Megdugtam apám barátnőjét

Tizenöt éves voltam, mikor a szüleim elváltak, a húgom anyámnál maradt, én apámmal elköltöztem. Apámnak folyamatosan voltak barátnői, de olyan szintre nem jutott a kapcsolata egyikkel sem, hogy összeköltözzenek, így ketten éltünk egy lakásban. Két év múlva megismerkedett Erzsikével, aki gyakran járt fel hozzánk, többször ott is aludt. Erzsike negyvenes nő volt, nagy mellei, széles csípője és izgatóan nagy, ám formás feneke gyakran ébresztettek vágyat bennem.
 
Egyik este apám éjszakára ment dolgozni, mondta, hogy jön a barátnője később, és itt alszik nálunk. Elmentem fürödni, álltam a zuhany alatt, elképzeltem Erzsikét meztelenül, mire a farkam teljesen megmerevedett. Gondoltam könnyítek magamon kicsit, elkezdtem verni a farkam. Nem hallottam, hogy közben megjött apám barátnője, aki váratlanul benyitott a fürdőszobába. Ott álltam álló farokkal, pár másodpercig nézett, aztán csak annyit mondott, hogy bocsi, majd kiment. Mikor kijöttem a fürdőből, teát főzött a konyhában. Kérdezte iszom-e én is, elfogadtam. Teáztunk csendben, annyira zavarban voltam, hogy nem is tudtam mit mondjak az előbbi esetről. Látva zavaromat, megszólalt:
– Ne, haragudj, hogy rád nyitottam! De, ne aggódj, láttam én már ilyet!- mondta széles mosollyal. Aztán kis szünet után hozzátette:
– Egyébként meg nincs semmi szégyelnivalód, teljesen rendben van a méreted!
 Közben olyan arccal nézett rám, mint aki szívesen megnézné közelebbről is a farkamat.
– Ok!- nyögtem ki, s nem tudtam mire vélni szavait.
Bementem a szobámba, lefeküdtem és a szavain gondolkodtam. Benézett és mondta, hogy elmegy fürödni. Nem tudtam, hogy ezt azért mondja, hogy nehogy bemenjek közben, vagy éppen ellenkezőleg. Szerettem volna megnézni meztelenül, de nem mertem bemenni. Hallottam, amikor kijött és bement a hálószobába. Tovább őrlődtem, s azon gondolkodtam, talán elszalasztottam egy lehetőséget. Késztetést éreztem, hogy bemenjek hozzá.
Az ágyban feküdt, az éjjeli lámpa még égett, de úgy láttam, hogy már alszik. Annyira vágytam rá, hogy megnézzem. Óvatosan félrehajtottam a takarót, ott feküdt az oldalára fordulva nekem háttal. Hálóinge kicsit felcsúszott a derekára, szabaddá téve izgatóan nagy seggét, bugyi nem volt rajta. Megmozdította a lábát, s egy pillanatra láthattam a punciját is hátulról. Lélegzetvisszafojtva néztem. Szerettem volna többet is látni, de nem mertem hozzáérni, nehogy felébredjen. Mintha megérezte volna, hogy nézik, hirtelen kinyitotta a szemét, felém fordult, és meglepetten kérdezte:
– Mit csinálsz itt?
Meg se tudtam szólalni, csak habogtam és egy szó se jött ki a számból.
– Szerettél volna meztelenül látni?- kérdezte, s arcán ismét az esti mosoly látszott.
Felállt az ágyról, megfogta hálóinge alját, s a fején áthúzva levetette. Ott állt előttem teljesen meztelenül, megmutatva minden testrészét. Mellei nagyok voltak és tömörek, kicsit húsos, de nem kövér hasa, asszonyos csípője, vastag, formás combjai voltak, szeméremdombját fekete szőr borította. Szívdobogva néztem, ő meg élvezve csodálkozásomat, mosolyogva forgatta felsőtestét jobbra-balra, mint aki közszemlére teszi bájait.
– Megérinthetsz, ha akarsz!- szólt, s közelebb lépve egyik kezemet a mellére, másikat a csípőjére tette.
Felbátorodva elkezdtem simogatni. Szerettem volna minden porcikáját megérinteni, tapogatni, közben majdnem eldurrant a farkam. Boxerem eleje rettenetesen feszült, azt hittem kiszakad. Benyúlt az alsómba, kiszabadította farkamat a gatya szorításából.
– Nagyon szép szerszámod van, tényleg nincs okod szégyenkezésre!
Leült az ágy szélére, alsómat letolta a bokámig, majd szájába vette kőkemény farkamat, elkezdett keményen szopni. Már majdnem elmentem, mikor azt mondta:
– Most te jössz!
Hátradőlt az ágyon, térdeit felhúzta, combjait teljesen szétnyitotta, elém tárva szőrös punciját. Szeméremajkai szétnyíltak, ott pompázott előttem a nedvező rés. Rábuktam kéjnyílására, elkezdtem nyalni, markoltam vaskos combjait. Erzsike halkan nyögdécselt, ujjaival a hajamban turkált.
– Várj, tedd belém a farkad!- mondta végül.
Felállt, háttal nekem az ágynak támaszkodott, megemelte fenekét, felkínálva punciját. A nagy fenék és a combok közt dudorodú pina látványa szinte megőrjített. Nem sokat késlekedtem. Mögé léptem, farkamat beigazítottam combjai közé, határozott mozdulattal benyomtam a lucskos punciba. A nedves és tágra nyílt rés könnyen befogadta faszomat, szinte eltűnt benne. Erzsike kéjesen felnyögött. Elkezdtem mozogni benne, először szépen lassan, majd fokozatosan egyre gyorsabban, nem egyszer tövig benyomva neki. Ágyékomat a pompás fenékhez szorítottam, előrenyúltam, kezembe vettem himbálózó, óriási melleit. Erzsike benyúlt a lába közé és ujjaival elkezdte csiklóját dörzsölni, hamarosan visongva élvezni kezdett. Éreztem, nem tudom tovább visszatartani magömlésemet. Kirántottam farkamat a punciból, s már spricceltem is Erzsike hátára és fenekére.
– Nagyon jó voltál kicsim!- mondta, miközben felállt, majd hozzátette:      – Vágytam már egy fiatal faszra!
A szobámba mentem, és hamar elaludtam. Később is, mikor apám éjszakás volt, Erzsike időnként nálunk aludt, és nem teltek eseménytelenül az éjszakák.


Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!