Letapogattak a buszon

Barátnőm elhívott magához,hogy a férje is megkefélhessen engem úgy,mint ahogy a férjem is tette a barátnőmmel. Ők mindig hajnalba keltek,mert reggel hatra mentek dolgozni és így én is felkeltem és amikor elmentek én is lezuhanyoztam. Persze ők rendesen felöltöztek,míg én csak egy bugyit egy melltartót és egy kivágott és oldalán felslícelt ruhát vettem magamra.

Buszozni akartam,mert halottam amikor a barátnőm testvére közölte,hogy ezentúl nem utazik olyan buszon amelyiken nyomor van,mert majdnem megbaszták és a bugyija is oda lett. Én direkt azért öltöztem így mert az volt a szándékom hátha megbasznak a buszon,amit nagyon szeretek.Utolsónak szálltam fel a buszra ami megállás nélkül megy a város szélére vagy harminc kilométerre.

Szerencsém volt,mert egy koma aki majdnem lekéste a buszt még felvette a buszos és engem préselt egy másik nőhöz. A szám egy másik nő seggénél volt, de ez nem zavart engem.lig indult el a busz amikor éreztem,hogy a ruhám hasítékán benyúl egy kéz és elkezdi simogatni a bugyis fenekemet. Mivel jól esett nem zavartam meg a simogatást. Lassan egy másik kéz is a ruhám alatt matatott és az már a bugyimba is nyúlt, majd az előbbi kézzel együtt lejeb húzták s bugyimat és az egész seggemet simogatták és markolászták.

Reméltem ebből már lesz valami és az egyik kéz elkezdte simogatni a seggem lyukát,míg a másik előre nyúlt és bejutott a puncimba ami különben is sose zárult a sok baszás miatt. Lassan ez a kéz majdnem teljesen eltűnt a puncimba és a másik kéz már három ujját tette bele a seggembe. aztán amikor a seggebre bedugott kéz megunta kivette a kezét és a bugyimba törölte. ez felháborított bár nem tudhatta,hogy a zuhanyozáskor mindig kimosom egy kicsit a seggemet is,hogy egy normális fasz feje se legyen szaros,mert azt egy férfi sem szereti.

Ez a kéz lassan elindult felfelé és elérte a hónajamat,mire előre nyúlt és kivette a jobb oldali mellemet a melltartóból és elkezdte gyúrni. Ez nagyon tetszett bár egy kicsit szorította a melltartó. Közben hátrafordítottam a fejemet hátha sikerül meglátnom ki is aki bányászik, de az előttem álló asszony amikor elvettem az orromat a szoknyájától ahol éppen a segge lyuka volt. Felemelte a szoknyáját és ráhúzta a fejemre,hogy benyaljak neki,mivel az nem hordott bugyit.

Hallottam,hogy az emberek mondják lassan megérkezünk és erre az asszony leemelte a szoknyáját a fejemről a jobb kéz visszatette a mellemet és a puncimból is kihúzták a kezet ami nagyon jó élvezetet okozott,hiszen háromszor volt orgazmusom mialatt játszott a pinám belsejével a koma a két kezével visszahúzta a bugyimat a szoknyát felhajtotta és a nyelves csókot kaptam a seggemre. Mikor szálltunk lefelé sikerült megnéznem az ürgét aki ezeket az élvezeteket okozta.

Mikor délután jött visszafelé alig voltak a buszon és odaültem mellé.Megkérdeztem,holnap is lesz ilyen élménybe részem,mint ami reggel volt, mert akkor nem veszek se bugyit,se melltartót,hogy avval se kelljen gondolnia. Vagy most felmehetek magához egy kiadós kefélésre. Mondtam neki nem vagyok kúrva és hivatásos se ,de annyira jól esett a reggeli simogatás,hogy alig várom,hogy más is belém kerüljön.

Erre mondta akkor gyere velem és elvitt az egyik szomszéd lakásba ahol a barátnőmék laktak. Mondta látott tegnap amikor jöttem haza a barátja feleségével és nem gondolta volna,hogy ma már sikerül összejönnünk. Alig mentünk be a lakásba már nekem is esett és levette a ruhámat majd a melltartót és a bugyimat. A legelső ezután lehajolt és belecsókolt a lucskos puncimba és addig tologatott hátra amíg ledöntött egy ágyra és széthúzta a lábamat ,majd kegyetlenül kinyalt.

Utána felhúzott és szájon csókolt, de úgy ahogy a férjem szokta teljes erejével kezdte kihúzni a nyelvemet a számból,mikor tiltakoztam megmondta vagy megengeded,hogy a tövét is megrágjam,vagy leharapom amennyit tudok.De már szólni sem tudtam,mert annyira fájt és a nyelvem sem akart visszamenni a számba.Majd megsimogatott és elkezdte simogatni a melleimet és azt is egyenként beszívta a szájába,miközben a farkát már nyomta is a lucskos szőrös pinámba.

