Csöcsszex

Derékig a motortérben voltam, mikor fenekemre csapott pajkosan.
Hülye vicceid vannak Kim! Ebből lesznek a balesetek.
Hogy tetszik? – folytatta.
Mi hogy tetszik? Egyenesedtem ki a gépházból.
Hát az új miniszoknyám.
Nekem hogy tetszik? Nem én vagyok a viselője, sem a barátfiúd. Miért nem Istvánt kérdezed?
Őt aztán faggathatom, meg Téged is. Úgy látszik, ti mind egyformák vagytok, duzzogott.
Na jól van, mutasd magad, hadd nézzelek.
Nagy mosoly ült ki arcára, kezeit csípőire tette s forgolódott, mint egy modell. Jobbról balra, balról jobbra, majd megperdülve kezdte elölről. Vállai felett reakciómat figyelgetve. Riszálni kezdte popsiját, szépen lassan, egyre jobban bedőlve, míg sem a bal kar íve rejtekéből szemlélte döbbent arckifejezésemet, fejjel lefele. Ajkaim szóra nyíltak, de mondanivalóm helyett az igazság tört a felszínre.
Nincs rajtad bugyi!
Hihihi jött a válasz és elfutott, be a házba. Jobbnak láttam munkámba temetkezni, nem álltam volna jót magamért, István még egy óra mire hazaér munkájából. Ez provokáció, gondoltam.

Dolgom végeztével a házba lépve, már alkalmiba öltözve sürgött forgott a konyhában. Valami erősebb kéztisztítót kerestem a mosogató alatt, mikor egy gyors „elnézést” mellékelve, felettem terpeszben átlépett, muffját fejemhez dörzsölve csörömpölt az evőeszközök sokaságában. Felállva arckifejezésemet szigorúra vettem, de tekintetünk nem találkozott. Így a hangnemet próbáltam komolyra venni.

Kim, Te miért velem incselkedsz? Istvántól nem kapsz eleget?
Eleget!? Hahh! Te viccelsz, egy alkoholistától? Mondhatnám semmit.
Lehet, hogy szereti a szittyót, de rendes ember, válaszoltam.
Lehet, hogy rendes ember, de nem ez itt a kérdés, csapta le a kést és a krumplit nagy erővel, szinte fröccsent szét mind az anyag a vágódeszkán és zokogva rohant hálószobájába. Szemöldökeimet húzogatva összetakarítottam, amit kellett, befejeztem a hámozást, majd én is visszavonultam magam kuckójába egy kis délutáni szundira.

Apró álom sem környékezte szemeim, csak gondolkoztam. Hallottam, István is hazaérkezett, de maradtam szobámban, csendesen, úgy este 8-ig. Mikor lehuppantam fotelomba, István már az üveg vodka felénél tartott, engem is kínált, ahogy szokott, de mondtam kösz nem, én inkább egy sörre szomjazom. Kim üveges szemekkel merengett a TV irányába, azon túl úgy kb. 20 kilométerre. Két kezét lábai közt szorongatta, a szoknyát közéjük gyűrve. Mint egy kislány, ki bajba van. A hűtő üres volt (sörügyileg), meg egyébként is, depressziósnak éreztem a hangulatot, így hát mondtam, én megyek, ki kell mozdulnom a házból vagy egy órára.

Kim a kanapéról felpattanva mondta, most én is sörre vágyom, megyek veled. István szemébe nézve vállamat vonogattam, mire feleletképpen Ő is azt tette.

A bárba érve egy sötét sarokba húzódtunk, egész testközelbe csúsztunk egymás mellé. Suttogva beszélgettünk, problémáit, szíve fájdalmát elém tárva… Egy csepp martini gördült le ajkai sarkából, de fürge nyelve nem érte utol.
Majd én, javallottam, s érzékien tettem magamévá a cseppnyi élvezetet, nyaka tövéből indulva fel álla hajlatán nyaltam a fényes kis csikót, egészen ajkai csücskéig, ahol a kéj tengernyi élvezetbe fulladt. Időztem volna még ott, de a vákuum nem engedte. Nyelveink heves csatába kezdtek, karok szorítottak, mellékutakra tévedve, feszes és nedves vágyak vezéreltek ki, egészen az autó parkolóig. Ahol már nem volt vissza út, vadul vetkőztettük egymást, ruha és erkölcs hullott a sötétben.

