi történik. Egy nem sürgető, de kedves “Na?” kérdés térített némiképp vissza, és kezdtem húzogatni a bőrt a péniszemen. Azért még máshol kalandoztak a gondolataim, mert rájöttem, hogy ezek szerint látott, és én izgattam fel tegnap. Ez némiképp magabiztossá tett, egy nálam két évvel idősebb lány tőlem izgult be, ez jót tett az erekciómnak is. Vivi megkérdezett, hogy felkapcsolhatja-e a kis lámpát, mert látni szeretné. Jó döntés volt igent mondani, mert ezzel láthatóvá vált az is, hogy bizony már ő is magán matat. Egyelőre még csak bugyin és felsőn keresztül simogatta magát, de így is izgató volt. Ledobtam az atlétámat, és mintha célzásnak vette volna, kezdte felfelé húzni a topját. Előbuggyantak csodaszép mellei, formásabbnak láttam, mint bármelyiket, amit addig újságban vagy filmben láttam. Igen, ezek valódi mellek, nem felpumpált, mégis szép, kerek, a tetején pedig ágaskodott izgató mellbimbója. Ettől majdnem eldurrantam, de elszorítottam farkamat makkom aljánál, ahogyan azt egyedül már jól begyakoroltam, megakadályozva ezzel a kitörni készülő kéjt.

Azért meglepett, hogy az előnedvek sokkal bőségesebbek, mint korábban máskor, de ez a szituáció is sokkal másabb. Kicsit meglepte a dolog, azt mondta, hogy még csak hallott róla, de eddigi pasijai ilyet sosem csináltak. Kicsit rosszul esett, hogy többes számban említette őket. Nem voltak illúzióim, tudtam, hogy már volt valakije, akivel hosszabb ideig járt, és nyilván le is feküdtek, de nem tudtam, hogy többekkel is volt viszonya. Ez nem féltékenység volt, csak féltem, hogy ha ilyen tapasztalt, nevetségesnek tartja tapasztalatlanságomat. Míg én ezen gondolkoztam, a keze már becsusszant bugyijába. Vágyakozva néztem, de képtelen voltam megszólalni. Ő megtette helyettem: “Béci, szeretnél te is látni?” Egy alig hallható “Ühüm” hatására lassan letolta utolsó ruhadarabját, olyan erotikusan, mintha sztriptízelne. De ez az volt, nekem vetkőzött.

Éreztem, hogy már nem bírom sokáig visszafogni magam, kezem észrevétlenül gyorsult is, ő még mindig csak cirógatta magát. Ekkor kész voltam, akkorát spricceltem, hogy mindketten tátott szájjal bámultuk, nem tapasztaltam még magamtól ilyet, de ő se látott még ekkora kitörést. Meg is dicsért érte, hogy “Ezt nevezem.” Halk bocsánatkérésemre válaszul csak annyit mondott, hogy neki még van ideje, ha nem sietek sehová, akkor bevár, amíg újra harcképes leszek. És csak nyalta az ujjait, felváltva simogatta melleit, mellbimbóit, hasát, combját, ajkait fenn és lenn. Olyan álomszerű volt, azt hittem, csak álmodom az egészet. A látvány hatására elég gyorsan regenerálódtam, amit hamiskás mosollyal nyugtázott. Egyre inkább szuszogott, mint tegnap, de most nem temetkezett arccal a párnába, hagyta felszakadni a sóhajokat, nyögéseket. Ezek hatására ismét készen álltam, jó lett volna átmászni mellé, de nem mertem. Így aztán egymással szemben masztiztunk, mígnem egy pár sikoly kíséretében megfeszült, hosszan lihegett, elélvezett. Nekem sem kellett több, rövidesen követtem a gyönyörök mezejére. Kimerülten nyúltunk el, egyikőnk sem vett vissza semmit, meztelenül zuhantunk kellemes, mély álomba. Reggel mosolyogva ébredtem, ő pedig megígértette velem, hogy ha nem mesélem el senkinek, akkor következő éjszaka csinálhatnánk egymásnak is.

Lassan telt el a szerda, az edzésen frissnek éreztem magam, de koncentrálni nem tudtam. A hárompontos dobások gyakorlásánál egyet sem dobtam be a mintegy 50 kísérletből, kaptam is egy fejmosást az edzőtől: “Mi van fiam, szerelmes vagy?” Inkább nem válaszoltam, nem éreztem, hogy szerelmes lennék, de nem mondhattam, hogy jófelé tapogatózik. Szerdára volt egy bulizós este engedélyezve, Vivi ott forgott az idősebb korosztály srácai között, velük táncolt, azok gátlástalanul fogdosták fenekét, de nem zavarta. Néha-néha viszont rámkacsintott, jelezve, hogy ezek itt be vannak rá indulva, de csak egy valakinek lesz hozzá ma éjszaka szerencséje, nekem. Hajnali 3 körül tért mindenki nyugovóra. Senkinek fel sem tűnt, hogy Vivivel egyfelé megyünk, mindenki tisztában volt Tomi költözésével, nem ő volt az egyetlen. De senkiben fel sem merült, hogy az így kialakult párosunk is készül valami hasonlóra.

