Az állatias sex

2 éve jártam Tomival. Jó volt a kapcsolatunk, de az ágyban sosem elégültem ki teljesen. Úgy álltam hozzá, hogy üsse kő, attól nem fogom elhagyni, hogy az ágyban nem tud annyira teljesíteni, amire nekem szükségem lenne. Volt viszont Tominak egy bátyja, Norbi. Vonzódtunk egymáshoz az első perctől. Persze sosem mentünk túl a határokon. Történt egyszer,hogy Tominak elkellett mennie egy hétvégére munkája miatt. Így egyedül maradtam Tomiéknál. Norbi pont baráti összejövetelt szervezett, így lehívott engem is az emeletről. Boroztunk, dumálgattunk. Végül sor került üvegezésre, csak a nosztalgia miatt. Egész este flörtöltünk Norbival. Amikor mindenki elment és Norbi bejött, javasolta, hogy bontsunk ki még egy bort, majd folytassuk az üvegezést. Majd amikor a bátorságot válaszotta, az volt számára a feladatom, hogy nyalja ki a puncimat. Biztos a bor beszélt belőlem, meg a kielégületlenség, de ami utána következett sose bántam meg. Szoknyába voltam, leszedte a tangámat, és elkezdte finoman nyalni a csiklómat. Amikor nedvesedni kezdtem, vadabbul csapkodta a nyelve a puncimat és felváltva ujjazta a puncim illetve a popsim. Hatalmas élmény volt, el is élveztem hamar. Felállt, kibújt a nadrágjából és előbukkant hatalmas álló farka. Biztos volt 18-19 cm. Odahúzta a fejem és ráhúzta a farkára. Tisztára úgy szopatott mint a pornófilmekben. Szoptam a golyóit is, mindenét. Majd kutyapóz és kegyetlenül elkezdtett dugni. Nem, nem is dugni.. szó szerint baszta a pinámat. Soha életemben nem volt ilyenben részem. Mielőtt elsült volna leállt. Rátért a seggemre.. elkezdte izgatni,ujjazni,tágítani. Amikor már befért 3 ujja, mondta, hogy seggbe fog rakni, de előtte nedvesítsem be a farkát. Ráült a számra és megdugta a számat is. Alig kaptam levegőt. Berakta a seggembe a farkát, és úgy kefélt. Amikor már a vége felé járt, megkérdezte hogy élvezhet e számba mert ő azt szereti. Én meg úgy voltam vele, miért ne, többet úgysemlesz seggből szájba 😀 Beleélvezett, lenyeltem meg jól letisztogattam a farkát. Hatalmas élmény volt. Utána még egyszer kétszer összejártunk. 🙂


Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!