Lopott Pillanatok XxX

Egész vasárnap nem hallottam Szilviáról, de nem aggódtam különösebben. Kellemes és nyugis hétvégém volt. Folyamatosan esett, úgyhogy nem is tehettem volna mást, csak filmeztem. De én ezzel tökéletesen elégedett voltam.
Kétszer is majdnem felhívtam Szilviát, de nem voltam hajlandó én elismerni a vereségemet. Azt hiszem, még mindig sértődött voltam, amiért elhívta Krisztat a randinkra. Nos, legalábbis az én részemről randira. Ez még nem jelenti azt, hogy Szilviának is az volt. Hiszen, az a találkahelye, ahol mindenki ismeri. Ez lett volna az első alkalom, hogy nyilvánosan is egy párként mutatkozunk. Bár kissé ideges voltam, készen álltam rá.
Talán Szilvia másként érez irántam. De hát ő beszélt az összeköltözésről. Ez azt jelenti, ő akarta magasabb szintre emelni a kapcsolatunkat, nem?
Csak bámultam a telefonom a távoli kanapén, ahova úgy egy órája hajítottam. Mintha azt suttogta volna nekem, tegyem meg az első lépést, én viszont csak arra vártam, hogy ő hívjon és kérjen bocsánatot… Vagy legalábbis magyarázza meg. Mert ha én adom fel előbb, biztos kinevet, hogy az összeköltözés miatt vagyok ideges.
Még úgy fél óráig haboztam, amíg elmajszoltam egy zacskó popcornt és megittam egy pohár bort. Visszakapcsoltam a tévé hangját, amikor kezdődött a következő film. Nagyszerű. A „Thelma és Louise”. Most pont két olyan nőre van szükségem, akik egy életre egymásra találtak.
Ismét a telefonra néztem. Ó, a fenébe is! Talán csak túlreagáltam.
Lenyomtam a némító gombot és odavánszorogtam a telefonhoz, hogy tárcsázzak. Ekkor vettem észre, hogy érkezett egy hangüzenetem.
A fenébe is! Mikor jöhetett ez? Egész hétvégén nem hallottam csörögni a telefont.
Tétován nyúltam az elfogadógomb felé. Senki másra nem tudtam gondolni, aki hívhatott volna, de mégis levert volna, ha nem Szilvia az. Ismét letettem a telefont és visszakapcsoltam a tévé hangját.
Csak néztem tovább a filmet, abban reménykedve, ha Szilvia hagyta az üzenetet, majd hív megint. Egyre idegesebb lettem, egyre sűrűbben kapkodva a tekintetem a képernyőről a telefonva, reménykedve, hogy egyszer csak megszólal.
Amikor a filmet reklámszünet szakította meg, hangosan felnyögtem. Mi a fene van velem? Megnyitottam a telefonom híváslistáját és megpillantottam a tetején Szilvia nevét egy hat órával korábbi időponttal. Akkor még aludtam.
Elindítottam a hangüzenetet és remegő kézzel a fülemhez emeltem a telefont. Lehunytam a szemem és elmosolyodtam Szilvia hangjának hallatára, de a mosolyom azonnal eltűnt, amikor megértettem, mit is mond.
– Hello, Niki! Itt Szilvia. Nem vetted fel, nekem pedig muszáj indulnom. Mr. Jacobs… A fenébe is! Utálom így hívni. Nem érdemli meg… Szóval Tim elküldött Kaliforniába egy egy hetes konferenciára. Nem biztos, hogy fogok tudni majd beszélni, szóval csak üzenj, ha kellek, és igyekszem vissza hozzád. Szia!
Elvettem a telefont a fülemtől és a szemöldökömet ráncolva rá bámultam. Végül erőt vettem magamon, és elkönyvelve magamban a problémát megoldottnak, visszaültem tévézni. Lelki szemeim előtt megjelent, ahogy Szilvia és Kriszta együtt ülnek a kocsiban egyenesen Kalifornia felé menet.
– A fenébe is! Verd ki a fejedből! Csak azt tudod, ami a bárban történt. Ideges voltál, amiért nyilvánosan kellett mutatkoznod vele. Semmi sincs Krisztanel. Szilvia a nyugati parton van. Egyedül. Ha visszajön, megint együtt leszünk.