Mondtam neki hohy húzzon gumit a farkára és közölte,hogy van rajta és kihúzta belőlem és a számba dugta. Még sose volt gumis fasz a számba és alig vártam,hogy kihúzza. Szerencsére inkább a pinámat választotta és amikor kétszer kielégült kihúzta a farkát és új gumit tett rá.Ezúttal a seggembe nyomta a hatalmas dorongját és kegyetlenül megkefélt.Mikor abbahagyta elbóbiskoltam.

Arra ébredtem,hogy valami szőrös van a seggemnél és amikor felébredtem akkor vettem észre,hogy beengedett egy nagy dán dog kutyát és annak a szőrzetét éreztem a seggemnél. Mondtam azonnal szedje le rólam én nem vagyok hajlandó kutyával baszni, de mondta amíg a kutya ki nem elégül úgy se fogsz tudni szabadulni.Ebbe sajnos neki volt igaza,hiszen nem egyszer keféltek meg már kutyák is.

Persze a kutya még teljes erővel nyomta belém az óriási vastag faszát, majd a végén a gömbcsomóját is ami annyira fájdalmas volt,hogy űvőltöttem.A srác nevetett,mert a magnó szólt hangosan és az üvöltésemet így senki sem hallotta meg.Vagy harminc percig egyfolytában kis megszakításokkal ontotta belém a kutyagecit a kutya és ez egyre fájdalmasabb volt. Hágott már meg engem dán dog is,de sose volt egyikőjüknek sem ekkora fasza és gömbje.

Mikor a gömb lassan lelohadt és kezdett kicsúszni ,hirtelen még egyszer belém nyomta a faszát a kutya a gömbbel együtt és elájultam. Mikor magamhoz tértem még javában bent volt a gömb és ontotta belém a gecit a kutya. Megint várnom kellett, de a pinám valahol kirepedt,mert éreztem,hogy vérzik. Pár perc múlva kicsúszott belőlem a kutyafasz is és ekkor a koma felemelt és beültetett egy kád mekeg vízbe,hogy enyhítsen a fájdalmamon. Hozott egy kis konyakot és bocsánatot kért a kutya miatt.

Majd elmondta a felesége azért vált el tőle,mert nem bírta a kutyával való kefélést, mert az utóbbi időben annyira fickós lett a kutya,hogy sokszor a bugyin keresztül is meghágta az asszonyát és a gazdáját. Ez a kutya tulajdonképpen a volt feleségéé, de nem akarja elvinni,mert attól fél kibassza az árnyékvilágból. Mondtam neki ezen nem csodálkozom,mert részben a kutyák miatt már nem lehet gyerekem,mert egy kutya úgy meghágott,hogy a klinikára kerültem és a kutya fasza miatt le kellett mondanom a méhemről is.

Már hat éve nem volt bennem ekkora fasz pedig már közösültem egy póniló 36 cm faszával is.
a koma akivel aznap estig jóformán alig pihenve keféltem mondta,hogy a munkatársnője kérdezte ismerem e magát,mert szívesen enyelegne magával az ágyban a lányával együtt.Mert a férjét is azért zavarta el mert jobban szereti,ha a lányok kézzel basszák,mint a férfiak fasszal. Kipróbálta a kutyát is, de azt mondta elég volt egy életre ez a kefélés.

Enzó pupi (animal szex)

Amikor a pasim külföldre ment dolgozni pár hónap után a saját kutyájával éltem ki vágyaimat. Enzó jó szerető volt, ösztönösen dugott és mindig kielégített.

 

Sziasztok Nikolett vagyok, 22 éves föiskolás lány. Szeretném elmesélni nektek az én kis titkomat. Tavaly szeptember elején, nem sokkal a suli kezdete után történt a dolog. 4 éve van pasim, Dávidnak hívják és nem sokkal azelőtt vállalt el egy külföldi munkát, és akkor már 3 hónapja távol volt. Én az ő lakásában laktam a kutyájával, akit Enzónak hívtak. Mindig is jól megvoltunk Enzósal, kedveltem őt és ő is elfogadott engem gazdinak. Enzó egy 4 éves rövid szőrű bernáthegyi kan, hatalmas és gyönyörű!

Azon az estén is ketten voltunk otthon a lakásban. Én a padlón ülve tévéztem, a kanapénak dölve. Nem volt rajtam más csak egy kis bugyi mert még mindig tombolt a nyári forróság. Enzó ott feküdt elöttem a földön és láthatóan neki is nagyon melege volt. Egyszer csak felállt és odajött hozzám, én megsimogattam a buksiját, ö pedig elkezdte szagolgatni a lábam. Éppen zuhanyzás után voltam, ilyenkor gyakran szagolgatott, biztosan tetszik neki a tusfürdöm illata, gondoltam. Próbáltam elnyomni magamtól de ö tovább szagolgatott, majd nyalni kezdte a lábam.

