szexpartner , erotikus masszázs ellenőrzés

Intim torna

A hat lány már régóta járt ide a fitneszcenterbe. Ismerték egymást. Azt nem mondanám, hogy barátnők voltak, de ha apróbb problémájuk akadt, akkor simán megosztották egymás között a gondjaikat. És mégis ez a szituáció összekovácsolta őket, hiszen ez nem hagyományos aerobic, hanem egyfajta intim torna. A hagyományostól eltérő intim torna: Csúcsrajárás.

Az izmos, de formás női testek kavalkádja – főleg ha a feszülő anyagok kirakatot képeznek a nő testéről – minden férfiszem számára csodálatos látvány. Nos ezek a hölgyek is – köszönhetően a folyamatos testedzésnek – elég jó alakkal rendelkeztek. Akár azt is mondhatám, csúcscsajok voltak. Olyanok voltak mint hat alma; nem pontosan ugyanolyanok, és mégis; testüknek megvolt a férfiszemek feletti hatalma. Azaz lett volna, mert a terembe nem lehetett kintről belátni. A tornahelyiség egyik falát padlótól a plafonig üveg borította. A talajszőnyeget bizonyos helyeken – talán mértani pontossággal – vágták ki, a nagyobbacska köröket formázó lyukakban szintén üvegszerű fényes felület látszódott.

A foglalkozás csak 30 percig tartott, de nem is bírtak volna többet a lányok. Hiába, ez egy kemény torna.

Nem volt előírva a felszerelés, de a tapasztalat azt mutatta, hogy felülre mindenképp egy szoros pamut topra vagy sportmelltartóra volt szükség, míg alul elég ha egy bugyi fedi az ágyékot. Persze kényelmes bugyi, csak arra az egyre kellett figyelni, hogy a szeméremrésznél nyitott legyen. A terem hőmérséklete nem indokolta a zoknit illetve nadrág viselését, de erre vonatkozóan semmiféle kikötés nem volt.

– Sziasztok – lépett be egy hasonló korabeli lány az ajtón, valószínűleg az, aki a foglalkozást fogja tartani – Minden ok? Kezdhetjük?

Mindenhonnan helyeslő válaszokat kapott.

– Rendben, akkor elő a Kedvencekkel!

Mindenki egy műfalloszt vett elő. Egy valódi, igazi műpéniszt. Egyetlen kikötés erre a tárgyra is vonatkozott: a mérete, a színe és egyéb paraméterei nem számítottak – azaz mindenki a számára legmegfelelőbbet,legkényelmesebbet hozhatta – , az egyetlen fontos dolog, hogy a tövénél tapadókorongokkal rendelkezzen. A lányok sporttáskáiból előkerülő hat műfallosz eléggé eltért egymástól: volt közöttük plexiből készült sima oszlopszerű segédeszköz, rózsaszínű átlátszó, és valósághű 18 cm- es is.

– Nos akkor kezdjük egy kis bemelegítéssel…

Az edző elkezdett helybenfutni és a közönsége hűségesen lemásolta a mozdulatait.

-… tegyük le magunk elé a földre a Kedvencünket, lábakat összezárjuk, majd előrehajlások közben szépen végigsimogatjuk. Lábak nyújtva! Egy… kettő… Jobban hajolj le Veronica, mélyebben… ez az… Mindenki mindkét kezével kulcsolja körbe a tárgyat… Egészen lehajolunk a földig…Gyerünk, gyerünk… nem lazsálunk… egyenes a láb Sabina!

Egy- két percig birizgálta ki- ki a maga kedvencét, miközben rendesen kinyújtóztatták az izmaikat.

– Fekvőtámasz következik…

A lányok felvették a megfelelő testhelyzetet, pontosan a talajba vágott kis körökbe tapasztott ágaskodó oszlopok makkjaival néztek farkasszemet.

– Le… fel… le… fel…

A „le” vezényszóra mindenki elkezdte a fekvőtámaszt, amely a hagyományostól csak abban az egyben tért el, hogy a lányok az ajkaik közé engedték a falloszt. Ez persze akadályozta őket abban, hogy teljesen leengedjék magukat, mint azt a rendes fekvőtámasznál kellene; pont annyira ereszkedtek le, amennyire a szájuk engedte. Megfulladni nem akartak, de még így is érezték az izmaikban a gyakorlatot. A „fel” parancsra pedig teljesen kinyújtották karjaikat és feltolták testüket.

– Ez az lányok…gyerünk…Agnes! Azt hiszem azért ennél egy picit mélyebbre is lehetne ereszkedni… igen,úgy… egy…kettő

Vagy 20 fekvőtámaszt csináltak végig.

– Nah ez megvan. Rendben… felállunk…

Minden lány hűségesen követte az utasításokat. Kicsit már mindenki megizzadt, és az izgalom is fokozódott, hiszen hiába voltak feszesek a topok, azért a 12 kemény mellbimbó izgatottan meredezett előre.

