Tanár-Diáklány szex – Dóri és a tanár úr 1.

Dóri feszengve állt meg a nagy, barna ajtó előtt. Kellemetlen érzéssel töltötte el a gondolat, hogy be kell ide lépnie. Semmi kedve nem volt hozzá. Még egyszer idegesen végignézett magán és megigazította a ruháját. Általában csinosnak érezte magát, de ezúttal még e téren is elszállt minden önbizalma, tudta, hogy nem sokra megy vele. A mogorva kémiatanár mindig utálta őt, és ezt gyakran éreztette is, úgyhogy Dóri semmi jót nem várt tőle ezúttal sem. Már eleve baljósan kezdődött az egész. Aznap délelőtt órán kihívta felelni bármiféle előzetes figyelmeztetés nélkül, és rendesen megszívatta az egész osztály előtt. Semmit nem mondott előtte, hogy készüljön vagy tanuljon, de ilyet már nem is várt volna tőle; bőven örült volna annak is, ha nem tesz fel direkt szemét kérdéseket. Persze rajta könnyen talált fogást, sosem volt valami kiváló kémiából. Alapvetően humán beállítottságúnak érezte magát, semmilyen reál tárgyból nem volt egy őstehetség, de azért egyikkel sem akadt ennyi gondja, mint a kémiával. És Zoltán – így hívták a tanárt – cseppet sem próbált ebben segíteni, inkább éppen ellenkezőleg. Dóri úgy érezte, hogy szándékosan megnehezíti a dolgát.

Ezen ominózus felelés alkalmával is direkt olyan kérdéseket tett fel, amire az osztály 90%-a nem tudott volna ott helyben hirtelen válaszolni, ebben Dóri biztos volt. Rettenetesen érezte magát, csak állt ott hülyén, mint valami fogyatékos, vörös arccal és megszeppenve, és még azt is elfelejtette, amit egyébként tudott volna. A vége egy borzasztóan szánalmas karó lett, amit Zoltán látható elégedettséggel vésett be a naplóba. Aztán hogy fokozza a megaláztatásait, kihívta utána az egyik legjobb tanulót az osztályban, az egyik személyes kedvencét, és produkáltatott vele egy sima, tökéletes felelést, olyan kérdésekkel, amiknek Dóri is örült volna. Már nem is csodálkozott, mikor csengetés után a tanár magához intette, és míg a többiek elsiettek a következő órára, jól összeszidta. A fejéhez vágta, hogy nem tanul semmit – ami korántsem volt igaz,- hogy lehúzza az osztályátlagot és rontja a tanulási morált, és hogy ha nem kapja össze magát gyorsan, akkor nagy baj lesz. Aztán kijelentette, hogy órák után várja az irodájában egy komolyabb elbeszélgetésre. Dóri persze egyáltalán nem repesett az örömtől. Gyakran szomorkodott azon, hogy Zoltán ennyire nem szíveli, főleg hogy neki amúgy nem lett volna gondja a tanárral. Első órákon szimpatikusnak találta, mint jóképű, intelligens és barátságos férfit, és úgy érezte, ez még akár kölcsönös is lehet. Zoltán tekintete gyakran időzött el rajta, miközben magyarázott valamit, és Dóri igyekezett nem szégyent vallani a kémiával, bármennyire is távol állt tőle ez a terület. De hamar jöttek a gondok és az igazságtalanságok. A dolgozatait elég vitatható módon javította, és sosem úgy, hogy neki kedvezzen vele, a feleltetések pedig egészen horrorisztikus jelleget öltöttek, Dóri már akkor rosszul volt, ha a nevét meghallotta a szájából. Nem csoda tehát, hogy sápadt arccal kopogtatott az ajtón, hosszas morfondírozás és bizonytalankodás után. Nehezen gyűjtötte össze magában a bátorságot, de nem volt mit tenni, ezen túl kellett esnie. – Igen! – hangzott bentről Zoltán határozott hangja. Dóri nagy levegőt vett, lenyomta a kilincset, és lassan benyitott. Zoltán irodája szép nagy volt, és igényesen berendezett. Nem hiába tartották az egyik legbefolyásosabb és legelismertebb tanárnak az iskolában, minden erről tanúskodott körülötte. Dóri félszegen nézett szét, még félelmetesebb volt az egész, mint ahogy elképzelte. A mélybarna bútorok, a puha szőnyeg a talpa alatt, a széles íróasztal, a bőrfotelek valahogy azt sugallták neki, hogy érezze csak még jelentéktelenebbnek magát, mintha nem lett volna amúgy is elég kellemetlen a helyzete. Óvatosan beljebb lépett és megállt a nagy asztal előtt, aminek a túloldalán a tanárúr elfoglaltan körmölt valamit, fel sem nézve a lány jöttére.

Dóri türelmesen várt majdhogynem vigyázz állásban, meg se mert mukkanni, nehogy zavarjon. De csak álldogált hosszú percekig, ami még hosszabbnak tűnt a baljós feszültség miatt, és Zoltán nem nagyon akart róla tudomást venni. Dóri nézte a lassan vánszorgó faliórát, az egyik furcsa festményt az ablak mellett, aztán a saját cipőjét, és megfogadta, hogy ő csak azért sem szól, tartson bármeddig ez a várakoztatás. El is telt így vagy tíz perc, míg végül Zoltán letette a tollat, sóhajtva hátradőlt a székében, és gondterhelt arccal végigmérte a lányt. A tekintetéből leereszkedő fölényesség és szinte gúny sugárzott, amitől Dóri megint elvörösödött, és lesütötte a szemét. Zoltánról bezzeg lerítt a magabiztosság, mint mindig. A külseje kifogástalan volt, drága öltönyt viselt, jóképű arcát simára borotválta, haját gondosan hátrafésülte, mikor pedig megszólalt, zengő hangján tisztán és megfontoltan ejtette ki a szavakat. – Mondd csak, Dóri, mihez kezdjek veled? – mondta segítőkészséget imitálva, és jelentőségteljesen széttárta a kezét. – Te vagy a leglustább, leghanyagabb tanuló az osztályban, efelől semmi kétség. Hiába próbáltam már rád nyomást gyakorolni, hátha összeszeded magad, úgy tűnik, kútba öntött víz. Megértem, hogy nem érdekelhet mindenkit a kémia, láttam már ilyet bőven. De elszomorít, hogy ennyire nem veszed komolyan a tanulmányaidat. Főleg, hogy nem vagy te buta lány, Dóri. Igazam van? Tartott némi hatásszünetet, aztán az iratait kezdte rendezgetni az asztalon. Minden mozdulatából és szavából szenvtelen nyugalom áradt. – Nézzük csak meg a jegyeidet. Ebben a félévben van már két egyesed, és ha a harmadikat is beszeded, egyértelműen bukásra fogsz állni. Mint te is bizonyára tudod, ez egy elit gimnázium, nem valami kisegítő – folytatta. – Nincs nekem arra sem időm, sem energiám, hogy a leszakadó tanulókat korrepetáljam, és szándékomban sem áll ilyesmi. Csak a többiek látnák kárát, ha miattad örökké meg kéne torpanni az anyagban. Ugye tisztában vagy annak a jelentőségével, amit mondok? – I-igen – dadogta Dóri. Teljesen megszégyenülten érezte magát, forgott vele az iroda. Neki még sosem mondtak azelőtt ilyeneket, senki sem vonta kétségbe a szorgalmát. Lehetséges, hogy Zoltán valóban el akarja tanácsoltatni az iskolától? Ez a legrosszabb félelmeit váltotta volna valóra. – Csak egy szavamba kerül – mondta lassan a férfi, mintha kitalálta volna Dóri gondolatait, – és a következő hónapot már másik iskolában kezdheted. Tisztában vagy ezzel?