Az óra kettőt mutatott, odakint pedig elállt az eső. Egy terv formálódott a fejemben. Átöltöztem valami szalonképesebb ruhába és előbányásztam három üres kartondobozt. Összeszedtem a legszükségesebb holmijaimat és összecsomagoltam őket, majd fogtam a kulcsaimat és Szilvia lakáséit és lecaplattam a kocsimhoz.
Ha Szilvia összeköltözést akar. Megkapja.
Hétfőn reggel frissen ébredtem, mosollyal az arcomon. Szinte már hallottam a madárcsicsergést, ahogy Disney-hercegnőként felültem és nyújtózkodtam egyet. Oké, talán túlzok, de ez jól lefesti, hogy éreztem magam. Teljesen ellentétesen a hétvégi hangulatomhoz képest.
Kicsit fura volt Szilvia ágyában ébredni anélkül, hogy ő mellettem lett volna. Még az ágynemű látványa is feldobott. Előző héten együtt voltunk vásárolni, és Szilvia megmutatta azt a készletet, amibe beleszeretett. Némán egyetértettem vele, de aggódtam kimondani, hátha ezt úgy értelmezi, belemegyek az összeköltözésbe.
Nos, most már úgyis mindegy, úgyhogy előz éjjel megvettem a készletet néhány köntössel együtt, amiket kinéztem. Kissé bűnösnek éreztem magam, amiért nem együtt csináltuk ezt végig, de azzal nyugtattam magam, biztos örülni fog a meglepetésnek, amikor visszajön.
Lezuhanyoztam, használatba véve az új törülközőket és csináltam magamnak egy kávét mielőtt felöltöztem. Mintha szárnyakat kaptam volna, amikor elindultam a bank felé. Alig vártam, hogy Szilvia hazaérjen.
Miért voltam ilyen gonosz vele? Csak azt tette, amit minden barátnő szeretne. Számítottam neki és ő is nekem.
A nap gyorsabban eltelt, mint azt egy hétfőtől várná az ember. Amikor búcsút intettem a munkatársaimnak, úgy éreztem magam, mint egy tini lány, aki a buliba készül.
Először visszamentem a saját lakásomba. Még össze kellett pakolnom pár holmit és szorított az idő. Szortíroznom kellett a holmijaimat, eldöntve, mit hagyok hátra és mit viszek át Szilviához. Másnap délidőre hívtam a költöztetőket, addigra el kell készülnöm.
Már beszéltem is egy ingatlanügynökkel, hogy minél hamarabb túladjak a lakáson. Már szerzett is egy ügyfelet, aki kibérelné hosszútávra, amíg a városban van. Ez mindenki számára jó hír volt. Vicces, mennyire meg tudja változtatni pár telefonhívás az ember életét.
Már épp végeztem, amikor hírtelen rémület markolt a szívembe. Mi lesz, ha Szilvia dühös lesz rám, amikor visszajön? Mi lesz, ha meggondolja magát? Különösen a legutóbbi miatt?
Elhevertem a kanapén és körbenéztem a dobozokba csomagolt életemen.
Nem. Jól cselekedtem. Tudtam, ez egy fontos lépés, amit meg kell tennem.
Ebben a lakásban éltünk Danny-vel majd két évig. Csak pár hónappal a találkozásunk előtt költöztem be. Amikor pedig komollyá vált a kapcsolatunk, már majd minden éjszakát itt töltött. Vicces, hogy még az eljegyzésünk után is elméletileg külön éltünk, most pedig, négy hónappal az egymásra találásunk után beköltözöm a barátnőmhöz.
Megráztam a fejem és visszatértem a dolgomhoz. Kezdett késő lenni, holnap pedig munka. És még át is kell érnem Szilvia lakásába, hiszen az ágyamat már szétszedtem.
***
Szerda volt már, amikor Szilvia legközelebb felhívott. Épp az ebédszünetemet töltöttem és egy könyvespolcot próbáltam beerőszakolni a sarokba, amikor meghallottam a telefonon azt a csengőhangot, amit neki állítottam be. Elmosolyodtam és félbehagytam a munkát, hogy felvegyem.