-… most guggolás következik… Mindenki szépen helyezkedjen a Kedvence fölé…

A lányok már ismerték a gyakorlatot, mindenki pontosan annyira guggolt le, hogy kedvencének vége a hüvelybejárattól pár centire legyen, majd szétnyitották a térdjeiket.

– Ez az… akkor kezdjük… Lassan… le… le… majd fel… és fel… Gyerünk… le… le… három… négy…

A péniszek halkan merültek el a lányokban, akiknek arcán egy aprócska grimasz futott át. Az első „le” utasításra félig ültek bele a műdorongba, majd a második „le”- re pedig teljesen leeresztették a feneküket, eltüntetve a segédeszközt. Visszafelé ugyanez: az első „fel”- re félig, végül teljesen kiszálltak a meredező oszlopból.

– Megtartjuk… mindenki megtartja… Elien te is… még tartja mindenki… és most le… kettő… három… négy…

Pár percig csinálták ezt a gyakorlatot. Minden lány benedvesedett és ez nemcsak a fallosznak a fekvőtámaszozás közbeni nyalakodásának volt köszönhető.

– Ok… váltás… Előredőlés jön

Minden lány leült a szőnyegre, lábaik terpeszbe tették és vártak.

– Ez az! Bea! Széjjelebb azokat a lábakat… Elien te is… na…És akkor most előredőlünk… egy…

Mind a hat lány egyszerre hajolt előre és kapta szájába a műhímvesszőt.

– Most vissza… három… négy…ismét előre… kettő…

A lányok ütemesen nyalogatták a péniszeket egy ideig.

– Rendben. Most jön egy kis csípőemelés.

Mindenki tudta milyen pózt kell ehhez felvennie. Hátukra fordultak, a kezeikkel megtámasztották magukat, lábaikat előre nyújtották, talpuk a földhöz ért, majd felemelték a csípőjüket, pontosan annyira, hogy a műanyag makk a szeméremajkaikhoz ért.

– Rendben…ott tartjuk… Irene! tartsad még… tartsad… És most le… kettő…

Mind a hat csípő egyszerre ereszkedett le a földre és a hat hímtag egyszerre merült el a rózsaszín puncikban.

– Vissza… négy…

Csináltak pár bemelegítő ütemet

– Most gyorsítunk… kettő… három… négy…

Az edző egyre eszeveszettebb tempót diktált és a lányok hűségesen emelgették a csípőjüket. A nyögések, sóhajok, elhomályosult tekintetek teljesen részesei lettek a gyakorlatnak.

– Bea… gyerünk… kitartás… nem állunk meg… kettő… egy… kettő… egy

A lányok rendesen megizzadtak, de ez sem tántorította el őket attól, hogy pontosan odafigyelve végezzék a gyakorlatot. Végül az edző megszánta őket, egy kis szusszanást hagyott nekik, majd újabb parancsot adott ki.

– Akkor most HátsóRakéta!

Mindenki az üvegfalra tapasztotta a műpéniszt és négykézláb elhelyezkedett a szerszám előtt, háttal a tükörnek, pont úgy, hogy a műanyag makkok pontosan a nagyajkakhoz érjenek.

– Gyerünk… kettő… három… négy… öt… hat… hét… nyolc!

Fokozatosan tolták hátrafelé a csípőjüket a lányok. Négy ütem alatt merült bennük el a lankadatlanul ágaskodó szerszám és négy ütem alatt szabadultak meg tőle.

– Nem csiklózunk Bea!… akkor hátra… kettő… három… négy… és vissza… hat… hét… nyolc. Újra…

Percekig gyötörték magukat, megfeszültek az izmaik, annyira pontosan és odafigyelve csinálták.

– Váltás… kettő…vissza… négy

Megfelezték a tempót, most már csak két ütem maradt a ráereszkedésre és kettő vissza.

– Egy…kettő… három…négy

Az edző gyorsította a számolást is, a lányok pedig engedelmesen vették fel az egyre rövidebb szünetekkel tarkított számolást.

– Gyerünk… gyerünk…három… négy…Agnes mélyebben told hátra a csípődet…ez az… Judith! Magasabbra a feneket… úgy

Az edző ismét gyorsított és felezett;

-… egy,kettő,egy,kettő,egy, kettő

Halk sóhajok röppentek fel innen- onnan, az izzadság szaga és a gurgulázó élvezet hangjai betöltötték teljesen a kis termet.

– Gyerünk még 10- szer… egy, kettő, egy kettő… Bea, nem csiklózunk! Mindkét kéz elöl van!

A sóhajok egyre hangosabbak lettek, de még mielőtt bekopoghatott volna az orgazmus a helyiség ajtaján, és maga alá gyűrte volna az áldozatait, az edző abbahagyta a számolást

– Ok… Most gyertek előbbre pár lépést…

A lányok engedelmesen lépegettek előre miközben továbbra is négykézláb maradtak.