– nézett rá keményen. – I-igen, tanárúr, értem. – És látod – mosolyodott el enyhén, – annak ellenére, hogy valószínűleg nem érdemled meg, én mégis segíteni szeretnék. Lehet ezt kétféle módon is. Behívom a szüleidet, felkeresem az igazgatót, és elbeszélgetek velük rólad, hogyan lehetne téged jobban motiválni, adva neked ezzel egy utolsó lehetőséget. Vagy pedig mi ketten jutunk valamiféle megoldásra. Nem zárkózom el ez elől sem, de ehhez kölcsönös bizalom kell, és hogy lássam rajtad a jószándékot, miszerint törekedsz a javításra, és igyekszel. Értesz engem, Dóri? Mondd csak, melyik megoldás szimpatikusabb? Dóri jól láthatóan reszketett már a gondolatra is, hogy kicsapják. Nem bírta volna elviselni ezt a megaláztatást. Ráadásul az apja talán ki is tagadná. Mindenképpen el akarta kerülni, hogy a szülei ennek még csak a lehetőségéről is halljanak. Éppen elég gáz lesz otthon megmutatni ezt az újabb egyest, és valahogy kimagyarázni. – Ígérem, bármit megteszek, csak ne szóljon a szüleimnek, kérem – vágta rá remegő hangon, sietve. – Sokkal többet fogok tanulni és meglátja, nem csalódik bennem. Én… én mindig jó tanuló voltam, higgye el, sosem volt rám még panasz. És ígérem, hogy… nagyon-nagyon igyekezni fogok. Zoltán rászegezte a tőle megszokottan átható tekintetét, aztán elmosolyodott. – Örülök, Dóri. Látod, pont ezt a pozitív hozzáállást vártam a részedről. Csakhogy – vonta fel a szemöldökét, – biztosan megérted, ha egy kicsit bizalmatlan vagyok a puszta ígérettel szemben. Ha annyira szorgalmas volnál, mint állítod, nyilván eddig is tanultál volna, és nem lennénk itt, ugye? – De tanárúr, én tanultam, és… – hebegte Dóri. – Ugyan – szakította félbe élesen Zoltán, felemelve a kezét. – Szép szavak, de ennél többre lesz szükség. – M-mire? – kérdezte értetlenül a lány. Zoltán elmosolyodott, hátratolta a székét, és lassan felállt. Megigazította a nyakkendőjét, kényelmesen kinézett az ablakon, aztán mosolyogva megkerülte az íróasztalt. – Kezdhetnénk mindjárt azzal, hogy kijavítod a mai rettenetes szereplésedet, és ezt a csúf egyest, amit szereztél. Jóindulatom jeléül hajlandó leszek átírni, de ehhez tényleg látnom kell, hogy igyekszel. – Köszönöm tanárúr, nagyon szeretném kijavítani. Holnapra készülnék is, ha úgy jó… – Miért nem most rögtön kezdjük? – mosolygott Zoltán
egyre
furcsábban.

– Most? Dehát nem tudok többet, mint délelőtt – felelte Dóri halkan. – Holnapra viszont tanulok, és átnézek mindent, amit ma nem tudtam, ígérem. Csak erre fogok készülni, és… nem fog bennem csalódni a tanárúr… Elakadt a szava, amikor Zoltán megállt közvetlenül előtte, és mélyen a szemébe nézett. A mosolyában volt valami, amitől Dórinak felgyorsult a szívverése és elgyengült a lába. – Remélem is, hogy nem okozol csalódást, mélyen elszomorítana – mondta, és lágyan megcirógatta Dóri arcát. – Egy ilyen szép lánynak az a dolga, hogy kedves, ügyes és szófogadó legyen. Gyengéden Dóri füle mögé tűrt egy kósza tincset, ami a lány arcába lógott, és megsimogatta a haját. Ő ettől aztán teljesen zavarba jött, semmit sem értett. Mindeddig úgy tűnt, hogy Zoltán pikkel rá és utálja, most meg milyen törődő és figyelmes, sőt még bókol is. Dóri elvörösödött és bizonytalanul viszonozta a mosolyt. – Igen, tanárúr – motyogta halkan, és megint lesütötte a szemét, hogy elkerülje a férfi tekintetét, mert csak még jobban belepirult volna. Ám Zoltán megérintette az állát, és kicsit megemelte, jelezve, hogy nézzen csak fel rá. – És mondd, Dóri, volt már fiúd? Biztosan felkeltetted már az érdeklődésüket, nagyon csinos vagy. – Még nem, tanárúr – felelte a lány gyorsan, aztán maga is elcsodálkozott, hogy miért válaszolt egy ilyen kérdésre, ráadásul őszintén. – Hm, tényleg? Ez valóban furcsa. Nekem már első nap kitűntél a többiek közül. A selymes hajad… – simította végig. – A csillogó szemeid… A lágy ajkad… – suttogta, és hüvelykujjával épp csak megérintette Dóri száját, mire ő résnyire szétnyitotta. – Ugye engedelmes kislány leszel? Dóri alig láthatóan bólintott, teljesen megigézték a férfi szavai és mozdulatai. Úgy érezte, feloldódik a tekintetében, és elveszti az önálló akaratát. Zsibongott a teste, és amikor Zoltán a vállára tette a kezét, hogy enyhe, de határozott nyomást gyakoroljon rá, végig sem tudta gondolni, mi is történik valójában. Nem mert volna, de valahogy nem is akart ellenkezni, csak sodródott az árral, és hagyta, hogy történjen, amit Zoltán akar. Ahogy lassan letérdelt, nem is tudatosult benne, hogy mit csinál és mi következik. A térde alatt kellemesen puha volt a szőnyeg, Zoltánra pedig valahogy jó érzés volt felnézni. Egyik kezével folyamatosan simogatta az arcát és a haját, Dórit pedig ez annyira megnyugtatta, hogy az egész abszolút természetesnek tűnt, és eloszlatta minden kételyét. A férfi másik keze matatott egy ideig a nadrágján, kényelmesen, minden sietség nélkül, míg Dóri érdeklődve figyelt. Hosszúra nyúlt az a néhány másodperc, amíg elővette a farkát. Dóri meglepetésére már majdnem merev volt, amikor meglátta. Zoltán húzott rajta párat, amitől hamar keményen ágaskodott, közvetlenül a lány orra előtt, aki nagy szemekkel, figyelmesen bámulta meg. Nagyobb volt, mint ahogy elképzelte, vaskos és hosszú. A végén lilán duzzadt a formás makk, egészen igézően, le se tudta róla venni a szemét. Addig csak képen látott ilyesmit, de szebb volt közelről, mint ahogy várta. Nem érezte kicsit sem visszataszítónak vagy undorítónak, az izgalomtól viszont annál jobban lángolt az arca.