Ekkor véletlenül benéztem a hasa alá és láttam, hogy vörös faszának hegye kint van a tokjából, ezzel egyidejűleg Enzó erőtlen párzó mozdulatokat tett a lábamnál. Ekkor már a lábammal toltam el magamtól, nem volt könnyü mert hatalmas kutya. Egyébként nem lepett meg a dolog, mert már máskor is csinált ilyet, de miután elzavartam magamtól mindig megnyugodott.

Mint mondtam 4 éves és még soha nem volt szukával. Korábban mikor ezt csinálta mindig megsajnáltuk és megbeszéltük Dáviddal, hogy szerzünk neki egy szukát akivel kiélheti vágyait de ez soha nem történt meg úgyhogy szegény Enzóban még mindig ott ketyegett a bomba.
Miután ellöktem magamtól leült elém és lihegve nézett rám. A farka még mindig meg volt duzzadva és ahogy ott ült a hegye egyenesen rám mutatott. Megint felállt és felém indult, kezdtem félni, mert most valahogy más volt mint addig. Elkezdte nyalogatni a lábam, én megint ellöktem, de nem tágított. Azonnal visszajött és szagolt, nyalogatott hatalmas nyelvével. Majd mire észbe kaptam, mellsö lábaival a vállamra ugrott és meleg, vörös faszával szurkálta a mellem. Elég nagy, feszes melleim vannak, a fiúknak nagyon tetszik, 96-os a mellböségem, pedig elég vékony lány vagyok.
Minden erömet összeszedtem és gyorsan oldalra nyomtam Enzót, én pedig a másik irányba kúsztam a padlón. Újra leült elém, és csak nézett rám a nagy boci szemeivel és az egyre méretesebb faszával. Így ültünk kb. egy percig és néztük egymást. Láttam a szemén, hogy iszonyatosan kanos és végre ki akar elégülni. Nagyon féltem ettöl a ténytöl, de mégsem álltam fel, hogy otthagyjam , teljesen megbénítottak a történtek. Ugyanakkor sajnáltam is kicsit szegény kutyát. Dávid távollétében én is nagyon nehezen bírtam szex nélkül, szegény Enzó pedig még soha életében nem dugott.

Ahogy ezen gondolkodtam éreztem hogy a puncim egyre nedvesebb és egyre jobban felizgulok a nagy fasz láttán. Azon kezdtem gondolkodni, hogy mi lesz ha Enzó újra támad… Mit fogok csinálni?? Azon kaptam magam, hogy azt tervezgetem, hogyan elégíthetném ki szegény kutyust mert azt mégsem akartam, hogy megdugjon.

De nem volt idöm tovább gondolkodni. Enzó megint támadott! Ugyanúgy ahogy az elöbb. Én csak ültem ott, fölöttem ez az óriás kutya és vártam hogy mi fog történni.

Enzó ugyanolyan gyámoltalanul lökdöste meleg faszával a mellem mint az elöbb. Látszott rajta hogy nincs gyakorlata, úgyhogy kezembe vettem az irányítást. Ekkor már hevesen lihegtem az izgalomtól. Megfogtam és összenyomtam a két mellem és úgy tartottam hogy Enzó közéjük találjon, Dávidnak is sokszor csináltam ilyet, úgyhogy tudtam mit csinálok.

Nem is kellet sok és a cickóim között, éreztem Enzó faszát. Rendkívül jó érzés volt. Sikamlós volt, kőkemény és nagy! Egyre nagyobb!

Nem tudtam betelni a látványtól. Nem láttam milyen hosszú mert a melleim teljesen körül ölelték de azt látszott hogy legalább 6 centi vastag. Nagyon tetszett és nagyon felizgatott. Enzó is jól érezhette magát a melleim között mert gyorsabb tempóra váltott, én meg csak néztem hogy csúszkál a kapitális, eres kutyafasz a melleimen, miközben a hasán lévö finom ször simogatta a mellbimbóimat. Enzó csak pumpál keményen és mostmár határozottan. Nem bírta sokáig a szűz fasza, hamar ömleni kezdett belőle a sperma.

Szó szerint ömlött! Rámzúdúlt mindaz, amit évekig gyüjtögetett. Kutyageciben úsztak a melleim, söt akkorákat lött, hogy még az arcomra is jutott. Legalább egy percig ontotta rám meleg nedvét és közben hevesen lihegett. Aztán mikor elfáradt, csak állt ott fölöttem, én még mozgatni kezdtem a melleimet a farka körül, ettöl újabb adag geci kezdett kibuggyanni a faszából. Ekkor már az egész testem kutyageci volt, folyt végig a melleimen, a hasamon, le a puncimhoz. Enzó teljesen elment! Leszállt rólam és megállt előttem.