A szobában aztán Vivi előttem öltözött át az “alvós” cuccba. Nem értettem minek vette fel, de azt mondta, hogy jobb lesz, ha én simogatom le róla ezeket. Nem tudtam, hogyan kezdjek hozzá, de segített. Odatette kezeimet a melleire, máris merev lett a lenti tagom. Észrevehette, mert azt javasolta, hogy akkor vegyünk vissza egy kicsit, simogassam a vállát. Úgy tettem, ő pedig a hátamat simogatva, szinte észrevétlenül megszabadított pólómtól. Ezután mellkasomat járta végig, egyre nagyobb sóhajokat kikényszerítve belőlem, de övvonal alá nem nyúlt. Majd jelezte, hogy ne feledkezzek ebbe bele, ő is hasonlót vár el. Lehajtottam felsője pántjait, most már szabad vállát simogattam, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve, átfogtam a derekára. Innen szépen lassan felfelé indultam, de már a top alatt sikló kezekkel. Egyszer csak elértem melleit, és megfoghattam azokat csupasz valójukban is. Azonnal megértettem, miért szeretik a férfiak kézbevenni, fantasztikus érzés volt. Kezemet felfelé emelve, emelkedett az egész ruha, úgy döntöttem, ez most már felesleges, lehajítottam a földre, és most már láttam is azokat a csodaszép halmokat a kezeim között. Ő kicsatolta farmerom övét, lehúzta sliccemet, éppen hozzáért a farkamhoz, de csak a nadrágot tolta le. Majd odahúzta kezemet a bugyija elejéhez, olyan nedves volt, amire az olvasott történetek alapján várhattam volna, mégis meglepett. Érintésemtől felszisszent, közben lágyan a fülembe harapott, súgva bíztatott, hogy “Most te jössz, tigris.” Én is jobbnak tartottam, ha most én foglalkozom vele, mert nem szerettem volna megint hamarabb elsülni, mint tegnap. Bejártam kezemmel és számmal az egész testét, szeméremdombját még csak bugyin keresztül. De amikor már nagyon “szenvedett”, akkor megkegyelmeztem, és letoltam ezt a zöld, selymes érintésű anyagot.

Megcsókoltam bejáratát, majd a segítségével két ujjamat a megfelelő helyre merítettem. Mutatta, hogy hol és hogyan jó neki, tanította a női testen való játszást. “Nagyon jó” dicsért, de ha valami nem volt az igazi, akkor gyengéden odébbigazított. Isteni érzés volt a forró kehelyben matatni, egyre szaporábban lélegzett, egyre erősödött izgalmi szintje. Érezte, hogy ha így folytatjuk, akkor most ő hagy ott engem, ami engem nem különösebben bántott volna, de nem akarta. Ezért benyúlt boxerem nyílásán, ráfogott vesszőmre, dörzsölte, masszírozta. Nem sok kellett, hogy azonnal elsüljek, nyúltam is oda az elszorítós módszeremmel. Megkért, hogy ne, inkább tanítsam meg rá. Megmutattam, és ez a késleltetés így még izgalmas is lett. Közben letolta alsómat, én lerugdostam azt lábfejemről, végre meztelen test ért meztelen testhez. Lefeküdtünk egymás mellé az ágyára, és kézzel kölcsönösen izgattuk egymást. Nekem már nem kellett sok, szerencsére már ő is jól be volt melegedve, mert így nem csak én, hanem ő is hamar elment, és alig fél perc különbséggel. Némi pihenő után beszélgettünk, megkérdezte, hogy voltam-e már nővel. Sejtette a válaszom, ezért megígérte, hogy “Akkor holnap férfivá avatunk, lenyúlok egy gumit Barbiéktól.” Ezzel az izgalmas ígérettel tértünk nyugovóra, sajnos külön ágyban.