Zoltán elégedetten figyelte, Dóri miként csodálja meg a farkát. Hagyta, hogy jól szemügyre vegye, aztán kedves hangon, de határozottan utasította. – Add ide a kezed. Igen, ügyes lány. Fogd meg szépen, ne félj tőle. Dóri felemelte a kezét, a férfi pedig megfogta és a farkára tette. A lány először kicsit bátortalanul, óvatoskodva érintette meg, és biztatni kellett, hogy markolja meg nyugodtan. – Húzogasd, kicsim. Ez az… – sóhajtott Zoltán, mikor Dóri végre ráfonta az ujjait. A kezében még nagyobbnak tűnt, nem is érte át teljesen. Hol a farkát nézte, hol pedig a férfi arcát firtatta nagy szemekkel, miközben lassan simogatni és markolászni kezdte, félszegen, de egyre élénkebben. Mind magabiztosabb lett, ahogy látta, hogy Zoltánnak jól esik. – Igen, ügyes vagy – mondta a férfi, és nem hagyta abba Dóri hajának simogatását. A keze lassan a lány tarkójára csúszott, és gyengéden irányítva húzta egyre közelebb a farkához a fejét. Hamarosan már érezte a forró leheletét is, Dóri pedig nem ellenkezett akkor sem, amikor a makk megérintette az orrát. Szaporán vette a levegőt, és Zoltán érezte, hogy kicsit remeg a keze. Amikor megint felnézett rá, ő kedvesen elmosolyodott, és megcirógatta az arcát. – Nyisd ki szépen a kis szádat, Dóri – mondta. – Így, igen. Ügyes lány. Dugd ki a nyelved… Dóri félszegen, de szót fogadott, Zoltán pedig megfogta a farkát, és végigsimogatta a makkjával az ajkait. Kiélvezte a látványt, aztán a lány nyelvére tette a farkát, és elkezdte lassan betolni a szájába. – Ez az. Most tanulunk valami újat, kicsim. Kapd be szépen… – mondta, aztán nagyot sóhajtott, amikor végre eltűnt a makk a lány ajkai között. – Ah, igen, nagyon finom meleg a szád… Dóri kicsit bizonytalanul nézett fel, furcsán érezte magát. A kémiatanár előtt térdelt és egy fasz lüktetett a szájában, az egész szürreálisnak tűnt. Sosem hitte volna, hogy ilyesmi megtörténhet, de mire észbe kapott, már meg is történt, ráadásul olyan könnyedén, mintha mi sem lenne természetesebb. Kóválygott a feje és nem bírt racionálisan gondolkodni, azt sem tudta, mihez kezdjen Zoltán farkával a szájában. Végülis semmiféle kellemetlen ízt nem érzett, csak a mindent átható izgalmat, amitől majd’ lángra gyúlt a teste. – Szopd – mondta Zoltán, Dóri pedig készségesen felelte volna, hogy “Igen, tanárúr”, de teli szájjal nem tudott beszélni. Így hát csendben szopni kezdett. Először óvatosan szívott bele, továbbra is felnézve, hogy jól csinálja-e, aztán erősebben folytatta. – Csak bátran, kicsim – biztatta Zoltán. – Szívd erősen… úgy. Ügyes vagy. Látod, máris megvan a kettes… Szopj csak, Dórika. Kívánod, igaz? És tényleg egyre inkább kívánta, nem is kellett megjátszania. Feltámadt a férfi iránt érzett elfojtott vonzalma, amit titkon már régóta érzett, és boldogsággal töltötte el, hogy alárendelheti magát neki, hogy kiszolgálhatja a vágyát. Hamarosan úgy szopogatta a tanárúr faszát, mintha egy nagy cumi lett volna. A nyáltermelődése ösztönösen beindult, és cuppogva szívta, falta a szájában keményen duzzadó, meleg húsdarabot. – Használd a nyelvedet is, drága – tanítgatta Zoltán. – Nyalogasd a végét, simogasd körbe.

Ah, ez az… Tényleg gyorsan tanulsz. Dóri igyekezett megfelelni az elvárásoknak, figyelte a férfi minden óhaját és rezdülését. – Kapd be jobban, engedd a szádba… Ő pedig bekapta, amennyire csak tudta. A fasz vége hamar a torkához ért, ami kicsit kellemetlen volt, de azért próbált minél többet eltüntetni belőle a szájában. Zoltán a tarkójára tette a kezét megint, és kicsit segített neki, így több mint felét be tudta kapni. Aztán simogatta tovább a haját, ami szörnyen jól esett a lánynak, teljesen elgyengült tőle, olvadozott az érintésétől. – Szopj csak, Dóri, ügyes kislány… Látod, nagyon jóban leszünk mi, ha ilyen szófogadó vagy. Az iroda csendjében jól kivehetően hallatszott minden kósza cuppanás, ami Dóri ajkait elhagyta. Zoltán sokáig csak csendben nézte, ahogy a lány szorgalmasan dolgozik a szájával a farkán. Szép látvány volt, ahogy felnézett rá teliszájjal, odaadástól csillogó szemekkel. Még mindig tele volt félénkséggel, például amikor támaszt keresve megkapaszkodott a férfi csípőjében, hogy szenvedélyesebben szophassa. Minden mozdulata alázatról árulkodott. – Ah, igen… Így már a hármas is meglesz… – nyögte Zoltán, és Dóri érezte, hogy egyre hevesebben lélegzik. Aztán belemarkolt a lány hajába, és kicsit elhúzva a fejét kivette a szájából a farkát. Dóri eleinte kicsit meglepődött, nyúlt utána a nyelvével, és nem csukta be a száját, várta vissza. – Csókolgasd végig – utasította a férfi. – Nyalogasd, puszilgasd. Lássam, hogy szereted. Dóri szót fogadott, és engedelmesen nyalta végig hegyétől a tövéig Zoltán már nyáltól csillogó farkát, aztán vissza, megismételve néhányszor. Majd puszilgatni kezdte, de a puszik hamar nedves csókokká változtak. Simogatta érzékeny ajkaival és nyelvével a faszt, miközben le-lehunyta a szemét, és maga is nagyokat sóhajtott. – Mondd csak, szereted szopni, Dóri? – kérdezte Zoltán, és elhúzta a szájától a farkát. – Igen tanárúr – felelte a lány halkan. – Kéred vissza a szádba? – Kérem… – Nem hallom. – Igen, kérem – mondta Dóri hangosabban. – Tegye a számba, tanárúr, szopni szeretném… Megint elpirult, ahogy meghallotta a saját hangján ezeket a szavakat. Olyan volt az egész, mint valami perverz álom. Zoltán kicsit váratta, miközben Dóri fejét a hajánál fogva tartotta távol, és hagyta, hogy a lány nyújtogassa a farka felé a nyelvét. Aztán lassan elengedte, Dóri pedig mohón kapta be megint a faszt, mintha egy kedves játékát kapná vissza, vagy valami finomságot, amire régóta vágyott már. Önfeledten szopta tovább, még
