Tami és a kutya

//
Szerző/beküldő: lovas tamaraElőször is jelezném,hogy apám nem normális!Azért mert leírta a történetet, amit nem kellett volna. Mondtam is neki, hogy hülye, de nem nagyon érdekli. Viszont visszagondolva engem annyira felizgatott, ahogy csak olvastam, és mivel megígérte, hogy leírom a kutyás sztorit, hát itt van. Most 19 éves vagyok, 18 éves koromban történt meg. Fürdés után, ahogy szoktam, meztelenül végig feküdtem az ágyamon. Senki nem volt otthon, így nem zavart senki. A kutyánk általában nálam aludt, most is a szobában volt. Egyébként, mióta láttam a neten a csajt, aki a szájába vett és elélveztetett egy lófaszt, nagyon izgatott a téma. De most nem gondoltam semmi ilyesmire. Viszont a kutyám igen, mert egyszer csak felállt és elkezdte szaglászni a puncim. Először meglepődtem, de hagytam neki. Biztos tetszett neki az illata, mert elkezdte nyalogatni, ami már izgató volt egy kicsit számomra. Engedtem neki, mert akkor már érdekelt, hogy milyen lehet. Mivel már tudjátok, elég rendesen folyik belőlem a nedv (apám leírta), most is folytam rendesen. Ez a kutyának tetszett, folyamatosan nyalta a puncim. Hozzá sem kellett érnem és csak a nyalástól hatalmasat élveztem. Mikor kicsit észhez tértem arra gondoltam, hogy játszok egy kicsit a kutya faszával. Elkezdtem masszírozni neki, de mivel nem volt gyakorlatom először elől dörzsölgettem, de nem sok minden történt. Masszíroztam a golyóit is és akkor észre vettem, hogy a golyói előtt kemény rész van. Elkezdtem ezt masszírozni és húzogatni. Na ekkor kibújt a fasza. Minél jobban mozgattam, annál nagyobb lett. Közben valami spriccelt belőle, de nem geci. Előváladéknak hittem. Bevettem a számba és szopni kezdtem. Nem volt rossz. Érdekes íze volt. Addig szoptam, míg egyszer csak a számba nem kezdett élvezni. Ekkor kivettem a számból és az arcomra kezdtem verni a kutya gecit. A számba is volt egy kicsi, azt ízlelgettem. Az sem volt rossz. Érdekes íze volt. Nem olyan mint egy férfié, teljesen más. Mivel nagyon fel voltam izgulva, le is nyeltem és közben néztem a kutya faszát. Hosszan lógott, a bőr előtt volt egy nagyobb gömb. Elkezdtem azt simogatni és egyre keményebb lett megint a fasza. Gondoltam megdugatom vele magam. Hát az nem volt egyszerű. Közben észre sem vettem, hogy apa hazajött és ahogy szokott, bejött a szobámba köszönni. Majd elsüllyedtem szégyenemben, hogy a kutyával szexelek, de apa azt mondta, hogy segít, mert elsőre dugni nem olyan egyszerű a kutyával. Mondta, hogy térdeljek le a földre és könyököljek az ágyamra. Elkezdte simogatni a puncim, ami nagyon jó volt. Nem volt már szokatlan, hiszen tudjátok mi történt ezek előtt. Nedves lett a puncim és akkor odahívta a kutyát, aki engedelmeskedett neki egyből. Elkezdte masszírozni a faszát, ami szintén egyből kibújt. Úgy vettem észre, hogy van gyakorlata apának ebben. Azzal megfogta a kutyát a mellkasánál és a csípőmre emelte. A faszát pedig a puncimhoz igazította és finoman bele tolta. Nagyon jó érzés volt. Kicsit feszített az elején, de aztán isteni volt. A kutya meg elkezdett ütemesen mozogni, de nem úgy mint egy férfi, lassan és finoman. Egyből keményen. Szó szerint megkúrt a kutya. Na nem bántam mert nagyon jó volt. Nem is kellett sok ahhoz, hogy élvezzek. De a kutya még nem élvezett és folytatta a dugást. Apa meg folyamatosan fogta a faszát a gömb előtt. Azt mondta, hogy azért, érezze mikor akar élvezni és nehogy mélyen belém csússzon mert össze akadunk. Azt meg nem akarta. Úgyhogy ahogy dugott a kutya és megint elélveztem, utána már ő is élvezett. Ahogy elkezdett spriccelni, még előtte apa kihúzta a puncimból és a fenekemre engedte, majd az első két spricc után visszadugta a puncimba és a többit oda spriccelte. Közben a kutya megint ütemesen dugott. Azt mondta apa, hogy érezzem milyen forró a kutya geci. Hát tényleg az volt. Jó, a számban is éreztem már, de amint belém engedte a faszából, szinte égetett. Nagyon, nagyon jó volt. Ahogy apa kihúzta a puncimból, legnagyobb meglepetésemre a szájába vette és szopni kezdte a kutya faszt. Kérdeztem hogy mit csinál, mire ő azt mondta, hogy nem hagyja veszni az utolját. Ezek után mesélte el, hogy ő és anya már csinálták így. Volt kitől örökölnöm ezt a perverzitásomat. Volt már kalandunk lóval is, de azt majd apa elmeséli, ha érdekel valakit.
 


// // //

(Visited 5 683 times, 66 visits today)