szexpartner , erotikus masszázs ellenőrzés

Szexuálisan kihasználtak

20 éves voltam mikor egy ügynökség révén elkerültem egy fehérnemű és fürdőruha reklámozásával foglalkozó céghez modellként. Mindig érdekelt a divat, maga a modellkedés is és a készítésük is. Teljesen egyedi tervezésű ruhaneműkről volt szó. Nem mondom hogy sok pénzt kerestem vele, de élveztem és tapasztalat szerzésnek fogtam fel. Egyébként ez…

Extázisba keféltettem magam

Az élmény, amit most leírok, tavaly nyáron Brazíliában történt meg velem és barátnőmmel. Mivel a történet igaz, ezért név nélkül közlöm, de mégis szeretném megosztani mindenkivel ezt a felejthetetlen kalandot. Tehát mind írtam barátnőmmel töltöttünk el két hetet Brazíliában. Tudni kell rólam, hogy imádom a sexet, és mint mindig, most…

Niki és a munkások

Szombat reggel volt, valamikor a tavalyi év augusztusában. Egy pénteki buli után kicsit zegernyés hangulatban ébredtem, és éppen azon gondolkodtam, hogy mit fogok csinálni a szép nyári verőfényes délelőtt, amikor fura hangokra lettem figyelmes. Hallgatóztam kicsit és rájöttem, hogy a lakógyűlés által megszavazott külső festés és tatarozás folyik odakint. Félrehúztam…

Szoptatós anyaként is mindig megkeféltek

Még alig voltunk házasok amikor az apósom megtudta,hogy gyerekünk lesz ezért úgy intézte, hogy vett egy lakást nekünk. Mikor megszületett az első gyerekünk és a negyedik hónapos volt amikor a férjemmel eldöntöttük kifestetjük a lakás felső szintjét. Amikor a festők jöttek éppen szoptattam a babát,de a férjemet nem zavarta ez,mert…

Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!