Hangosan felnyögtem, ahogy hercegem egyetlen határozott mozdulattal tövig belém hatolt. Kőkemény farka teljesen kitöltött. Annyira régen vártam már erre a pillanatra, annyit ábrándoztam róla, és most végre tényleg megtörténik! Immár tudtam azt is, hogy álmodozásaim meg se közelítették a valóságot. Nagyon, de nagyon rágerjedtem erre a félisten pasira; éreztem, néhány erőteljes lökés, és máris elélvezek….
Címke: pornós
Torokra kapták a faszom
Egy nyári délután volt, otthon fekve 17 éves fejjel unatkoztam, nyomtam a telefonom és jött egy üzenet, a legjobb baratomtól, Rebekától hogy mi lenne ha ma este lenne náluk egy kisebb buli, ekkor még nem tudtam mi fog történni velem. Szóval nekem sem kellett több, összeszedtem magam, és átmentem hozzájuk, nagyon jóban vagyunk, már voltam…
Idegennel keféltem ismét
Egy hét telt el a szórakozóhelyi eset óta. Teljesen össze vagyok zavarodva. Amikor az utcán voltam, és a munkába mentem, megnéztem magamnak a nőket. Először a feneküket pásztáztam, elképzeltem, milyen jó lenne beléjük markolni, aztán áttértem a melleikre — ez főleg azoknál a nőknél, akik túl kihívóan öltözködtek, és nem hagytak sokat a képzeletemre. Eszembe…
Fellobbanó vágyak
Tegnap este, ahogyan kiléptem az iroda ajtaján, meglepett a sötétség. Nem volt kedvem hazamenni, egyedül. A hideg szél metsző volt, és szinte izgató. Belém hatolt, keresztül a meleg pulóveren, hosszú szoknyán. Férfit akartam. Alighogy ez átsuhant a gondolataimban, lassított mellettem egy autó, és kihajolt egy férfi. Nem volt fiatal, sőt. Mégis nagyon férfiasnak tűnt, volt…
Névnapi baszoda
Most még lehetetlen, de remélem egyszer az lesz. Szeretnék egy nagyon bensőséges névnapi vacsorát elkölteni Vele. Természetesen gyertyafényes lenne, csak egy könnyű vacsi. Saláta, grillezett hús, süti. A ruha pedig kizárólag fehérnemű. Azt gondolom, hogy a hangulattól függetlenül, nem szeretkeznénk. Egyszerűen, egy erotikával túlfűtött vacsora és beszélgetés lenne, sikamlós témákról. Miért? Mert magától a helyzettől…
Elkapott egy MILF
Pár hónapja történt meg az alábbi eset. Kb. kéthetente meglátogatjuk a barátnőm, Anna egyedülálló anyukáját, Évát, aki egy jól karbantarott 40-es NŐ, egy tipikus szexi milf! Épp beköszöntött az ősz, meleg napokat a hideg szeles idő váltotta. Éva örömmel üdvözölt minket és mivel a lánya nagy cipőrajongó egy kis beszélgetés után örömmel újságolta, hogy vásárolt…
A pultoslány
Hédi egy pultos lány,már vagy másfél éve ismerem,persze a pult ez idő alatt mindig köztünk volt…..:) Úgy adódott,hogy nem sokkal zárás előtt tévedtem be hozzá,fáradtnak tűnt,de mosoly azért még járt!Pálinkát és sört rendeltem,kérdeztem koccint e velem.Igent mondott,amivel meglepett,mert ezidáig nem fogadott el mást a borravalón kívül.Befejezte a standolást,koccintottunk,majd beszélgetni kezdtünk.Általános témákról folyt a diskurzus,közben még…
Megcsaltam a férjem
Váratlanul ért a nyomasztó hőség, és levegő után kapkodtam ahogy kiléptünk a klimatizált épületből. Emese homlokán is azonnal megjelentek az izzadtságcseppek, a kistáskám bőrfogantyúja pedig szinte a tenyerembe olvadt. Az út túloldalán Máté parkolt és vigyorogva ücsörgött sötétkék Fordjában. Az ablakok felhúzva, jelezvén, hogy bizony ama helyiség is klimatizált vala. A bal egyes néhány ujjnyira…