erősebben,
mint az imént, Zoltán pedig egyre nagyobbakat sóhajtott. – Nagyon ügyes vagy, kicsim – mondta. – Ha így folytatod, mindjárt megkapod a jutalmad… Dóri csak sejtette, hogy ezen mit is ért pontosan a tanárúr, de semmiképpen nem akart csalódást okozni. – Szomjas vagy, ugye? – kérdezte Zoltán fátyolos tekintettel, Dóri pedig szótlanul bólogatott a faszán, és nagyokat szívott bele. Kicsit zsibbadt már a szája, de még szívesen csinálta volna sokáig. Másfelől a tanárúr spermájára is kíváncsi volt, elképzelni sem tudta, milyen íze lehet, de valami furcsa és addig elképzelhetetlen módon felizgatta a lehetőség, hogy mindjárt a szájában fogja érezni. Nem is kellett már sokáig várnia. Zoltán csípője enyhén, ütemesen mozogni kezdett, Dóri pedig lelkesen szopott tovább. Amikor a férfi felnyögött, érezte, hogy nagyokat lüktet a farka, ezért szívta erősen, és közben felnézve figyelte az arcát. Boldog volt, hogy tőle élvez el, és szerette volna, ha minél jobban sikerül. Aztán hirtelen nagy adagokban fröccsent a nyelvére a sperma, valamivel több, mint várta. Kénytelen volt mindjárt le is nyelni egy részét, ha nem akarta, hogy kifolyjon az ajkai közül, a maradékon pedig ízlelgette egy ideig. Fura volt, de végülis nem rossz, egyáltalán nem találta undorítónak. Szépen lenyelte lassanként az összeset, aztán szívogatta kicsit még Zoltán farkát, hátha maradt még benne. – Nyald tisztára, szopogasd le szépen. Ügyes vagy, kicsim – cirógatta Zoltán elégedett tekintettel, és újra elmosolyodott. Dóri szófogadóan szopta ki belőle az összes spermát, és még utoljára körben lenyalogatta az izgatóan duzzadó makkot. Csak akkor engedte ki a szájából, amikor Zoltán már bólintott, hogy elég lesz. – Ezzel kiérdemelted a négyest, Dóri. De lesz ez még jobb is – mondta aztán a férfi, amint kicsit kitisztult a feje. Hirtelen komolyabb és ridegebb lett. Eltette a farkát, aztán a lánytól elhúzódva lassan visszament a székéhez, megigazította a ruháját, és leült. Kezébe vette a tollat, összerendezte a papírjait, és megint írni kezdett valamit. Dóri egy ideig ott maradt térden állva a szőnyegen, hirtelen nem tudta, mitévő legyen. Aztán Zoltán szigorúan ránézett, és intett a kezével. – Rendben, elmehetsz. Csütörtökön délután ismét legyél itt. És tessék tanulni. Aztán visszatért a munkájához, fel se nézett többet, Dóri pedig sietve felállt. – Köszönöm, tanárúr. Viszontlátásra… Kilépett az irodából, és vigyázva csukta be maga mögött az ajtót, hogy ne csapjon vele zajt, nehogy zavarja Zoltánt a munkában. Csak odakint a folyosón jutott eszébe, hogy végignézzen magán, és megigazítsa a ruháját. Elővett egy zsebkendőt és az állát is megtörölgette, ahol kicsit még nyálas volt. Szerencsére nem jött szembe senki, már nagyjából üres volt az iskola épülete. Aznap igencsak mélyen elgondolkodva lépkedett hazafelé. Csodálkozott magán, hogy belement ebbe, Zoltánon, hogy ilyen hidegvérrel meg merte tenni, és az egész világon, hogy ilyesmi csak így megtörténhet. “Épp az imént szoptam le a kémia tanáromat” – mondta ki magának halkan, és amilyen hihetetlenül hangzott az egész, annyira felizgatta és magával ragadta. Séta közben érezte, hogy a szoknya alatt teljesen át van ázva a bugyija, tocsogott a puncija a nedvességben. Sosem érzett azelőtt csak hasonlót sem, és bár érlelődött benne a bűntudat, alig várta a csütörtök délutánt. 2. Nehezen tudott másra gondolni az elkövetkezendő napokban. Még sokáig érezni vélte a szájában a sperma ízét, és később is belebizsergett a teste, ha visszaemlékezett rá. Éjszaka Zoltánon ábrándozva simogatta magát álomba, a fantáziája pedig elszabadult. Nem tudott volna parancsolni neki, de nem is akart, élvezte, hogy egyre vadabb és perverzebb jelenetek játszódnak le az agyában. Olyasmik jutottak eszébe, amiket azelőtt elképzelni sem tudott volna senkivel. Amit pár napja még undorítónak érzett volna, Zoltánnal hirtelen kéjes álommá nőtte ki magát, és ajkát harapdálva, pirulva dörzsölte össze a combjait, ha csak rágondolt. Nehéz volt mindent magában tartani, és vigyázni, hogy senki se vegyen észre semmit. Tudta, hogy nem mondhatja el ezt másnak, csak az ő titkuk lesz, bármi is történjék még ezután. Márpedig akarta és kívánta, hogy folytatódjon, sőt történjen más is…

Csütörtök délelőtt furcsa volt a kémia órán újra látni őt. Zoltán teljesen természetesen viselkedett, még egy kétértelmű pillantást vagy mosolyt sem engedett el Dóri felé, sőt szinte rá se nézett. Olyannyira nem látszott rajta semmi, hogy a lányban feltámadt az aggodalom. Lehet, hogy megbánta, ami történt, és ez megmarad egyszeri alkalomnak? Csak egy kis kaland volt, semmi több? Mindesetre ha addig próbált is lelkiismeretesen figyelni az anyagra, ezek után képtelen volt. Elrévedve bámulta a férfit, a mozgását, az arcát, a beszédét, és legszívesebben a nyakába kapaszkodott volna, szorosan hozzásimuló testtel. Csakhogy e közöny láttán teljesen elbátortalanodott. Nem gyakorolhatott túl nagy hatást Zoltánra, ha ilyen jól tudja leplezni a vágyát. Vajon él-e még egyáltalán a délutáni időpont? Nem merte megkérdezni szünetben, egyáltalán a tanár közelébe se mert menni. Nehezen teltek el a következő órák, Dóri már nyugtalan és ideges volt. Egyszerre félt és aggódott, és élvezte a minden percet átható várakozás izgalmát. Ebédelni semmit sem tudott, egy falat sem csúszott volna le a torkán, inkább