Családban marad – Análszex a mostohanővérrel

Ha valakinek volt már olyan kerek seggű barátnője, hogy képes volt abban a pillanatban elélvezni, amikor kutyapózban belé hatolt, akkor az tudja, mit élhettem át. És persze fordítva is igaz: ha valakinek volt már olyan pasija, aki annyira gerjedt a lány fenekére, hogy e pózban szinte rögtön tüzelt az ipse,…

Örzse a nászúton

Ősszel ismertem meg a későbbi feleségemet akit a munkahelyén kerestem fel,mert munka után sokszor nem volt elérhető.Később rájöttem miért volt nehéz munka után elérni,mert mindig valamelyik kanijával volt találkája. A munkahelye egy felsős egyetemre járt ahol a kollégium földszintjén voltak az irodák és a tantermek és az emeleten a szállások…

Piroska és a farkalók 2.

Piroska az év végi bizonyítványosztás után hazafelé tartott, amikor Farkas úr, egy idősebb bácsi megkérte, hogy segítsen neki hazavinni a bevásárlószatyrát, mert nincs neki senkije, aki segítene. Ebből pedig Piroska szüzességének elvesztése lett. Farkas bácsi hasonlított az ő nagyapjára ezért szívesen segített neki. Miközben mentek felfelé a lépcsőkön beszélgettek az…

Csajbuli a nyaraláson – megbasztak keményen a szörfösök 2.

Tünde vagyok 33 éves a férjemmel és két gyermekekkel élek boldog párkapcsolatban, a csajos nyaralás nálunk kötelező öten minden nyáron neki indulunk a horvát tengernek az ide elég keményen sikerült… Napközben a mar megszokott monikinizés amit otthon sosem tennénk mert persze mit szólnak a férjek ismerősök de itt egy kicsit…

Egy mocskos szex sztori

Az interneten ismerkedtem meg Nikivel, aki közölte férjnél van, de nyitott kapcsolatban vannak, így bármit meg tehetnek egymás nélkül. Később el mesélik a kalandjaikat, így izgatják fel egymást. Megbeszéltünk egy találkozót és ő tartotta is magát az ígéretéhez. Fel jött a lakásomba, beszélgetni kezdtünk. Elmondta milyen élményeket szereztek má egymás…

Megbaszta a szomszéd a feleségem, és engem is

Azt mondhatom, hogy másodszorra sikerült a házasságom. Sikerült egy olyan szép és jó alakú nőt választanom, aki kellő eleganciával járt kelt az emberek közt anélkül, hogy valaki sejtette volna, hogy milyen őrült szexmániás és mikre képes. Ez mint kiderült kölcsönös volt, ezért is volt a csere, mert a pasija gyenge,egylövetű…

Egész héten izgultunk a nejemmel, orgiára vártunk

Nem is tudom, hogy kezdjem el, nagy kameraszex őrült vagyok. Minden videóchat oldalon cam masztizok fiúkkal, csajokkal, párokkal. Sikerült a nejemet is bevonni egy idő után az egész camerás sexbe, isteni nagyon élvezzük mindketten. Eldöntöttük, hogy keresünk férfit vagy párt mindkettőnk örömére. A nejem rám bízta a keresést, de nagyon…

Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!