– Szilvia! – vált még szélesebbé a vigyor az arcomon.
– Helló, Niki! Csak hallani akartam a hangodat.
Szilvia hangja távolinak hangzott. Most öntött el csak igazán hiányának érzete.
– Sajnálom, hogy nem hívtalak vasárnap. Hogy megy a konferencia?
– Ha épp nem előadáson vagyunk, fogadásokon kell részt venni, és folyamatos az ide-oda rohangálás. Még enni és aludni is alig van idő. És veled mi van?
Egy kissé felhangosodtak a háttérzajok, amik elnyomták a hangját.
– Mint mindig. Csak mint mindig. Csak a meló. Hé! Sajnálom a péntekit. Nem tudom, mi lelt.
Vagy mi lelt épp most. Belőle akartam bocsánatkérést kisajtolni, de amint meghallottam a hangját, minden elhatározásom tovaszállt? A fenébe is! Reménytelenül elvesztem, ha Szilvia Swallowról volt szó.
– Semmi gond, édes. Nem tudom, mi volt az, de reméltem, hogy elmúlik.
Beharaptam az alsó ajkam és vártam egy pillanatig.
– Hé! Van egy meglepetésem, ha hazajössz.
– Ó! Szeretem a meglepetéseket. Adsz valami támpontot, mi is az?
– Nem. A meglepetés az meglepetés. Majd meglátod, amikor hazaérsz. Szombaton vagy vasárnap jössz? Menjek ki eléd?
– Szombat este, vacsoraidő előtt. Már van fuvarom, de köszi.
– Ó! Rendben.
– Szilvia! Mindjárt indulunk a Planet Hollywoodba ebédelni. Siess már! –hallottam egy női hangot a háttérből.
Egy pillanatra megdermedtem. Az nem lehet. Biztos csak képzelődöm.
– Rohannom kell, Niki. Krisztanel ebédelni megyünk. Szeretlek. Szia.
A vonal megszakadt, én pedig a falnak dőltem.
A megérzésem beigazolódott. Vagy, legalábbis egy része, hogy Szilvia és Kriszta együtt mentek nyugatra.
A délutánt munkával töltöttem. És, először azóta, hogy beköltöztem Szilvia lakásába, haza vágytam. Ehelyett csak ettem egy sajtburgert sült burgonyával hazafelé menet, majd a takaró alatt átöltöztem, hogy aztán álomba sírjam magam.
Tudtam, hogy Szilvia és Kriszta együtt dolgoznak, és rémlett, hogy Szilvia beszélt róla, már több projekten is dolgoztak együtt. Ennek ellenére eszembe se jutott, hogy ide is együtt mennének.
Hirtelen megvilágosodtam. Vajon Kriszta volt már Szilviával Franciaországban is? Vajon ettek ugyanott, ahova engem is elvitt?
Könnycseppek gördültek le az arcomon, miközben arcom a párnába temettem. A szívem fájdalmasan lüktetett és megmarkoltam a lepedőt. A párnába üvöltöttem a dühömet, és a matracot vertem az öklömmel.
Zavaros gondolatok rohantak meg. Talán Szilvia mindkettőnket akar. Azt hiszi, engem megtarthat a hétvégére és a szabadnapjaira, miközben hét közben Krisztanel enyeleg. De ezt nem fogom tűrni. Soha. Nem osztozom senkivel a barátnőmön.
A probléma csak az volt, hogy Szilvia elvesztésének már a gondolatától is meghasadt a szívem.
Nem tudom, mikor aludtam el. Az éjszaka közepén ébredtem abból az álomból, amiben Szilvia és Kriszta egy bérelt tengerparton napfürdőztek, Kriszta pedig megkérte a barátnőmet, hogy dörzsölje be őt napolajjal, amivel együtt járt, hogy levette a bikinijét.
Zihálva ütem fel, kisöpörve izzadt hajamat az arcomból. Próbáltam meggyőzni magam, hogy ez csak egy álom volt. Ez után már nem bírtam elaludni, mert féltem, hogy ismét róluk álmodom. De ébren sem akartam maradni, mert csak arra tudtam gondolni, milyen hülye voltam, hogy beköltöztem Szilviához.