a folyosón üldögélve várt, és úgy tett, mintha tanulna. A megbeszélt időpont előtt nem sokkal aztán bement a mosdóba, és elővett egy sminkkészletet. Nagyon szeretett volna tetszeni Zoltánnak, és ezért bármire hajlandó lett volna. Úgy döntött, kicsinosítja magát, hogy minél inkább egy érett, erotikus kisugárzású nő benyomását keltse. Bár sosem csinált még azelőtt hasonlót, legfeljebb otthon a tükör előtt kísérletezés szintjén, ezúttal nem sajnálta a rúzst és a szemfestéket. Próbált azért az ízléses határon belül maradni. Amikor szemügyre vette a végeredményt, teljesen elégedett volt magával. Úgy érezte, igazán csinos. Szép, és a sminktől csak még szebb lett. Talán egy kicsit kihívó ugyan, de senki más nem fogja látni, csak Zoltán, márpedig neki épp kihívóan szeretett volna kinézni. Aztán a blúzán is kigombolta a felső két gombot, még egyszer utoljára elrendezte a haját, hogy minden kifogástalan legyen, és Zoltán irodája felé vette az útját. Úgy képzelte, ezúttal majd magabiztosabban nyit be, de amint megállt az ajtó előtt, újra elővette a bizonytalanság és a félsz. Hevesen vert a szíve, a keze pedig remegett, amikor végre elszánta magát a kopogtatásra. – Igen! – hangzott bentről az ezúttal is nyugodt és kimért felelet. Dóri belépett, gondosan becsukta maga mögött az ajtót, aztán megállt az asztallal szemközt, ott, ahol a múltkor. Önkéntelenül is mosolyra görbült a szája, ahogy meglátta Zoltánt, de akármit is várt – maga sem tudta pontosan, mire számított – csalódnia kellett. A férfi most a számítógépén gépelt valamit, és Dóri látta, hogy megint várnia kell a sorára. Sem lelkesebben, sem kedvesebben nem fogadta, mint múltkor. Amikor pedig egy pillanatra felnézett a monitorról a lányra, hirtelen felháborodott képet vágott. – Te meg hogy nézel ki? – kérdezte szigorúan, sőt dühösen. Dórinak a lélegzete is elakadt ettől, és úgy elsápadt, hogy fehérebb lett, mint a vakolat. – Én csak… úgy gondoltam, hogy… – hebegte, de nem tudott semmi értelmeset kinyögni. – Mit gondoltál mégis? Hm? Ki vagy festve, mint egy kis kurva. Illő megjelenés ez szerinted egy fiatal lánytól? Zoltán felháborodása valódinak tűnt. Homlokráncolva állt fel az asztal mögül, Dóri pedig csak toporgott ott megszeppenve, könnybe lábadt szemekkel. – Nem, tanárúr. Bocsánatot kérek. Nem illő. – Persze, hogy nem illő. Úgy látom, nem csak a szorgalmaddal vannak komoly gondok, de a magaviseleteddel is. Töröld meg az arcod – dobott neki az asztalra egy zsebkendőt. Dóri gyorsan felkapta, és elkezdte letörölni a szájáról a rúzst, valamint a szemfestéket a szeme körül, de inkább csak elkennie sikerült. Az sem segített a helyzeten, hogy könny csordult a szeméből. Szörnyen érezte magát, ahogy szipogva próbálta eltüntetni a sminket. Jobban akart tetszeni a férfinak, erre a lehető legrosszabbul sült el az egész. Zoltán megállt előtte szigorú arccal, és tapintatlanul nézte, ahogy vesződik. Még a fejét is csóválta közben, míg méltatlankodott. – Nem is értem, hogy képzelted ezt. Egy rendes lány nem csinálhat ilyesmit. Attól tartok, muszáj lesz megbüntetnem téged. – H-hogyan, tanárúr? – értetlenkedett Dóri. Még meg is akarja büntetni? Remélte, hogy nem valami rossz jegyről vagy beírásról van szó. – Könyökölj csak az asztalra – utasította Zoltán, a lány pedig sietve szót fogadott, bár egyelőre nem tudta mire vélni a felszólítást. – Igen. Most pedig hajtsd fel a szoknyád. Bár még vörösödött a szeme az elfojtott sírástól, a szégyenérzetébe
hamar izgalom
keveredett.

Bűntudatosan nézett fel a férfira, és lassan felhúzta a szoknyáját a derekáig. Érdekes érzés volt megmutatni neki a meztelen fenekét, és örült, hogy aznapra a kedvenc bugyiját vette fel, amit szépnek tartott. Zoltán azonban hamar lelombozta megint. – Nem, nem, teljesen rossz – csóválta a fejét elégedetlenül. – Kell egy rendes, szófogadó lánynak bugyit hordania? Hm? Dóri nem tudta először, mit feleljen, de sejtette, Zoltán milyen választ vár. – N-nem tanárúr, nem kell. – Helyes, kicsim. Látod, tudod te. Na vedd le gyorsan, és ha ezután korrepetálásra jössz, sose legyen rajtad többet. Érted? – Igen – motyogta Dóri, és sietve, habozás nélkül tolta le a bugyiját. Kilépett belőle, aztán engedelmesen visszakönyökölt az asztalra. Pironkodott a gondolatra, hogy Zoltán most hátulról kényelmesen megszemlélheti a punciját. Enyhén remegett minden ízében, és borsódzott a bőre az izgalomtól. – Kicsit széjjelebb a lábakat – mondta Zoltán. – És domborítsd ki a fenekedet szépen. Homorítsd a hátad. Ügyes kislány. Dóri szót fogadott, figyelmesen leste a férfi minden szavát. Ha véletlen egy dicsérő szó hagyta el a száját, melegség járta át és gyerekes öröm fogta el. Készségesen tartotta oda neki a fenekét, lelkiismeretesen kidomborítva, hogy minél jobban érvényesüljön a formája, és azt sem bánta, hogy közben a puncija is szabadabban hozzáférhető lesz. Találgatta, hogy mi fog történni, és titkon, bár magának sem merte bevallani, de azt kívánta, hogy Zoltán érzéki keze a legintimebb ponton érintse meg. De aztán a férfi gyengéden a hátára tette a kezét, és ez is bőven elégnek bizonyult, hogy izgatott sóhaj hagyja el az ajkait. A vékony blúzon keresztül jól érezte Zoltán kezének melegségét, az ujjai lassú simogatását és játékát a gerince mentén, és hogy halad lefelé, a derekához. Nem sietett, kényelmesen elidőzött a derekán, hiába tartotta neki Dóri simogatásra éhesen a meztelen popsiját. Már összeharapdálta az ajkát, mire végre Zoltán rátette a tenyerét a csupasz bőrére, és lágyan