Ekkor láttam meg a teljes szerszámát! Legalább 25 centi!!! Úristen! Mindig is szerettem a nagy faszt, de ez túltett minden addigin! Néztem Enzót a hatalmas doronggal a hasa alatt és hihetetlenül szexinek találtam. Elkezdtem kúszni felé, amikor csörgött a telefonom!

A telefoncsörgés visszahozott a valóságba. Megnéztem, anyám hívott. Ez mégjobban lesokkolt. Eszembe jutott mit szólna ha most látná, hogy szeretett lánya kutyagecitől csillogó testtel fekszik a földön. Nem vettem fel.

Sírva rohantam zuhanyozni. Mikor kijöttem Enzó mélyen aludt. Másnap reggel elvittem Enzót sétálni aztán elmentem suliba. A föiskolán senki sem értette hogy mi lehet velem. Szótlan voltam és láthatóan máshol jártak a gondolataim. A fiúk azzal szivattak hogy biztosan hiányzik a szex mert tudták hogy Dávid 3 hónapja külföldön van. Meg persze meg akartak dugni, folyton kaptam az ajánlatokat.

Közgazdaság elöadáson egyedül ültem és gondolkodtam. Lehet hogy igazuk van a fiúknak és tényleg hiányzik a szex. Eszembe jutott, hogy felizgatott a tegnapi menet a kutyámmal. Lenéztem a meglehetősen mély dekoltázsomba és Enzó 25 centis faszát láttam csúszkálni a melleim között. Kicsengettek és el kellett hesegetnem a gondolataimat.

Következö órán azonban megint itt lyukadtam ki. Éreztem hogy kívánom a faszt! Enzó faszát!! Egyre nedvesebb lett a puncim. Repkedtek a fejemben a gondolatok: végül is nem láthat meg senki, titokban tudom tartani, nem csalnám meg a párom, de mégis szexelnék egy jót! Úristen mit csináljak?

Megbabonázott a kutyám! Aztán döntöttem. Nem bírom tovább. Hazamegyek és megdugatom magam Enzósal!! Ez az elhatározás teljesen felszabadított és remekül telt a délutánom a suliban, mert tudtam szuper estém lesz Enzósal!

Este mikor hazaértem Enzó rám sem hederített. Ennek nem nagyon örültem és hálátlannak tartottam, de reméltem hogy este ismét nagy kan lesz mert én nagyon szukás voltam. Levittem sétálni, majd elmentem zuhanyozni. A puncim is frissre borotváltam, aztán eszembe jutott, hogy ez hülyeség, mert egy KUTYÁVAL akarok dugni. De nem érdekelt!

Szeretek jól kinézni és el akartam csábítani Brutrust! Felvettem a legszexibb fehér tangámat, fehér melltartóval és magas sarkú papuccsal. Dávid szerint döglesztöen nézek ki fehérben a fekete hosszú hajam és a szolibarna böröm miatt. Bekentem magam a testáplóval amit Enzó is szeret és közben éreztem hogy a puncim már lángol, kívánja a kutyafaszt! Így mentem ki a nappaliba Enzóhoz, aki még csak rám se nézett. Ez nagyon feldühített! Bármelyik férfi azonnal megdugna ha így látna gondoltam. De rá kellett jönnöm, hogy Enzó nem férfi hanem kutya.

Letérdeltem elé és simogatni kezdtem a hasát. Semmi. Elkezdtem négykézláb mászkálni elött miközben kerek seggem tekergettem elötte mint egy szuka de semmi. Levettem a melltartót és a bugyit, gondoltam ez itt úgysem segít és terpeszben az orra alá toltam nedves puncim, hátha ez az illat jó hatással lesz rá. El is kezdte nyalni szorgalmasan. Hatalmas nyelve volt így egyszerre izgatta a puncim bejáratát és a csiklómat. Isteni érzés volt! Alig kellett fél perc hogy őrületeset élvezzek.

Akkorát visítottam hogy Enzó megijedt és abba hagyta a nyalást és felugrott. Észrevettem hogy végre áll és felé másztam. Ö azonban nem tünt olyan izgatottnak, mint tegnap. Ott vonaglottam elötte és hagytam hadd szagolgasson, hátha attól kanos lesz. Ahogy finom meleg orrát és érdes nyelvét hozzányomta a testemhez teljesen kirázott a hideg. A puncim olyan nedves volt hogy a combomon folyt le a nedve. Faszt akartam!!! De ez a bamba kutya jelét sem mutatta, hogy meg akar dugni, pedig ott kínáltam neki a testem!

Nem bírtam tovább, teljesen extázisban voltam.
Mellé
másztam behajoltam a hasa alá és kezemmel kivarázsoltam a tokjából vörös faszát. Erre még nem reagált úgyhogy úgy éreztem hogy tovább kell lépnem ha dugni akarok. Kicsit féltem attól hogy bekapjam a faszát, féltem hogy undorító lesz. Ezért csak a nyelvem hegyével érintettem meg. Meglepödtem. Határozottan kellemesnek éreztem, úgyhogy elkezdtem teljes számmal szopni miközben kezemmel a tövét húzogattam. Kellemesen meleg volt és édeskés ízü. Ez már Enzónak is tetszett mert éreztem ahogy elkezd növekedni a számban, majd a párzó mozdulatokkal jelezte hogy készen áll a dugásra.

