Sziasztok, először is mesélnék egy kicsit magamról. Idén múltam 32 éves és még mindig egyedül vagyok. Nem vagyok csúnya, rendben tarom a testem is, csak valahogy sosem jön össze semmi. Egy iskolában voltam keddenként védőnő, meg angolt korrepetálok, szóval még rendes munkám sincsen, bár megélek rendesen. A történet egy keddi…
A nap már rég felkelt, és javába melegítette a tóparti nyaralókat. Az ablakokon határozott fénycsíkok futottak végig a padlókon. Még mindenki aludt. A tegnap este egy kicsit hosszúra nyúlt. Egy álmos lány épp most teszi meg az első reggeli nehézkes lépteket. Még álmosan, kócosan. Szőke, hosszú haján süt át a…
Még egyetemista koromban történt, amikor a nyári szünetben három csoport társammal részt vettünk a felső Tiszavidékén egy avarkori település feltárásán. A feltárást egy ötven év körüli régész professzor vezette, aki egy zárkózott, vékony, szikár ember volt. Csoport társaim igen belevaló lányok voltak, ezért egy kicsit félre állt a szánk, amikor…
A szextarskereso.info– n ismerkedtem meg egy velem egyidős, 43 éves asszonnyal, szinte véletlenül. Az ismerkedés kioktatással kezdődött, mert olyan helyen hagytam társkereső üzenetet, ahol ez nem szokás. Tetszett az ismeretlen nő feddése, épp mivel egy speciális szobában, nevezetesen a szado-mazo-ban találkoztunk. Meglepett a nyíltsága, mert én, bár érdekel a téma,…
Nikoletta barátnőm egy húsz éves, főiskolás lány. Hosszú, barna hajú, arcocskája babaarc, alakja kifogástalan. Pár hete otthagyta barátja, ezért mostanában kissé szomorkás a hangulata. Egyik este barátnői unszolására elmegy szórakozni, bár nem sok kedve van hozzá. Később ezért az alkohol hatására feloldódik, s az egész éjszakát átmulatja. Hajnalodni kezd, ezért…