A börtön egy különleges kalitka, ahol megsemmisül a külső világ, egyszerűen megszűnik létezni. Az éned összenyomorodik, fulladozol, a nihilre vágysz. Marad egy hierarchia, a túlélés és beszűkültség. Fontossá tud válni egy doboz cigaretta, egy bicska vagy egy könyv. Egy mosoly, egy sértés, és a jó vagy rossz szó. Állhat bármelyikből…
Maszti előtt nem zártam be kulcsra a szobám ajtaját, és anya meghallotta a nyögéseimet. Bejött a szobámba, lerántotta rólam a plédet, de ahelyett, hogy kioktatott volna, inkább kikötözött, és eljátszadozott velem. Háromszor jutottam el majdnem a csúcsra, de sosem engedte, majd csak negyedjére.Azt hittem bezártam a szobám ajtaját, de kivételesen…
Szinglik lévén, az idei Valentin-napot mi ketten töltöttük el. A lányos délután borozós, filmnézős programnak indult…Mint minden évben, a Valentin-napot idén is legjobb barátnőmmel, (akit most nem nevezek meg, de legyen) X-szel töltöttünk. Gondoltuk, megnézünk valami vígjátékot, hiszen amúgy is, ilyenkor együtt utáljuk az összes boldog párt akik léteznek a…
Erika egy viszonylag átlagosnak mondható barátosném, haverom, bár utóbbi időben szembesültem vele, többen fejemre hordták, hogy aki nekem átlagos, az másoknál tip-top meg atyagatya micsoda nőci kalibernek számít! Jóvanna… ilyen ez a popszakma, szoktam mondani, hazavágta teljesen józan ítélőképességemet… Amit tudni kell Erikáról, hogy egy baromi klassz csaj, helyén van…
Zoé és én nagyon jó barátnők vagyunk. Egy irodaházban dolgozunk. És emellett egy albérletben is laktunk. Igaz nem egy irodában dolgozunk, de szerintem ez nem is nagy baj. Már 3 éve dolgozunk itt és ismerjük az épület minden zegét-zugát! A portán dolgozó fiúkkal is jóban vagyunk. Zoé egy ötéves kapcsolat…
Róbert egy vállalat igazgatója. Sikereit leginkább a munkamániásága és a földhöz ragadotságával érte el. Nem szerette a váltazosatosságokat a magán életében, a munkályában viszont nagyon gördülékeny volt. Még 2010 ben vette feleségül Helenát. Bár sokan nem értették miért. Sokak szerint Heléna nem volt igazán nőies. Magassága erős csontozattal párusult. Kerek…
Miközben zuhanyoztam, folyton Krisztán járt az eszem, az érintéseinek emléke felkorbácsolta vizes testemet. Ujjaim megsimították merev bimbóimat, majd a zuhanyfejet a lábaim közé vittem. Élveztem igen, feldugtam egy ujjamat is, rászorult hüvelyem éhesen. Idegesen rágcsáltam a szám szélét várakozás közben, és újra nedves lettem Krisztára gondolva. Biztos voltam benne, hogy…
Kim és én barátnők vagyunk néhány éve. Nem elválaszthatatlan barátnők, de eléggé közel állunk. Nyaranta 4 – 5 alkalommal teniszmeccset szoktunk játszani. Mindig baráti keretek közt tartottuk. Idővel elkezdtünk kisebb téteket feltenni a mérkőzések elején, hogy izgalmasabbá tegyük az összecsapást. Általában a klubban elköltött ebédünk számlája volt a tét. Múlt…