szexpartner , erotikus masszázs ellenőrzés

Dögös negyvenes teniszpartner

Sok éve teniszeztem már partnernőmmel, Ágival, a jó állagú negyvenessel, kihez egyébként bizalmas üzleti kapcsolat fűzött, de sosem volt közöttünk semmi olyan, amely férfi és nő között lehetne. Bár diszkréten kezelte magánügyeit, időnként nem bírta ki, s jelezte, odahaza nincs minden rendben, sőt hónapok óta mosolyszünet van, ez azt jelentette, zöldre van számomra a szemafor állítva… de nem vettem az adást, sem ekkor, sem máskor, mikor már sikamlós, kétértelmű megjegyzéseket tett. Pedig sokszor beindította fantáziámat nevetős, kacér természetével, nagy kerek farával, szűk melegítőjében, mely kidomborította szemérem ajkait, nőiességét, vágását. Időnként felszerelést igazított, ilyenkor a teniszütőjét combjai közé szorította, nyele a combtövénél ferdén ágaskodott felfelé, bennem pavlovi reflexeket elindítva, megjegyzésre ingerelve, de azt mindig lenyelve. De nem hagytam magas sodródni, mondván az üzlettársi kapcsolatot nem jó a szeretői viszonnyal keverni. Mígnem egy hűvös októbervégi délután kicsit késve érkezett kocsijával, én dzsekiben, melegítőben beöltözve vártam. Indultam volna a teniszsátorba, de mondta várjak a kocsinál, míg átöltözik, egy vállalati szülinapról jött, szűk nadrágkosztümben volt. A nyitott ajtónál, a kocsi hátsó ülésén öltözött, felém fordulva (takartam neki, bár már szürkület volt), a kosztümnadrág kiemelte combjai között az ismerős, vágyott nagyajkakat (bevallom, egyszer-kétszer nagyot maszturbáltam rá gondolva, miközben nejem mellettem aludt). Simán levette nadrágját, fehér, könnyű bugyi volt rajta, ez még többet mutatott bájaiból. Én nagyokat nyelve néztem a mutatványt, nálam otthon 1 hete tartott épp a mosolyszünet, melegítőmben megmozdult a férfiasságom a kihívó viselkedéstől. A műsor a szűk melegítő alapos felcibálásával fejeződött be, gondosan ügyelve a megfelelő domborításra. A farkam már állt, de nagy dzsekim szerencsére takarta, így mentünk be a teniszsátor zsilipjén keresztül. Ahogy magam elé engedtem udvariasan, álló farkam akaratlanul hozzáért Ági fenekéhez, a melegítőn keresztül. Zavarba jöttem, remélve Ági nem vette észre, odébb léptem, a szűk zsilipben ennek az lett az eredménye, hogy farkammal még határozottabban nekimentem Ági fenekének.
– Na mi van, odahaza mosolyszünet van? – jött a szemtelen megjegyzés.
– Nem, csak a kocsis sztriptízed felizgatott, válaszoltam rekedten, miközben még a zsilipben álltunk, az üvegen keresztül jól láttuk, egyedül vagyunk a sátorban. Ági, anélkül hogy megfordult volna, hátra nyúlt, és a melegítőn keresztül megfogta a farkamat.
– Jó kemény mondta. Az anyád úristenit gondoltam, s megfogtam és megsimogattam a fenekét.
– Jó fogása van a farodnak, préseltem ki magamból. Ági keze már a melegítőmben volt, az alsónadrágon keresztül tapogatta a péniszemet, mely kemény volt, és tűzforró. Meg se fordult csak játszott vele, a markával kiélvezte, a makkomnál átnedvesedett alsómat, közben légzése felgyorsult, teniszütőjét leejtette. Kezem a két combja közé fúrtam, nem ellenkezett, Ági terpeszbe állt, tenyerem, ujjaim homlokos punciját simogatták, markolászták a melegítőn keresztül, másik kezem Ági mellét kereste, s talált is egy ágaskodó, kemény gombot. Ági keze már az alsómban volt, hol tenyérrel tapogatta merev dákómat, játszott golyóimmal, hol húzgálta rajta a bőrt, lassan előre-hátra, közben kéjesen lihegett, melyet néha egy nyikkantás szakított meg, hiszen én sem voltam rest, először a vékony, ázott bugyiján keresztül élveztem ki dundi punciját, mely alá becsúszott mohó középső ujjam, a rést keresve, abba mélyen be-benyomulva. Ági terpeszben állt, én is, melegítőm, alsóm letolva, meredező, csöpögő fallosszal, melyen a nő folyamatosan tornázott, hol lehellet lágyan, hol kemény mozdulatokkal, időnként nedves makkomat ujjbegyével finoman, körkörösen simogatva, hangosan lihegve. Én is megvadultam, Ági bugyiját letéptem, lucskos pinájában úgy jártak az ujjaim, mint a zongoristáé a billentyűkön, időként a nyakába haraptam, majd az egyre szélesebb terpeszben álló nő forró combjai között nyúltam az isteni résbe, mely olyan olvadt volt, mint egy sűrű, forró csokoládé, hüvelykujjammal Ági ánuszára kentem dús váladékát. Ági egyre nyögte: tedd be, tedd be, tedd be, én: nem, nem akarom, majd miközben lassan Ági puncijába hatoltam három újjal, hüvelykujjammal a már ellazult ánuszába csúsztam, többször, mélyen, amitől kis hörgésekkel és erőteljes punci rángásokkal nagyot élvezett.
Ez felizgatott annyira, hogy rángatódzó péniszem Ági markába élvezett, a nagy adag sperma combja hátsó oldalán csorgott le, miközben a nő az ajtóüvegnek dőlve pihegett én pedig még mindig merev farkammal Ági fenekét ecseteltem, annyira fel voltam spannolva, hogy a remegő fenekén idei-oda csúszkáló farkammal úgy éreztem, mintha folyamatosan elmennék.
– Nagyon jó volt, nyögte kisvártatva, de miért nem basztál meg?
– Mert nem akarok veled viszonyt, feleltem, de már én is tudtam, hogy ez változni fog. Ági pedig megfordult és széttett, csupasz combjaim közé guggolt, s nedvesen csillogó, merev péniszemet fimoman, érzékien gyűrüsre kerekített ajkai közé vette.

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!


Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!