Gyorsan elengedtem a faszát amely ekkorra már méretesre duzzadt. Örültem a látványának és alig vártam hogy a pinámban érezzem. Megfordultam, hátranyúltam és magamra húztam Enzót. Olyan nagy, hogy négykézláb simán befértem a hasa alá, nem is kellett rám ugrania. Éreztem, ahogy a meleg nedves farka simogatja a fenekem. Fergeteges érzés volt. Ekkor Enzó csípöje már csak nagyon lassan mozgott. Nem baj gondoltam. Alatta vagyok, a farka hegye kint, most már úgyis megdugatom magam.

Elkezdtem tekergetni a csípőmet hogy a fenekem a farkát simogassa. Enzó lassan újra elkezdte a párzó mozdulatokat. Ekkor tudtam, hogy megvan!! Fejem a padlóra tettem megemeltem a fenekem hogy könnyen betaláljon. Elöször csak a fenekem szurkálta meleg farkával, már az is mennyei volt, aztán végre bent volt! Ekkor hihetetlen tempóban egyre keményebben tolta belém a faszát. Annyira várta már a puncim, hogy az a hatalmas sikamlós kutyafasz felnyársalja, hogy gyorsan elélveztem. Lihegtem, ziháltam, visítoztam. Soha nem éreztem még magamban ekkora faszt, teljesen kitöltött.

Aztán hirtelen újabb sokk ért! Brutrus olyan keményen döfte belém a farkát hogy sikerült belém tuszkolnia a fasza végén lévö csomót! Azt hittem szétszakadok! De Enzó nem lassított. Csak pumpált tovább! Éreztem ahogy belémspricceli meleg spermáját. Megint ömlött a farkából a geci! Ez a meleg nedü és a hatalmas csomó feszítése újabb orgazmust hozott. Aztán Enzó is elfáradt és lassított. A farka azonban még mindig bennem volt a csomó miatt. Ott térdeltem egy 25 centi hosszú kutyafasszal a pinámban.

Ez még kb 20 percig tartott, mialatt még 3 orgazmusom volt mert közben finoman mozgattam magam Enzó faszán amit ö is elvezett mert folyamatosan spriccelte belém a forró ondóját. Közben vadul lihegett és a nyakamba folyt a nyála. Más esetben ez biztosan dühített volna de most még vadabbá és állatibbá tette a szexet ahogy néha nagy nyálas nyelvével a tarkómat nyalja, és ettöl még nagyobbakat élveztem. Mikor kihúzta belőlem a farkát a geci csak úgy ömlött a puncimból a padlóra.

Hatalmas tócsa keletkezett, amit Enzó azonnal elkezdett nyalogatni. Én sem tétlenkedtem, odamásztam mellé és szopni kezdtem duzzadó faszát. Meglepetésemre megint mozgásba lendült a csípöje és szó szerint szájba baszott, nem is kellett mozgatnom a fejem. Olyanokat lökött, hogy a farka egészen a torkomig hatolt. Nagyon élveztem vastag faszát a számban érezni ami engem is meglepett kicsit de úgy gondoltam megérdemel egy extra orgazmust azok után, hogy úgy megdugott. Megint nem kellett sok idö és már a torkomban éreztem a meleg spermáját. Nem tudtam milyen lesz, de ezt is élveztem. Jó érzéssel töltött el, hogy kielégítem a kutyámat. Enzó csak spriccelt belém szünet nélkül! Annyit, hogy már nem is bírtam a számban tartani és elkezdett kifolyni oldalt, le a mellemre, a nyakamra. Csöpögött rám a meleg kutyageci.

Hihetetlen élmény volt. Azóta rendszeresen dugunk Enzósal. Csak attól félek, hogy egyszer majd akkor mászik rám amikor Dávid is itthon van 😀
Tetszett az állatszex történetem? Puszi, Nikolett