belemarkolt. Nagynak tűnt a keze, vagyis az ő feneke kicsinek a kezében. Komótosan, fölényesen simogatta meg, mintegy birtokba véve, Dóri pedig halkan nyögött. – Nagyon szép a popsid, kicsim – nyugtázta Zoltán. – Puha és formás, ahogy egy ilyen csinos kislányhoz illik. Dóri beleborzongott az érintésébe és a szavaiba. Lopva hátranézett a válla fölött, és látta a férfi csalafinta mosolyát. Mikor Zoltán megfogta a fenekét két kézzel, és mélyre nyúlva gyengéden széthúzta, elvörösödött, mert érezte, hogy nedvesen nyílik szét a puncija. Olyan érzés volt, mintha a férfi a méhéig belélátna, és ez egyszerre volt szörnyen nyugtalanító és izgató. Még soha senki előtt nem tárulkozott ki ennyire. – Rossz kislány vagy… – sóhajtott egyet Zoltán is, ahogy megcsodálta a csillogó, rózsaszín puncit. Aztán elengedte, és Dóri hallotta, hogy kicsit hátrébb lép, és az övcsatján kezd matatni. – Hidd el, nekem ez sokkal jobban fog fájni, mint neked – mondta a férfi együttérzést tettetve, de a hangja elég szenvtelennek tűnt Dóri számára. Csak találgatta, hogy mire gondol. Talán… be akarja tenni a farkát? Megborzongott a gondolatra. Sokszor elképzelte már, milyen lehet, de valójában fogalma sem volt. Mesélték, hallotta már, hogy az első fájdalmas, talán erre gondolt a tanárúr… Éleset sikkantott, amikor váratlanul a nadrágszíj csattant a csupasz fenekén. – Aúhh!… Csípő, égető érzés hasított bele, és értetlenkedve nézett hátra. Zoltán azonban mindjárt haragosan a hajába markolt. – Csak semmi kiabálás, Dórika – mondta neki szigorúan. – Ha nem maradsz csendben, duplán kapod meg. Tudod, hogy megérdemled a büntetést, igaz? – I-igen – suttogta Dóri. – Igen, tanárúr, megérdemlem. Zoltán elengedte a haját, és újra lesújtott a bőr övszíjjal. Még nagyobbat csattant, mint az imént, és annyira csípte Dóri fenekét, hogy csillagokat látott tőle, de nem mert megmukkanni ezúttal. Jajszó nélkül tűrte, hogy a férfi újra és újra a fenekére csapjon. Fehér bőre hamar kipirult, minden csapás nyoma meglátszott, és Dóri úgy érezte, szinte lángol a feneke. Egyre fájdalmasabbak lettek a csapások, és ezzel együtt nyögött egyre hangosabban. Mind nehezebb lett elfojtani a fájdalomtól feltörő sikolyt. Márpedig Zoltán nem nagyon fogta vissza a kezét, jó erőseket ütött, a kíméletesség bármi jele nélkül. Minden csapás után várt egy kicsit, hogy Dóri összeszedje magát, de egyre nehezebben viselte. Soha senki nem bántotta még őt fizikailag, otthon sem verték meg egyszer sem. Szörnyen megalázónak érezte a helyzetet, kiszolgáltatott volt a férfi akaratának, csak rajta múlt, hogy meddig tart még ez a büntetés. Lehet, hogy éppen ettől érezte azt a vad izgalmat, amitől egy idő után szinte vonaglott az asztalon. A fájdalom egyértelműen nem esett jól, mégis meglepetten konstatálta, hogy a combja belső felén csordogál lefelé a puncinedve. Maga sem értette, mitől van ez, pedig szerette volna, ha befejeződik már az ütlegelés. Nem tudta, meddig bírja még. Zoltán csapott egy igazán erőset, amitől Dórinak kicsordult a könnye, és bármennyire is el akarta nyomni, egy halk sikoly hagyta el az ajkait. Mindjárt bűntudatosan nézett hátra Zoltánra, aki rosszallóan csóválta meg a fejét. – Már csak egy van, Dóri, tessék kibírni – mondta, a lány pedig könnyes szemmel bólintott, és összeszorította a fogait. Az utolsó ütés aztán lágyabbra sikerült, talán megsajnálta a férfi. Lehet, hogy nem is volt szándékos, de Dóri mégis egyből hálát és melegséget érzett. Az asztalra borulva pihegett, a popsija pedig vörösen lüktetett, csak remélni tudta, hogy a vér nem serkent ki rajta. Persze ez túlzás volt, Zoltán ügyelt rá, hogy ne legyen túl durva vele. – Ügyes vagy, kicsim – tette le az övet az asztalra. – Remélem, megtanultad a leckét. – Igen, tanárúr, köszönöm – sóhajtotta Dóri. – Örülök. Tudom, hogy szófogadó és engedelmes lány vagy – mondta Zoltán, és óvatosan rátette a kezét Dóri fenekére, aki egy kicsit felszisszent. Érzékeny volt a bőr, de a férfi lágy simogatását akkor sem hagyta volna ki. Tartotta neki a fenekét, és közben a könnyeit törölgette a ruhája ujjával. Zoltán élvezte a lány vörös fenekének forróságát, és hogy megremeg a legapróbb érintéstől is. Finoman simogatta meg, és egyre közelebb állt mögé. Hagyta, hogy felitassa a könnyeit, aztán határozottan belemarkolt a hajába, és meghúzta hátrafelé. Dóri tűrte, és engedelmesen feltápászkodott az asztalról. Szaporán vette a levegőt, és felsóhajtott, amikor a férfi leheletét megérezte a nyakán. Ahogy hátulról hozzásimult, azt hitte, mindjárt elalél a boldogságtól. – Ígéred, hogy ezentúl jól fogsz viselkedni, kicsim? – suttogta Zoltán a fülébe, és a fenekének nyomta a csípőjét. Dóri megérezte, hogy a férfi kemény farka a bőréhez simul, egyenesen a fenékvágatába. – Ahh – nyögött fel erre. – Igen, tanárúr, nagyon jó leszek, ígérem… Majd Zoltán keze előre csúszott a derekán, le az alhasához, lassan, lépésről-lépésre, és meg sem állt, amíg a nedves, lüktető puncijához nem ért. Dóri úgy érezte, meg vannak már duzzadva a nagyajkai az izgalomtól. Hiába volt még szűz, nedvesen és vágyakozva nyíltak szét az ajkak a lassan matató ujjaknak. Még jobban szétnyitotta a lábát, hogy a tanárúr keze kényelmesen odaférjen a combjai közé. A férfi egyik kezével a haját fogta marokra, és tartotta a fejét, a másikkal lassan simogatni kezdte a már amúgy is feltüzelt puncit, Dóri pedig nyöszörögve vonaglott a karjában. Érezte a fenekénél Zoltán kemény, meleg farkát, ahogy apró mozdulatokkal elkezdte hozzádörzsölni.

