Zenésszel basztam már megint

Gyorsan átírtam az ő szemszögébe is, tessék. 🙂 Baráti társaságban ültem a pultnál. Egy koncertemre készültem, de előtte mindig iszok valamit, általában sört. Mikor a pultos végre kihozta, a basszusgitárosunkat hallottam: – Hangolás! Öt perc, és kezdünk! Remek, gondoltam. Odamentem, a sört az egyik hangfalra tettem, felvettem a gitárom, és…

Csak egy álom marad (I. rész)

Nos, szeretném veletek megosztani életem első erotikus történetét. Itt még nagyon kezdő voltam, a történet (szerintem) esetlen, és irreális, nem csak a szereplőkre nézve, a vége meg összecsapott. De ítéljetek ti is, a történet: >Kinyitottam a szemem, és körülnéztem. Az ágyamban voltam, fehérneműben. Mellettem egy ismeretlen ismerős nézett rám hűségesen,…

Wanda és a faszfotók

Wandán volt a sor, legközelebb ő kezdeményezte a „mesélést”. Megkérdezte, megkaptam-e a küldeményt. Mondtam, hogy igen, és elmondtam neki az egészet, hogy miken járt az eszem, mit csináltam, miközben újra jót élveztünk. Imádta. Egyre perverzebbé váltunk. Az igazat megvallva megint elhangzott a gyönyöre csúcsán, hogy átmennék-e hozzá egy jót… Elmeséltem…

A barátnőm masztija

A történetet nevek nélkül adom közre. Biztosan történt már több helyen hasonló, ezért a helyet és a személyeket sem lehet beazonosítani. Főként nem a barátnőmet, vagy engem. Ez adja meg annak a lehetőségét, hogy a lényeget élményszerűen leírjam. A történtek után már sokadszorra emlékszem vissza, és minden alkalommal élvezek rá.…

A következő lesz majd az igazi

Hangosan felnyögtem, ahogy hercegem egyetlen határozott mozdulattal tövig belém hatolt. Kőkemény farka teljesen kitöltött. Annyira régen vártam már erre a pillanatra, annyit ábrándoztam róla, és most végre tényleg megtörténik! Immár tudtam azt is, hogy álmodozásaim meg se közelítették a valóságot. Nagyon, de nagyon rágerjedtem erre a félisten pasira; éreztem, néhány…

Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!