Az előző történetben elmesélt tenisz partit követően Kriszta megadta a telefonszámát, hogy ha az időm engedi, hívjam, mert szívesen eljönne újra teniszezni. A tenisz partit követő kis hancúrozás emlékeit felidézve hamarosan éltem is a lehetőséggel. Őrömmel fogadta a hívásomat, majd megbeszéltük, hogy a csarnoknál találkozunk. A megbeszélt időpontban rajtunk kívül…
Fiatal párocska vagyunk, Én és a mennyasszonyom. Nem panaszkodhatom semmire. Én végzős vagyok, ő negyedéves, a szüleimnél lakunk az emeleten még, mert még nem engedhetjük meg magunknak a saját lakást az egyetem mellett keresett jövedelmünkből, de a szülők nagyon segítőkészek mindkét oldalról, csak már egy kicsit kínos is, hogy MÉG…
Nyolc osztályos gimnáziumba járunk, immár hét éve ugyanazok. Jól ismerjük, szeretjük is egymást. Így történhettek meg a következők.Annyit még előljáróban, hogy történelem tanárunk mesélt arról, miként történt az ókori Spártában a párválasztás.Elhatároztuk kipróbáljuk a spártai módszert. Az osztálylétszán huszonnégy, ebből tizenhatan voltunk hajlandók a nagy kalandra, a többiek vallási, erkölcsi,stb.…