Megalázva a presszóban

Egy közeli városkában, a volt barátnőmmel.
Történt velem egy különös és talán megalázó eset, ami azóta is sokszor eszembe jut, de még mostanában is vágyakozó izgalommal tölt el.
A volt barátnőmről van szó, akivel az eset előtt már néhány hónappal szakítottunk. Elég nehéz volt túltenni magam rajta, mert nagyon szerelmes voltam belé, de hát ez már a múlt. Néha mégis beszéltünk telefonon és egy alkalommal megbeszéltük, hogy a hétvégén estefelé majd találkozunk egy presszóban. Így is történt, beszélgetünk, iszogatunk. Egész jól elvoltunk kettesben, de aztán megjelent az exem egyik régi ismerőse egy srác, aki meglátva volt barátnőmet, rögtön odajött hozzánk beszélgetni. Elég rosszul esett, mert jól elvoltunk kettesben, de innentől kezdve, majdhogynem le voltam szarva. Ők jól elbeszélgettek ketten én meg csak hallgattam magamban. A srác meg is hívta az exem 1-2 felesre, úgyhogy onnantól kezdve már főleg jó volt a hangulatuk. Egyszer csak odafordult hozzám a srác és megkérdezte, hogy elrabolhatja e tőlem néhány percre a lányt. Mit tehettem, igent mondtam, mert láttam a lányon hogy menni akar, de persze nem tetszett ez a dolog. A pillanatból aztán legalább 10 perc lett és úgy gondoltam kimegyek megnézni, mi történhetett, mi a helyzet. Elég szívfacsaró látvány tárult elém, mert megláttam pár méterre az exem a pasi ölében ülve, éppen smároltak.
Már majdnem kérdőre vontam őket, de aztán eszembe jutott, hogy végül is nincs jogom hozzá, hiszen már nem a barátnőm. Az exem mikor meglátott, kicsit meglepődött, de aztán kis idő múlva mosolyogva intett, hogy menjek oda hozzájuk. Azt javasolták, hogy menjünk el a közeli parkba, ahol zavartalanul beszélgethetünk. Így is történt. Persze sejthettem volna, hogy nem csak beszélgetés lesz, de nem akartam magára hagyni a sráccal, ezért velük tartottam én is. Helyette aztán nézhettem, hogy a lány, akit szerettem és még most is szeretnék, egy másik pasival smárol. Na de ez még nem volt elég, egyszer csak azt vettem észre, hogy a pasi szép lassan benyúl az exem bugyijába, Ő pedig egy kicsit sem ellenkezett. Egyrészt nagyon fájt így látni őt, másrészt mégis izgató volt nekem is azért a dolog. A pasi egyszer csak elővette farkát a nadrágjából, ő pedig elkezdte verni neki. Na, ekkor kellett volna felállnom és végleg otthagyni őket, de valamiért mégsem tettem.
Nézni, látni akartam, hogy mit csinál mással az exem. Nem zavarta őket, hogy ott vagyok, sőt megkértek, hogy figyeljek és szóljak, ha esetleg jönne valaki. Nem jött senki, így a srác győzködésére (nem sokáig kellett neki) az exem levette nadrágját meg a bugyiját és szépen beleült szemből az ölébe, rá a srác farkára. Nagyon élvezték mindketten a helyzetet, én meg csak néztem őket szótlanul. Az őszi estéhez illően, már hideg volt kicsit, mindenki kabátban volt, de az exemnek mégis a legcsodálatosabb része volt fedetlen. A feneke, amit mindig is imádtam, mert tényleg nagyon formás és kívánatos volt. Meg is simogattam kicsit közben, de ennél több sajnos nekem nem jutott belőle. Ők viszont egyre hevesebben szexeltek, ugyanabban a pózban csinálták vagy negyed óráig és látszott rajtuk, hogy élvezik a dolgot. Egyszer csak leszált a srácról és megfordult az exem. Szemembe nézve kéjes pillantásokkal, kabátját ismét felhúzva, háttal ült most a srác farkára. Tekintetét rám szegezte és hangosan nyögdécselve tologatta seggét a srác farkára. Mikor a végén jártak, a srác kivette a farkát az exem pinájából és ráélvezett a popsijára. Az exem felállt, kabátját felemelve, fenekét felém pucsítva megkérdezte, hogy van e nálam zsebkendő, mert tiszta geci a feneke. Természetesen volt és azonnal elő is vettem egyet, de ő határozottan rám parancsolt, hogy törölgessem le a seggét. Törölgetni kezdtem és persze közelebb hajoltam, hogy jobban lássam hol kell törölnöm. Arra viszont nem számítottam, hogy Ő közben hangosan és hosszan pukizva, fenekét az arcomba dörgölni majd. Káromkodtam egyet, de ők jól szórakoztak ezen, ami elég megalázó érzés volt nekem.
Exem felvette nadrágját, rendbe szedte magát, majd mosolyogva belénk karolt és indultunk vissza a presszóba. Én végig szótlanul ballagtam, nem tudtam hová tenni magamban a dolgokat. Megalázva éreztem magam, de valahogy mégis izgató volt és tetszett a dolog. Ráadásul exem azt akarta, hogy hívjam meg őket még egy italra, aztán vigyem őket haza, mert már amúgy is későre járt. Még szerencse, hogy a pasi a közelben lakott és gyorsan kiszállt. Miután kettesben maradtunk az exemmel, megkérdezte, hogy éreztem magam az este.
Hirtelen megszólalni sem tudtam, annyira zavarban voltam és megalázottnak éreztem magam. Azzal folytatta, hogy Ő nagyon jól érezte magát és tetszett neki, hogy ismét vágyakozó pillantásokat látott a szememben. Tudta hogy imádom a seggét és miközben a pasin lovagolt, akkor is biztos volt benne, hogy a seggében gyönyörködtem. Ezért is fordította felém és hagyta szabadon láthatóan.
Én csak hallgattam, és szólni sem tudtam. Közben megérkeztünk a lakásához. Kiszállt, de abban maradtunk, hogy ha akarom, és hozzá alkalmazkodó, szófogadó fiú leszek, akkor hívjam majd telefonon és máskor is találkozhatunk.
Úgy érzem bevállalom, és továbbra is keresni fogom.

