szexpartner , erotikus masszázs ellenőrzés

A párom nem tud megbaszni, megbaszott hát más

A párommal már régóta nem élvezem a szexet. Már nem szerelemből, csak megszokásból vagyunk egymás mellett. Biztos vagyok benne, hogy ezt ő is érzi. A szeretkezéseink egyhanguak, és unalmasak… Minden apró zaj, vagy apró mozzanat már gátol bennünket az élvezetekben. Nem is vágyom már rá testileg, fel sem tud izgatni igazán. A szex közben mindazon jár az agyam, hogy mikor lesz már vége, párom pedig rend szerint lebukik, hogy közben a televíziót nézi.

Másra vágyom igazán. Egy olyan személyre az életemből, akivel egyszer már sikerült átélnem a csúcsok csúcsát. Annyira élveztem vele, hogy az már szinte vergődés volt.  Minden egyes percére vissza tudok gondolni, minden egyes mozzanat megmaradt emlékemben.

A minap úgy alakult, hogy külön aludtam a páromtól, így gondoltam, ráírok Márkra. És mit ad Isten? Ő is emlékszik minden egyes percre amit együtt töltöttünk. Fáj a szívem ha arra gondolok, hogy képes voltam vele megcsalni Adriánt, de valahogy érzem, hogy minekt összeköt valami Márkkal.

Emlékszem, miután lefeküdtünk kérte a segítségemet, hogy válasszunk együtt jegygyűrüt a barátnőjánek, mert úgy érzi – ha bár felemelő volt velem az aktus-, lassan itt az ideje annak, hogy lekösse életét mellette. A szívemet facsarta a bánat és az irigység, a lelkemből darabok szakadtak ki amikor mosolyogva támogatóan azt mondtam Márknak, „Igen, ez egy csodálatos eljegyzési gyűrű”

Már órák óta beszélgetünk, amikor már készülödtem az esti forró nyugtató fürdőre csendes, magányos otthonomban. Ekkor gondoltam eggyett, és küldem a szép, hosszú, sima, nedves lábaimról egy képet Márknak. Amekkora meglepetést vártam tőle, pont akkorát nem kaptam, csak tömény kritikát, hogy csak ennyi tellik tőlem.

Nekem sem kellett több, éreztem írásán hogy ez egy kihívás számomra. Amint kiszáltam a habfürdőből, és megszárítottam a hajamat elhatároztam, hogy legalább ma estére elcsábítom a szívem csücskét. Felvettem egy igen szexi fekete csipkés melltartót, és egy hozzá illő masnis éjsötét tangát, valamint egy lenge pollót. Arra gondoltam, hogy ha bár a távolság köztünk most igen nagy, akkor is megpróbálok helyet szorítani magamnak az emlékezetében.

Rögvest el is készültek a képek, és remegő kézzel küldtem át neki. Az első képen még a lenge ruhában csípőmet, és vállamat kecsegtetem felé, még a második képen már simogatva magamat vetkőzök, majd szimplán a fehérneműben pózolok. Karcsú testem, elegáns vonásaim igen hivogatóan hatottak Márkra. Feszt csak azt hajtogatta bárcsak otthon lenne, mert minden porcikája csak rám vágyik. Többször hangsúlyozta, hogy jelenlegi párom meg sem érdemel azért, ahogy viselkedik velem, és aztért mert nem tekint rám vonzó nőként.

Nemsokkal az első képsorozat után következett a második, ahol más már többet mutató ruhában pózoltam a fényképezőgép előtt. Az ing mögűl csak úgy kikandikáltak helyes, peckes mellbimbóim, és lassan a tanga is lekerült.

– Miért nem találkoztunk azelőtt, hogy külföldre kellett utaznom? Úgy gerjedek rád… folyik a nyálam érted.

A képsorozat Márk gyengéinek ismeretében a fenekem fotózásával folytatódott. Bepucsítottam, hosszú hajamat végig engedtem derekamon, és olykor olykor egy egy képen még erősen meg is markoltam a fenekemet, így széttárva lábaim közti kincseim értéketi.

– Szétfalnám a puncikádat. Úgy megdugnálak, remegnél az élvezettől.

És habár ő ezt pontosan nem tudhatta, már akkor remegtem a vágytól, hogy ismét érezhessem magamban őt.

– Miközben dugnálak, kezemmel izgatnám a csiklódat vagy a popsidat. Úgy élveznél, mint akkor egyszer azon az este. Spriccolva távozna belőled az élvezet, remegnél ismét a testem alatt.

Végül egy álló széthúzott farpofákkal pucsító képpel fejeztem be a sorozatot, mert már én sem bírtam magammal a vágytól.

– Most azonnal benned akarok lenni…

Vágyakozásom viszonzásra talált Márkkal való beszélgetésem során.  Alig várom hogy haza térjen útjáról, és jól megdugjon. De az este itt nem ért véget. Sajnos nem bírtam már magammal, és minden gondolatom Márkra összpontosult.

Lefeküdtem az ágyra, és csukott szemmel elkezdtem magamat simogatni. Éreztem ahogy a hideg futkos testemen, és ahogy lábam közt a kéjnedv útra kell, és a combomon folyik már végig. Egyszerűen nem bírtam a fantáziámmal, és elkezdtem magamat simogatni.  Épp hogy megérintettem csiklómat, bevillant Márk, ahogy kényezteti testemet.

Végigcsepegteti rajtam a masszázsolajat, majd elkeni… puncimhoz érve lassan finoman – mint aki ismerkedik -, úgy simogatja meg, majd ennyik ujját becsúsztatva kezd el feltárni, még nyelvével finoman nyalogatja a csiklómat. Nem bírok magammal, kérem csinálja erősebben, testem már fészkelődik, érezni akarom. Gyengéden megharap, majd megszívja csiklómat, és két ujjával tágítva mér szűk, ám tocsogó puncimat hevíti a vasat.

Itt már minden kötél elszakadt, hasamra fordít, letölja boxerét, és egyszerűen csak beveri kőkeményre meredt farkát, és úgy elkezd dugni, hogy a szédülés kerülget a gyönyör mámorától. Annyira vágytam már rá, és olyan régóta, hogy szinte az első lökésektől hangosan nyögök már fel, és élvezek. Puncimból csak úgy lövel ki a testnedv, minden porcikám remeg, de ennyi nem elég. Ha Márktól van szó telhetetlen a testem, egyfolytában csak rá vágy.

– Csináld még, erősebben, csináld. Dugj meg ahogy csak bírsz!

Pár perc intenzív behatolás után hangosan felkiáltottam, a nagy évezetek közepezze…

– Teslaszovics MÁRK!

És akkor újra elélveztem. Kinyitottam szememt, és kihúztam nedves puncimból a már maximális sebességgel dolgozó vidrátoromat. Percekig csak feküdtem, az ágy remegett a vibrátortól, de annyi erőm sem maradt, hogy kikapcsoljam…

Csak egy vágy volt. Egy elképzelés… de milyen életszerűen hatott rám.  Még most is észem ahogy puncimból a nedv szivárog…  megint élvezni akarok.


Vélemény, hozzászólás?

Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!