Néhány pillanat múlva egy ritmusra kezdtek mozogni, szorosan összesimulva. – Nagyon finom nedves és forró a kis puncid, Dóri – sóhajtotta a lány fülébe Zoltán. A hangján észrevehető volt, hogy őt is feltüzelték már a történtek. – Jó kislány vagy. – Köszönöm tanárúr. Igyekszem… – nyögte a lány halkan, és élvezte, ahogy a férfi ujjai lassan simogatják a punciját és környékét. Nyomta a kezéhez az ágyékát, a farkához a fenekét, a háta megfeszült, és egyre nagyobbakat sóhajtott. Zoltán keze kényelmes tempóban mozgott, bebarangolta a lány ölét és rejtett hajlatait, aztán a csiklóján időzött el, gyengéden morzsolgatva. Dóri szörnyen élvezte, teljesen elgyengült, még szerencse, hogy a férfi tartotta, és meg tudott támaszkodni az asztalon. Aztán egy ujj vége a nyílást bökdöste meg, és amint kicsit becsusszant, Zoltán megérezte a lány szűzhártyáját. Megsimogatta, aztán visszatért a csiklójához, és egyre gyorsabban simogatta. Mikor a fogai közé vette a lány nyakát, Dóri hangosat sikkantva élvezett el. Alig tudott uralkodni magán, legszívesebben felsikongatta volna az egész épületet, de tudta, hogy nem szabad. Mikor a férfi elengedte a haját, megsemmisülten borult megint az asztalra, és csak pihegni volt ereje. Hálásan sandított hátra a válla felett
a tanárúrra,
akinek a szeme még lángolt a vágytól. – Köszönöm a leckét – suttogta kislányos hangon, és enyhén megriszálta a fenekét, invitálóan. Zoltán farka jól esően simogatta a bőrét. Ha ekkor a férfi úgy dönt, hogy beteszi a puncijába, Dórinak egy szava sem lett volna ellene, de ő másképp határozott. Hátrébb húzódott egy kicsit, megmarkolta a faszát és verni kezdte, miközben a lány az ajkába harapva nézte. Nem kellett már neki sem sok. Dóri felsóhajtott, amikor forró geci fröccsent a csupasz, vörös fenekére, amit készségesen tartott oda. Érezte, hogy végigfolyik rajta, le a combján, Zoltán pedig nagyokat nyögve lihegett fölötte. Beletelt néhány percbe, mire mindketten magukhoz tértek. A férfi eltette a farkát és rendbeszedte a ruháját, mire Dóri is tudta már, hogy mi a dolga. Felegyenesedett, szépen lehajtotta a szoknyáját, és várt az elbocsátásra. A spermát nem akarta letörölni magáról, talán majd később, gondolta. A bugyiját felkapta és a táskájába rejtette. Legszívesebben Zoltán karjaiba vetette volna magát, hogy összecsókolja, de nem mert volna megtenni ilyesmit. A férfi visszaült az íróasztalához, aztán intett Dórinak, hogy elmehet. – Elégedett vagyok veled, szépen haladsz. Látom rajtad a javulás jeleit. Ha így folytatod, minden rendben lesz. Jövő héten, a szokásos időpontban – tette hozzá, és többet nem nézett fel a monitorról, Dóri pedig elsomfordált. Csak odakint a folyosón mert elmosolyodni. A mosdóban helyrehozta az elkenődött smink maradványait, ami elég szörnyen festett, aztán sietett haza. Boldog volt, csak a feneke égett még sokáig, aznap éjjel kénytelen volt a hasán aludni. 3. A következő napok meglehetősen lassan teltek. Pénteken még okozott némi gondot a hosszú üldögélés a suliban, de szerencsére jött a hétvége. Ha nem találkozhatott a férfival még órán sem, legalább mással nem fárasztották, így szabadon ábrándozhatott otthon. Maga is meglepődött azon, hogy az összes tárgy közül hirtelen a kémia tanulásához támadt leginkább kedve. Nem mintha különösebben izgalomba hozták volna a molekuláris kötések. Az oldatokkal kapcsolatos számításokat és a reakcióegyenleteket továbbra is nehezen fogadta be az agya. De amikor a kémiával foglalkozott, átitatta és magával ragadta Zoltán hangulata. Addig is közelebb érezte magát hozzá. Szerette volna jobban megismerni azt, ami őt annyira érdekli, hogy hivatásának választotta. Ettől mindjárt más színben tűnt fel az egész, és könnyebben meglátta a tárgy szépségeit. Másfelől pedig remélte, hogy ezzel is a kedvében járhat. Talán más szemmel néz majd rá, ha látja, hogy valóban sokat foglalkozott a kémiával, és előre lépett önmagához képest. Szégyent semmiképpen sem szeretett volna még egyszer vallani, ha osztályelső nem is lesz. Sajnos hétfőn sem volt órájuk, így attól tartott, hogy ez a nap lesz a legrosszabb. Kicsit megrémült tőle, mennyire hiányzik neki a férfi közelsége, vagy akár csak a látványa. Egyre nehezebben tudta kiverni a fejéből, örökké körülötte forogtak a gondolatai. Legszívesebben követte volna mindenhová, mint egy kiskutya, de napközben a suliban még az irodája közelébe sem mert menni. Tudta jól, hogy vigyáznia kell, semmi feltűnőt nem csinálhat, ami valakinek gyanúra adhatna okot. A szeme azért minden szünetben Zoltánt kereste a folyosó forgatagában. Figyelte a termekből kiáramló diákok csoportjait, és fürkészte, milyen órájuk lehetett épp, hátha egyszercsak megjelenik az ajtóban a férfi, és legalább egy pillantást válthatnak. De egészen tíz óráig nyomát sem látta, ami furcsának tűnt, mert mintha azelőtt sokkal gyakrabban akadt volna meg rajta a szeme, amikor a folyosón bámészkodott két óra között. A tíz órás szünetben aztán épp a rajzterembe sietett, mikor a vele szembe jövők közül hirtelen Zoltán alakja tűnt fel. Váratlanul megragadta a felkarját, mielőtt a lány észbekapott volna, aztán tárgyilagosan, közömbös hangon mondta, mintha mi sem lenne természetesebb: – Dóri, gyere az irodámba a következő szünetben. A szorgalmi feladatodról akarok beszélni veled. Egyáltalán nem fogta suttogóra, mások is hallhatták, de az egész hétköznapi jelenetnek tűnt. Dóri csodálta a hideg nyugalmat a szemében, ahogyan ránézett. – Igen, tanárúr. Ott leszek – válaszolta egy visszafogott mosoly kíséretében, a férfi pedig bólintott, aztán hamar el is váltak egymástól, mindketten mentek tovább a dolgukra. Soha unalmasabbnak nem talált még rajz órát, mint ez alkalommal. Csak firkálgatott a füzetébe, bámult ki az ablakon, nyugtalanul fészkelődött a székén, és alig várta, hogy elmenjen valahogy az idő. A tanárnő monoton hangja idegesítette, és amúgy sem volt kedve figyelni rá. Ahogy közeledett a csengetés, egyre gyorsabban vert a szíve, lüktetett a feje, és megint remegni kezdett az izgalomtól. Óra végén aztán felpattant a székből, és mindenkit megelőzve sietett ki a teremből. Tudta, hogy nem lesz sok idejük. Mire elég tíz perc? Még annyi se, hiszen nem késhetnek el a következő óráról. Izgatottan szaladt fel az emeletre, ahol a tanári irodák sorakoztak, és pihegve állt meg Zoltán ajtaja előtt. Bekopogott, de