Anyám barátnője dugható

Anyám barátnőjének kellett segíteni költözni az új kecójába. Nem volt az ideálom, de kefélhető darab volt. Sok emlékezetes és feledhető szexuális élményem van, de van néhány amit szerintem soha nem fogok elfelejteni, az egyik a következő… 21 éves voltam, a vizsgaidőszakom többé kevésbé sikeresen befejeződött és előttem állt a nyár…

Egy álló fasz, tőlem karnyújtásnyira

Karesz ismer. Mivel elmondtam neki mindent: az ártatlan puncisimogatásaimtól a legmocskosabb dugásomig… Vagy talán mégsem mindent? Egyedül azt nem tudhatja, amit későbbre tartogatok, csak mert meglepetésnek szánom. A kapcsolatunk ennél bizalmasabb nem is lehetne, hiszen megosztjuk egymással a vágyainkat, sőt meg is valósítjuk azokat. Az élet rövid, nincs olyan, aki…

Molett nő két vagy több férfival szeretkezne egyszerre

A párommal mindig nagyon jó a szex, igazán élvezem, és ő sem panaszkodott még, de sohasem elég… nekem. Szegény férfiemberem két-három menet után kifárad, én pedig akkor kezdenék igazán kibontakozni. Mielőtt megismerkedtünk eléggé szabatos életet éltem, volt alkalom, hogy négy férfival töltöttem az éjszakát. Hosszas vívódás után kigondoltam hát, hogy…

Edit és a szobatársak

26 éves srác vagyok, a szexuális életem teljesen normális, mondhatni hétköznapi, de ami hat éve történt velem az máig meghatározó élmény számomra. A főiskola alatt kollégiumban laktuk, nagyon jó társaság gyűlt össze, szerdánként rendszeresen jártunk bulizni, előtte mindig ráhangolódtuk, egy kis borozgatás, ha éppen nőzni indultuk, előfordult, hogy egy-egy pornófilmet…

Duci szextörténet

Valaha, az emlékek homályába veszö idökben, én is voltam fiatal. Nekem is felállt a farkam, ha kellett, ha nem. Ma már inkább csak kellene. No de félre a panasszal, búval, adózzunk a daliás idök emlékének.Egyik, talán legemlékezetesebb szerelmi élményem a második volt. Javában dúlt a nyár de zsebemben pénz helyett…

A feleségem pár éve elhagyott

Józsi a becsületes nevem, Kovács Józska, faluban élek. Hatvanhárom éves vagyok, elvált. A feleségem pár éve elhagyott, mert nem tudtam kielégíteni. Hát már nekem nem nagyon áll fel a bránnerem, megmondom ahogy van. Tegnap történt, hogy a Katika, aki hordja az ebédet, meghozta a kaját. Gömbölyű asszonyka, csinosan öltözik, szereti…

Nudista pornó

Ez a történet még régen esett meg velem, de máig meghatározó élmény marad. Egy forró nyári napon, gyalog sétáltam ki a budakalászi tavakhoz. Akkor épp nem volt semmilyen járgányom, még egy bringa sem. Ám gyalog is csak egy laza órányi volt a séta, amit egyébként is szeretek, főleg ha kellemes…

Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!