Szerencsére nem voltam szűz

Még általánosba jártam a hetedik osztályban amikor elmentem egy 18 éven felüli filmre ahová szó nélkül beengedtek,hiszen eléggé nagy növésű voltam, és már bajuszom is volt. mellém egy 21 éves csinos jó mellekkel rendelkező formás alakú miniszoknyás hölgy ült le. alig ólt le megkérdezte zavarna e ha úgy tenné le a kabátját,hogy az én térdemre és combomra is ráterítené. Mondtam nem zavar hisz akkor ha a kabát alá nyújtom a kezemet senki sem láthatja ha megsimogatom a formás combjait. Maga nagyon huncut. Még nem is ismert engem, de már itt a moziba meg akar dugni.Ezen mindketten nagyot nevettünk és ahogy leterítette a kabátját már alá is nyúltam.

Éreztem,hogy nincs rajta bugyogó. gyomromba is fel akar nyúlni kérdezte,nem azt azért inkább oda mást dugnék. erre átnyúlt és megfogta a sliccemnél a farkamat. Mire vége lett a filmnek már a blúzát is kigomboltam és megkóstoltam a mellei keménységét a fogaimmal. Majd megkérdezte hazakísérsz,ha nem zavar el a lakásodból a srácod vagy a férjed. egyik sincs és remélem van másod is nemcsak a kezed.Ezután felálltunk majd ráadtam a kabátot és megfogtam a kezét. A keze belső részénél a maroknál megsimogattam a tenyerét, érzem nagy kurafi vagy. alig mentünk még amikor behúztam egy folyósora és lesmároltam.

Ez jól esett közölte majd a mellére vonta a kezemet és megsimogattam a ruha alatt. Nagyon gyorsan akarsz haladni. Majd elindultunk a lakása felé kiderült nem messze lakik onnan ahol mi laktunk. Közben elmesélte,hogy huszonegy éves és tanít egy általános iskolába és most végzi levelezőn az egyetemet. Eddig három fiúja volt, de az elsőt nagyon hamar kipenderítette a lába közül,mert folyton megverte mielőtt megdugta. igaz ő vette el a szüzességét is és nagy potenciája volt, de fájt neki a verés. Már elmúlt 18 éves amikor elvették a szüzességemet. megkérdezte te húsz vagy huszonkettő vagy mondtam neki meglepődnél ha megmondanám.miért olyan idős vagy nem mondtam mert fiatalabb vagyok nálad. Sokkal hát nem tudom mi a sok bár felszabadítani még tizenhárom évesen szabadítottak meg a szüzességemtől. Jó hamar kezdted.

És hány éves volt aki elvette a szüzességedet mondtam neki harminc nyolc éves és két tizennyolc éves srácai voltak és férjnél volt. Az anyám egyik unokatestvére volt. Na most már tényleg kíváncsi vagyok rád. Lassan megérkeztünk a lakására és kihámoztam a ruhájából. Nagyon tetszett neki a farkam és megkért lassan tegyem magamévá mert még ilyen nagy és vastag nem járt benne. Nem tudta az egészet a szájába venni. Mikor teleélveztem a pináját, mert nem engedte,hogy máshová ürítsek az elsővel majd közölte a másodikat a szájába szeretné kérni ha nem zavar. majd amikor a második alkalommal is az élvezés határán voltunk kikapta a pinájából lehajolt és bekapta a faszfejét és kiszívta az egészet. Ez nagyon ízlett. Nem gondoltam hogy másodjára is ennyit adsz. Majdnem megfulladt. Ekkor megkérdezte hány éves vagyok mire megmondtam és teljesen kiakadt nem akarta elhinni. Majd mikor a negyedik numerán is túl voltunk és mondta nagyon fáradt, megkért menjek haza mert leragad a szeme és nem fog tudni kiengedni a kapun. megbeszéltük,hogy két nap múlva megint elmegyünk moziba és a mozi előtt találkozunk.

