Medencéztem unokahugiéknál majd dugtunk

//
Szerző/beküldő: MedencésFiúMedencéztem unokahugiméknál egyik nyáron, majd megdugtam pici kis fenekét, majd leszopattam. A medencébe pedig együtt masztiztunk még egyet.Nagyon meleg volt egyik nap, kimentünk medencézni, nagynénim és férje elmentek Pestre valami ruhákat venni. Így nekem kellett unokahugimra vigyázni. Kimentünk medencézni ugráltunk, baromkodtunk amikor egyszer csak pihi közben felhozta a szex témát, amiért eléggé rá voltam állva a kis csajra (13) volt próbáltam nem arról dumálni, de csak mondta és mondta. Róla annyit kell tudni hogy lovagol ezért kurva jó, kemény, kerek segge volt, szép arca, kék szeme, barna haja, és közepes mellei, de kicsit buta volt szegény. Megkérdezte hogy láttam-e már pornót, mondom 15 vagyok, persze, mert? – Ki akarom veled próbálni hogy milyen amikor seggbe dugnak – Szívem megállt egy pár percre, majd mondtam, hogy azt elfelejtheti, végignéztem a testén, majd gondoltam egyet, majd így szóltam, kipróbálhatjuk ha leszopsz utána és le is nyeled, tétovázott de belement, bementünk, durr kanapé, én leültem, levettem a gatyámat, elkezdte simogatni a farkam és nevetni, majd közelebb hajolt hozzá és bekapta, szopkodta míg kemény nem lett, majd letérdelt a kanapéra, felálltam, megnyaldostam picit a segglyukát, beillesztettem a farkam a pici segglyukába, és elkezdtem dugni, nagyokat nyögött, sikított, de nem akarta hogy abbahagyjam, ezért csak gyorsabban csináltam, mondtam neki, hogy el fogok élvezni, kihúztam a farkam a seggéből, letérdeltettem, majd szopkodta a faszom, amíg tiszta geci nem lett az arca, letörölte az ujjával, lenyalta majd lenyelte mind az egészet. Mondtam neki, hogy ezt hetente megcsinálhatnánk, de nem akarta, mert nagyon fájt a szétbaszott segglyuka. Ezért mondtam én is, hogy akkor csak szopj, abba belegyezett és mentünk vissza medencézni, ahol még húzogatta a farkam, én meg ujjaztam a punciját, egyszerre mentünk el, és lenyalta a punci nedves ujjamat és a gecis kezét is. Ez lett volna az én kis medencés történetem.
 


// // //

Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!