Végül a napfény halványan beragyogott az ablakon. Többször is elszenderedtem, de sosem aludtam el igazán. Annyira ramatyul éreztem magam, hogy már azt fontolgattam, inkább beteget jelentek. De annyira csak ez az álnászút járt a fejemben, hogy nem lett volna értelme.
A munka egyenesen kínszenvedés volt. Utálom az ilyen napokat. Az óramutatók is mintha megfagytak volna. Csak arra vágytam, hogy pár napra visszavackolhassam magam a takaró alá.
Amikor elérkezett az ebédidőm, inkább egy étterembe mentem, ahelyett, hogy Szilvia lakására tértem volna. Még mindig nem tudtam „otthon”-nak hívni. Nem voltam biztos benne, hogy elég ideig maradok majd ott. Ki kellett várnom, amíg Szilvia visszatér és megbeszélhetjük ezt az egészet. Tudtam, ha visszamegyek, ismét bealszom, és nem ébredek fel, mire vissza kellene mennem a munkába. Már megtörtént korábban is, a nap hátralevő részében pedig bűntudatom volt.
Csütörtök este csak vacsora után estem be az ajtón. Bevettem pár gyógyszert, ami segített az álmatlanságomon, majd ruhástól bevetettem magam az ágyba és úgy elterültem, mint egy zsák krumpli.
***
Kipihenten ébredtem pénteken, értetlenül, hogy bírtam ki egy hetet Szilvia nélkül és az álmomra gondoltam róla és Krisztaről.
Elmúlt a délelőtt és én az ebédszünetemet azzal töltöttem, hogy elvégezzem az utolsó simításokat a lakáson. Végigvettem a frissen beszerzett bútorokat, amiket úgy válogattam ki, hogy passzoljanak Szilvia holmijaihoz. Egy dohányzóasztal, egy kanapé és egy kipárnázott komód, ami tökéletesen illett az ablak alá. És végül a helyére igazítottam azt a könyvespolcot, amivel kedden foglalatoskodtam, amikor Szilvia hívott.
Mielőtt visszamentem a munkahelyemre, beállítottam a mosogatógépet. Még ki akartam mosni az este és befejezni a dobozaim kipakolását. Teljesen kész akartam lenni, amikor Szilvia hazaér, még akkor is, ha ez csak holnap késő este történik meg. És akkor is, ha a meglepetés rövidéletű lesz, ha rájövök, összeszűrte a levet Krisztanel. Lelkiekben már készültem rá, hogy akár le is üvöltsem az ingatlanügynök fejét, hogy visszaszerezzem a saját lakásom.
Amikor öt felé, már szinte mindenki távozott, néhányan a lányok közül hívtak, hogy menjek velük inni egy kicsit. Én viszont inkább kimentettem magam és beültem a kocsimba, és figyeltem, ahogy a többiek elindulnak a szeretteikhez, a barátaikhoz, a családjukhoz, vagy bármi is legyen a programjuk péntek estére. Én csak azt terveztem, hogy szerzek valami gyorskaját és elmajszolom egyedül. Megint.
Nem maradhattam örökké a bank parkolójában, úgyhogy sóhajtottam egyet és beindítottam a motort. Nem voltam biztos benne, hova is tartok, de nem is számított.
Fel-alá grasszáltam a környéken, míg végül úgy döntöttem, talán a legjobb, ha visszamegyek Szilvia lakására. Viszont épp hogy csak befordultam a sarkon, egy neonkék fény villant a szemembe, én pedig lehúzódtam a legközelebbi parkolóba.
– A Maggie’s? – motyogtam, de mintha más beszélt volna az én hangomon.
Megráztam a fejem és a bár felé indultam.
– ’Estét, Niki! Mi hozott erre? – kérdezte Csaba, miközben leroskadtam az egyik bárszékre.
Nagy tömeg volt. Biztos mindenki most végzett a melóban. Észrevettem magam mellett egy műanyag étlapot, amin hétig felszolgált ételek sorakoztak. Azonnal megkordult a gyomrom.
