Duci pina nyalása

Épp az ilyet szeretem. Nem, vagy csak nagyon szolidan sminkeli magát, illetve ékszereket se nagyon hord. Amolyan természetes szépség.

Az első csókunk az albérlete ajtajában történt. Nagyon jó volt. Ahogy ajkaink összeértek, majd szétnyíltak. Nyelvem az ajkához ért, aztán találkozott a nyelvével. Az a forróság! Az a bizsergés.

Imádok vele csókolózni. Imádom az ajkait, ahogy megduzzadnak és benedvesednek.

Ismerkedtünk egymás testével

Rajta egy piros, testre feszülős ujjatlan fölső, farmer, rajtam ing, farmer. Fekszünk az ágyon egymás mellett összebújva és csókolózunk. Jobb kezem a hátát simogatja. Ujjaim a ruhán vándorolnak. Elfogy az anyag és puha bőrét érintem a derekánál járok. Becsúsztatom a kezem a szűk fölső alá, érzem a bársonyos bőrét. Áll a farkam, mint a cövek.

Közben ő is az ingem alatt simogat kigombolta az ingem, így szabadon hozzáfér a mellkasomhoz, ahol a szőreimet igazgatja. Épp csak az ujjbegyei érintik a bőröm. Nagyon izgató.

Az oldalamra fordulok, őt a hátára fordítom, kezem átvándorol a ruhája alatt az oldalán keresztül a hasára. Eközben sikerül megcsiklandoznom, mire beleharap az ajkaimba. Ezzel csak még jobban feltüzel.

Az ingem szétnyílik teljes tenyerével a mellkasom simogatja, míg én a hasáról haladok felfelé a melleihez. Elakadok. Túl szűk a fölső. Kihúzom a kezem és ruhán át simogatom a keblét. Gyúrogatom, bár nem nagyon érzem az a fránya melltartó…

Lesimogatja a vállaimról az inget. A csupasz hátamon érzem az ujjait. Kicsit megemeli a felső testét és a mellkasomat csókolgatja. A mellbimbómmal játszik. Ez egy nagyon érzékeny testrészem.

Ha már megemelte a felsőtestét, kihasználom a lehetőséget megragadom a derekánál a fölsője alját és elkezdem húzni felfelé. Felül és engedi, hogy lekerüljön róla a textil. Miután az anyag a földön landol, jobb kezem gyorsan mozdul a melltartókapocs felé. Még épp időben sikerül kikapcsolni amint enged a kapocs, ő már ismét a hátán fekszik. Sebaj így már le tudom venni róla és szabadon hozzáférhetek formás kebleihez. A melltartó is a földön landol, én meg a jobb kezembe veszem bal mellét, a jobbat pedig a számmal izgatom apró csókokat lehelek rá, a nyelvemmel paskolgatom a bimbóját. Bekapom és megszívom, majd ráfújok, mire hegyes lesz. A bimbóudvara is összehúzódik. Szexi. Kívánom. Majd szét durranok hónapok óta nem voltam nővel…

A hasát puszilgatom. Csiklandós neki, így lejjebb haladok. Kigombolom a nadrágján a gombot. Lehúzom a cipzárt. Előtűnik a fekete bugyija. Átlátszó! Látom a szeméremtestének felső részét csupasz. Hmm akkor vagy teljesen csupasz, vagy csak valami kis fazonra igazított szőre van. Kíváncsi vagyok és izgatott. Mindkét variáció tetszik. Felcsigáz az ismeretlen. Belekapaszkodom a nadrág derekába és elkezdem húzni lefelé. Megemeli a csípőjét, így le tudom húzni a fenekéről előtűnik teljesen a bugyija a szeméremajkakig áttetsző. Teljesen csupasz! Elképzelem, ahogy nemsokára az ajkaim azokat a puha, selymes szeméremajkakat fogják érinteni. Beleborzongok. Gyorsan megszabadítom a nadrágtól. Ha meg már a lábánál tatok, akkor a zoknikat is lehúzom.

A lábfejétől indulva végigcsókolom a lábát egész a bugyiig. Lassan haladok. A szám előtt haladnak a jobb kezem ujjai.

Elérek a kis fekete anyaghoz. Orrom pár centire van tőle. Érzem az illatát. Ez még jobban felkorbácsolja a vágyaimat. A vékony, áttetsző anyagon csókolgatom a vénuszdombját, ajkaim közé veszem a nagyajkait, simogatom.

Ujjaim bebújnak a szövet alá. Érzem a puhaságot, a forróságot. Ahogy lejjebb húzom az ujjaim, egyre forróbb és nedvesebb. Félrehúzom a bugyit és csókolgatni kezdem a szeméremajkait. Meg vannak duzzadva. Látszanak a kisajkat. Beszívom az egyiket és szopogatom. Nagyon élvezem pici, bársonyos. Nem is tudom mihez hasonlítani. Nagyon jó! Mutatóujjam lejjebb siklik a hüvelyéhez. Tiszta lucsok. Lassan betolom. Közben a nyelvemmel kitapogatom a csiklóját. Megvan. Kemény kis pöcök. A nyelvemmel kezelésbe veszem. Idővel a mutatóujjam is beköltözik a puncijába. Most már két ujjamat mozgatom benne, miközben számmal a szeméremajkait illetve a csiklóját izgatom.

Nagyon szeretek és nagyon élvezem orálisan kényeztetni a nőket.

Fölnézek és látom, hogy két kezével a melleit izgatja simogatja, gyúrogatja a kebleit. Csipkedi, húzogatja a bimbóit. Nagyon rutinosnak néz ki mint aki teljes mértékben tisztában van vele, hogyan jó neki. Halkan nyögdécsel. Nem pihenek folytatom a kényeztetését. Szeretek adni. Szeretem, ha a partnerem élvezi, amit csinálok vele. A csiklóján táncol a nyelvem. Majd rátapasztom a szám és szívni kezdem. Teste remegni kezd. Egyre erőteljesebben szívom, nyelvemmel egyre hevesebben pofozom . Hangosan nyög, háta ívbe görbül. No még egy kicsit. Ujjaim szaporán mozognak benne. Nagyon remeg. Egy hatalmas nyögés és teste elernyed. Megfogja a kezem. Még egy utolsó csók a vénuszdombjára…

Mellé bújok. Simogatom a hasát, a melleit. Puszilgatom az arcát. Mosolygok. Ő meg csak fekszik, szemei becsukva és piheg.

Kinyitja a szemét. Szeme, szája mosolyog. Magához húz és megcsókol.

– Most te jössz – mondja.

Eltol és az ágyra lök. Fölém hajol. Haja beteríti a fejem. Megcsókol. A nyakamat csókolgatja és halad lefelé. Végigcsókolja a mellkasom. Eljátszik kicsit a mellbimbómmal. Ujjai beletúrnak a mellkasszőrömbe. Haja csiklandozza a bőröm.

Kioldja az övem. Kigombolja a nadrágot. Lehúzza a cipzárt. Lehúzza a nadrágot, ami az ágy végében a földön landol. Benyúl a bokszeromba és simogatni kezdi a meredező farkam. Puha ujjait végighúzza a szárán. Kezébe veszi a golyóim és játszadozik velük. Ismét a farkam cirógatja teli tenyérrel dörzsöli a makkom.

Folytatás itt


Vélemény, hozzászólás?

Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!