Szexjárat (hosszú szex történet)

Amikor üdén és illatosan beültek a kocsiba – Mariann mellém, Tünde hátul, középre -, csillogó szemeiken és állandósult mosolyukon kívül semmi nem árulkodott közös tegnap délutáni és esti programunkról, sőt még arról sem, hogy lenne miről árulkodni. Mariann teljes hajmennyiségét balról jobbra irányította – nem lehetett kis munka reggel a…

A stopposcsaj

Pénteken este fele megyek kocsival haza. Az út szélén egy nagyon csinos fiatal lány áll. Eloször azt hiszem hivatásos, de amikor látom mellette a nagy táskáját, akkor megállok. Elmondja, hogy hétvégére megy haza a szüleihez, mert pesten jár gimnáziumba és kollégiumban lakik. De sajnos délután elaludt és lekéste az utolsó…

Kalandozás az erotika világában

Minden ott kezdodik, hogy belépek egy szobába. Nem tudom, hol van ez a hely, teljesen ismeretlen, talán a te szobád, nem tudom. Félhomály fogad, csupán néhány gyertya szórja gyémánt fényét, melynek melege betölti az egész helyiséget. Csak lassan alkalmazkodik a szemem a sötétséghez, de rögtön biztonságban érzem magam, valami megmagyarázhatatlan…

Munkahelyi pornó mese

22 éves fiatal srác vagyok és ez a történet rólam és a munkatársamról, Nikiről szól. De még mielőtt belemennék a részletekbe, ugorjunk vissza pár évet, hogy teljes legyen a kép. Nikivel ugyanis már jóval korábban megismerkedtem a középiskolában. Már rögtön az első hetekben jól kijöttünk egymással és meglehetősen jó barátság…

Leszbi kaland a nagynénémmel

Amit most leírok az tizenöt évesen történt meg velem. Átlagosnál jobb kinézetű kislány voltam. Igaz az arcom nem túl érdekes, a hajam és a szemem barna, vagyis semmi különleges. A testem viszont valamivel fejlettebb volt a korombeliekhez képpest, anyutól örökölve a nagyobbacska melleimet. Ebben a korban még mindene feszes az…

Szadoszex történet

– Jó reggelt, Mr. Bonner. Bevihetem a kávéját? Bob az íróasztalán álló órára pillantott. Az ég szerelmére, tíz percet késett! – Reggel hatkor már behoztam magamnak a kávét. Megkérdezhetem, hogy hol a pokolban volt eddig? Nálunk hétkor kezdődik a munkaidő. Nem 7.02-kor, nem 7.03-kor és holtbiztos, hogy nem 7.10-kor! A…

Utolsó hétvége

Egy extrém hétvégét töltöttem egy barátomnál,ahol több vendégével is lefeküdtem. Első nap 4-en látogattak meg,második nap ketten,a harmadikon csak a házigazda. Másodszor,amikor Ákossal találkoztam,sokkal „sokkolóbb” élményben volt részem. Egy évvel azután,hogy elbúcsúzott tőlem,véletlenül (?) összefutottam vele egy karácsonyi vásárban. Névjegyet kaptam tőle,hogy egy hétvégére jelentkezzem nála. Egy fél évvel később…

Megbasztam barátnőm anyját

Igaz történet Az egyik este a barátnőmnél aludtam, De az anyja sokkal szexibb volt… Barna hajú, alacsony, karcsú 14 voltam, az egyik este megbeszéltük barátnőmmel, hogy nála alszunk át is mentünk az este, már nagyon kanos voltam és hát arra gondoltam hogy majd a barátnőmmel az este biztos lesz több…

Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!