mint számított rá, nem érkezett felelet, ő érkezett előbb. Sebaj, a lényeg, hogy nem rá kell várnia Zoltánnak. Jobb is így. Türelmetlenül toporgott és nézte az óráját, túl gyorsan telt az idő. Zoltán azért csakhamar megérkezett. Kényelmesen lépkedve fordult be a sarkon, kezében néhány könyvvel. Az arca szokás szerint nem árult el semmiféle izgalmat, higgadt és jó kedvű volt. – Szia, Dóri – vette elő zakózsebéből az irodája kulcsát. – Szép napunk van, nemde? – Igen tanárúr, tényleg szép – felelte Dóri illedelmesen mosolyogva, aztán nyomban be is surrant, mikor Zoltán kinyitotta neki az ajtót. Ő is belépett, becsukta, de a lány várakozásával ellentétben nem zárta kulcsra. Talán tényleg csak beszélgetni fognak? – ötlött fel benne, ahogy állt ott előtte kissé elpirulva. – Nos, Dóri – tette le Zoltán az asztalra a könyveket, – ez egy gyorsteszt lesz, jó jegyért. Szerezhetsz egy szorgalmi ötöst, ha ügyes leszel. Mit szólsz? Mire befejezte, a lány már elé is térdelt. Zoltán mosolyogva figyelte, ahogy bátortalanul felnéz rá, aztán bólintott egyet. Dóri erre a férfi övcsatjához nyúlt, és remegő kezekkel kezdte kicsatolni. Szemből nehezebb volt, mint először gondolta, de próbált sietni. Aztán a férfi nadrágját is kigombolta, lehúzta a cipzárt, és izgatottan nyúlt be, hogy elővegye a farkát. A szíve hevesen vert, mikor végre megérintette, és köré fonhatta az ujjait. – Úgy van, ügyes vagy – mondta Zoltán, és az órájára nézett, míg Dóri gyengéden előhalászta a már félig merev faszt. – Van egész pontosan hat perced, kicsim. Dóri az ajkába harapva nézett fel rá, aztán a markában az orra előtt ágaskodó farokra, és bólintott, hogy értette. Nem is teketóriázott sokat, hátrahúzta rajta a bőrt, kicsit finoman megpuszilgatta a makkot, aztán sietve bekapta és szopni kezdte. Zoltán nagyot sóhajtott, és megsimogatta a haját. – Ez az, Dóri. Látom készültél… Boldogan csillogó szemekkel nézett fel rá, kéjes izgalommal töltötte el az egész helyzet, a dicséret meg főleg. Mindjárt szenvedélyesen és mohón kezdte el szopni a tanárúr farkát, próbálta erősen és gyorsan csinálni, hogy beleférjenek a szünetbe. Nagyokat cuppantak a nedves ajkai, nyelvével pedig a szájpadlásához nyomta a makkot, és szívta, ahogy csak tudta. Sűrűn bólogatott, a markával pedig simogatta a tövét. – Huh, Dórika – sóhajtotta egy idő után Zoltán. – Te tényleg komolyan veszed a szorgalmi feladatot… A lány elmosolyodott volna erre a faszán, ha nincs teljesen tele a szája, így csak a szeme csillogott sokat sejtetően. – M-mm – nyögte, és ütemesen szopogatta tovább a farok végét. Az egész teste beleborzongott a tudatba, hogy a tanárúr fasza lüktet keményen duzzadva a szájában. Perverznek és mocskosnak érezte magát, ami szörnyen felizgatta. Ahogy felnézett, Zoltán tekintetével látta magát, és próbálta még fokozni a hatást. Hagyta, hogy az arca kidudorodjon a faroktól, és hogy egy kis nyál az ajkain kicsurranva végigfolyjon az állán, a popsiját pedig kidomborította térdelés közben, és úgy nézett fel a férfira nagy bociszemekkel. Meg is volt a hatása, Zoltán gyengéden simogatta a haját és a pofiját, és nem győzte dicsérgetni. – Te leszel a legjobb tanuló az osztályban kicsim, ha így folytatod – sóhajtott. – Szopd csak ügyesen, ez az… Szívogasd… Ügyes kislány. Cumizz szépen, ahogy illik… Ekkor kopogott valaki az ajtón, Dóri pedig rémülten nézett oda. Megtorpant szopás közben, de a faszt nem engedte azért ki a szájából, várta, hogy a tanárúr mit mond. – Most nem alkalmas – emelte fel a hangját ridegen Zoltán. A kopogás nem ismétlődött meg, a férfi csípője viszont türelmetlenül megmozdult, ezért Dóri szorgalmasan szopott tovább. Örült, hogy nem kell félbeszakítaniuk, amit elkezdtek, semmi kedve nem volt abbahagyni. Úgy érezte, egyre
inkább belejön.

Figyelte a férfi minden rezdülését és halk sóhaját. Próbálta úgy csinálni, hogy neki a lehető legjobban essen. Finoman körbesimogatta a nyelvével a makkot, piszkálgatta a nyílást a végén, és ízlelgette az előnedvet. Nagyokat szívott bele, egyre mohóbban és éhesebben szopta, remélve, hogy sikerül eléggé felizgatnia a tanárurat. – Tetszik, Dóri, ugye? – suttogta Zoltán. – Szeretsz vele játszani, kicsim? – Mm-mm – nyögte a lány sűrűn bólogatva, és szopott, mint egy kisbaba. – Gyakran megkapod majd. Sokat fogunk együtt tanulni, drága – mondta a férfi, és rátette a kezét Dóri fejére, hogy kicsit megállítsa. Helyette ő kezdte mozgatni a csípőjét, lassan ki-be húzogatva a farkát a lány szájában. A keze a tarkójára csúszott és simogatva birizgálta, Dóri pedig készségesen hagyta, hogy dugja a száját. Folyamatosan szívta és szopogatta közben, alig várva, hogy kapjon belőle valamit. – Nagyon finom meleg a kis szád – mondta dícsérően Zoltán, és elmosolyodott. Lassan elhúzta a farkát a lánytól, és élvezte a látványt, ahogy érte kap. Bőven csillogott már rajta a nyál. – Szeretsz szopni, Dórika? Mondd csak ki bátran, ne légy szégyenlős. – Igen, tanárúr nagyon szeretek – suttogta a lány vékony hangon, izgalomtól remegve, és vágyakozva nyújtotta a nyelvét. Zoltán megpaskolta a farkával a pofiját, Dóri pedig engedelmesen tartotta oda neki. Piciket csattant rajta nedvesen, ami mindkettejüket nagyon felizgatta. Aztán a makkal a lány puha ajkait simogatta végig, míg a lány játékos nyelve meg-megérintette. – Remélem szomjas vagy, kicsim – sóhajtotta Zoltán, és Dóri látta a szemein, hogy már alig bír magával. – Igen, az vagyok… – nézett fel rá a lány áhitattal. – Akkor mindjárt kapsz valami finomat, kicsim. – Nagyon szeretném, tanárúr… Kérem szépen. – Szopizz csak, és a tiéd lesz… Tartotta neki a farkát, Dóri pedig mohón kapta be újra, olyan mélyen, amennyire csak tudta. Hagyta, hogy elérje a torkát, aztán kicsit kijjebb engedte, és erősen szívta. Zoltán az órájára nézett, aztán beletúrt a lány selymes hajába. – Még egy perced van, kicsim – sóhajtotta, Dóri pedig nagyon igyekezett. Cuppogva szopta a faszát, halkan nyögdécselt közben, a keze pedig a tövét markolászta és simogatta. Olyan hevesen csinálta, hogy teljesen belezsibbadt a szája, és az állán folyt végig a nyál. Nem is kellett már sokáig várnia, Zoltán nagyot sóhajtott, a farkára húzta Dóri fejét a tarkójánál fogva, és nagyokat remegve elélvezett. Az első adag sperma egyenesen a lány torkába érkezett, szinte nyelnie sem kellett, a többit pedig nyögve szopogatta ki.