Zsolt, a táborvezető

Ez már valamivel haladóbb; a fogalmazás, a történet már fejlődik az előzőekhez képest. Ebben a történetben visszatértem az E/1-es fogalmazáshoz, szóval a főszereplő ÉN vagyok. A tábor egyébként valódi, és tényleg Zsolt volt a táborvezető (Zsolti, ha ezt elolvasod légyszi ne haragudj!!!), de a történet már a fantáziám. Zsolttal igazából…

Egy éjszaka egy biszexszel

Bocsánat, hogy ilyen sokáig nem írtam, de elment a net, és nehezen született meg a történet. A lényeg; nem akarok a főszereplőről sokat mondani, mert még megromlana a köztünk lévő egyszerű barátság, remélem, hogy az illető nem olvassa a történetet, bár minden igaz róla. Címet nem tudok neki adni, várom…

Csak egy álom marad (I. rész)

Nos, szeretném veletek megosztani életem első erotikus történetét. Itt még nagyon kezdő voltam, a történet (szerintem) esetlen, és irreális, nem csak a szereplőkre nézve, a vége meg összecsapott. De ítéljetek ti is, a történet: >Kinyitottam a szemem, és körülnéztem. Az ágyamban voltam, fehérneműben. Mellettem egy ismeretlen ismerős nézett rám hűségesen,…

Szex a történelem tanárommal

Mióta Gimnazista vagyok azota oda vagyok a töri tanáromért. Első percben beleszerettem. A haja hullámos szőke vállig érő mindig frissen mosva hátra fogva. Ő maga magas normál test alkattal. Az ajka alatt egy ki szőröcske.:) A kispamacs. És a hangja olyan,hogy az valami hihetetlen. Olyan mély és érzéki. Bármikor meghallom…

Judit a baszógép feleség

Egy kicsit távolabbról kell kezdenem a dolgot. Amikor felkerültem Pestre annak idején az unokatestvéremék fogadtak be ideiglenesen magukhoz, amíg nem találok jó állást, és nem bérelek önálló lakást. Nagyon szerettem őket, és nagyon jól éreztem magam velük. Most, hogy már rendeződött az életem, stabil munkahelyem és párkapcsolatom van, most is…

Az ünnepi baszás

Készülődés… zuhanyoztam, hajat mostam, szárítottam, borotválkoztam. Teljes készülődésben vol-tam. Nagyon izgultam, mert egy olyan lányhoz mentem aki nagyon tetszett és nem tudtam hogy hogy alakul a találkánk. Ránéztem az órámra és idő volt, vettem a kabátom és indultam. Szerencsére nem kellett sokáig fagyoskodnom a buszmegállóban. Leszálltam a buszról és elindultam…

Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!