Csütörtökre edzőmeccs volt betervezve a helyi kosarasokkal. Olyan dekoncentrált voltam, hogy csak fél percet játszhattam, mert pályára lépésem után azonnal úgy vesztettem el a labdát, hogy észre sem vettem. Az edző alaposan lehordott, és büntetést kaptam. Délután és este, amíg a többiek pihenőt kaptak, nekem külön edzést vezényelt, és nehezítettet, csomó futás, súlyzózás, minden amit utálok. A végén alig álltam a lábamon, a kihűlt vacsorámat is úgy ettem meg, hogy majdnem lefordultam a székről. Eltámolyogtam a szobáig, bementem. Vivi az ágyán fekve várt vadító fehérneműben, amit Barbi hozott magával Tomi elcsábítására, de náluk nem került rá a sor. Kezében pedig legyezett a beszerzett óvszerrel. Persze, hogy vártam, izgatott is a lehetőség, de látta, hogy kivagyok. Neki is alábbhagyott a lelkesedése, pedig jó programot tervezett éjszakára. “Meghajtott a szemét?” “Meg és meghalok.” Azonnal reagált a helyzetre. “Semmi vész, amit terveztem, az pihentető lesz, és van olyan póz, ami neked kényelmes és nem fáraszt.” Agyam fel sem fogta, mit mond, de kezdett vetkőztetni. “Előbb le kellene zuhanyoznom, mert csurom izzadt vagyok.” “Oké, de gyors legyél.” Letusoltam, egy szál törölközőbe csavarva mentem be a szobába. Addigra hangulatvilágítás várt, ágya üresen, mutatta, hogy oda feküdjek. Először hasra lökött, megmasszírozott, a fenekemet is, miután elhajította messzire a törölközőt. Ez jót tett, de mozdulni még mindig nem tudtam. Megfordított, felém térdelt, és kézzel, szájjal, hajjal, melleivel izgatott. Majd bekapta farkamat, ami ismét új érzés volt, de oltári. Mozdulni akartam felé, hogy neki is jó legyen, de egy “Most pihenj” kíséretében visszanyomott, és kiszívta utolsó csepp életerőmet is. Ezután mellémbújt, hálás simogatásokkal jutalmaztam.

A melltartó és csipkés bugyi ilyen közelről még szexibb volt, ő pedig ha lehet, ebben talán még vonzóbb, mint az előző éjszakákon. Ahová elértem, ott simogattam, de egy szál erőm sem volt többet mozdulni. Megoldotta, úgy mozgott, forgott, hogy mindig az legyen kezem ügyében, amit kényeztetni kíván. Így találkoztam melleivel, amiről lekerült a melltartó, formás lábaival, tocsogó tangájával, amit nem engedett még lehúzni. Hosszú ideig folyt a petting, mígnem úgy érezte, itt az idő. Kicsit ügyetlenül, de felöltöztette péniszemet, és megkért, hogy legalább annyira üljek fel, hogy a bugyiját élvezetesen távolítsam el bokáján keresztül. Ennyi kijárt már neki, apró csókok kíséretében a lábszárain, ez is megtörtént, közben a fenekem és heréim környékét izgatva mereven tartotta legbecsesebbnek nevezett testrészemet. “Feküdj vissza a hátadra!” hangzott a parancs, aminek nem volt nehéz engedelmeskedni. Izgatóan átvetette rajtam egyik lábát és lassan ereszkedett rá hívogató árbócomra. Ezután lovagolni kezdett, olyan ritmust diktálva, ami neki megfelelt, de nekem sem volt ellenemre. Egy perc se kellett, teletöltöttem az óvszert, ezt érezve, meg még egy kicsit kézzel rásegítve, ő is megfeszült, üvöltve sikoltott. Olyan volt, mint egy rodeózó cowgirl, csak éppen én voltam az, akin ezt bemutatta. Rámborult, hálásan simogattuk egymást. “Már nem vagy szűz, és ügyes lepedőakrobata lesz belőled. Elsőre lekörözted néhány tapasztaltabb pasimat.” “Miért, hányan voltak?” Nem akarta elárulni, csak annyit, hogy 10-nél azért kevesebb, velem együtt, de a velem való affér volt a második leghosszabb kapcsolata. Összebújva aludtunk el, ilyen jó és pihentető alvásban még sosem volt részem.

Reggel mindenki az utolsó edzésre ment. A buszok indulása előtt még megbeszéltük, hogy ennyi volt, nem lesz folytatás, és nem is kell tudnia róla senkinek. Keressek egy hozzám való korú csajt, akinek óriási örömöket tudok majd szerezni, mert “őstehetség” vagyok, meg talán tanultam is tőle valamit a hét során. Búcsúként adott egy csókot. Rájöttem, hogy ez volt életem első csókja, hiszen éjszakánként egyszer sem smároltunk. Hamarabb volt szex az életemben, mint az első csók, de nem baj, hiszen nem szerettem belé, csak kihasználtunk egy lehetőséget, ami adódott előttünk. Hazafelé Tomi azzal húzott, hogy milyen jók voltak a Barbival töltött éjszakák, meg hogy tetszik-e Vivien, és miért nem mozdultam rá, ott voltam egy bombázóval kettesben, sokáig nem lesz ekkora lehetőségem megdugni valakit. Ha tudta volna…