– Hello! Egyedül vagyok és éhes. A szokásosat kérném és mellé lehetne egy gombatál?
– Egyedül, mi? – mosolygott rám, miközben hozzálátott az ital készítéséhez.
– Ja. Szilvia a nyugati parton van egy konferencián. Holnap este jön haza. Csak egy hét, de nagyon nehéz volt nélküle.
– El tudom képzelni – folytatta Csaba a munkáját, hogy aztán elém tegye az italomat. – Leadom a rendelést a konyhán, mindjárt jövök.
A szívószálammal kavargattam az italomat és figyeltem, ahogy Csaba átmegy a pult túl végébe és felveszi a telefont. Végigfuttattam a tekintetem a helyiségen és észrevettem, hogy a tánctér üres és sötét… A zene se szólt. Talán csak később izzítják be a hangulatot az este folyamán, mint a legtöbb bárban szokták. Eddig mindig később voltam itt.
Csaba újratöltött néhány poharat, utána visszajött hozzám, átvetve egy törlőkendőt a vállán.
– Kezded megszokni már a járást, mi? – törölte le a pultot a kendőjével.
Felvontam a szemöldököm. Biztos voltam benne, hogy nem járhatott még itt elég vendég ahhoz, hogy oka legyen nekiállni törölgetni.
– Megszokni a járást?
– Mint leszbikus – vont vállat.
– Á! Érdekel a téma, mi? – ittam bele végre az italomba.
– Nem éppen A nővérem már évtizedek óta kajtat a szoknyák után, én meg egy leszbikus bárban dolgozom – vetett rám egy pillantást.
– De rólad sosem gondolnám.
Egy pillanatig álltam a tekintetét. Semmit nem éreztem, annak ellenére, hogy nagyon jóképű fickó volt. Halkan felhorkantottam és elmosolyodtam.
– Én se. Egészen, amíg nem találkoztam újból Szilviával. Ennyire kilógok a sorból?
Megvonta a vállát.
– Eleinte olyan voltál, mint egy partra vetett hal. Bocsánat a hasonlatért! Legutóbb meg, nos, mint egy elveszett kiscica.
– És most? – néztem rá a poharam pereme fölött.
– Van vér a pucádban, hogy egyedül idejöttél.
Karba tettem a kezem.
– Ezt meg hogy értsem?
Megadóan felemelte a kezeit.
– Ne vedd sértésnek, de ha egy csinos nő, mint te, egyedül tűnik fel itt, az vonzza a tekinteteket. Így volt az első két alkalommal is.
– Akkor is egyedül voltam.
– De nem sokáig.
Azt hiszem, elég zavartan nézhettem, mert ekkor felnevetett.
– Nem feltétlenül kellett, hogy észre vedd, de nekem tehetségem van hozzá, hogy észrevegyem, ki nem szokványos látogató. Különösen, ha egyedül van. És mindenki más is észreveszi itt, még ha nem is mutatják ki. Elvégre, nem akarják elriasztani a friss húst.
Ismét felvontam a szemöldököm.
– És ha nem egyedül vagyok?
– Az időnek nincs nagy jelentősége itt – intett körbe.
– Mindenki tudja errefelé, éppen ki szabad és ki nem, többnyire a testbeszédből olvasva. Abban a pillanatban tudták, amint beléptél, ázottan, mint egy kivert kutya, hogy érett gyümölcs vagy. Másodszor viszont… még mindig ideges voltál, de már volt célod. Plusz hallották a pletykát is, hogy Szilviával egy pár vagytok.
Most meg? Csak úgy feltűntél egyedül… leverten. Ez olyasmit jelenthet, hogy ismét bekerültél a célkeresztbe. Észre fogják venni, még ha nem is figyelsz fel rá, és ha nem is igaz. Kíváncsiak, miért vagy itt Szilvia nélkül.
Érdekes megfigyelés. De mondtam, hogy Szilvia üzleti úton van, és nem vagyok levert.
– Én tudom. De ők nem. És igenis levert vagy.
– Nem vagyok.
– De igen.
– Nem.
