Extrém pelenkás szex – pisi, kaki

A fogadás arról szólt, hogy a vesztes teljesíti egy napig a nyertes minden kívánságát, bármi is legyen az. Gondoltam én, hogy most akkor kezdhetem a házmunkát, mosogatás, vasalás, takarítás, még gondoltam WC pucolás is lesz, hiszen hosszú a nap, ja és hogy ki ne felejtse, a vesztes utána egy szó sem mondhat el arról senkinek, hogy mit kellett csinálnia.

Na szóval, kezdte Niki ma nem lesz sok dolog. Sőt úgy is mondhatni, hogy semmi nem lesz, csak szót kell fogadnod nekem. Legyen bármi is az, hiszen emlékszel ugye .

Akkor kezdjük is el. Azt hiszem a legjobb lesz ha bemész abba a szobába, és megvársz engem, mindjárt jövök. A szoba eléggé érdekesen volt berendezve. Nem volt benne csak egy óriási méretű rácsos babaágy, olyan lenyitható, egy nagyobb szekrény, meg egy kisebb, ja és nagyon vastag szőnyeg a padlón. Mivel nem volt ahova leüljek, beültem a kiságyba.

Igaz a lábam a nem tudtam kényelembe helyezni a rács miatt, de mire kikászálódtam volna belőle, megjelent Niki. Látom kipróbáltad, mondta, ígérem lesz még ma rá alkalmad. A mai napon játszani fogunk, és kinyitotta a kisebbik szekrényt. Kezdj el vetkőzni, és feküdj le, mondta, majd hozzátette, ha meggondoltad magad most szólj, mert utána már nem érdekel, és mosolygott közben. Nem tudom mi volt abban a mosolyban, de nem sok idő múlva teljesen meztelenül feküdtem a szőnyegen. Niki Mikor elkezdtem vetkőzni, pakolászni kezdett.

Ma te leszel az én kicsi babám, mondta, és szépen komótosan bepelenkázott, aztán hogy ha ez nem lett volna elég, még arra a nagy pelenkára rám adott egy nagy textil pelenkát, és az egészre egy kapcsos gumis micsodát is. Úgy néztem ki mint egy óriási bébi, és ha ez nem volna elég, akkor ezek után a nagy szekrényben kezdet keresgetni, és nemsokára rám adott egy habos babos rózsaszín tipegőt vagy mit, kis fodrocskákkal meg minden. Miután így felöltöztettet beküldött a kiságyba, hogy mindjárt jön vissza.

Abból a mindjártból jó pár perc lett, és közben kicsit kezdtem kényelmetlenül érezni magam. Ott feküdtem egy nagy rácsos ágyban, és közben folyton azon járt az eszem, hogy vajon mit is akar még velem csinálni. Mikor visszajött, egy tálcát hozott, de hogy mi volt rajta, azt nem láttam, csak mikor letette, jöttem rá, hogy most meg fog etetetni. Két üveg bébiételt kanalazott szép lassan a számba, de közben vigyázott rá, hogy kellőképpen összekenjen, és miután belém tömte mind a két üveg tartalmát, fogott még egy teli cumisüveget, és a számba tette, hogy ezt most mind meg kell innom, de hiába próbáltam inni belőle, sehogy sem sikerült.

Hiába szívtam, ahogy tudtam, sehogy sem sikerült belőle szívnom egy kortyot sem. Ekkor mosolyogva megjegyezte, hogy úgy látja, kell egy kis ösztönzés is. Ekkor kihívott a kiságyból, és lefektetett a földre. Nem tudom hogy hogyan, de pillanatok alatt már azt éreztem, hogy a pucér fenekem van csak ki. Ekkor oldalra fordított, majd valami hideget éreztem. Majd valami keményet éreztem a fenekemnél. Hirtelen azt éreztem, hogy valamit belém dugott. Aztán visszaadta rám a pelenkát és visszakapcsozta a ruhát.

Ahogy visszaküldött az ágyba, csak akkor vettem észre, hogy valami ott van a kezében amitől egy drót vezet hozzám .. Nem nagyon értettem, hogy ez most mi is, de mikor visszafeküdtem az ágyamba, és megint hiába próbáltam szívni az üvegből, egyszer csak valami elkezdett rezegni bennem. Rájöttem, az előbb belém dugott valamit, ami most elkezdett rezegni bennem. Majd mosolyogva mondta, hogy most addig fog így játszani velem, amíg az utolsó csepp is el nem fogy.


Vélemény, hozzászólás?

Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!