Hatalmas melleit először éreztem, gyúrtam, nyaltam bimbóit, fejemet kettőjük közé túrtam, fúrtam, a ritmikus egyesülés közben. A csomagtartó min mindezt műveltük, huppogott, különös szimfóniát komponálva mind a sóhajok, apró sikolyok vegyületében visszhangzott. Majd autómba ülve hazafelé indultunk, de nem volt megállás, a ház előtt elsuhanva kerültünk egy új mezőre. Órákig tartott mire beteltünk egymással.

Második felvonás

Egy hét telt el. Szobámat már csak a zuhanyzó követte. Kim onnan kilépve megállt ajtómban, a félfának támaszkodva. Arcán, nyakán vízcseppek csillogtak, mellei döftek keresztül a flanel fürdőköntösön. Már egy hete, hogy csókoltál! Szinte libbentem fel nyugtomból s tapadt szám ajkára arra a nedvesre, belül vérrel telítettre. Kezem csúszott a kebleken s keze kereste fegyverem, gombot, zipzárt megkerülve tört rá a lényegre. A másikkal oldotta övét a laza csomóból s került mellkasom keblére, mert hogy voltam én is félmeztelen. Ujjaim feszültek csiklójára, s csak nyomtam enyhén felfelé, majd lazítva s újra felfelé. Csaltam ki mind a mézet, mind-mind, ami ott benne égett. Szemeit lehunyva sóhajtott, nem is egyszer, de vagy hármat. Mind az izom remegett, mind, amit adtak néki az istenek. Mélyről tört fel a kiáltás, szinte hörgést hallatás, mi hatott fel az egekig. Mintha lett volna életében első az élvezet. Vágyaim a csúcson tomboltak, s húztam Őt be gyengéden lakomba, a köntöst róla lehámozva. Magam is pucérrá váltam, s élveztük egymás látványát a reggeli napsugarak függöny szűrte özönében. Gondoltam, ez nem is lehet igaz! Ilyen mellek két gyerek után?

Hosszasan tanulmányoztam minden irányból, állagát keménységét, nagy tetszésére. Mindkét tenyerembe fogtam egyikét s csókokkal halmoztam. Majd a másik jött a sorban, aztán a kettő egyszerre. Tudni akartam hol lesz a határ, mikor húzódik majd el, hol váltja fel a kéjt enyhe fájdalom. De én voltam az, ki nem bírta tovább, ágynak dőlt a vágy. Hevessé, szinte vaddá vált az aktus, de melleivel nem tudtam betelni. Néki is nagyon tetszett a dudáival való foglalkozás, biztos is, büszke volt domborulataira. Eszemet vesztve kérdeztem, nem lehetne mellbe úgyhogy? Már húzott is fel hasára, keblei közé helyezve falloszom. Nyelvével próbálta elérni makkomat, de nem engedtem, titkos perverz vágyam vált éppen valóra. Melleit összeszorítva kerekedett az alagút, az az út! Próbáltam hátranyúlva Őt sem kihagyni a kéjből, de úgy nem ment. Csináld inkább magadnak, kértem, egyébként is imádom, ha egy nő előttem maszturbál. S lett úgy. Csak az a lényeg, hogy együtt menjünk el, magyaráztam, miközben mogyoróztam bimbóit, s finoman, de ritmikusan tettem magamévá az őrült ötletet. Ő pedig kavart ott lenn, szorosra zárt szemekkel koncentrált. Nem kellett sokat igazítani az összhangon, magától, egymás látványától, a fokozódó hangulat érzékelésével egyszerre jött a vég.

Egymáshoz simulva szóltam, szégyellem magam, bocsánat. Csak pihegett egy darabig, vagy egy percig is, majd szemeit kinyitva, de azt, hogy merre is nézve nem tudom, (tán kancsalítva) mondotta, napjában kétszer ha lehetne, de ha nem, akkor szégyelld magad. Vidultunk s zuhantunk gyors reggeli álomba.

Harmadik felvonás

Álmomban jött egy álom, mintha csak egymásba csomagolt színes papírok peregtek volna egymásról.

Szeretsz?
Kívánlak.
Ugye nem hagysz el?
Nem soha.
Vagy mégis?
Ki tudja?
Miért, Te szeretsz?
Imádlak.
Örökkön örökké?
Ez nem kérdés!
De jött a kérdés, ki is tette fel a kérdést?.