Barátommal, Karcsival együtt élünk egy kis lakásban, barátja Jácint szinte minden hétvégén ellátogat hozzánk és hely szűke miatt egy ágyban szoktunk aludni mind a hárman.. miért is ne ebben még semmi nincs. Érezhető volt a szikra megismerkedésünk elejétől közöttünk..sok közös bulizás,iszogatás során történt néhány „véletlen”érintés amely után mikor befeküdtünk hárman…
Ahogy írtam is, 29 éves vagyok. Modern, érett gondolkodású embernek tartom magam és tartanak engem annak az ismerőseim is. Jelen vagyok nagyon sok ismerőssel a Facebook-on, követek embereket, csoportokat a Twitteren, sok ismerősöm van iwiw-en is, bár azt kissé már hanyagolom. Nagyok sok ügyemet az interneten keresztül intézek: banki dolgok,…
Évekig hűséges feleség voltam, még nem egy szép estén kiderült párom félrelépése. Vacakul éreztem magam, naiv kislányként éltem eddig napjaim?! A harag és csalódás mondatta velem: „Mindegy hogy 23 vagy 43 éves lesz az illető, meg foglak csalni!”. Nem ment ez olyan könnyen, ahogyan én elképzeltem. Idő kellett. Nem is…
Egy fehérnemű boltban dolgozom. Sok emberrel találkozok a munkám kapcsán sok férfival is hat ebből alakult ki a történetem. Egyik nap bejött egy érett férfi mint később kiderült 38 éves alsó nadrágot válogatott magának ajánlottam neki egy párat ami szerintem jól állna neki ezen a mondatomon szereztem o is kapva…
Első nap 4-en látogattak meg,második nap ketten,a harmadikon csak a házigazda. Másodszor,amikor Ákossal találkoztam,sokkal „sokkolóbb” élményben volt részem. Egy évvel azután,hogy elbúcsúzott tőlem,véletlenül (?) összefutottam vele egy karácsonyi vásárban. Névjegyet kaptam tőle,hogy egy hétvégére jelentkezzem nála. Egy fél évvel később félrészegen felhívtam,és igent mondtam egy újabb abszolút szexteljes 3 napra.…
Nem volt már az a nagy meleg, nem voltak sokan. Inkább csak férfiak, meg egy család és egy pár. Sokáig maradtunk, a végén már csak mi maradtunk meg néhány pasi. Nem melegek voltak,csak egyedül mentek ki, – gondolom. 🙂 Ekkor Józsi már apránként kezdett hozzám érni, simogatni, ott alul is.…
Megismertem Misit féltem az első találkozástól. Egy nap megbeszéltük a randit el is jött. Nagyon szimpatikus volt már az első látásra és én is neki. Beszélgettünk közben azt szerettem volna hogy vadul csókoljon és lerohanjon. Nagyon vágytam rá. De mindha a gondolataimban olvasott volna. Elkeztük csókolni egymást először gyengéden majd…
Fuh, mennyi ilyen volt, te jó ég… A barátnőm egész családja csodájára járt a szexuális életünknek, mire megtanultak kopogni (az ajtókat nem lehetett zárni). Volt olyan, hogy az asszony válla felett csak annyit láttam, hogy résnyire kinyílik az ajtó, majd becsukódik, és valaki lerohan a lépcsőn; azt viszont nem láttam,…