Nyaraláson apuval

//
Szerző/beküldő: KinguliMeglepő dolog történt velem a szállodába. Családdal nyaraltunk, apa, anya a bátyám, öcsém és én. Strandolós nyaralás volt, reggeli után kimentünk a strandra, este meg be a szállodába. Nem volt időm új fürdőruhát venni így a régit vittem, ami kicsit szűk volt már rám, állandóan igazgatni kellett a melleimet. Okoztam a férfiaknak izgalmas pillanatokat, ugyanis kétszer leesett rólam az egész nyaralás során, valamint a bugyi része is bevágott. Kicsit engem is izgatott, hogy na vajon hány embernek mozdult meg a gatyájában a farka. Utolsó nap már csak napoztam. Kicsatoltam a bikini felsőmet, így kényelmesebb is volt, meg nem akartam csíkokat. Egyszer csak apa jött oda hozzám. – Kinga, le ne égj, bekenlek naptejjel. Hagytam, hogy bekenjen. Végig a hátamon, masszírozott is. Derekamat, vállaimat, majd oldalt is végig kent, finoman oldalról melleimhez érve. Majd fenekemnél, a combomat, kívül belül, majd hirtelen fürdőruhán keresztül simogatta a puncimat, majd újra a lábamat, végig megint a hátamon. Mély sóhajokat hallattam, nem lesz ez így jó. Kicsit később arra keltem, hogy megint keni be a hátamat. – Csak hogy le ne égj, bogaram – mondta kedvesen. Nem időzött sokat, azonnal a lábamhoz ért és a puncimat simogatta, de már a fürdőruhát félretolva, ujjával picit beletolva. Éreztem, hogy nedvesedtem, meg mégis csak egy strandon vagyunk. – Apa, ennek nem lenne jó vége itt – mondtam, utalva, hogy tetszik amit csinál de nem itt kéne. Abba hagyta. Napozás után indultam volna vissza a szállodába és felálltam. Elfelejtettem, hogy kikapcsoltam a bikinit, ezért ahogy feltápászkodtam rögtön szabaddá téve lett a mellem. Apa is látta és a nadrágjához kapott. Gyorsan visszahasaltam és megkerestem a fürdőruhám felvettem. Utolsó esténk volt a szállodába, így sokáig fent maradtunk, és buliztunk, mert minden este volt buli a szálloda vendégeinek. Zene is volt, alkohol is, persze a szoba számlájára, meg táncparkett is. Félhomályt és sejtelmesebb fényeket csináltak, majd zenét nyomattak. Tesóimmal táncolni kezdtünk. Ők elfáradva inkább leültek én meg folytattam. Hirtelen egy erős kéz hátulról magához húzott és nekem dörgölődzött. Ismerős hang suttogott a fülembe: – Kislányom, láttam a bikinidet leesni a héten, és ma is, ahogy leesett rólad a felsőd, felizgat a látványod – mondta apum. Hozzám nyomta a merevedő farkát én meg rajta mozgattam a fenekemet. Felizgatott, hogy rám izgul. – Tetszett amit a strandon ma csináltam? – kérdezte. Bólogattam. – Gyere fel velem a szobába, és befejezem. – És anya? – kérdeztem. – Még marad itt a fiúkkal, na gyere – húzott magával a liftekhez. A mi szobáink elég magasan voltak. Beszálltunk a liftbe csak ketten és apa megnyomta az emeletet. Ahogy bezáródott az ajtó a falnak nyomott és a puncim dörgölte. Két kezemet a magasba tartotta, hogy ne tudjak mozogni, és úgy nyomta nekem magát. Ruhán keresztül mozgott, bugyimba nyúlva izgatott. Beérve a szobába becsukta az ajtót leült az ágyra majd elővette a farkát. Hatalmas félig merev farka beindított. Levetkőztem és elé álltam. Ujjazni kezdett és verte a farkát. Mikor kellőképpen felizgultunk mindketten hanyatt feküdtem, ő meg behatolt. Betolta a farkát és szétkúrt. Végig orgazmusban tartott, elhúzta ameddig lehetett. Majd megfordított és vadul a fenekembe tolta a farkát. – Oh ez-az kislányom, szűk lyukaidra vágytam – mondogatta. Én hangosan nyögtem az élvezettől, ilyen jó és nagy faszú partnerem még nem akadt.Annyira felizgatott hogy a végén leszoptam a nagy merev farkát. A számba is elélvezett. Vadul szoptam, miközben ő azt hajtogatta, hogy jó kurva lenne belőlem, de csak az ő kurvája lehetek. Élveztem, hogy annak hív.
 


// // //


Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!