szexpartner , erotikus masszázs ellenőrzés

A swinger klub ribanca

40-es, de nagyon jó alakú, igényes ázsiai nő volt. Simán letagadhatott volna egy évtizedet. Amint megláttuk a párommal, azonnal tudtuk, őt ma megszerezzük magunknak, hiába idősebb minimum 15 évvel nálunk. Az éjszaka folyamán végül is így is lett. Bevonultunk egy zárható szobába ő, 2 férfi kísérője, én és a barátnőm. Nagyon kellemesen szórakoztunk, s valóban megérte minden pillanat, amit benne tölthettem. Minden lyuka megvolt, először a finom szája, majd a szűk puncija, majd a még szűkebb popsija. Eszméletlen jó volt. De a buli nem ekkor kezdődött. Miután mindhárom férfi elélvezett, az ázsiai fogta a barátnőmet és elkezdte kinyalni belőle a spermánkat. Azonnal felállt mindenkinek újra, de ő intett, hogy ezt most csak nézhetjük. Orgazmusig nyalta a csajomat, majd közölte, én jövök. Oda is léptem, hogy a szájába adjam, de ő egyszerűen lelökött az ágyra, s közölte: nem úgy. Most engem fognak megdugni a fiúk. Akkor is, ha nem akarom. De hát ne álszenteskedjünk, akartam, hagytam. Amíg a csajok a látványra masztiztak, a két srác a hátamra élvezett, melyet az ázsiai csaj ugyan úgy lenyalt rólam. Ezek után közölte, köszöni a bulit, s mivel hagytam magam, megengedte, hogy most én tehetek vele azt kettesbe, amit akarok. Levittem a kötözős szobába, ahol volt egy szék, amihez mozdulatlanná lehetett bilincselni a benne ülőt. Lebilincseltem, majd a fejét megfogva olyan keményen basztam meg a száját, ahogy csak lehetett. No nem szemétségből, hanem mert láttam, mennyire élvezte – s miután teleélveztem a száját s lenyelettem vele, otthagytam lekötözve. Tudtam, hogy izgatja. Kb. 1 óra múlva találkoztam vele a bárnál, hozzám lépett, megragadta a torkom és közölte: adjam meg a telefonszámom, mert ilyen jól még senki nem szopatta meg és kellek neki. A vége az lett, hogy ő lett a mi közös szeretőnk: én őt szoktam „megerőszakolni” ő meg a barátnőmet. Hát ez az én – amúgy tényleg valós – sztorim 🙂


Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!