Ez megint olyan film volt ami 18 éven felülieknek szólt. Közben persze otthon az apámtól kaptam két nagy büdös pofont, mert reggel mentem haza és ez teljesen kiborította őket. Mikor megkérdezte hol voltam nem hazudtam hanem azt mondtam baszni volta, erre kaptam a pofont. Persze megígérték,hogy bezárnak, de megszöktem mert nekem is jól esett a kefélés.A moziba a csajtól elkérték az igazolványát és nagyot nevettünk,mert mikor kérdezte a jegyszedőtől az övé nem kell mire a közölte nem,hisz ő már régen betöltötte azt. Mikor leültünk elkérte az igazolványomat és nagyot nevetett,mert alig akarta elhinni,hogy igazat mondtam és nem csaptam be.

Pár nap múlva mikor megint találkoztunk közölte,hogy az osztállyal kirándulni meg a balcsira és ráadásul pont oda ahová mi is készültünk. Mondtam neki majd felkereslek ott és remélem el tudsz szabadulni a felügyelet alól. Nagyot nézett amikor meglátott egy száll fürdőgatyában és pólóban. Mondtam neki én minden évben itt nyaralok és amikor elmentünk moziba megmutattam hogy hol nyaralok le volt döbbenve. Persze itt könnyebben le tudták csapni a kezemről a tanító nénit.

A következő időszakban aztán az egyik ismerőstől kölcsön kaptam egy vitorlást és pár napra sikerült visszahódítanom a tanító nénit, de a későbbiekben már hazautaztak és nekem az ott maradt egyik tanárnő maradt. Már akkor szemezgetett velem amikor még a tanító nénit baszogattam,de utána rögtön rám hajtott és a következőrandin megkért mutassam meg a hegyi kilátót. Én elvittem oda, de közben megálltunk egy tisztáson mert elfáradt. Ahogy leült a szoknyája felcsúszott és gyönyörködhettem a combjaiba is. Persze tudta ezt hisz azért ült le úgy hogy megmutassa a combjait.

Mikor alányúltam és bedugtam a kezemet a bugyijába felvisított, de kért ne húzzam ki inkább mást tegyek oda. Végül ráültettem a farkamra és vagy két órán keresztül keféltem és kétszer is teleengedtem a punciját gecivel.

Persze másnap felháborodva közölte nem ismer többé,mert mikor kérte,hogy ne engedjem bele a gecimet ott hon vette észre,hogy tele van a bugyija gecivel. Ha most felcsináltam nem tud férjhez menni és ez neki nagy csapás lesz. Eddig senkit se zavart hogy a kefélés után teleengedtem a tacskóm tartalmával. Másnap már két diáklánnyal kezdtem ki és a tanárnőjük fel volt háborodva, mire a lányok közölték nem a férjed és mi szeretünk baszni.Minket már felcsinált az egyik tanárunk és még egyszer már úgy sem lehet felcsinálni senkinek.

Közben megismerkedtem egy másik fiatalasszonnyal akit az egyik szórakozóhelyen ismertem meg és amikor visszavittem táncolni közölte a legközelebbi tánc is a tied. persze megint felkértem és ezért morgott két srác és veréssel fenyegetett, de amikor az egyiket a szünetben sikerült véletlenül úgy orrba vágnom ,hogy mentőt kellett hívni hozzá mert nem akart a vérzés elállni soha többé senki nem mert szólni hozzám a fiúk közül.

Így aztán nyugodtan táncolhattam a fiatal asszonnyal. persze a férje az megkért üljek oda hozzájuk és szórakoztassam a feleségét.Nekem nem esett nehezemre. Másnap reggel amikor felébredtem,mert a fiatalasszonnyal aludtam a nagy kefélések után kimentünk a vízre és az ott lévő vitorlással elmentünk kirándulni. Kiderült,hogy a vitorlás az övék és azon szoktak nyaralni. Most nemrég nősült a koma , de sajnálatos balesete folyamán elvesztette a két golyóját és nem tud gyereket csinálni. Mivel én nagyon szimpatikusnak találtattam ezért én pótoltam egész nyáron a férjét és minden éjszaka végigkeféltem az éjszakákat. Mikor aztán augusztus közepén leadták a vitorlást Siófokon elmentek és sajnos többé már nem találkoztunk. Majd vagy nyolc év után egyszer összefutottunk és akkor a férfi megköszönte,hogy felcsináltam a feleségét, mert azóta hárman vannak és most már azóta nagy az öröme is. Hát ilyen is van.

Mikor a legközelebb megint lementem a balcsira összefutottam egy régi barátnőmmel akivel korábban az eljegyzésig jutottam,de nem lett belőle semmi,mert más vette el feleségül. Utána vagy hat évig megint nem találkoztunk és amikor összefutottam a fővárosba a férjével elhívott magukhoz mert aznap volt a lánya szülinapja és annyira felmálházott,hogy nem tudta hazavinni a cuccot és én segítettem neki. Akkor derült ki amikor megláttam a lányát,hogy nagyon hasonlít rám.Az anyjaától mégis csak további nyolc évet kellett várnom mire megtudtam az igazat.