Nos, szeretném veletek megosztani életem első erotikus történetét. Itt még nagyon kezdő voltam, a történet (szerintem) esetlen, és irreális, nem csak a szereplőkre nézve, a vége meg összecsapott. De ítéljetek ti is, a történet: >Kinyitottam a szemem, és körülnéztem. Az ágyamban voltam, fehérneműben. Mellettem egy ismeretlen ismerős nézett rám hűségesen,…
Idén áprilisban nagyon beteg lettem. Unatkoztam, egy hétre kiírtak. Végül ráfanyalodtam a chatre…tudom sokan mit gondolnak róla, én is ugyanazt gondoltam. De belémlépett egy srác és elkezdtünk beszélgetni. Csomót nevettem, jó fejnek tűnt. Aztán Msn-címet is cseréltünk és azon vettem észre magam, hogy napok és hetek óta csak vele beszélek.…
Rengeteget olvastam, könyvet, verset, bármit. Csodavilág, ahol a fejkép az amit szeretnék, nem filmileg képadott. A szereplők, ha voltak, énhangomon szóltak, verselés, színjátszás így ivódott belém. Nyertem szavalóversenyeket csupán ezért, kerültem színjátszókörbe ugyanezért. Pár napja jár a próbáinkra egy szakállas pasi, negyvenkörüli, az a nemtörődöm a korral, örökifjúnak akarok látszani…
Melinda leszállt a buszról. Arcába csapott a szél. Szeme, szája tele lett a nyári porral. Nekifeszült a szélnek és elindult hazafelé. Az eget sötétszürke felhők borították. Három óra volt, de sötétség borult a tájra. Melinda könnyű kiskabátját összefogva birkózott az elemekkel. Fázott. Átment a kereszteződésen, és befordult a sarkon az…
Az interneten ismerkedtem meg Timivel, aki közölte férjnél van, de nyitott kapcsolatban vannak, így bármit meg tehetnek egymás nélkül. Később el mesélik a kalandjaikat, így izgatják fel egymást. Megbeszéltünk egy találkozót és ő tartotta is magát az ígéretéhez. Fel jött a lakásomba, beszélgetni kezdtünk. Elmondta milyen élményeket szereztek má egymás…
8 év együttlét után, szakítottam a barátnőmmel. A kapcsolatunk nem nevezhető épp hétköznapinak. Ő 48, én 22 voltam, amikor megismerkedtünk. Ám azóta eltelt egy pár év és beleszürkültünk és már nem bírtam tovább. Szakítottam. Őrjöngött, sírt, kiabált, mindennek elmondott, de már nem volt visszaút. Nem sokkal később, hogy Ő elment,…
Gyógyírt kerestem a válás után, mert fájt itt belül. Nagyon fájt. Hat év színtiszta szerelem, ki az ablakon, becsapva éreztem magam, tőrbecsalva. Soha nem léptem félre a hat év alatt. Pedig volt egy-két ajánlat, incselkedő lehetőség, és a monogámia alapvetően nem az én belső hitem, de megpróbáltam az Ő, az…
Kinyitotta a frigót, majd kivette belőle az üdítőt, lazán beleöntötte az üvegpohárba, látszott, hogy pezsgett a vöröses színű ital. Ránézett a faliórára. Kis mosoly lett arcán, majd rögtön a gáztűzhely felé kanyarodott, útközben kivette fiókból kesztyűjét, majd a forró gáztűzhelyből óvatosan kivette a forró pizzát. A gőz illata bejutott orrába,…