-… elég…most lábemelés hátrafelé, kinyújtani majd vissza… ismeritek… először kezdjük a ballal…egy…kettő

A bal lábak óramű pontossággal lendültek hátrafelé, majd vissza, de nem érintették a talajt. A fejek előrehajtva, a hát teljesen kinyújtva, homorítva.

-… Veronica!A fejet előre és felfelé… igen… figyelj oda… Agnes! Homorítsd a hátad!

Pár gyakorlat után váltás következett és a jobb lábbal is végigcsináltak pár kört. A lányok eléggé leizzadtak már, kicsit megnyugodtak, hogy a Kedvencek nem molesztálták őket.

– Rácsúszás jön…

A lányok ismét visszamentek a tükörhöz, a műpéniszeket leszedték, majd a talajtól pár centi magasságban ismét a tükörnek passzírozták. A hátukra feküdtek pont olyan távolságban a tükörtől, hogy kényelmesen bele tudjanak kapaszkodni azokba a fém fogantyúkba, amelyek a felszín felett – kb. a műpéniszekkel egy magasságban – sorakoztak. Egy lapos, görgős ki kocsiszerű valami is volt a hátuk alatt, ami segíti majd őket az elrugaszkodásnál. Talpaikat nekitámasztották a tükörnek.

– Akkor kezdjük… egy… kettő… három… négy

Az első két ütem volt maga a rácsúszás: az ágaskodó műfallosz behatolt a hüvelybe, miközben a lányok a kapaszkodó segítségével közelhúzták magukat a tükörhöz, majd a másik két ütem alatt kicsusszant belőlük, mialatt a lábaikkal tolták el magukat a tükörfaltól.

-… egy… kettő…három…négy… Sabina, mélyebben engedd magadba, a feneked érintse az üveget… igen, igen… Gyerünk lányok…

És a lányok csinálták. De még mennyire jól csinálták! Meg is lett az eredmény, mert a gyakorlat kezdetén teljesen csöndes kis szoba ismét megtelt a lányok halk nyögéseivel, sóhajaival. Mérhetetlen nagy koncentrálásról tettek tanúbizonyságot, hogy oda tudtak figyelni a gyakorlatra.

-… ez az…gyerünk tovább… egy… kettő… egy… kettő

Ismét gyorsult a tempó

-… .Csináljuk… Veronica! Nem állunk meg… tovább…

Majd még.

– egy,kettő,egy,kettő…

A sóhajokba most már sikolyok is vegyültek, örömteli, gyönyörökről tanúskodó, elfojtani próbált kéjsikolyok.

– Váltás! Egy kis hasizom… Mindenki vegye ki a háta alól a görgős kocsit, majd teljesen nyomja a fenekét a tükörhöz, lábait pedig felfelé nyújtva támassza a tükörnek.

A lányok engedelmeskedtek; mindegyiket kitöltötte a saját kis kedvence, hüvelyük bársonyos puhasággal, féltve óvták őket.

– És fel…kettő… egy…kettő

A hasizom egyszerű gyakorlat volt: az első fázisban megemelték a felsőtestüket. Kicsit nehezebb volt így a gyakorlat hogy a lábaik a tükörnek voltak támasztva, de beletörődtek. Nem teljesen kb. 30 fokos szögben emelték csak fel a földről izzadt mellkasukat, majd kettőre visszaereszkedtek, de nem feküdtek le a hátukra, hanem a föld felett egy- két centivel megtartották magukat. És innen indult a következő menet.

-… egy… kettő… ne feküdj le a földre Sabina!… Bea! Neked se érje a hátad a földet… úgy…

Nehéz volt a feladatra koncentrálni, főleg úgy hogy a barlangjukat kitöltötte a szerszám. De szerencsére nem mozgott ki- be és így az élvezetet is csak az okozta, hogy bennük van. Ezt pedig ki lehet bírni. Megcsináltak vagy 20 hasizomgyakorlatot, mire az edző ismét tapsolt

– Oké, elég lesz…

A lányok tudták mi jön

-… akkor most csúcsrajáratjuk a rendszert…

Mindenki ismét a guggoló pózba helyezkedett a padlóba vágott körök valamelyikében elhelyezett Kedvence fölött.

-… egy . kettő . egy . kettő…

Az edző eleve gyorsan kezdte a számolást, már induláskor a kétütemű verziót kezdte el. A lányok elhomályosult tekintetekkel engedelmeskedtek a parancsnak.

-… egy, kettő… egy, kettő… most lehet csiklózni, ha akar valaki…

Hat kéz lendült hat ágyék felé és pár pillanattal később már mind a hat csiklót izgatott ujjak bizsergették. Nem kellett sokáig várni, az orgazmusok sikolyai kitöltötték a termet, vonagló női testek jelezték, hogy a mai Csúcsrajáratás torna ismét sikeresen zárult. A vihar elvonult és a lányok jó pár percig kifulladva feküdtek, mindenki az elmúlt félóra alatt egyre jobban felizgult testének kielégülése utáni remegést pihente ki.

– Egészségetekre!


Vélemény, hozzászólás?

Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!