– Édesem! Nem ismersz fel egy ázott kutyát, ha te is az vagy.
– Jó, akkor levert vagyok, de mit számít? És mi ez a hangulatok állatokhoz hasonlítgatása?
Megrázta a fejét és hangosan felnevetett.
– A leszbikusok nem csak abban különböznek a heteroktól, hogy férfiasabban viselkednek. Ha egy hetero nő nem kapja meg az első kiszemelt pasit, elszedi másét. Itt viszont nem így megy. Rengeteg itt az elérhető nő, de ha valakinek partnere van, azt tiszteletben tartják. Ha tudják, hogy foglalt vagy, megtartják az illő távolságot. De ha szabad vagy… nos, az már egészen más tészta. Ne lepődj meg, ha rád hajtanak. Vagy ha…
Ismét felhorkantottam és hosszan belekortyoltam az italomba.
– Mi olyan vicces?
– Úgy beszélsz, mint egy leszbikus-szakértő, annak ellenére, hogy te is egy vonzó pasi vagy. Biztos te sem tudod megállni, hogy ne flörtölgess minden csinos hetero nővel, akivel találkozol.
– Hosszú ideig voltam csapos egy népszerű bárban és meguntam a csajok hajkurászását. Most már barátnőm is van, és ő elégedett vele, hogy amellett is, hogy itt enyelgek a vendégekkel, biztos lehet benne, hogy hazamegyek hozzá, és nem kell semmitől aggódnia.
– Milyen kedves – mosolyogtam rá és megköszöntem a mellettem feltűnő nőnek az ételt, amit elém tett.
– De igazából nem ezen nevettél – mondta Csaba.
– Hm? – vágtam fel a gombát.
– Azt mondtam, olyan jó vagyok a testbeszéd olvasásában, mint ezek a nők. De gondolatolvasó nem vagyok. Nem néztél rám, amikor az előbb válaszoltál a kérdésemre. Mi volt olyan szórakoztató abban, amit az előbb mondtam, és miért félsz most elmondani?
Nem figyeltem rá, hanem a villámra tűztem egy gombadarabot és a számba tettem. Forró volt, úgyhogy kellett rá innom egy kortyot.
– Ha megsúgod nekem, meghívlak az ételedre.
A szemeim rá villantak és majdnem félrenyeltem.
– Mondd el, min nevettél, vagy perkálj! – könyökölt a pultra és engem nézett. Élvezte, de ugyanakkor halálosan komolyan is beszélt.
– Az ajánlat nem tart örökké. Lejár… öt… négy… három…
– A fenébe is! Azt hiszem, a nővéred szerelmes a barátnőmbe. Idegesít, hogy figyelmen kívül hagyja ezeket a privát utalásokat, vagy hogy nevezik ezek, hogy ő már foglalt. Most meg együtt vannak Kaliforniában én meg itt dekkolok egyedül.
– Váó! – töltött meg egy poharat szódával. – Ez… nem erre számítottam.
Felsóhajtottam és ettem még egy kicsit, majd leöblítettem egy kis itallal.
– Már majd megőrülök. Az egész héten attól félek, hogy hibát követek el. Talán csak bebeszélem magamnak. Én csak… Nem tudom. Úgy értem… Régebb óta barátok, mint mi Szilviával. Ezek után már egyenesen következik, hogy összejöjjenek. Én nem…
– Nem hiszed, hogy elég jó vagy, hogy Szilvia megtartson Krisztanel szemben.
Felvontam a szemöldököm, mire ő lassan bólintott. Egy pillanatra ledermedtem.
– Niki! Nézz rám! Úgy értem, tényleg nézz rám!
Kiegyenesedtem ültömben és a szemébe néztem. Tényleg szép szemek voltak, csak egyszerűen nem voltak hatással rám. De ha magam elé képzeltem azokat a violakék szemeket, a szívem hevesebben kezdett verni.
– A nővérem azóta hajt Szilviára, mióta az eszemet tudom. Szilvia viszont mindent visszautasított, ami túlment a barátságon. Szívből jövő barátságon, de akkor is csak barátságon. Volt is egy kis összezördülésük itt a bárban az előtt egy nappal, hogy elmentetek Toszkánába. Kriszta könyörgött Szilviának, hogy ne menjen. Hogy inkább válassza őt. De Szilvia azt mondta neki, hogy hagyja abba az álmodozást olyasmiről, amit nem kaphat meg, vagy az egész barátságukat tönkreteszi. Te voltál minden, amit Szilvia valaha is akart, és most, hogy rád talált, esze ágában sincs elengedni.
Éreztem, hogy egy könnycsepp gördül le az arcomon. Le akartam törölni, de túlságosan féltem megmozdulni.
– Kedvesem! Itt mindenki tudja, hogy te és Szilvia összetartoztok. Szóval ne engedd a kis zöldszeműt, hogy meggyőzzön valamiről, ami nem igaz! Így elveszted az egyetlen embert, akire számíthatsz, és azelőtt az elérhető kategóriába csúszol, mielőtt észrevennéd. Rengeteg nő van itt, aki azonnal lecsapna rád. De egyikük sem Szilvia Swallow. Nem hiszem, hogy megállnád itt a helyed, ha nem Szilvia hoz ide.
Szóval nem álltam messze az igazságtól abban, hogy Szilvia elmondta mindenkinek, az övé vagyok. Éreztem, hogy ismét egy könnycsepp gördül le az arcomon.
Csaba elővett egy zsebkendőt és megtörölte vele a szememet.
– Semmitől sem kell félned, Niki. Szilviát csak te érdekled. Igen, talán a nővérem nem vette a lapot, de ez az ő baja. Szilvia hűséges típus. Csak próbál egyensúlyozni a barátja és a barátnője között. Csak azért imádkozom, hogy Kriszta ne állítsa őt választás elé, mert nem fog neki tetszeni Szilvia válasza. Barátja sok lehet, de te vagy a lelki társa. Ezt ő mondta nekem.
– Tényleg? – szorítottam meg az üres poharamat.
– Igen, tényleg… Mi volt az a nagy hiba, amit elkövettél?
Felkacagtam, majd csuklottam egyet.
– Nos, fogtam magam és minden holmimat átvittem Szilvia lakására ezen a héten. Pár hete felvetette, de én nem válaszoltam. Szerettem volna meglepni amikor hazajön. De aztán kételkedni kezdtem, és egy kicsit hülyén éreztem magam, hogy így viselkedtem. Különösen, ha tényleg Krisztanel szeretne lenni. Készen álltam volna rá, hogy elengedjem, úgy is, hogy meghasad a szívem, ha egy másik nővel látom.
Egy pillanatig engem nézett, mielőtt megszólalt volna.
– Maradj itt! – Azzal kijött a pult mögül és eltűnt egy ajtó mögött.
Falatoztam egy kicsit, amíg vártam, azon gondolkodva, mit csinálhat. Aztán visszaidéztem a szavait és hangosan felsóhajtottam. Szilvia úgy gondolja, én vagyok a lelki társa? Ezt ő mondta volna?
Csaba néhány pillanat múlva visszatért egy barna papírszatyorral a kezében.
– Hadd csomagoljam el az ételedet! Menj haza és aludj egy kicsit! Tedd be a csomagot a hűtőbe, aztán olvasd el az utasításokat!
– Mi a… – nyúltam a csomagért, de ő lefogott.
– Ne nyisd ki itt! Csak tedd, amit mondtam! Örülök, hogy ma itt jártál.
Csak bámultam a kezére egy pillanatig, és azt kívántam, bárcsak Szilvia érintene most.
– Köszönöm, Csaba! Mindent.
– Semmi szükség rá. Ez a dolgom – mosolyodott el, és kitessékelt az ajtón.
– Ne felejtsd el elolvasni az utasításokat! Jó éjszakát, Niki!
Bebújtam a kabátomba és még egyszer megköszöntem neki és átvettem a csomagot, meglepődve, milyen nehéz. Az anyósülésre tettem a kocsimban és út közben többször is majdnem lehúzódtam, hogy kinyissam. De uralkodtam magamon, amíg haza nem értem.
Már csak huszonnégy óra választott el attól, hogy Szilvia haza induljon. Már alig vártam.